a semmiárusok bukása, 2021

De jó lenne… de csak az én ábrándom ez. Na de ha blöffblogger is előre mondja a 2020 kilométert?

Remélem, ez jön most: a semmihabosítókat kirostálja az idő végre. Akik az üres dumát akarják eladni, egymást utánozva, egymás körében pörgetik ugyanazt a semmit, beszélnek róla, de amiről beszélnek, az nem létezik, mert nem állnak bele igazi csekevésbe: ahelyett reprezentálnak, hogy élnének.

Talán ez a járvány erre jó, hogy kidobáljuk azt, ami talmi. (Járványnak hívom, és rángógörcsöm van, amikor a következő szavakkal találkozom:

oltakozás, vakcina, pandémia, visszakapni az életünket

– nektek nem volt életetek? Most nincs? Az volt az élet, ami most bezárt? Ennyire utáljátok a családtagokat, vagy egyedül élni?

Vagy ha a maszkkal önkifejeznek és maszkban szelfiznek, az is irritál.)

És ezért nem siránkozom az éttermek bukásán sem. A budapesti belvárosban agresszív túlkínálat volt, és iszonyú lehúzás ment – éljen túl most az, akire nyitás után is igény lesz, mert annyira emlékezetesen nívós, egyedi, melegszívű, vagy jó áron adja az elég jót, meg persze aki a nehéz hónapok alatt rugalmasan alkalmazkodott. Veszteség van, szomorú sztorik, mit tehet erről az alkalmazott, értem én, de bennem ne keltsenek lelkiismeretfurdalást, ne írják elő az életben tartásukat mint feladatot (számos ilyen sunyin reklámozgatós cikk jelent meg). Egyáltalán nem vagyok annyival jobb helyzetben, hogy én segítsek, ne nyomasszatok már. Amikor rendelek vagy elvitelre kérek éttermi ételt (ilyen is van azért), az háromszoros áron van, plusz még szállítják. És a Kiflire is többet költök, mint ha piacoznék. Nem, én nem mentek éttermet, sem kutyát, ez megint egy trendi lózung.

De a legdöbbenetesebbek a megfoghatatlan termékek: ami csupa szó, elnevezés, agyalás – mindez élet, anyag, dolog, erőfeszítés, tudás helyett. Tele van a net a járvány veszeteseinek panaszával, és megint jó és rossz harcának állítják be: a csúnya válság, a még csúnyább vezetők és felelősök, akik ugye rossz döntéseket hoznak (aszerint, kit mennyire sújt az adott intézkedés), de a legcsúnyábbak a válságon nyerészkedők, és velük szemben vannak a jóságos elszegényedők, akik előtte, míg lehetett, szívvel-lélekkel, becsületesen, tehetséggel, adózva, mindenki javára, hatalmas tudással, értéket teremtve – rajtuk segíteni kell. Ilyen képzés, olyan mentorálás, munkafüzet, diéta, jótanács, önismereti edző, akadémiának titulált lófaszképzők, szexuális fejlesztő, erdőfürdő-vezető.

https://www.facebook.com/events/123254366326913

De a szorongó vásárlók, akik egy éve még kedvtelve nézegették a netes anyagokat, “miért ne?”, most összébb húzták a nadrágszíjat, igen hamar eldöntötték, mire nem fognak most költeni. Amire nem is kell: szép cipő, formális ajándék, smink, kávézó… olcsóbb lett az élet, és az ilyen változás nagy jellemfejlődési lehetőség, mert megnézzük, a kevesebb költéssel, szűkebb mozgástérrel milyen a közérzetünk, mi az, ami igazán örömet szerez. Mindezt évtervező füzet (aka NAPTÁR) meg spirituális kócs nélkül!

Emellett viszont van egy ellentétes folyamat, mert a helyzetnek nagy nyertesei is vannak: az unalom felfuttatta a netezést, streamet, az otthoni szaunák, futópadok, szobabiciklik forgalmát. Elég valószínű, hogy ezeket önnyugtatásra vették meg, ruhatárolásra használják (igen, a szaunát is), és csak a legelkötelezettebbek használják két hónappal később is, vagy bármilyen rendszerességgel, viszont pont ők azok, akik kimennek futni a hidegbe, autóznak is egy kellemes futóhelyszínért. A járvány specialitása, hogy a zoom, a facebook, a híroldalak, általában a tech, illetve a pharma hatalmasat kaszált.

De ami az egészségesen maradt, közepesen jó életű embereknek igazi változás: rettenetesen igénylik az emberi szót és az útmutatást. És ez megint a smemiárusoknak kedvez. Ha szépen mondják, talán be tudnak furakodni ebbe az űrbe. Mert amióta nem kell bejárni a munkahelyre, és nem mondja meg folyton valaki, mit csinálj, hogy viselkedj, akár csak a pillantásával (gonosz kolléganő, főnök), és SAJNOS nem lehet a tekintélyelvű szülőket sem látogatni, azóta elbizonytalanodtak, hogy akkor hogyan kell élni, mit lehet követni. Ez a belénk nevelt szolgalelkűség miatt van így.

És van olyan semmiárus is, akire emiatt, unalmukban kattintanak, isszák a szavait. A semmiárus pedig hosszan beszél arról is, mennyit tanult, képezte magát rendületlenül, milyen sokat dolgozik és mennyire szereti ezt a nemlétező szakmáját… mintha ezeknek volna önmagukon túlmutató vonatkozásuk – DE MIT CSINÁLSZ? És hogy nézel ki? Miért találsz fel valami újat ahelyett, amit mindannyian ismerünk: sport, természet, tápláló ételek? Mit lehet még ezen kívül kitalálni, miért kell ezeket újra meg újra átcsomagolni, feldíszíteni? Milyen élet származik abból, ha rád hallgatok, “tanulok”, “tudatos vagyok”, “önismereti feladatokat végzek”?

Ha neked korábban nem tűnt fel, hogy kamuznak és nyerészkednek, akkor valószínűleg most sem fog. Bennem mindig is feszengett: miért kell mindent keretbe rakni, megszerkeszteni, felhashtagezni, honlapot felcsicsázni, elnevezni, bonyolultan fogalmazni, reprezentálni? Bármihez, mielőtt rátalálsz, élvezed, a neten hosszan keresgélni, kitalálni, megtervezni?

Maguk a semmihabosítók is unatkoznak, a “segítő tevékenység” nekik is menedék, meg hát rettegnek, hogy el kell menni valós munkát végezni. Olyan szépen felépítették ezt a semmit.

Van olyan szolgáltató, és nem is egy, aki elnevezi a kirándulást erdőfürdőnek. Módszer, honlap, biznisz, interjú. Olyan z-ket használ a címekben a tipográfia, hogy azt hiszed, valami a semmi:

“Angliában, Kanadában az orvos receptre írja fel az erdőfürdőzést” – Interjú Valkó Zsuzsannával

De az elmúlt napokban ezen döbbentem meg a legjobban, az egyszerűsödött, aktív és teljes életemből. Nekiesek egy bükkrönknek, a nyakamba hull a hó.

Mit javaslok én a semmiárusok hizlalása, neten nézelődés helyett?

Azt javaslom, ne szervezd ki magad semennyire. Te irányítsd az életed, és maradj a magad jó társasága. Te találd ki, mit főzöl, ne keress receptet. Tanulj meg magadtól egy mozdulatot, akár azt, hogy fél lábon állsz. És kitartod. Vagy fejenállni. Hidazni. Húzódzkodni. Spárgázni. Fejjel lefele lógni. Habot verni kézzel. Előrehajolni terpeszben. Haskerekezni…

Nem kellenek nevek, módszerek, tanácsok, korlátok. Ha igazi élményre, valódiságra vágysz, térj vissza ahhoz, amit már tudsz. Kultúrában a klasszikusokhoz. Olvass, hallgass igazit. Érd el, hogy élmény legyen olvasni, ehhez hántsd le a zajt, a netet, a tévét, a háttérrádiót, a semmitmondó podcastot. Írj kézzel, sokat, tanulj meg szépen, szabályosan írni, edzd az agyadat! Sportban pedig a legegyszerűbb mozgásformákhoz: futás, bringa, lépcsőzés, fekvőtámasz, ugrókötél, guggolás – sokszor írtam ezekről. Nincs új a nap alatt, csak egy új nap. És azon a napon kimehetsz, az időjárástól függetlenül erdőbe, folyó mellé, szigetre. Minden ragozás, fontoskodás nélkül.

Én már ott tartok, hogy lelki, testi elakadás megoldását kiszervezni is elgyengít. Sőt, el se akadok inkább, úgy elment a kedvem a segítő helyzettől. Inkább szenvedek szépen egy kicsit, úgyis elmúlik, úgyis visszatalálok az életörömhöz, a cselekvéshez, a bejáratott dolgaimhoz. Egyszerűen azt akarom, hogy senki ne mondja meg nekem. Ez nem azt jelenti, hogy akkor én terjesztem kommentekben öntelten, mi nem úgy van (riasztó látni, hányan szoktak rá a terjengős okoskodásra a legapróbb hülyeség kapcsán is). Én nem lettem önjelölt virológus, politológus, nyelvész, dietetikus (kifejezetten jót tesz nekem, hogy ki-kiraknak a facebookról a zaklatóim). Nem érvelek maszk, oltás, zárva tartás mellett, sem ellen, ezek is álcselekvések. Rendszeresen kérdeznek tőlem orvosi, dietetikai témákban, de nincs válaszom, nem kedvelem ezt, mert ez felelősség. Amit tudok, kiírtam a ketós könyvben magamból. Én csak azt tudom, és egyre kevesebb szó övezi ezt, ami az én egészséges testemnek jó és főleg örömteli. Nem érdekel semmi korlát, aggály, tilalom többé. Minden jó, amit élvezek, és nem, ez nem “intuitív evésnek” becézett zaba és nem békás gumicukor. Az egészségemet úgy őriztem meg, hogy követtem a testem szavát, és kedvem volt radikális kísérletekre is, egész messzire mentem (orrfolyásra hóban ujjatlanban, rövidgatyóban futás!). Amikor testhasználatról beszélek, benne van az is, hogy nem elég a kaptató az aszfalton, én most gyerekes rosszalkodással rövidítek, elindulok két telek között egy ösvényen, és ebből lesz egy The Revenantre hajazó jelenet:

, két kerítésmászás, kutya felakasztása, hatalmas lebucskázás, bozótba ragadás, arcon seb. És ez felpezsdít, mert amikor a túlélés bekapcsol, az mindig eloszlatja a piszlicsáré panaszokat.

Nem tudom, ide mindenképp eljutottam volna-e, vagy kellett jópár találkozás, sok év orvossal, pszichológussal, de mára egyértelmű bennem, hogy tűzifát sem apríttatok mással, én csinálom, és ne tudja senki jobban, mi a jó nekem. Gyanús lett, hogy annyira akarnak valamit.

Addig kell magadat kérdezgetni, vizsgálni, élmények prizmáján megfigyelni, a világon és másokon gondolkodni, valóban okos embereket olvasni, velük beszélgetni, amíg ez elvezet önmagadhoz. És a magányos agyalás, naplóírás, önismeret sem az igazi, egyszerűen az öröm felé kell menni. Csak a cselekvés. Másokhoz igazodás, trendek nélkül megélni, hogy neked, igazán mi esik jól. Párterápia? Beszélgetés helyett is csendben elmélyedni valami zenében, ketten. (Amúgy is rég tudod már a választ, mi bajod és mi a megoldás, és mire vágysz igazán.)

 

az önelnyomás változatai

Én egész életemben önszívató voltam. De akkora, mint egy toronyház.

Ezért fura, mikor mondják rám, hogy nárcisz meg elnyomó meg önző. Kezdjük egy idézhető mondattal. Minden ép lelkű ember elsősorban a maga érdekét nézi. Aki nem, az megnézheti magát. Két mondat. És a csatolt személyek (a szerettei) is az énje részei, mert miattuk is rá hull a fény, a sár, ezért érdekem nekem, hogy szépen tudja a Julis A walesi bárdokat. Én vagyok itt az örömében is. Meg ne sírjon. Akiket szeretek, azok is én vagyok. A többiek meg úgy általában lesznek szívesek békén hagyni. #hízelkedők #idegenek #politikaiközösség #elvek #lmbt #világüdve #környezet Bővebben…

most akkor mit kell gondolni…?

Előre lehetett tudni, hogy ez lesz: harsányság, talmiság, rikoltozás, hajtépés. ezért én gondoskodtam róla, hogy itt a blogon ne ugyanaz a nyúlós gumiszar legyen, ami mindent ellep és bevon mindenhol máshol. Kell előle a menedék, a tiszta hang, és az efemeren túli, hosszú távon érvényes, talán: örök állítások, amelyekre ha visszatekint a blogger ár hónaal később, nem érzi, hogy de ciki volt, hogy ilyen hevülten hajtogattuk a magunkét.

Az, amibe oly könnyű belesüppedni, feszültséget teremt, anyázást vált ki, és mindenki csak ideges lesz tőle.

Ezért a vírusról és az intézkedésekről, a politikai és közéleti reakciókról én nem okoskodtam, sőt, egy szót se szóltam. Ugye így volt…?, most félek, hogy nem. Hogy valamikor mégis rákezdtem, mondtam valamit, beálltam dialektikusan az egyik táborba, aktívan vagy mulasztással… Bővebben…

válságba kerültem

Mint Nagy Olvasottságú Blogger, járok néha sajtóeseményekre, főleg kultúra, de életmód is, eléggé király így menni utána témáknak (én nem értem, miért van, hogy kollégák, esetenként nálam lustább és szarabbul képzettebb sajtómunkások rendszeresen nyávognak ezek miatt).

Most egy filmbemutató után vagyok, és a film fontos és jó. Nem érzek benne érdeket és nem kell semmit magamra erőltetnem, amikor írok róla.

De olyan is van, hogy odarobogok a bringámon szép ruhában, bringán, süt a nap, a hegy felé szellő lengedez a Duna felől, mosolygok mindenkire, isteni hely, jó kaja és még érdekes is a téma. A meghívás fejében pedig támogatólag írok az ügyről, a saját normáim és a jó ízlés szerint, persze.

Ahogy mások is, hiszen sokan vagyunk. Egy klasszik sajtótermék, amely hirdetésekből él (mint ahogy én nem), talán össze is szűri a levet az ilyen események finanszírozóival, vagyis kap tőlük támogatást. Bővebben…

mit jelent… 6.: felnőttnek lenni

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy tudom, ki vagyok, és tudom, hogy én döntök az életemről. Tudom az autonómiám. A felelősség is az enyém. Nem hagyom, hogy mindezt kétségbe vonják, egyediségemet kigúnyolják, eredményeimet leszólják.

Nem kell megmagyaráznom semmit: egyrészt vagy világosan leírtam a posztomban – annyi a poszt, most már gondolkodj te –, vagy csakis rám tartozik. Ha nem érti, ha furcsa neki, az az ő baja, csináljon valamit ő.

Odalibben, azt hiszi, ő végre megmondja. Gondolod, hogy ha leszólod azt, amiben hiszek (blog, sport, elv), akkor majd a homlokomra csapok? Komolyan veszlek? Itt aki valamit nem ért, az te vagy. Viszont nem is kell értened. Mit nézegetsz?

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy egyenesen beszélek. A világosan érzékelt énhatáraimat jelzem, és ha kell, mert nyomják, akkor megvédem. Az énem egy alkotó emberé. Ha valaki oda benyomulna, akár Nagy Szerelem, Karizmatikus Főnök, Szuggesztív Példakép, az nagy baj lenne. Annyi melóm van ebben, hogy ez lettem, aki.

Nem félek a Neméntől. Ne nyomjon.

Nem érzem önzőnek magam, ha képviselem az énemet: senki nem teheti meg helyettem, és semmi jó nem származik abból, ha nem teszem.

Bővebben…

a szolgalelkűségről

Hát nem értitek? De komolyan.

Mindig erről van szó. Amikor szisszenek, hogy NE MÁR. És amikor nem értetek engem. Hogy miért ennyire. Mit kekeckedem. Miért nem “jobb a békesség”.

A békesség elnyomás. És azzal, hogy meghajtod a fejed a hatalom előtt, elfogadod a tekintélyt, feladod az autonómiád. Pedig te nem vétettél. Bővebben…

hogyan neveld a párod gyerekét?

Aki utál. Vagy legalábbis gyanakvó. Merthogy elszeretted az anyjától az apját.

Megbontom a posztok, vázlatok eredeti, tervezett sorredjét, mert most mesélte ezt valaki, és nagyon feldúlt. Egyszerű, egyértelmű válaszom van rá.

Persze ha tündérmesés, szeretetre, türelemre buzdító oldalakra vágysz, ahol komolyan használják a “párod” szót, akkor hajrá. Itt én nevükön nevezem a dolgokat.

Mert ugye ez, hogy a szerelmed gyerekével is kéne valamiféle nevelői viszonyban lenned, felelősséget vállalnod, nehéz helyzet. Sok verítéked, könnyed és agyvized fog elfolyni, ha apa az a férfi, akit szeretsz, és főleg ha nem is szépen vált el. Ha téged tartanak oknak, figyelnek, kibeszélnek.

A kontextus tágabb: az egész előző életéről van szó. Én azt mondom, az előző feleséggel, előző családdal ne akarj találkozni, egyeztetni, ne hagyd, hogy téma legyél, hogy kibeszéljék a dolgaidat. Ne engedd közel a múltat, a mások életét, de annyira ne, hogy még a szerelmed szavai által se. Ne hallgasd a panaszkodását, idegeskedését! Ne vegyél részt ebben.

Félsz, hogy mit szól, hogy ezt nem teheted meg? Pedig neki is üdítő lenne egy sziget, ahol nem folyton a búbánattal, kicsinyes húzásokkal vagy rikácsolással manipuláló feleség meg a duzzogó, problémás gyerek a téma. Ahol ez nincs, mert ott más van: ti ketten, boldogan. Ha elvárja, hogy vonódj be, hogy értsd meg, szidd te is a nőt, sajnáld a férfit, akkor kérd meg, hogy hadd maradj ki ebből. Döntött, vagy nem? Segíteni nem tudsz, ez nem a te életed, bármilyen részvételed csak újabb nehéz helyzeteket generál. Bármennyire vonódsz is be idegenek életébe, jól te ebből ki nem jössz.

A gyerek pedig, akit egy sértett nő kémnek használ, el fogja mesélni, hány push up melltartód van, és azt is, hogy nem mosogattál el szombat este.

Felnőtt embereknek más felnőttek magánéletében semmi dolguk. Ez jog és kötelesség is. Elvárhatod, hogy hagyjanak békén, és te se hatalmaskodj mások életében, aki ilyet tesz, az primi- és manipulatív. Nem kell tudniuk rólad, nem érdekes a véleményük sem. Lehet (és miel kell, szokták is) ezt jóindulatba csomagolni meg segíteni akarni a férfinak, és biztosan az “anyós” is “meg akar ismerni”, de mindig ugyanaz a vége. Mindenki gyűlöl, te meg védekezve magyarázkodsz és sebeket szerzel. Bővebben…

bogáncs újra otthon

Amikor tizenegy éves voltam, nagyon megtetszett, hogy egy kutya is lehet hős és ilyen hosszan megy Skóciában, nagyon erős érzelmi töltete volt a sztorinak. Nosza, elővettem én is a földrajzi atlaszt (5.c), megnéztem a szigetországot, annak is a leghosszabb átlóját (Exeter), átgondoltam a cselekményt, végül is én is ügyes, jó fantáziájú, betűvető ember volnék, és megírtam a Bogáncs újra itthon című regényemet. Rajzoltam is a cím alá cirkalmas színes ceruzákkal, folyót, füvet és kutyalábakat.

Napokig dolgoztam, átolvastam, javítottam, letisztáztam, végül hunyorítva nézegettem, elégedett voltam összességében. De aztán éreztem, nem lesz ez így jó, odaírtam a cím alá, kissé a rajzba folyva: Eric Knight nyomán. Ezzel, hogy nyomán, külön elégedett voltam. Még ez is tetszett magamban.

Már nem nagyok tizenegy éves. Bővebben…

lepaktálj-e a gyerekkel?

Amúgy is, de Amióta Otthon Rekedtünk, Azóta Meg Végképp, a gyerekkel egyezkedni kell. Rábírni a hasznosra, amellyel a jövőjét építi, hatni rá, “kreatív” “megoldásokat” kiötölni, “elmagyarázni szépen”, győzködni. Az a sok rendes, kertvárosi anya az üvegházi gyerekeivel! Régebben az ÉVA magazinban, mostanában a wmn-en látom ezt: az “egészséges” répát, cukkinit (hosszú i-vel írják…) hogyan csempészd sunyin az óvodásod sütijébe (jól átverted! nyeli a kis rohadék!), hogyan “limitáld a cyberidőt”, mivel vedd rá, hogy ne igyon, mértékkel bulizzon, rendet rakjon a szobájában, tanuljon, és a sikeres (kitűnő) érettségi esetén milyen jutalom jár. Mondjuk körkérdésként: te mivel motiválod a gyerkőt? (E szó használatáért, ha én lennék a belügyminiszter…)

A protestáns etika szerint, mely ugye gyönyörűen működő kapitalizmusunk alapja, a munkáért fizetség jár mindenkinek, márpedig (terjesszük ki!) a gyerek munkája nem más, mint a tanulás, esetleg a besegítés a házimunkába. Bővebben…

sérüléspara

A sérüléspara mügött egy manipulatív szándék van, és a szolgalelkűséggel kapcsolatos.

Mindig is zavart. Eleinte nem értettem a zavar okát. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Semmi problémám, hiányom nincs, nem fáj egyetlen testrészem sem, és kéretlenül nyomják nagy dózisban a korlátozó jótanácsokat, tehát nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.

Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?

Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben…

nem kell szépen beszélned

Felmentelek, olvasóm. Felszabadító lesz.

Mármint, a kockázat a tied, én nem leszek ott, szóval csak akkor fogadd meg a tanácsot, ha vállalod a következményeket. Bővebben…

nem vagyok balek

Többé nem vagyok balek. Olyan ezt kimondani, mint egy friss lélegzet. Napfény szellővel. Tejszínhabos eper. Nem elhatározás, hanem bizonyosság. Hogy is lehettem az valaha?

Én nem tudtam a balekság létezéséről. Amikor használnak, felélnek, és nem adnak semmit. Reményt lengetnek, vagy azt se. Vagy olyat adnak, amire nincs szükségem, nem kértem, ő hiszi csak értéknek.

Ha én vonzódom, akkor úgy helyezkednek, hogy nekik kijöjjön a maximum, és a szemük se rebben. Ha ő vonzódik, akkor zsarol azzal, hogy nyomorú és segítsek.

Mindkét fajta használ.

Megtalálják ehhez a megfelelő embereket. Ezt azzal csinálják, aki hagyja. Nem lehet bárkivel. Úgy nőttem fel, hogy alkalmassá váltam erre. A romantikus kapcsolódás egyetlen módja, ha ábrándokat szövök valaki köré, aztán engedem, hogy használjon. És nem bánom. Mert én mindent. Mert annyira szeretem. Vagy mert rendes vagyok.

Az igazi szeretés mindig kölcsönös, mindig tiszteli a másik határát, szeretését, távolságát. Igazodik hozzá. Ami nem ilyen, az önző illúziózás.

De nem csak szerelmileg van ez. Tényleg bárkivel. És ha neten, akkor ronggyá tépik emiatt a sebezhetőség miatt az embert.

Aki nem játszmázik, az is. Mondjam el a titkot, ő is írásból akar élni. Micsoda ötlet! Hajrá. Adjak tanácsot, mert a férje rokkantnyugdíjas, ő kénytelen írásból élni, már ezzel is megpróbálkozik végső kétségbeesésében. Vagy, neki megtetszettek a dolgaim, és most ő is kiépíti a netes bizniszt: úgy koppint, hogy én segítsek ebben, mutassam, mit hogyan kell. Valami rafkó van ebben, gondolja majd, amikor kiderül, hogy nem működik. Azért nem működik, drága barátom, mert nincs mögötte egyediség, meló, és mert nem hiányzott a világból az, amihez neked kedved volt. Észt osztani rossz mondatokban, például.

“Ráérsz egy kicsit? Te úgyis szeretsz írni.” Mibe kerül az nekem? Csináljam meg a beadandóját egy fingomnincs (gazdasági, vállalatszervezési) témában, mert neki az gyötrelem (nincs kedve). Végül is, mit veszíthet, ha megkérdi?

Az arcodat, azt.

Nem dolgozom ingyen. Mondtam erre. Az írás a munkám, és következetesen nemet mondok az ingyenmunkákra. Nem, nem szeretek írni, hanem tudok.

Ismered talán ennek a mentalitásnak a szélsőséges formáját: a kollégium bikája, aki ostoba, mint a sár, Bővebben…

a szabadság felé 1.0

A lényeg. Értékrendi kisokos azoknak, akik már fulladoznak egy ideje.

Ami biztos, ebből indulok ki:

minden őszintétlenség, szerepjátszás, nyomorú kompromisszum, behódolás, elhallgatás, tagadás rombol. Nincs annyi jóga, meditáció, jótékonyság, szerelem, feledtető mámor, megbocsátás a világon, ami ezt ellensúlyozza. Bővebben…

a guruk átvernek téged

Sokan azt várják, hogy én majd vigasztalgatok–megértek–segítek–elfogadok, de ez nagyon kétséges igény, mert akkor erre idesereglenének az igazán nyomorult lelkek, akiknek szaksegítség kellene. Az önfelmentésre vágyó, könnyű vigaszra éhes, magukon dolgozni nem akaró nők. Aztán egymást nyaljuk, tőlem elvárják az éjszakai ügyeletet is, pszichológus leszek, és fokozottan hajlamosak görbe szemmel nézni, ha én viszont jól vagyok, erős, eredményes, ragyogó (ami egyébként azt is jelentené, hogy van miből adnom!), és a végén még meg is utálnak, hogy “nem segítettem”, rosszabb lett a helyzet, frusztráltam őket.

Szóval a nyomorlicit, az egymás nyalása, a sunyi ötletösszeszedegetés, az “én csak elmondom a véleményem, az is baj, csak a tiéd szólhat*?” fajta alattomos, öntelt provokáció és feszültségszítás ne legyen itt soha többé. Az érett, gondolkodó, mértékletes, intellektuális, érzékeny, magukat vállaló olvasóknak írok.

És egyvalamit kérek: ne gondold, hogy az a normális, ami a norma. Sokszor próbáltam már egy mondatban megfogalmazni a lényeget, de az alapállásom az, hogy nem úgy kellene élni, ahogy szokás. Hanem pont nem úgy. Mert a szabadság, a méltóság máshol van, a bejáratott, kővé dermedt intézmény nem működik.

Szóval ez is, ha úgy olvasod, akkor lebaszós poszt, ha meg nem, akkor nem.

Kire hallgassunk? A Norbi- és a LifeTilt, Sasafitnesz, Szentgyörgyi Romeo típusú fitneszguruk megítélésékor elő szokott kerülni a kérdés, hogy akkor én hol állok, a nők oldalán, vagy átálltam fitnesznácinak?

A kérdés rossz, mert nekem a sporttal soha nem volt bajom, de még a kockahassal, a konditeremmel vagy a “vékonyságfétissel” sem.

Nekem a beszédmóddal volt bajom, a guruk fölényével. Az idézet Szentgyörgyi Romeótól van:

Ha azt csinálod, amit mondok akkor ígérem, hogy 90 nap bomba formába jössz! Készen állsz a változásra?

Mi a bajom ezzel? Nem az, hogy edzeni kéne, vagy hogy ne értenék egyet azzal, hogy a sporttal szerzett forma öröm, büszkeségforrás, esztétikus és szexi is.

Az a bajom, hogy ez egy férfi,

aki lefele beszél, a mindentudó szerepébe helyezi magát,

a szavaiból az áll össze (úgy tekint rád), hogy te önállótlan vagy, fogalmad sincs,

az engedelmességedre számít,

és ebből keres pénzt.

Szerintem ez immorális és nem segít elérni a céljainkat. Azok a nők, akik beállnak ezekbe a táborokba – akár ügyfélként, akár lelkes követőként –, lefokozzák magukat, alárendelt szerepbe lépnek, mert nem elég kritikusak.

Miért nem elég kritikusak? Mert arra kondicionálták őket, hogy ők nem tudják, hogy van valami misztikus tudás, és az a férfiaknál és/vagy a hatalmasoknál van, de semmiképpen nem náluk.

A külső kontrollos létezés a baj: ha tehát Bocsi Viki csinálja a nagymegmondást, akkor is problémás, sőt, sértő, sőt, ártalmas az ilyesmi.

Semmi nem válik a javadra, ami tartós fogyasztóvá tesz, ami elgyengít, ami másvalakihez köt. (Ha most megkérdezed: nem csak üzletileg gondolom ezt, hanem a szerelemmel kapcsolatban is.)

Ha komoly ember vagy, akkor apró részletkérdésed lehet valamiről, tudod, hol tedd föl.

De ha egészen tanácstalan vagy, nulláról indulsz, még az irányzatot se választottad ki, akkor te elmulasztottad a tájékozódást, döntést, munkát, testi önismeretet. Ne is nagyon panaszkodj, ha úgy vagy vele, hogy “valaki mondja meg”, akkor meg fognak vezetni, felhasználnak. Aki erre utazik, az éhesen keresi azokat, akik nem önállóak, csak a közös lelkesedésben vagy állandó pátyolgatással érzik jól magukat (ami még nem jelenti azt, hogy eredményesek is, sőt, általában nem azok).

Aztán háboroghatsz, hogy drága, bonyolult volt a guru, és nem működött.

Jegyezd meg: ami kívülről jön, azt megutáljuk. Az igazi motiváció belülről jön.

Mit tehetünk? Olyanná kell nevelni magunkat, aki ki tudja találni magának, mit tegyen, az ő saját útját. Azt őrzi, szereti, csinálja, halad vele. Van, hogy leáll, korrigál, másfele kanyarodik, és van, hogy kívülről keres bele tudást, ösztönzést, érvet, de nem simul bele senkinek a kész vájatába. És amit talált és megformált magának, azzal kapcsolatban nem panaszkodik, nem hirdeti, nem vitázik másokkal.

Tudja.

Magának tudja. Csinálja. Az övé lesz az az út.

És ebből következik az, hogy messziről elkerüli a gurukat, a módszerárusokat, akik magukat aszimmetrikusan helyezik az igehirdető pozícióba, lelki és anyagi haszon céljából.

Szerintem ez egy nagyon pozitív poszt: ismét a megerősödésről, a saját útról írok, arról, amire joggal lehetsz büszke.

* Ööö, végső soron, igen. Az elmúlt éveim, több ezer posztom az előzmény, benne van szívem, agyam, legjavam, és ennek jogán kérem, hogy hagyjatok már. Ha idegesítelek, ha idegesít a poszt, a téma, a személyem, egyszerűen MENJ MÁSHOVA, olyan helyre, ami neked való, ne nézegess itt, ne akarj velem kapcsolódni, ne taglalj.

feltétel nélkül, de tényleg?

És a szinonimái:

Jóban-rosszban kitart mellette.

Bármi is jöjjön.

A kapcsolat nem csak körhinta és kacagás és csók a naplementében és rohanás felé a pályaudvaron és ananászos koktél. (Miért, miért nem?, jajdul fel Éva. Ugyan miért nem?)

A felnőtt élet nem mindig könnyű.

Ennél vannak sokkal mélyebb és fontosabb dolgok is!

Mi is? A szívás, az. A közös érdek, a meló, a gyerekek, a lakáshitel, az anyós véleménye. A párhuzamos egymás mellett élés, a közös lakcímre bejelentett magány. Bővebben…

egy fő felnőtt

Nem a tizennyolcadik születésnap.

Nem az érettségi.

Nem a felvételi.

Nem a különköltözés.

Hanem ez a felnövés, amikor ott keringőzik. Vagyis, ez a felnövésnek a deklarációja.

Aki nem keringőzik, az nem is nő fel. (Én nem értem ezt a hisztit, fél osztályok, fiúk nem akartak táncolni.)

Ő valahogy előbb nőtt fel: vagy másfél éve nem érzem ezt “az én vérem, jaj, az én kicsi fiam” dolgot. Tiszteletteljes távolból figyelem a fiamat, aki olyan csodálatosan erős, és tudta, mit akar. Akin nem fogott a rossz irányú csoportnyomás, az iskolai bántás, ostoba, kérges juditnénik.

Ezért vagyunk jóban.

Rég nem várja el, hogy főzzek, mossak, befizessem, elintézzem, elismerjem, hanem intézi magának.

Aki minden apró ügyét, köztük a gyarlóságokat, a más-anyák-infarktust-kapnának ügyeket is elmondja, ha épp beszélünk. AMúgy nem nagyon gyakran. Meglep, ahogy magától mesél, én úgy tudtam, hogy titkolóznak, pattanásosak és ellenségesek, meg követelőznek. Lát embernek engem is, nincs módom prédikálni.

Nem kell nekem mindent tudnom, de nem kell hazudnia sem.

Én nem virrasztok.

Megbízom benne: egészen komolyan gondolom, hogy az övé az élete, hogy külön van az énje, és becsülöm, elismerem. Nem sajdul a szívem, csak erős nyugalommal örülök. Nem veszekszünk. Nem habzsolom föl, nem pótlék ő nekem, nem ő a középpont, nem ezt jelenti a szeretés. Nem várok tőle semmi pontosan körvonalazhatót, sem érzelmesket, gesztusokat, sem hálát, sem teljesítményt – csak azt, hogy önmaga legyen, hogy aki ő lett, éspedig jelentős részben az által, amit én beletettem, és az által, aki én lenni tudtam, azt valósítsa meg.

leckék szeretésből 2.: miért szólj?

Hogy mit tegyél szóvá a kapcsolatodban?

Sietsz változat:

Azt, ami fontos és ami releváns, és azt is kedvesen, józanul, építően, sose bántóan.

Többször hallgass. Nem ér annyit.

De ne ellenséges némasággal hallgass. Bővebben…

megmondjam, mi van, apukám? (1.)

Tényleg megmondjam? Akkor megmondom. De aztán ne legyen harag!

Szóval.

A házasságod nincs válságban, nem üresedett ki, nem hidegültetek el. Nem az van, hogy valahogy az asszony olyan kedvetlen meg hisztis újabban.

Van ilyen is, de veled nem ez van. Hanem Bővebben…

meddig maradunk a szüleink gyerekei?

Bénító, dermesztő, igen:

https://wmn.hu/vim/51679-benito-dermeszto-de-nem-tehetsz-semmit–egy-kamasz-lany-anyjanak-ketsegbeesett-gondolatai Bővebben…