Védett: portrék 18.: hideg házasságában gyerekeiért rajong

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

mi a baj a poliamóriával? 1.

Mai témánk a poliamória mint kontent, és ez egy “mi a baj” sorozatba illeszkedik (amely lassan és utólag áll össze régebbi írásaimból):

mi a baj

Vagyis: amit én a poliságból mint queerségből látok a neten. Miből beszélek én? Figyelek, van kapcsolatom (a behazudott pasim, tudjátok! és az sorsszerű, és nagy mázli, hogy lett és hogy ilyen), monogám vagyok, és sokat olvastam angolul és magyarul is a poliamóriáról.

A hiány vákuum: a generációs, menősködő altertanok célcsoportjai az önbizalomhiányos, magukat lemaradtnak érző nők, férfiak. Megtetszik nekik a színes-szagos, új és menő életstílus. Hajrá! Lehet hirdetni, blogolni.

Az etikus megcsalás. Idáig hallom: nem, dehogy, ez nem megcsalás! Pedig én sose használtam ezt a szót. Pláne nem neveztem megcsalásnak azt, ha házasságban élő személy szerelembe esett. (Ja, és én nem is csaltam meg a szerelmeimet.)

Az érvelés előtt szeretnék pár bekezdést szánni arra, hogyan és miért lettem e progresszív, import, individualista tanokkal szemben kérlelhetetlen. 2012-ben vagy 2014-ben még egyrészt szakadárság, hangos különállás, másrészt cikiség volt feministának, házasságkritikus nőnek lenni, bírálni a hagyományos felállást és erről blogolni, és állandó támadásokat is jelentett. Ilyeneket írtam, és sokan eszméltek a saját életükben e posztok hatására (meg kezdtek blogolni nagy hirtelen női témában, a már kitaposott úton):

milyen legyek neked?

akkor eldobják

amiért a nő nem… 1.

micsoda különbség (történelminek mondható kommentelés, érdemes belemélyedni)

Bíráltam a monogámiát, a heteronormatív szexualitást, a házimunkát mint női üzemmódot, a tárgyiasítást és testszégyenítést, a pornót, a szépségnormát, a házasságot, a nemi szerepeket, a családot, a kismamaságot, és Lobstert olvastam ámulva.

Aztán teltek az évek, a kritikus női hang tömegessé és divatossá vált, elfelszínesedett, még a klímavédelem is hájp lett. Jöttek az érzelgős-felháborodott hashtagek, és ma már nincsenek menő háziasszony-bloggerek ebben a körben: a legostobább netes kalandorok is progresszív feministák. Bővebben…

a norvég favágó

Tekintetünket függesszük a norvég favágóra.

Én is ezt tettem, és addig-addig, hogy végül magam is norvég favágóvá váltam.

Ó, na. Bárcsak. De a fűrész, ugye, az pont ilyen. Viszem a láncot éleztetni.

Tél van, és nyomasztó a köd, a sötét, a semmi napfény, a csupasz ágak, a nyirkosság. Főleg, hogy sehol semmi ellensúlyozó városias zeneszó, kivilágított nyüzsgés, forraltborozás, tolongás, korcsolyapálya, sem szaunaházikó a hegyekben, vagy ilyesmi tervezgetése, vagy koncert. Ráadásul a konditermek és a színházak is bezártak. Kotródunk haza 7-kor, én is csak ott futok esténként, ahol tényleg senki nem jár.

De vannak örömök a télben!

A norvég favágó figyel a test szavára és az évszakra. Ilyenkor nem terem semmi friss, csak  a veremben a káposzta meg a hagyma tart ki, és leszedi a csipkebogyó végét. Bizony, a norvég favágó nem banánt, diós édességeket meg a gyerek elől elcsórt Lindt mikulást eszik. Bővebben…

mi a baj az emberi jogokkal?

Minek tagadjam, elég sokat röhögünk ezen újabban, hogy #meddigmég, meg hogy “Lengyelországban verik a tüntetőket, bárcsak Gumiszoba is ott lehetne”. Idézetekből kombináljuk ezeket össze, nincs nehéz dolgunk.

De akkor én már nem is tartom fontosnak az #emberijogokat?

De, csak ez a műsor nem az. A hashtagekben, a harsány nyafogással csak használják a nemes emberi jogok fogalmat.

Egy. Hozzáértés. Bővebben…

milyen országban szeretnék élni?

Tegyük fel, hogy felvázolhatnám, sőt, megalkothatnám, én egyedül, társadalommérnöok, hogy milyen legyen ez a bús haza. Pontosan az életviszonyok, struktúrák, életkörülmények, és úgy nagyjából, a reális optimizmuson belül, minden teljesülne is.

Korlátlan gazdagságot meg örök életet tehát nem, de intézményeket, szokásokat, mozgalmakat, attitűdöket, pénzköltési arányokat, törvényeket.

Egy olyan társadalmat, amelyben élni szeretnék. Bővebben…

meddig fogsz élni?

Időnként már elgondolkodom ezen. Te is?

Ha a futóversenyen összefutok Kenyér Imre bácsival, akkor arra is gondolok, hogy ha megérem*, akkormilyen minőségű lesz az az élet. Ő most 87 éves. Utoljára október 10-én futottam vele, ő aznap öt kilométert. Ez a kép régebbi, de itt látszik a karaktere.

Most ilyen.

De olyankor is szoktam az élet végére gondolni, aggodalommal és rémülettel, ha szomorú halálokat, idős tengődéseket látok. Ó, nem bölcs leszek ilyenkor, nem értékelem át, mi a fontos, pedig de szép és népszerű kontentet tudnék ebből írni… egészen kétségbe tudok esni. Én semmi szépet ebben nem látok. Bővebben…

miért borzadok a szexpozitívoktól?

Milyen semleges szavakat használok, nem? A semlegesség gyönyöre, ez a normám mint blogírónak. Nem kedvelem, amikor már a jelenségek megnevezésében is torzítunk, gúnyolódunk.

Mondhattam volna pedig, hogy magamutogatás. Vagy perverzió. Bővebben…

darálunk-e könyvet?

Kicsit elkéstem ezzel, de fontos, intellektuális téma. Elvileg kérdem amúgy, ne is menjünk vissza a sajnálatos októberi eseményekhez.

Néhány idézetet teszek az elejére.

A kiváló Hiller István, Demeter Szilárddal egyetértve: könyvet nem darálunk, az barbárság.

http://www.atv.hu/videok/video-20201020-csatt-2-resz-2020-10-19

És az ócska hergelés, olcsó poénok megint. Bővebben…

mitől lenne kevesebb az abortusz?

Kevesebb, minél kevesebb – és biztonságosabb. Tán ez az egyetlen, amiben egyetértenek a vita résztvevői. Hogy ez cél volna.

De nem, nem is. Mert máshol van a hangsúly a pro-choice oldalon: azon, hogy a nő döntése legyen. Ha az abortusz nem nagy ügy, főleg nem gyilkosság, a magzat nem emberszerű, gyereket nevelni szívás, és ne keltsünk bűntudatot a nőkben, akkor az se gond, ha sok abortusz van. Egyvalamit hangsúlyoznak: hogy végezzék hozzáértéssel.

Az abortusztémában a facebookon hangoskodók (“pro-choice”) két csoportra oszthatók. Bővebben…

abortusz és lombik

Mi köze e két témának egymáshoz? Mindkettő a nők életét érinti, mindkettőben babák vannak/lennének, és mindkettő ellen felléptek egyházi személyek mostanában.

Amiért úgy döntöttem, megírom ezt a posztot, az az, hogy e vitában agresszív “jól odavágunk” hangok vannak, mert újabban az a menő a nőjogok képviseletében. Ismeret, érzékenység és figyelem nem sok van. A nők vagy keresztények, akkor Isten, család, de szépek az ő gyerekeik (le is veszem a képet!), de nem érvelnek. A “progresszívek” kiabálnak, mert a lengyel nők vagányak, itt meg Orbánt utáni menő. A nőpolitikusok, a szélsőjobb ájtatosait leszámítva, soha nem fogják vállalni az abortusz-ellenérveiket. Nem lehet. Akkor ők nőellenesek.

A szigorítás nem jó. Az abortusz viszont rossz, ennél sokkal nagyobb, sokkal eredendőbb rossz. Ritkán szükséges, akkor válságketzelési végső eszköz. Máskor csak azt mondják, szükséges, de csak kényelmes. Meg még azt mondják, ők döntik el. Nos, nem egészen, illetve eldönthetetd, de számolj a következménnyel. Ez a bejegyzés lényege, ha sietsz.

Az abortuszpártiak magukat pro-chice-nak, ellenfeleiket anti-choice-nak nevezik. Az ellenzők magukat pro-life-nak, a másik tábort anti-life-nak…

Inkább abortuszellenes vagyok. Egy ideális világban Bővebben…

miért finnyogok a populáris kultúrán

Még ha alter is. Elsősorban a kulturális termékekről és eszmékről lesz szó ebben a posztban.

Megj. Én nem diktálok semmit, ne annak vedd. És amit írok a kultúráról, az nem spekulatív, nem elméleti jellegű, és nem is programhirdetés (még az igény 2019 se az volt), hanem élek valamit, aminek a lényege, hogy nem alkuszom meg, és amiből sok örömöm van (kultúra, sport, “sima”, lélekdús érzelmek-szex). Ezekről írok. Másról én nem tudok.

Azon, hogy én elitista meg sznob vagyok, mindig röhögök. Ezt mindig olyanok mondták, akiknek fingjuk nem volt. Nem olvasnak se könyvet, se sajtót, nem járnak kiállításra, színházba, mentegetőznek, hogy ők bizony szeretik a mekis kaját/mjuzikelt, szelfizni persze elmennek az SZFE elé, de semmi közük. Mondjuk nagyjából az egész facebookon nyüzsgő “progresszív” tömeg ilyen. (Ugyanígy: én testszégyenítő és kövérfób vagyok, mert ő lusta edzeni; orthorexiás, mert ő zabál stb.)

Szánd rá az időt, vedd elő, nézd meg, olvasd el! Mélyedj bele, látni fogod, hogy milyen, és utána akkor már lehet beszélgetni! De a tudatlan címkézés, az “azt se tudom, ki az a Závada” alapattitűd nem vezet sehova.

Azt az előbbieknél sokkal értelmesebb, értékelvű olvasók, kifejezett intellektuellek is mondják nekem, hogy vannak más értékes műfajok is, én meg itten kizárom őket az érdemesek köréből. Védekezve, mintha meg kéne magyarázni. Nekem.

Például a fantasy. Bővebben…

a rend és a rendszerezettség

Az összes betűvető, aki ma ‘patriarchátus, elnyomás, status quo, nők elleni elnyomás/kényszer’ értelemben használja a Rend szót, innen, az én blogomról szedi. A szerk. megj., ja és rohadjatok meg.

Kell a rend a gyerek napirendjébe. A közlekedésbe. A tanév rendje. Rendrakás.

Hú, mennyit szorongtam én a rend miatt. Magyarázkodtam. A világ a bűntudatommal dolgozott, tartott a helyemen.

Nem megy ez nekem. Jöttem rá. És lettem szabadúszó. Bővebben…

az önelnyomás változatai

Én egész életemben önszívató voltam. De akkora, mint egy toronyház.

Ezért fura, mikor mondják rám, hogy nárcisz meg elnyomó meg önző. Kezdjük egy idézhető mondattal. Minden ép lelkű ember elsősorban a maga érdekét nézi. Aki nem, az megnézheti magát. Két mondat. És a csatoltak is az énje része, rmert miattuk is rá hull a fény, a sár, ezért érdekem nekem, hogy szépen tudja a Julis A walesi bárdokat. Én vagyok itt az örömében. Meg ne sírjon. Akiket szeretek, azok is én vagyok. A többiek meg úgy áktalában lesznek szívesek békén hagyni.

Julis-lábjegyzet. Komolyan le voltam vizsgáztatva én (de átmentem), miért mondom mindig Julisra, hogy szép, a fiamra meg, hogy okos. Először is, azért, mert engem nem dicsértek a kinézetemért. Másodszor, mert eszméletlen babalány volt, emellett kiskorában majdnem éhenhalt, rút béka volt, aztán megszépült. Harmadsorban parodizáltam magamat meg a kislányszépséget dicsérőket. Ja, és négy meg hat éves volt. Most már minden egyben. Főleg vagány, kreatív, sudár és manószépség.

Topik on.

Egyszer egy derűsen vagány, nagydumás nő ideírta kommentbe: az ember nem fogja magát gyűlölni, őrlődni, inkább mást hibáztat. Az ember már csak ilyen.

Felhördültünk. Előbb én, aztán még valaki. Dehogynem. Kizárólag magunkat, kényszeresen, akkor is, ha semmi vétkünk nincsen.

Engem arra neveltek, hogy szégyelljem magam, hogy létezem (ez nem a születésem, nem az, ahogy várt anyám, onnan nagy biztonság jött – és ezért vagyok még életben –, hanem későbbi, amikor a szüleim már megzuhantak, és a bátyáim kamaszodtak). Hogy húzzam meg magam, eközben extrém tehetséges és intellektuális voltam, és a meghúzás közben olvastam és agyaltam.

Így lettem író. És elég sok sikerem is volt már fiatalon is.

De nyomtam szépen az önelnyomást.

Melynek fajtái:

Ingyen dolgozni

Ingyen ügyeket tolni, társadalmi fellelősség címen szívatni magad, más helyett összeszedni a szemetet, cikket írni fizetség nélkül. Vagy jóakaratből, szabadidőben aládolgozni mások hírnevének, tapsolni nekik (lájk is). És nem nagyon szégyelltek engem 0 gyerekes huszonévesek megkérni, hogy ugyan, menjek már az LMP szervezte feminista estre beszélgetőnek, “szerencsére kaptunk erre pénzt is”, mondta Bárdos Rita, igaz, akkor már elég részeg volt. Mi abból a pénzből semmit nem láttunk. Én 4 ezer forintos órabérű szittert fizettem, és a taxit. És ez párt volt. Szívemnek kedves, de akkor is. És most is én szégyellem magam ezért.

Mások frusztrációjának levezető felülete lenni

Kiindulópont itt az, vagyis így néznek rám, hogy nekem jó, én ráérek, én olyan okos vagyok, továbbá biztonságban, jól élek, én biztos átlátom és segítek… valahogy tulajdonképpen nekem fial az ő önismerete, az én ügyemnek, eszmémnek, mintha jutalékot kapnék a válásért, fogyásért. Nekem lesz az ő életén keresztül igazam, ha ő is elválik, edz, akármi. Át is látom én, csak rohadtul nem érdekel, mert megteltem már ezer ilyen sztorival. Nem akarok segíteni? Nem. A segítség munka. Mindig megszívtam, amikor nehéz helyzetű nőknek segítettem, a végén én lettem a hunyó (de erről a csapdáról mások is beszéltek már). Megint ugyanaz: olyan nagyon szeretnék jó lenni, bármit megteszek, ugye elismertek?

És ugye nem szeretnék felelős lenni a sorsáért, nem szeretném, ha a férje engem fenyegetne e-mailben (megtörtént) vagy itt dühöngene a blogon. Mindig jön, és ír egy litániát, kicsit vitázva, kicsit elismerve, behódolva, amiből nagyon nehéz nem érteni, hogy megerősítést vár, lelkizést, hogy ő is, legitim, és ő is jó. Én meg nem adok, mert ezt nélkülem és nem ellenem kell neki tudnia.

Ennek altípusa, hogy magyarázkodnak, mert megtettek tekintélyszemélynek, a margarinevéstől a fantasyműfajon keresztül a kismamás makramézásig. Nem érdekel, mit eszel, és a margarin se érdekel. A vaj érdekel. A téma. Az írás.

Túlzott udvariasság

Mindenkinek válaszolni, kedvesen, köszönöm, de kedves, kislányod (nevét is tudom) hogy van. Még egyszer megköszönni, szabadkozni, remélem, nem zavarlak, többször elbúcsúzni. Igazi májer csak azzal csinálja, akitől remél valami jót, én mindenkivel, ellenségekel is, és még húsz emberrel azon felül. Kalligrafikus hálalevél az utolsó megtalált kesztyűért is. Doboz bonbon, abból a legdrágább, vadidegennek. Ő segít a házimunkában, tör-zúz, én veszek neki olyan kozmetikumot, ami a munkája árának kétszerese. Levélben is, megszólítás, remélem, nem tartalak fel, arra lenne szükségem, de csak ha belefér, boldog szülinapot a sógorodnak, örömmel, maradok legőszintébb, mikor találkozunk, anyukád hogy van, hálás szívvel, csatolva e-képeslap. Erre a másiknak nincs szüksége: ha azt írom, lökd már át a Béla számát, kösz, nem venné bunkóságnak, de megspórolt volna ő kettő, és öt percet. Pedig én irtó gyorsan írok és bárhol.

Bocsánatkérés, szabadkozás, késéskor (mert annyira nem sikerül ám alárendelődni, hogy pontos legyek – ez a dolog önlényegű, kicsiny bosszúja) magyarázatok sorolása, fele igaz, pont jött a kéményseprő… Nem. Késtem és kész. Van ilyen. Cikibb hallgatni ezt a sok mindent, mint rám várni.

Segíteni

De mindenkinek. Hálásnak lenni a helyzetért, hogy megtehetem. A magam idejét, munkáját, pénzét semmibe venni, vég nélkül folyatni el. Ilyen Csekonics-bárónőként, csak nem magamat mulatva, hanem túlfejlett szociális érzékkel, mert ő szegényebb, nehéz neki, áldozat, én feminista. Ígéretek, semmi nem elég, én még ezt is, azt is, persze. Úgy pofán baszott a valóság. Az irigykedés, hogy nekem bezzeg már megjött az özvegyi határozat. Azóta nagyon megnézem. Nem adakozom például, hanem fizetek a minőségért (netes sajtó, három helyen), a minőségre szavazok, a többiek meg oldják meg. Nem dolgod, Éva, nem dolgod! Fontoskodni nem szerettem sose jó ügyekben, így nem sok öröm volt benne. Igazi kölcsönösség és szoros kapcsolat kell, vagy nagy tehetség, hogy jó fej legyek. Úgy többet is ér.

És mindenben benne lenni: persze, jó a péntek, hova menjek, mobil vagyok, neked gyerekeid vannak! Wait… nekem is.

Mindig kívánni a szexet, érzelmi közeledést mindig jól fogadni

Rémülten visszakívántam én azt, aki engem akart. Kapcsolaton belül, mármint. Ez nem annyira spontán így. Most életem legnagyobb matyóhímzésével vagyok másfél éve (ez volt az én titkom), szeret is, felesége sincs, és mégis, most tudom azt mondani, hogy én se mindig, nem akkor, ne úgy. Eleve ezeket tudatosítani, kapcsolatban lenni az érzéseimmel. Hihetetlenül felszabadító, valódi és könnyen működő lett ettől az, amikor meg igen.

Önlekicsinylés: a bicikli nem sport

Ja, hát ma nem edzettem, ma csak a hegyen négy órát bicikliztem a fagyban, az nem számít! Azt sejtettem, hogy zavarni fogja őket a ruganyosság, ezért ostoroztam magam akkor is, amikor kiraktam az akrobatikus videót: nyújtott lábbal kéne, gyorsabban, ez a póz meg nem szabályos. Csak úgy mondtam ezeket: ne haragudjanak annyira, hogy nekem megy a bógni. A köldököm, sajnos, nem tökéletes. És hogy gyors az agyam, nyelvtanórán: hát, ez nem volt egy szerencsés példamondat. Soha nem tompítva, mindig középre emelve a hibáimat és minden gyarlóságot mindig bevallva. Az én önkritikám igen fejlett, és (önbizalom-paradoxon) nem félek kirakni, hogy lássa mindenki. Például ezen kiakadtak: blöff. Én nem félek, hogy nem szeretnek majd, mert valahogy mindig biztos vagyok benne, hogy szeretnek (jóha nem, nincs velük dolgom), én ugyanis nem akartam rosszat, tiszta a szívem, és nem félek, és ti se vagytok ám jobbak. Ez különösen irritálóvá tett. Nem szoktam a teljesítményem, képességeim miatt szorongani, és igenis számítok arra, hogy megbocsátják a többit erre tekintettel.

Cikknek hazodott olvasói levél. Mi lett ebből is, téptek miatta. Ellenem fordította az, akinek soha semmije sehol nem jelent meg.

https://csakazolvassa.hu/2012/09/19/a-jobbik-olvasat/

És mi az igazság? Az igazság az, hogy a vélemény rovatot a hírhedett minőségérzékű Révész Sándor szerkesztette, én ott nyolcszor jelentem meg talán, egyszer Jánossal, és oda olyan, cikkértékű szövegeket küldtem be, hogy volt több hrom hasábos is, mindez a legnagyobb példányszámú magyar napilapban, kívülről, Marabu kétszer is rajzolt hozzá. Igaz, hogy sokszor voltam lusta vagy blöfföltem egyszer-egyszer, de  ki nem. Igaz, hogy van, amikor gyűrött vagyok, de inkább szép vagyok. És a DEXA nem hazudik, és bírálóim nem tették ki a sajátjukat, és nem is mérették. Hogy a képeken én vagyok és szűrő nincs. Nekem tuti nem kell magyarázkodnom, be is fejezem.

A norma elfogadása

Az is önelnyomás, hogy elhiszed nekik, hogy pont valahogy kell élni. Ahogy mások. Ahogy a magazinban tanácsolja a bőrgyógyász, média, okos szakértő, facebookoldal, a barátnőid, mindegy: amikor magadra veszed az igát. Mellrák ellen vonulni, csecsemőt gondozni, időre szoptatni (kell a rendszer! az nem kell, hogy éhes legyen, az nem számít). A reggeli a legfontosabb étkezés (édes faszom). Kórságtól parázni, fertőtleníteni. Nem az van, hogy nekik kell valami, nem velük (vedd le a cipőd), hanem neked, otthon, a magad terében kell úgy. LÁTNAK, figyelnek. Jó vagy-e, felelős vagy-e, takaros, vagy bántalmazó, önző, kupis. Majd ők eldöntik. Ja, nem a gyereked jólléte, sikere, autonómiája dönti el. Nem is te. Ők, mert ítélni van kedvük. Mert van egy szbály, és olan legyen a világ. Szabadságról, vagányságról, leszarásról szoktak még posztokat írni. Néha kispolgárok.

Nehogy lényeglátó és laza legyél, mert akkor nem veszed meg a sok szart, ami a rendes embernek kell ehhez az übertakaros csicskaléthez, meg a médiatermékeket, melyek előbbiek hirdetőhelyei. (Azt hitted, hogy a bőrrákról szól a cikk?)

Ha ennek engedsz, akkor is önelnyomó vagy, konform, normakövető, nem-autonóm.

Szótagolást gyakorolni, tanítónőnek majomként ugrálni, este hatkor krepp-papírért elszáguldani, duzzadt szemmel írni az olvasónaplót a gyerek helyett, mert mi lesz a továbbtanulással. Tanácsot kérni nálam jóval ostobábbaktól (nevelési tanácsadó, védőnő), akik az enyémmel vernék a csalánt. Olyan rendet tartani, ami a magazinokban van, takarítást kiírni a facebookra kérkedve (na, ez az igazi csicska kispolgárság, és még az isteni L. Ritók Nóra is ezt teszi, ha érted a sorok közöttit).

A rendet lobogtatni arra jó, hogy deklaráld, te kikhez tartozol. Pont azért, mert szellemben, észben, világban való eligazodásban kurvára nem tartozol te sem születésed, sem tetteid, sem tudásod-képességed jogán a finom népekhez, és ez zavar (és a káromkodást cenzúrázók pont ugyanolyanok, mint a rendszeretettel dicsekvők: csak a lényeget nem értik). Meg hogy elmosd azt, hogy bizony, voltak életednek olyan szakaszai, amikor azért több görényszar volt a nappalidban, mint most, mert akkor nem tudott egy lakáskiadó így rákényszeríteni a rendre és a sodródásod meg a kevés cuccra.

Én ehetek kézzel, mert én tudok ezüsttel. Mondta Kajdi Csaba.

Egy kérdés van: te miért bizonygatod az elégséges mennyiségű cselédmunkát? Nem lennél boldogabb (az amúgy is garantált jólétedben!), ha nem ügyködnél folyton, hanem mást csináhatnál? De te nemcsak takarítasz (vagy nem), még ki is írod önvállveregetve a facebookra. Nyilván megőrültél. Téged kéne komolyan venni? Ki hiszi el, hogy erkölcsi kérdés, mi van az otthonomban, ahova nem hivatalos az ítélkező?

Mentegetőzni ilyenek miatt, hogy kupis vagy, a gyereknek elszakadt a ruhája, vagy szőrös a lábad…? Ezek annyira mindegyek, hogy lázadásnak is jelentéktelenek.

Hát, valamivel ki kell tölteni az ásítóan üres időt. Legyen akkor otthoncsinosítgatás, smink, sütisütés, dekor, ajándékfabrika… ebből kimaradnék, ez nem élet. Amiket egyébként csináltok, az gyász, akár takaros, akár nem. Nekem egyik cipőm az előszobában, a másik a konyhában. Kurva jól főzök, de csak ha van kedvem. Én inkább fára mászok almáért, heves ÉS értelmes vitákat folytatok (végre találtam okos embereket), színházba robogok, kutyázom, alszom, írok, szeretkezem, és nem, nem érdekelnek a porcicák.

Nem vagyok már önelnyomó.

“rendet kell tenni”, “most mi jövünk”

Egy hete meg vagyok rendülve. Nem találom a szavakat. Nehezen alszom, hajnalban vergődöm.

Hát ők azok. Hát ilyenek ők. És ezért.

Júliusban is volt egy válság, de az legalább nem az én rokonom (mégis az én történetem, elképzelhetetlenül képmutató és mocskos, és nagy lendületet adott a regényírásomnak) (Laura, te itt?).

Most meg ott ültem sápadtan az anyám szertartása után: hát ők azok. Hogy felejthettem el? Ők azok, akik rendet akarnak. Mémszerűen egysíkúak, indulatosak, hőzöngők, egyszerre fölényesek és közben jaj, de nagyon áldozatok. Bővebben…

szeretet, gyűlölet 2.

Erőlködve húzok, átírok, tömörítek, pedig jó mondatok voltak. Nem akarok túl hosszú posztokat. De nem nagy ügy ez: ketté kell szedni.

Ez az első rész.

…És hogy ez békés meggyőzés volna? Érzékenyítés, informálás? Ha jól csinálják, amolyan steinerkristófosan, és nem a mártonjoci őrjöng és vádaskodik nulla teljesítménnyel, akkor haladunk szépen a szeretet útján?

Mindig, az egész történelem során a hallható az eszmék hangja volt: szabadság, nemzet, béke, tolerancia, erős ország, megmaradás, szivárvány, bármi. De ami igazán mozgatta a világot: az eszmék mögött a pénz, az érdek, a hatalom. Az eszmék álruhák, néhány hóbortos naivat érdekelnek csak (és ők is fizetést kapnak érte). Ezért üzleteltek a náci hatalommal még a biztos bukás időszakában is, nem azért, mert az “eszmével” egyetértettek volna. És ezért váltják eszméiket emberek oly könnyedén.

Ma és már jó évtizede transznemű milliárdosok, befektetők pénzelik a gyógyszerkutatásokat, a műméh és a petesejt nélküli fogantatás kísérleteit (és te amúgy állatvédő vagy…?), a gender tanácsadó és operáló klinikákat, felvilágosító kampányokat – az egész ideológiát és annak médiabeli és politikai jelenlétét.

Az LGBTQ-ban egyre nagyobb a T, hízik a Q, és cenzúrázzák azokat, akik csak LGB-t akarnak, ahogy leterfezik és kirekesztik azokat a feministákat, akik nem szeretnék a néhány, feltűnő és hangos transzneműt a hátukon cipelni. Nem okvetlen ellenzik, ám külön ügynek, más természetű harcnak tekintik a transzneműekét. Akik szerint ez is kirekesztés. Bővebben…

szeretet, gyűlölet… 1.

Úton-útfélen használják a népek a szeretet és gyűlölet szavakat, és nem ám a személyes dolgaikban, privát viszonyaik kapcsán, hanem a közügyekben.

Csöpög az érzésektől minden interjú, kiállás, vélemény.

A gyűlölködők, kirekesztők nem értik! De mi, okosak, a szeretet hevült követei majd felvilágosítjuk őket, elmagyarázzuk, ki a rendes ember, hogyan kell élni, vélekedni és milyen szavakat szabad használni.

Mindenki más annyira ostoba, nem látja be, hogy ez közös érdek.

Vagy odalibben egy kisebbség tagja harcosan: el kell őt fogadnod, megértened, az érzéseire tekintettel lenned, mert neki milyen rossz, és attól rossz hogy te, te is kirekeszted.

Már miért kéne tekintettel lennem? Egy idegenre? Csak mert azt mondja, ő a jó ügy, őt kell védeni? Miért nem engem, aki – mondjuk – alkotó emberként vagy a Nem Vagyok Hajlandó Fotókat Szépítgetni kisebbség tagjaként vagyok folyton félreélrtve, támadva, kikezdve, rágalmazva? Miért nem követelőzöm én ennek nevében?

Én tudom, hogy jót akarnak, tudom, hogy megérkezett a trendbusz, tessék felszállni, nem akar senki lemaradni. Még a cikkíró sem veszi észre, mi zajlik, de sajnos, a butaság is bűn.

Én mindjárt idehányok, mi ez, kik ezek, akik ilyeneket osztanak meg?

Ez nem más, mint az erkölcsi fensőbbrendűség fitogtatása. Bővebben…

portrék 17.: ifjú bikámmal villogok

a “vasárnap nem írunk szexről” tabu tudatos megtörése

Igen, a jelenség létezik, ez nem amerikai vígjáték: a nő, már inkább a harmadik harmadban, vagyis termékenységszempontból a negyedikben, de persze nagyon csinos, és mindent meg is tesz, hogy ezt sokszor mondják, írják, szívecskézzék oda neki… a nő beújít egy jóval fiatalabbat.

Egy bikát. Bővebben…

mit tehetsz TE a környezetért?

Most ez a divat, mondják. De az én életemben a zöld szempont mint meghatározó értékrend és életszervezési elv nem a kétezres évek trendje. Eleve nagyon alacsony fogyasztású, a polgári minimumok alatt élő családból jövök (se autó, se étteremben kajálás, se drága nyaralás, se divat, se dísztárgy, viszont spúrság, újrafelhasználás és vaastag “jóleszazmég” attitűd).

Aztán nagyon erős ökonevelést és tudatosságot kaptam középiskolás éveimben, gyakorlatit is a nomád táboraink révén, és sok információt, szemléletet, amiért nem tudok elég hálás lenni a biológia-kémia tanáromnak. Később aktív voltam civil hulladékügyben és kerékpárosként, majd egy pici zöld párt működésében is szerepet vállaltam 2006-ban, abban már volt műemlékvédelem és privatizációellenesség, anti-GMO (és Jánost is ott). A blog első éveiben kétszer is írtam arról, hogy a saját életemben mit teszek, mennyire vagyok ökolány. Eleve magyarázkodva, “ugye, elég jó ez, ugye ez ökó?”:

azért ökolány vagyok

ökolány vagyok-e még?

Most is lesz ilyen része a posztnak, hogy én mit teszek, önkritikusan. Bővebben…

a személyiség ereje

Az éles elme, amint ítél jó s rossz között!… A múltkor moziból kijövet G. a jellegezetes visszafogottságával, az “engem aztán nem húztok be a giccsel!” projekt jegyében mondja, hogy ez a film éppen annyira nem tetszett neki, de lehet, hogy csak nem tudott úgy belemenni, és kérdi, nekem tetszett-e (a kultúrnaplóban megtalálod a konkrét filmet: augusztus 25.).

Én erre így nem tudok felelni, mondom.

Nézünk mindenfélét, és van, ami szórakoztatósan tetszik, van, ami nem annyira, még olyan is van, hogy először tetszett, másodjára nem, vagy pont a második nézéskor sikerült felfogni, és akkor válik nagy élménnyé. És van katarzis: a szavunk eláll, pont egyformán. Ide nekem a minőséget! Versenyezzetek a kegyeimért. Válogatunk a kínálatból, én vagyok a néző, fizetek, engem aztán szórakoztassanak… Nehogy unalmas vagy zavarbaejtő legyen valami!

Micsoda blaszfémia.

Semmi nem unalmas. Bővebben…