a rómain is viselkedhetsz úgy, mint egy norvég

Si fueris Romae, Romano vivito more! Ez az eredeti, angolul milyen tömör, verbless clause-zal: When in Rome, do as the Romas do. Tehát Rómában mint a rómaiak, vagyis: tartsd tiszteletben a szokásaikat. De viselkedhetsz akár a Rómain is úgy, mint… a norvégok.

Nekem eddig is ez volt az eszmény. Vagy: ez hiányzott. Vagy: ezért nem tud velem mit kezdeni a közegem. Most meg nem értem: mit kell ezen magyarázni?

Persze visszás volna itt pár nap alatt betekintést nyerni, tudni, ismerni vélni, milyenek “a” norvégok. Nem is kedvelem az ilyen friss ujjongásokat. Bővebben…

lebbenő ruhák

Annyira megváltozott minden. Valami öt éve nem vettem csipkés cuccot, melltartót. Most jöttem rá. Régen pedig mennyi ilyenem volt!

Vasárnap közönség elé állok, ezért ma ruhát vettem, egyszerűt, de színpadra valót. Bővebben…

az egyenlőség mint csajozási trükk

2018-at írunk, és még mindig itt tartunk: nem értitek, mi bajuk a nőknek. Már egyenlőség van, nem? Mert most már nem olyan sűrűn hull rájuk – de még csuromvizesek és törődöttek.

Egy kicsit békén kéne talán minket hagyni, mert évezredek keservét cipeljük hátunkon, méhünkben és visszereinkben. És én inkább ezt a békén hagyást választom, mint reflektálatlan, érzéketlen férfiak társaságát. És rohadt nagy szerencsém van, hogy kiügyeskedtem az élettől, hogy nem kell anyagi okokból ebben megalkudnom.

Sajnos, nagyon sokan vagytok ilyen érzéketlenek, oda sem figyelők, és engem nem nyugtat meg, hogy “de a nők is macerálnak férfiakat, meg nőket is”, “még gonoszabbak, mint a férfiak” (ez amúgy szerintem nem igaz, nem olyan mélyre hat, amit a rosszindulatú nők vesznek el, és leginkább a patriarchális logika marakodtat minket: szépség, fiatalság, pasik…), és nem is vigasztal engem a “kivétel”, a “mérleg másik serpenyője” férfi, mert az volna az említésre sem méltó minimum, hogy nem macerál senki senkit.

És tudod, az egész olyan súlytalan volt, nem volt semmi értelme. Maga a női futógála és a jelzésem, hogy ott utánunk kiabáltak, május 28-án volt. Mégis napokig pörgettétek. És akkor rájöttem: ti ezt élvezitek. Kakaskodni nőkkel. Helyretenni őket, megmondani nekik, mit érezhetnek, mi téma, mit lehet szóvá tenni. És a nők is lapítottak, olyan vehemens voltál. És nem láttad, hogy kicsit se vagy vicces, amikor bagatellizálod a nők traumáit és szar élményeit, jelzéseit. Hogy ez ugyanazon a skálán van, mint a többi visszaélés, és hatalmi kérdés. Hogy dönthetnél másképp. Hogy nem vagy érzékeny, sem eszes – elég finoman fogalmaztam most –, és szándékosan csinálod.

Mi is történt? Bővebben…

hogyan ne baszd el az idődet a facebookon

Olvasom a rém tudatos bloggert, hogy hogyan állította be meg szórta ki a hírfolyamából, ami nem kell, és így már jó. Minimalizmus.

Panaszolja mindenki, mennyi időt elvesz a facebook. Tespedtté tesz, elvon az igazi kapcsolatoktól, könyvtől, valóságtól. És mennyi hülye komment, nem is ismert ismerősök, kavarás! Nyaralások és bulifotók, látszatélet, faszfotót* küld a hittantanár**, csücsöri szájak, bjutifilter, fitneszmodellek, a hiúság vására. Mi közöm nekem ehhez? Felfüggeszti, törli, szünetet tart.

Ez rövid poszt lesz, mert a megoldás egyszerű: mondj nemet. Ne úgy, hogy törlöd magad, kiszállsz. Rengeteg előnye van a facebooknak, ezt kár tagadni. És szerintem tök gáz trendiskedve szidni a Zuckerberget, az egész jelenségen morális pánikolni, miközben napi hat órát nézegeted a kékséget. Inkább adj következetes visszajelzést, használd ki a lehetőségeket. A hatalom a júzeré, a fogyasztóé, csak elegen kell lenni.

Használd másképp! A te tükröd, hogy hogyan használod. Bővebben…

morális szelfizés

Komolyan mondom, már ártalmatlannak tartom az össznépi szelfis hivalkodást a feszes seggel, ránctalan szemkörnyékkel, a felszabadult bulizással, “hejdejól érezzük magunkat Feri papával” születésnapokkal. A feltöltött száj, a napbarnított bőr, a dizájnos napszemüveg is smafu a morális szelfizéshez képest.

A morális szelfi sokkal trükkösebben normatív és sértő, mint a boldog család képei vagy az “egészséges életmód”. Eljátssza, hogy a közjót szolgálja, hogy okos, értékelvű, másokért való. Bővebben…

a minimalizmus, a dolgok és én, ja és még dolgok

…az asztal alatt is leesve. Jé! Egy négylevelű lóhere!

Az angolszász blogvilágban tömegesen négy-öt éve megy mozgalomszerűen a fogyasztáscsökkentés, az élj egyszerűen! elve, a képeken a ruházat, a smink, az enteriőr, a teríték elegáns, üres, cafrangmentes. Minek a neve minimalizmus. Ma már egy kicsit rá is untak, hogy mindenki minimalista. A kezdetek, a fast fashion morális és ökofogantatású bírálata kb. tíz éves múltra tekint vissza. Tehát ezt a trendet a divatipar kizsákmányolása elleni tiltakozás és a fenntarthatóság ihlette.

Persze, hogy átvettük mi is: itt minálunk két éve számít rendkívül eredetinek blogok és insták tucatjain a minimalizmus. Itt, itt és itt olvashatsz ilyesmit, például, és persze Wife is régóta minimalista (és a fotói világszínvonalúak legalább). Az első link a gyerekkel folytatott minimalizmusról ír.

Lett ebből egy zavaros, előíró, hivalkodó bennfenteskedés, űr-enteriőrök, és a nem túl szép ruhák kapszulakollekciónak való nevezése. Bővebben…

ami működik – és ami nem 2.

Ezen a címen különböző témákban vetem össze az értelmes, előrevivő stratégiákat és a kevésbé olyan, néha értelmetlen, néha ciki, manipulatív vagy “rang alatti”, tipikus megoldásokat. Erősen polarizálok: “négy láb jó, két láb rossz.”

És persze az én preferenciáim határozzák meg (mégis, kié?), mit tartok építőnek és mit nem. Ugye a blogger mindig jól csinálja! Azért áll ki vele. Valóságos szakértő!

mindez jól hangzik, és trendi is. én elhiszem, hogy nálatok üres a polc, és nincs szakadt cipőd. de megmondom őszintén, nem értem ezt a minimalizmust. életstílus, divat, design, lakberendezés örve alatt folyamatosan cuccokról lelkesedtek. minden fotón cuccok vannak. órákig molyolsz egy apró süteményen. rúzsokon pörögsz. kilencféle táskát ajánlasz, és van külön szív alakú rántottasablonod is. vagy már kidobtad? fogyasztáskritika? öko? megtisztulás? az egész modern divat, a design, maga a művészet is tékozló, halmozó üzem.

Az önidealizálás vicces, ugyanakkor valóban azért blogolunk, osztunk meg tartalmat, mert van olyasmi, amiről – így hisszük – többet tudunk, hatékonyabban csináljuk, jobb érzékünk van hozzá. Vagy hiszünk egy elvben, amelyet emiatt követünk is.

Ez fontos különbség: elveim vannak vagy önigazolok? Egy hete éles beszélgetésem volt a középső bátyámmal, aki nem tud lejönni a témáról húsz éve: kényelemből autózik, és emiatt szidja a bicikliseket mint akik neki kényelmetlenséget okoznak. Mint a hatalmi helyzetű dohogók (“egyenek kalácsot”), két egyenrangú félnek látja a két csoportot, “jó, de akkor ők is”. Nem véletlenül pont nekem önti ki ezt, piszkálja ez az egész. Pedig nem a biciklisek veszélyeztetik az autós tömeget, hanem a nem emberi sebességű üzem használói, az istenkísértő autósok egymást és mindenkit, ami fontos különbség. Én viszont nem kényelemből vagy szeszélyből nemautózom, hanem elvi döntésből, és bőséggel tudok érvelni döntésem helyessége, morális tartalma mellett. (“Nem gondol arra /ti. a biciklis!/, hogy annak az autósnak milyen érzés lesz egész életében, hogy elütötte?” Nem, erre nem gondol, a saját túlélésére és érdekeire gondol. De úgy tűnik, az autósok maguk sem gondolnak erre, mert ha gondolnának, nem kanyarodnának ki hátranézés nélkül, használnák az indexet, nem gyorshajtanának, nem innának és nem mobiloznának/szopatnának/rúzsoznának menet közben. Áhh, ugyanaz megy mindig.)

Szépen volnánk, ha nem követnénk a saját elveinket. Bővebben…