de akkor hogyan öregedjünk meg?

A “nagyokos” blogger most összeszedi, hogy ő hogyan tervezi az öregségét, hogyan készül fel rá, habár ezek teljesen világosan kirajzolódnak a megannyi NEMből, amit az előző posztban ma öregjeire kimondott, a köteles tisztelet és hierachia leszarásával, valamint egészen magától értetődőnek kezelve, hogy vannak kivételek. Öngyilkosok is lehetnénk, ha mindegyik olyan volna.
Itt szeretném megjegyezni, hogy nagy elismerések jöttek erre a posztra, hízik a bloggeri máj, de ilyen szöveget írni nem nehéz. Szegény, amúgy is padlón fekvő nyugdíjasok felett állni diadalmas izomszázalékkal, én, aki még nem, aki “szerencsére” nem, és aki nem tudja még, milyen a halál kapuja…
És most megint úgy érzem, hogy nekem mázlim volt, pedig nem, nem mázlim volt.

Bővebben…

nézz az öregekre, mert sokat tanulhatsz tőlük

Nézz rájuk, és gondolkodj előre, a saját eljövendő harminc-ötven évedre.

A minap, egész pontosan, karácsony előtt bementem a Délinél a kis papírboltba olyasmik megvásárlása céljából, amire így az ünnep előtt az énanyafajtának szüksége van. Na, volt egy kis zsúfoltság eleve, és akkor bejön az obligát kerekes szatyorral egy alacsony úr, öntudatos szemüvegben, és azt mondja a vásárlótérben lelkiismereteskedő eladónak, hogy ő színes rostirónokat (!) akar, több színben, de nem készletben, hanem darabra, és olcsóbb legyen ám, ne legyen drágább ötven forintnál. Mert ő majd azzal jelölgeti az ertévé részletesben, mert ő azt szereti, a kedvére való műsorokat. Találtak is neki negyvennyolc (!) forintos darabáron ICO típust a preferált színekben, bőséggel. Igen, egy piros, egy kék és egy zöld, jó lesz. A pirosból legyen kettő. Esküszöm, azért akart még egyet, mert négyszer negyvennyolc, az százkilencvenhat, fizetendő készpénzben összvissz százkilencvenöt forint, míg ellenben háromszor negyvennyolc, az száznegyvennégy, amelyet, hohó! fölfele kerekítenének, és akkor ő most jól járt. Bővebben…

békesség a földön a jóakaratú embereknek

Na, vettem végre netjegyet, mert amúgy konditeremben meg bisztróban, kávézóban megy a blogírás meg az ügyintézés.

Az elmúlt napokban, a meghitten kényszerű, hétköznapi teendők – kutyasétáltatás, karácsonyfavásárlás, cuccselejtezés és szemétlevivés, szaloncukor-akasztó, savanyú káposzta és hús beszerzése – közben elindult bennem több poszt: jaj, majd leülök, megírom, csak előbb még edzés/látogató/főzés/elálmosodás. Aztán elmúlt a pillanat: elhallgattak a bekezdésnyi szövegek, az újszerűnek vélt tételmondatok. Már nem érdekes, nem járatom rajta az agyam.

Ez viszont továbbment és összeállt. Bővebben…