…És hogy ez békés meggyőzés volna? Érzékenyítés, informálás? Ha jól csinálják, amolyan steinerkristófosan, és nem a mártonjoci őrjöng és vádaskodik nulla teljesítménnyel, akkor haladunk szépen a szeretet útján?
Mindig, az egész történelem során a hallható az eszmék hangja volt: szabadság, nemzet, béke, tolerancia, erős ország, megmaradás, szivárvány, bármi. De ami igazán mozgatta a világot: az eszmék mögött a pénz, az érdek, a hatalom. Az eszmék álruhák, néhány hóbortos naivat érdekelnek csak (és ők is fizetést kapnak érte). Ezért üzleteltek a náci hatalommal még a biztos bukás időszakában is, nem azért, mert az “eszmével” egyetértettek volna. És ezért váltják eszméiket emberek oly könnyedén.
Ma és már jó évtizede transznemű milliárdosok, befektetők pénzelik a gyógyszerkutatásokat, a műméh és a petesejt nélküli fogantatás kísérleteit (és te amúgy állatvédő vagy…?), a gender tanácsadó és operáló klinikákat, felvilágosító kampányokat – az egész ideológiát és annak médiabeli és politikai jelenlétét.
Az LGBTQ-ban egyre nagyobb a T, hízik a Q, és cenzúrázzák azokat, akik csak LGB-t akarnak, ahogy leterfezik és kirekesztik azokat a feministákat, akik nem szeretnék a néhány, feltűnő és hangos transzneműt a hátukon cipelni. Nem okvetlen ellenzik, ám külön ügynek, más természetű harcnak tekintik a transzneműekét. Akik szerint ez is kirekesztés. Bővebben… →
A fiúk akkor nem felelnek az apák bűneiért, ha nem tagadják le e bűnök, e helyzetek létezését, hanem szembenéznek velük erejükhöz, lehetőségeikhez mérten. Ha tagadják, akkor sem felelnek érte, de cipelik mint titkot, félelmet, szégyent. És tönkremennek bele. Ez a történet ezt üzeni, és én ezért nem hagyom elkenni, lehazudni, ellenben támogatom, hogy kiderüljön az igazság.
A kérdés elméleti, a jelenséget célozza, mert nem nyilas, vagy csak félig, nem nekem felmenőm. Egy konkrét történet, de én a jelenséget kérdem:
szóval mit tennél, ha most valaki friss felfedezésként, mert a múltat kutatja, szembesítene azzal, hogy az egyik felmenőd történelmi időkben erkölcsileg, ideológiailag, büntetőjogilag, politikailag, meggazdagodásilag súlyosan kifogásolhatóan járt el?
Az úgynevezett családi szennyes, és nem olyasmi, hogy ki nyomta fel a telekhatárvitában az unokatestvért, miért disszidált a nagybácsi Svédorszságba, hova lett a rotációs kapa a szüret után. Nem is balkézről fogant gyerekekről. Hanem történelmi bűnökről.
Aki utál. Vagy legalábbis gyanakvó. Merthogy elszeretted az anyjától az apját.
Megbontom a posztok, vázlatok eredeti, tervezett sorredjét, mert most mesélte ezt valaki, és nagyon feldúlt. Egyszerű, egyértelmű válaszom van rá.
Persze ha tündérmesés, szeretetre, türelemre buzdító oldalakra vágysz, ahol komolyan használják a “párod” szót, akkor hajrá. Itt én nevükön nevezem a dolgokat.
Mert ugye ez, hogy a szerelmed gyerekével is kéne valamiféle nevelői viszonyban lenned, felelősséget vállalnod, nehéz helyzet. Sok verítéked, könnyed és agyvized fog elfolyni, ha apa az a férfi, akit szeretsz, és főleg ha nem is szépen vált el. Ha téged tartanak oknak, figyelnek, kibeszélnek.
A kontextus tágabb: az egész előző életéről van szó. Én azt mondom, az előző feleséggel, előző családdal ne akarj találkozni, egyeztetni, ne hagyd, hogy téma legyél, hogy kibeszéljék a dolgaidat. Ne engedd közel a múltat, a mások életét, de annyira ne, hogy még a szerelmed szavai által se. Ne hallgasd a panaszkodását, idegeskedését! Ne vegyél részt ebben.
Félsz, hogy mit szól, hogy ezt nem teheted meg? Pedig neki is üdítő lenne egy sziget, ahol nem folyton a búbánattal, kicsinyes húzásokkal vagy rikácsolással manipuláló feleség meg a duzzogó, problémás gyerek a téma. Ahol ez nincs, mert ott más van: ti ketten, boldogan. Ha elvárja, hogy vonódj be, hogy értsd meg, szidd te is a nőt, sajnáld a férfit, akkor kérd meg, hogy hadd maradj ki ebből. Döntött, vagy nem? Segíteni nem tudsz, ez nem a te életed, bármilyen részvételed csak újabb nehéz helyzeteket generál. Bármennyire vonódsz is be idegenek életébe, jól te ebből ki nem jössz.
A gyerek pedig, akit egy sértett nő kémnek használ, el fogja mesélni, hány push up melltartód van, és azt is, hogy nem mosogattál el szombat este.
Felnőtt embereknek más felnőttek magánéletében semmi dolguk. Ez jog és kötelesség is. Elvárhatod, hogy hagyjanak békén, és te se hatalmaskodj mások életében, aki ilyet tesz, az primi- és manipulatív. Nem kell tudniuk rólad, nem érdekes a véleményük sem. Lehet (és miel kell, szokták is) ezt jóindulatba csomagolni meg segíteni akarni a férfinak, és biztosan az “anyós” is “meg akar ismerni”, de mindig ugyanaz a vége. Mindenki gyűlöl, te meg védekezve magyarázkodsz és sebeket szerzel. Bővebben… →
Nem tudok mindent, amiből írok, újra elmagyarázni, így aki új itt, és nem rosszindulatú, azt arra kérem, hogy keressen, olvasson még, legyen türelmes. Ha posztot fogalmazok, akkor van ugyanis egy kalibrált hangvétel: a kávéházi, ismerős jelleg. Sőt, írói elvárás is ez: azoknak írok, akik már olvasnak egy ideje, megszokták ezt a világot, de legalábbis kíváncsiak rá, és ehhez tartom magam.
Menjünk kétfelé, aki ismer, haladjon tovább, aki nem, olvassa el ezt:
A személyiség fejlődik – ha el nem romlik. (Vagy egyszerre.) (Vagy birtokosa szerint fejlődött, a szabadság láttán hápogók, az ellenérdekeltek szerint elromlott.) Én mostanában rengeteg mindent értettem meg a saját lényemről és a világról, egyben meg is váltam valaha fontos hiteimtől, működésmódjaimtól. Bővebben… →
Vagy pont most kapcsolsz rá? Netán kezded el, újként?
Sokat filóztam már a járvány és az edzettség-egészség összefüggéséről. Arról meg nem filózni kellett, hanem teljesen gyakorlati kérdés volt, hogy karanténban hogy csinálom a saját edzéseimet. Lesz-e motiváció? Bővebben… →
A kapcsolat nem csak körhinta és kacagás és csók a naplementében és rohanás felé a pályaudvaron és ananászos koktél. (Miért, miért nem?, jajdul fel Éva. Ugyan miért nem?)
A felnőtt élet nem mindig könnyű.
Ennél vannak sokkal mélyebb és fontosabb dolgok is!
Mi is? A szívás, az. A közös érdek, a meló, a gyerekek, a lakáshitel, az anyós véleménye. A párhuzamos egymás mellett élés, a közös lakcímre bejelentett magány. Bővebben… →
Ebben a sorozatban szeretni tanulunk. Itt írtam le, mire, kinek való és kinek nem, amikről írok.
Az az alaptétel, hogy azért vagy vele, mert jó vele. Mert szereted, és neked jó őt szeretni, lényegében. És ő is szeret, ezzel arányosan. Így van? Akkor nincs nagy baj. Bővebben… →
Mostanában az van, hogy ahogy futok és számolok (nem futok sokat, de amikor, és ugye, a lépéseimet számolom, már sokszor írtam erről), a 2020-nál megakadok, mert ezek a számok ekkor még évek a fejemben, és 2020 jön most, nevezetes pillanat, koncentrálok nagyon. De nincs erre idő, máris 2030 van, és akkor azt gondolom, jaj, mi lesz akkor, 2030-ban, miféle világ (közben továbbra is futok, kutyát fegyelmezek, a számok is pörögnek), addigra minden gyerekem felnőtt, sőt… én meg milyen leszek, hol leszek akkor… 54 éves leszek, az nagyon sok? Agg, megtört, reményvesztett, beteg? Magam is a gyerekeim szemére hányok mindenfélét unalmamban, és az erőltetett összejárásokban meg az unokáért való nyaggatásban teljesedem ki? Látok-e még? Ez nagy parám, a jó látás (erős, de nem romló állapotú rövidlátóként).
És a világ? Háború, árvíz, fajkihalás, járványok, túltesznek a legrosszabb scifi-disztópiákon is? Ránk dől a ház, nem lehet majd vajat kapni? Megtalálom-e addigra a narancsárga üvegű napszemüvegem? Bővebben… →
Hú, most nagy nyugalom van. Csak szeretet, csak biztonságos terep – esély nincs ütközésre, kellemetlenségre, fájdalomra, idegenségre. Mert ez a békesség ünnepe. És nem hagyom magam többé.
Ismerőseim ellenben, a hagyomány szerint, aknamezőre indultak.
Hogyan kell bő ötvenes embert beteg módon körbeugrálni.
Felnőtt embereket látnak, akik egymás foglyai holtukig.
Generációk gyűlölködését, rossz kommunikációt, anyagi különbségek élezését, kivagyiságot, nemi egyenlőtlenséget, alkoholt – minél visszásabb, ami van, annál vastagabb a máz, dekor, dínomdánom.
Megy a műsor, a mikor jöttök, miért csak akkor, mit egyél, mennyit egyél, pedig azt mondtad, nem azt mondtad.
Fullánkos beszélgetés arról, mi áll jól, úgy érti, meghíztál.
Mi hír a szomszédságban, tágabb rokoni körben – meghökkensz a mézesmázas körítésen vagy a nem is leplezett rosszindulaton, a spekulációkon, a szempontjaikon. És vég nélkül. Nqgyon kell mondogatni, olyan telekomreklámos módon, hogy a szeretteim, a szeretet ünnepe.
Meg-megüt egy-egy megjegyzésük, mert rólad is hasonkat lehetne mondani, ha el mernéd árulni, meg mernéd mutatni, milyen vagy igazán, mert te is iszol néha, meg csalod a Lalit, meg ordítasz a gyerekkel. De hát rég szerepet játszol. Ha nem, akkor te vagy A Problémás. A Tökéletes Sógornő kontrasztja. És hiába vagy intelligens, szabad és vicces, ha ő zserbót süt és lakberendez.
Nincs más téma, csak hogy kinek mit kell vinni, ki hova megy, mit esznek, ki vezessen. Kiürülnek az otthonok, megy mindenki kies hazánkban előbb délkeletre, aztán nyugatra.
És rengeteg pénz és energia ment el giccsre, “a lakás feldíszítve”, “négyféle süti”, “teríték” – hová tették a szemüket?
Magyarázzák, hogy a műanyag fenyő praktikus, megéri, már tíz éve milyen szuper, nem hullik. Hogy hol vették, mennyiért, és milyen tuti vétel volt, ez a téma. Mi több, emlékeket őriz, sőt, ökó! És lefotózza. És kiposztolja. A műfenyőt!
Vallástalan családok irritálóan materiális karácsonya, vagy épp beteszik a Messiást és misére mennek, na, az még szebb. Nem mintha keresztényéknél jobbat sejtenék, de az legalább szerves.
És az ételek és az egész hajcihő, előre retteg mindenki, unja és utálja mindenki, aki elmúlt húsz, a családosak a melót is, még ezeket a “felnőttek nem vesznek ajándékot egymásnak” (DE PERSZE DE), “igazán csak egy kis apróság”, “csak a gyerek miatt állítunk fát”, “idén ne legyen akkora sütés-főzés, hozzon mindenki valamit” redukált verziót is utalják, annyi meló, pénz és stressz, “de egy évben egyszer, ez volt a gyerek álma, anyu így szokta, legalább szép”.
Senki sem társasozik meg beszélget, a tízéves kirítta az újabb okostelefont, a hatéves drónt kap, apu már szereli is össze. A többiek tévéznek és a tévé előtt kajálnak, a kanapé bánja. Esetleg van még a csecsemők agyonabajgatása, fojtott neheztelés, kifáradás – de ha a háziasszony megfelel a mércének, attól ragyog mégis, ez megéri a gyomorfekélyt.
Te szereted azokat, akikkel a 24-26-át töltötted? Vagy menni kellett és elviselni őket, és jól összevesztetek és fuldokoltál attól, amit ki se mondhatsz és béna volt a ruhád is, és minden évben ez a hagyomány?
Minálunk bőséges, nem stresszes. Előtte mindenfélét elrendezős. Névnap is, harmónia, szeretés, semmittevés, filmnézés. Váratlanul erős érzelmek. Tombol a szél.
Lefotózom majd a jelentékenyebb könyveket, örömöket.
Akárhova nézek szomorú közegünkben, a nők improduktív érzelmekben, játszmákban és szokásokban dagonyáznak. Kultúrafogyasztás, párkapcsolat, egészség, anyaság, testmódosítás, emberi viszonyok – bármi lehet, egyként szomorú és romboló, amit csinálnak, vagy csak fölösleges, drága és erőlködős. És én még – mint született fővárosi, diplomás, egészséges nő, egészséges gyerekekkel – a közegnek a könnyebb életű részét látom.
Olyan jó lenne, ha jó lenne a nőknek.
És még ítélnek is, és nagyon mondják. Ők, akik irgalomra szorulnak, toleranciáról beszélnek, pont ők a legkeményebb normatív ítélkezők. Csakis úgy lehet élni, olyan helyesen! Bővebben… →
A blogomon 2014 februárjában jelent meg a gyermektelenség témája, és ez forradalminak bizonyult. A poszt virálisan elterjedt, termékeny vitát, gondolatokat indított el, és sokakat megvigasztalt, hogy lám, ők nem ufók, amiért nem lett vagy nem lehetett gyerekük. A gyermektelen című posztot én magam nem tudtam volna megírni, mert mélyen meghasonlottam volna attól, hogy a magam legmélyebben megélt döntése, női alkata, életöröme ellen érvelek. Azonban közösségben gondolkodó, másokra is gondoló, intellektuális lény vagyok, a magam horizontján túli látókörrel, így született meg egy vendégposzt (amelynek szerzője már nincs itt).
A poszt arról szólt, hogy nem kötelező gyakorlat gyereket vállalni, az anyaság nem feltétlenül része a női sorsnak, és szabad a döntés. Rengeteg a rossz tapasztalat: ne váljon anyává se véletlenségből, se nyomasztásra senki.
Nagyon helyes. De rögtön egy kicsit árnyalatlan vagy-vaggyá vált: szülés-szívás-többségi igazodás vs. nemszülés-önazonosság-kisebbségi bátorság. Amúgy is figyelem, ahogy mindent kétfelé, két pólusúvá éleznek a közbeszédben. Pedig többnyire nem két, egymást kizáró lehetőség van, hanem skála. Vagy nem is skála (számegyenes), hanem sík, merőleges vonalak. Vagy tér. Gömb!
Gömb vagyok, életet hordozó, és a nőiségem, sőt, talán egész emberségem kapcsán ez a legfontosabb. Bővebben… →
Ősz, kora ősz, én nem félek ettől – és már a haláltól sem. Gesztenyés, ragyogó, szépséges. Néha esik. Néha taknyosak leszünk, hajnalban már hűvös van, nem hívogat, és a tó vize sem nyárlangyos posvány (megint belementem, annyira jólesett nyolc kilométer futás után! csak már okosabb vagyok, tudom, hol kell, hogy ne legyen hiszti. mindez Juli forgatási napján történt. minden kísérő unatkozik, ezért megyek futócuccban, meg napozó lepellel). Negyed nyolckor meg már homály van, de olyankor a legszebb hazafutni.
Most például az van, hogy ezt az agyonlakkozott-sütött-tűzött, mondén hajkölteményt, ami szerda hajnalban lett nekem az aznapi forgatásra, hagyom szervesen lebomlani, és ez elég vicces. Telnek a napok.
Ilyen volt:
Most (szombat) ilyen, van ennek is költészete, és elég mozgalmas hetem volt:
A statiszta mindenképpen az alkotó folyamat részévé válik. Tanúja ő nagy pillanatoknak, ha van egy kis szerencséje, és persze ha figyel. Itt (két forgatásról beszélek) olyan embereket figyelhetünk meg munka közben, mint Enyedi Ildikó, Denis Villeneuve, Léa Seydoux, Jason Momoa, Rév Marcell. Én nagyon figyelek, mert elemi hajlamom a tehetség és a nagyság csodálata, továbbá újságíróagyam van, amely meg akar érteni mindent, és csak ritkán ítél morálisan.
Az írónő rettentő elfoglalt mostanában, de egy villáminterjúra elcsíptük!
Mi ez a nagy pörgés? Bosszús vagy?
Eltűnt a kutya, nagy séta után, mert még a kertben csevegtünk egy kicsit!
Mutatom, mi minden van mostanáb’. A gyerekeim születésnapja. Johanna 11, Jakab 9 lett (ki emlékszik arra, hogy ezek voltak a fedőneveik valaha?), ennek alkalmából lett Jakabnak távirányítós legóvonata és menő haja is:
Julis kirakta Dávid nevét legóból, jómagam tortát készítettem rengeteg vaj, eper, csokoládé és mascarpone felhasználásával. Juli kést is tett a tortához, de lehet, hogy a kacsasülthöz.
jól látjátok: van egy zöld hajtincse, mert megpuszilta egy sárkány
A futások, de azokat már összefoglaltam – ami még lekötött: maguk az utazások (az odajutás, az ottani táj, az ottlét), az emberi talákozások és az apróságok, a tárgyak menedzselése.
Ügyeim után járok – és eredményesen. A könyv még jobbnak, nagyobb szabásúnak ígérkezik, mint eddig, illetve más téren is sikerült jó döntéseket hozni a család prosperálása érdekében, vagy hogy mondjam. Lőrinc meg, nem jutok szóhoz. Ez egy csoda, ahogy éli, alkotja magát, szenvedéllyel. Mondott verset a holokauszt emléknapon, a rabbi odament hozzá, és azt mondta, Isten segedelmével a színészi pálya sikerülni fog. Korábban semmi előjele nem volt annak, hogy színész (vagy ilyesmi) lenne, csak az apja halála óta robbant ez ki belőle (aki színikritikus is volt, és igen erőteljes, kritizáló, megmondós alkat).
Mozi, színház, baráti események, együtt főzés. A kultúrnaplót érdemes figyelni, ha a részletek, a minőségi produkciók érdekelnek. Most (szombat este) értem haza Eddie Izzardról, de bementünk az éjjel-nappaliba is. Amúgy láttam élőben Bánki Györgyöt. VONUL, felszegett állal, de lehet, hogy a hegei feszülnek.
A blogszületésnap: lesz. Május 12-én. Aki úgy érzi, jönne, de nem írtam neki, jelezze. Különösen ha külföldi vagy, és pont itt vagy 12-én, és szívesen találkoznál velünk napközben, jelentkezz! csakazolvassablog@gmail.com
Mikor lett ilyen rövid a hajad?
Három hete Eszter fogott egy ollót, és levágta. Színházba rohantunk épp. Ennyit sikerült. Már nagyon el volt rongyolódva.
Foglalkoztat a szépség és az öregedés?
Az öregedés nem tud nem foglalkoztatni: nagyon erősen az anyaságomba, biológiámba vagyok kötve, szeretem a női lét testi jelenségeit, és probléma nélkül, elementárisan éltem meg őket, ezért a változásokat is így fogom. Ha valaki szokott önmagával találkozni, és őszinte, akkor kénytelen ezzel szembenézni. Ez van. Egyelőre teljesen natúr vagyok, és igyekszem annak örülni, azt jól tartani, ami az erősségem.
A “szépség”, az önápolás? Inkább a test jólléte, a kompromisszum nélküli egészség érdekel. Sokat alszom, figyelek erre. A másik extra a böjt. És szűrővizsgálatok. A kencefice részét egyszerűen szeretem intézni. Sajnálom ezekre az időt, az odafigyelést, az ezek miatti feszengést, részletekbe merülést, pénzköltést, elemezgetést, hogy melyik a jó márka. A sport, az emberi találkozások, a lelki történések sokkal fontosabbak.
Milyen márkákat használsz?
Már sok éve a Clinique-et, inkább ápolót, dekort alig. Néha Lancôme-ot, Pupát újabban. Ez egy régi kép.
Lakkozod a körmöd?
Nagyon ritkán. A Pupából beszereztem ezeket a harsány színeket, és elhatároztam, de ez is csak bohóság, hogy Olaszországban színes körömmel futok. Nagyon vicces volt, ahogy kedves ismeretlen biztonságiak kilakkozták a körmöm. Van ez az olasz, nőknek szóló, nagyon vidám, életörömdús közvetlenség, ezt nagyon bírom, feloldódom a helyzetekben. Közben mindenki a rajtban feszengett.
És bejutottál te is a kordonok közé?
Én nem szoktam izgulni, sem sokkal előbb beállni, megszoktam már az ilyen futós eseményeket. Itt amúgy is előbb a versenyzők rajtoltak (competitiva kategória), aztán a többiek. Időben bemásztam.
Mi lesz a következő verseny?
Itt Pesten az eus 15 kilométert futom májusban, illetve utána a BSI-s női futógálára megyek a gyerekeimmel: én 10+5-öt, ők csak egy kis 2 és felet, ezekre neveztem a héten. Őszre pedig Tallint, Kassát nézzük a futótársakkal, ezek is félmaratonok (a félmaraton 21,1, az egész 42,2 km). Ha közben nyáron megtetszik valami, akkor spontánul nevezek, de leginkább arra vágyom, hogy úgy tudjam szervezni a napjaimat, írós időmet, a gyerekeimet, hogy minden nap (heti hétszer) rójak itt a szépséges erdőnkben egy ötöst vagy egy tízest.
Mára megszoktam a sportolásomat, a vállalásaimat, ezeket a magánéletem részének tekintem, nem akkora diadal lefutni, időt javítani, kiposztolni sem. Most mit fontoskodjak? Én nem futok komolyan, a komoly futás nem így néz ki, én örömből sportolok, a közben zajló megélésekért. Ami mégis fontos: az élménybeszámolók, posztok, egyes megfogalmazások hatására többen írják, hogy mégis elkezdtek futni, mert nehogy már ne, ne szóljuk le, ha nem csináljuk, és alapmozgás. A hozzám hasonlóan nem gyors, nem ambíciózus, de intenzíven sportoló olvasók, akár negyven körül is írják ezt. Ez fantasztikus, mert önmagunkat haladjuk meg, jobbítjuk a futással.
Merre tart a sportolásod?
Ezt a kérdést félévente, az aktuális helyzet szerint teszem fel és válaszolom meg magamnak. A könyv írásakor is át kellett gondolnom, mennyire vagyok tudatos, mi a lényeg, hogyan változik a hidegtűrő-gyalogló-bringázó-konditermező-ketózó-futó-szűrésekre járó életmódom az évek alatt. Aki követi az edzésnaplót, láthatja: az élményfutásokat igencsak kipihenem. Jóval kevesebbet edzek most, mert nem akarok már izmosabb lenni. Nagyon letisztult az egész, nem használok pörgetőt sem, és csak vitamint és kollagént szedek, illetve alkalmanként proteint, minden mást étellel viszek be. Most már csak fenntartom a jelen izomzatomat, amihez elég a kisebb súly és a rövidebb, ritkább edzések. Most az étkezés a fő feladat a saját életemben és az ismeretterjesztő tevékenységemben is. Szeretném terjeszteni a tudást, rávilágítani a sarlatánok trükkjeire, és azt is fontosnak tartom, hogy minél kevesebben essenek az oly divatos vegánság csapdájába, mert feleszi a testüket.
Fontos neked, hogy biztass mindenkit, hogy sportoljon, rávegyél minél többeket az életmódváltásra?
Sokan kapnak ihletet, olyanok, akik addig nem voltak sportosak, aztán mégis elkezdték, ezt jó látni. De nem, nem gondolom, hogy ha én megcsináltam egyedülálló háromgyerekes anyaként, ú, pátosz, minden, akkorbárki megcsinálhatja a bármit (a fogyást, a futást, az izmokat, a gyógyulást). Ehhez az egészhez sajátos lelki alkat, konkrét életpillanat, belső döntés és több kedvező körülmény kell. Én nagyon szabadon élek, mert az írás, ahogy minden kreatív tevékenység, ezt igényli. Fix munkaidő, dugóban kínlódás, szerepmegfelelősdi mellett nekem se sok kedvem volna a rendszeres edzéshez. De az nincs rendben, hogy megtalálnak és nekem magyaráznak, kifogásokat sorolnak, engem minősítgetnek, támadásnak veszik azt, amit és ahogy a sportról írok. Sokan csak panaszkodnak, de nem érdekük jobban lenni, nagyon kényelmes úgy maradni, mert lélektani előnyökkel jár. Például ettől kíméli őket a család, nem hagyja ott őket a férj, vagy nem kell a megváltozott napirend, az átformált test következményes konfliktusait vállalni, megbirkózni azzal, hogy a nő nincs otthon annyit, vagy önbizalomdús és vonzó lett. Ez is érthető, és az is, hogy emiatt én vagyok az irritáló, de én nem akarok olyan életet, és nem akarok a negatív meg okoskodó mondataikkal sem találkozni, nekik nincs mondandóm. És még: óvok mindenkit a túl sok külsőségtől, hiú öndeklarációktól (“én is sportos vagyok, én is blogot írok, ide nézzetek!”), a testmódosítás természetellenes, költséges, szexista értékrendű formáitól.
De hát az erős szexi, nem?
Ennek ellenére rettentő sokan ócsárolnak, próbálnak a testemmel megalázni, 55-nek nézek ki, férfias vagyok, csúnya az arcom, műttessem meg, csúnyák a sminktetoválásaim (!!!) stb. Akármit csinálnék, akárhogy néznék ki, gyaláznának, mert őket a blog és a különbözésem irritálja, iletve a saját silány életük. Ha valaki komoly munkát fektet a sportba, abból mindig komoly személyiségfejlődés, egészségjavulás és igazi öröm fakad. Mindenki észre fogja venni, és sokakat zavarni fog. Aki rusnya, az ekézni fogja, aki nem rusnya, az békén hagyja a sportolót. Elég nékem az én sportolásom. Erős, egészséges, formabontó akartam lenni – az lettem.
Elég komoly összefoglalót írtál nemrég arról, hogy mi volt a feministákkal a konfliktusod. Személyesen milyen a viszonyod velük?
Hát olyan, hogy a csakazovassát még mindig kedvelő, aktív és rangos feministák megírják nekem privát, hogy ők is hasonlóképp ábrándultak ki az áldozati műsorból vagy konkrét csoportokból, és végre valaki megírta. Nagy haver senkivel nem vagyok, mert én alkatilag nem bandázom, magánzó vagyok, és inkább női szempontú író vagyok, saját sorsom és értékrendem összegzője, mint aktivista. Jobb is, ha a mozgalmi terekben kussolok a többgyerekes, “életpárti”, nem agyonbonyolítós, abortuszellenes, kötődős, heteró, szenvedélyes, de csak szerelemből szexelő attitűdömmel, mert mindig megbántok valakit. Világnézetem szerint persze feminista vagyok, elvből ellenzem a szerepalapú létet, a mérgező férfiasság (toxic masculinity) megnyilvánulásait, a szexszel, társkereséssel, a testreprezentációval kapcsolatos manipulációt, tárgyiasítást és játszmákat, és ez nem tud nem megjelenni a szövegeimben: emiatt az írásaimmal (meg az életmódommal) mindenképp emancipáló, tudatosságot növelő üzenetet közvetítek. De ebben a gyakran indulatos, érdekalapú, lavírozó, haverkodó, érzelmileg hergelt netes harcban nem veszek részt. Hajdan én ugye fent voltam a Civil nők levelezőlistán, de ott is döbbenetes fúrások, nőellenes, ellehetetlenítő akciók voltak, ráadásul az ambíciózus Gumiszoba és szárnysegédje nagyon csúnya, önös marketinggel, szereplésre éhesen tolta a saját “ügyét”, megfojtva a beszélgetéseket, sunyin célozgatva a konditeremnek, a proteinnek estek neki.
Közben felfedeztem újabb platformokat is. Egy részük a csevegős, dühös, hírekre reagálós fajta. A másik típus (a transztéma kapcsán mélyedtem beléjük) a magát rettentő komolyan vevő, Aurórába járó, elméleti, művészkedő vonal, ők mondjuk szerencsésen kiírták magukat a komolyan vehetők köréből. És vannak simán fontos témákról beszélő, okos, komoly helyek, de ott is vannak visszás dolgok. Én magam a legelső idők óta tudatosan nem foglalkozom azokkal a témákkal, amelyekre mindenki ráugrik, és cincálja, szakértőt játszik, viszonválaszok születnek sorban, megosztáshullámot váltva ki, mert én elefántcsonttoronyban élek, talminak tartom ezt a közeget, és nem szeretem a habverést, azt, ha kívülről jön és kiszámítható a téma. Nem is tévézem, ezek az aktualitások nem érdekelnek, a sorozatok se. Érdekes, fontos és jó, ha nők társadalmi témákról beszélgetnek, szellemesen érvelnek, ha terjednek a jó mondatok, fontos hírek. De nagyon káros az, ha valaki közügyként tálalja, hogy belebukott az életébe, nem tudta szeretni a férjét, mégis vele maradt, unja az anyaságát, rosszul keres, vagy már nem vonzó a férfiaknak.
A netes öntudatoskodáson kívül mitől javulhatna a nők helyzete?
A nőknek igenis lehetne jobb életük, más szemléletük a saját feladataikról és pontosabb, újraértelmező jellegű önismeretük. Sajnos, gyakran Stockholm-szindrómások és önsorsrontók, úgy maradtak, de másokkal szemben forradalmárként lépnek fel. Vádaskodnak, megtagadják saját múltjukat, döntéseiket, és elvitetnék a balhét a mulasztásaikért a férfiakkal úgy általában, az életük férfiszereplőivel és a rendszerrel. Ezen nem segít, hogy a férfiak alapértelmezetten és sokkal inkább ezt teszik, hatalmi pozícióból nyígnak. Ezek a félig feminista, férjes, visszavágni vágyó, eldurvult hangú nők engem mindig zavartak, mert én mindig a skandináv kapcsolatról beszéltem. Nem tetszett a jajongás, hogy “megcsalt a szemét!”, a szexet elutasító, játszmának használó, haszonelvű stratégia, senkinek a története, aki nem szerette, de azért benne maradt, és különösen az nem, hogy elválni eszük ágában sincs. Jobb életet szeretnék a nőknek, bátor döntéseket, és igenis az egyéni utakban hiszek. Itt azonban beleütközünk az álbalos “dúsgazdagon, munkahely nélkül könnyen sportolgat meg jár színházba” érvelésbe, az elitizmusvádba, ami abszurdum, mert a lényeg ingyen van, a tudat szintjén dől el, amellett sokkal nehezebb a helyzetem a kritizálókénál, de persze dobozolnak bőszen, bűnös gazdagságnak nézik azt, hogy máshogy költöm el a pénzt.
Mit jelent az, hogy levágtad a trollok hét fejét?
A troll mitológiai lény, mindig új feje nő. Troll nem csak az, aki ellehetetleníti a beszélgetést a posztjaim alatt akadékoskodással, az öncélú ellenkezésével és feltűnésvágyával – vagy épp a saját sztorija erőltetésével, sőt, a rajongással. Nekem inkább zaklatóim vannak, meg olyanok, akik szorgosan megfigyelnek és valahol máshol tudatosan verik a habot körém, súlyosan jogsértő akcióik vannak, például a személyiséglopás, e-mailhabosítás is. Most annyi történt, hogy néhányukról megtudtam, mert volt türelmem utánajárni, kik ők a való életben, és készül az “ilyenek vagytok ti – a leggörényebb trollok” sorozat. Az arcukat látni önmagában megerősítő volt, hiszen minden troll Óz. Nagyon magabiztos, ha engem kell rajtakapni vagy túlzónak nevezni, de ha ránézel, röhögni kezdesz. Sosem felejtem el a Nőkért főtrollját (köszönet Dalmának a sztoriért!), aki egy görnyedt, pattanásos, vézna férfi volt, és élőben egy hetedikes kémiakönyv mögé bújt a sarokban a feminista rendezvényen. Rossz ízlésű terekben, elhanyagolt testekben, sivár magányban, netfüggőként élnek, borzalmas kis szorgoskodásaik vannak, ízléstelen építményeiket tákolgatják, gyakran nem fogant gyerekük. Sokan sugalmazták, hogy hogyan kéne reagálnom ezekre az emberekre, vagy korholtak érte a hátam mögött, hogy visszaszóltam, amivel valójában azt üzenik, hogy nekem a szemétkedéseket szó nélkül el kéne viselnem. A “rá se ránts” üzenete az, hogy másvalakit célponttá tenni, űzni homályos motivációból rendben van, a netes erőszak normális, a “sztársággal” jár, rendben van. Nos, én nem viselem el. Megírom, mert fontos, és hogy tükröt tartsak, deklaráljam, hogy normálisan, bátran, relevánsan is lehet a netes felületeken írni. Az élesség belefér, az űzés, hazudozás, sunnyogás nem. Nem érdekel, ezt ki hogy értékeli, nem zavar, ha bosszúnak gondolják, mert az értékelők is gyávák, ők se voltak egy napot sem a cipőmben, és ti amúgy is csak az aljaskodás öt százalékával találkoztok. Nem én szálltam rá másokra, és ez nem vita. Kozmáékkal sem vita volt.
Most mit fogsz csinálni?
Megsütjük a nyulas linzert, aztán olvasok nekik sokat. Lőrinc próbál, meg a kis menyemmel születésnapozik. Engem is megpuszilt közben a sárkány, de az én hajam ezt hamar ledobja, általában minden pigmentet.
