mit tanultam hat év sportból?

Kiemelt

A teremről, emberekről, női létről, testről, elméről, magamról, a világról és a határokról. Bővebben…

sérüléspara

A sérüléspara mügött egy manipulatív szándék van, és a szolgalelkűséggel kapcsolatos.

Mindig is zavart. Eleinte nem értettem a zavar okát. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Semmi problémám, hiányom nincs, nem fáj egyetlen testrészem sem, és kéretlenül nyomják nagy dózisban a korlátozó jótanácsokat, tehát nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.

Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?

Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben…

min hatódsz meg?

Te min hatódsz meg? Mitől vonódsz be érzelmileg? Mire vagy hajlandó a szíveddel, teljes emberségeddel reagálni? Annyira, hogy ez az értés tettekre is sarkalljon? Hogy adakozz, melót tegyél bele, azonosulj, hirdesd, kattints?

Ez ugyanis a te döntésed: amit adnál, az nagyon értékes. Ne add akárkinek.

Észreveszed, amikor meg akarnak hatni?

Meghatódsz olyankor engedelmesen? Vagy nemet mondasz: én ugyan nem hatódom meg akármin!

Én is onnan jövök, engem is rángattak, jaj, mennyit voltam ügyékért küzdő jóember, azonosultam érzelmileg, melóztam ingyen, mardostam magam, hogy nem vagyok elég elkötelezett, hogy unom, hogy ezek az emberek bénák – de rossz volt. De ma már tisztán látom, meddig tart a másik ember, mit akar, és én mit, és nem engedem közel a zajt.

Csak akkor érintődöm meg lelkileg, ha velem vagy közel álló személlyel van valami helyzet: veszteség, emlék, közös öröm.

Hasonló a katarzis, az is maghat: film, olvasmány, színház, festészet, zene. Olyankor az univerzális emberi lényeg érint meg.

Erre nem alkalmasak ama a termelők produktumai, akik a meghatásból élnek, és fegyverként szegezik mások ellen a fájdalmat, különleges élményt. Csakis a legjobbak, az egyszerűek, a játékosak és az okosak, az élvonalbeli kultúrtermék jöhet. Meghat az ábrázolt szépség és a szenvedés is, de inkább az ábrázolás mikéntje nyűgöz le. Arra treníroztam magam, hogy az alkotást figyeljem, abban oldódjam fel, sajátos törvényszerűségeiben gyönyörködjem, és nem nagyon érdekel a költő magánélete, az csak információ. Ezért nem igaz, hogy “szeretem a verseket“, sőt, a tehetségtelenség, a szenvelgés és a meghatási szándék elidegenít. Ha meg pénzt, lájkot, figyelmet is akarnak ügyetlenkedéseikkel, attól külön ideges leszek.

Gyásszal vagy rákkal turnézni, az a legalja. Előbb mesél, meghat, könyvet ír, felépül a brand, beágyazza a gépezet. Aztán jön a termék, és azért már jutalékot kap. Külön alfaj a sérült sztár: nyomja a marketinget, ecseteli, milyen nehéz neki, mennyit szenved ő, és tartja a markát, és tízszer jobban él nálad. Mit mondhatnál? Nincs lába. Még beszólni se szabad.

Emberi kapcsolataimban tehát csak a közeliekkel, a fontosakkal, a rég ismerősökkel élek meg fontos érzéseket. Nem vagyok általában érzelmes, érzelmesebb csak attól, hogy nő vagyok, nem szeretem, ha ezt elvárják tőlem, ha ezt tartják nőiesnek, ha a közösségiség jegyében szeretnem kell embereket. És nem, ez nem keménység. Egyszerűen nem bírom, ha nyomnak. Figyelek, értek, de légyszi, ne akarj a meghatásommal kivívni valamit, ne zsarolj érzésekkel.

Úgy általában racionális, kíváncsi vagyok, legfeljebb empatikus, de ez egy általános, egyenletes állapot, nem érzés. Gyakran vagyok távolságtartó, nem érzem, hogy közöm van emberek saját dolgaihoz, és ezért ítéletem, tanácsom sincs, nem nyüzsgök senki körül, hogy elmagyarázzam neki önmagát. Nem is szoktam gondolkodni sem rajtuk, nincs dolgom velük.

Távol tartom magam mindenfajta érzelmeskedő kontenttől és iparias meghatós terméktől. A tévétől, mert nagyon tompít. A facebookos vallomásoktól is. A kiskutyák stb. szenvedéseinek állandó mutogatása, a drámázás taszít, és nem értem, Greta miért hüppög a tengerek élővilága miatt. Talán mert 16 éves?

Mindaz, amivel gond van, ami felháborító, ami változásért kiált, az agyunk és tettrekészségünk ügye, nem az érzelemvilágunké. A morál és a közéleti tett nem vegyülhet érzelmekkel, mert az zavaros, hisztérikus masszává teszi a jó szándékot is, és az ilyennek mindig vannak haszonlesői.

Érzelmekkel kitűnően lehet zsarolni. Tudják rólad, hogy jóindulatú vagy, nő vagy és van fölös kapacitásod. És használnak. Az egyik fajta az, amikor az elnyomottság és a szenvedés hangoztatásával beállítanak a saját érdekeik tolásának melójába: te is vonulj, tüntess, terjeszd az eszméjüket, írj róluk blogposztot, hiszen “egyetértesz”, “megindított a történetük”, vagy adakozz érzelmi alapon, sajnálatból. Az érzelem ezekben az ügyekben keveredik a meggyőződéssel, civil kiállással, ettől okosnak és hitelesnek tűnik, de elég csak százat olvasni ilyen elkötelezett nők kommentjeiből segítő, nőjogi oldalakon, és világos lesz, hogy nekik erre érzelmileg van szükségük.

Én sosem azt firtatom, hogyan van ennyi fightra, szenvedélyre idejük, hiszen ideje pont lehet bárkinek, van olyan élethelyzet, nem bűn az. A neten tényleg könnyű elsodródni, másokat követni, és rengeteg a düh, a támadás, a gyűlölet, a rászállás, a hazudozás is az érzelemfelhőben. Én azt nem értem, miért igényük ennyire bevonódni, miért élvezik. Mi hiányzik nekik ennyire, mit gyógyítanak a hangoskodással? És pont ez az a közeg, ahol elhallgattatják a jogos kritikádat: azért nem mondhatsz semmit, mert a másik érzékeny, depressziós, nehéz neki.

A másik fajta használat (manipuláció) a médiából jön: az érzelmes kontent, a személyes történet, a romantikus dráma mint filmműfaj, a szerelmes sorozat, a füzetes regény, a szexi irodalom és egyébként a társkeresős kapcsolódás is mind-mind pótlék, a saját gazdag, belső világ, mély emberi kapcsolatok helyett van. Ezek tömegessége, sikere annak köszönhető, hogy a nők rettenetes állapotban vannak emberi kapcsolataik terén, lelkileg, fájdalmakat cipelnek, és szomjazzák az erős érzelmi élményeket, illúziókat, a vigasztaló fantáziákat. Ezek ellen a jó ízlés, az iskolázott kultúrafogyasztás véd: olvass remekműveket, keress tudatosan filmeket, kerüld a tévét.

És legyenek mélyek, valósiak az emberi kapcslataid.

Nem, engem nem hat meg, hogy XY, akit nem ismerek, túlélte a rákot, szereti anyukáját, sámántáncot jár, gyönyörű szülésélménye van. Viszont kíváncsi vagyok, éspedig jóindulattal, hogy hogy zajlik egy ilyen szülés, vagy milyen a rák lefolyása, mit lehet tenni, mi az általános tanulság, az emberi tapasztalat. Az agyamat foglalkoztatja. Akkor már megnézem azt is, hogyan és miért sztárkodik ennyire. Nem akarok azonosulni, egyesülni, és a neten főleg nem, az megtévesztő és veszélyes is. Nagyon sokszor játszottam el udvariasságból, amikor írtak nekem, hogy érzelmileg is viszonyulok. Hogy mi máris szeretjük egymást. Máskor azt éreztem, hogy ő egy rokon lélek, melenget, szép dolgokról ír, őszinte, könnyen értem a szavát.

Ezt továbbra is szoktam, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. A lelkemnek csak az a fontos, akiben megbízom annyira, hogy tud rólam mély és fontos, meg apró dolgokat is, és ott van, amikor nagyon jó és amikor nagyon nehéz, nem csak nézeget, írogat, bunkeréből ítél, hanem tényleg érzem a törődést, a szeretetet, és persze ennek feltétele az, hogy én is kíváncsi vagyok rá, energiát teszek a kapcsolatba. Lassan tanultam meg ezt, pedig teljesen egyértelmű és múlhatatlanul fontos.

Csak megint az a mi női érzelmességünk, a dús-zavaros, fájdalmas lelkünk, az harap a csalira. Soha semmi jó ebből még nem lett.

*

Van még egy pörgésem, bevonódásom, és az a trash. Kis mérlegelés után úgy látom, külön posztot nem ér meg, mondjuk ide is csak épphogy való, mert nem katarzis, nem is megható, csak hogy miket fogyasztunk, mibe vonódunk bele, és miért. (Nem baj, majd írok a végén még a karfiolpüréről, és akkor ahhoz képest mégis ide illik). Főleg ha főzünk, heverünk, olyankor szenvedéllyel nézzük Csides Katát, hallgatunk underground zörejzenét, vonathang-kollekciót vagy kommunista indulókat (ezek között amúgy vannak nagyszabásúak is, nem csak ilyen stílusszörnyek, mint a Kun Béla), olvassuk Andris blogját vagy Szentesi Évát, pörgetjük a lúzerinstákat, de bele-belekapunk a Szomszédokba és a Szex és New Yorkba is. A trash fontos, mert szórakoztató, lelki egészségvédő hatása van, látókört tágít, nélküle beszorulnánk a saját, általánosnak hitt ízlésünkbe. Közös referenciát teremt későbbi beszélgetésekhez, kijelöli az eddig és az ezen túl határát, segít megérteni, elhelyezni dolgokat, megmutatja: nem, nem vagy előítéletes, amikor ránézésre leszaroztad. Tényleg szar.

A karfiolpüréhez finoman vajon, vízen párolok egy fej friss, rózsáira szedett karfiolt, aztán lecsöpögtetem, összeturmixolom botmixerrel, tejszínnel, vajjal, sóval, fehérborssal, és megszórom rengeteg petrezselymmel. Lecsós, hagymás tarja körete volt ma.

nem kell szépen beszélned

Felmentelek, olvasóm. Felszabadító lesz.

Mármint, a kockázat a tied, én nem leszek ott, szóval csak akkor fogadd meg a tanácsot, ha vállalod a következményeket. Bővebben…

az állatokért, az ember ellen

Hát, ez kemény sztori. A lényeget mondom, de minden lényeges elemet, mert úgy mutatja meg viszonyainkat, úgy láttat viselkdést, értékrendet. Előre szólok, hogy ez a blog nem való mindenkinek. Nem járnak jól a leegyszerűsítők, a drukkerlelkűek, a jó–rossz tengelyen gondolkodók, azok, akik a jogszerűség minimumát, alakiságát sem értik, és akik nem látják a világos határokat magán- és közélet, egyén és hatalom, állam és civilek között.

Na. Sztori on.

Tegnapelőtt este, április 6-án, hétfőn tehát Bővebben…

torkomra fagy a szó

A POSZT RÖVIDEN

Feminista nők három évvel ezelőtt virtuálisan meglincseltek egy másik feminista nőt, ennek részleteit én most olvastam el. Rengeteg passzív agresszió, gyávaság, szolgalelkűség, cenzúra, újbeszél, érdek, dörgölőzés, önzés. Transz hüppögés. A transz szereplő kurvagáz, szavak nincsenek rá. Némi elvi vita, sok jellemtelenség. Nem rajtuk múlt, hogy ma már ez a nő nincs szarul.

Ne okoskodj, ha nem látod át a sztorit, és csak finnyogni akarsz! Nem kell egyetértened sem, nem várok senkitől helyeslést, elismerést.

*

Összefogásról beszéltek? Meg kéne tanulnunk? Mit is? Tőletek, veletek, nektek? És aztán dolgozatot írunk?

Varga Juditot fingatjátok nagy fontoskodva? Ez micsoda, mi ez a bratyizás, negéd, álvagány aljaskodás, önös szereplésvágy, béna-buta hashtagek, “Évuka”, “édesapád”, almamáter? Ki dől be ennek?

Már írtam, hogy nem komálom a hamis, szép-vagány szavakba csomagolt, hiú és értelmetlen agressziót, a mohó szerepléseket. Undorító, hogy a feminizmusra hivatkozva várjátok el, hogy a bamba nők a ti médiapecsenyéteket sütögessék, de így meg is vannak zsarolva: vagy ideálltok, bólogattok, lájkoltok, wmn rajongók vagytok, rózsával vonultok, interszekcionális transzinkluzív feministák vagytok, vagy levegőnek nézünk, de az is lehet, hogy kicsinálunk, ha úgy tartja unatkozó kedvünk.

De akkor még nem tudtam ezt, amit most, az előző éjjel szépen elolvastam végig. Hát én rosszul vagyok.

A poszt végén vannak a linkek.

Már ne haragudjatok, hogy megkérdem, én, aki részben önként, részben a tüntető utálkozás és beszólások miatt rég kiszorultam a mozgalomból, leiratkoztam a levlistáról is egy szó nélkül 2015-ben – hogy vagytok képesek összefogásról beszélni meg mosolygósan gratulálni magatoknak a történtek után?

És hallgasson mindenki erről a történetről, hogy ne sérüljön a mozgalom egysége? Ez a szolidaritás, hogy nektek mindent lehet? Hol a határ, nektek mi fér még bele? Nem ugyanezt csinálja a molesztálókat fedező katolikus egyház is?

Ez nem részletkérdés, nem belső vita. Nem arról van szó, hogy páran egyéni sérelmeik miatt megorrolnak, és fújnak “a mozgalomra”. Hanem hogy ti valami fensőbbrendű hatóságnak képzelitek magatokat mint a médiaelérés, közhelyeslés által legitimált valakik, a helyes oldalon állva, akik tűritek, de inkább bátorítjátok más feminista nők kicsinálását, sőt, kéjjel teremtitek meg ezeket a helyzeteket. Nincsenek értelmes viták. Tabuk vannak, kiátkozás és rázúdulás.

Ezek a kötelező dogmák:

Transztémában: a transzokat cipeljék a nők, tiszta sor, aki szerint vigyázó szemeinket Kanadára vessük, az -fób, kész, azt provokáljátok, feljelentitek.

A szexmunka mint szabadság és destigmatizáció, édesistenem!

Szenvedésolimpia, nyomorlicit, sebnyalogatás, egyéni lelki zavarok (aszexuális, transz, hátránnyal élő, kink) közösségre erőltetése identitásként és érzelmi zsarolással.

Body positivity: nyilvános térben te kussoljál, hogy edzel és szereted, “ne told az orrunk alá”, a protein testszégyenítő termék, a nők elárulója vagy, legitimáljuk a szar életet, nem tehetnek róla, mélyszegénység… (hízzon csak el büszkén mindenki, esélye ne legyen válogatni, kilépni, így vagy gyönyörű, és kússzon méltatlan, rettenetes férfiak szeretetmorzsáiért)! Ez mondjuk nem ide tartozik, de ez volt az én konfliktusom.

Ami történt, az nem olyan, ami fölött egyet lehetne érteni. Ilyen hosszú keze senkinek nincs, hogy itt békejobb legyen. Nem vélemények vannak már itt, nem is a TERF-transzpárti, a radikálbalos–identitáspolitikus ellentétről van szó. Sőt, arról sem, hogy bűnesetet sikerült fabrikálnotok egy kocsmai sértődésből.

Arról van szó, hogy nem űzünk senkit, pláne ilyen kéjjel, harmincan egyre, nem tesszük tönkre mások életét, és ha a többiek rákezdik, vagy páran ezt csinálják, akkor leállítjuk őket vagy kiszállunk a “mozgalomból”. BÁRMI is az előzmény.

Végignéztétek vagy egyenesen hergeltétek ezt, élveztétek. És nagy meghatottan felálltok idén is a színpadra összefogásról, támogatástól, nőkről szavalni.

Én is átéltem a kicsinálást, csak nekem nem ennyire döbbenetes a sztorim, mert én sosem voltam aktivista, nem vettek komolyan hálistennek, és én nem a mozgalom büszke, pódiumos, médiafuttatta vezéreinek lettem a célpontja, hanem provinciális, kicsinyes egykori rajongók bosszújáé, akik melegedni járnak a feminizmusba, annyira nincs életük (megint: Lelkes Villő, Murinai Angéla).

És én azért vagyok most ennyire döbbent, mert én is bedőltem ennek a liberális maszlagnak, még balra húzásom idején is. Hogy kötelező tiszteletben tartanom a piszlicsáré, made-up érzékenységeket. Hogy akkor vagyok erkölcsös, ha hagyom, hogy tök ismeretlenek, akik soha nem tettek semmit értem, de ez még hagyján, viszont a nőkért sem tettek semmit a pofázáson kívül, rám akasztgassanak mindenféle feladatokat. (Menjek érzékenyedni drag queen showra háromhetes özvegyként, kettő és négyéves gyerekek mellől, ez Antoni Rita volt.)

Hogy ez düh, és az mérgez? Pont nem. Az igazságot kimondani felszabadító. A valódi énem ez: nem lapul, nem hazudik magának sem, nem igazodik. Ha ez olyan igazság, ami bassza mások csőrét, akkor a kimondása még punk is.

Kicsit úgy megakadok néha, terméketlen, nyűgös, elkenődött ez az állapot, készül valami, vajúdik az idő méhében. És akkor történik valami, oldja a blokkot, kiömlik, energikus leszek. Ez most nagy jelentőségű, a hullócsillagos éjszakához meg az asztalverők és az ugyanaz, nőbe’ tisztán látásához hasonlatos.

Van nekem a gyomrom, és abban lakik a sokat emlegetett nyüszögés. Érzi azt az emnber. Soha nem vitt még félre. Elég erős a személyiségem, agyam ahhoz, hogy tartósan ne lehessen elvadult, káros hülyeségekbe belehúzni.

EZ ISZONYAT. Ami a magyar feministák között megy, mehet, az olyan kicsinyes és aljas, hogy nem hiszed el. És ezek nem a netflixező, elválni nem tudó, menőségre vágyó tyúkok ám, hanem művelt, képzett, világlátott, jogot ismerő nők.

Kifele megy a mosoly, vagány kiállás és a nők érdeke. Hanem ha összegyűlnek úgy maguk között, akkor aztán indul a buli. A sztárkodás, a rúzsban vonaglás, brancsos jópofizás, a lájkéhség, a civakodás csak finom gyarlóság, bár dugulást okoz az is.

De a szektás jelleg, központi vezérlés, hatalmaskodó kioktatás, az egymásra licitálás, a rendőrködés, az önkényes és stigmatizáló pszichológiai diagnosztizálgatás, a ludak győzelme egyetlen disznó fölött, az üzemszerű rágalmak és a mobbing, a virtuális kivégzés, ez olyan, hogy megfagysz, ha megérted. Listákon és fészkekben ugyan, de az is nyilvánosság.

A disznó lehet disznó, mocskos is lehet, meg más hitű, de senkit nem zavar, hogy egyedül van? A csőrök központi fenése, a pénzek a fenésre, a vér, mindez senkit nem zavar?

És akik hallgatnak?

Erőszakos diktátumok vannak, mit kell elfogadni, védeni. Ilyen paprikajulcsik, de tényleg. És hisztiznek az érzelmileg zsaroló, hüppögő, feminizmushoz törleszkedő szerencsétlenek. Őket senki nem küldi pszichiáterhez, érdekes. A minimális emberség követelményének, a jó ízlésnek a felmondása ez.

Ti hány évesek vagytok? Nem viszünk közös térbe, mozgalmi bíróság elé személyes sérelmeket, részeg éjszakák perpatvarait. Ezeket egyedül vívjuk meg, rendezzük. Nem akasztjuk egyéni problémáinkat nyafogva más nőkre! Nem nevezzük aktivizmusnak, jogokért kiállásnak a baszakodást, provokációt.

Legyen ciki a siránkozás, a dörgölőzés, a csakis a közös ellenség ellen összefogó, egymást is lenézők műsora. Akiben maradt jó érzés, álljon ki amellett, akire harmincan ráugranak!

Én ezennel felmondom azt, amit még mindig magamra erőltettem. Az a célom, hogy mások se dőljenek be nekik. Nem állok táborba senkivel, nem tart össze közös sérelem, közös ellenség, én már nem a hatodik cébe járok.

Nem érdekelnek az előzmények, ez vérfagyasztó. Kegyetlenek és vicsorgók vagytok, simán tönkretesztek valakit, egy-két hangadó van, a többi meg nézi popcornnal. Nem mertek autonóm módon, emberként viselkedni, morális minimummal, ami pedig a vérszagra gyűlők teljes bojkottját jelentené és a mobbing abszolút tilalmát. Minden gondolkodó, autonóm ember látja, hogy cikik vagytok, és tökre nem kíváncsi erre senki. Elvesztünk örökre, mert nem akarjuk az érvényesüléseteket tolni, a direktívákat elfogadni, a kivégzésekhez asszisztálni?

Tök más bírálni valamit, akár érvekkel, akár röhögve – tessék felnőni és nem megsértődni, meg sírdogálva zsarolni, hanem visszabírálni! És tök más falkában, módszeresen kicsinálni valakit!

Ami vicces, azon röhögni fogok, jó hangosan, ami undorító, attól hangosan undorodom. Én ugyan nem akarok igazságot tenni. És aki a világnézetek, fogalmak minimumát sem érti, de azért ezekben a témában hangoskodik, erősnek képzeli magát, miközben csak figyelmet koldul és egyéni kudarcait a nőközösséggel balzsamozza, az ciki és én kiröhögöm.

A továbbiakban nem tartom magamra kötelezőnek az érzékenykedő identitás szókészlezét és fogalmi kereteit, nem használom a zsargonjukat. Semmi újbeszél trigger, interszekció, -fób végű szó, trauma meg shaming, soha többé. Visszavonom ezt a naiv posztomat. Nem személyes sérelmek miatt, bár voltak bőven, hanem mert ez csúszós lejtő, és döbbenet, hogy nyomásra, hiúságból, egyéni szemétségeket ideológiába öltöztetve mit művelnek eredetileg jóakaratú, értelmes emberek, naivitásból és igazodásból ordas érdekeket tolnak.

És mert fejlődésre képes vagyok, és azóta rengeteget olvastam, elveszítettem az illúzióimat, én nem veszek részt a jóemberkedésben, a mindenki kíméletében, ennek hazai, végtelenül álságos verziójában. Készséggel elismerem például amúgy elvileg, hogy a kövérségtől és edzetlenségtől való undorom előítélet és náciság, meg a társadalom oltotta belém, legyen, én nem félek ettől, én csak szaladok a fényben a hegyen, a mégoly igazságtalan undorom egyébként remekül motivál, hogy húsz év múlva se kínlódjak az ízületeimmel és ne macska legyen a profilképem. Az ezzel kapcsolatos üzeneteimbe akkor ütközöl bele, ha önként kikeresel a facebookon vagy a )személyes, magát nem hirdető-préselő, másokkal kattintásért nem smúzoló) blogon. Azt is elismerem, hogy hatalmas érdek, hogy az emberek elégedetlenek legyenek a külsejükkel, a szépség mítosza és a többi, biznisz, kapitalista és manipulatív, de akkor sem akarok sem elhízni, sem letagadni magam előtt a valóságot, sem szarul kinézni, és főleg másokat, akik amúgy vadásszák a sértődési lehetőségeket, extra erőfeszítéssel, lábujjehegyen kímélni, az érdekeiket, önfelmentésüket, nevetséges hazudozásaik tiszteletben tartásával. És hát ugye ők sem védtek meg engem soha.

Nem a nők ellen, a mozgalom ellen, de nem is a nőkért feltétlenül, hanem a szellemi nívóért, a minimális erkölcsért és az autonómiáért állok ki. Önálló gondolkodás, a különállás bátorsága, a bírálat lehetősége nélkül nincsen érték, haladás, semmi nincsen. Az igazodás, a birkaság mindent megöl, olyan világban, bármilyen.

Naiv voltam. Ilyeneket szoptunk be, hogy pamutplafon, de évekig ám: az üvegplafon mintájára transz nők számára a leszbikus cisznők bugyija a pamutplafon, amin át kell törni. Méh, a hüvely, a szülés, ha mindez női tapasztalat, ez transzfób. Olyan logikus volt. Fura, de aggyal megszokható. Bátor transzaktivista kiállásnak számított, amikor leleplezték a ceus oktatót, aki nem akart a társkeresős adatlapja szerint transzokkal randizni, ezt is le kellett persze nyomozni és ráhúzni az idológiai kényszerzubbonyt, ettől majd annyira vágyják majd a transznőket. És néztem G-re, én idióta: szerinted mi volna itt az igazságos? És azt mondta: hülye vagy? Azzal randizik, akivel akar.

Anroni Rita amúgy leszögezi: senkinek nem kötelező senkivel randizni. De korrekt, fú, megnyugodtam. Megengedték. Nem ám elvi vezényszavakra, egyenlőségből dugunk! Pedig már úgy nézett ki. Hova nem akarjátok bedugni a közösségi orrotokat? Na de aki minden transzt eleve elutasít! Akkor ő -fób.

Úgyis mindig találtok egy új furcsát, akit értsek meg, aki de szenved, aki sértődött, vagy nincs csaja, vagy pókokkal szeret baszni, tehát elnyomott. Én megállnék a melegeknél, a kilencvenes években, de ők se témám. Nekem ne jöjjön senki többet azzal, hogy én heteronormatív vagyok meg ciszszexista. Amit írok, az nem emberi jogi érdekképviselete fűnek és fának, hanem a tapasztalataim, élményeim. Nem cipelem senki keresztjét, van nekem is saját.

A tiszta elmélet ez – és amúgy gyakorlatban élek, hibázhatok is. Mi van akkor?

Mindenki olyan nagyra van, hogy hű, neki véleménye van, azt meg tisztelni kell, és nyomja, nyomja. Megrészegülnek, hogy ők milyen jól tudják, felmondják az elveket, miközben senki nem kérdezte őket.

Álláspontom szerint szabad csúnyán beszélni és keményeket mondani, nem kötelező a kedvesség se, nem kell szenteskedni. Nem érdekel az elitizmus vádja sem, a privilegizáltozásba csomagolt szemétkedés, meg hogy fokozom az előítéleteket: ha a kék hajjal nyafogó Lakatos Márk önzése kurvaciki, akkor legyek csak homofób.

Nem érdekel, ha elfogultnak tartanak vagy sértődöttnek. Nincsen erkölcsi alapotok senkit semmilyennek tartani a történtek után.

A másik, ami elképesztő, hogy ti évek óta olyanokat tűrtök meg, hogy körülöttetek lefetyeljenek meg unaloműzzenek, mint Murinai Angéla és Lelkes Villő.

Ugye nem gondoljátok komolyan, hogy az önvirításból, személyes, pszichopata bosszúból álló hivatalnok a nagy feminista menőség. Ezt az szopta be, aki soha nem látta egy kommentjét se. Villő, te folyton kiírod, hogy nem szedsz már gyógyszert. Lehet, hogy kéne, mert dermesztő, amit művelsz. Nyomorult lelkiállapotod kompenzálásképp ruhamárkákkal dicsekszel, tetszelegsz, pszichothriller módon lopod az életemet, a szerelmemtől az edzőmön át a nadrágom márkájáig, hogy fájjon, iszonyú alattomosan (nem fáj, mert kiröhögünk). Tessék csak megkukkantani instán a rendszeres genyó hashtagjeit. És te vagy a testszégyenítés ellen tiltakozó, fenntartható feminista, és játszod a mobbingáldozatot. Egyszer fordítsa le valaki angolra, miket művelsz.

Őket miért nem baszták ki még az úgynevezett feminista terekből ennyi hazudozás után? Soha nem írtam álnéven, sem naponta, sem a blogjára. Kicsit sárga, nagyon savanyú, de a tietek? Antoni Rita, rájuk szólsz te? Miért legitimálod őket? Miért kell hagyni, mulasztásosan bátorítani, hogy ilyen nívón létező emberek kotnyeleskedjenek arról, ami tök személyes ügy, nincs közük hozzá, elferdítik, és semmi haszna a közösség szempontjából? Mi ez, miért lehet ezt, fiktív hüvelygombákkal turnézni kicsinyes bosszúból egy állítólag vagány feminista oldalon? Miért nem őket bojkottáljátok?

Tényleg bocs, kedves ismerősök, mert sokan vannak, akik nem figyelnek, nem veszik észre, de ez olyan undorító, hogy már törlöm és tiltom, aki ebben részt vesz.

Az intellektuális, önálló ember legsajátabb joga, hogy rámutasson, ami ciki, különálljon, szólni merjen ellene, és kigúnyolja akár. Ennyit tán elbír el a mozgalmatok

Elutasítom az áldozatiságot: leszel szíves magad a végére járni az érzéseidnek, egyéni választásaidnak, és nem a többiektől várni el, hogy ők neveljék át magukat, kizsarolva, hogy foglalkozzanak veled, hőssé avassanak. Ezt a transzoknak írom, elképesztő ez a hiszti. Én a megerősödésben, az örömben, a női erőben hiszek, utálom az üres harsánykodást, mások használatát, a sunyiskodást. Rengeteget teszek, tettem a nőkért, valóban értelmes programok, csoportok sorát szerveztem. De még a transzokat is próbáltam megérteni, nem sikerült. Feminista vagyok, maradok, nem szövetkezem másokkal, de veletek, akik ezekben a berkekben susmusoltok, nem vállalok közösséget.

Nem érdekel, szerettek-e, olvastok-e, csalódtok-e. Ne lehessen senkit ezzel zsarolni. Nevetséges a lájkok kurvájának lenni, nem olvasó, megkeseredett, meddő nők körében lenni az innovatív hű meg ha, lelopott eszmékkel, mondatokkal, sztárkodva!

Író vagyok, önkifejezek, figyelek, tájékozódom, igényes vagyok, utánajárok. Mindenkit erre biztatok. Felelősséggel írok a közös dolgokról – érvelni lehet válaszul. Vagy: szabadon írok magamról, arról nekem ne tartson eligazítást senki. Ne törjön elvkerékbe. Nem kell igazságosnak se lennem, amíg ember maradok. Nem vagyok tudós, politikus, vezető, aktivista. Szabad vagyok.

Kiállok mindenki mellett, álláspontjától függetlenül, akit űztek, akivel nem 1:1 a konfliktus elintézése, hanem megpróbálták csoportosan kicsinálni. A teljes genderfészekről beszélek. Az egész Nem tehetsz róla… csoportról. Mindannyian benne voltatok.

Akikről tudtam, hogy jézusom: Mérő Vera, Lelkes Villő.

Akikben kurva nagyot csalódtam, bár azért valami már gyanús volt: Papp Réka Kinga, Péterfy-Novák Éva, Vay Blanka, Dányi Dani, Pál Móni, Gergely Dóra Viktória, Szabó A. Zsófia.

Akikről nem hittem volna, hogy ilyenben vezető szerepet vállalnak, döbbenet: Antoni Rita, Eszes Beáta.

És aki szólt és tiltakozott, azokat elismerem, a nevük nem is való ide. Lehet, hogy kihagytam valakit, és sokakat nem ismerek.

Ami ihlette, és azért ezek itt főleg screenshotok, magukért beszélnek:

https://akulturharcontul.blogspot.com/2018/10/ez-poszt-egy-hosszu-folyamat-szintezise.html

https://akulturharcontul.blogspot.com/2020/03/a-vilag-aldozatai-best-of-genderfeszek.html

Ha nincs türelmed, akkor nem fogod érteni, de akkor, kérlek, maradj csöndben. Nekem is sok óra volt, pedig a fél társaságot ismerem így névről, meg a fogalmakat, viszonyokat.

Mindenkit utálok, aki idegenkedik a szuverén embertől, és bántja, nyomja, alázza. Orsolya sok minden lehet, én nem tudom, de hogy szuverén, az tuti. És az is tuti, hogy ez a bajotok bele.

Minden dogmát, szektát, nagy elviséget elutasítok, embertelenné tesz, hatalmaskodóvá. Téged pedig, olvasó, csak akkor tartalak partnernek, ha nem a nyomoroddal turnézol itt, nem manipulálsz, műsorozol, hanem gondolkodsz, illetve tiszteletben tartod a határaimat. Sokszor írtam vissza azoknak, akik nem így viselkedtek, viszont-belemásztam azokba, akik belém másztak, ez jó tükör volt, de egyszerűbb lett volna minden alkalommal autoreply: önállóan gondolkodó ember nem ír le ilyet, nem mást taglal meg terelget, nem védekezik, nem vádaskodik, nem fél magát meglátni, nem az írót pécézi ki. Érteni próbálja a szöveget, ha nem érti, akkor elgondolkodik, kérdez, és csak utána ír, de akkor sem belemászósan. Aki nem ezért van itt, miért van itt? Miért nem fut egy kört vagy hímez terítőt?

az elhízott kolléganő

Én nem tudtam, nem is gyanítottam, hogy ilyen létezik. Hogy nem csak én vagyok ellenszenves. Hogy nem az én hibám…

Hogy tényleg ennyire szarul vannak.

Ez most nem a saját történetem. Bővebben…

ez az a hétvége

Amikor azt írtam: ez az a táj, akkor én valahol mélyen, az égbolt biztonságával hittem, hogy a Fertő-tó magyar partvidéke, a cölöpházas a fertőrákosi rész, a világörökség része – mint kultúrtáj, irodalomlenyomat (Rakovszky Zsuzsa, Galgóczy Erzsébet), történelemtől iszamós terület (itt végezték ki 1944 szentestéjén többek között Bajcsy-Zsilinszky Endrét, és itt volt 1989-ben a Páneurópai piknik) – ilyen marad, megmarad, változatlan marad. Bővebben…