amikor én még irodalmi luvnya voltam

Életem egyes szakaszairól soha nem beszélek. Nem jutnak már eszembe. Például az 1999 és 2004 közötti időszak ilyen. Nagyon kemény volt, utólag érthetetlen is. Nyomtak, hogy ezt meg azt ne mondjam el, álságosan a gyerekre hivatkoznak, mert félnek az igazságtól.

Semmilyen érzelmet nem idéz fel ez az időszak. Nem bocsátottam meg, de többnyire nem is gondolok rá.

Nem is annyira fontos az én életem. Bár akadnak vicces vagy egészen különös sztorik is, például a művész úr, vagy a szerelmi négyszögem. Az is inkább nekem vicces – és nekem elégtétel. Nem is nagyon értik, mit mondok ezekről.

Micsoda maníroskodás és képességhiány azt mondani: az életem regény! ilyet nem élt ám át mindenki! én ismerem x színészt és y írót! Argh. Bővebben…

miért finnyogok a populáris kultúrán

Még ha alter is. Elsősorban a kulturális termékekről és eszmékről lesz szó ebben a posztban.

Megj. Én nem diktálok semmit, ne annak vedd. És amit írok a kultúráról, az nem spekulatív, nem elméleti jellegű, és nem is programhirdetés (még az igény 2019 se az volt), hanem élek valamit, aminek a lényege, hogy nem alkuszom meg, és amiből sok örömöm van (kultúra, sport, “sima”, lélekdús érzelmek-szex). Ezekről írok. Másról én nem tudok.

Azon, hogy én elitista meg sznob vagyok, mindig röhögök. Ezt mindig olyanok mondták, akiknek fingjuk nem volt. Nem olvasnak se könyvet, se sajtót, nem járnak kiállításra, színházba, mentegetőznek, hogy ők bizony szeretik a mekis kaját/mjuzikelt, szelfizni persze elmennek az SZFE elé, de semmi közük. Mondjuk nagyjából az egész facebookon nyüzsgő “progresszív” tömeg ilyen. (Ugyanígy: én testszégyenítő és kövérfób vagyok, mert ő lusta edzeni; orthorexiás, mert ő zabál stb.)

Szánd rá az időt, vedd elő, nézd meg, olvasd el! Mélyedj bele, látni fogod, hogy milyen, és utána akkor már lehet beszélgetni! De a tudatlan címkézés, az “azt se tudom, ki az a Závada” alapattitűd nem vezet sehova.

Azt az előbbieknél sokkal értelmesebb, értékelvű olvasók, kifejezett intellektuellek is mondják nekem, hogy vannak más értékes műfajok is, én meg itten kizárom őket az érdemesek köréből. Védekezve, mintha meg kéne magyarázni. Nekem.

Például a fantasy. Bővebben…

gyermekeinket nem fenyegeti veszély

Nyugi! Nem mesekönyveknek nevezett kiadványoktól fognak megállni a fejlődésben. Be se buzulnak. Senki nem kezd szoknyát hordani egy ilyen könyvtől.

Azért megkönnyebbültél?

Mondjuk nyitott, okos, érzékeny se lesz a Meseországban szarvasok nevelik az őzikéket című könyvtől. És ez az egész ügy igazi hazugsága, hogy Mi Ezzel Elfogadóvá Neveljük A Gyerekeinket. De el nem rontja semmijét, ne pánikolj. Annál neki több esze van. Csak mert te ráfeszültél a Nagy Elfogadós Hájpra, ő még látja, hogy lent van a lent, fönt van a fönt. Fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld.

Jobban látja nálad, mert neki nincs tele a feje facebookról vett hülyeségekkel. Amivel mégis, az életkori sajátosság, kinövi.

Egy könyv? Úgysem olvasnak, és ti sem olvastok nekik, ezért is mindegy. Van ellenben tévé és bárgyúság. Az irodalmi ízlésüket már elsorvasztottátok, kedves szülők, akik azon dohogtok a facebookon, hogy miért kell pálutcait meg toldit olvasni, hát ti se bírtátok elolvasni! (Helyben vagyunk, ott kezdődött minden bajotok! és azóta se sokat.) Miért nem valami nőírót vagy pöttyös regényt…

Ha nem vagy intellektuális, igényes, a gyereked se lesz az. Újratermelődő szellemi nyomor. Pedig az olvasás tényleg ingyen van ma már.

A lelküket, életük irányát a Meseország kinyalja egymást című kötet biztosan nem fogja elrontani, rettentően ügyetlen és erőszakolt az egész koncepció ugyanis. Jószántából ilyet senki nem olvas, ezt a woke warriorok tukmálják csak. Nem kötelező. Azért én fellélegeztem.

Már csak azért is:

Ambrózi Kata pszichológus. én értem, de a gyerekedet is érdekli ez?

Itt te vagy az, aki könnyezel, ez a te bulid, vedd már észre. Te is csak azért, mert azt mondták neked a Facebookon a jóemberklubban. A valóban kiváló Vaslaci, Tompa Andrea örökbefogadós meseparafrázisa is neked, a felnőttnek szól. Téged nyugtat meg, és téged emel föl.

De a többi?

A többi ellenmese, kínosan izzadságszagú. A gyereknek igazi mese való. Tényleg az irodalmat és a gyerekeket használják “érzékenyítésre”, vagyis ideológiaterjesztésre? Demonstrációkra? Aztán meg áldozatiaskodnak, hogy nem sikerült a projekt? Tízesével öntik a posztokat erről, élőznek, fontoskodnak? Mindig kell az új pezsgés. Norbi sem szólt ekkorát.

Ez a “mese” felnőttek meséje és menekülése. A negyvenes, evernessre járó, dundi nők meseterápiában nyomulnak. Meséket írnak bosszúból, mert nincs kedvük sportolni.

Az Óperenciás tengeren
 
Pucér mellemet vágyom betakarni
Felhőkkel, mint az őszi, csöndes Ég,
Ne táncoljon tovább az Élet rajta:
Most már hadd jöjjenek a mesék.
 
Száz méter lenne borotvált szakálam,
Öreg az ajkam, fogam is hibás:
Olyan kicsi tenger lett a szivemből
S olyan nagy az Óperenciás.
 
Hát megpróbálom magam befelhőzni,
Szólni magamról unott a dolog,
Gyűl és dohog őszi mese és felhő,
Burkolt mellemre rágomolyog.
 
Volt egyszer, sokszor, volt talán ezerszer,
Hét mérföldes csizmáju hős, derék
Királyfi, ki szabad mellel elindult
És, himm-hámm, elnyelték a mesék.
 

Ez Ady Endre. Van türemed elolvasni? Vagy ezt? Hát megérteni?

Ha már benne vagy a nyúl üregében, akkor én hiába beszélek neked. Mérő Vera azt üzente, elfogyott a regimentje.

ideológiai giccskontent egy gondolattalan, írni utáló, görcsbe állt kezű gyerek felhasználásával

Gyerekeket nem dobunk be a táboroskodásba. Saját politikai álláspontunk miatt nem veszünk össze a gyerekünk barátainak szüleivel sem. Ha te nem a gyereked természetes érdeklődését követed, hanem “megyünk mesét hallgatni!” felkiáltással biodíszletnek viszed egy liberális demonstrációra, mert üdvözült kisebbségpártiként ezt gondolod helyesnek, ha ezzel akarsz beinteni a gyűlölködőknek, és ezt még jóra nevelésnek is hiszed, akkor olyan agyi és érzelmi színvonalon vagy, hogy én hiába érvelek.

De a gyerekeddel nem lesz semmi. Akkor se, ha elviszed ilyenekre, ha megveszed és buzgón olvasod neki a könyvet, és akkor se, ha nem.

én például egy transzmilliárdos vagyok, ide a zsozsót

Senki nem hiszi el, hogy a férfiak nők. Senki nem hiszi el, hogy a csúnya a szép, és hogy ez volna a szabadság. És nem vagy attól gyűlölködő vagy jobbos, ha nem erőszakolod meg a tényeket és a biológiát. Vagy nem hazudod azt, hogy az antagonisztikusan különböző érdekű csoportok érdekkülönbségein majd a jóemberkedés és a tolerancia tompít. Nem gyűlöl, nem kirekeszt, hanem más az érdeke.

Én biztos nem adom a nőségemet. ez nem jóság kérdése. A nőségemet ne csúfolják meg zavaros lelkek, mert ki találom röhögni őket. Ember nem hiszi el nekik, hogy ők nők, hiába kívánták meg a fehérneműinket meg a szülésünket.

Ez a könyv nagyon gyenge kísérlet eleve. Minden elsős tudja, hogy nemet váltani nem lehet. Te is tudod, csak nem mered magadnak se kimondani, pláne hangosan nem. Hát meg ne bánts valakit. Mit szól a mérővera. Utólag nem nő a tehénre agancs, csak a béna mesében meg a szexuális fantáziákban. Az érzetek, a behormonozás, a műtéti praktikák nem változtatnak azon, hogy minek születtél.

A mese nem szabad, és főleg nem tesz szabaddá (tudja vajon, honnan idéz?). A mese nem a képzelet szárnyalása vágyaink vagy érdekeink szerint. Ellenben konzervál és konzervatív. A legkötöttebb, kifejezetten rugalmatlan elemekből viszonylagos szabadsággal kombinálható, archaikus műfaj. A logikájából nem lehet kilépni, mert az akkor már nem mese, ahogy az Annapetigergő vagy a Spongyabob sem mese. Nincs olyan, hogy két királyfi összeházasodik. Kövér királylány sincs, és tolószékes sárkányölő se, mert azzal a királylányi és sárkányölői lényeg sérül, értelmét veszti. Csak a dizninél lehet mindenki hős, győztes, főszereplő, sem az igazi mese világában, sem a való életben nem. Bármit szeretnénk hinni önvigasztalásul, csak az erősek az erősek, a szépek a szépek és a hősök a hősök. A gyávák nem bátrak. Aki lassan fut, nem nyerhet. Mindenki nem lehet szép, mert akkor a szépség fogalma értelmét és értékét veszti.

És: “mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők, szabadok, kedvesek”. Ettől még Dúró Dóra mohósága és politikai témafelhasználása undorító. (Hol voltatok akkor, amikor a biciklisek ellen uszított?) De az ideológia ráerőltetése az irodalomra is ízléstelen, továbbá improduktív. Csak a facebook-interakciókat hergeli. És ha beállsz valamelyik oldalra, akkor mikrotargetálható politikai célponttá tesz.

Mindenesetre amióta nem gondolkodom vagy-vagy oldalban, én a kenetteljes, jóemberkedő, lájkéhes és karriermohó Mérő Vera “szupercuki” kontentjein nagyobbat öklendezem, mint Dúró Dórán. Ahogy mindent bulldogként szorít, és kisajtolja bármiből a legtöbb hatásvadászati potenciált.

Az igazi irodalom nem ideológiák terjesztésére és főleg nem nevelésre való. A manifesztó műfaja, vagy a korai Kassák-írások, a munkás József Attila sorai kiáltások, és nem didaktikusak. Ha az irodalom alámegy egy ideológiának, és eszközévé válik, megszűnk irodalomnak lenni. Ennek felismeréséhez nem kell nagy műveltség.

Gyerekeket nem használunk politikai célokra, ellentüntetésnek. Nem várunk el tőlük mesterkélten elfogadó viselkedést, nem sulykolunk ilyesmit. Igen, aki más, az egy gyereknek fura. Nem azért, mert gonosz, hanem mert nem tudja elhelyezni az ismert dolgok rendjében. Ha ezek miatt dorgálod, ostoba vagy.

Mit tehetsz, ha értelmes, bátor, jó ízlésű, ép értékrendű, toleráns, kedves gyerekeket akarsz nevelni?

A rejtett tanterv az, ami nevel. Ha hiteles vagy és értékek vannak az életedben, ha önállóan gondolkodsz, akkor ezt és az ilyesmire való igényt eltanulja a gyerek. Kiveszi belőle, ami neki érték. A generációs különbség ellenére. Minden tökéletlenséged ellenére. Tiszteld őt és ne nyomd. Ne várj el tőle direkt irányt. Helyette élj te magad jól. Fogyassz igazi kultúrát. Ne dőlj be a talminak. Gondolkodj, beszélgess. Tarts ellen a művalóságnak. Mutasd meg neki a természetet. Legyél aktív, őszinte. Igazi emberi kapcsolataid legyenek. Ne legyél bábja mások érdekeinek. Ne legyen használós, elidegenedett, számító a szexualitásod. Ne legyél frusztrált, gyáva, képmutató, pletykás, megalkuvó, ne dőlj be a giccsnek, a slacktivizmusnak.

Neked legyen ízlésed, te is fejlődj. Vegye körbe a gyerekedet az igazi műveltség, az, aminek tétje van, ne a népszerűsködő, ne a tömeges, ne a stream. Olvasd már el azt a kurva Egri csillagokat.

Ő maga választ majd, értékrendet, világnézetet, és ha jó az alapanyag, és tiszteled őt, akkor nem lesz ebből semmi válság soha.

mi a jó élet?

Ugye, engem nem vonzanak a külsőségek, a kipakolása annak, hogy mit vettem-hol kajáltam-de menő vagyok-szépen sminkelek-fekszem a parton. Sőt, kifejezetten taszítanak a valami-helyett fotók. És hát itt a blogon azok olvasnak, akik ugyanígy igazabb örömökre vágynak.

A tudatom sem elégszik meg azzal az előcsócsált kínálattal, amit a sajtó feltálal elém, beleértve a minőségi sajtót és annak kommentvitáit is, se pozitíve-nyalósan, drukkerként, se finnyogva, ostorozva – ezért keresek mindig önállóan élményt, gondolatot, ingert.

Mert amitől az élet jó: a belefeledkezés, a szellemi intenzitás. Tuti módszer a negyvennégy évesség ellen: hevesen érdekelnek dolgok, követem a kíváncsiságomat, és élményeket szerzek. A valós eseményeket választom: filmet, ha lehet, moziban nézek, éspedig pici moziban, sosem plázában. És a városom!

A szülővárosom: a főváros, amelyet soha nem tagadtam meg, nem szidtam, szeretettel sem korholtam, csak éltem – minden más kötődésem felszínes. Alkonyatkor a rakparton és szelíd sugárutakon biciklizem, figyelem a hársakat, a platánokat, a sirályokat, a Tabán gyepét, néma lépcsőket. Dagály, Lukács, Palatinus. Tündérpalota. Jedermann és ott Dresch-koncert! Robert Capa Központ. Tudok épületekről, arról, hogy mi volt a Tabán és mi a Gesztenyéskert, a hallgatag kövek elképesztő történeteiről. Trappolok aszfaltján, futva és sétálva.

Jelenlét, természet, szag. Minél kevesebb virtuális inger (neten inkább cikkeket olvasok), igazi újság, kávézóban olvasás, papírkönyv. Vonatút. És lehetőleg ne amerikai, ne tudatipari, ne tömeges-trendi legyen az, ami az agyamat foglalkoztatja. Ez több ízlésnél: esztétikai és morális elv is

Nemrég, a sors váratlan iróniájával, partner nélkül indultam a Légy a kedvesem Pesten! nevű sétára (pedig úgy volt, hogy).

Ezen az alig másfél kilométeres útvonalon bemehettünk négy házba és alaposan megismertünk vagy hatot, közte a nevezetes Kecskeméti-házat és Ady utolsó lakását is, de a trendi nemzetközi befektetők tetőtér- és tetőterasz-ráépítéseit is. Megdöbbenhettünk, mi pénze van a katolikus egyetemnek, mindjárt a Papnevelde utca sarkánál, de hát már elég dagadtak! Lőrinc, aki Rómába szervezett utazást ötösben, így döbbent meg a Vatikánban. Előkerült itt az ötöik kerületben, várjunk csak, két és fél óra alatt összesen kilenc jelese az irodalomnak és még sok mellékszereplő, elképesztő anekdoták, romantikus-valódi és az utókor által felszépített történetek szülők haragjáról, tévedés-beleszeretésekről, ambíciókról, erős szövetségekről és lánykahalálról.

És miután beszélgettem egy hosszút az okos, lelkes túravezetővel is, arra gondoltam, hogy elmehetnénk egyszer egy ilyen sétára együtt, mondjuk azok, akik szerettek volna blogszületésnapozni, de idén nem lehetett, és bejárnánk egy ilyen útvonalat, utána meg lehetne egy nagyot kávézni, míg csak kicsit sárgák a fák, és süt a nap. A szervező benne van, sőt, örül!

Általában is lenyűgöző, ahogy erre vállalkozás alapul. A fiatalok felfedezik a várost, és megosztják a tudásukat: túrát összerakni, vezetni és bejárni is igazi intellektuális hobbi.

Ez az az alkalom, igazi kuriózum, amikor Évuska nem sportgatyóban meg ujjatlan trikóban és futócipőben van a városban, hanem felölti a még 1998-ban, ifjú tanársága idején vett ún. sivatagszínű lenvászon ruháját, amelyet egyébként a Zeneakadémiára is, csak oda másik cipővel (hogy a taktus üthető legyen). Ezt a királylányságot túlzás volna hibátlan állapotúnak nevezni, tehát el van szakadva a vékonyabb bélésanyag fönt már, mindenesetre a megszokott egyszerűségét hozza a stílusomnak (jézusom, instamajom leszek mégis), és hát a blogger maga alakította át a lenti részén egy csipkebetéttel, kézzel minden öltést, bizony!, és aztán, jóval később, még be is vetette a bővséget varrónővel, amikor olyan, ööö, sovány lett:

Ez a fotóm pedig a Pride tiszteletére készült a sétán, de aztán utolértem ám őket:

ismét egy remek minőségű kép

Az ősz se rettent: lesz színház, még szabadtéri is, aztán Filharmonikusok, ó! Nagy úszások hajnalban, Dunakanyar, filmpiknik.

Élmény van, szeretés van, Budapest van.

Szóval én nemsokára, ha egy kicsit összeáll a szeptember (mert közben azért az is van, hogy melyik gyerekem hol tanul, mikor kirándul, anyukámat elbúcsúztatjuk, könyvbemutató és miegymás), kinézek egy túrát (egy másikat, talán), és akkor csatlakozzatok, beszélgessünk, töltsünk együtt egy hétvégi délelőttöt! Van kedvetek?

nem tudtok megtörni

Pedig azt hittétek. A Jó (akik ti vagytok) győz, női összefogás, csakis, tömeges lesz, valamint éljenek a sikerkönyvek! A Rossz, aki egyedül maradt, elbukik.

Jajj, de kínos.

Nem tudjátok elérni, hogy ne ez legyen az életem, ne így éljem meg, ahogy belőlem, az én tetteimből, lényemből, kvalitásaimból következik. Ti, akik bosszút akartok. Hogy én megkapjam.

Megkaptam, az enyém… mindig is az enyém volt. Örülök neki. Itt a blog. Hol lenne?

Ja, hát nekem már rég végem. Amit kívántok nekem, remegve, azt leírtátok már mint jelent, mint több évnyi múltat. De csak nem jön a The End a mozitokban. Valamiért tovább harcoltok e nem is létező nővel. Bővebben…

olvassuk újra 7. (és el): harminckét éves lett ő, születésnapjára

A Születésnapomra című ikonikus vers tette menővé, valóságos anarchista beintéssé az iskolából kibukást és az alacsony bérezést, tulajdonképpen mint a zsenialitás és a szabadság árát. Vagy lényegét? A leginkább: mint keserű ellenpontját. Ezen kívül híressé tette még Horger Antal nevét, aki nem volt érdem nélküli nyelvész és tanár, mégsem ettől lett híres, hanem attól, hogy szerepe volt egy géniusz életútjának ellehetetlenítésében. Ne firtassuk, Attila milyen tanár lett volna, de az is kiderül a műből, hogy nem volt az rossz pénz és státusz sem.

A vers forma-műfaja költőink egész sorát ihlette meg 1937 óta, igazán csak a legjavát mutatom be most nektek, és még egy előzményt. Bővebben…

mit jelent a… 4.: stréberség

Mindenki tudja, ki a stréber. Az az osztálytársad, akinek csupa jó jegye van, és ennek indokolatlan jelentőséget tulajdonít.

Igazodik és görcsöl. Fürdőzik a dicséretben, elsápad, ha nincs ott az üzenő füzete. Belepusztul az igyekezetbe, hogy a tanárral jóban, a tanárnál jó legyen – valaha elhitted, ez a helyes viselkedés, de neki ez csak az érvényesülési stratégiája. Céljai vannak, és nem bánja, ha népszerűtlen – vagy talán tehetetlen ellene. Előnye több: neki az a fontos, ami a Felnőttől, a Tekintélytől jön.

Fut a szoftver. Bővebben…

hisztiztek

Mindenhol megy a hiszti. Igényes női tartalom címén. Régen ez nem volt. Külön volt értelem és nyál. Lehetett tudni, hogy akit nem érdekelnek érvek, tudás, úgy általában a világ működése, sem az olyan film, regény, amelyiknek tétje van, az füzetes regényt vásárol, sorozatot néz, Jimmyn lágyul el. 

Most meg így összekeveredett minden a demokratikus elérésben. Lett egy jó kis langyos Ezt Eszi A Magyar Nő küvé. Kicsi értelem, némi innováció, sok érzelem, életstílusnak beállított felszíneskedés, azonosulás, rúzs, pasi, dráma, dráma, csipet haladó ideológia, dráma. Egymás ölelgetése. Giccsdetektor kikapcs. 

Minden elérés. Minden kontent. Teljesítmény nem számít, a deklaráció a lényeg. Ezt intellektuális, igényes nőknek szánják. Gondolkodó, netre bekötött, dinamikus csajoknak. Anyáknak. (Akiknek több szabadnap jár, “hát, szerintem ez kurvára igazságtalan“). Bővebben…

ne legyél tisztességes és ne terülj ki

együtt jobb! sorozat

 

Kedves érettségizők, édes fiam! Ti ma ballagnátok, de 2020 van, és nem szabad ilyet, így nem ballagtok ma. Ez itt a tarisznyába valóm nektek, úgy is, mint anyáé, magyartanáré, killbillé és gondolkodó emberé.

Itt a szöveg:

József Attila: Két hexameter

 

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis!

A videó:

Hát mi ez itt? Ez, kérem, egy influenszer mottója. Na? Megjött a kedvetek a lúzerséghez? Kiterítenek (engem, téged), ilyen a tárgyas ragozás. Ők. Úgyis. Engem – és téged is.

Kik azok az ők? Őket nem terítik ki? Kik ezek, a kafkai ügyészek? Arctalan hatalom, szorongatás? Vagy a fejedben léteznek csak, Josef, Attila?

Ugye tudjátok, ki és miért írja ezt emlékkönyvekbe, szobortalapzatra, tantermek falára? Hogy kinek jó az, ha te egyrészt tisztességes vagy (értsd: mások kedvéért szívsz), másrészt ki is terülsz szépen, harmadrészt elhiszed, hogy mindenki más is kiterül, továbbá ő is tisztességes, és egy kincse van: a tisztessége?

Ezt a kései epigrammát (ez a műfaja, de a formája nem disztichon, hanem, lásd a címben) mi, amikor még naivak voltunk, úgy értelmeztük, hogy hát igen, ez az erkölcsi maxima, minden körülmények között tisztességesnek kell lenni, hiszen a végeredmény ugyanaz, micsoda példa és életcél, és nehéz, de akkor is.

De még úgy is tanítottuk. Egy fél gondolat kritikám nem volt soha. Ó, hogy szégyellem magam.

De hiszen én élni akarok! Gyáván és tisztességtelenül akár. Szabadon, saját lényegem szerint, nem mások által tisztességesnek minősítve.

Mi a tisztesség? Próbáltuk megfejteni. Aki lengeti a mutatóujját, aszerint az, hogy nyelsz,  tűrsz. Nem mondod el, ki tette. Mit tett. Magadra vállalod, belehalsz inkább. Ők meg éljenek. Nem vagy dühös, nem zavarod a jó kis nyugalmukat.

Általában is vicces, amikor a megalkuvó átlagember facebookidézetekben előveszi a bátrakat, a mártírokat. Többnyire azért, hogy nyomasszon. Hogy mások szívjanak. Hogy másvalaki legyen nemes, megbocsátó, következetes. Pedig keskeny az út, a vértanúk hite nem adatik meg mindenkinek, és nem is gyakorlás kérdése. Ha nem vagy elég erős, ha élni szeretnél, akkor inkább legyél botladozó, gyarló ember, és ne mentegetőzz.

Vedd észre, hogy aki ezt írta, az kiterült. Kiterítették. És nem sokkal a kiterülés előtt írta ezt. Most mondod, az életrajzi költő meg a lírai én nem azonos, remek. Na de egyrészt ez a költő terápiásan, vallomásosan ír verseket, szoros összefüggésben a kedélyállapotával és az életeseményeivel (más költők nem okvetlenül), másrészt neki a lírai énje is kiterült: a Könnyű, fehér ruhában, az Ime, hát megleltem hazámat… énje és a Karóval jöttél… lírai te-je is öngyilkos hajlamú.

A másik, hogy ez az erkölcsi elv pont jól jött a Kádár-kor emberének, a gyáva, megalkuvó kgst-lakónak, aki ha tiltakozott, nemet mondott, könnyítést és szabadságot keresett, akkor azonnal jött a mutatóujj: na, mi van, nem vagy tisztességes? nem akarsz dolgozni? bomlasztod a rendet? És hát minden tekintélyelvűségnek jól jön az a moralizáló jelleg, ahogy ezt a két sort pont a teljesség igényével fellépő József Attila nem értette, nem érthette.

Nem kell jónak lenned. Nem kell bárkivel tisztességesnek lenned, és különösen nem kell az ő normái és elvárása (érdeke) szerint annak lenned. Azzal legyél tisztességes, aki veled is az. Ideje volna destigmatizálni a bosszút.

Meg fogják kérdezni erre: azt hiszed, neked mindent szabad? Angyali mosollyal felelj: Úgy van, mert én viselem a következényeit. De azt képzeld el, hogy neked is mindent szabad. Hogy lehet, hogy erre még nem jöttél rá? És rám vagy dühös?

Nem vagyok tisztességes, vagyis nem leszek áldozat. Nem kényszerítem magamra azt, amit ti tisztességnek neveztek, majd hülye leszek. Viszont ki sem terülök.

hát ilyen!

Létezik! Ízlésemnek nem megfelelő regényekben írják ilyennek. Szól a zene, amikor…!

És még mindig! Persze ha új lenne, akkor aktuális volna az ujjongó döbbenet, de ez nem tavaszi sztori. Sőt. Rá lehet nézni sok év után a másikra máshogy? És ő még vissza is? Mitől változik meg a tekintet? Miért pont akkor?

Sehova nem sorolható, nincs ilyen rubrika. jaaaj, megfigyelnek, és mindig dobozolnának (van, hogy dühösen: téged most sajnálni kell, vagy irigyelni? elit helyen laksz, vagy rádomlik épp a szociális rom? illy vagy ökó? szellem vagy anyag? érdekel az alakod vagy örömből edzel? szolidáris vagy a behízott, nyavalygó rémekkel, vagy norbirékával értesz egyet? magányos vagy vagy nagy szerelemben?), mindig csak mosolygok. Nem sikerül felfogni ezt. (Hrabal: állatkínzó vagy jó író?) Micsoda sivársága ez a dichotómiának! A szorongó elhelyezési kényszered, halott dobozaid a fejedben. Meg ez a vallatás. Mintha le kéne vizsgáznom.

A élet árad, és nem kell magyarázni, értelmezni, besorolni, hogy akkor ez most mi, hova fér az erkölcsökben meg a megszokott narratívákban.

Csak hát annyi szar történetet hallok a korosztályomban. Mi vagyunk a B liga, ha egyáltalán pályára lépünk, itt már nincsenek dicső sztorik, eufória, gólöröm. És nem csak a “női portálokon” megy a fogalmatlan nyafogás, hogy a tinderes pasi ghostingolt. Olyan is van, hogy együttélés, harmónia, nagy fogás (fiatalabb, rendes, dolgos!), egy nap üzleti útra megy – soha többet nem tér vissza, és a legszebb: otthagyja a nőnek a DOBERMANNT. Még külön belém beszélték az itt szaglászók, hogy nekem nem lehet jó, engem nem lehet szeretni. Ó. A planéta, a cölöpverők, meg a dús lombok a túloldalon!… Pedig én nem áltattam magam: negyvenes nő vagyok, az pedig nem hamvas, gyerekeim vannak; belső érték nem számít, nekünk már szagunk van, kitörölhetem a seggem tapasztalattal, érzelmi érettséggel, nagystílűséggel, a tehetséggel, a sokféleséggel, de még azizmaimmal is, ez mind nem PIACképes. PIAC. És én húsvásárba nem. A jó kinézet már csak tatarozott állapot, erőlködés és para. Mi lehet még, sokkal rusnyább figurákkal is ennyi volt, ilyen alig-dolgok: nősek, elérhetetlenek, nem értik, nem tudják, mit akarnak, vagy izzás van, de buták, mint F. Használat, szép szavak, téves remény; gondoskodás talán, de az meg kit érdekel, én nem vagyok anyáskodó. Csak jól főzök és imádom a testet. De minden hazug, ha emberileg nincs az a nagy, őszinte igen. Némi szex, talán, az se lesz jó, ezt hittem még egy éve is. Belém beszélte a sok csonka sztori, hogy örüljek, ha valaki.

Mire tartottam én magam ezek miatt, uramisten. Kik lettek volna jók. De nem érdem dolga ez. Annyi van, hogy nem szabad megalkudni, várni kell.

Én se hittem volna. Ennyi évesen. Kérges vagyok, elegem van, nem bízom. Meg eleinte jó, de aztán a hónapok. A mégse jó. Új elem: lehet nekem is elegem, nem én viszem a végletekig a reményt. De nincs elegem. Tud újat, érdekel, nem lesz unalmas. Nem hiszem el, ő se engem. Provokálom magam, tiltakozom az elején, kifele nézek, szabotálok, nem akarom, ne ennyire, nem értem, ne fájjon majd, ne én sírjak. De mindig és még, a nem-jártam-erre-tájakon – megdolgozunk az abszolút bizalomért.

Már meg összezárva, főzünk, filmet nézünk, tollasozunk, hegyet járunk. Este meghallgatjuk a csodálatos szerelmes novellát Szentesi Évától: Csokiszív 2. Erős, pontos, igaz. Az ember beleszeret a másikba újra, elsodor a szöveg, maga előtt látja azt a benzinkutat, a hajcsavarókat, a bűzös horgásznadrágot. Egész délután szeretkeztünk. Ó, ha én így tudnám valaha kifejezni, mi a szerelem. Az igazi. Csak azt bánom, hogy nem vagy nős, nem vagy egy igazi megúszós féreg, nem írsz a klotyóról esemest, súgom a fülébe. Nem szenveleghetek. Egyáltalán semmi kifogásom nem lehet, miért baszom el az életem. El se baszom. Sokkal intenzívebb lenne az az egész úgy, az elválás kéjétől. Ő ezt ugyanúgy érzi. Kibírhatatlan. Egymásnak esünk. Halovány mása!

De az élet nem irodalom, azért ami most van, ezen a tavaszon, az stressz, unalom, strukturálatlanság, nincs város, semmi színház, nekem sincsenek más emberek. Keringünk a lakásban, ugyanarra kutyaséta. El kéne romlania. Meg már minden megvolt, nincs újdonság.

És mégis. Az igazi innováció: ugyanott, egymás karjában, egyszer csak belobban. A nő belobban. A szeme. Szédülök. Hogy nekem mennyi idegvégződésem van. Milyen mélyen, spontánul alszom el, mennyire nem félek, ha vele (és nagyon ritkán van ilyen nyomasztó, tökéletesen filmszerű álmom). Te, engem, tényleg? És nemcsak amikor mindenki megszépül. Az élet nagyrészt hétköznap: fog, pórus, közelről, folyton, reggeli szagok, száraz száj, zsibbadt kar, újhagyma, bor. Mindenestül. Próbáltam én lenni a gyengédebb, ez hiúsági kérdés, hogy mennyi ötletem van… nem sikerült.

Az agyam, az élettörténetem (sors, néha már), az érzelmeim, az esztétikai érzékem, az életerőm, a praktikus keretek, a tehetségem, az érzékeim, a humorom, mindenem felel most. Nézem őt, mindenféle helyzetekben: éjjel, stresszben, gyerekekkel, főzés közben, kocsiban, izzadtan, kórházban, amikor én kellek (need), amikor nekem kell ő, fáradtan és felvillanyozva, a gonosz poénokban, a tiszta örömben, nagy felszabadultságban: milyen? biztos, hogy ilyen? hát ilyen?

Betör-e valaki más ebbe, neki, nekem a múltból? Nem érzem a jelenlétét. És amikor megérzem, nem bánom, ez hogy lehet? Mindig ilyen vagy, érzékeny, finom, egyenes, okos, vicces, cinikus? Te is elárulsz, féreg leszel (nekem a betörés kényszerű, ellenem bosszúpornószerű aljaskodást folytat a nagy szerelmemnek hitt férfi)? Neked is mások mesélik majd el, milyen vagyok, pedig évekig beszélgettünk és hónapokig egymás karjában aludtunk? Te is ígérgeted, hogy te soha? “Azt hitte, belép abba a klubba, hogy ő is olyan, de visszaesett.”

Sehol semmi rútság. Semmi bántás, közönségesség, bénaság, karaktertelenség, fölényeskedés, önteltség, lenézés, tárgyiasítás. Jobb ember lett velem? Mindig ilyen volt? Tengerszem, jádekő az alja.

Hogy ez békéssé tesz, feloldoz, az egy butus mítosz, ne nyomd rám, kösz. Nem lettem könnyű ember, az esztelen aljasságot pedig a szerelem teljessége nem szünteti meg, sem ő, sem az érzelem nem végzi el helyettem a killbillt. És most az jön. Ami fontos: általa erőm és önszeretetem lett, ezért nem hagyom magam. És ő is megértette, hogy ezek nem csak sztorizgatós sztorik. Inkább mást bánts, mint magadat, mondja.

érettségizőknek!

Látom, hogy sok kattintás érkezik az itt elemzett klasszikus (középiskolai tananyag) versekre, amelyek eszes, eredeti, elméletileg is megalapozott értelmezések, tehát nem sima vélemények, ezért összegyűjtöttem a linkeket, és tananyagként felajánlom (plágium ne legyen, tehát ne vedd át szó szerint, mert kereshető, és a magyartanárod is olvassa a blogot!):

Petőfi Sándor: A négyökrös szekér

Petőfi Sándor: Szeptember végén

Catullus: Lesbia madárkája

Baudelaire: Egy dög

József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat…, illetve az önmegszólító vers (Karóval jöttél)

József Attila “zsarolós” szerelmes versei és külön a Majd megöregszel…

Rengeteg helyesírási és nyelvhelyességi teszt és kvíz van itt fent a blogon, fejlesztő céllal:

https://csakazolvassa.hu/tag/kviz+nyelv/

Irodalmi is van:

https://csakazolvassa.hu/tag/kviz+irodalom/

Szeretettel!

kihull, ami fölösleges

Zavarban vagyok attól, hogy bevalljam most nektek, mennyire, ööö,  harmonikusak ezek a napok. Amilyen riasztó az egész, és például ez a helyzetértékelés (ám kompromisszum nélkül józan, okos, komplex – én nagyon ritkán hallgatok hosszú videókat, de ezt ajánlom):

, olyan egyértelműen jó, nyugodt, működő az életünk. Bővebben…

érzelmi alapon

Te felismered, amikor meg akarnak hatni, az érzéseiddel manipulálnak?

Van a Fontos Téma, jó tudni róla, rá is keresel, de az érzelmi, indulati körítés behúz, rontja a tisztánlátást. És azért adják hozzá a rizsát, hogy manipuláljanak. És te bedőlsz ennek.

Nem sértő a számodra, hogy ő ennyire tudja, hogy amit ír (megmutat, lefotóz), az majd rád hogyan hat? Hogy semmiféle kockázatot nem vállal ezzel, mert mindenki, aki az illem szerint viselkedik, ugyanúgy fog reagálni?

Egyáltalán, mit akarsz? Azonosulást, közösséget? Érzelmi élményt? Akarsz illendő lenni?

Szerintem akarj információt, kapcsolódást, mármint ha a média és a szociális média táján jársz. Minden más hamis lesz, visszaélős.

Most akkor legyél gép, érzelemmentes? És ne legyenek közösségek? Fikázni kell mindent?

Dehogy. Csak lásd tisztán, mi mire való. És azt is, amikor használnak. Arra pedig mondj nemet. Ne ossz ilyet, ne állj be csodálni, ne gondold, hogy na, ő végre megmondta meg (ez a halálom:) VÁLLALJA MAGÁT.

Ha racionális a téma, és te ismeretet akarsz, akkor várd el, hogy azt kapj. Bővebben…

mézeskalács szívni

Csak nézni, ki ez itt, hosszan nézni, idegenkedve kerülgetni őt magamban, milyen a haja is már, nem tűrhetni, sose szerettem az ilyen testfelépítésű “pasikat” – egyre eszemben forgatni, aztán átdöbbenni, hogy de hiszen ő…! Onnantól szívdobbanni. Másodszor meglátni és megszeretni.

Szerdánként egy villamoson torlódni. Főnök feje fölött összemosolyogni. Lassan egyértelművé alakulni. Kávézóban kellemetlenül billegő piszkosfehér csorbamárvány asztalnál várakozástól és vágytól szétesni. Minél szutyokabb a hely, annál kontrasztosabban eleven a megérkezése öröme.

Érzést odabent felismerni. Őrlődni. Titkolózni. Ellenérveket keresni. Szünetet tartani. Bővebben…

olyan szépeket írsz…

Kedvet kaptál te is, mert a net demokratikus. Annyit olvastál már, annyi minden tetszett, lájkoltad is… megindult a közléskedv. Hiszen te is tudsz ilyet!

Írsz az univerzumról, és hogy kicsike pontok vagyunk benne, de milyen jó a szeretet. És a szöveg végén kihirdeted, hogy te ezzel segítesz az embereknek, és reményt adsz nekik. Könnybe is lábad a szemed ettől!

Lájkolnak is, nem bonyolut a helyzet – hát végül is kinek ártasz ezzel a csacskasággal? Nem írtál semmit, aminek tétje van, aminek mérete van, mint ahogy nem is gondolsz semmi ilyet. Bővebben…

butábbak-e a jobboldaliak?

És ha nem, miért igen?

Sietsz változat:

Igen. Tendenciaszerűen, sokkal butábbak, mindig is azok maradnak, definíció szerint.

Szép keddet mindenkinek!

Bővebben…

hűséges típus

Szépen kell írni és fontosat, csakis. Szelídet, okosat, igazat. Ezt súgja az ősz.

Igen, az vagyok: hű. És ez nem “a pasimmal” jelent egy bután elvárós, birtokba vevős, szenteskedő magatartást, nem bizony.

Habár, ez is jellemző, de ez normakövetés, és én arról most nem írok. Meg nem is érdekes. A hűség, ha valódi, magától megy, körülvesz, akkor nem érdem. Ha meg nem megy magától, akkor hazug.

Arról beszélek, hogy kötődöm a dolgok rendjéhez és létéhez. Bővebben…

még azt is meg kéne írni

Meg kéne írni ezt mind, ezt a szédítő nyarat, de nem csak a menőséget, amikor überkúl és David Bowie, hanem mindent, félelem nélkül, a devianciát. A kínjaival kéne ám, a mélypontokkal, az elképzelhetetlen lelki tripekkel. Lelki trip, miért? Én olyan kiegyensúlyozott voltam, és komolyan, éretten kérdezgetem most magam, hogy jó-e ez nekem. Úgy látszik, az én történeteimmel és lélekméretemmel, alkatommal ilyen az, amikor beindul az élet: oda a nyugalom, szétesik a magamról való tudás, nem állnak a kontrollom alatt a történések. Pedig milyen egyszerű volt: szabadnak lenni, dönteni, fogadni, ami felém jön, de nem kockáztatni, tudni, miből mi lesz, vállalni a felelősséget, ismerni minden ösvényt. És nem értek olyan provokációk, nem kellett olyan helyzetekben reagálnom, mint most.

Bővebben…

Meg kéne írni ezt mind, ezt a szédítő nyarat, de nem csak a menőséget, amikor überkúl és David Bowie, hanem mindent, félelem nélkül, a devianciát. A kínjaival kéne ám, a mélypontokkal, az elképzelhetetlen lelki tripekkel. Lelki trip, miért? Én olyan kiegyensúlyozott voltam, és komolyan, éretten kérdezgetem most magam, hogy jó-e ez nekem. Úgy látszik, az én történeteimmel és lélekméretemmel, alkatommal ilyen az, amikor beindul az élet: oda a nyugalom, szétesik a magamról való tudás, nem állnak a kontrollom alatt a történések. Pedig milyen egyszerű volt: szabadnak lenni, dönteni, fogadni, ami felém jön, de nem kockáztatni, tudni, miből mi lesz, vállalni a felelősséget, ismerni minden ösvényt. És nem értek olyan provokációk, nem kellett olyan helyzetekben reagálnom, mint most.

Bővebben…