, …amiket az emberek beszélnek párkapcsolatról, társtalálásról és szexről. Az igényeiket, a szempontjaikat nem értem. Nincsenek válaszaim, sőt, a kérdéseik is idegenek. Bővebben…
én nem is értem
11
2019. augusztus havi bejegyzések
minden nap egy kérdés 4.
hova írsz cikkeket?
Két fő hely van, az egyik a Shop builder, a másik a nyomtatott Amiről az orvos nem mindig beszél, nekik fordítok is. Ezekre a munkákra lehet számítani, nagyjából ugyanannyi munka és pénz havonta, mégis ezt tekintem mellékesnek és hobbinak a bloghoz képest, amit pedig fő foglalkozásomnak, noha sokkal szertelenebb.
Szinte kizárólag életmódtémában írok bölcsész jelleggel, kíváncsian, személyes jelleggel, magamat is felhasználva. Ehhez a fajta íráshoz sokat használom az angol nyelvű internetet, amelynek zugaiból valódi gyémánt félkrajcárokat szedegetek elő.
Én igazi szabadúszó és bozótharcos alkat vagyok, csak statisztaként tudok fegyelmezett lenni; amikor a valódi képességeimről, profizmusról van szó, az a lényem legközepét érinti, akkor nagyon szerencsétlenül dolgozom hiararchiában, főnökkel, sőt, csapatban is. Rosszul érzem, magam, nyomasztó a kell, meg az, hogy viselkedni kell, az alakoskodás. Hogy nem lehetek önmagam.
Ezeknek a hosszú távú együttműködéseimnek elemi feltétele, hogy Gabival és Milánnal remek a munkakapcsolat: korrektek, bíznak bennem és türelmesek.
A Shop builderre havi 3-4 cikk készül, nem teljesen egyenletes sűrűséggel. Mindig én találom ki a témát. Igen nagy elérést építettek ki a webshop révén (hírlevél, facebook, honlap). Nem kell megtagadnom az elveimet, alter, módszer- és szerellenes cikkeket írok, elfér a csirkerizs mellett a böjt és a ketó.
https://shop.builder.hu/a-testmagassag-novelheto-a5371
https://shop.builder.hu/a-forditott-tortenet-a5374
Itt vannak a régebbi cikkek, majd frissítem a linkeket:
alternatív szemlélet a gyúrós oldalon
Az Amiről az orvosban… volt egy kilencrészes sorozatom.
De oda készült a Simonyi Balázs-, a Zazi-interjú is, Eszterrel is egy interjú, tornázós sorozat a fotókkal és több tucat fordítás. És náluk jelenik majd meg a ketós könyvem, vagyis a kiadó cégcsoport vonatkozó ágánál.
Az újságírói munka kicsit átszivárog a blogra, sajtótájékoztatókra járok, főleg kulturális rendezvényekről, filmekről adok hírt, teszek közzé előzeteseket a blogon és annak facebookoldalán, de ide tartozik az ország tortája meg a cukorbeteg éves rendezvény is. Soha nem ajánlok olyamit, ami nem tetszik, amiben nem hiszek.
antonia mondja
Szeretnék írni erről egy kicsit, mi történik ott és olyankor, a feminista angolóráinkon, mert hatalmas élmény – ez volt a nagy titkos blogos kezdeményezés április végén, amihez jelszót adtam akkor. Többen csatlakoztatok, és azóta is járunk hetente.
Működik, és én mindig élvezem, ha beindul így valami.
Antonia szellemi vezér, nyelvtanár, érvelőművész, a mi bölcs nővérünk – és egy kicsit a pszichológusunk is.
Mindig öröm van, amikor belépünk, szívbéli üdvözlés. Leülünk a nagy asztal köré, Bővebben…
minden nap egy kérdés 3.
Ez csak kis színes. Készül egy másik poszt is.
a blogger válaszol
te számolod a lépéseidet?
Igen, végig az összes maratont, félmaratont is, a két tavaszi versenyt kivéve. Ezt szoktam meg, 2002-ben kezdtem így futni. Olyan a fejemben a számolás lüktetése, mint egy háttérapplikáció. Ahogy a jógaórán a patak csobog és szeráfok furulyáznak, csak ez nem modoros. Ez józan, racionális, mint az anyai családom. Segít fókuszálni, elringat, mint a meditáció, én amúgy is furcsán bensőséges viszonyban vagyok a számokkal. Közben tudok másra is gondolni, a tájat figyelni, elmélyedni, vagy akár beszélgetni is.
Mást is számolok: lépcsőket, úszástempókat; szaunában a lélegzetemet (arra törekszem, hogy hat másodperc legyen a ki-belégzés ideje). Ha ki kell tartani, akkor jól jön ez a technika. (És el se mondom, még miket.)
A távot nem tudom, se a tempót, amikor futok, nem használok kütyüt, így a lépés a mértékegységem. Engem a futásban az a jellegzetes tudatállapot és a megszakítatlan jellege érdekel: végig benne vagyok, nem szeretek a kutya kakilása, ivás, pisilés, forgalom miatt megállni, és egy lépést se gyaloglok.
A tempóm sem érdekel, nem vagyok kompetitív egyáltalán, magamat sem akarom legyőzni. A futás élményéért futok, versenyen a tömeg és a pálya élményéért. Figyelek a testemre, és szeretem, ha könnyed és jóleső a futás. Nagy ritkán futópadon gyorsítok, ott egyébként nem mindig számolok lépteket, de tegnap például igen.
Amúgy néha gyorsítok az erdőben is, de nem esik jól, nem úgy szeretek futni. Nyugodtan nevezhetjük ezt kocogásnak amúgy, vagy lehet, hogy én nem szeretek kilépni a komfortzónámból. Nem bánom. Az a célom, vagy inkább ennek a spontán gyakorlatnak a haszna, hogy évtizedes távon, sérülések nélkül, jólesően, kiégés nélkül tudjak futni, ne legyen benne stressz, soha ne utáljam.
Nem azért írok a lépésszámlálásról, mert másnak mint módszert ajánlom: nem ajánlom, ez egyéni furcsaság.
minden nap egy kérdés 2.
a blogger válaszol
az egész internet harsogja felé, hogy beteg, de soha nem fogja elismerni
Ezt Gumiszoba, Murinai Angéla írta rólam.
Ööö, Angéla, az internetnek nincs igaza. Nagyon fontos, hogy értsd: a tömeges, a névtelen, az ellenséges kommentelés, a figyelgetők, a szaglászók, a szöveget elemi szinten sem értők, a felületesek ítélete, a gagyi okoskodás, sőt, a lájkszám nem olyasmi, amire egy igényes ember hagyatkozhat. (Utóbbit lehet manipulálni, megvásárolni, ezért sem.)
Aki világosan látja, régóta tudja, mit akar és merre megy, az nem figyel ezekre. Még ha bajban lennék, sem a hőzöngőkre és elfogultakra hallgatnék. Sosem tettem. Én nem vagyok beteg: ami hajlamot hoztam kényszerűen, ami traumám van, azt nagy erőkkel évek óta tartom rendben, pont az oly sokat gyalázott sporttal és a ketogénnel. A ketogén, az kitűnő szorongás, depresszió ellen, megemel, igazi zen! Csak hát csinálni kell, azt nem lehet megúszni. Így van ez, ha az ember eredményt akar, nem lehet ide-oda kapkodni.
A tömeg Barabbást kiált, és sosem mond igazat. Egyre több szó van arról okos emberek beszélgetéseiben, hogy maga a net mint üzem, a csoportos, arctalan, felelősséget nem vállaló hergelődés, a rosszindulat, a post truth társadalom mennyire kártékony és beláthatatlan. Én szóltam. Már 2012-ben is.
Én másképp élek, mint azok, akik engem megítélnek és le akarnak járatni. Kell egy bokszzsák nekik. Nem cserélnék velük. Jól vagyok. Csinálom a dolgom. Ki merek állni kétrészesben, vállalva az idő nyomait és a hibákat, nem csak mondogatom, hogy milyen vagyok.
A normatív ítéletek szerint aki más, az rossz, azt kivetjük a közösségből, gúnyoljuk, alázzuk. ez szánalmas, ha földön fekszik, de ha jól is van, ha jobban él, mint a rugdosó, akkor meg felfoghatatlan is.
Amit írsz, az azért is fura, mert liberálisnak gondolod magad, amíg ezt távolról teheted. Amely értékrend elsődleges pontja a szabad életvezetés, a másik békén hagyása, a másság mint önérték tisztelete. Személyesen pedig nagyon is elvárod, hogy a te atipikusságaidat, életed egzotikus kanyarjait mások méltányolják, fogadják el, tekintsék értéknek.
Hogy is van ez? Ha valaki más, ha nem fér bele a normatív kertitörpés csokizabálós világba, azonnal vélelmezed, hogy őneki nem sikerült az élete, vagy egyenesen őrült?
Ha téged is így mérnének meg, az milyen volna? Ami különösen szívszorító: te, aki azért sok mindenről hallgatsz közben azt írod, meg akarsz halni, depressziós vagy, nem bírsz kikelni az ágyból…
Kezdj új életet, gyűlölet nélkül! Van kiút. De szembe kell nézned azzal, aki vagy.
Mindenkinek szívből kívánom, úgy éljen, ahogy szeretne, erre legyen lehetősége, és azt aztán élvezze is. Nézegetés, dühök, beszólogatás nélkül.
minden nap egy kérdés 1.
a blogger válaszol
hol nyaraltál?
Egy hetet voltunk a Balaton nyugati partján, már ha van neki ilyenje. Idill volt, Lőrinc és kis menyem is ott volt, nagyon sokat röhögtünk, élveztem a főzést, emellett tollasozás, sok futás, kutyaséták, kutyás futás, kajálások, halevés, Scrabble, filmnézések… Hallgattunk mindenféle zenét is.
A nyár amúgy itthon telt, nagyrészt kedves Budámon úsztunk, vettem kéthavi bérletet konditerembe, csavarogtunk itt a hegyen sokat, libegő, kilátó, meredélyek, sátrazás. Az erdőt és a kertet, teraszt idén kimaxoltuk, rengeteget tollasoztunk többekkel, Dávid is komolyan megtanult.
A nyár munkával telt, vártam, mikor hívnak be forgatásra, Juli augusztusban volt három napot, vele kísérő vagyok, ezért sem mentünk messzire.
mire volt jó ez a hét év?
Ezt a részt kiszedtem az új bloggerválaszolból. A felvetés, ami, ha nagyon jóindulatúra átfogalmazom, ilyesmi:
a titkos történetek eleve üzleti céllal íródtak? azért ígérted be őket így, hogy nőjön a bevételed?
– alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjam, hogy is alakult ki az, hogy már produktum is van, nem csak blog, és nem érzem magam kényelmetlenül, ha a munkámért fizetséget várok.
Ugyan, kérdezte a blogger, homlokát aszimmetrikusan ráncolva, miért is ne szeretném, hogy nőjön a bevételem, ha ez nem hiú ábránd, és mindenki, akinek tiszta a szíve, jól van vele? Bővebben…
sokféle szépség van
Megírtam ezt a posztot, elolvastam, és azt mondja az önreflexióm: könnyen beszélsz te most, a diadalmas éneddel. Bővelkedsz élményben, javakban, szeretésben.
Na de amikor ez nem így volt, vagy nem ennyire volt így, de sőt: egészen sötét pillanataimban sem éreztem kényszert, hogy hülyeségeket beszéljek. Inkább nem mondtam semmit. Írtam másról.
Ezért nem gyomlálom ki a szöveget.
A csakazolvasó, ha figyel, egy idő után képes lesz arra, és aztán meg könnyedén is menni fog neki, hogy felismerje az önigazolást: a harsány mondatokat, megnyilvánulásokat, amelyek a nyilvános térben keringenek, sokan rájuk harapnak, de csakis a hirdetőjüknek (vagy tovább-közvetítőjüknek) a megvigasztalására, kínjának enyhítésére, valóságának elfedezésére szolgálnak.
Így az olvasó önmagán is képes lesz rajtaütni. Azt mondja, például: miért is akarom én kirakni ezt a mesterkélt hosszúfejes simabőrű szelfit? Miért van erre szükségem? Hát menő ez? Nem menő.
Ugyan ki hiszi el, hogy ennyire szép vagyok a valóságban? Bővebben…
még azt is meg kéne írni
Meg kéne írni ezt mind, ezt a szédítő nyarat, de nem csak a menőséget, amikor überkúl és David Bowie, hanem mindent, félelem nélkül, a devianciát. A kínjaival kéne ám, a mélypontokkal, az elképzelhetetlen lelki tripekkel. Lelki trip, miért? Én olyan kiegyensúlyozott voltam, és komolyan, éretten kérdezgetem most magam, hogy jó-e ez nekem. Úgy látszik, az én történeteimmel és lélekméretemmel, alkatommal ilyen az, amikor beindul az élet: oda a nyugalom, szétesik a magamról való tudás, nem állnak a kontrollom alatt a történések. Pedig milyen egyszerű volt: szabadnak lenni, dönteni, fogadni, ami felém jön, de nem kockáztatni, tudni, miből mi lesz, vállalni a felelősséget, ismerni minden ösvényt. És nem értek olyan provokációk, nem kellett olyan helyzetekben reagálnom, mint most.
Meg kéne írni ezt mind, ezt a szédítő nyarat, de nem csak a menőséget, amikor überkúl és David Bowie, hanem mindent, félelem nélkül, a devianciát. A kínjaival kéne ám, a mélypontokkal, az elképzelhetetlen lelki tripekkel. Lelki trip, miért? Én olyan kiegyensúlyozott voltam, és komolyan, éretten kérdezgetem most magam, hogy jó-e ez nekem. Úgy látszik, az én történeteimmel és lélekméretemmel, alkatommal ilyen az, amikor beindul az élet: oda a nyugalom, szétesik a magamról való tudás, nem állnak a kontrollom alatt a történések. Pedig milyen egyszerű volt: szabadnak lenni, dönteni, fogadni, ami felém jön, de nem kockáztatni, tudni, miből mi lesz, vállalni a felelősséget, ismerni minden ösvényt. És nem értek olyan provokációk, nem kellett olyan helyzetekben reagálnom, mint most.
tarantínó
Mégpedig a kilencedik filmje, azonnal mentünk a premier napján. Kettő óra 45 perc. És én most értem Tarantinót végre, mindent értek benne, annyira szórakoztató minden, ami ki van találva, főleg a nagyon erős első felében a minden egyes jelenet mély iróniáját, azt, amikor a Becstelen brigantikra utal, a szokásos témákat, vagy hogy ez megint olyan párbeszéd, ami csakis vicces, nem megy tőle előre a cselekmény. És hát a Bruce Lee-s jelenet…!
Aztán megsejted, mire megy ki a történet, kibomlik, kinek lesz nagyon rossz és miért.
Mert mindig rossz valakiknek.
Meglepően sokáig nem véres a cselekmény, na de Csehov óta tudjuk, hogy ha Tarantinónál megjelenik egy olthatatlanul engedelmes harci kutya és egy lángszóró, az biztosan el fog sülni.
Nem spoilerezek. De a hippikkel nincsen jóban a rendező-forgatókönyvírónk, és az egyik főhősét meg felmagasztalja, tényleg nagyon szép gesztus az a karakter.
Remek a főszereplő páros, és benne van Lena Dunham is.
Nézzétek meg, meséljetek!
Volt egyszer egy Hollywood, 2019
Quentin Tarantino, Leonardo Di Caprio, Brad Pitt, Margot Robbie, Al Pacino, Dakota Fanning, Sarah Margaret Qualley, Luke Perry
idill
Micsoda modorosság iniciáléval kezdeni a posztot! De lehet. És eltűnik, ha belemegyek a bekezdésbe!
Kimegyek. Újra nagy M. Ki kell jönni!
Mosolygok.
Azt hittem néhány nappal ezelőtt, Bővebben…
intelmek csalfa barátnőknek
Az érett, élvezhető, tiszteleten alapuló emberi kapcsolatok első számú szabálya az, hogy nem pakolsz terheket a másikra. Vagyis: nem használod őt negatív késztetések, érzelmek lerakóhelyéül, akkor sem, ha szarul vagy. Ez nem csak azt jelenti, hogy nem bántod, mert ez még kevés. Azt is jelenti, hogy nem bonyolítod, nem nyaggatod, nem vádolod, nem öntöd rá a szart, és nem magyarázol hosszan olyasmit, ami pár szóval elintézhető, nem variálsz.
Nem teszed nehezebbé az életét, nem futsz üres köröket. Beszéded: igen, igen, nem, nem. Bővebben…
Az érett, élvezhető, tiszteleten alapuló emberi kapcsolatok első számú szabálya az, hogy nem pakolsz terheket a másikra. Vagyis: nem használod őt negatív késztetések, érzelmek lerakóhelyéül, akkor sem, ha szarul vagy. Ez nem csak azt jelenti, hogy nem bántod, mert ez még kevés. Azt is jelenti, hogy nem bonyolítod, nem nyaggatod, nem vádolod, nem öntöd rá a szart, és nem magyarázol hosszan olyasmit, ami pár szóval elintézhető, nem variálsz.
Nem teszed nehezebbé az életét, nem futsz üres köröket. Beszéded: igen, igen, nem, nem. Bővebben…
fétis
Tele vagyok gondolatokkal, igyekszem lényegre törően megírni.
A minap valaki nagyon erősködött nekem, hogy a fétis, az nagyon izgi, továbbá normális, és nem csak az a normális, amit én annak hiszek ám. Mindenkinek van fétise, én pedig prűd vagyok!
Ha társalogni kívánsz velem, előbb definiáld a fogalmaidat, így Voltaire.
Ha nekem kell megfogalmazni: a fétis egy nem konkrét személyhez kötődő tárgy, jelenség, bánásmód, amely szexuális izgalmat vált ki. Tehát Bővebben…
az a rengeteg cucc
Az antiminimalista poszt, amelyet úgy vártatok! (Nem is.) Sok kép van benne az életemről. Már nem félek.
Szeretném veletek megosztani az írás közbeni, jelen hangulatot. Hűvös kora reggel van, még alszanak a nép. Bővebben…
helyesbítés a Coca-Cola kampány kapcsán
A felületek hasznosítása ugyanis nem tartozik közvetlenül a BKV Zrt. profiljába.
Vagyis hát. Éva, megírnád?
Persze, megírom. Nem nagy ügy:
Kedves petícióírók, természetesen bele tudnánk szólni, hogy kik és milyen tartalmat tesznek ki a járművek és utasvárók hirdetési felületeire, de ugye, és ez elkerülte a ti figyelmeteket sajnos, 2019-et írunk, a világ szerencsés, felvilágosult felén élünk, elemi szintjen értjük, mit jelent az emberi méltóság, egymás tisztelete, a szabadság és a jogok, az egyenlőség. Értjük, mire való és miért indokolt a hátrányos helyzetűeket megillető külön védelem – hogy miért csak ők büszkék, hiszen ők vívnak a jogaikért, amelyet a dölyfös többség lábbal tipor és kigúnyol. Nem vagyunk ásatag cég, ezért nem magyarázkodunk olyanoknak, akik előjogaikat agresszíven demonstrálják mások rovására. Nem engedünk a fölöslegesen hergelődő, morális pánikoló csürhének, akik egyébként annyira, de annyira aggódnak a normális családért meg a férfi–nő egészséges nemiségéért, hát még a gyermekek egészségéért, hogy közterületen szemét megjegyzéseket tesznek szinte bárkire, akinek melle és feneke van, otthonuk magányában pedig naponta verik gyermeklányok rituális megkínzására a farkukat; röhögcsélve, cinikusan fittyet hánynak a nők elleni erőszakra, és van képük panaszkodni, hogy ők vannak elnyomva a nők által.
Tisztelettel, BKK Zrt. vezetés
a sokadik motivációs poszt
Mi legyen akkor az anyukatesteddel?
Ha te is azzal küzdesz, amit most írtok többen, hogy jó lenne erősebbnek lenni, fogyni, formásabbnak lenni, sőt: gyógyulni, és jó lenne énidő, saját, önbecsülést hozó fejlődés a sportban, mindehhez pedig “motiváció”, akkor figyelj.
Már mindent tudsz. Nem tudok újat mondani. Nincs még nagyobb titok. Ne bonyolítsd, mert nem bonyolult. A poszt végén elmondom, mi a lényeg. Bővebben…
Mi legyen akkor az anyukatesteddel?
Ha te is azzal küzdesz, amit most írtok többen, hogy jó lenne erősebbnek lenni, fogyni, formásabbnak lenni, sőt: gyógyulni, és jó lenne énidő, saját, önbecsülést hozó fejlődés a sportban, mindehhez pedig “motiváció”, akkor figyelj.
Már mindent tudsz. Nem tudok újat mondani. Nincs még nagyobb titok. Ne bonyolítsd, mert nem bonyolult. A poszt végén elmondom, mi a lényeg. Bővebben…
jegyzetek
számok
a taxióra is, ahogy megy föl. de főleg a lépteim száma. 1240: a tatárok. 1770: Mária Terézia még él. 1780: meghal. 1860: Jókai Mór svábhegyi gyümölcsei között. aztán még végigveszem a huszadik századot, minden eszembe jut, amit tudok, a kubai rakétaválság is. 2050 fölött nem gondolok semmi valóságosra. a félmaratonom az éjjel 24140 lépés lett.
antonia
valahogy szóba kerül a witty, az aesthetist Wilde, a halála, az utolsó szavai a tapétáról, és aztán az összes művei is elő, és kinyitom A readingi fegyház balladájánál, és
én nem tudom, mi történt, találkozott a géniusz, a jambusok, az intellektuell, az én irodalmárságom, amivel egyébként elég ritkán találkozom – a levegő megállt, szárnyak suhogtak, és sírt és elcsuklott Antonia, és sírtam én is, takony, minden. ez így nekem életem szellemi csúcsélménye volt. nehezen elmesélhető, reprodukálhatatlan.
nem ért az ember minden szót, utalást és szórendet persze, de a költészetet érti, a lényeg átjön.
és mondja, biztos fent van a neten, but whoever is reading this? reding, Antonia, that was the first i have learned at english department. megdicsér, nagyszerű pun.
https://poets.org/poem/ballad-reading-gaol
az angol nyelv
tényleg lenyűgöz. ptatelet, az annyi, mint trombocita.
nemzeti rock
azt hiszem, minden bénaság között ez a kedvencem. amikor hegyek vannak, nemes őseink, valami sas, meg “mi” a névmás, és a szívnek meg kell szakadni, akkora a pátosz, és mindenki érzi, hogy ez közös ügy, és párásak a szemek, és előkerülnek a telefonok, és ringanak az éjben a fények, közben meg tépik a húrokat, basszusgitár keményen. taxis retró rádiójában szólt egy ilyen, nehezen hihető a műfaj. hogy létezik és imádják.
viszont david!
volt egy nagyon emlékezetes estém most, és úgy alakult, hogy beraktuk, na, ilyen sincs már, mindegy, a Station to Stationt, velem egyidős ez amúgy. az élmény, és különösen az album utolsó száma, azok a pillanatok rábírt engem arra, hogy végre vegyek a machoz füldugót. döbbenten tapasztalom, hogy a netkapacitásom simán bírja a youtube-ot.
és:
És.
Komment: When I become Emperor of the Galaxy, I will need David Bowie’s DNA for my clone army.
de amúgy Nina Simone és Joe Cocker is jöhet, korai Pink Floyd és fado: Amália Rodriguez.
mindazok
nagyon sokat köszönhetek azoknak, akik megnézegettek, kibeszéltek, használtak, utánoztak, megítéltek. akik még és még kérnek egy kis kedvezményt, és akik nem értik, amikor felhívom a figyelmet arra, hogy vannak határaim. általuk tudom, hogy én mit nem. ma már mindennél fontosabb a méltóságom.
alszom, mert nagyon sok volt ez a hét. vannak bajok is. minden van.
szexi-e a sorozatgyilkos?
Hát persze. A kultúrtörténet tele van ennek példáival. Már a krimiknek, legalábbis Agatha Christie után, is van egy olyan pszichológiája, hogy az ő szemszögük az olvasó szemszögévé válik, egy kicsit drukkolunk a gyilkosnak, hogy sikerüljön az újabb tette, és megússza. Elérzékenyülünk, nem szeretnénk villamosszéket neki, milyen az. A médiagépezet felkapja őket, szuper nézettségfokozók. Ted Bundyt és retorikai fricskáit élőben közvetítették a tárgyalóteremből, showműsorrá vált a büntetőper. Lehet borzongani, beléjük szeretni, szoktak is, mert nagy sármőrök (viszont a szovjet kollégák meg nyomik, szociopaták, ágyba vizelnek – ki érti ezt?). A Chicago is erről szól: a bűn boldog, szándékos relativizálásáról, sztárolásáról. A Született gyilkosok, a Bonnie és Clyde, A keresztapa, Tarantino összes filmje, és minden, amiben Robert De Niro kemény fiú. A viszkis. Nem vénnek való vidék. És most az Átkozottul…
http://artmozi.hu/filmek/atkozottul-veszett-sokkoloan-gonosz-es-hitvany
A film nagyon jó, vagyis a dramaturgia, a látvány és Zac Efron mimikája jó, elannyira, hogy Lőrinc eljött velem, és harmadszor is megnézte. Szerinte ebből, pontosabban Zac alakításából Oscar lesz.
De amúgy is okos, trükkös film.
Viszont kell-e éltetni, sztárrá faragni ezeket a szörnyetegeket? Miféle dinamika ez? Nem relativizáljuk-e ezzel a nők elleni erőszakot?
“He is hot”. Zac Efron nagyon hot, de Ted Bundy nem hot.
a férjed már megint
Azt mondod, ugyanaz van, elcsüggedtél, belefáradtál?
Hogy már megint úgy viselkedik, elzárkózik, pedig volt egy kis változás?
Hogy próbálsz vele beszélni, de csak nem juttok előre?
Hogy némaság van, morózus, tévét néz?
hogylétem ez idő szerint
Friderikusz szerette ezt a fénykorában: ez idő szerint. Annyira gennyesen modoros, imádom!
Szóval, most egészen, de egészen más minden, mint 1. volt az elmúlt két évben, 2. mint amilyennek kinézett ez a nyár mondjuk tavasszal.
A most, az egy kéthónapos táv. Közérzet, napjaim folyása, belső világom, kinézet – minden lényegileg más most. Pedig már úgy megszoktam azt a tavaszit (régebbi állapot, de tavaszra tisztult le), és nem voltam boldogtalan, sőt. Stabil voltam és kiegyensúlyozott. (Óh, boldog idők. Most meg csak a veszélyes élet, a rock and roll.)
Leegyszerűsítve azt mondtam erről, hogy akkor Artemisz voltam, most meg Vénusz vagyok, ami a kétféle női létezésem.
Mulatok is, ahogy megfigyelem a történéseket. Ez lett, ilyen vagyok? Mi ez?
Rengeteget formálódtam a forgatásokon. Sok forgatási nap volt: két nagy film és egy reklám, ez teljesen más napirendet, hangulatot jelentett. Például azt az igazi, kizsigerelt fáradtságot is megtapasztaltam. Megismertem nagyon különböző embereket, külföldieket is. Beszélgettem többekkel, olyanokkal, akik nem ismernek, csak az ottani benyomásból és a közös helyzetből indultak ki, és sok mindent megtudtam róluk – de még többet tudtam meg magamról az ő tükrükben, abból, amiket visszajeleztek, vagy amilyen viselkedést kiváltottak belőlem.
Azt a meghökkentő tapasztalatot is jelenti ez, amit kicsit szégyellek, hogy elég csak egy kicsit jobban kinézni, és most ugye ez van. És onnantól nekem nem kell kedvesnek, viccesnek, különösebben szorgalmasnak, korrektnek, figyelmesnek lennem, mutatnom a lelkem. Lehetek közönyös, kicsit önös, és dől a szolgálat és a figyelem és a kedvezmény. Egyéntől és intézménytől is. A bennem élő demokrata és protestáns tiltakozik.
Zavarba jöttem magamtól olykor. Mit szólna anyám? Mit szól a felettes énem? Csinál ilyet egy tanár, egy anya, egy nő? Egy értelmiségi? Ellentmondásos érzéseim voltak, hirtelenül öntöttek el mindenféle heves ön-reakciók és élmények. Ez néha hasító, diadalmas, dívaszerű volt, máskor természetes életöröm, de volt negatív is, az nagyon levert. Mint aki kiszabadult végre, most egyszerre jött minden. Kérdéseket dobott elém az élet: erre mit lépsz?
Persze, hogy szabad ilyet csinálnom. És léptem. Úgy-ahogy. Behúzott nyakkal vártam a büntetést, amiért én ilyenekkel játszom. De nem jött büntetés. Öröm jött főleg.
Hosszas mérlegelés után abban maradtam, hogy mindaz, amit megélek most, maga az élet, amit én nem igazán mertem élni, több okból. A rigorózus karakterem, a neveltetésem, intellektuális értékrendem; a gyász, anyai feladatok, önbecsüléshiány, az énképem, az elefántcsonttornyos létezés, a megfelelő társaság hiánya, meg hogy sokat voltam egyedül.
És amin most megütközöm, hogy “én ilyeneket csinálok?”*, az, rá kell jönnöm, mind-mind szabadságfok kérdése. Én, én is lehetek gyarló? Túlzó? Ellentmondásos? Tévedhetek? Mondhatok egyszer csak mégis nemet, holott korábban igent mondtam? Nem állom a szavam? Lehetek sóvár és mohó? Szakíthatok a lelkizős, mély, érzelmes jellegű igényeimmel?
Mi több: lehet felhagyni a szokásaimmal? Egyszer csak nem érdekel, nem köt le az, ami korábban, nem úgy reagálok. Elengedtem, de nem kellett elengednem, hanem csak elengedődött, elsodródott mellőlem. Ez lehet? Vagy csak annyi, hogy nem unatkozom most, kicsit sem? És nincs időm a maszturbációikra?
Nemet mondani, mégpedig gyakran és következetesen?
Hát persze. Ennek is eljött az ideje. Nem ártok vele senkinek, csak a saját merev elveimnek. Sanyarú ifjúkoromért kompenzál most az élet. Apró mégsem-úgy-vanokon, jó-fejnek-tűnt-de-nemeken nem emésztem magam.
* Hogy ez pontosan mit jelent, az, fájdalom, nem fog ebből a posztból kiderülni, sőt, még a közelieknek sem mesélem el, de meg vagyok hökkenve több ponton is. (Jógázom!!!)
Aztán, a test – és egyébként az mindennek az alapja. Volt módom hozzászokni az igazi arcomhoz, a formálható, átalakítható kinézetemhez és az átalakításhoz. Hosszú órákat töltöttem sminkes, fodrász keze alatt összesen.
Emiatt is, meg még egy általános felszabadultság miatt is sokkal természetesebben vagyok most a testemben: keveset, ritkán festem magam, nem zavar a csapzott hajam, az ébredő arcom, a gyűröttség. Tudok róla, milyen, de nem rejtem el, nem félek tőle, nincs öregedésparám. Úgy mondhatnám, hogy meghitté váltak a tökéletlenségeim (mondjuk kapom is hozzá az inputot, egyedül nem tudnám ezt megteremteni).
Ami a testet illeti – régebben ez csak az intellektusomra állt –: soha nem trashelem magam. Ha valaki királynőnek tart, nem mesélem el neki, hogy pont az a testrészem nagyon ajjaj, meg a szülés, meg nézd, csíkos. De diszkréten sem érzem magam szarul. Ki vagyok én, hogy elrontsam a rajongást?
Szőke vagyok és lebarnultam. A zaklatott napokon sporttal enyhültem, eszegetni nem volt kedvem. Újrakezdtem a ketót, de csak mellesleg, így, elég gyakori gyümölcsevés mellett is kilenc kilóval vagyok kevesebb, mint június elején (izom is ment le, soha nincs olyan, hogy csak zsírt veszítünk). Újra kockahas. A lepucolódás megmutatja az igazi arcot, testet. Ez a négy kép mondjuk most egy hónap alatt készült:
Lett néhány hisztérikusan gyönyörű, új sportcuccom.
Rengeteget edzek megint, új helyen is. Tanulok gyorsúszni.
Ami bennem és körülöttem történt most, az nem mind örömteli és hepinesz ám. A felzaklatott, pörgős állapot felkarcolta a lényem legmélyét, kihozott belőlem egy-egy durva szorongásrohamot, és olyankor én nem eszem, nem alszom, nem tudok dolgozni, és nem érzek, nem szeretek, nem örülök, csak kattogok. Az nagyon szar. De volt egy pont, amikor rájöttem, nem hibáztathatok érte külső tényezőket, más embereket. Amiknek mégis szerepük van benne, azon nem tudok változtatni.
És akkor, mint a tolófájásnak, nem álltam ellen többet a szorongásnak, átadtam neki magam. Engedtem magam: ez van. És könnyebb lett. Elsodort, szétszedett, de kijöttem élve a másik parton.
Három új könyv terve is megszületett. Írni fogok egy érzéki naplót, és összeszedem életem legjobb, meglepő sztorijait, lesz minden, pap az uszodában, hullócsillag, művész úr és filmtörténet. Hogy fikció-e vagy színigaz? Majd az olvasó eldönti. (Ez viszont csak a megbízható olvasóknak szól, nyilvánosan nem lesz nyoma.)
Intellektuális fürdő: olvasok, járunk Antoniához. Ez is mostanában lett. David Bowie-t hallgatok. Vettem egy fülhallgatót.
Artemisz és Vénusz tehát kiegyezett egymással. Újra tudok írni, friss löketet kaptam. Kutyámmal szökellek saruban a hegyen – az egyedüllét morális állásfoglalás. Hosszú, magányos futások, minden agyalás nélkül csak nekiindulok, és mindig az erdőben. Nem dörzsölődik ki sortban a combom, eltökélt vagyok, mint egy olimpikon. Máskor meg csak egyszerűen chill van. Mindenhol csodaszép férfitesteket látok (ez mondjuk azért is van, mert a vízilabdás időszakban járok gyorsúszni). Nem veszem túl komolyan a dolgokat. Zsongok, borozok, sőt, söröztem is egyszer, olyan vagyok, mint lehettem volna annak idején, ha nem ilyen vagyok.
Mert fontos vagyok én, meg fontos ő, meg még mások is fontosak, az elvek is fontosak, a történeteim is fontosak (azok főleg, örök narrációs kényszer!) – de a legfontosabb mind közül ez a nyár. És ez egy gyönyörű nyár.
Néhányótoknak elmeséltem, hogy egyébként mi van, meddig fajult a zaklatás, hol találtok meg most. Köszi minden érdeklődést, kattintást, kávémeghívást, üzenetet, kommentet!
csak az olvassa. én szóltam 