szolidaritás, de tényleg? – kényelmetlen kérdéseim mérő verához és szentesi évához

Még mindig ugyanazt tolják.

Azért tőlük kérdem, mert ők írnak megható cikkeket konstruktív kommunikációról, nők közösségéről, nemes ügyekről nagy elérésű helyeken.

Női szolidaritás, persze. Amikor nektek jól jön, amikor titeket kell tolni, amikor tömeggé akarjátok manipulálni az alattvalókat, akkor tegye félre mindenki a kicsinyes szempontjait. Ti definiáltok: ki a jó ember, mi a jóság, mi nem fontos, ki mit mondhat. Mások szabadságának fojtogatása, szempontjaik semmibevétele. Az áldozatiaskodás és az áldozatok felhasználása.

Hogy én mekkora balek voltam. Évekig furdalt, hogy nem tudok szolidáris lenni. Nem tetszett, hogy az is annyira hangos, aki nem tett le semmit az asztalra. Sőt, belőlem él, engem figyelget, kövér, háborog. Vele legyek szolidáris? Csak én veszem komolyan. Ők meg használnak, “inspirálódnak”, és elpucolnak, ha helyzet van, de még el is lopják az étkészletet.

És Péterfy Novák Éva is. Amikor össze kell rántani a nőnapi tüntetést, hadd terjedjen a vírus: vagy eljöttök mind, vagy elvesztünk. És jaj, mit kezdjünk a mentális betegekkel, akik hazudnak, manipulatívak és ártanak? Elég-e csak lesajnálni és ignorálni őket nekünk, a diagnózisok gőgös kiosztóinak, vagy valahogy… hm, de szép is lenne, be is lehetne záratni, likvidálni őket? Mert azért mindennek van teteje…! Mit tegyünk mi, az ő áldozataik, akik tökéletes mentális egészségnek örvendünk, kifogástalan a stílusunk, a szándékaink, nem bántunk másokat, férjünk soha nem feküdt rá egyetlen terhes nőre sem annak szobájában részegen – habtiszta a lelkünk, múltunk?

Fun fact, hogy akiről ír, azt pont ezek a nagyon erkölcsös nők szorították sarokba, kényszerítették arra, hogy visszaharapjon. Számos áldozatuk egyike, a szolidáris nők kiutálták.

Nagyon ravasz, eleve, ahogy kijelöli, hogy ki itt a probléma. Vö. szőrös lény: nem láttak egy medvét?

Persze lehet giccselni, előírni másoknak tini emlékkönyves stílusban az eszményt. Pont ő. Hatalmi helyzetből, nagy és mesterségesen létrehozott (nem érdemalapú) eléréssel. Önkritikusnak pedig úgy lenni, hogy “még én is gyakorlom”:

View this post on Instagram

#womensupportingwomen Ma ezzel van tele a feed-em. Csodás látni, mennyire összetartóak vagyunk egy-egy fotó erejéig. Mondom hát, nekem mit jelent az, ahogyan nőként támogatnunk (kéne) a másikat: – nem becsmérelni a külalakját – nem basztatni bármiért – nem irigynek lenni rá – örülni a sikerének – felnyalábolni, ha a taknyán csúszik a fájdalomtól – felöltöztetni, ha nincs ruhája – fogni a haját, ha részeg (vagy a kemó miatt hányt) – fogni a kezét, ha elhagyták – vigyázni a gyerekére – nem elítélni, ha nem szült még (és sose fog) – megdicsérni (csak úgy, mert miért ne) – tanulni tőle – tanítani neki – szeretni – tisztelni …ésígytovább. Még én is gyakorlom. Van, hogy elbukom. Kihívottam: az összes nő, aki végigolvasta ezt, és nem csak a kép érdekelte. #challengeaccepted

A post shared by Szentesi Éva (@szentesieva) on

És ez KIHÍVÁS, vagyis: üres forgalomgenerálás. Bővebben…

ezt most csak úgy mutatom: miért “utálom”…?

Ma és tegnap a facebookon a kommentelőim közül teljesen ismeretlen nevek azt kérdezték, illetve azt vetették vádaskodva a szememre, hogy én miért utálom Mérő Verát. Bővebben…

a deklaráció és a valóság

!!!

https://www.peticiok.com/koronczay_lilla_vedelmeben_nyilt_level_vekasi_andreanak_a_nk_lapja_fszerkesztjenek

Zavarban vagyok. Értetlenség, először. Később a szekunder szégyen.

Mérő Vera és a hozzád csapódók: itt írom le – a facebookon ugyanis jelentgettek ugyanezért –, hogy amit női érdekképviselet örve alatt műveltek, az

kurva gáz,

úgy értve, hogy improduktív, taszító, üres, ezen kívül átlátszóan hipokrita is.

Téged, Vera, nem érdekelnek a bántalmazott nők: neked ők csak eszköz. Véres arc? Nosza, kontentbe vele! Téged a szereplés és a hatalom érdekel. És ez a borzalmas fölény: te ÉRZÉKENYÍTŐ TRÉNINGET tartasz nagy kegyesen. Ehhez neked mi a végzettséged? Olvasgattál a neten?

Micsoda hab, micsoda indulat. Mekkora özön! Micsoda kétszázszor leírása ugyanannak. “Mi vagyunk az erősek, mi ítélünk.” És közben mutogatják: ez jó ügy. A hozzáértésüket.

Gonosz kislányok a hatodik céből. Csak együtt erősek: ha egymaguk lennének, sírva a sarokba húzódnának. Kicsinálják az osztálytársat, a tanárnőt, a portást. Pókok lábát tépkedik, aztán legyen valami izgibb. Pad alatt leveleznek. Ki az, akit elegen gyűlölnek már, hogy ne legyen nehéz dolgunk? Ma ki legyen az új célpont? Aki elég fura, idősebb nálunk, vagy férfi, vagy rendőr vagy fideszes? Vagy rá lehet fogni valamit?

És a legfeltűnőbb: hogy élvezik.

Nekem két hete ugyanezek a profilok azt magyarázták, hogy nem szabad, sőt, aljasság egy újságírót “kikezdeni”, nem lehet kritikám, véleményem. Vagy legalább ne írjam le, mert szegény. Ha leírom, az bullying. Hogy én GONOSZ és BETEG vagyok – így stigmatizáltak érvek nélkül. Érv még az volt, hogy de nekik tetszik az arcukba tolt rúzsosság-iromány. Pedig Szentesi Éva nem is újságíró, hanem influenszer, a saját anyagi érdekeit tolja, és a nyíltan és primitíven gyűlölködő Lelkes Villővel és Murinai Angélával bandázik látványosan, újabban ez a férfi gratulál neki a könyvéhez, és ő visszanyalja.

Szentesi Éva a mi kedvencünk, magunknak építettük, mi, a wmn-osztag, őt nem szabad bírálni, ő tabu, jó ügyet képvisel. Miért? Mert neked, Vera, érdekszövetségesed a teljes íróklán, együtt nyomultok rádióban, egymás posztjai alatt, és vannak csápok a színészek, irodalmárok között, egymás ún. kiállására mindig számíthattok, főleg, ha ütni kell valakit. Baromi ízléstelen.

Illetve miért nem szabad még bántani: mert én, aki bírálom, egyedül vagyok. Nem toboroztam ugyanis fogalmatlan, ingeréhes nőkből tábort, hogy általuk érezzem magam erősnek. Mert ez GÁZ, ez az emberek használata.

Rárepültök egy szerencsétlen nőtársatokra, egy tapasztalt újságíróra, és boldogan gyűlölködve kicsináljátok. Sokkal kevesebbért, mint amiket én róttam fel a zavarosban halászó, mélyen etikátlan Szentesi Évának. Ez a feminizmus? Nem szégyellitek magatokat?

Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy akkor szabad nőtársunkat kritizálni a nyilvánosság előtt, vagy nem? Mitől bullying az, mitől nem bullying emez? Te hergelted az egészet. Koronczay Lilla egyébiránt (áldozatokkal kapcsolatos reflexes informálatlanságát nem tekintve) hússzor olyan jó újságíró, mint Szentesi Éva.

Mondd meg nekünk, nagy Mérő Vera, hogy a pornográfiáról vallott pártoló, menősködő nézeteiddel hogy jön össze ez a nagy hirtelen áldozatpártiság. Akkor az volt a menő, meg a feministákat gúnyosan leszólni, most pedig megtetszett a vezérszerep?

Vagy mindegy a téma, csak menő legyen? Ma már könnyű. Mi, naiv és érdekmentes feministák felpuhítottuk a női közvéleményt 2011-től, amikor neked a feminizmus még cikinek tűnt, most pedig már színre libbenhetsz nagy jogvédőként: a bántalmazott nőket a facebookon védeni, “aktivistává” válni, színpadról harsogni – ennek nemhogy kockázata nincs, de egyenesen kötelező mutatvány, és nagy taps és médiafelület jár érte.

Szakmailag, tartalmi érvek szerint természetesen igazad van a tanácsadó rovattal kapcsolaban. Hogy mennyire, és hol kell ezeknek a témáknak utánanézni, azt több ezren a mai lelkesültjeid közül itt olvasták nálam 2012-től. De ez a tartalmi lényeg csak vékony hártya. Alatta az önzés, a kirekesztés, a csürhelogika.

Ez alá az “ügy” most ezeknek a nőknek kedvük volt felvonulni. És az alá is pont ugyanazek, amikor kikezdtétek azt, aki évekig hintette az áldozatvédő infókat, de nem a banda tagja, van saját véleménye, és nem tetszik a pofája, mert a naivák nem értik az összetett mondatot, vagy nincs kedvük edzeni. Nehogy már neki igen.

Mit szeretnének ezek a most felcsillanó nők, köztük Gumiszoba is? A hatalmat, a sok-sok kommentelőt maguk mögött tudva jól megmutatni, keményeket írni. Hadakozni, kíméletlenkedni, fürödni a reakciókban. Aztán persze magyarázkodik Mérő Vera, hogy “ne legyen személyeskedés” és “túl sok az irónia”.

Te hergelted. És tudod, milyenek ezek a nők, ha megérzik a vérszagot. Leszarják ők a nőket.

Én pedig ezennel és ezek miatt kiállok távoli ismerősöm, Koronczay Lilla mellett, akit a nőjogokra hivatkozva megszégyenítettek és tönkre akarnak tenni. #abullyingnemjáték

Megjegyzem, Vékási Andrea sokkal inkább felelős ebben az ügyben, és hogy Molnár Gabriella főszerkesztősége idején, sokkal régebben nem ez a vonal ment a Nők Lapjában.

Az ellenség általában nem kívül van. Nem az a kérdés, hogy a(z elsőként előszedett) levélírót most majd verik-e tovább, hanem hogy bármilyen értelemben lesz-e jó élete, ehhez van-e ereje – kilépni, megerősödni. Nagyon sok nőt nem ütnek, még szavakkal se, nem is nyomorognak, férj sincs sehol, mégis siralmas mentális és kedélyállapotban tengődnek, például a neten bosszúból nárcisztikusoznak kurvára önző, kövér, elhagyott nők. A legtöbb ilyen arcot a te kommentelőid között látom. A facebookon hangoskodók semmit nem tesznek hozzá a nők jóllétéhez. Sőt, azzal, hogy érdekelt vagy a netfüggő nők net előtt tartásában, tudatuk leuralásában, önállótlanná tételében, a saját gondolkodás ellehetetlenítésében, gyengíted őket.

Mindennek hátterében az elmúlt években a wmn.hu kattintásvadászatot folytat, és vállalhatatlan hirdetők érdekei szerint promóz BÁRMIT, de tényleg, csak az önkiherélő észlet nem volt még. Az áldozatiaskodó, önsajnáltató, áljópofa cikkek: “miért ghostolt a pasi”, “milyen ruhákat veszek fel, miközben gonoszul kibeszélem a celebek öltözetét”, “nehogy túledzd magad”, “jó vagyok így nagy hassal is”, “fojtogatom a gyerekemet, roncs vagyok, közben jóanyaként tálalom magam”, “jogom van, hogy eltitkolhassam, hogy nem férfinak születtem”, “ha fesztivál lenne, minden jó lenne”, “megmutatom az influenszerkedésből bérelt kérómat, amelyen neked soha nem lesz, de azért gratulálj szívecskékkel” cikkekkel rengeteget tett azért, hogy a látszat, a deklaráció, a szépre festett nyomorúság legyen a fontos a valódi életminőség és női megerősödés helyett.

mit jelent nőnek lenni? 2.

Az első rész itt:

mit jelent nőnek lenni? 1.

Hogy neked, transznemű embertársam, szenvedést okoz, ha nem tekintenek annak, akinek szeretnéd?

Bizonyára. De nem zsarolhatsz ezzel másokat. Végtelen a szenvedése azoknak is, akik hangokat hallanak, vagy akik szomorúfűznek élik meg önmagukat, de senki nem hisz nekik.

Eleve, hogy lehet ez, hogy transz vagy, de pont ezt megpróbálod elrejteni, és úgy viselkedsz, lépsz fel, mint egy cisz nő? Meg ne tudják? Mert akkor gyűlölet? Dehogy. Azt akarod magadnak, ami a nőknak adatott. Adott esteben tűsarkat, stílusos instafotót, nőgyógyászati vizsgálatot, magassarkút és anyaságot. Pont azt nem vállalod, ami vagy: transznemű. Csupa műtéttel, szintetikus hormonnal, lézeres szőrtelenítéssel jöhet létre az illúzió, a magadé és másoké.

A belső valóságod, megélésed nem válik senki számára valósággá. Ez egy színjáték. Nem annyi ez, amit mindig mondotok, hogy “csak hagyjanak minket élni, békében”. Ami a nőké: kvótát, a női sportversenyt, a szülést is akarjátok. Vannak országok, ahol a nők védett csoport, pozitív diszkriminációban részesülnek. És az is kell.

Ha valaki a másik oldalról az elnyomott csoporthoz akar tartozni, és ezzel annak identitását is szenvedéstörténetét is magáénak tudni, majd ezt hangoztatja, turnézik vele a médiában, vérrel és könnyel, az rendkívül kellemetlen. A szemen köpése ez a nők szenvedéseinek, a nőségnek; a méhtranszplantáció mint heroikus ügy pedig a szülésnek. Bővebben…

“az emberi jogok nem torta”

Át vagyunk verve. Liberális lencsefőzeléket etetnek velünk, pár szemért odaadtuk az igazi, balos és feminista örökségünket. És aki eladta nekünk, az sztárkodik, és még mi lájkoljuk buzgón. Nyomás van: a brancsba tartozol-e? mit gondolsz? Én semmi különöset, egyes részletkérdésekben iszonyú hamisság van (például, hogy kikre próbálnak törvénymódosítást és öngyilkosságokat rákenni a hangadók) – de többet olvasok és elfogulatlanabbul, mint aki nagyon tudja rögtön, mi a véleménye.

Meg aztán kérdőre is vonnak. Konkrét személyek csinálták ezt többekkel, mint amit ez a fóka:

http://wondermark.com/1k62/

Ha más véleményed van: “ne már, csajok, mi ez a folyamatos hiszti meg menősködés? Emlékeztek még, hogy a feminizmus kiállt a pornó és a prostitúció ellen? Nem influenszerek sajnáltatták magukat a kanapén!”, akkor jobb, ha hallgatsz.

“Majd ha össze bírunk fogni és el tudjuk fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, akkor… Addig szerintem jobb, ha hallgatunk.” (Péterfy-Novák Éva, színpadról) (a májusi hajszájuk fényében ez nyihihihihihihihihi)

Olyanok uralják ma a feminista beszédpozíciókat, akik jobb esetben nem értik, mi a nők érdeke, de valószínűbb, hogy nagyon is értik, csak nem érdekli őket, és áldozatok fotóival haknizva maguknak építenek karriert, mindig felszínes és olykor nőellenes témákkal etetnek tízezreket, hatásvadász drámát rendeznek minden egyes napihírből, koherens világnézetük nincsen, és akkor érzik magukat elemükben, amikor tapsoltatnak maguknak.

Ami a címben van, azt Bővebben…

a pornográfiáról

Trigger warning: a társkeresőzők, pornókedvelők, magányos frusztráltak, ha önigazolást keresnek, mérgesek lesznek a poszttól.

Nem lehet, hogy nem kéne annyit nézni a képernyőt, és akkor mindenki boldog lenne?

Ha jól értem, a szexpozitív érvelés lényege, hogy a pornó nem csak a férfiak játéka, hiszen Mérő Vera is, aki pedig egy igazán szép, fiatal, szőke nő, felizgul tőle, tehát oké és hajrá, mostantól ez a menő. Azt viszont netflixes műveltséggel sem lehet kikerülni, hogy mi megy a nagyüzemi forgatásokon, mit mesélnek azok, akik kiszálltak az iparból, és ki keres mindezen: teljesen bekészült, drogos nők, súlyosan szétment testek, kiégett lelkek, techcégekbe beszállás a hardverfejlesztés érdekében, így ma már a nem-atlanti világban is mindenki a vécében recskázik idegen lányok megalázására. Na, akkor legyen mondjuk amatőr a pornó, valódi párokkal, és akkor kerek a világ. De a megalázás mértéke és borzalma nem csökken attól, hogy nő a nézője, vagy hogy egy kicsit más a műfaj, mert a nagy üzem, a pornó lényege ugyanaz. 

A Pornográcia is turné, figyeleméhség, híressé válási tekergés. Döbbenetesen ízléstelen mindenfajta egoista médiaturné, akár rákkal, akár “férfi vagyok, de gyereket szülök” műsorral, akár pornótémával űzik. Zavaros dolgokkal akarnak híressé válni, elmenősködnek súlyos jelenségeket, szexivé teszik a borzalmat, és többet értelmes, egyszerű állításoknak nincsen helyük. Bővebben…

meg még arra is rájöttem

Fontos, újabb fogadalmam, hogy sima blogposztban nem megyek 2000 szó fölé (a wordpresses szerkesztő számlálása szerint), ezért itt folytatom a vegyes, néhol összefüggő megértéseimet. Bővebben…

felcserélődött nemi szerepek

Meg kell mondjam, a születésnapi posztba beválogatott ha igazi Nő akarsz lenni című írás kommentjein ismét jól szórakoztam. Ki ne hagyjátok!

Ott írja egy kommentelő:

…úgy látom, van egy pár domina itt rajtam kívül is. Elméletben annyira jók vagyunk, mint a rosseb, de mondjátok már meg, hogy lehet a férfi saját magába vetett hitét fenntartani, amikor
1. azt imádjuk benne, hogy feminin, virágot hoz, mindenre emlékszik, meglepetéseket szerez, gyengéd, kedves, felnéz rám, pedig ő sokkal okosabb, a gyerekkel is olyan türelmes, mint én sose, de közben meg
2. hajt a motor, mert most van jó munka, most van pénzkereseti lehetőség, és amúgy is sokkal gyorsabban és hatékonyabbak intézek férfiasnak tűnő dolgokat, de pl. nem szeretek főzni meg bevásárolni, azt ő csinálja (a többi házimunkát imádom és nem is adom senkinek), és most neki nincs annyi munkája, vagy ha van nem keres annyit vele, mint én, szóval helyenként felcserélődtek a szerepek.

És alapvetően nincs baj, de néha érzem, hogy azért kicsit őt is bántja ez, mert régen nagyon nem így volt.

Akkor nem írtam, de ez a fajta magyarázkodási kényszer, önkritika, a (később kifejtett) “sok vagyok”, “mit eszik rajtam” is egy női működés, önbecsülési krízis, sajátos imposztorszindróma. “A nő, amint felelős a férfi önbizalmáért, általában a kapcsolat egészségéért” egy téves séma.

Én is ebben vagyok, voltam. A házasságomban is, most is. Mit eszik rajtam? 

Biztos mert jó vagyok, mondja a 2020-as énem. Mit tudom én. Nem nekem kell tetszenie, elég, ha neki tetszik.

Akkor is írtam rá, a válasz egy fontos részlete a munkamegosztást illeti:

Látjátok, ti elférfiatlanodott férfiakról beszélők, mennyit ront egy _emberen_ a mosogatás, kakifeltörlés? No, egy nőn is pont annyit ront. Uncsi lesz tőle.

A buzgón pelenkázó, kötelességtudó férj, a MENNYIT SEGÍT, na, az a tuti válóok.

Nem azért, mert feminin, hanem mert stresszes és bűntudatkeltő. Csóválja fejét a szomszédság: pedig milyen jó apa volt, hát semmi sem jó a nőknek?

Ez végül is csak annyi, hogy ne legyél rossz fej, elvárós, humortalan, lihegő, táblázatból élő, kisszerű, fillér- és percbaszó, kontrolláló, mert az megöli a kapcsolatot. A hódolat, virág, szülinap, figyelmesség pedig semmiképpen nem feminin: van egy értelmi-érzelmi-lelki egészségbeli szint, nem túl magas, ami fölött a macsóskodás, lustaság, érzéketlenség, a nemszeretés csak idegesítő, kicsit sem férfias. Én ezeken a gesztusokon egészen meghatódom, szerelmes leszek, így, ennek révén válik a másik férfivá. Ő, aki engem, aki nő vagyok, mert annak érzem magam, éspedig buta, heteró gyönyörrel, erősen szeret.

Buta heteró gyönyör, ez a szerelem.

Mennyire éljük meg, hogy nők vagyunk, miben éljük meg? Mert ahhoz képest, annak komplementereként férfi a férfi. A nem-az.

Hogyan jelenik meg a nőség és férfiség egy jól működő, egyenlő kapcsolatban, milyen az, ha a nemi szerep nem a hagyományos leosztáson alapuló, korlátozó önfeladás? Egyáltalán: létezik-e ilyen esszenciális nőség? Nem pont azért vagyunk feministák, hogy ezt eltöröljük?

A válasz egyszerű és bonyolult. A mi neveltetésünkkel, jelen társadalmi állapotban létezik nőség, és fontos. Semmiképpen nem valami ellenséges, kritizálandó minőség, hanem tiszteletre méltó. Mármint akkor, ha lehántjuk a külsődleges elemeket róla, ha megéljük a lényegét. És de, ezért vagyunk feministák, hogy lebontsuk, pontosabban hogy elérjük, hogy kényszerítő ne legyen, hogy meg nem élése ne vonjon ekkora büntetést maga után, de az egy másik szint, az elvek, nagy struktúrák szintje.

Régen ezt ellentmondásnak gondoltam. Mert a szerep tanult, tehát kultúrafüggő és ekként megváltoztatható, és ha megváltoztatnánk, bizony szebb lenne a világ, mert egyenlőbbek a viszonyok és kevésbé merevek az elvárások, és abban a világban már nem így nevelkednének az emberek. De az az igazság, hogy a biológia és az abból adódó út nagyon erős.

Egészen megélni a szerepet, avagy: teljesíteni a feladatot, az emberit, az íróit, a nemit, az jó érzés. Harmónia. Jó érzés sodróan vágyni, befogadni, teherbe esni; egyenesen katartikus könnyen, alkalmasan, sodrásban szülni (szültem otthon, azért mondom), és gyönyörűséges a csecsemővel tapadva, tejszagban úszva, elemien létezni. Egyébként, ahogy élünk, ez nem egy tipikus, könnyen megélhető élmény, mert bármilyen erős a biológia, minden műszeres, parás, elidegenedett. De aki alter, vagy mázlista, megéli, és semmiféle elvnek ehhez az élményhez nincs hozzáférése, az elvet csak az harsogja, aki nem élte meg az élményt. Az élmény (szerep, nőség, élettapasztalat) hiánya, sérülése gyakori, de attól még kudarc, és ha a nőket támogatjuk, és nem akarunk (hiszen nem is tudunk) a biológiánál, emberi jellemzőinknél okosabbak lenni, ha boldogságot, jó életet akarunk nekik, akkor a könnyű, szép szüléseket, a természetes-humán működéseket támogatjuk, nem pedig a harsány különbözéseiket és sérülésüket identitássá tevő hangoskodókat, vagy épp a tápszert mint a nők függetlenségének zálogát, vagy a hat hét után munkába állást és bébiszitteres gyereknevelést. Miért? Mert a fajunk ilyen, és a biológia erősebb a társadalomnál. Az élet úgyis nehéz, a diszharmónia fárasztó, nem kell  bele merő önigazolásból újabb feszülés, trend generálta különcködés, konfliktus.

Csak a visszaélés nem jó. Ezekre a testi, szerepbeli jellemzőkre hivatkozva, ezeket kihasználva elnyomni a nőket. Rájuk hagyni minden monoton és nehéz melót, ingyen reprodukáltatni velük a munkaerőt, és még le is nézni őket ezért, munkába álláskor büntetni.

És ezért gáz nyomasztásról meg szülesztésről posztokban hangoskodni, vagy eltávolított méhhel azon dühöngeni, hogy a nőt, ha nem szül, nem nézik semmibe, valamint (közírásban!) irigykedni az anyák plusz szabadnapjaira – az efféle fájdalmakat magánban, terápián kellene gyógyítgatni. Nem a társadalom nyomaszt, hanem a méhed és a hormonjaid, és ha ellenállsz, vagy nem működnek, vagy nem hagyják, hogy megéld, az megkeseríti az életed.

Nagyon hallgattam róla, mert érzékeny téma, de erősen idegenkedtem azoktól, akik ezt tagadták.

Jó érzés gyengéden, bízva, férfi iránti vággyal, gyönyörrel szeretkezni, és ezt kár bármiféle elvvel, gyanakvással, aktivizmussal elrontani. Jó érzés gondoskodni is, csak melós. Egyébként pedig jó érzés más utat járni, szuverénnek lenni, lázadni, különbözni is, mikor mi van épp.

Vannak ezek a netes hangoskodók, általában valami súlyos fájdalommal, és ők előszeretettel ostorozzák azokat, akik többségi módon (bután nem merve másképp élni, vagy belső lényegből fakadóan, ez mindegy) megélik a szerepet, mert összejött nekik. Ki nem lát át ezen? Ez a vádaskodás egészen aljas tud lenni: attól elnyomó valaki, hogy többségi. Vagy szerencsés. Császárosok a hüvelyi szülőket éppúgy macerálják ilyen alapon, mint transzok a ciszeket.

Az örök különlegesség, kitűnni vágyás, elvlobogtatás, a divatok szerinti önmeghatározás, a figyeleméhség a fejlett világ unatkozós, sivár lelkű, fiktív problémája.

Ennyit az elvekről, a furák és én című posztban az önsajnálatba, áldozatiságba, értelmetlen háborúságba forduló ügyeket már bíráltam. Ahogy beülnek férfiak a feministák nyakába, arra hivatkozva, hogy ők nők, azt meg itt.

Ami a kapcsolataink mindennapjait illeti, én 2020-ban azt gondolom, hogy egy kiegyensúlyozott, erősen lelki és intellektuális viszonyban nemigen jelenik meg a nemi különbség. Egyenlő, testvéri, vállvetve, intellektuális szövetségben éljük az életet, mindketten főzünk, cipekedünk, takarítunk, én mondjuk nem tudok vezetni, szerelni, hosszabb a hajam, más az arckrémem meg ilyenek, ebben is megélem a nőségemet, de nagyobbrészt a – nemtől független – személyiségvonásaink döntik el, ki mit vállal, ki hogy reagál és szeret, ki a rendszerető, ki a passzívabb.

Időnként van olyan helyzet (krízis), hogy az egyik fél támogat, összerántja az életet, erős, megvédi a másikat, ebben tud megjelenni az “erős, oltalmazó férfi” vagy az “anyás, gondoskodó nő”.

A másik, és ez a fontosabb: ha van igazi vonzalom a heteró kapcsolatban, akkor ott nem kell elhatározni, hogy ki hogyan viselkedjen: elsodor, egyértelmű és ellenállhatatlan a férfi–nő, és ez a kapcsolat legszebb része. Hogy a házasságban már alig van vonzalom, azt szokták rákenni a szerepek felcserélődésére, a nők “elférfiasodására” (szuverén létezés, magas kereset, karrier, saját életcél! ez volna a férfias, tehát a nem-függés, a felnőttség!), de valójában, ok mindegy, ezek az emberek egyszerűen nem kívánják már a másikat. Szerintem az a titka a tartós, erős szexuális sodrású kapcsolatnak, hogy nem kell (nem szabad) együtt élni, és nem kell az egész életet a másikra (lelkizés, pénzkereset, gyereknevelés, ügyintézés, házimunka, szex) rányomni, mindent tőle elvárni, mindent közösen megélni, mert az tönkreteszi azt a határokkal bíró személyiséget, amelyik a másikra sóvárogni képes.

A tanácsadó rovatokban van ez a “bátorítsd, hogy meséljen, okosnak érezze magát, domináljon”, szóval a lenézett férfit engedni, hogy kicsit azt hihesse, csodálják, eljátszani, hogy nem tudod, hol a motorháztető – hát, meg is érdemlitek. Senki ne mentegetőzzön azért, mert olyan, amilyen, annyi, amennyi, és azért se, ha esetleg megveti, mulyának tartja, unja a másikat. Úgysem lehet eltitkolni. Akkor váljon el. De legalább távolodjon el. És amúgy meg legyen ki-ki bátran önmaga. Ha ez nem elég a szeretésre, akkor az a kapcslat halott. Miért nem ismeritek el?

Ha egy kapcsolatban nem sodor el spontánul, időről időre a vágy, akkor azt nem érdemes párkapcsolatnak tekinteni, romantikát, teljességet tőle elvárni. Tönkretenni a szexuális vonzalmat, energiát nagyon könnyű amúgy. A megszokás is kinyírja, meg a nőkre testált “problémajunkie”, control freak lét is. Minden aggódás, kicsinyesség, ügybuzgás. A szerelem nagystílű, nem élhetsz kisstílűen.

Vagyis, nem a szerepborulástól vagyunk boldogtalanok és szexuálisan fagyottak, hanem attól, hogy rosszul, hajszoltan, inspiráció nélkül élünk, sérüléseinkbe ragadtan, őszinteség nélkül, ám összetapadva. Azt senki ne gondolja, hogy a régi fajta, beletördőve mosogató, képességeit elfojtó, szolgáló nő lelki baja kevesebb, szerepe harmonikusabb, ő maga kívánatosabb, virulóbb volt, vagy szívesebben szexelt, mint az emancipált. Épp ellenkezőleg: a régi típusú nő csak engedelmes, még azt se tudja, hogy neki ez nem jó, mert a vágyról, az élvezetről sincs fogalma. És amiről Móricz ír: a nő utolsó réteg bőre a szexuális hidegség, az az ő hatalma, az integritása maradék morzsája.

Amiért a házastársak általában már nem kívánják egymást, az a szerepalapú lét, a túl közel élés, az automatizmus, az anyósok és az idegesítő, túlburjánzó gyerekek, az adósságok, a lelki sivárság, az elvárások, a feszkó, az unalom, a megfelelési kényszer: az érdekszövetség megöli a vágyat. Ebben az esetben nem erőltetném az aktus mozdulatsorként való végrehajtását sem.

Ha rendszeresen szót kap a test, a kétneműség atavisztikus különbsége, én olyankor érzem, a biológiámmal, primer testi működéssel, hogy nő vagyok. És ez nagyon erős, ezt nem kell akarni. Tehát nekem nem a napi munkamegosztás, a szerepek, a felnézés meg az óvás teszik a nőt meg a férfit, és nem számít az életkor sem. Csakis a spontán, őszinte vágyban, a kétnemű életörömben élem meg elemien a nőiségemet. Tippem sincs, hogy hogyan zajlik ez azoknál, akik nem tisztán heterók.

összegzés feminizmusról és transzokról

Milyen jó, hogy nincs már veszítenivalóm az úgynevezett feminizmusban, így nincs bennem zavar, gát vagy félelem, hogy ezt megírjam. Sőt, hát… mitől is féltem én régebben?

Tegnapelőtt, március 31-én volt a transz láthatóság világnapja. Tegnapi hír pediglen, hogy Semjén Zsolt törvényjavaslata egy nagyobb csomagban az, hogy a nyilvántartásban eztán a születési nem szerepeljen, amit nem lehetne megváltoztatni Bővebben…

kritikusnak maradni

Nehéz ez. Igazán kritikusnak lenni: folyton figyelni kell. Agyalni. Tudni. És megfizetni az árát a nagy különállásnak.

Ha mocorog, megbökdösni, ha nem érzékelhető, életre kelteni. Az igazodás lerombolásával. Létezni hagyni a finom kis belső kényelmetlenséget, engedni megjelenni, el nem nyomni: de hát ez őrület! Én ebben nem veszek részt! Én nem akarok olyan lenni, ez ciki!

Mi van, lenézed őket?, kérdi ugyanez a hang. Nem szép dolog! Bővebben…

torkomra fagy a szó

A POSZT RÖVIDEN

Feminista nők három évvel ezelőtt virtuálisan meglincseltek egy másik feminista nőt, ennek részleteit én most olvastam el. Rengeteg passzív agresszió, gyávaság, szolgalelkűség, cenzúra, újbeszél, érdek, dörgölőzés, önzés. Transz hüppögés. A transz szereplő kurvagáz, szavak nincsenek rá. Némi elvi vita, sok jellemtelenség. Nem rajtuk múlt, hogy ma már ez a nő nincs szarul.

Ne okoskodj, ha nem látod át a sztorit, és csak finnyogni akarsz! Nem kell egyetértened sem, nem várok senkitől helyeslést, elismerést.

*

Összefogásról beszéltek? Meg kéne tanulnunk? Mit is? Tőletek, veletek, nektek? És aztán dolgozatot írunk?

Varga Juditot fingatjátok nagy fontoskodva? Ez micsoda, mi ez a bratyizás, negéd, álvagány aljaskodás, önös szereplésvágy, béna-buta hashtagek, “Évuka”, “édesapád”, almamáter? Ki dől be ennek?

Már írtam, hogy nem komálom a hamis, szép-vagány szavakba csomagolt, hiú és értelmetlen agressziót, a mohó szerepléseket. Undorító, hogy a feminizmusra hivatkozva várjátok el, hogy a bamba nők a ti médiapecsenyéteket sütögessék, de így meg is vannak zsarolva: vagy ideálltok, bólogattok, lájkoltok, wmn rajongók vagytok, rózsával vonultok, interszekcionális transzinkluzív feministák vagytok, vagy levegőnek nézünk, de az is lehet, hogy kicsinálunk, ha úgy tartja unatkozó kedvünk.

De akkor még nem tudtam ezt, amit most, az előző éjjel szépen elolvastam végig. Hát én rosszul vagyok.

A poszt végén vannak a linkek.

Már ne haragudjatok, hogy megkérdem, én, aki részben önként, részben a tüntető utálkozás és beszólások miatt rég kiszorultam a mozgalomból, leiratkoztam a levlistáról is egy szó nélkül 2015-ben – hogy vagytok képesek összefogásról beszélni meg mosolygósan gratulálni magatoknak a történtek után?

És hallgasson mindenki erről a történetről, hogy ne sérüljön a mozgalom egysége? Ez a szolidaritás, hogy nektek mindent lehet? Hol a határ, nektek mi fér még bele? Nem ugyanezt csinálja a molesztálókat fedező katolikus egyház is?

Ez nem részletkérdés, nem belső vita. Nem arról van szó, hogy páran egyéni sérelmeik miatt megorrolnak, és fújnak “a mozgalomra”. Hanem hogy ti valami fensőbbrendű hatóságnak képzelitek magatokat mint a médiaelérés, közhelyeslés által legitimált valakik, a helyes oldalon állva, akik tűritek, de inkább bátorítjátok más feminista nők kicsinálását, sőt, kéjjel teremtitek meg ezeket a helyzeteket. Nincsenek értelmes viták. Tabuk vannak, kiátkozás és rázúdulás.

Ezek a kötelező dogmák:

Transztémában: a transzokat cipeljék a nők, tiszta sor, aki szerint vigyázó szemeinket Kanadára vessük, az -fób, kész, azt provokáljátok, feljelentitek.

A szexmunka mint szabadság és destigmatizáció, édesistenem!

Szenvedésolimpia, nyomorlicit, sebnyalogatás, egyéni lelki zavarok (aszexuális, transz, hátránnyal élő, kink) közösségre erőltetése identitásként és érzelmi zsarolással.

Body positivity: nyilvános térben te kussoljál, hogy edzel és szereted, “ne told az orrunk alá”, a protein testszégyenítő termék, a nők elárulója vagy, legitimáljuk a szar életet, nem tehetnek róla, mélyszegénység… (hízzon csak el büszkén mindenki, esélye ne legyen válogatni, kilépni, így vagy gyönyörű, és kússzon méltatlan, rettenetes férfiak szeretetmorzsáiért)! Ez mondjuk nem ide tartozik, de ez volt az én konfliktusom.

Ami történt, az nem olyan, ami fölött egyet lehetne érteni. Ilyen hosszú keze senkinek nincs, hogy itt békejobb legyen. Nem vélemények vannak már itt, nem is a TERF-transzpárti, a radikálbalos–identitáspolitikus ellentétről van szó. Sőt, arról sem, hogy bűnesetet sikerült fabrikálnotok egy kocsmai sértődésből.

Arról van szó, hogy nem űzünk senkit, pláne ilyen kéjjel, harmincan egyre, nem tesszük tönkre mások életét, és ha a többiek rákezdik, vagy páran ezt csinálják, akkor leállítjuk őket vagy kiszállunk a “mozgalomból”. BÁRMI is az előzmény.

Végignéztétek vagy egyenesen hergeltétek ezt, élveztétek. És nagy meghatottan felálltok idén is a színpadra összefogásról, támogatástól, nőkről szavalni.

Én is átéltem a kicsinálást, csak nekem nem ennyire döbbenetes a sztorim, mert én sosem voltam aktivista, nem vettek komolyan hálistennek, és én nem a mozgalom büszke, pódiumos, médiafuttatta vezéreinek lettem a célpontja, hanem provinciális, kicsinyes egykori rajongók bosszújáé, akik melegedni járnak a feminizmusba, annyira nincs életük (megint: Lelkes Villő, Murinai Angéla).

És én azért vagyok most ennyire döbbent, mert én is bedőltem ennek a liberális maszlagnak, még balra húzásom idején is. Hogy kötelező tiszteletben tartanom a piszlicsáré, made-up érzékenységeket. Hogy akkor vagyok erkölcsös, ha hagyom, hogy tök ismeretlenek, akik soha nem tettek semmit értem, de ez még hagyján, viszont a nőkért sem tettek semmit a pofázáson kívül, rám akasztgassanak mindenféle feladatokat. (Menjek érzékenyedni drag queen showra háromhetes özvegyként, kettő és négyéves gyerekek mellől, ez Antoni Rita volt.)

Hogy ez düh, és az mérgez? Pont nem. Az igazságot kimondani felszabadító. A valódi énem ez: nem lapul, nem hazudik magának sem, nem igazodik. Ha ez olyan igazság, ami bassza mások csőrét, akkor a kimondása még punk is.

Kicsit úgy megakadok néha, terméketlen, nyűgös, elkenődött ez az állapot, készül valami, vajúdik az idő méhében. És akkor történik valami, oldja a blokkot, kiömlik, energikus leszek. Ez most nagy jelentőségű, a hullócsillagos éjszakához meg az asztalverők és az ugyanaz, nőbe’ tisztán látásához hasonlatos.

Van nekem a gyomrom, és abban lakik a sokat emlegetett nyüszögés. Érzi azt az emnber. Soha nem vitt még félre. Elég erős a személyiségem, agyam ahhoz, hogy tartósan ne lehessen elvadult, káros hülyeségekbe belehúzni.

EZ ISZONYAT. Ami a magyar feministák között megy, mehet, az olyan kicsinyes és aljas, hogy nem hiszed el. És ezek nem a netflixező, elválni nem tudó, menőségre vágyó tyúkok ám, hanem művelt, képzett, világlátott, jogot ismerő nők.

Kifele megy a mosoly, vagány kiállás és a nők érdeke. Hanem ha összegyűlnek úgy maguk között, akkor aztán indul a buli. A sztárkodás, a rúzsban vonaglás, brancsos jópofizás, a lájkéhség, a civakodás csak finom gyarlóság, bár dugulást okoz az is.

De a szektás jelleg, központi vezérlés, hatalmaskodó kioktatás, az egymásra licitálás, a rendőrködés, az önkényes és stigmatizáló pszichológiai diagnosztizálgatás, a ludak győzelme egyetlen disznó fölött, az üzemszerű rágalmak és a mobbing, a virtuális kivégzés, ez olyan, hogy megfagysz, ha megérted. Listákon és fészkekben ugyan, de az is nyilvánosság.

A disznó lehet disznó, mocskos is lehet, meg más hitű, de senkit nem zavar, hogy egyedül van? A csőrök központi fenése, a pénzek a fenésre, a vér, mindez senkit nem zavar?

És akik hallgatnak?

Erőszakos diktátumok vannak, mit kell elfogadni, védeni. Ilyen paprikajulcsik, de tényleg. És hisztiznek az érzelmileg zsaroló, hüppögő, feminizmushoz törleszkedő szerencsétlenek. Őket senki nem küldi pszichiáterhez, érdekes. A minimális emberség követelményének, a jó ízlésnek a felmondása ez.

Ti hány évesek vagytok? Nem viszünk közös térbe, mozgalmi bíróság elé személyes sérelmeket, részeg éjszakák perpatvarait. Ezeket egyedül vívjuk meg, rendezzük. Nem akasztjuk egyéni problémáinkat nyafogva más nőkre! Nem nevezzük aktivizmusnak, jogokért kiállásnak a baszakodást, provokációt.

Legyen ciki a siránkozás, a dörgölőzés, a csakis a közös ellenség ellen összefogó, egymást is lenézők műsora. Akiben maradt jó érzés, álljon ki amellett, akire harmincan ráugranak!

Én ezennel felmondom azt, amit még mindig magamra erőltettem. Az a célom, hogy mások se dőljenek be nekik. Nem állok táborba senkivel, nem tart össze közös sérelem, közös ellenség, én már nem a hatodik cébe járok.

Nem érdekelnek az előzmények, ez vérfagyasztó. Kegyetlenek és vicsorgók vagytok, simán tönkretesztek valakit, egy-két hangadó van, a többi meg nézi popcornnal. Nem mertek autonóm módon, emberként viselkedni, morális minimummal, ami pedig a vérszagra gyűlők teljes bojkottját jelentené és a mobbing abszolút tilalmát. Minden gondolkodó, autonóm ember látja, hogy cikik vagytok, és tökre nem kíváncsi erre senki. Elvesztünk örökre, mert nem akarjuk az érvényesüléseteket tolni, a direktívákat elfogadni, a kivégzésekhez asszisztálni?

Tök más bírálni valamit, akár érvekkel, akár röhögve – tessék felnőni és nem megsértődni, meg sírdogálva zsarolni, hanem visszabírálni! És tök más falkában, módszeresen kicsinálni valakit!

Ami vicces, azon röhögni fogok, jó hangosan, ami undorító, attól hangosan undorodom. Én ugyan nem akarok igazságot tenni. És aki a világnézetek, fogalmak minimumát sem érti, de azért ezekben a témában hangoskodik, erősnek képzeli magát, miközben csak figyelmet koldul és egyéni kudarcait a nőközösséggel balzsamozza, az ciki és én kiröhögöm.

A továbbiakban nem tartom magamra kötelezőnek az érzékenykedő identitás szókészlezét és fogalmi kereteit, nem használom a zsargonjukat. Semmi újbeszél trigger, interszekció, -fób végű szó, trauma meg shaming, soha többé. Visszavonom ezt a naiv posztomat. Nem személyes sérelmek miatt, bár voltak bőven, hanem mert ez csúszós lejtő, és döbbenet, hogy nyomásra, hiúságból, egyéni szemétségeket ideológiába öltöztetve mit művelnek eredetileg jóakaratú, értelmes emberek, naivitásból és igazodásból ordas érdekeket tolnak.

És mert fejlődésre képes vagyok, és azóta rengeteget olvastam, elveszítettem az illúzióimat, én nem veszek részt a jóemberkedésben, a mindenki kíméletében, ennek hazai, végtelenül álságos verziójában. Készséggel elismerem például amúgy elvileg, hogy a kövérségtől és edzetlenségtől való undorom előítélet és náciság, meg a társadalom oltotta belém, legyen, én nem félek ettől, én csak szaladok a fényben a hegyen, a mégoly igazságtalan undorom egyébként remekül motivál, hogy húsz év múlva se kínlódjak az ízületeimmel és ne macska legyen a profilképem. Az ezzel kapcsolatos üzeneteimbe akkor ütközöl bele, ha önként kikeresel a facebookon vagy a )személyes, magát nem hirdető-préselő, másokkal kattintásért nem smúzoló) blogon. Azt is elismerem, hogy hatalmas érdek, hogy az emberek elégedetlenek legyenek a külsejükkel, a szépség mítosza és a többi, biznisz, kapitalista és manipulatív, de akkor sem akarok sem elhízni, sem letagadni magam előtt a valóságot, sem szarul kinézni, és főleg másokat, akik amúgy vadásszák a sértődési lehetőségeket, extra erőfeszítéssel, lábujjehegyen kímélni, az érdekeiket, önfelmentésüket, nevetséges hazudozásaik tiszteletben tartásával. És hát ugye ők sem védtek meg engem soha.

Nem a nők ellen, a mozgalom ellen, de nem is a nőkért feltétlenül, hanem a szellemi nívóért, a minimális erkölcsért és az autonómiáért állok ki. Önálló gondolkodás, a különállás bátorsága, a bírálat lehetősége nélkül nincsen érték, haladás, semmi nincsen. Az igazodás, a birkaság mindent megöl, olyan világban, bármilyen.

Naiv voltam. Ilyeneket szoptunk be, hogy pamutplafon, de évekig ám: az üvegplafon mintájára transz nők számára a leszbikus cisznők bugyija a pamutplafon, amin át kell törni. Méh, a hüvely, a szülés, ha mindez női tapasztalat, ez transzfób. Olyan logikus volt. Fura, de aggyal megszokható. Bátor transzaktivista kiállásnak számított, amikor leleplezték a ceus oktatót, aki nem akart a társkeresős adatlapja szerint transzokkal randizni, ezt is le kellett persze nyomozni és ráhúzni az idológiai kényszerzubbonyt, ettől majd annyira vágyják majd a transznőket. És néztem G-re, én idióta: szerinted mi volna itt az igazságos? És azt mondta: hülye vagy? Azzal randizik, akivel akar.

Anroni Rita amúgy leszögezi: senkinek nem kötelező senkivel randizni. De korrekt, fú, megnyugodtam. Megengedték. Nem ám elvi vezényszavakra, egyenlőségből dugunk! Pedig már úgy nézett ki. Hova nem akarjátok bedugni a közösségi orrotokat? Na de aki minden transzt eleve elutasít! Akkor ő -fób.

Úgyis mindig találtok egy új furcsát, akit értsek meg, aki de szenved, aki sértődött, vagy nincs csaja, vagy pókokkal szeret baszni, tehát elnyomott. Én megállnék a melegeknél, a kilencvenes években, de ők se témám. Nekem ne jöjjön senki többet azzal, hogy én heteronormatív vagyok meg ciszszexista. Amit írok, az nem emberi jogi érdekképviselete fűnek és fának, hanem a tapasztalataim, élményeim. Nem cipelem senki keresztjét, van nekem is saját.

A tiszta elmélet ez – és amúgy gyakorlatban élek, hibázhatok is. Mi van akkor?

Mindenki olyan nagyra van, hogy hű, neki véleménye van, azt meg tisztelni kell, és nyomja, nyomja. Megrészegülnek, hogy ők milyen jól tudják, felmondják az elveket, miközben senki nem kérdezte őket.

Álláspontom szerint szabad csúnyán beszélni és keményeket mondani, nem kötelező a kedvesség se, nem kell szenteskedni. Nem érdekel az elitizmus vádja sem, a privilegizáltozásba csomagolt szemétkedés, meg hogy fokozom az előítéleteket: ha a kék hajjal nyafogó Lakatos Márk önzése kurvaciki, akkor legyek csak homofób.

Nem érdekel, ha elfogultnak tartanak vagy sértődöttnek. Nincsen erkölcsi alapotok senkit semmilyennek tartani a történtek után.

A másik, ami elképesztő, hogy ti évek óta olyanokat tűrtök meg, hogy körülöttetek lefetyeljenek meg unaloműzzenek, mint Murinai Angéla és Lelkes Villő.

Ugye nem gondoljátok komolyan, hogy az önvirításból, személyes, pszichopata bosszúból álló hivatalnok a nagy feminista menőség. Ezt az szopta be, aki soha nem látta egy kommentjét se. Villő, te folyton kiírod, hogy nem szedsz már gyógyszert. Lehet, hogy kéne, mert dermesztő, amit művelsz. Nyomorult lelkiállapotod kompenzálásképp ruhamárkákkal dicsekszel, tetszelegsz, pszichothriller módon lopod az életemet, a szerelmemtől az edzőmön át a nadrágom márkájáig, hogy fájjon, iszonyú alattomosan (nem fáj, mert kiröhögünk). Tessék csak megkukkantani instán a rendszeres genyó hashtagjeit. És te vagy a testszégyenítés ellen tiltakozó, fenntartható feminista, és játszod a mobbingáldozatot. Egyszer fordítsa le valaki angolra, miket művelsz.

Őket miért nem baszták ki még az úgynevezett feminista terekből ennyi hazudozás után? Soha nem írtam álnéven, sem naponta, sem a blogjára. Kicsit sárga, nagyon savanyú, de a tietek? Antoni Rita, rájuk szólsz te? Miért legitimálod őket? Miért kell hagyni, mulasztásosan bátorítani, hogy ilyen nívón létező emberek kotnyeleskedjenek arról, ami tök személyes ügy, nincs közük hozzá, elferdítik, és semmi haszna a közösség szempontjából? Mi ez, miért lehet ezt, fiktív hüvelygombákkal turnézni kicsinyes bosszúból egy állítólag vagány feminista oldalon? Miért nem őket bojkottáljátok?

Tényleg bocs, kedves ismerősök, mert sokan vannak, akik nem figyelnek, nem veszik észre, de ez olyan undorító, hogy már törlöm és tiltom, aki ebben részt vesz.

Az intellektuális, önálló ember legsajátabb joga, hogy rámutasson, ami ciki, különálljon, szólni merjen ellene, és kigúnyolja akár. Ennyit tán elbír el a mozgalmatok

Elutasítom az áldozatiságot: leszel szíves magad a végére járni az érzéseidnek, egyéni választásaidnak, és nem a többiektől várni el, hogy ők neveljék át magukat, kizsarolva, hogy foglalkozzanak veled, hőssé avassanak. Ezt a transzoknak írom, elképesztő ez a hiszti. Én a megerősödésben, az örömben, a női erőben hiszek, utálom az üres harsánykodást, mások használatát, a sunyiskodást. Rengeteget teszek, tettem a nőkért, valóban értelmes programok, csoportok sorát szerveztem. De még a transzokat is próbáltam megérteni, nem sikerült. Feminista vagyok, maradok, nem szövetkezem másokkal, de veletek, akik ezekben a berkekben susmusoltok, nem vállalok közösséget.

Nem érdekel, szerettek-e, olvastok-e, csalódtok-e. Ne lehessen senkit ezzel zsarolni. Nevetséges a lájkok kurvájának lenni, nem olvasó, megkeseredett, meddő nők körében lenni az innovatív hű meg ha, lelopott eszmékkel, mondatokkal, sztárkodva!

Író vagyok, önkifejezek, figyelek, tájékozódom, igényes vagyok, utánajárok. Mindenkit erre biztatok. Felelősséggel írok a közös dolgokról – érvelni lehet válaszul. Vagy: szabadon írok magamról, arról nekem ne tartson eligazítást senki. Ne törjön elvkerékbe. Nem kell igazságosnak se lennem, amíg ember maradok. Nem vagyok tudós, politikus, vezető, aktivista. Szabad vagyok.

Kiállok mindenki mellett, álláspontjától függetlenül, akit űztek, akivel nem 1:1 a konfliktus elintézése, hanem megpróbálták csoportosan kicsinálni. A teljes genderfészekről beszélek. Az egész Nem tehetsz róla… csoportról. Mindannyian benne voltatok.

Akikről tudtam, hogy jézusom: Mérő Vera, Lelkes Villő.

Akikben kurva nagyot csalódtam, bár azért valami már gyanús volt: Papp Réka Kinga, Péterfy-Novák Éva, Vay Blanka, Dányi Dani, Pál Móni, Gergely Dóra Viktória, Szabó A. Zsófia.

Akikről nem hittem volna, hogy ilyenben vezető szerepet vállalnak, döbbenet: Antoni Rita, Eszes Beáta.

És aki szólt és tiltakozott, azokat elismerem, a nevük nem is való ide. Lehet, hogy kihagytam valakit, és sokakat nem ismerek.

Ami ihlette, és azért ezek itt főleg screenshotok, magukért beszélnek:

https://akulturharcontul.blogspot.com/2018/10/ez-poszt-egy-hosszu-folyamat-szintezise.html

https://akulturharcontul.blogspot.com/2020/03/a-vilag-aldozatai-best-of-genderfeszek.html

Ha nincs türelmed, akkor nem fogod érteni, de akkor, kérlek, maradj csöndben. Nekem is sok óra volt, pedig a fél társaságot ismerem így névről, meg a fogalmakat, viszonyokat.

Mindenkit utálok, aki idegenkedik a szuverén embertől, és bántja, nyomja, alázza. Orsolya sok minden lehet, én nem tudom, de hogy szuverén, az tuti. És az is tuti, hogy ez a bajotok bele.

Minden dogmát, szektát, nagy elviséget elutasítok, embertelenné tesz, hatalmaskodóvá. Téged pedig, olvasó, csak akkor tartalak partnernek, ha nem a nyomoroddal turnézol itt, nem manipulálsz, műsorozol, hanem gondolkodsz, illetve tiszteletben tartod a határaimat. Sokszor írtam vissza azoknak, akik nem így viselkedtek, viszont-belemásztam azokba, akik belém másztak, ez jó tükör volt, de egyszerűbb lett volna minden alkalommal autoreply: önállóan gondolkodó ember nem ír le ilyet, nem mást taglal meg terelget, nem védekezik, nem vádaskodik, nem fél magát meglátni, nem az írót pécézi ki. Érteni próbálja a szöveget, ha nem érti, akkor elgondolkodik, kérdez, és csak utána ír, de akkor sem belemászósan. Aki nem ezért van itt, miért van itt? Miért nem fut egy kört vagy hímez terítőt?

radikálisak

Úgy bírom, hogy fotelkommentelőként mindenki olyan pontosan tudja, hogy másvalakinek mit kéne csinálnia. Vígan ítélkezik. Ami miatt förtelmes ez az egész, hogy ti ezt élvezitek. A morális fölényt, a kiosztást, a beszólást, a hangoskodást, az asztalverést.

Döbbenet látni, hogy akik tőlem hallottak először a feminizmusról, az én blogomon erősödtek meg, innen vettek fogalmakat, olvasmányokat, érveket, erről a blogról, ahol ez a hörgős stíl soha nem volt jelen, azok most ebben fürdőznek nyakig.

Radikálisnak, vagánynak hiszitek magatokat, a facebookon maszturbáltok a nagy elviségben; élvezettel üttök, szidtok, aláztok akárkit, de csakis akkor, ha sokan vagytok, és! és, mert ez a lényeg: eközben lófaszt nem csináltok, nem tesztek a nőkért valójában semmit.

Erőszakosak vagytok, normatívak, dogmatikusak, másokat taglaltok, rázuhantok egy-egy célpontra.

Hogy lettetek ilyenek?

Ki gondolta valaha, hogy én velük, így vagyok, legyek ellenzéki? Hogy ez kötelező? Kinek nem tűnt fel, hogy nemhogy ettől tartottam magam távol, mert ettől mindig is, de a bármilyen mozgalmiságból is én 2015 márciusában, öt évvel ezelőtt kiszálltam? Azért szálltam ki, mert viszolyogtatott, mi lett a netes feminizmusból, amelynek elindításában, elterjesztésében történetesen nagy szerepem lett. A dogmatizmus, a pletykálkodás, az ítélkezés, az egózás, a népszerűséghajhászás, a vagánykodás taszított, a hangnem elbutult, indulatossá és érzéketlenné vált. Aztán tavaly nyáron még kijjebb szálltam, mert megértettem, mit jelent a transz-inkluzív feminizmus, és ők hogyan csináltak ki két embert, aki szerintem tök hiteles és jó szándékú. Nőket. Feminista nőket. Simán.

És főleg nem nyomtam ezt a dögöljönmegorbán hangnemet sose.

Nézd meg az idővonalam, évekre visszamenőleg. Soha nem állatm be semmilyen fúj, vesszenek ezek, mind egyforma, meddig tűrjük kiáltozásba, ellenben fáradhatatlanul terjesztettem kultúrát, érvelési ismereteket, fokoztam érzékenységeket. Sehol O1G, feszülős öltönyön röhögcsélés, Vajna-szidás. Nem anyáztam, nem repültem rá személyekről szóló hírekre, nem osztottam virális gúnyolódásokat.

Miért nem?

Mert ehhez nem kell bátorság, sem tudás. Bátorság és tudás az innovatív mondandóhoz, a különálláshoz, az egyedül kiálláshoz kell.

Mert a személyeskedés béna. Bővebben…

a múlt hét nagy élményei

Szemrevaló Sehenswert nyolcadszor: a német nyelvterület filmjeinek fesztiválját a svájci nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet rendezte a Művész moziban. Az idei programba tizennyolc filmet válogattak be öt tematikus blokkban: Határhelyzetek, Látszólag hétköznapi, Folyamatos múlt, Legendák nyomában és Hommage á Bruno Ganz.

Bruno Ganz, a svájci születésű színészlegenda nemrég (február 16-án) halt meg. Bővebben…

antonia mondja

Szeretnék írni erről egy kicsit, mi történik ott és olyankor, a feminista angolóráinkon, mert hatalmas élmény – ez volt a nagy titkos blogos kezdeményezés április végén, amihez jelszót adtam akkor. Többen csatlakoztatok, és azóta is járunk hetente.

Működik, és én mindig élvezem, ha beindul így valami.

Antonia szellemi vezér, nyelvtanár, érvelőművész, a mi bölcs nővérünk – és egy kicsit a pszichológusunk is.

Mindig öröm van, amikor belépünk, szívbéli üdvözlés. Leülünk a nagy asztal köré, Bővebben…

nem jó az a nagy szélsőség

Ezt egy időben nagyon is így gondoltam, én is. Így illik: józanul, középen, mérlegelve. És megengedő voltam azokkal, akik egy kicsit jobbikosak vagy rendpártiak, ne vesszünk össze elveken, elvégre, inkább ne is beszéljünk róluk.

A szélsőség nem jó – láttam mindenféle értelmes ügyek kapcsán, mennyire torz, ha túltolják vagy harsognak. Félremegy az egész.

Ma már világosan látom: nem azért megy félre, mert “túltolták”, hanem mert nem értették meg a lényeget. Opportunisták voltak: saját pecsenyét sütögettek eszmék lángjánál.

És azt is látom már, hogy a forradalmárok, az őrültek szerepe sokkal nagyobb, mint hinni szeretik azok, akik a változásoknak csak az előnyeit élvezik, és közben csóválják a fejüket. De itt tényleg bármiről lehet szó, rockzenétől az emancipációs mozgalmakon át a faölelgetésig.

Csak hát úgy neveltek engem, hogy szépen, mértékletesen, szabályosan. Nálunk még be se rúgott senki, nemhogy valami maoista hetvenes évekbeli bulihangulat lett volna. Vagy Woodstock. Vagy Jimmy Hendrix.

Nem voltak eszmék a születési családomban, nem volt értékrend, világos választás. Volt helyette egyéni pszichózis és vallási őrület. És túlélés, Kádár-károsult üzemmód, és élni gyávaság és igazodás.

Aki végiggondolja a dolgokat, az radikális lesz, nincs más választása. Bővebben…

beharang’

Gyorsan beköszönök, hírt adok, mert aztán visznek el a díszletbe:

az igény 2019 folytatódik!

tök jól bírom a meleget, tehát nem csak a hideget. Pedig amit tegnap végigcsináltunk a bajtársakkal, az szürreális volt, testileg életemben ilyen durva nem volt semmi, beleértve műtétet, szülést, szar szexet, betegséget (ha vége az egésznek, elmesélem),

megvoltak az évzárók, bizonyítványok, figyelek: többi szülő, szokások, jelképek, mit üzen az Ünnepség, mögöttes értékek, elszólások, szóval van gondolatom ismét a közoktatásról… majd jön ez is posztban,

újabban hirtelen gesztusokat teszek Bővebben…

mit tanul tőled a lányod a testéről?

Te szidod magad a tükör előtt? Mi az üzeneted a női testről a lányodnak?

Volt olyan olvasóm 2014-ben, aki a későbbi utánérzés-blogján erről írt: az icipici lánya utánozza őt, döbbenet látni, ahogy zokogva, csapkodva áll a mérlegen, és keserves arccal tunkolja a bronzosítót. Bizony, ez rossz üzenet. Az egész kinézeti hiszti bénaság, éretlenség, méltatlan. Amikor ruhákkal, sminkkel akarod helyrehozni, hogy nem tartottad karban magad. És mivel nem tudod helyrehozni, cirkuszolsz. Neked sokkal jobb kinézet dukál.

Tényleg? Mit tettél érte?

Én nem voltam hajlandó szarul érezni vagy ostorozni magam. Ezzel kapcsolatban öntudatos dac volt bennem, inkább hallgattam. Pedig összességében nem voltam – és nem is vagyok – különösebben matyóhímzés.

Szeretném, ha tudnátok, hogy akkor is lehet testében boldog, megjelenése miatt nem bánkódó, vagány lánygyerekünk, ha mi magunk a legváltozatosabb testi és testkép-traumákból jövünk. Bővebben…

a saját életünket éljük

Intenzíven értetlen, tiltakozó, döbbent, olykor agresszív reakciókat váltott ki itt és egy fórumtopikban is az előző posztom, pontosabban azok az igen egyszerű állításaim, hogy

a szex (a nő hajlandósága) nem szolgáltatás és nem jutalom,

nem kéne erőltetni, manipulálni érte a nőket, ebbe beleértem az udvarlásnak, közeledésnek nevezett stratégiák zömét is, állati nyomasztó,

a párterápia pénzéhes pszichológusok műfaja, hihetetlenül eredménytelen,

nem-vonzó partnerekkel nem élvezzük az aktust,

a nők (is) vágyból, szenvedélyből szeretnének szeretkezni, Bővebben…

megkérdeztük gerle évát

Az írónő rettentő elfoglalt mostanában, de egy villáminterjúra elcsíptük!

Mi ez a nagy pörgés? Bosszús vagy?

Eltűnt a kutya, nagy séta után, mert még a kertben csevegtünk egy kicsit!

Mutatom, mi minden van mostanáb’. A gyerekeim születésnapja. Johanna 11, Jakab 9 lett (ki emlékszik arra, hogy ezek voltak a fedőneveik valaha?), ennek alkalmából lett Jakabnak távirányítós legóvonata és menő haja is:

Julis kirakta Dávid nevét legóból, jómagam tortát készítettem rengeteg vaj, eper, csokoládé és mascarpone felhasználásával. Juli kést is tett a tortához, de lehet, hogy a kacsasülthöz.

jól látjátok: van egy zöld hajtincse, mert megpuszilta egy sárkány

A futások, de azokat már összefoglaltam – ami még lekötött: maguk az utazások (az odajutás, az ottani táj, az ottlét), az emberi talákozások és az apróságok, a tárgyak menedzselése.

Ügyeim után járok – és eredményesen. A könyv még jobbnak, nagyobb szabásúnak ígérkezik, mint eddig, illetve más téren is sikerült jó döntéseket hozni a család prosperálása érdekében, vagy hogy mondjam. Lőrinc meg, nem jutok szóhoz. Ez egy csoda, ahogy éli, alkotja magát, szenvedéllyel. Mondott verset a holokauszt emléknapon, a rabbi odament hozzá, és azt mondta, Isten segedelmével a színészi pálya sikerülni fog. Korábban semmi előjele nem volt annak, hogy színész (vagy ilyesmi) lenne, csak az apja halála óta robbant ez ki belőle (aki színikritikus is volt, és igen erőteljes, kritizáló, megmondós alkat).

Mozi, színház, baráti események, együtt főzés. A kultúrnaplót érdemes figyelni, ha a részletek, a minőségi produkciók érdekelnek. Most (szombat este) értem haza Eddie Izzardról, de bementünk az éjjel-nappaliba is. Amúgy láttam élőben Bánki Györgyöt. VONUL, felszegett állal, de lehet, hogy a hegei feszülnek.

https://www.facebook.com/events/267291230640816/?active_tab=about

Hétfőn pedig kezdődik a filmhét.

A blogszületésnap: lesz. Május 12-én. Aki úgy érzi, jönne, de nem írtam neki, jelezze. Különösen ha külföldi vagy, és pont itt vagy 12-én, és szívesen találkoznál velünk napközben, jelentkezz! csakazolvassablog@gmail.com

Mikor lett ilyen rövid a hajad?

Három hete Eszter fogott egy ollót, és levágta. Színházba rohantunk épp. Ennyit sikerült. Már nagyon el volt rongyolódva.

Foglalkoztat a szépség és az öregedés?

Az öregedés nem tud nem foglalkoztatni: nagyon erősen az anyaságomba, biológiámba vagyok kötve, szeretem a női lét testi jelenségeit, és probléma nélkül, elementárisan éltem meg őket, ezért a változásokat is így fogom. Ha valaki szokott önmagával találkozni, és őszinte, akkor kénytelen ezzel szembenézni. Ez van. Egyelőre teljesen natúr vagyok, és igyekszem annak örülni, azt jól tartani, ami az erősségem.

A “szépség”, az önápolás? Inkább a test jólléte, a kompromisszum nélküli egészség érdekel. Sokat alszom, figyelek erre. A másik extra a böjt. És szűrővizsgálatok. A kencefice részét egyszerűen szeretem intézni. Sajnálom ezekre az időt, az odafigyelést, az ezek miatti feszengést, részletekbe merülést, pénzköltést, elemezgetést, hogy melyik a jó márka. A sport, az emberi találkozások, a lelki történések sokkal fontosabbak.

Milyen márkákat használsz?

Már sok éve a Clinique-et, inkább ápolót, dekort alig. Néha Lancôme-ot, Pupát újabban. Ez egy régi kép.

Lakkozod a körmöd?

Nagyon ritkán. A Pupából beszereztem ezeket a harsány színeket, és elhatároztam, de ez is csak bohóság, hogy Olaszországban színes körömmel futok. Nagyon vicces volt, ahogy kedves ismeretlen biztonságiak kilakkozták a körmöm. Van ez az olasz, nőknek szóló, nagyon vidám, életörömdús közvetlenség, ezt nagyon bírom, feloldódom a helyzetekben. Közben mindenki a rajtban feszengett.

És bejutottál te is a kordonok közé?

Én nem szoktam izgulni, sem sokkal előbb beállni, megszoktam már az ilyen futós eseményeket. Itt amúgy is előbb a versenyzők rajtoltak (competitiva kategória), aztán a többiek. Időben bemásztam.

Mi lesz a következő verseny?

Itt Pesten az eus 15 kilométert futom májusban, illetve utána a BSI-s női futógálára megyek a gyerekeimmel: én 10+5-öt, ők csak egy kis 2 és felet, ezekre neveztem a héten. Őszre pedig Tallint, Kassát nézzük a futótársakkal, ezek is félmaratonok (a félmaraton 21,1, az egész 42,2 km). Ha közben nyáron megtetszik valami, akkor spontánul nevezek, de leginkább arra vágyom, hogy úgy tudjam szervezni a napjaimat, írós időmet, a gyerekeimet, hogy minden nap (heti hétszer) rójak itt a szépséges erdőnkben egy ötöst vagy egy tízest.

Mára megszoktam a sportolásomat, a vállalásaimat, ezeket a magánéletem részének tekintem, nem akkora diadal lefutni, időt javítani, kiposztolni sem. Most mit fontoskodjak? Én nem futok komolyan, a komoly futás nem így néz ki, én örömből sportolok, a közben zajló megélésekért. Ami mégis fontos: az élménybeszámolók, posztok, egyes megfogalmazások hatására többen írják, hogy mégis elkezdtek futni, mert nehogy már ne, ne szóljuk le, ha nem csináljuk, és alapmozgás. A hozzám hasonlóan nem gyors, nem ambíciózus, de intenzíven sportoló olvasók, akár negyven körül is írják ezt. Ez fantasztikus, mert önmagunkat haladjuk meg, jobbítjuk a futással.

Merre tart a sportolásod?

Ezt a kérdést félévente, az aktuális helyzet szerint teszem fel és válaszolom meg magamnak. A könyv írásakor is át kellett gondolnom, mennyire vagyok tudatos, mi a lényeg, hogyan változik a hidegtűrő-gyalogló-bringázó-konditermező-ketózó-futó-szűrésekre járó életmódom az évek alatt. Aki követi az edzésnaplót, láthatja: az élményfutásokat igencsak kipihenem. Jóval kevesebbet edzek most, mert nem akarok már izmosabb lenni. Nagyon letisztult az egész, nem használok pörgetőt sem, és csak vitamint és kollagént szedek, illetve alkalmanként proteint, minden mást étellel viszek be. Most már csak fenntartom a jelen izomzatomat, amihez elég a kisebb súly és a rövidebb, ritkább edzések. Most az étkezés a fő feladat a saját életemben és az ismeretterjesztő tevékenységemben is. Szeretném terjeszteni a tudást, rávilágítani a sarlatánok trükkjeire, és azt is fontosnak tartom, hogy minél kevesebben essenek az oly divatos vegánság csapdájába, mert feleszi a testüket.

Fontos neked, hogy biztass mindenkit, hogy sportoljon, rávegyél minél többeket az életmódváltásra?

Sokan kapnak ihletet, olyanok, akik addig nem voltak sportosak, aztán mégis elkezdték, ezt jó látni. De nem, nem gondolom, hogy ha én megcsináltam egyedülálló háromgyerekes anyaként, ú, pátosz, minden, akkor bárki megcsinálhatja a bármit (a fogyást, a futást, az izmokat, a gyógyulást). Ehhez az egészhez sajátos lelki alkat, konkrét életpillanat, belső döntés és több kedvező körülmény kell. Én nagyon szabadon élek, mert az írás, ahogy minden kreatív tevékenység, ezt igényli. Fix munkaidő, dugóban kínlódás, szerepmegfelelősdi mellett nekem se sok kedvem volna a rendszeres edzéshez. De az nincs rendben, hogy megtalálnak és nekem magyaráznak, kifogásokat sorolnak, engem minősítgetnek, támadásnak veszik azt, amit és ahogy a sportról írok. Sokan csak panaszkodnak, de nem érdekük jobban lenni, nagyon kényelmes úgy maradni, mert lélektani előnyökkel jár. Például ettől kíméli őket a család, nem hagyja ott őket a férj, vagy nem kell a megváltozott napirend, az átformált test következményes konfliktusait vállalni, megbirkózni azzal, hogy a nő nincs otthon annyit, vagy önbizalomdús és vonzó lett. Ez is érthető, és az is, hogy emiatt én vagyok az irritáló, de én nem akarok olyan életet, és nem akarok a negatív meg okoskodó mondataikkal sem találkozni, nekik nincs mondandóm. És még: óvok mindenkit a túl sok külsőségtől, hiú öndeklarációktól (“én is sportos vagyok, én is blogot írok, ide nézzetek!”), a testmódosítás természetellenes, költséges, szexista értékrendű formáitól.

De hát az erős szexi, nem?

Ennek ellenére rettentő sokan ócsárolnak, próbálnak a testemmel megalázni, 55-nek nézek ki, férfias vagyok, csúnya az arcom, műttessem meg, csúnyák a sminktetoválásaim (!!!) stb. Akármit csinálnék, akárhogy néznék ki, gyaláznának, mert őket a blog és a különbözésem irritálja, iletve a saját silány életük. Ha valaki komoly munkát fektet a sportba, abból mindig komoly személyiségfejlődés, egészségjavulás és igazi öröm fakad. Mindenki észre fogja venni, és sokakat zavarni fog. Aki rusnya, az ekézni fogja, aki nem rusnya, az békén hagyja a sportolót. Elég nékem az én sportolásom. Erős, egészséges, formabontó akartam lenni – az lettem.

Elég komoly összefoglalót írtál nemrég arról, hogy mi volt a feministákkal a konfliktusod. Személyesen milyen a viszonyod velük?

Hát olyan, hogy a csakazovassát még mindig kedvelő, aktív és rangos feministák megírják nekem privát, hogy ők is hasonlóképp ábrándultak ki az áldozati műsorból vagy konkrét csoportokból, és végre valaki megírta. Nagy haver senkivel nem vagyok, mert én alkatilag nem bandázom, magánzó vagyok, és inkább női szempontú író vagyok, saját sorsom és értékrendem összegzője, mint aktivista. Jobb is, ha a mozgalmi terekben kussolok a többgyerekes, “életpárti”, nem agyonbonyolítós, abortuszellenes, kötődős, heteró, szenvedélyes, de csak szerelemből szexelő attitűdömmel, mert mindig megbántok valakit. Világnézetem szerint persze feminista vagyok, elvből ellenzem a szerepalapú létet, a mérgező férfiasság (toxic masculinity) megnyilvánulásait, a szexszel, társkereséssel, a testreprezentációval kapcsolatos manipulációt, tárgyiasítást és játszmákat, és ez nem tud nem megjelenni a szövegeimben: emiatt az írásaimmal (meg az életmódommal) mindenképp emancipáló, tudatosságot növelő üzenetet közvetítek. De ebben a gyakran indulatos, érdekalapú, lavírozó, haverkodó, érzelmileg hergelt netes harcban nem veszek részt. Hajdan én ugye fent voltam a Civil nők levelezőlistán, de ott is döbbenetes fúrások, nőellenes, ellehetetlenítő akciók voltak, ráadásul az ambíciózus Gumiszoba és szárnysegédje nagyon csúnya, önös marketinggel, szereplésre éhesen tolta a saját “ügyét”, megfojtva a beszélgetéseket, sunyin célozgatva a konditeremnek, a proteinnek estek neki.

Közben felfedeztem újabb platformokat is. Egy részük a csevegős, dühös, hírekre reagálós fajta. A másik típus (a transztéma kapcsán mélyedtem beléjük) a magát rettentő komolyan vevő, Aurórába járó, elméleti, művészkedő vonal, ők mondjuk szerencsésen kiírták magukat a komolyan vehetők köréből. És vannak simán fontos témákról beszélő, okos, komoly helyek, de ott is vannak visszás dolgok. Én magam a legelső idők óta tudatosan nem foglalkozom azokkal a témákkal, amelyekre mindenki ráugrik, és cincálja, szakértőt játszik, viszonválaszok születnek sorban, megosztáshullámot váltva ki, mert én elefántcsonttoronyban élek, talminak tartom ezt a közeget, és nem szeretem a habverést, azt, ha kívülről jön és kiszámítható a téma. Nem is tévézem, ezek az aktualitások nem érdekelnek, a sorozatok se. Érdekes, fontos és jó, ha nők társadalmi témákról beszélgetnek, szellemesen érvelnek, ha terjednek a jó mondatok, fontos hírek. De nagyon káros az, ha valaki közügyként tálalja, hogy belebukott az életébe, nem tudta szeretni a férjét, mégis vele maradt, unja az anyaságát, rosszul keres, vagy már nem vonzó a férfiaknak.

A netes öntudatoskodáson kívül mitől javulhatna a nők helyzete?

A nőknek igenis lehetne jobb életük, más szemléletük a saját feladataikról és pontosabb, újraértelmező jellegű önismeretük. Sajnos, gyakran Stockholm-szindrómások és önsorsrontók, úgy maradtak, de másokkal szemben forradalmárként lépnek fel. Vádaskodnak, megtagadják saját múltjukat, döntéseiket, és elvitetnék a balhét a mulasztásaikért a férfiakkal úgy általában, az életük férfiszereplőivel és a rendszerrel. Ezen nem segít, hogy a férfiak alapértelmezetten és sokkal inkább ezt teszik, hatalmi pozícióból nyígnak. Ezek a félig feminista, férjes, visszavágni vágyó, eldurvult hangú nők engem mindig zavartak, mert én mindig a skandináv kapcsolatról beszéltem. Nem tetszett a jajongás, hogy “megcsalt a szemét!”, a szexet elutasító, játszmának használó, haszonelvű stratégia, senkinek a története, aki nem szerette, de azért benne maradt, és különösen az nem, hogy elválni eszük ágában sincs. Jobb életet szeretnék a nőknek, bátor döntéseket, és igenis az egyéni utakban hiszek. Itt azonban beleütközünk az álbalos “dúsgazdagon, munkahely nélkül könnyen sportolgat meg jár színházba” érvelésbe, az elitizmusvádba, ami abszurdum, mert a lényeg ingyen van, a tudat szintjén dől el, amellett sokkal nehezebb a helyzetem a kritizálókénál, de persze dobozolnak bőszen, bűnös gazdagságnak nézik azt, hogy máshogy költöm el a pénzt.

Mit jelent az, hogy levágtad a trollok hét fejét?

A troll mitológiai lény, mindig új feje nő. Troll nem csak az, aki ellehetetleníti a beszélgetést a posztjaim alatt akadékoskodással, az öncélú ellenkezésével és feltűnésvágyával – vagy épp a saját sztorija erőltetésével, sőt, a rajongással. Nekem inkább zaklatóim vannak, meg olyanok, akik szorgosan megfigyelnek és valahol máshol tudatosan verik a habot körém, súlyosan jogsértő akcióik vannak, például a személyiséglopás, e-mailhabosítás is. Most annyi történt, hogy néhányukról megtudtam, mert volt türelmem utánajárni, kik ők a való életben, és készül az “ilyenek vagytok ti – a leggörényebb trollok” sorozat. Az arcukat látni önmagában megerősítő volt, hiszen minden troll Óz. Nagyon magabiztos, ha engem kell rajtakapni vagy túlzónak nevezni, de ha ránézel, röhögni kezdesz. Sosem felejtem el a Nőkért főtrollját (köszönet Dalmának a sztoriért!), aki egy görnyedt, pattanásos, vézna férfi volt, és élőben egy hetedikes kémiakönyv mögé bújt a sarokban a feminista rendezvényen. Rossz ízlésű terekben, elhanyagolt testekben, sivár magányban, netfüggőként élnek, borzalmas kis szorgoskodásaik vannak, ízléstelen építményeiket tákolgatják, gyakran nem fogant gyerekük. Sokan sugalmazták, hogy hogyan kéne reagálnom ezekre az emberekre, vagy korholtak érte a hátam mögött, hogy visszaszóltam, amivel valójában azt üzenik, hogy nekem a szemétkedéseket szó nélkül el kéne viselnem. A “rá se ránts” üzenete az, hogy másvalakit célponttá tenni, űzni homályos motivációból rendben van, a netes erőszak normális, a “sztársággal” jár, rendben van. Nos, én nem viselem el. Megírom, mert fontos, és hogy tükröt tartsak, deklaráljam, hogy normálisan, bátran, relevánsan is lehet a netes felületeken írni. Az élesség belefér, az űzés, hazudozás, sunnyogás nem. Nem érdekel, ezt ki hogy értékeli, nem zavar, ha bosszúnak gondolják, mert az értékelők is gyávák, ők se voltak egy napot sem a cipőmben, és ti amúgy is csak az aljaskodás öt százalékával találkoztok. Nem én szálltam rá másokra, és ez nem vita. Kozmáékkal sem vita volt.

Most mit fogsz csinálni?

Megsütjük a nyulas linzert, aztán olvasok nekik sokat. Lőrinc próbál, meg a kis menyemmel születésnapozik. Engem is megpuszilt közben a sárkány, de az én hajam ezt hamar ledobja, általában minden pigmentet.

Frissítés: Megvan a kutya, reggel megyek érte.