én nem is értem

, …amiket az emberek beszélnek párkapcsolatról, társtalálásról és szexről. Az igényeiket, a szempontjaikat nem értem. Nincsenek válaszaim, sőt, a kérdéseik is idegenek. Bővebben…

és ha te volnál a feleség?

Nagyon manipulatívan ír és aki nem kritikusan olvassa, annak árt. Lett volna ő a feleség szerepében, egész máshogy írna. Úgy állítja be, hogy a szerető mindig az értékesebb nő, akire végre rátalált a férfi, csak hát az unalmas, a férjeikhez tulajdonképpen csak érdekből, tulajdonosi pozícióból ragaszkodó nők nem akarják engedni a csodálatos szerelmet kiteljesedni. Úgy állítja be, hogy tőle egy férfi csak a konvencióknak engedve megy vissza a feleségéhez, az fel sem merülhet, hogy ő maradt alul a megmérettetésben. Tini korban még elmegy, hogy valaki ezzel dicsekszik, hogy ők a szerelmével végigcsókolózták a várost, kiöltözve, szép ruhában és mindenki őket nézte az utcán. Az újdonság erejét persze sehol sem említi, ami a szerető malmára hajtja a vizet. Hányan mennek vissza a kezdeti fellángolás után, amikor rájönnek, hogy a hétköznapok az új partnerrel sem jobbak mint a régivel? De persze szerinte a házasság mindig posvány, kivéve ha vele jön össze valaki. Bővebben…

portrék 16.: a váláskárosult apuka

A váláskárosult apuka korábban is el-elpottyant zöldeket, de amikor Megtörténik Vele Is, onnantól a sírig ezt a sztorit mondogatja:

A férfiakkal csúnyán elbánnak a nők és csúnyán elbánik a rendszer is. Pedig én jó ember vagyok, és szívesen nevelném a gyerekeimet.

Én is kiváló atomfizikus lennék, sőt, Nobel-díjas is. Ha annak tanultam volna! Nem az én hibám.

Ez a narratíva azt szolgálja, hogy az elvált apának ne kelljen a saját hibáival, felelősségével szembenéznie, és másokat vádolhasson. A hajléktalanságot mint olyat a nők nyakába varrja, mondván: a hajléktalanok nyolcvan százaléka férfi, és a többség válás után került az utcára. Bővebben…

a túltolt feminizmus

Kiemelt

Tudom, itt vagy, és azt is, hogy ráncolod a homlokod. És néha kommentelsz is egy megint-ugyanolyan-kioktatást, vagy felveszed a könnyed, csak-erre-jártam gúnyolódás pózát, és úgy általában teszel megjegyzéseket a blogra, a túlzó feminizmusra, vagy a személyemre. Konkrét érved nincs.

Kifejted netán, hogy te annyi mindennel egyetértesz, tetszik amúgy a blog, na de ez (a te rossz lelkismeretedet okozó, érzékeny pontodra tapintó poszt), ez már mégis túlzás! Álljon meg a menet!

Vagy csak előírod, hogy én milyen szavakat, stíluselemeket használjak, hogy kezeljem a blogmotort, vagy nyafogsz, hogy csináljak valamit, hogy te jobban tudd olvasni a saját elbaszott telefonodon. Nem lehet azt kibírni, hogy ne szólj bele.

Én mindig tudom, mi zajlik, amikor az olvasó felordít. Bővebben…

a személyeskedésről

Ne személyeskedjünk már!

A személyeskedés tilalma minden értelmes vitában alapvető: nem azt nézzük, ki mondja, ő maga kövér-e, munkanélküli-e, megsétáltatta-e már az aranyhalát, hanem az állításait, a témához kapcsolódó érveit, tartalmilag.

Hát, ez is olyan, hogy mindig mondják, többnyire akkor, amikor nekik jól jön, de nem úgy van az. Bővebben…