gyarmatosítók

Lionel Shriver (srájver), aki jelenünk provokatív, eszes és izgalmas írója az igényes-populáris palettán, tartott egy nagy beszédet, részben a regényírás feladatáról és jellemzőiről, részben egy cultural appropriationnek nevezett jelenségről: van-e jogunk mások identitását használni, értelmezni, sztereotip módon megjeleníteni, szimbólumokká és kereskedelmi termékké laposítani, hovatovább: tequilapartit rendezni sombreróban – íróként pedig más identitások bőrébe bújni, helyettük narratívákat szőni.

A The Guardian leközölte az egész beszédet. Kitettem a csakazolvassa facebookjára is. Aki bírja a cizellált angolt, itt olvashatja, nekem hatalmas élmény volt, Katának köszönhetem (tudjátok, akivel szerdán úszom):

I hope the concept of ‘cultural appropriation’ is a passing fad

(Fényképekkel az épp hatvanéves Shriverről. “Nem a legrosszabb, ami az emberrel történhet, hogy egy lóra hasonlít.” Ez a The Mandibles-ben – A Mandible-család 2029–2047 –, a magyarul legutóbb megjelent, a jövőben játszódó disztópia-regényében van, az egyik női karaktert jellemzi így.)

A szöveg idézi a cultural appropriation nevű jelenség definícióját:

taking intellectual property, traditional knowledge, cultural expressions, or artifacts from someone else’s culture without permission. This can include unauthorised use of another culture’s dance, dress, music, language, folklore, cuisine, traditional medicine, religious symbols, etc.

Az egész megint a safe space meg az egyéni triggerek, érzékenységek, egyenlőség és píszí témájába tartozik. Én tartózkodnék a reflexes na-ez-már-túlzás dohogástól, mert szerintem sem ez, sem más jellegzetesen angolszász témák és jelenségek, az elhízottság, a szépészeti műtétek vagy a fat acceptance nem ítélhetők meg innen. A cultural appropriation ügyében Európában, gyakorlatilag homogén (szegregáló) ország többségi lakosaként nem foglalnék állást, mert mit tudhatom én, milyen egy multikulti olvasztótégelyben, egy tradicionálisan bevándorlás-célpont jóléti államban latinnak vagy feketének lenni – legfeljebb épp Shriver regényéből (aki emlékezetesen ábrázolja őket, és szellemesen visszaadja az említett regényben a mexikóiakat ért sok évtizedes megaláztatást).

Shriver mindenesetre érzékenyen, okosan érvel (elítéli és túlkapásnak tartja a dolgot), és az írói autonómia ügyében biztosan igaza van. (Rendkívül ironikus, szatírára hajló, tabumentes, éles íróról van szó, egy valóságos regényíró-Tarantino ő.)

Mégis elgondolkodtam a téma kapcsán arról, amit már többször említettem a blogon: hogy én nem vágyom Európán kívülre semmilyen értelemben, és értetlenül figyelem az Egyiptomba, Indiába, Dél-Amerikába, Kínába utazókat, meg azokat is, akik rákattantak e kultúrákra.Nem csak azért, mert divat. Engem ugyanis nem nyűgöztek le sem az amerikai kocsik, sem a kínai ételek soha, semmilyen egzotikus-divatos gasztronómia, sem az indiai ruhák (sőt, az öntudatos lebernyegviselés nekem ciki-alter, maché, csóró bölcsész jelenség). Semmilyen keleti vallás nem érdekel az általános műveltségen túl, az arab világ sem, a tanzániai szafari sem. Európai vagyok, az egzotikumok iránti rajongást csináltnak, tolakodásnak, maskarának és elbitorlásnak érzem. Amivé meg Európában a kínai ételek lettek, attól viszolygok. Miért is jár Átlagjóska naponta a kínai kajáldába, miközben utálja a kínaiakat? Mert OLCSÓ. És olyan is.

Fel vagyok háborodva. Pont azért, ami az angol nyelvű definícióban kifejeződik: hogy nem az enyém az a kultúra és a részlete, és ezért nem ismerhetem és bírhatom autentikus módon. Nincs jogom birtokolni, értelmezni, el-üzletiesíteni. Ilyen szempontból a Magyarországon árult ún. olasz pizza is gyanús – hát még a Pizza Hut. És valami viszket, amikor japánok játszanak Bartókot vagy esznek téliszalámit.

Nem az, hogy nekem nem ízlik a thai leves (vagy a masszázs). Hanem nem kóstoltam. Nem jutott eszembe. Lecsó jut eszembe, legfeljebb parmezán és dijoni mustár. Úgyse csinálják eredeti fűszerrel, autentikus alapanyagból, ottani technikákkal, legalábbis a megfizethető szinten nem. S ha mégis úgy készítik, az én ízlelőbimbóim a pannon lankákba gyökerezve más irányba nőttek. Nem, ez nem magyarkodás, nem provincializmus, és nem is áll meg a magyar ételeknél: európai (kontinentális) identitásom van. Párizs az én Bakonyom. Portugália már egy kicsit sok, és szerintem Írország meg az észtek is átélhetetlenek lennének. Nem volt még külföldi csávóm – az nem lehet, hogy aki a bugyimba nyúl, ne tudja, ki Vuk és milyen a túró rudi.

(Ja, de. Német volt.)

Eddig ez ízlés, idegenkedés, de erkölcsileg is van mit mondani. Döbbenten értesültem az arab tavasz utáni nyáron is lényegében zavartalan egyiptomi, török egzoturizmusról: az egyik odalátogató ismerős mesélte szinte ujjongva akkoriban, hogy micsoda két hét volt, semmi kosz meg nyomor hozzájuk el nem ért, ők fallal voltak körülkerítve, valóságos külön állam, öt csillag, all inclusive, tenger, béke – és milyen olcsón! Azt éreztem, hánynom kell. És hogy kapjanak már egy bombázást a mohó nyugati turisták.

Vagy a dúsgazdag, aki kimegy Dubajba, kicsit szétnéz, síelget a sivatagban, jaj, de érdekes, micsoda pompa – és pont olyan üzletekben vásárol, amilyenekben Berlinben, Barcelonában, New Yorkban vagy Koppenhágában. Esetleg hetvenes naptejjel tevegel egy órát, sűrű szelfizés közepette, de minden hozzá van igazítva, az ő nyugatias ízléséhez: fúziós konyha, európai arcú stewardessek, nyugati jogosultságok. “Beutazza a világot”, de nem ám kenun, stoppal, hátizsákkal. A táj kell, az egzotikum kell, csak az igazi kultúrával ne kelljen találkoznia.

Szegény országokban a nyugati turizmus a fő bevétel, fogjátok majd írni a kommentekben. Mi is lenne Bali, a Dominikai Köztársaság, Kenya jövedelme, ha ez sem? Tulajdonképpen segítünk rajtuk azzal, ahogy használjuk a gyönyörű, el nem iparosított (azonban a kedvünkért ipariasan elturistásított) tájaikat.

Hát szerintem meg tessék elmenni Ugandába önkéntesnek, ha annyira érdekel az egzotikum.

A gazdag nyugati turkál, és csak a szépet és jót kéri, nyomott áron. Ez a legújabbkori leigázás: ugyanúgy kihasználja a harmadik világot, teleszemeteli, olcsó vendéglátós munkaerejét ugáltatja és lenézi, maga képére formálja, ahogy hódított, térített, aranyat rabolt és leigázott ötszáz éve, és ugyanazon az alapon. Kólát akar ott is, és legtrendibb memory-habmatracot meg európai módon párolt zöldséget* követel ahelyett, hogy a tradicionális lótejet inná, és sárkunyhóban hálna a szalmán. Dehogy akar ő úgy élni, ahogy az ottaniak, nyitottan, alázattal, egy hétig se. Pedig ezt kéne tennie, ha igazán a kultúrájukra volna kíváncsi, ahogy mondja, és nem csak egy gazdaságos nyaralást akarna kihozni a pénzéből, vagy téli depressziót űzni.

Ha nem épp a tájék nyolc-tízéves kislányait dugni. Vagy a béranya-turizmus miatt. Vagy plasztikai műttetni hatodáron.

Neki melege van, ő le ne égjen, ő beoltatta magát gondosan, neki Evian víz jár. Hagyják békén a kéregetők, és őt ne csípje meg a skorpió.

Undorító.

Én tudván tudnám, mi zajlik még Dubajban, és nem tudnám befogni a morális érzékemet. Ahogy az indiai nyomort is áthallanám a falakon, még a kis elkülönített, nyugatias erődítményekben is. És zavarna.

Európában maradok, alsó-csehországi kastélyok érdekelnek, a skandinávok, meg kultúrám bölcsője, Olasz- és Görögország.

Ufó vagyok? Ti hogy látjátok ezt, ízlésileg és morálisan? Mit éreztetek távoli tájakon járva? Volt-e éles ellentét, kulturális sokk, fogyasztói bűntudat?

* Ezt az anorexiás könyvben olvastam, Emma Woolf volt, aki végignyafogta ilyenekkel az afrikai luxusutazását, és csak egy kicsit szégyellte magát. Amikor Shrivert olvastam, aki felvázol egy olyan világot, amelyben a túlélés a tét, és nincs több stílbútor, dizájntárgy, de citrom és káposzta sem, s ahol úri huncutság a laktózérzékenység és a depresszió, akkor megint eszembe jutott Emma: jönne egy kis apokalipszis, mindjárt abbahagynád a lelkizést te is. Bocsánat, nem voltam píszí. De belefulladtunk a nyugati jólétbe, és szinte minden kínunk ebből fakad.

78 thoughts on “gyarmatosítók

  1. ❤ Átlagjóska ❤

    Amúgy igen. Agyhalálfaszt kapok, amikor kedves turista kavicsszobrot épít, mert jajjdeszép, miközben gőze sincs arról, hogy ezek eredetileg mire szolgálnak, mi volt a funkciójuk, és nem érti, ha helybéli lakos megvetően néz. Mondjuk csöppet sem européer és és nagyon nem skandináv helybéli lakos mindenkire megvetően néz, végletesen rasszista és soha nem PC. De hát ez már csak ilyen, ezek félig vadak maradtak a szívükben, barbár módon nyesik le a fejeket hosszas hallgatás és hümmögő mosolygás után, de elkanyarodtam!

    Igen, szóval másszuk egy hétig a gleccsert, egy percre állunk be a vízesés alá, gizdulunk mert ez most trendi, és többségében jómódúak engedhetik meg maguknak a nevetségesen drága árakat. Nem jellemző, és valószínűleg soha nem is lesz, a nyomottáras tömegturizmus, all inclusive szolgáltatások, mert másak az ország adottságai, ide túrázni jönnek a turisták, a szállodába meg aludni. Valamint, helybéli lakos azt mondja, hogy ha ez így nem jó, akkor inkább ne jöjjön senki, és ezt komolyan is gondolja, mint ahogy azt is, hogy bassza meg az autós, ha nem tetszik neki, márpedig a láthatatlan emberek ösvényét nem vágjuk át aszfalttal. Ezt egészen komolyan gondolják, például a főnököm is, aki milliárdos üzletember.
    Az elmúlt években komoly diskurzus folyt arról, hogyan lehetne limitálni a turisták számát, konzervatív értékek rabja, fővárost teljesen fölöslegesnek tartó helyi lakosok tömege gondolta úgy, hogy számolni kell a reptéren és adott számnál, többi peches turista meg majd szépen visszafordul. A főváros-ellenességnek egyébként itt komoly tábora van, észak-keleti birkatenyésztők uniója néven futnak, legalább tizenheten vannak, és meggyőződésük, hogy a városias lét tette tönkre az országukat (egy darab európai mértékkel is nagyvárosnak nevezhető település van, és mondjuk négy, ami csak itt számít annak).
    Kicsit álszent amit előadok, mert nekem a gizdulós turista biztosít munkát, de azért megnyugtató, hogy helyilakos keményen kontrollál, így ha esetleg bezár a bazár, én örömmel fogok elmenni, mert ezt tartom helyesnek. Egyébként próbálkoznak mindennel, legutóbb a kiadott építési engedélyek számát igyekeztek szabályozni, mert ugye akkor nem épül több szálloda, de ez meg ütközik azzal az engedménnyel, ami lehetővé teszi, hogy az adód jó részét fejlesztésre fordítsd befizetés helyett. Illetve, már gazdagokat hoz jó helyzetbe, kezdő üzletembereket meg ellehetetlenít, de helyilakos ilyenkor jégarccal rádnéz és közli, hogy kiafasztérdekel, itt nem lesz szállodaparadicsom. Mert a természet az úr, és ezt ők nem csak elfogadják, hanem gyakorolják és beépítik a mindennapjaikba, ilyen döntések formájában is. Előnyt kovácsolnak a hátrányból.

    Egyébként jellemző, hogy dörzsölt üzletemberek elég hülyének nézik az ittenieket, és megpróbálnak mindenféle ál-indokkal földekhez jutni, amire a helyiek egyébként borzasztóan érzékenyek. Nemrég, egy északi területet akart valami kínia fószer megszerezni, hogy ott golfparadicsomot építsen, csakhogy, kiderült hamar, hogy egy új kereskedelmi útvonalat próbál létrehozni, amit a függetlenségükre kényes és büszke helyilakosok azonnal megvétóztak. Aztán most ők golfoznak ott, mert az ötlet nem volt rossz.

    Szóval ez az ország egy jobb példa, de nagyon sok dolognak kell adottnak lennie ahhoz, hogy ez így működhessen. Függetlenek földrajzilag, speciális, szélsőséges környezeti adottságaik vannak, amiket kevés elkényelmesedett nyugati képes életstílussá tenni, borzasztó drágák és rendkívül zárt közösséget alkotnak, ami miatt egyáltalán nem érzik magukra nézve kötelező érvényűnek a liberális, européer magatartást. Ők amennyire azok, önmaguktól azok, valamint azt veszik át, ami nekik tetszik.

      • Például gender kérdésekben vérből libsik. Itt aztán nincs másodlagos szerepe a nőnek, sőt.! Természetes, hogy a fizikai adottságoknak megfelelően a férfi emeli fel a nehezebb tárgyakat, meg ugye itt nem a nők járnak terembe, hogy jól legyenek hanem mindenki ki van pattanva az életstílus miatt, amiben még gazdagéknál is benne van ötszáz birka, és annak minden gondja.
        Elég gyakori például a válás és a patchwork család, mert a nők hamar szülni akarnak, hamar megtalálják a megfelelő férfit, aztán jön egy másik, az is akar és rárabol a pasira. El is viszi, kész az új család, nincsenek nagy balhék, amolyan hidegséggel intézik ezt is, de azért egy-egy huszáros vágás várható az ellenféltől, mert ritkán törlesztenek, de akkor megérzed.
        Környezetemben négyből három családban ez a sztori. Összejárnak, mindenki mindenkivel jóban van, az egymásra utaltság nagy úr. A minap mesélte a tulaj anyukája, hogy nehogy azt higgyem, hogy három fia van. Van egy lány is, az a férjéé, pont egyidős az ő legidősebb fiával. Mindezt faarccal. Látva megrökönyödésemet, még hozzáfűzi: Johannisnak volt egy másik kapcsolata. Majd elmegy kökurt sütni. Nem nagy ügy, láthatjuk, hát utána lettek ők egy fájin kis család.
        Én azért örülnék, ha több izlandi film készülne, a humoruk hasasztó.

    • Biztos említetted már, de én nem emlékszem, melyik ez az ország?

      Ambivalens érzelmeim vannak a turistaságommal egyébként, megnéztem Velencét pl., ami gyönyörű, elborzadtam, hogy mennyi turista van (ahol én is a tömeg részét képezem), és pont arra gondoltam, hogy limitálni kéne a turisták számát.

      Valószínűleg ufo vagyok, soha nem építettem még kavicsszobrot, elmondod mire való?

      • Ezek afféle biztonsági pontok a hegyeken, felföldön keresztülhaladó embereknek. Mindig látótávolságon belül van a következő, és két távoli hely között pontosan kijelöli az útvonalat valódi utak, jelzőtáblák hiányában. Sok helyi még mindig használja, sőt, túrák idején csakis ezek segítségével tájékozódnak, és sok turista is nekivág gyalogosan, mert izgalmas, a legkevésbé károsítod vele a környezetet, és közelebb áll az itteni normálishoz mint a gps-szel agyonszabályozott instant séták. Például amikor quadtúrára mentünk, akkor is segített eligazodni egy-egy ilyen kupac, pedig a főnököm itt nőtt fel, ismeri a szigetet mint a tenyerét, ezek nem a répatárolóhoz meg patakászni szökdöstek stikában, hanem a vulkáni kráterbe meg a gleccserre. 🙂

        Persze mióta boldog-boldogtalan kavicsszobrokat épít, meglehetősen kusza a helyzet és a gyalogtúrázók és a helybeliek sem örülnek neki túlságosan, mert úgy tartják, hogy ez nekik megfelel így, ráadásul fontos funkciója van, és nem ritkán érzelmi, hitbeli kötődésük is van egy-egy építményhez. Többek közt a hidden people történetek is sokszor említenek ilyen kőrakásokat, gyakran ezek körül ólálkodnak ugyanis a szemtelenek. Ennek egy részét amúgy a recepciósunktól, meg a paptól tudom, elmentem egy istentiszteletre kíváncsiságból, és utána megkérdeztem tőle ezt-azt.

        Épp hasonló okok miatt vezették be azt, hogy az off-road vezetést és a zuzmó szedést már börtönnel is büntetik, mert a gazdag utazóknak meg sem kottyant a néhány száz, vagy ezer eurós büntetés. Nem ritkán táblákban vágták ki a zuzmót, ami általában húsz- harminc centiméter vastag a sík területeken, főleg a sziget szárazabb ághajlatú belseje felé, és átlag száz év kell, hogy ezt a vastagságot újratermelje a természet.

        Nos, bocs a bő lére eresztett mondandóért, keveset beszélek itt. 🙂

      • Köszönöm Pikareszk!
        Soha nem gondoltam volna erre a megoldásra a kavicsszobrokat illetően, pedig tényleg, milyen praktikus – lenne, ha más nem trollkodna bele 😦

  2. Hát, én kábé ugyanígy vagyok vele. Európai vagyok, soha igazán máshová nem vágytam, leszámítva mondjuk az Antarktiszt meg Izlandot. De már ezeket is kezdi tönkrebaszni a turizmus, én teljesen megértem, hogy a világ egyre több pontján kezd elegük lenni a helyieknek a turisták fentebb vázolt és abszolút többségben lévő típusából. Én Szentendrén nőttem fel és éltem sokáig, nyaranta a belváros közelébe sem mentem este nyolc előtt, élhetetlen volt és utáltam, ahogy mindent eláraszt a gagyi, és a japánok úgy vásárolják a magyar népviseletként eladott szart, mintha nem lenne holnap. És ez 25 éve volt, azóta a turizmusbiznisz a sokszorosára duzzadt. Ha külföldön járok, sokszor megfordul a fejemben, hogy biztos az itteniek is úgy néznek rám, mint én anno a japánokra, és nagyon igyekszem nem úgy viselkedni mint egy átlagparaszt, aki elszabadult egy hétre, és azt hiszi, most ő a király.

  3. Spanyolországban hiába kerestem az erdőket. Voltak fák, voltak az erdő minden kritériumának megfelelő növényzetek, de a fajok, amikből állt, nem adták ki nekem az erdőt, ahol szeretek kirándulni. A mediterráneum növényzete túl idegen kontinentálishoz szokott szememnek, orromnak, fülemnek. És ahol idegen érzetek ostromolnak, nem tudom magam otthon érezni.
    Sose vágytam Indiába, Thaiföldre, Japánba, brazil esőerdőbe. Képen szép, de nem hív, gyere, fedezz fel, tégy magadévá.
    Döbbenet és sokk – állítólag vidéki voltomból kifolyólag, mert ilyen Budapesten is akad -: szórakozóhelyek leszólító emberei a Rialtón, és nyomulnak, terelnének be az általuk reklámozott helyre.
    Meglepődés: a dánoknál nincs az ablakon függöny mégnincs leskelődés, szaunázó magyar kislányok közé fesztelenül beülő pucér finn asszony élménye.

    Ámulva hallgatom azt, aki rajong, epekedik adott kultúrák iránt (japán, koreai, stb.). Még a nyelvet is megtanulja. Akkor is, ha soha nem jut ki vágyai országába. Honnét eredhet ez a rajongás?
    Ha utazni vágyom, akkor Balkán, Baltikum, Ukrajna szerepel a listámon, esetleg cseh szász-svájc, Tátra, viszont német ajkú földre már nem merészkedem. nem rezonálok a lakóikkal. Valami hiányzik.
    Ha elhagyom az országhatárt, helyi tömegközlekedés használata, kisboltban vásárlás, turistairoda nélküli szervezés. Más az íze, de attól sosem gondolom úgy, na, nyaraltam valahol egy hetet, és onnantól átlátok, értek egy népet. Haha.

    Egy időben Finnországon csüngtem. Mármint a tájon, az emberek, a kultúra mellett elsiklottam. Ám amikor délebbre is megleltem ugyanazt, ami tetszett, a finn tóvidék imádata elsorvadt.

    Gyakran említed a skandinávot. Mit értesz alatta? Életmódot? Eszmét? Szemléletet? Embereket? Mást, vagy ezek és mások elegyét?

    • Köszi a beszámolót.
      A skandináv metafora. Jelenti a dán dizájnt, Mad Mikkelsent, a Dogma-filmeket, a társadalmilag felelős, önkritikus krimit, a népfőiskolát, a befogadó társadalmat, az alanyi jogon járó juttatásokat, a feminizmust, Ibsent. Mentalitást. Egyenlőséhget. Európát in its purest form.

      • A fura az, hogy sok skandináv ebből mit sem ért meg igazán.
        Vagyis tudogatják őket, meg ‘igen-igen, Skandinávia’, de onnét is egyre jobban az exportálható dolgok határozzák meg őket. Nagy divatja van a ‘Hygge’-nek, a ‘Lagom’-nak, a ‘Fika’-nak, minden vérskandinávnak kiáltott dolognak, mint a köttbullar vagy kanelbullar, de valahol üres ez az egész.

        Irodalmi kánonuk sincs például, nyilván más szempontok alapján működik az oktatás. Ez viszont számomra inkább szomorú, mert a skandináv irodalom vetekszik mondjuk a klasszikus német irodalommal, eszméletlen okos és jó íróik, írásaik vannak (nem csak a nagyok, mint Strindberg, Lagerlöf vagy Ibsen). Persze ott európai szemmel a mai napig minden egy kicsit lassabban folyik.

        Nem szeretek ajánlgatni, de a Världens modernaste land, mint sorozat szerintem nagyon tetszene neked. Egy svéd riporter járogatja körbe a skandináv életérzés mikéntjét, nyilván svéd szemszögből, de nem mellőzve az öniróniát. Sokszor nagyon vicces, néha pedig igazán elgondolkoztató.

        Ne haragudj, ha okoskodásnak hatott, csak mélyen érzem a skandinavizmusodat és ha róluk van szó, nem bírok meg nem szólalni. 🙂

      • Vannak műfajok, ahol nagyon érzed azt, hogy ez más, mint az eddigi, ez tényleg skandináv. Kiemelkedően erős lélektani drámákat tudnak pl. összerakni. Hatalmas összegeket fordítanak a skandináv kultúra külföldi reprezentáltságára. Az Augustpriset, bár nem régi kezdeményezés, de minden évben nagy esemény. Magyar szemnek ez tényleg más dimenzió.

        Hétköznapi szinten viszont nem érzem ezt a nagy öntudatot, pedig hat-hét éve vagyok velük napi kapcsolatban. Persze tudom, hogy ez rétegfüggő is.

        Kíváncsi vagyok, te miben látod az öntudatukat.
        Lehet, tudnék belőle tanulni, meríteni.

    • Termékeny téma, hogy tényleg meddig érdeklődés és honnan odapofátlankodás (avagy mi az, ami _tényleg_ cultural appropriation és mi az, amibe csak bele lehet kötni.). Vagy meddig valódi érdeklődés, és honnan általánosító egzotikumfétis. Ezt mindenkinek magának kell belőnie – ha már felmerült a kérdés, akkor kell vele foglalkozni.
      Kilométeres kommentdiaré jő, sok lényegtelennek tűnő sajátélménnyel, hangosan gondolkozom.

      Nekem saját kapcsolódási pont az jutott eszembe, hogy
      a) zömmel szomszédos, ismerős, európai úticéljaink vannak, én tanultam lengyelül (egyre többet térek hozzá vissza, talán egyszer normálisan meg is tanulok), Ember csehül, úgyhogy Szilézia és Csehországon át haza stb, 2007-ben elmentem Romániába Câmpulung Moldovenesc-i népzenei fesztiválra Bukovinába, szintén nem nagy fehér memszáhibnak, hanem mert érdekelt, hogy hogy is van ez. Akkoriban sok román zenét hallgattam, irodalmat olvastam és kicsit elkezdtem románul tanulni is. Naná, megdöbbent erdélyiek kedvéért mondom: nekem nem kötelező, engem nem vizsgáztattak belőle morcos nénik-bácsik stb Én nem hányok hupililát már csak Eminescu említésére is. De néha ott is úgy éreztem magam, mint a bazári majom, pusztán azért, mert odamentem és nézek
      b) nekem valamiért a relatíve távolabbi perszeveráló beakadásom Örményország. Egy hónapja elkezdtem még a nyelvvel is kísérletezni a tentatív tanulás (esés-kelés) jegyében. Ha nem tanulom meg, akkor se leszek butább tőle, elfér. Na azzal vagyok úgy, hogy mennék is, de másfelől meg minek? (Katasztrófa)turistának? Nincsenek katasztrofális állapotok, de hát milyen legyen, na, emberek élnek ott is. Én meg akkor már az “odabattyogok, megnézem” elvét követném, nem a buszos turistulást. Láb alatt lenni? Megnézni az akármit? Szóval ha egyáltalán elenne oda a fene, nagyon ki kéne ezt találni.

  4. Említetted Portugáliát, mi most nyáron odautazunk, mert kíváncsiak vagyunk rá, és mégis Európa része az az ország is. Miért érzed soknak Portugáliát?

    Nagyon szeretek utazni. Munkám miatt is utaztam rengeteget Európán belül és kétszer kívül is. Ha turistaként megyek, nem keresem az aranykalitkaként elzárt tengerparti szállodákat, nekem az nem turizmus (pihenésre mondjuk biztos jó lehet, de elunnám magam), hanem inkább csillagtúra helyszínt keresek, ahonnan felfedezhető a környék (ebből a szempontból remek egy egyszerű szállás, hiszen csak aludni járunk oda). A kötelező látnivalókat csak érinteni szoktuk, ha útbaesik akkor megnézzük, ha nagy a tömeg, vagy messze kéne zarándokolni, akkor kihagyjuk.
    Van olyan, amit mindenképpen szeretnénk látni, azt előre megszervezzük (pl. képtár, múzeum), de ez a kevesebb.

    Van egy ismerősöm, akinek a bakancslistáján Japán volt a nagy álom. Évekig szervezte, egyedül ment, egy hétre, részletes tervet csinált, útinaplót írt róla, nagyon élvezetes volt olvasni.

    • Lelóg Európáról már, ott elhajlik az óceán. Peremvidék, kifele néz, meg a gyarmatosító múltba. A kerseztbe-kasul átjárt, keveredős Spanyolországgal szemben. Van benne mór jelleg is. Felismerhetetlen antropomorfia. Hatalmas élmény, igalmas, csak már nem úgy Európa, hogy ismerős legyen. Málta sem. A többi, ahol jártam, mind középen van (Németország, Ausztia, Csehország, Szlovákia, Svájc, Anglia, Belgium, Luxemburg, Franciaország, Észak-Olaszország… kivéve: Törökország, de oda vittek, meg Finnország).

      • És amúgy, a portugál emberek is valahogy melankolikusabbak, mint a spanyolok, mintha az elveszett gyarmatok, vagy nem tudom. Egyik legismertebb költőjük, Fernando Pessoa, fő alaphangulata a ‘saudade’, egyfajta hiány és vágyakozás. Egykor évekig portugál szakos voltam, de úgy, hogy előtte spanyolos is voltam. Mindkét országba nagyon szeretek menni is, beszélni is a nyelveiken, van helyi barátnőm, rokonság itt-ott – hát, én ezt szűrtem le.

  5. Pikareszk, Izlandon vagy? 🙂

    Érdekes téma az utazás, nekem életcélom mindent láni, amit biztonságos (sajnos Szaúd-Arábia, Afganisztán és Venezuela így kilőve). Eddig Európán kívül kétszer voltam, így csak arról tudok beszélni és engem a más kultúrák felfedezése éppen azért izgat, mert más és sokszor nagyon más. Thaiföld valóban turistaparadicsom volt, de minket nem érdekeltek a spa resortok sem az elefántháton ülés és nincs fényképem elkábított tigrissel sem. Ezzel szemben mostunk ételt elefántoknak egy nekik épített menhelyen, utaztunk hajnalban helyi tömegközlekedésen, keveredtünk el piacon, ettünk utcai árusoknál és imádtam minden percét. Harmadannyit költöttem 2 hét alatt, mint azok, akiknek kontinentális reggelit szolgáltak fel a tengerparti szállodákban. Dél-Korea fővárosa pedig, a másik úticélom civilizáltabb, mint az angol város, ahol élek. Nincs szemét, az emberek udvariasak. Modern, fejlett. Nagyon pozitív élmény volt.
    Megértem az undort a ‘fehér turista’ jelenség kapcsán, szánalmas és sajnos elkeserítő is, mert nagyon sokszor mások isszák meg a levét az európaiak kényelmének a tengeren túl. De hogy lemondjak arról, amit ez a gyönyörű világ kínál, mert nem ismerős? Annál jobb. Pl. Franciaország sosem vonzott, jövőre Izrael van tervben.

    • Dehogy mondjál. Ha tetszik. Amit írok, nem normatív. Azért írom, mert nem szoktunk így gondolni erre a témára, csak automatikusan lájkoljuk, elismerjük, vágyjuk az “utazéást”, ami cseppet sem problémátlan ténykedés ám. Csak a “bakancslisták”, az ujjongás jön mindenhonnan. A kimaxolt élet: minél több helyet, várost begyűjteni. Nyilván van ennek élményszerűbb, igényesebb verziója is.

      Termék ez is, megvehető. Én is vettem ázsiai gyártású adidas felsőt, mert tetszett, nincs bűntudatom.

      Engem nem vonz az egzoturizmus, nem értem, nem érzem, nekem itthon van dolgom és teljesen másra költenék és költök. Ugyanúgy nem jut eszembe Ázsiába menni, mint szemöldököt tetováltatni: hamisnak érzem. De abban biztos vagyok, hogy sokakat azért vonz, mert trend, és még sosem gondolkodtak el rajta, mi a turistáskodásnak az alapja, hatása, hogy mi teszi lehetővé, elérhetővé, illetve nem-szilárd értékrendre került rá ez a vágyakozás.

      És még abban is biztos vagyok, hogy túl sokat instázunk, facebookozunk, nézegetjük egymás élményeit.

      • Koltoi kerdes volt egyebkent, nem erzem azt, hogy meg akarsz gyozni. Velemenyed van, ala is tamasztod, ennyi. En csak azt mondom, hogy turistanak lenni ezerfelekeppen lehet es en bizom abban, hogy az enyem miatt nem tartanak nyitva a krokodilshow-k meg az utszeli poloarusok. Latom a jelenseget en is, Balin pozolo photosoppolt szepsegek, inspiralo idezettel a kep alatt stb. Kello alazattal feheremberkedni tenyleg intelligencia kerdese. Mivel sajnos nem allok ugy anyagilag, hogy evente 2-3 ilyen utat megengedjek magamnak, eloszor az olyan orszagokat fedezem fel, amik valamiert vonzanak, tortenelem akar vagy lakik ott valaki, akit szeretek es reg nem lattam. Es igy igazan tartos, szep, jo elmeny. Majd ha eljutok oda, hogy kifogytam ezekbol es mondjuk Mexikoba megyek csak ugy, lehet mas lesz.

    • Az általam bírált fehérember-gőgnek egyébként része az is, hogy mindenben azt keresi, hasonlít-e, és nem az eredeti jellegre kíváncsi – elismeri, ha az adott fejlődő vagy harmadik világ “kulturált, tiszta, civilizált” – valójában: elnyugatosodott, elvesztette eredeti karakterét.

  6. Ezért szoktam azt mondani, hogy egzotikus út nincs az utazási irodában. Mert minden uniformizált. 100 éve még lehetett, de inkább a XVIII. században.
    És Ciprustól Tromsø-ig cappuccino, Európa is homogenizálódik.

      • Az biztos, hogy Norvégiában volt eddigi európai utazásaink során a leghatározottabban olyan érzésem, hogy ez egy más világ. Még a főváros is. Igazából rajtuk múlik, de a kulönállásuk, (gazdaság, gondolkodás, szokások, törvények) amit nem tolnak az arcodba, hogy mi mások vagyunk ám, működik. Nem véletlen nem EU tagok ők többek között.

  7. Az a szó jutott eszembe olvasás közben, hogy ‘kultúrafogyasztás’ (vagy ‘kultúrafogyasztó’).

    Pont a bejegyzésben leírt konnotáció társul hozzá a fejemben ezzel kapcsolatban. Nem vagyok benne biztos, hogy a kultúrát ‘fogyasztani’ kéne, az alapból nem is arra van. A cikkben leírtak semmiben sem különböznek attól, minthogy óhajod szerint elédraknak valamit, megeszed, aztán pár nap után elbúcsúzol tőle.

    Szellemileg azonban nem lehet zabálni, a legtöbben mégis ezt csinálják. Összetákolják maguknak a ‘mindenből csakis a jót’ és behabzsolnak belőle, hogy aztán egy szellemi gyomorrontás keretében majd ki is fossák az egészet úgy, ahogy van. Az fel sem merül, hogy egy-egy ilyen élményt esetleg ‘jól meg kellene rágni’, vagy hogy kontextusba kéne helyezni, hogy mindezek függvényében újraértelmezhessük a valóságot.

    De miért nem?
    Ennek lenne igazán értelme.

    • Szerintem az egyes népek kultúrája, jellegzetességei, ételei stb. identitást hordoznak és saját világ, eszmei érték.
      A kultúrproduktumok, a dolgok viszont (színdarab, könyv, épület) igenis termékek is, van marketingjük, és fogyasztásra szánják őket.
      Egy kicsit túlzásnak érzem azt, ahogy írod a habzsolást és fogyasztást, vagyis ezt kárhoztatni. Bár sokan lennének, akik érdeklődnek egy-egy kultúrproduktum iránt és meg is fizetik, valóban falják, magukévá teszik, nem csak letöltik vagy felszínesen belelapoznak.

      • Csak a jellegzetességeket egyre nehezebb megtalálni. Biztos éhes vagyok mert most csak a nemzetek konyhái jutnak eszembe. 🙂
        Ha kerestük, megtaláltuk Rómában, Párizsban, Bécsben is, de már keresni kell mert a nyuugatitúrista igények szerint alakulnak. A kínai indiai ételek tekintetében 100%ig igazad van.

      • Így van, ez két külön dolog, de valahol mégis összeér.

        Én azt érzem, hogy ez így jelen van. Mert rengeteg dologhoz úgy nyúlunk, hogy nem értjük. És ezzel sincs baj, mert akkor meg lehet próbálni megérteni. De valahogy mégiscsak azt látom, hogy legtöbbször az van, hogy amit az egyszeri ember nem ért, amivel nem tud mit kezdeni, azonosulni, az rögtön szar is. És ennek hangot is ad. Aki pedig veszi a fáradtságot, hogy megpróbáljon megérteni valamit, ami számára új, az a többség számára csak az egyszeri bolond lesz, aki “próbál úgy tenni, mintha értené” és ezért “biztos azt hiszi, több nálunk”.
        Bár ne ezt látnám sokszor, de annyira tipikus.

        És napi szinten érezni ezt a fajta dölyfösséget a kultúrákkal, mint életközösségekkel kapcsolatban is.

        “Milyen hülyék már, hogy fejkendőt hordanak.”
        “Ugyan minek kell megrohasztani a cápát, mielőtt megeszik?”
        “Basszus, miért nem égetik el inkább az összes óriás lódarázsfészket, máris nem halnának bele ennyien a csípésbe.”

        Végtelenségig tudnám folytatni.
        Erre a folyamatra próbáltam hasonlatot találni.

        (Persze, hogy fogyasztásra szánják őket és persze, hogy termékek is. Sok jó oldala van ennek. Viszont nem tudom, hogy a száznegyvenezredik sablonsztoris-vámpíros könyv valóban kultúrproduktum-e.)

        Abban viszont igazad van, hogy stílusomban talán túlzó vagyok.

      • “legtöbbször az van, hogy amit az egyszeri ember nem ért, amivel nem tud mit kezdeni, azonosulni, az rögtön szar is.” Vagy nem szar, hanem lelkesedik érte, de ugyanúgy nem érti. Ezt kérik ki maguknak a cultural appropriationnel érvelők. Hogy ez sértő.

        Szerintem nem szar, csak alázattal belátom, hogy nem az enyém, nem érthetem. Mímelni az értést, felvágni az egzotikummal nem akarok.

        Fejkendő: nem hülyék, de itt is hordják. Van olyan arabkulturális-azonosulós érvelés, hogy hordjunk mi is, az megemeli a nőt. Mit tesz isten, elhízott nő…

        Vámpírsztoris könyv: persze, hogy kultúrproduktum, sőt, a reklámfilm is az. Megtalálja ki-ki, ami kell neki. önszabályozó a dolog.

  8. Nászútra Németországba mentünk + némi Hollandia. Azt a döbbenetet, amikor megkérdezték az emberek, hová megyünk, és mi megmondtuk….! 😀

  9. Pont ellenkezoleg erzem. Az egzotikus helyek nagyon be tudnak szippantani egy idore. De, ettol meg tudom ki vagyok, nem itatodom at a kulturaval (leszek dervis vagy ilyesmi, majmolok valami helyit) csak szemlelodom es azt nagyon elvezem. Egyiptom, de meg inkabb a sivatagi taj a gyengem. Ott ereztem ra eloszor a kornyezet “torekenysegere”. Eldobunk egy narancshejat es meg sokaig ugy marad…
    A vietnami etelek egyike (autentikus) azota is keresem azt az izt, meg soha semmi nem izlett annyira. Felvillanyoz, epp a markansabb kulturalis kulonbseg, de ennek ellenere nem szeretnek pl.Thai foldon elni. Mexikoban inkabb, egy darabig.
    Az Ireket csipem nagyon, ott azert nem erhet nagy sokk. Portugaliat milyen jo lenne kicsit megismerni, meg is csak Saramago hazaja.
    Del- Amerika is nagyon vonz es ebben Marquez a ludas, mert nelkule lehet, hogy nem kulonosebben izgatna.
    Egyiptomban nem is turistakent jartam es nem (csak) turistaknak valo helyszineken, varosreszekben. Nem is fostam, pedig vedeltem a csapvizet (ennyire fasza csaj voltam 🙂 ) es megettem mindent amit elem toltak. Nagyon erdekes, sot fura volt teljesen kivulallonak, idegennek lenni, nem elutasitottnak, de nem is befogadottnak. Kicsit olyan volt mintha filmet neznek amiben tortenetesen benn vagyok en is. Jo lenne sokat utazni, de mar oregszem es csak is kenyelmes korulmenyek kozott elveznem, asszem.

    • Mexikó a következő uticélom 🙂 Aztán Japán.
      Én általában odaköltözök a helyekre, nekem ez vált be, csak hát nem lehet örökké csinálni.
      Saramago ❤

      • Most amúgy van nekem ez a másik dimenzióm, a kerámia-mozaik vonal és az is visz Portugáliába, meg egészen más helyekre, mint ahová ösztönből vagy belső indíttatásból, észérvek nélkül mennék.

      • Odakoltozes, a leheto legjobb. Mielott elkoltoztem volna masik orszagba, a posztban leirtakhoz hasonloan viszonyultam, de pont a mashol elesemnek koszonhetoen ez teljesen megvaltozott. Most ugy erzem, hogy haza telepulni “hiba” volt, visszatekintve sokkal tartalmasabb volt vendegsegbe hazajarni. Jo mashol elni es ujra felmerult bennem ez a lehetoseg, de csak jovore lehet esedekes. Izlandra szinte majdnem eljutottam kenyszerusegbol, mert oda nem vagytam. De ahogy irsz, szinte banom, hogy meg sem. Az eszaki orszagok nem kulonosebben izgatnak, annyira biztos nem, hogy oda koltozzek huzamosabb idore.
        Keramia-mozaik, engem is erdekel, csak te el is kezded en meg csak almodozom.

      • Pf, Luc, míg itt vagyok, welcome 🙂
        Érdekes, mert vonzani sosem vonzottak az északi országok, de Izland benne volt a fejemben, méghozzá épp azért, mert misztikusnak tűnt. De sosem gondoltam, hogy ide jönnék, pláne nem hosszabb időre, annyit tudtam, hogy borzasztó drága.
        Aztán amikor jött a lehetőség, egészen picit hezitáltam, sőt, semennyit körülbelül. 1-2 napig gondolkoztam, de inkább emésztettem a lehetőséget, mert az, hogy ezt meg lehet csinálni és érdemes is, egyértelmű volt már az első pillanatban.
        Én nagyon készülök haza, egyébként. De vegyesek az érzéseim és parázok. Nem az egzisztenciális kérdések, hanem a Zemberek és a közgondolkodás, morális állapotok miatt.

      • Ja igen. Valaki fentebb említette, hogy mennyire korlátolt dolog ez az egyhetes utazás valahol. Egyébként igen.
        Én összegyújtöttem anno egy tíznapos szállodás utazás árát, és egy hónapot töltöttem belőle Franciaországban, a déli vidéken. Magánszállás, boltban vásárlás, és a munkaidőben meg kikapcsolódás, városjárás, múzeumok és a helyiek bámulása. Én ezt ismeretszerzés gyanánt sokkal hasznosabbnak és hatékonyabbnak érzem, valamint ezek az élmények megváltoztatnak. Megélni, megérteni valamit nagyobb esély az elfogadásra, szeretetre.

      • Az egyhetes utazassal nincs gondom, foleg a jelenlegi helyzetemben barminek orulnek, mas perspektiva az, de soha nem mondanek egyetlen kultirarol vagy orszagrol, annak embereirol sarkos velemenyt egy hetes turistaskodas utan. 9 ev utan (sem vagy) csak ovatosan fogalmazok, ki nem allhatom amikor valaki itelkezve, szerinte tutit mondva osztja az eszt arrol az orszagrol ahol eppen el.
        Par eve en is nagyon haza akartam jonni, igy hat megtettem. az elso honap egy remalom volt, depresszio, utana az egzisztencialis problemak, gyakorlatilag egy evig nem volt munkam, most van, de alul fizetve, felorli az idegrendszeremet.
        Nem becsulom ala mar az anyagi vonatkozasokat,es az egzisztencialis biztonsag mellett kint szabad voltam, nem kellett megfelelenem ilyen mennyisegu hulye elvarasnak. Ezt nehezen viselem. Rossz dontesek hosszu sora vezetett idaig, talan sikerul korrigalnom, de itt, ez nem az a hely, ahol siman, gyorsan, hatekonyan lehet valtoztatni.

  10. hu, de baromi jo tema megint!
    nagyon egyetertek es egyutterzek azzal, hogy ez az egyhetes elorecsomagolt turizmus, amiben az ember elvarja, hogy neki rend legyen meg tisztasag egyiptomban meg thaifoldon, az merhetetlenul gaz, kizsakmanyolo es egyben raadasul korlatolt es nevetseges is.
    egesz konkretan melyen megvetem a turistafalanszterekbe utazokat, akik orulnek, hogy az adott orszag valosaga es nyomora nem jut el hozzajuk. hat pedig ott az a valosag, es ezzel nem muszaj szembenezni, de akkor menj a balatonhoz. a minel messzebbi strandonfetrengos-all inclusive utazasokat meg nem is ertem, ha csak ezert akarok menni, akkor tenyleg a balatonra megyek, ugyis a tarsasag a lenyeg, napfeny meg vizpart ott is van, de kiadni egy rakas penzt azert, hogy a vilag vagy akar a kontinens tulfelen csinald pont ugyanezt egesz nap? rejtely.
    viszont a vilagbol annyit megismerni, amennyit be tudunk igazan fogadni, az szerintem gazdagito es nagyon izgalmas dolog.
    igaz, nekem is csak egy-ket hetre van lehetosegem utazni, de elkepeszto elmenyeim voltak igy is, es sose a kenyelem es az elorecsomagoltsag hozta. barhova elmennek, es engem speciel nagyon erdekel del-amerika, meg eszak is, bar azert az usa az bizonyos ertelemben europeer dolog, new yorkban voltam egyszer ket hetig, felejthetetlen volt, es meg izraelt is europanak szamolom bizonyos ertelemben, ott egy ismerosnel laktunk, aki vitt minket mindenhova, amit o helyi lakoskent erdekesnek tartott.
    a legnagyobb kattanasom viszont a posztszovjet orszagok, a legjobb baratnommel tiz evvel ezelott kitalaltuk, hogy eletunk soran vegigjarjuk a volt szovjetunio osszes allamat, es ebbol eddig hihetetlen kalandjaink szarmaztak, mondjuk voltunk decemberben feherororszorszagban, meg vegig marsrutkaztuk ormenyorszagot, gruziaban voltunk tobb hazibuliban, ilyen youth hostelekben laktunk mindenhol, gruziaban peldaul valami alter gyereknel, aki otthon termesztette a fuvet, es a haverjaival az udvaron fetrengett a fuggoagyban egesz nap.
    tavaly kirgizisztanban voltunk, ott foleg kirandultunk, es igenis a szalman aludtunk a hegyi kunyhoban a pasztorcsaladnal negy napig, mondjuk ez valoban turistaprogram volt, mert lovon mentunk vegig, de azert ott nem tul sok a turista, mondhatni. es nem is ertettem azokat, akik azt kerdeztek, mikor hazajottunk, hogy hu de durva, nem furodtetek negy napig, hogy birtatok. hat nem ezzel foglalkoztunk, es nem volt. ra lehetoseg. nem mondom, a kovetkezo allomasunkon (altalaban ugy utazunk, hogy ha van tiz nap, akkor kettot-harmat toltunk egy helyen, es megyunk tovabb) eleg jol esett a megtisztulas 🙂 bereltunk egy dzsipet, kiderult, hogy mindenki olyannal jar ott, pedig baromi gizdanak ereztem magam, hogy ilyet vezethetek, aztan a kovetkezo kisvarosban ket ora nem telt bele, es osszeakadtunk valami helyi egyetemistaval, aki remekul beszelt angolul, es masnap elvitt minket meg valami nala allomasozo spanyol haverjat egy fantasztikus kirandulasra, szoval ezek a teljesen random dolgok hataroztak meg ezeket az utazasokat, amik joreszt kenyelmetlenek es macerasak, de eletem legnagyobb elmenyei.
    del-koreaban meg egeszen veletlenul voltam, mert a baratom nagy hokiszurkolo, es negy eve ott volt a hoki vb, es a magyar szurkoloi csoporttal mentunk el valami nagyon komoly csoportos kedvezmennyel, amugy kelet-azsia engem kulonosebben nem mozgatott sosem, de ott volt a lehetoseg, es borzaszto izgalmas volt az is, noha szoul szerintem befogadhatobb europai szemmel, mint azt elore kepzeltem volna.
    europan belul is ertek hasonloan izgalmas elmenyek, par eve a baratommal romaniat autoztuk korbe, a duna-deltaban voltunk par napig, ami egeszen csodalatos, meg romaniaban en amugy is sokat voltam mindenfele okokbol, boven nem csak erdelyben, de ott is sokszor. nemetorszagba csak baratokhoz meg munkaugyben jarok, mivel nemetul eleg jol tudok, igy az nekem teljesen otthonos valahogy, de nem koltoznek oda.
    de hat ezeknek mind pont az a lenyege, hogy azt lasd, ami ott tenyleg van, mert kulonben semmi ertelme.
    a kenyelmetlensegeken valo nyafogastol meg engem teljesen kilel a hideg, hat bazmeg, ha evian vizet akarsz meg memoriamatracot, meg tokeletes enteriort, akkor menjel wellnesshotelbe pharoddal, azt’ csokolom.
    ja es meg valami: ez mar megint olyan, hogy evek ota mondom, es most megis te fogalmaztad meg: hogy nekem ne nyuljon a bugyimba olyan, aki nem tudja a vukot meg a turorudit. teljesen fura gondolat. na jo, egyszer egy nemet volt nekem is, de az tenyleg egy teljesen meltatlan este volt freiburgban a haverjaim haverjaval, de asszem, ott nem sok beszelgetes volt a kulturak talalkozasarol.
    nekem amugy meg az is roppant frusztralo, ha az, akivel amugy nagyon egy huron pendulok, nem ert magyarul, hiaba tudok jol nemetul, es turhetoen angolul, valahogy az egesz szemelyisegem, humorom csak magyarul jon at. emlekszem, egyszer ezzel az izraeli barattal harman ultunk egy kocsmaban hollandiaban, valami nagyon mely beszelgetest folytatva elegge reszegen, es veletlenul elkezdtem a srachoz magyarul beszelni, majd amikor rajottem, hogy nem erti, konkretan sirva fakadtam, mert az nem letezik, hogy aki ennyire erti, hogy mit mondok, amikor a szivem legmelyebol beszelek, az ne ertse meg, akarmit is mondok 🙂 de igy is, az egy nagyon szep este volt.

    • Azért a Karib-tenger színei… na. Az nincs itthon.

      Meghalt Koller Katalin, aki táncos volt meg szépségkirálynő, és végignéztem a fotóit. Ő már betegen, de tökéletesen sminkelve, öltözködve végigjárta a világot, a Helyeket. De tényleg az összeset, Indiát, Marokkót, Dél-Koreát, Kubát, Mexiót, Dél-Franciaországot. Mindebben pártfogóként segített a Gattyán, ha jól veszem ki a szavaiból (vagy a gyógykezelésben). Nagyon szép fotói lettek. Aztán meghalt, és most már csak a fotói vannak. Én ezt mint az élettől való búcsú gesztusát el tudom fogadni, sőt, szépnek látom, nem ítélkezem, főleg, hogy ennyire helyes(nek tűnő), kedves lány volt. Annak ellenére, hogy én nem erre költenék, mert zavarna a tudat, hogy ahol én jól mulatok, ott mások mennyivel szegényebbek.

      • Nem, a” mennyivel szegenyebbek”. Itthon is vannak boven, nem kell Afrikaig menni. Erre gondoltam, nem a karibi szinekre.

      • A harmadik világ szegénysége szerintem más jellegű, főleg odamenni “megcsodálni” az eoroízlésnek is alkalmas részét, ötcsillagos szállodába igen visszás. Itthon itthon vagyok, ide nem jöttem, itt vagyok, itt kevésbé mulatok, inkább élek, én mosogatok és takarítok, és nem nézelődni meg lelkendezni vagyok itt, facebookon élni, hogy merre jártam, de érdekes.

        (Bennem nagyon könnyű volt bűntudatot kelteni bármilyen fogyasztói magatartás, apró luxus miatt, de ezt befejeztük, szívtam és mozgalmárkodtam én eleget, és világos volt, hogy a véleményezők irigységből és intoleranciából csinálták. Nem áltatom viszont magam azzal, hogy nagyon öko döntés a szépedzőcucc-, kortárskultúra-, papírkönyv-, négylábúhús-, németélelmiszer- vagy menőgym-mániám, de ez van, fontos a minőség.)

      • Bennem az ot csillagos szalloda fel sem merult (en meg sehol sem jartam ahol joval magasabb szinvonalon toltottem az idomet, mint a helyiek). A seggemet is bevizezett kendovel mostam meg, mert keves volt a viz, ra is ebredtem hamar, hogy milyen szerencsesek vagyunk mi itt.
        Csak azt akartam vegul is jelezni, hogy jobb korulmenyekbol elutazni szegenyebb helyszinekre, nem olyan problemas, a hozzaallas, erzekenyseg viszont fontos es a motivacio is. Ez utobbi lehet kiabranditoan ilyen-olyan. Es, hogy az ott tapasztaltakkal mihez kezdunk. Asszem.
        Az itthoni szegenyseg jelensegevel nehezebben boldogulok, valoszinu, pont azert mert itt elek, melyebben vagyok erintve ennelfogva.

      • Csak arról beszélek, amiket mindig kiposztolnak.
        Nekem az öt csillaghoz/dizájnszállodához csak gazdag európai helyeken van pofám. Életem legszebb élményei, szerves, nem közegidegen volt. Se Barcelona, se Sitges.

      • Meg a Transzszibériai Expressz kelet-nyugati vonala. Na az még egy hatalmas álom!

      • Egyszerre nyitottam meg a hozzászólásat és egy blogot, melyen egy grúziai lovas- raftingos kalandtúráról ír. 🙂
        Egy ilyen túrára szívesen elmennék, ha közben a helyi kulturával és emberekkel is megismerkedhetnék, egy hozzáértő vezető társaságában.

  11. Én mennék el Európából. Messzire.
    De aztán belegondolok, hogy innen, a nyugati gettóból nézve a multikulti már nyomasztó.
    Akkor most hogy van ez? Elmegyünk tevegelni Marokkóba, de amikor hazajövünk, a piacon ne arabul kiabáljon a gyümölcsárus, és a grillcsirke ne legyen halal??
    Nem turistának, de mennék. Dél-Amerikába, úgy hogy tudok spanyolul, és helyi járatokon utazom, Izraelbe zsidóként, Iránba, úgy hogy felveszem a zoroaszter vallást. Vagy Tahitira. Ez még realizálható is lenne, ha lesz francia állampolgárságom. De akkor öntelt gyarmatosítóként érkeznék oda. Meg kell tanulni polinézül, hogy ne franciául beszéljek velük.
    (Ez még egy idegesítő dolog a nyugati turizmusban, hogy mindenhol kikövetelik az angol tudást, minimális energiát sem fektetnek bele a helyi nyelv megismerésébe.)
    Az én lelkemnek van egy nem-európai része. Vagy minimum cigány, aki folyton menne. (Papíron nincs bennem hegedűvonó). Érdekes, ahogy említetted Görögországot, mint a kultúránk bölcsőjét, nekem sosem volt igazán az úticéljaim között. És Firenze reneszánsza sem érdekel, annyit tanultam róla a főiskolán. Skandinávia se vonz.
    De lehet, hogy menekülés ez? Vinném magammal az európai depressziómat mindenhova, hátha egyszer végre kiesik valahol a hátizsákomból? Idealizálok valamit, amit úgysem fogok élesben kipróbálni? Én agyon romantizáltam Párizst is, mielőtt kiköltöztem, most meg hajlamos vagyok a pokol egyik bugyrával azonosítani. Nyilván mind a kettő irreális.

    A bugyimba viszont bárki benyúlhatna már, aki tudja hova és hogyan kell nyúlni. Akár nő is.
    (Én kérek elnézést.)

  12. “Nem volt még külföldi csávóm – az nem lehet, hogy aki a bugyimba nyúl, ne tudja, ki Vuk és milyen a túró rudi.”

    Akkor nem te voltál az a migránssimogató balos turbóaktivista, aki 2015-ben sorban elégítette ki az ide sodródott mosdatlan kanos vadembereket? Elég köztudott hír, hogy a “segíteni” kijáró aktivistanők nem csak az élelmiszerre vonatkozó éhségüket elégítették ki….
    Kíváncsi vagyok hány ide nem illő félvér korcs fogant akkoriban, mikor ez a horda végigvonult az országon.

    “Undorító.” – Mért lenne undorító? Mert jaj white guilt? Hát én szarok bele, én büszkén és öntudosan hiszem, hogy a világ azért forog, hogy a fehér embernk, azon belül is a fehér ordinary people-nek jó legyen. Szarok arra, hogy a barbár népeknek jó-e vagy sem, felőlem meg is baszódhatnak. Engem csak az érdekel, hogy én és a hozzám hasonlóaknak jó legyen.

    Mellesleg a klasszik gyarmatosításnak volt egy nagyon szép civilizatórikus célja, csak a mai ultrabal hiszi azt, hogy direkt csakazért mentek oda, hogy sanyargassák őket. Hittek abban – mint utólag kiderült, tévesen -, hogy neveléssel, támogatással, civilizálással őket is a Föld fejlett nemzeteinek sorába lehet emelni.

    • 1. Nem, nem én voltam az. Nem volt módom kijárni, de főleg gyerekekkel és családokkal foglalkoztak azok az ismerőseim, akik segítettek.
      2. De a jelenség nem is létezik, ez csak irigy frusztrációja a sápadt, kólásüveg alakú, nem túl vonzó, nőre éhes, ugyanakkor nőhöz nem jutó, és ezért nőgyűlölő lúzereknek, akik más választásaiba, szexuális ízlésébe, magánéletébe szeretnének beavatkozni.
      3. Egy Földünk van. Ezt elfelejted. Szarhatsz bele, persze, csak ne legyél rá büszke.
      4. Beléd nem sok morális érzék szorult, se méltó, felelős viselkedés, olyasmi, amire európaiként büszke lehetnél. Csak egy netkapcsolatod van, rengeteg dühödt, buta, ide nem való gyűlölet, meg unatkozol. Úgyhogy pofbef.

      • Hát, sajnos attól függ. Nálunk, akik így gondoljuk mint te, nem menő tényleg. De olyan mélyen gyökerező dolog ez, hogy igazából kicsi alterközösségnek látszunk néha. És ha a felszínen el-el tűnik, válsághelyzetben durván bekapcsol.

    • ..és a klasszik gyarmatosítók áldásos tevékenysége nyomán felemelkedhettek volna a fejlett nemzetek sorába, akiknek tagjai nem szégyellnek ennyi gyalázatosan ostoba hülyeséget összehordani.
      Ugye, ez csak egy troll?! Vagy tényleg fullba nyomja a kretént?

    • “Engem csak az érdekel, hogy én és a hozzám hasonlóaknak jó legyen.”

      Ízlelgessük ezt a mondatot – és a mögötte felsejlő gondolkodásbeli, műveltségbeli, nyelvi, morális szintet!

      De legakább jó lenne neked, baszod, ha legalább a saját normáid szerint jól éreznéd magad – és nem ilyen gyökér módon keresnéd a kielégülést!

      Te mit keresel ezen a blogon? Nagyon gyengécske, ahogy agresszióval akarod magadra felhívni a figyelmet.
      “köztudott hír” aki kalapács, mindent szögnek néz. Nem kellesz a nőknek, hát fújolsz azokra, akik jobban néznek ki nálad, mások szexualitására, a magad kitalálta gyűlöletcélpontra, mindenre.

    • ‘Elég köztudott hír, hogy a “segíteni” kijáró aktivistanők nem csak az élelmiszerre vonatkozó éhségüket elégítették ki….’

      Csak szeretnéd, hátha akkor te is sorra kerülnél. Nem pedig valami hozzád hasonló, turbómagyar cigánygyűlölő vastagtalpú bunkó nő jutna. Ha.

  13. Edzéseimet az edzésnaplóban követheted, ha érdekel, mikor mit csinálok. Engem a tieid nem érdekelnek, az már kiderült: gyér vagy, lusta, bizonygatós, külső kontrollos. Bármilyen is az én edzésmenetem, kinézetem, az tuti, hogy nekem nem kell semmilyen külső rugdosás, pontosan tudom, miért aznap és azt csinálom, amit. Mindenesetre az én írásaim és fotóim vettek rá ezernél is több embert, hogy teljesen megváltoztassa az életmódját, és ők jobban vannak, mint előtte. Gondolkodj el, hogy te ilyesmit fel tudsz-e mutatni, vagy bármilyen tevékenységed példa lehet-e másoknak, kivált-e bármilyen visszhangot, van-e bármi, amire saját jogon, eredeti módon lehetnél büszke, és ha nem (márpedig nem), akkor ennek a körülménynek van-e valami köze ahhoz, hogy hazudozva, ócska, fal menti sunnyogós kavarással engem évek óta megpróbálsz “megőrjíteni”, gyanakvóvá tenni, kibillenteni.

    Segítek: van.

  14. Ez követhetetlen, kivel acsarkodsz, amikor így őrjöngve ostromolod a falat 🙂
    tuti te vagy a legpoénosabb blogger. de hogy miért akarsz a testemről képet, az rejtély…
    csekkolnád, milyen annak a teste, aki fél életét a medencében tölti? minek?
    mondom 25! mondom mínusz! 😀 már ha rám lövöldöztél ezzel.

    ez kész, tényleg buggyant vagy. na, szóval, ennyi is sok volt. szép estét a néninek!

  15. Kiskoromtól kezdve mindig bennfentesként ismerkedtem különböző kultúrákkal, ezért nem is érzem jól magam a turista szerepben. A nagyszüleim külföldön dolgoztak, 4-5 évente máshol, heteket voltam náluk. Utána cserediákként több országban. Kórussal helyiekkel élve, később külföldön tanulva. Mindig élveztem, ha úgy élhetek, mint a helyiek, beszélgethetek velük, megismerhetem, mi jár a fejekben, miről hogyan gondolkodnak. Dél-Ázsia sosem vonzott, legizgalmasabbnak a Közel-Keletet találtam eddig. Iráni egyetemistákkal és szociológusokkal beszélgetni nőjogi kérdésekről Iránban, meg átlagemberekkel arról, hogyan élnek, mik a terveik. A műturizmus hidegen hagy szuvenírestől mindenestől, a fényképezőt sem csattogtatom mindenre, ami ismerős. New York például kimondottan bosszantott. Rengeteg ember, rengeteg kötelező látnivaló. Mindenhol biznisz. Nem tudok egyik helyről a másikra rohanni, megnézni és tovább rohanni. Inkább gyaloglok, hogy lássam a valódi utcákat és a valódi embereket. Los Angelesben ez napi 30-40 kilométereket jelentett, de legalább láttam azt, amit más turisták sose, hajléktalanok, lerohadt negyedek, néptelen utcák (mindenki autóval jár). Sok turista csak házakat néz meg műemléket, meg a feeling kell (ezeket a Travel Chanelen is át lehet élni), engem az emberek és a beszélgetések érdekelnek. Egy montanai kis hegyi faluban élő íróközösség vezetője mesélt az életükről. A Central Parkban egy mexikói dada, aki úgy beszélt a gondjára bízott babával, mintha a saját gyereke lenne (rendesen anyukai többsszámban “5 hónapos korunk óta fogzunk” 🙂 ) Soha nem vágytam máshol élésre, de élvezem, ha rövid ideig úgy élhetek, mintha ott is élnék. Jeruzsálemben pl. egy kolesz padlóján aludtunk hálózsákban 20 évesen, most már ennél válogatósabb vagyok, keresem az apartmant, az ismerőstől kölcsönkérhető lakást, a couch sufinget.

  16. nagyon.
    mi Dél-Dalmáciába járunk, vissza, ugyanoda. kemping, kisbolt, nyugi. diszkó sincs. mindig meglep, hogy a tulajdonosok milyen őszintén örülnek, amikor megérkezünk. (valószínűleg van különbség vendégek között, de nem akarok elbizakodott lenni). én sem vágyom nagyon messzire, de ezzel a hellyel pl. úgy vagyok: végül is ez a Magyar Királyság volt régen, a dédszüleim is Fiumébe jártak pihenni, ez még belefér. mi mindig autóval megyünk és mindig apartman (vagy kemping), önellátás, helyi kaják, kevés turistamágnes.
    én Közép-Európában vagyok nagyon otthon, itt szeretem a helyeket, mert ismerősek. és az emberek is (csak kicsit mások, még éppen belefér). mondjuk Salzburgtól Lembergig, Gdansktól Kotorig. messzebb nem nagyon vágyódom, végül is van internet… mindig van nálam zsebszótár és tanulom az alapszavakat. Kassán is, a kassai rokonok legnagyobb megrökönyödésére. Kertészovának (aki már alig tud magyarul) szlovákul köszönöm meg a fagyit, ő magyarul mondja, szívesen, és egymásra mosolygunk.
    de nekem is volt szégyenérzet. pl Dubrovnikban. hogy én ezt most használom – pedig azt hittem nem. de már azzal, hogy odamentem: mégis. biztos szép és hangulatos város volt, de most már igaziból egy amerikai bevásárlóközpont egy történelmi díszletben. Montenegró egy másik dimenzió, oda oroszok járnak, de hasonló, sőt, durvább hering-feeling all-inclusive szállodákkal és kimaxolt tengerparttal (esős időben se nagyon tudnál lejutni a vízig, annyian vannak) – senkinek sem ajánlom, pedig mindenki isteníti. ugyanezt érzem Szentendrén, csak ott a másik oldalon. a barátomék a főutca elején laknak, és az év 80%-ában olyan, mintha egy plázából nyílna a lakásuk. a régi dunaparti házukat, egyes belső részleteit ma egy kávézó használja. kirakták őket onnan –
    ezért. nyomasztó.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s