Újak, erre a posztra reagálva. Kissé elrajzolta tevékenységem méretét, és állati szellemesnek hiszi magát Agymosógép:

Ikertornyok.

“Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha ezután is támadják, akkor Lovasberényig.”

“Szeretnék elrontani. De nem fogják. Az edzéshez is nagyobb kedvem lett attól, amikor elkezdték írni, hogy 80 kiló vagyok, ez nem szép, meg nem is 174 centi. Még nagyobb izmokat! Még!”

Csodálatos bizonyítéka ez annak, hogy egy tőről metszettek vagytok, egy rugóra jár az agyatok a drága minielnök úrral! :DD
Ez annyira gyönyörű! LOL

Nem hasonlítalak, csak nem tudtam nem észrevenni az ikertornyokat, bocs. 😀 Tudod, az a fránya újságíróagy…

(újságíróagy!!! neki az van, vagyis nincs, de kéne)

Fejtsük meg a pompásan sikerült hasonlatot: az én sportolásom, blogolásom, döntésem, szabadidő-eltöltésem, énmeghatározásom indíttatása diktatórikus, erőszakos, úgy érinti a társadalmat (?), akkora hepciáskodás és provokáció, mint a miniszterelnök dafke önérdekű közpénz-herdálása.

Remek újságíró lennél!

Aztán, kitiltott, sokszor szépen kért kommentelő, ne csinálja (szövetszöcske):

…nem biztos, hogy így van, de azt gondolom az én véleményem is idefér, és nem feltétlen rombol)
Ja, csak hogy tiszta legyen, amíg kicsik voltak a gyerekeim, sokat lógtam a bezzeganyán(vagyis azon már nem, hanem elődjén a porontyon), vannak onnan azóta is ismerőseim. Az, hogy nem mindenki kedvelte ott sem a pofámat, nem jelenti azt, hogy zaklató voltam…

Biztos, hogy nem így van. Ezt én mondom, a blog működtetője. Feltétlen rombol. Téged nevetségessé tesz, ordít az irigység, irritáló. Nem akarok ilyen emberekkel interakciót, ezért nem is lesz.

Frankó, hogy te így gondolold, mások vajon hogy gondolják? Mondjuk a blog tulajdonosa, aki kétszáz kommentedben kapta meg tőled a feszülést, belemagyarázást, erősködést, és soha semmi mást?

Mit szeretnél elérni?

Ne törleszkedj, ne csináld az ambivalens játszmát (utálom, kikezdem, alázom, fölényeskedem, de nem vagyok meg nélküle, folyton a nyomában vagyok). Ne magyarázd, hogy miért van jogod ahhoz, amihez nincs jogod.

A lényeg egyszerű: ha kérnek, állj le, ne feszülj. Az is baj, hogy kérni kellett. Lehet, hogy nehéz gyerekkorod volt. Lehet, hogy unod az életed. Lehet, hogy frusztrált vagy. De ezt oldd meg nélkülem.

Ha mégis feszülsz, ne a bloggert vádold feszkózással, érdekalapú drámázással, sunyin áttolva a felelősséget.

Emlékszel mikor azt írtad, milyen legyek neked, hogy átdefiniáltad már saját elveidet azóta, gondolom akkoriban ez még nem csak arra vonatkozott, hogy neked ne mondja senki hogy mit kellene tenni az életedben. Gondoltad volna hogy ilyen paranoid törpediktátor leszel valaha, aki nem agyal dolgokon, hanem kinyilatkoztatja, hogy kell élni, miről mit kell gondolni, aki megmondja milyen legyél, és az x darab megtért bólogatón túl tovább már nem lát, akinek a világ nagyobbik része ellenség?

Kurvajó, komolyan. Mit értett Szövetszöcske abból a posztból? A női lét sínszerű, szomorú, igazodós, passzív menetéből? Ugyanarról beszélek most is, akkor is. Mit definiáltam át? Ugyanúgy nemet mondok a beszorítottságra, a megfelelésre, az előírt szerepekre. Nem írom elő senkinek, csak megírom, hogy én mit gondolok, és nem hagyom, hogy unatkozó, középszerű emberek manipuláljanak, leszólják az én megélt utamat. Ők basztatnak a buta, provinciális normákkal, hogy én túl izmos, férfias vagyok, hogy miért edzek, hogy miért nem takarítom a teraszt, hogy miért nem megyek állásba. Hogy így nem lehet élni. De, lehet.

2012-ben persze, a férjem utolsó napjai, minden nap órákat voltam az onkológián, bloggerként meg balek voltam… lehetett sajnálni, lefele beszélni, “segíteni”, nem volt se izom, se talpraállás, se nagy szerelem, se blogbevétel. Azóta lett bajuk, csakis.

Élj másképp, Szövet. De aztán boldog legyél nekem. Ne ilyen irigy basztató.

Én csak a butaságot és döfködést nem tűröm. Gondolkodni, súlyt emelni, kritikusnak lenni pont ugyanolyan morális álláspont, mint amit abban a posztban látsz, Szövet. Komolyan nem érted?

X darab megtért bólogató? Ugyanazt élték meg, hasonló, amire jutottak. Ki a diktátor, ki néz le kit, ki is hiszi okosabbnak magát?

És mi lesz a megtértekből, később, akikben kevesebb karizma van mint benned, nem lesznek saját bólogatóik, akik életben tartják őket az ő saját külön (vagy inkább különböző…) útjukon, és az akolmeleg nélkül megfagynak, és jön mint a viccben, hogy nagymágusz a szánta eleszett?

Köszönöm, hogy elismered a karizmát, ez is valami, de megdöbbent a szenvedélyes ostorozás. Milyen felelősséget akasztanál te a nyakamba? Én nem vagyok guru, nem vagyok osztályfőnök, dada, nem vállalhatok mások életéért felelősséget. Mindenkié a saját élete, ez megint az a sunyi áttolás, amit moindig csinálsz, legyek mindennek én az oka.

De abban igazad van, az egyik fő konfliktus az irigység mellett az, hogy emberek nem tudják, mit kezdjenek magukkal, és itt felbuzdultak, hogy akkor majd meglépik azt a nagyot a szabadságba, amiről én írok, sokaknak voltak illúziók is, köztük a nekem fontos embereknek is, és ők azért haragszanak, magukra, mert nem klépték meg végül a nagyot, amit pedig ők akartak. És látják, nézik azóta is, hogy én viszont továbbra sem alkudtam meg. Visszasunnyogtak a régibe, elfogyott a lelkesedés, mert mégis, a Lajoshoz lehet szólni, meg ő tolja a pénzt, és anyuval sem tanácsos összeveszni, vigyáz néha a gyerekre, meg jó érzés is valahol az exet kukkolni és baszogatni, valamint nem sikerült lefogyni. Nyilván csak karizmatikusan, valóban megélt döntésekkel, végigcsinált dolgok közül van jogom efféle blogot írni. Én író vagyok, más írókat, igazi művészeket elnézve nem is nagyon éles, innovatív mondandóval.

Mindenkire igaz viszont, hogy áthazudozni az életet, alakoskodni, feszkót máshol levezetni, elfojtásokat cipelni, másokat basztatni irigyen nem érdemes, árt a szépségnek.

*

Válogatás a százötvenezer nem-spam kommentből és ezernél több e-mailből. Bővebben… →