leltár, 2022

színházi este 51, ebből hat Lőrinc bemutatója (négy vizsga, kettő igazi) legjobb: Hedda Gabler (Katona) és a 33 álom (Örkény) (már levették)

mindez nyolc (intézményként működő) színházban, ezek közül a legjobb: Örkény

(hosszú kihagyás volt februárban, amikor karanténban voltam)

kiállítás: 7, sajnos, a Matisse-t nem láttam, a legjobb a Roger Ballen volt (Mai Manó), meg a Nicolás Muller (Capa, ezt kétszer is néztük)

városi, vezetett séta 6

végigolvasott, hosszabb könyv 29, ebből kettő angol nyelvű, közte három olyan, amit szerkesztettem. Legjobb: Nádas Péter Rémtörténetek

olyan közeli barát, akivel intenzív közös tevékenységet végeztem: 8

kiló most 77, de voltam 74 is, meg 82 is (tavasszal)

ébredési vércukor 4,9

nyugalmi pulzus 49

túra 59 alkalom (4 km-nél hosszabb, a leghosszabb 17 km)

edzés: 91 alkalom, amikor nagy pulzus és/vagy súlyzóhasználat volt, ezek a félórásnál (nettó) hosszabbak

lefutott km 369,5 + még ami a HIIT-ekben és sétának mért váltogatásokban van (a HIITeket viszont az edzésekbe számoltam)

úszás 23-szor, 700-1000-1500 m, ebből egy Balatonát, és vissza is majdnem! 5,2 km-nél több. Május óta kb. 38 ezer m!

séta (május 13. óta: 876,6 km (nincs benne a sok őszi filmgyáras HIIT és pár lemerülés)

bringa május 13. óta 1152,4 km

korcsolyázás kétszer

új dolgok az évben: Garmin, tengerimalac, népszámlálás, Dávid szobája

Mindenkinek boldog új évet!

novemberi must have

Filmeket ajánlok, az ősz bemutatói közül. Soha nem spoilerezek, csak a témát vagy a film irányát jelölöm.

Igazi feminista, nagyszerű színésznővel: Fűző, már írtam róla itt.

A cannes-i nagydíjas:

Közel, belga-holland

https://www.cirkogejzir.hu/filmek/kozel/733/

Érzékeny, letisztult, nem leegyszerűsítő alkotás, mélyen megrendítő a történet, mozaikos, sok kihagyással, sűrűre vágva, váratlanul jó gyerekszínészekkel. A dolgos, természetközelben élő szereplők magától értetődő, sosem hivalkodó bőségben élnek. Jegyezzük meg jól a rendező, Lukas Dhont nevét. Nem csak LMBT filmnek nézhető, bár a korszellem errefelé nyom, de nem kell bedőlni. A szexualitás nem jelenik meg, a fókusz a kiskamaszkori emberi kapcsolatok és általában a viszonyulásaink összetettsége, érzékenysége. Egy film, amelyben mindenki őszinte, emberileg (tanárként, szülőként) tulajdonképpen nem hibáznak, még a gyerekek sem igazán kegyetlenek. Bár a sérelemvadászok megtalálják benne a “mikroagressziókat”, de nincs könnyű dolga annak, aki ideológiát támogatna ezzel a filmmel. Annak észrevételezése, hogy valaki más, ezt problémának láttatni még nem bántás. Pont ez a tragédia: a mindenképpen szorongató másság. Inkább inherens szégyenekről és visszautasítottságról van szó, az érzékenység feloldhatatlan tragédiájáról. Pedig ebben a közegben nem ciki mást gondolni, különállni, ellentmondani, tele van szeretettel, valós kapcsolódásokkal – és mégis tragédia a vége.

Spoileres kritika: https://filmtett.ro/cikk/ketten-egyedul-lukas-dhont-close-kozel-kritika

Az Arany Pálma nyertese, a csapból is ez folyik, és szerintem is fontos, illetve rendkívül sokrétű és gonosz film: A szomorúság háromszöge, Ruben Östlund.

Érdekesek a nézőszámok:

http://filmforgalmazok.hu/category/hetvegi-eredmenyek/

Magyar filmek továbbra is, február végéig minden kedden:

https://www.cirkogejzir.hu/esemenyek/holnap-lesz-facan-magyar-filmszemle-a-xx-szazadbol/33/

Tegnaptól már megy a Verzió, a Beauty and the Beast ma lesz és 15-én:

https://www.verzio.org/hu

Éljenek a kis mozik, a szerzői filmek! Le a gigagyártással és a kasszasikerekkel!

még egy csodálatos európai színésznő

…és igazi feminista film, női rendező: Fűző. Szintén kicsi mozikban látható, a bemutatója 20-án volt.

A címszereplő Vicky Krieps-re, a luxemburgi, szabálytalanul feledhetetlen arcú színésznőre emlékezhettek a dermesztő Fantomszálból: ő volt Daniel Day-Lewis partnere. Láttam később a szelíd, intellektuális Bergman szigetében, és most Sissit játszik, érzékenyen és szuggesztíven.

De milyen Sissit! Öregedő, negyven éves (1877-78-ban vagyunk, december és augusztus között), megcsalt, eszes, sportos, szabad lélek, nemes anyag, csupa szív – és igaza van a birodalommal szemben. Maga a történet teljes fikció, de trükkös, mert elfér a valós történetben is. Marie Kreutzer a rendező-író.

Lengyel Tamás játssza pici epizódban Andrássy grófot, de a vágy igaz tárgya a rossz fogú, édesszájú, élveteg buzi unokabáty az angol lovászfiú (Colin Morgan). Viszont az unokatesóval lenyűgözően artisztikus a tavi jelenet.

Ez a Sissi a filmfelvételen, amely még hangot nem rögzít, kikiabálja magából az élete igazi történetét. A haja a leghangsúlyosabb, nem a fűző, a haj levágása teszi szabaddá. Öröm, élniakarás, lázadás és érvényes kudarc. Felirattal az igazi: Vicky nem is egyszer magyarul beszél!

Vicky Krieps instája:

https://www.instagram.com/vickykrieps/

ő a kedvenc európai színésznőm, Léa Seydoux (nincs instája!) és Virginie Efira mellett.

Részletek, trailer:

https://www.imdb.com/title/tt11992694/

a párizsi nő újratöltve

La femme parisienne! – a francia film azért jó, mert főalakját, a párizsi nőt nem unod ezredszer sem. Mennyi szín, életszeretet, finom humor, rezdülés – és a város!

A legjelentősebb francia színésznő a még ifjak között szerintem Léa Seydoux. Volt neki kék haja az Adéle életében, ott minden idők legmegterhelőbb szexjelenetét láthattuk, volt végzet asszonya A feleségem történetében, lesz a Dűnében is (2.). Most egészen közelről láthatod, természetes, esendő, érző drámai hősnőként a párizsi hétköznapokban az Egy szép reggelen című filmben, amelynek tegnap volt a premiere.

Apaszerepben, megrendítő alakítással van jelen a feledhetetlen arcú Greggory Pascal.

Az anyát emelem még ki, igazi ütős elváltfeleség-esszencia, gyomros mondatokat mond a házasságáról ezzel a pedig-nagyon-jó-emberrel. Ő Nicole Garcia, és ő is egy párizsi nő. Melvil Poupaud, a vágy tárgya pedig A nyár meséjéből, az Utolsó napjaimból, a 85 nyarából (ott irodalomtanár volt) és a Fiatal szeretőkből emlékezetes, neurotikus jópasi, itt kozmokémikus (nem asztrofizikus! ez a rész amúgy nagyon vicces). Én elhittem neki, persze nem jön be mindenkinek, de nem is saját pasit keresek a filmvásznon. A fesztiválfotókból kiderül, hogy el tud ő menni fodrászhoz, ha akar! Szép, kócos francia szerelem ez, a fordulatai lekötnek, megrendülsz, szinte vágyni kezdesz a hétköznapiságnak erre az emelkedett bánatára. Megérted a szeretődet, a gyerekedet, az anyádat, az idősellátás gondjait, amelyek még egy jóléti társadalomban is súlyos dilemmák – és ami a lényeg: nem megy el mégsem az életkedved a végére.

Hol?

https://www.cirkogejzir.hu/filmek/egy-szep-reggelen/734/

vidd el az anyukádat!

Szerdán a Centrálban láttam a Shirley Valentine című Willy Russel-színdarabot. A rendező Ujj Mészáros Károly. A nevezetes film 1989-es, számos díjra jelölték (végül BAFTA-t kapott Pauline Collins, a címszereplő).

Igazi kultfilm volt a naiv korszakból, feminista kiáltványa a második generációnak. Most monológforma, az eredeti színpadi szöveg, a rendező által újrafordítva.

Balsai Móni játssza a lestrapált, szorongó, de vicces és tiszta szívű liverpooli háziasszonyt. Szuggesztív a jelenléte, meleg, okos és naiv egyszerre. Rajongást vált ki a tépelődése, önreflexiója, esetlensége:

Vidd el az anyukádat!

https://www.centralszinhaz.hu/musornaptar/2022-majus

2014-ben (mondjuk), amikor oly igen el voltam foglalva a férjek játszmáival – és voltaképpen a saját balekságunkkal, rászedhetőségünkkel itt a blogon, szóval akkor még magunknak, az akkori késő harmincasoknak ajánlottam volna ezt, hogy milyen ütős, mennyire megérted belőle, és ugye, te is így… Ez az egész élmény, érvelés, ezek a felismerések nekünk már megvoltak: a kétely, az elveszett lánykori én, a kitörés, az önfelvállalás, új szerződés írása a férjjel.

És ma már nem ez van. Gondolkodtam, miért érzem azt, hogy ez a helyzet így nem a mi generációnké most, nekünk ez már nagyon kedves retró (amúgy is nyolcvanas évek, Adrian Mole kortársa), kicsit mesevilág is, ahogy megváltoztatja az életét, szóval nekünk nem ez az élményünk. Nem ebből a szabadságszintből nézünk kifele. Vajon csak az én életem, témáim változtak meg? Ahogy konszenzusnak gondolom a sportot, felelősségvállalást is, vagy a nem-baszogatós, minél kevésbé kontrollálós, bizalomalapú gyereknevelést, és nem érzem, hogy van még, akinek ez új.

Vannak még ilyen nők? Robotként főző-gondoskodók, magukat a terhességi csíkjaikkal öregnek érzők, akik maguktól a jót megtagadják?

Hát hiszen már rég rájöttünk és megoldottuk…

Nincs mit elemezni már, és nincs mi ellen lázadni. És aki nem lázad, mert nem fuldoklik, az már megértő is lehet: ilyen a csávóm, nem ellenem ilyen. Nem kell mindent megbeszélni, még több vagy más “minőségi időre” (úristen) vágyni, örökké valami magazinokból, női blogokból és ábrándfokból összekreált idillre vágyakozni, bármi kapcsán üzemszerűen öntudatoskodni. (Állj ki magadért, persze – de ürügyszagú asztalverésre annak van szüksége, aki beleragadt valami vállalhatatlanba.)

Mi már tudjuk és éljük Shirley tanulságait. És pláne nincs szükségünk krumplipucolás közben dohogni a semmiségeken.

A mi kiáltványunk:

Romboló, lehúzó, egyenlőtlen kapcsolatba eleve nem belemenni.

Nem lenni társfüggőnek.

Nem cipelni bele a kapcsolatba az előzőt, az apát, a sebeket. A szerelmem nem a megmentőm. Meg vagyok mentve, tudom magam.

Ha mégis fontos lett valaki, akivel úgy alakult, hogy érdemes együtt lenni, akkor viszont erősnek és nagyvonalúnak lenni. Nem baj, ha ő zártabb, ha szívesen szerel, ha nem sír a filmeken és nem hoz virágot.Nem ez a szeretés.

Van, amit nem fogadok el, azonnal jelzem. Nem kell túlmagyarázni, érvelni, mert NEM. De amit igen, azt teljesen. Nem akarom valami ideállá faragni.

Senki nem kell, aki társkeresőn meg pornón lóg, flörtölget, miközben komoly kapcsolatban él.

A nagy beszélgetéseknek, szembesítéseknek nincs értelmük, sőt, ez teher és nyaggatás, elsivárosítja a lelket, hogy soha nem lesz az, amit várunk tőle. Vagy beszélgetősek vagytok, folyamatosan, érzékenyen figyelsz rá, te is mondod, reagálsz (van, aki szavak nélkül jelez, korrigál, kér bocsánatot!), vagy nem vagytok megbeszélősek – az sosem véletlen, és akkor a némaságban a nagy beszélgetéseknek,”tudatosságnak”, ultimátumoknak, pszichológushoz járási nyüstölésnek nincsen értelme.

A kapcsolatom öröm, erőforrás, meghittség, állandó menés, vidámság, közös meló – ha nem az, akkor nem is kapcsolat. De: nem az identitásom alapja, nem határoz meg lényegileg, nem neki rovom fel, ha nem jó nekem, és nem rágódom rajta.

Minden jó így.

Itt tartok 2022-ben, ebben benne vannak a korábbi élményeim, a 2013-14-es, sokat taglalt felismerések, a megírásuk mint terápia és ama előző generációk, Shirley is. Az anyám válása, épp a filmforgatás idején – igen a kiállásra és az életszeretetére! nem az egyedül cipelt terhekre! És NEM nyomorgatom a lányom vissza a tűrésbe, hanem örülök, ha neki könnyebb, fényesebb, egyértelműbb az útja!

pompás francia filmek!

Frankofón hónap van, már huszonkettedszer, és ennek része a 12. Frankofón Filmnapok. Március 17-27. között a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón alkotást nézhettek meg eredeti nyelven, magyar felirattal, több vetítési időponttal. Számos női rendező és világsztár, fesztiválfilmek, jelöltek és díjazottak (Cannes, César, Velence). Nyelvgyakorlásnak is kitűnő.

Teljes program:

https://filmnapok.franciaintezet.hu

Uránia, a legjobb vászonnal:

https://urania-nf.hu/esemenyek/2045/2022/03/17/_12-frankofon-filmnapok

Az én választásaim a gazdag kínálatból, amelyekre barátokkal és Macival megyünk:

A nyitófilm François Ozon legújabb alkotása, a Minden rendben ment, Sophie Marceau-val.

Történelmi : Elveszett illúziók, Balzac regényéből, nagyszabású kosztümös film.

Vígjáték: Bergman szigete (skandináv helyszínnel és rendezővel), Elég a hülyékből César 2021 díj), Intenzív találkozások, Szabadság, egyenlőség, ínyencség,

Dráma: Benedetta (fr.), Ahol a nap felkel Párizsban, Amíg lehet (fr.) Catherine Deneuve-vel, Lány bilincsben, A fiunk élete (tunéziai), Nyughatatlanok (belga), Hosszú jegyesség (2004-es film), 1945 (2017, magyar)

Zenés: Laurent Garnier: off the record, utána electroparti lesz a Toldi moziban.

Március 18-án Horror Filmmaratont tartanak.

Gyertek igazi vásznon igazi (szerzői) filmeket és rangos alkotókat nézni. A minőségi kultúra minden időben támasz, vigasz, tudatébresztő és búfelejtő egyszerre!

nyuszi újabban meghatódik a filmeken

Network – a Centrál új bemutatója

Sidney Lumet egy igen nagy hatású filmrendező, az ő korai klasszikusa a Tizenkét dühös ember (1957), de igazán a hatvanas-hetvenes években lendült bele, és még 2009-es filmje is van, szép, Oscar-dús pálya az övé. Igen komálja a fiatal Al Pacinót. Láttuk tőle a Serpicót, A város hercegét, a Kánikulai délutánt és pont mostanában a Networköt is (ezt Hálózat címén).

A főszereplő Peter Finch még a bemutató előtt meghalt, és halála után kapott Oscart. Faye Dunaway és Beatrice Straight is elhozta a díjat. Utóbbi mint női mellékszereplő mindössze öt perc negyven másodpercig volt vásznon (a százhuszonegyből), ezzel Oscar-rekorder. A három színészi díjon felül a legjobb forgatókönyv Oscarját is kiérdemelte a film (Paddy Chayefsky), összesen tíz jelölés közül tehát négyet.

Ennek a filmnek az adaptációját készítették el és mutatták be 15-én a Centrálban, Puskás Tamás rendezésében, Network címen. A főbb szereplők Alföldi Róbert, László Zsolt, Martinovics Dorina és Schell Judit, meg persze a technika: képernyők, kamerák mindenhol.

https://www.centralszinhaz.hu/eloadasok/network

fotó: Sárosi Z.

Felvételről, de megjelenik Mindenek Ura, Bodrogi Gyula is, igen erős jelenetben. Az igazi főszereplő mégis a televízió mint olyan, képernyők mindenütt, hatalmas kivetítőn is nézhetjük az arcokat úgy, ahogy adásba kerülnek, és Alföldiét azon kívül is, a technikai munkatársak pedig a színpadon a színészekkel mozgó, egyenértékű tényezők lesznek.

Amit látunk, az a média, a fogyasztói társadalom és az abból kitörni kívánó egyszeri ember paradox bírálata, rafináltan abszurd és gyilkosan ironikus a sztori, a feszültsége pedig színpadért kiált, és sikerült feszesre dramaturgizálni és sűríteni. Az is kiderült, miért kerestek olyan nagyon Alföldi-hasonmást.

A miliőt enyhén aktualizálták, vagyis a hetvenes évektől kissé elemelt, időtlen változata (vezetékes és mobiltelefon, hirdetések). Az elnök pedig Ford. A fordító Baráth György, a színpadi változatot erdetileg Lee Hall írta Paddy Chayefsky forgatókönyve alapján.

Mindig az van, hogy Alföldi nekem elsősorban magyar hang (mert akkor fiatal voltam), de aztán színházigazgató és rendező, illetve médiaszereplő, és akkor meghökkenek, mint a Vaknyugat beszarszaröhögéstől-csúcspontján, hogy mekkora színész. Effortless, ezt így mondják, virtuóz, sűrű karizmatikus mindig, ha a szerep az övé.

Ez pedig nagyon az övé: íme, elérkeztek az öregférfi-szerepek, a kiégett, a cinikus híresség, bár Howard hatvan is elmúlt. Alföldi Howardja eleinte egy kétségbeesett galambősz hírolvasó a maga várható, kicsinyes nyűgjeivel és ismétlődő sztorijával, aztán tragikus hőssé és prófétává növekszik. Egy idő után, legyőzve a reflexet (avagy a látásom gyengeségét) levettem a szemem a kivetítőről minden olyan jelenetben, amelyben Alföldi erőseket mond, és kiderült, nem is rossz a látásom, meg hogy az eleven embert, háromdimenziós rezdüléseit és a kameramannal a mozgásos játékát nézni mennyivel közvetlenebb, letaglózóbb, komplexebb élmény.

A rendszer bírálata persze aktualizálva van, ütnek a mondatok választás előtt, de nincs szájbarágás, magyaros kiszólás, a teljesen amerikai olvasat is érvényes, de végső soron ugyanabban nyögünk mindannyian (médiamanipuláció, transznacionális tőke, profitéhség, mohóság), tehát univerzális mindaz, amit leleplez a cselekmény. Sidney Lumet egyébként rajong a “magányos hős kérlelhetetlenül keresi az igazságot” sztorikért, és efféle hajlama Alföldinek is van rendezőként.

Történet-, konfliktus és szövegalapú színház ez, vagyis hagyományos, de abból erős. Lehet azt feszesen, okosan csinálni. Alföldi olyan koncentrált és szuggesztív, beleégnek pillanatok és mondatok az agyba. Anyudéknak is tetszeni fog, ezt most már mindig odaírom, mert van olyan ajánlás a kultúranaplóban, hogy inkább hagyd otthon anyut.

Faye Dunaway híres képe, The Morning After, Terry O’Neill

nagykarácsony: végre egy tényleg vicces, szívmelengető magyar vígjáték

Ha nekem nem igazán tetszik egy sajtópremieren egy film, akkor köszönöm a meghívást, de nem írok róla. Az előzőről nem is. De most!

Ezt vártuk, de nagyon: magyar vígjáték, és nem is a legolcsóbb műfaj, a kamaradarab, hanem nagy helyszínek, fordulatos sztori, sok helyszín, kaszkadőrmunka, tűzoltók. És tényleg szívből röhögsz, sokat. Akkor is, ha felszínesen figyelsz, akkor is, ha érzékeled a pici részleteket. Nagyszerű színészek tömegesen, a kis szerepekben is, köztük nagyágyúk és friss arcok is. Bővebben…

nők és elvek mindenhol – a skandináv sorozatok értékrendjéről, méltatólag!

javítottam a rengeteg hibát, és kiegészítettem

A múlt héten, egy napsütötte őszi délelőttön K-val és T-vel mulatoztunk a Jedermanban, mert K. nekiindult Dániának, és neki ajánlottam a Borgent, mely innen nagyon hitelesen tűnik dánnak, persze az ottani állampolgár számára biztosan nagyon idealisztikus és stilizált.

Elesett hát a blogger is, nem is tudom, mi olyan tevékenység létezhet, na jó: a nyuszirajzokon, blogíráson és a teraszon súlyzózáson kívül, amelybe merülvén én nem repülök (ez nem metafora!) a megfáradt multirabszolga, Maci karjaiba, amikor ideér és zörren az ajtó.

Repülök én, csak még tíz perc van az epizódból.

Bővebben…

Védett: van-e olyan, hogy valaki csak kicsit náci?

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót: