Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy tudom, ki vagyok, és tudom, hogy én döntök az életemről. Tudom az autonómiám. A felelősség is az enyém. Nem hagyom, hogy mindezt kétségbe vonják, egyediségemet kigúnyolják, eredményeimet leszólják.
Nem kell megmagyaráznom semmit: egyrészt vagy világosan leírtam a posztomban – annyi a poszt, most már gondolkodj te –, vagy csakis rám tartozik. Ha nem érti, ha furcsa neki, az az ő baja, csináljon valamit ő.
Odalibben, azt hiszi, ő végre megmondja. Gondolod, hogy ha leszólod azt, amiben hiszek (blog, sport, elv), akkor majd a homlokomra csapok? Komolyan veszlek? Itt aki valamit nem ért, az te vagy. Viszont nem is kell értened. Mit nézegetsz?
Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy egyenesen beszélek. A világosan érzékelt énhatáraimat jelzem, és ha kell, mert nyomják, akkor megvédem. Az énem egy alkotó emberé. Ha valaki oda benyomulna, akár Nagy Szerelem, Karizmatikus Főnök, Szuggesztív Példakép, az nagy baj lenne. Annyi melóm van ebben, hogy ez lettem, aki.
Nem félek a Neméntől. Ne nyomjon.
Nem érzem önzőnek magam, ha képviselem az énemet: senki nem teheti meg helyettem, és semmi jó nem származik abból, ha nem teszem.
Ez a szó nagyon találó és központian fontos életem jelen szakaszában. Megpróbálom körülírni: teherbírás, kitartás, lelkierő, tántoríthatatlanság, állhatatosság, a talpraállás képessége, az “akkor is” szívóssága.
Főnixmadár. Na, ez.
A berlini nők, akik a háború után rendbe rakták a várost, eltakarították a romokat, eltemették a halottakat. Miközben egyébként erőszakolták őket is a szovjet katonák.
Még egy bőr lenyúzása. De ez tök fontos: elsősorban a felnőtt felelősségről és párbeszédeink minőségéről.
Szóval, igen, ez elhangzott:
“hát hallod, hogy miket mondanak a Rékára, ezt váltod ki!” Bővebben…
Hát ez nehéz.
Arról már írtam, hogy a Nagy Őszinteség (őszintéskedés) nem biztos, hogy jót tesz a kapcsolatnak. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 