mit kéne macerálnom még magamon?

Most annyira más minden, mint amikor nincs forgatás. Az egész napirend, hangulat. Hallgat a múzsa. Tegnap megrohamoztunk egy hajót, felrohantunk rá valami hetvenen. Futáspótlék. Sok ember, várni, viselkedni, magamról gondoskodni (jelmezben menstruálni). Fáradt és kicsit gyanakvó vagyok.

Ugye amit csinálok (statisztaként járok egy sorozat forgatására; most épp és időszakosan más filmekbe is), az szakképzettséget nem igényel, van, hogy pihentető, tudok írni ott is. Legegyszerűbb kategóriái nem is fizetnek valami jól a szíváshoz képest (ma már annyiért nem is megyek), ám változatos mint élmény az itthoni meg írós munkák után. Van, hogy osztálykirándulás, máskor hadifogság. Közben több lehetőség érik a gyerekeimnek is, ezt is szervezem, és velük kísérőként megyek.

Jó ez, csak sűrű. Érdekes maga a forgatás és az emberek is, el-elcsodálkozom a mindenfelől jött arcokon, sorsokon, attitűdökön, mondatokon. Bővebben…

elég jó a testem?

Képzeljétek, ez is eljött: elkezdtek engem baszogatni különböző apró módokon a külsőm, testem miatt.

Vagy én magamat? Nem, vagyis, én a legkevésbé. Ha én érzékelek valamit magamon, ami nem jó, nem tetszik, megroskadt (száraz a hajam, például, érzékeny a szem körüli bőr, dehidratáció, körömrohadás), arra keresek megoldást, és amit azzal elérek, annak örülök, a többi előtt lehajtom a fejem, nem sírok.

Ők mondják. Ugratnak vagy “aggódnak”. Meg vannak lepve azon az energián, belefeledkezésen, amellyel én a futást, a szerelmet, a bikinit. Hogy nem magyarázkodom. Meg kell nézegetni, piszkálgatni, beszólni. Bővebben…

sokféle szépség van

Megírtam ezt a posztot, elolvastam, és azt mondja az önreflexióm: könnyen beszélsz te most, a diadalmas éneddel. Bővelkedsz élményben, javakban, szeretésben.

Na de amikor ez nem így volt, vagy nem ennyire volt így, de sőt: egészen sötét pillanataimban sem éreztem kényszert, hogy hülyeségeket beszéljek. Inkább nem mondtam semmit. Írtam másról.

Ezért nem gyomlálom ki a szöveget.

A csakazolvasó, ha figyel, egy idő után képes lesz arra, és aztán meg könnyedén is menni fog neki, hogy felismerje az önigazolást: a harsány mondatokat, megnyilvánulásokat, amelyek a nyilvános térben keringenek, sokan rájuk harapnak, de csakis a hirdetőjüknek (vagy tovább-közvetítőjüknek) a megvigasztalására, kínjának enyhítésére, valóságának elfedezésére szolgálnak.

Így az olvasó önmagán is képes lesz rajtaütni. Azt mondja, például: miért is akarom én kirakni ezt a mesterkélt hosszúfejes simabőrű szelfit? Miért van erre szükségem? Hát menő ez? Nem menő.

Ugyan ki hiszi el, hogy ennyire szép vagyok a valóságban? Bővebben…

sajnos, szülés után már

Ez egy baromi érdekes poszt és beszélgetés a redditen:

I remember growing up, my mom, my aunts, and most of my friends’ moms were chubby. All made the excuse “well I had kids so…”. I grew up thinking that was the norm. Then my sister had kids, friends had kids and guess what? They’re not fat. None of them. Opened my eyes to what a load of crap that is. I now have a child of my own and a second on the way… and I’m not fat. Yes, I got a couple of stretch marks from the pregnancy, but I can wear the same clothing as before.

Nálunk is masszív a mítosz, hogy szültünk, az a szép teljesítmény, a többi nem számít: anyuka mondjon le nemcsak az egész életéről, hanem a testéről is. Ha apunak jó lesz így is, paplan alatt, ahol nem vetik meg az olyan pózokat, mint a misszinonárius, akkor csönd legyen. Hát ez van, mindenkivel ez van – mit lehet várni még, esetleg: ahhoz képest jól néz ki. A babáért minden megéri, és most a baba a fontos. Bővebben…

mégse ketó

A blogger összegez és levonja a tanulságokat.

A ketós folyamatomban, tudatosságomban több éves távról beszélek most: 2015 márciusában kezdtem bele a nagyon szigorú ketóba, amelynek kb. másfél év után már egy kissé fellazított, de továbbra is ketónak nevezhető formáját éltem. Az elmúlt időszakban pedig az történt, hogy megírtam a könyvet (december és február között), és egy kicsit kiégtem, elfáradtam.

Mindent tudok már, mindent el is mondok, és pezsdítő, hogy ebből igazi könyv lesz (kiadót váltottam, fölfele buktam, és februárban jelenik meg). Tök izgalmas az elmélet meg főleg a böjt és az OMAD (One Meal A Day, napi egyszer étkezés), de én magam a gyakorlatban, három és fél év után egyre kevésbé voltam ketó. Most már gyógyuljanak mások. Bővebben…

a tested a tiéd

“Tíz percet hallgatok kereskedelmi rádiót, és tíz évet fejlődöm vissza önismeretben.” Jajdult fel egy nagyon fontos szereplője az életemnek.

Az agymosásszerű romantikus slágerekre gondolt: az érzelmes vonyításra, a magánytól való irtózásra, a vergődésre, a függésre, a méltóság nélküli létezésre, elmúlt vagy soha nem is működő emberi kapcsolatokra való sóvárgásra, önkínzásra és ennek átromantizálására. Tiszta Stockholm-szindróma – és a meghatott hallgatók is abban vannak. Ezek élvezik a kínlódást. Gyártják maguknak. Ha nincs kivel szenvedni, akkor keresnek hozzá embert. Bővebben…

miért mélyen immorális a body positivity mozgalom?

Azért, mert mára lusta, önfelmentő, mindent a maguk javára magyarázó, harsány emberek leuralták a beszédmódot, és elvették a mozgalom nevét, a téma és a közösségi aktivitás erejét a valódi hátrányokkal küzdők elől. Ezzel elfoglalták a “mássággal élők”, a végtaghiányos, az alacsony növésű, a másképpen pigmentált, kerekes székes, égett stb. emberek láthatóságának, érdekképviseletének lehetőségét, akiknek ez eredetileg a forradalma volt, és most azt harsogják, hogy ők, az elhízottak jók így, ők szépek és menők, nem ők rontották el, a világ a hibás, ha “kirekeszti” őket.

Ez a folyamat Magyarországon még az első harmadában jár; a tengeren túl teljes pompájában kibontakozott, és szolgáltatók hada tömörült a piaci résbe. Ne kelljen semmit csinálni, a világ a hibás, nem igaz, hogy a kövérség egészségtelen. Az Egyesült Államokban már van weight neutral dietetikus, Health At Every Size™ szakértő, aki jó pénzért megnyugtat: a diéták természetszerűelg kudarcba fulladnak, ez nem a te hibád. Ne gyötörd magad, a tested tudja, mi a jó neki, edd, ami jólesik, és a sporttal csak óvatosan: joyful movement, de csak ha kedved van. Exercise-nek neveznek semmi lötyögéseket, és hőbörögnek instagramon, twitteren, redditen. Ők az ikonjaik:

https://www.instagram.com/glitterandlazers/

https://www.instagram.com/tessholliday/

Ott egy beteg, a szigorú biztosítói kívánalmak ellenére megtagadhatja, hogy a mérlegre álljon.

Ezzel az önátveréssel, harsámnykodással pedig a saját lustaságukat és téveszméiket szolgálják ki; devalválták a body pisitivity kezdetben érvényes, értelmes üzenetét. A kilencvenes évek végétől tíz-tizenöt éven át az üzenet igenis fontos és korrumpálatlan volt.

Az igazi wtf: hogy ezt a mai hazug, híg valamit fontoskodva, álságos moralizálással polgárjogi, felszabadítási és emancipációs mozgalomnak álcázzák (fat liberation!). Százötven kilós nők rettegnek posztjaikban az éhezési üzemmódtól és az anorexiától.

Ha egy szklerózisos vagy egy égett bőrű embernek meglenne a módja, hogy kisebb életmódbeli változtatással olyan mértékben javítson az állapotán, ahogy te, kedves elhízott embertársam tudnál a sajátodon, akkor boldogan megtenné. Te nem teszed meg, ellenben jajgatsz, kimagyarázod és magadat elnyomottnak állítod be. Lefoglaltad magadnak, önös kis érdekeidnek a médiát, felfancyzted a hájat, míg a többiek továbbra is láthatatlanok – ez pedig dühítő. Bővebben…