Micsoda szó! Felrobban szinte: MEGCSALÁS.

A főbűn.

Jött a villámcsapás? Nélkülözte otthon a jó szót, érintést? Dehogy.

Sunyin, unalmában nézegette, hátha összejön valami. Írogat, lájkokat szór – éhes az egója. A telefonnyomkodós társkeresgélés viselkedéses függőség, mint a tippmix. Alacsony sorúak szokása, akik nem ismernek eszméket, bizalmat, nincs tartásuk. Érvényesülés, anyag, hiúság, divatok. Rövid az élet. Más is csinálja, akkor nem lehet olyan nagy bűn!

Te meg ezzel az emberrel párterápiára mennél!

Gyanakszol, nyomozgatsz, diadalmasan leplezed le.

Szereted? Hogy szerethetsz egy ilyet? Miért nem húzódsz belső függetlenségbe, amikor érzed, hogy megváltozott, csak csikarni lehet a gesztusokat, mert nem akarja azt, amit te?

Sorolom a bűneidet:

Ilyet választottál. Anyagelvűt, alacsony homlokút, alakoskodót, mának élőt, szívtelent.

Pár év, és jött a szerepalapú élet: anyu senyved a gyerekekkel, elhidegült apu a pénzt és a csajokat hajtja. Hogy mehettél bele? Kényelmes volt neked is, amíg nem tudtad, amit ma tudsz?

Elvártad, hogy legyen “romantika” (wellness, rózsa, évforduló), szex is, de ne túl sok. Te ápolt, igényes vagy (hasi háj, indokolatlan ruhák, géllakk). Ő járjon haza, abajgassa a gyerekeket, ne igyon, csinálja azt, amit mondasz, épüljön-szépüljön a ház, legyen jobb kocsi, aztán még egy.

Nem reagáltál arra, hogy neked sincs kedved már, rég nem néz rád úgy. Erőltetted a Valentin-napot, a nyaralást. Azt hitted, illóolajra vágyik, párnán szirmokra. Minden kellett a gyerekeknek, a világ pénze, lett is. Csak derűs légkör, jelenlét nem volt.

Tele vagy komplexussal, mert minden porcikád rá vonatkozik. Összeolvadtatok. Ő meg eltűnt onnan, így lettél seb. Sem a munkád, sem a belső világod, sem a szenvedélyes hobbid, de még az anyaságod sem ad választ, ki vagy te nélküle.

Neked miatta, a család miatt nem jutott öröm. Nehogy már ő boldog legyen!

Miben hittél? Mire vártál választ a facebookprófétáktól, akiknél minden képen jobb csávók, szebb naplementék és fiatalabb nők voltak, mint a ti valóságotok? Mit vártál, a homlokára csap? Önmagát akarja megérteni? Berobban majd az érzékiség, a te fogalmaid szerint? Nem láttad, hogy egyre önzőbb, türelmetlenebb?

Ő nem azért nem beszél, mert nem fér hozzá az érzelmeihez. Ezek olyan puncik, amikor sérvműtétük van, úgy elbúsulnak, amikor kirúgják őket, vagy kiesik a DVSC! Azért nem felel neked, mert semmit nem tudna mondani. Kínvallatásra esetleg annyit: azt akarom, hogy nekem legyen jó, a többiek maradjanak nyugton, szépen otthon, ne balhézzon velem senki, ne éreztesse, hogy nem vagyok jó.

Menjen az ilyen! Csak hát nem ereszted, mert függsz tőle anyagilag. És ne lehessen boldog! Majd megtudja, mit veszített!

Nem mintha te szellemes beszélgetőpartner, tágas belső világ, ötletes társ lettél volna. Apróságokon veszekedtél, nem tudtál továbblépni. Fogyott el belőled minden, ami érdekes volt, maradtak a kis napi hülyeségek. Minden alkalmat megragadtál, hogy némi kontrollt szerezz.

Nem tudtatok beszélgetni, őt irritálta a mosolytalan követelőzés, a pitiáner napi teendők, te pedig gyanakodtál, hajcsárkodtál. Szomorú együttmaradási statisztikák.

Olvastál a mikromegcsalásról, az érzelmi bántalmazásról. Bólogattál nagyokat: turmixgépet kaptál születésnapodra, nem ékszert, és túl nagymellű nőket követett az instán. Te ilyeneken tipródtál. Közben meg…

Aztán rájöttél, hogy neked is jár az önmegvalósítás. Így lettél vágy- és kívánságalapú nő, végképp elviselhetetlen. Önzést növesztettél, nem megoldást. Ez még durvább, mint az előző, dologias állapot. A terveid irreálisak, csupa illúzió, hiúság, önzés.

Ő évek óta nézett olyan pornót, hogy most elsápadsz, volt neki négy barátnője, prostihoz is járt, közben betette neked is, legújabban pedig gyereket csinált, és az a nő meg is szüli.

*

Ép érzelmi világú ember nem csal. Ha mégis, mert szól a sors, vagy megbotlik, akkor diszkréten teszi. Aki csalna, az csaljon is, úgysem akart soha mást. Egyben menjen is.

Azért írom ezt, mert régóta nem voltam kétségbeesetten szerelmes? De tényleg, mi ez a szánalmas, birtoklós-leleplezős-büntetős felfogás? Kit érdekel a házasság, a szerelem, sőt, a szex, ha kellemetlen cirkusz a vége?

És olvassák, kommentelik Aranyos Zsoltot. Kígyót-békát kiabálnak a szeretőre, aki képes volt szétverni a gyönyörű családot. Erről pont jót írt Aranyos, itt.

Hát ha még Mrs. Kertváros hallaná, miket mondott róla Mr. Kertváros Ms. Homewreckernek!

Én azt mondom, nem akkora ügy a megcsalás. Női részről a történet húzása-nyúzása elképesztő. Ép érzelmi világú ember nem sunyul hónapokig. De rég nem szerette már a nő se. Az igazi botrány a házasságuk volt, nem a vége.

Velem is mi van? Nem értem a nagy társkeresési lázat, a szexmániát (“felfedezni és megélni a valódi igényeit”… blöee).

Az is igaz, hogy nem álltam ott egyetlen kapcsolatomban sem döbbenten, hogy megcsaltak. És szégyenkezve sem, hogy én csaltam.

Őszintén nem zavarna a “megcsalás” sem, ha nem érzékelném.

Azt mondod, nem tudhatom? Tényleg nem tudom. Amikor nekem elegem lett 2004-ben, a nyomorba mentem. Nem csaltam meg. Hajtogatta, hogy azt szervezem, hogy együtt éljek egy ismert színésszel. Nem kértem tőle semmit, tartásdíjat sem, ráhagytam mindent, legyen, amit akar, csak tűnjön el az életemből.

Nektek ott a ház, a tizenévet öltél bele, félsz az ismerősöktől. Ezért nem lépsz le, nem kezdesz új életet, helyette több hónapig vesszőt futtatsz. Hiúság, kontrollvágy, illúziók és sorozatdramaturgia.

Pont akiknek ekkora bűn a megcsalás, miért vannak olyan partnerrel, aki ennyire hígan kezeli a kapcsolatot?