elhaló nyakkal

Amúgy jól vagyok. Köszi az üzeneteket, kérdéseket, és többeknek a segítséget, jelenlétet!

Tegnapelőtt este professzionális kezek leszedték az anyajegyemet a tarkómról. Én megkérdeztem a doktort, fogok-e még elegáns konttyal tangózni fényes termekben, vagy csak a B ligában, ahol az a szexi, hogy mindenki “egyedi”. Majd kértem, ha negatív a szövettan, tegye már vissza majd a helyére, jó volt az ott.

Ezen a képen nem látszik. Ami látszik, azzal nincs gond. Még nincs meg? Vagy a hajam miatt? Vagy mert ez szerelmes hely itt? Az biztos, hogy nagyon sok napot kapott a nyakam bringázás közben az évek alatt.

Egyben kérve kérlek titeket, menjetek anyajegyszűrésre, dermatoszkóposra, onkológus bőrgyógyászhoz.

Hülye helyen van, mert nem látom, nem is láttam soha, nem tudtam róla. A sebet nem tudom magamnak kötözni. A heg elég nagy, mert jó alaposan kimetszették, és azt így lehet összevarrni.

És megfeszülős helyen van. A fejbiccentő és a hátizmok nagyon erősek. Ez a nehéz. Maga a műtét csak a bőrt érinti, fogászatnyi macera, lidokainos érzéstelenítés, semmi fájdalom, húsz perc és haza, viszont nem tudom forgatni, előre hajtani a fejem, mert feszül a seb. Nem kell figyelni, könnyen kezd fájni, és az elintézi a helyes tartást.

Az enyhe, egész napos kényszerű tartás fáraszt. Korlátoz, nyűgössé tesz. Azért ez mégis hegy, és három gyerek, háztartás, kutya, Juli új iskolába jár. És én ennyitől is egocentrikusan azt hiszem, hogy mindenki másnak jó, minden hepi, csak én vagyok az invalidus.

Pedig mindkét gyerek iskolájában mentő járt ma. És sokan tudták meg ma is a Rossz Hírt.

Minden relatív, ez is kiderül. Leguggolok (ez két g, egy időben vadul figyelmeztettem mindenkit, hogy egy, és nem tudom, honnan vettem, álmodtam talán? mamuttal keverem?), mert hajolni nem tudok, és olyan könnyű, mintha az ilyen nehezített helyzet mutatná meg: nem fáj a térdem, derekam. Jóleső, a hajláshoz képest.

A gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál még rosszabbat. Én azonban, ha elgondolom, hogy négy helyett nyolcfelé is szaggathatott volna a prépost, helyzetemmel, még ha nem is valami rózsás, mégiscsak elégedett vagyok.

Közben pedig a blogon ez történt. A profilképes, nyúlfarknyi, sem el nem mélyült, sem nem szép, sem nem nagyon eredeti poszt miatt. Kommentekben is ment a nagy döbbenet (áskálódás) (máshol linkelve). Értem én ezt? Nem értem. Sohasem is értettem. (A sötét az IP-címek száma, a világos a kattintásszám).

Amúgy jelenleg ezek a blog hat és fél évének legnépszerűbb posztjai. Ezekből a nem-rovat jellegűeket ajánlom (1., 2., 4., 5., 7., 9., 11., 13., 14.). Mindegyiket olvastad?

 

legyen egy kvíz, olyan szépen borús ma az ég

80 százalék a küszöb. Ha nem éred el, megy érted az albán maffia. Az én élményeimhez, érdeklődésemhez kötődik az egész – na de te is ahhoz kötődsz, barátom.

a hét örömei

Csupa apróság: Imádom a vízigesztenyét, érzéki öröm. Fantáziálok róla. Magyarországon védett. Sulyom a hagyományos neve. Wokkeverékekben kapható, roppanós. Dávid érik, jó fej, együttműködő, elhagyta apró idegesítő dolgait és szorongástüneteit (nem tikkel, például, nem krákog). Nagyon harmonikusan vagyok vele, gyaloglunk haza, sakkozunk, Carcassone, sudoku. Magyarázza nekem, hogy a négyzet átlója hosszabb, mint az oldala, és hogy erre hogy jött rá. Most Juli idegenebb, vadabb. Lazulós, alvós, piciket tevő-vevős hétvége, szombaton hosszút mentem gyalog, vasárnap aludtam, főztem, Dáviddal társasjátékoztunk és még írást is gyakoroltunk. Kicsit súlyzóztam. A legjobb sportzokni (ezt mostanában kikísérleteztem, tényleg van vagy nyolcféle) az Ecco. A másik ilyen egyszerű, de fontos: van új szállítmány a Zero Feel nevű fehérneműből (Sloggi), ami lézervágott, érzékelhetetlenül puha. A világoskék mellett most fekete és bordó is. Ez nagyon saját. Vettem egy pulcsit, be kell látnom, ősz van. Az evés most egyszerű, jóleső, hosszú szünetek közte, nincs cukoréhség, szívesen bíbelődöm vele, valódi ételek és két igen jó ebéd a városban. Jó lelkiismeret, cikk és fordítás leadva. Sportok a naplóban: maraton utáni edzésnapló. Találtam sebészt, aki leszedi a problémás anyajegyem a héten. Melengető visszajelzések, utcai összetalálkozások. E., squashpartnerem, újra a fedélzeten. Érezzük, értjük, szeretjük egymást. Beugrottunk egy színházba szombaton Balázzsal (Pesti, Audiencia), majd lázasan néztük, mik a monarchia jogi érdekességei, kik voltak a brit miniszterelnökök, hogy is volt a szuezi válság, mikor és miért avatkozott bele az aktuálpolitikába a királynő. A béke oldalán, csakis. A következő poszt a populáris, bulvár, trash című lesz, megválaszolom, mi (lehet) a szerepük a gondolkodó ember életében, mi visz rá, hogy nézzük, fogyasszuk őket. A héten felbolydult a blog. Hát nahát, csakazolvassa most sem félt a legsajátabb történetéről és érzéseiről írni, és nem fél a nagy ellenállást kiváltó, alapmeggyőződéseket felbolygató témáktól sem. De hiszen sosem volt ez másképp, mégis csakazolvasnak és háborognak, vitatkoznak tök világosan leírt, vitathatatlan állításokkal. Mennek a hírek, látom a keresőkifejezéseken, ahogy megpróbálták összerakni a sztorit. Amit sajnálok: jóhiszemű, csak nem elég rég olvasó vagy nem figyelmes emberek sztereotipikusan fogták fel, pedig igyekeztem pontosan fogalmazni. Ez nem tipikus sztori, én sem vagyok tipikus, és igen meglepő fordulatok vannak benne. Összességében persze logikus. Ami nagyon érzékeny, arról viszont hallgatok. Persze szar. De végül segített az, amit most megértettem, összeraktam (a mélyre ásott levelekből, régi képekből, meg a saját el nem küldöttjeimből, ezeket évekig pókkal teli szobaként kerültem, kulcsra zártam magamban). Szeretem, ha igazság van, ha amit mondok, gondolok, az egyértelmű, tiszta. És ez is eljött. Felnőtt, erős érzet. Nem bánom, ha nem szirupos a sztori. Én sosem voltam szemét, kicsinyes, ennyi maradt meg. Mondjuk ez nem kevés. Viszont kíváncsi nem vagyok, hiába írogatnak, pletykálnak bizalmaskodva, kajánul sosem hallott neveken (ugyanaz a pár ember). Nem foglalkozom ezzel. Az edzett test gyorsan regenerálódik, hát még az edzett lélek!

visszahízzák

Mi a franc folyik itt?

2018 nyarán kérdem ezt. Nem ma kezdtem testügyben gondolkodni, cselekedni, olvasni. Meg vagyok döbbenve.

Újra életmódügyi cikkeket írok, anyagot gyűjtök.

Régebben nem láttam ezeket, egyszerűnek tűnt minden. Bővebben…