tabuk védelmében

Itt is szeretném megköszönni. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyien reagáltatok a felhívásra.

Van neked is sérülésed, traumád, kisebbségi állapotod, de az is lehet, hogy több. És téged sokat bántottak. A bántások miatt lettél talán hátrányos helyzetű is, nem úgy születtél, és aztán a hátrányos helyzet miatt jöttek az újabb csúf szavak, gúnyolás, kirekesztés. Ez már csak ilyen, oda-vissza hat.

Nagyon bele lehet ragadni. Elromlani.

Fontos, hogy tudd, és pont erről a blogról nagy dózisban tudhatod meg, hogy jogod van, hogy a traumádat, állapotodat tiszteletben tartsák, ne bántsanak vele. Bővebben…

folyamodvány

Kedves olvasóim! Közül azok, akik ismerik, kedvelik a blogot, kaptak innen aha!-élményt, információt, szembesülést, támogatást, inspirációt!

Ez a munkám. Ez lett. És ti ebben mellettem voltatok, nagyon sokat kaptam tőletek.

Kérlek, segítsetek továbbra is, hogy függetlenül és teljes szívvel folytathassam.

Nem szoktam panaszkodni, negatíve dicsekedni, hogy nekem milyen nehéz, de igen nagy az a csomag, amit vinnem kell, és nem várható változás, ebben kell tudni okosnak, örömtelinek maradni.

Mint minden öntudatos ember, én is jobban szeretek adni, szívből segíteni. Valamint a lájkolás, meg hogy hányan vagyunk, hányan “érenek egyet”, sosem érdekelt.

Most kérek, és talán először a blog történetében “szociális” alapon, vagyis a helyzetünkre hivatkozva.

Ha kaptál a blogtól, és ha megteheted, kérlek, fizess elő. Ha nem, semmi gond, nem lesz változás.

A támogatásod lehet

  • egyszeri: most jól jön! köszönet.
  • rendszeres: kisebb, kávényi, rendszeres utalásra beállított összeggel.

Lehet a PayPalon, itt a sárga Donate gombra kattintva:

és meghívhatsz kávéra banki utalással: MagNetBank, Gerle Éva, 16200199-00152303

Köszönöm. Nem ragozom tovább. Írok.

szülinapi

Ötéves a csakazolvassa ma, ami azt jelenti, hogy 2012. április 16. volt az a nap, amikor regisztráltam a worpressre, teljes kezdőként. Azonmód meg is írtam és közzé is tettem a beköszönést (invokáció), ez kicsit ma már izé, de akkor még nem tudtam, mi az irány, mit akarok, csak valami helyet, írni, ahol nem baszogatnak többet a sivár anyatársak (ez pont a mamamiról való távozásom időszaka). Az első tartalmas posztot pedig két nappal később írtam: azok a szemét kurvák, ebben az ellen érveltem, hogy a csábító fél, a szerető volna a bűnös a “házasságok” “szétveréséért”. Bővebben…

legyen már ciki

Tényleg mindenki megőrült?

Hogy lehet, hogy másoknak nem tűnik fel? Ezek csak az én “sérelmeim”?

Legyen már ciki, hogy azzal van baj, az a gyanús, aki szól ellene. Ha megneszeled az erőt, a népszerűséget, azt, hogy a kiállás trendi, majd odatörleszkedsz te is… 2009-ben, amikor én kezdtem, ezek a gondolatok, amelyekkel ma a hígak ováció közepette vagiznak, döbbenetet váltottak ki… Bővebben…

önbevallás

E szó jelentése: te azt mondod, és akkor azt hiszed, el is várod, hogy úgy van.

Valami egészen más az, hogy “nem akartalak megbántani” (őszintébb, értelmes, már szinte “nem figyelmtem eléggé”), mint az, hogy “én nem látom, hogy ebben mi volt a bántás, miért kell mindent mellre szívni”.

Ne legyen félreértés, végigveszem az elmúlt napok netes helyzeteit:

Attól, hogy szívesen vagy benne, önként, attól még a játszma játszma, és minden játszma rombol. Van előnye, persze, azért csináljátok, mindneki azért csinálja. Mindkét félnek van előnye: van kit hibáztatni, megoldja helyette valaki a nehézségeket, lehet ábrándozni, hogy nélküled bezzeg, olyamsiről, amit sose lenne erőd megtenni, érezheted magad hősnek, helytállónak, lekötelezheted a másikat. Kölcsönös függések és elvárások, megírt szerepek a játszmák – a többit Eric Bernénél találod.

Attól, hogy azt mondod, nem akartál rámerőltetni semmit, még megtörténhetett. Nem, nem azt írom, hogy “…érezhettem úgy”. Nem az egyéni érzékenységem, nem az előítéletem mondatja velem, hogy gáz, amit csinálsz. Neked persze nem érdeked szembesülni azzal, ami csorbítja a pompás énképedet, így háborogsz, hogy miért nem mondok csak simán nemet. Nem azért gáz, amit csinálsz, mert nekem rossz, mert történetesen engem sért (engem lassan már semmi), legalábbis nem netes nevek mindenféle megnyilvánulásai, könnyű is lenne ezt így rám tolni. Hanem a dolog maga ártalmas, visszás, hazugságszagú. Szerintem, nyilván – de velem beszélsz, ngem kérdeztél. Én el tudok vonatkoztatni, nekem nem az a baj, ami a kicsiny körömbe hasít. Rég nem azon akadok ki, amikor így megfogalmazok valamit, ami nekem fáj. Az éleslátás jogán fogalmazom meg ezeket, és az nagyon csúf játék volna, hogy te csak akkor ünnepled az éleslátásomat, ha téged igazol.

És nem kell ünnepelni. Félreértés van, ne legyen: én nem élvezem a hájpot, semmit nem élvezek, ami tendencia, trend, nicknevek véleménye, csakis az egyedit, a személyeset, és a netes elismerés, visszajelzés nem pótléka a valódinak. Nemhogy nem várom el: zavar a szembedicséret. Csak az irigyek hiszik, hogy követelem és sütkérezem. Soha nem jutottam volna idáig, a közelébe sem ennek a jelen állapotomnak, produktív létemnek, ha az vezérel, hogy “elegen értenek-e egyet”, “szimpatikus vagyok-e”, “hogy hat ez annak, aki úgysem érti”. Ne ünnepelj, ne ajánlkozz, ne engem taglalj, ne rajtam agyalj. Magadat találd meg a soraimban, épülj – ha akarsz. Csak erre jók az írásaim, minden más szappanbuborék, innen nézve pedig roskasztó teher. Irritál. Hogy én milyen legyek neked.

Azt mondod, nem használsz – de, én úgy érzem, a közönségeddé akarsz tenni, ki akarod csikarni az elismerést, és ezt nem kedvelem. Be is zárulok tőle.

Tiltakozol hevesen, hogy a blogod, posztod nem lopás, nem is igaz. A konkrét szöveghelyre azt mondod, hogy nincs az levédve, mit irigykedem, micsoda gőg ez. Lobster azt mondaná (így kell pl. forrásmegjelölni, ha valami egyedi), hogy ilyenkor az olvasó felüvölt, és ez soha nem véletlen. A nagy tiltakozás. Átvenni más gondolatait, fordulatait, és saját teljesítményként előadni nagy vagányan, sose volt erős hang meg satöbbi, ez szánalom. Ne beszélj most mellé, ne engem elemezz, mert nem én szerepeltem le, és főleg nem én vagyok az irigy: utánozni, nem eredetivel előállni kínos is, jogtalan is, és pont azért csinálod, mert te kívántad el az én rivaldámat, ismertségemet, erőmet, közösségemet, bevételemet, életvitelemet. Legalább ne magyarázd meg. Mindehhez viszont full tehetségtelen vagy, meg lusta is, ezért kell a kész, ami neked nem áll jól, meg le is butítod. Nem érdekel, hogy az utánzó a barátnőd. Nem érdekel, hogy tőled is lopnak, és te bezzeg nem törődsz vele. Nekem a legegyedibb, védjeggyé vált dolgaimból próbáltak a gyenge jellemű imitátorok saját sikert csinálni, az általam már érzékenyített közegben, sőt, közösségben, miközben engem ekéztek, mint aki leszerepelt. És ezt bevette a gyomruk, sőt, elhitték a rágalmakat. Hát, viszlát, ilyen ember ne legyen a közelemben. Nem is tudom, hogy jut eszetekbe, hogy nekem ezek az emberek hiányoznának, hogy én őket siratom, mert én nemhogy a pofátlan, szarkeverő koppintóktól, de még a csendesektől is viszolygok, akiknek nem tűnt fel, mi honnan van, és odasereglettek a másoderesztésre, hogy hű, de jó.

Azt mondod, én utánatok búsulok, mert az volt az igazi, amit te akkor úgy élveztél, most meg bosszút állok a jóságos, egykori olvasóimon, akik kiismertek – nem így van. Én elvből elítélem azt a fajta olvasót, aki először olyan nagyon jött felém, akarta ezt a blogot, velem a kapcsolatot, a figyelmemet, képes volt hízelegni, figyelmemet keresni, tehetségem és munkám eredményéért odanyúlni és abból részesedni, majd, érdekei fordultán, vagy, ami még rosszabb, a közhangulat változásakor letagad, átír, megtagad, savaz. Gusztustalan játék. Álnevekről, lesésről írnak, de hazudnak (projektálnak, pontosabban). Nem csata, nem vita, nem adok-kapok, hanem éretlen, kártékony förtelem, ilyen emberben nem lehet bízni, egy szavát se lehet komolyan venni. Aki még mindig azt taglalja, arra céloz, hogy én mit csinálok az én életemben, az én blogomon, és a dolognak semmi köze hozzá, semmit az ő életében nem érint, nem hátráltat, nem is tudna róla, ha nem figyelne most is mohón, csak hét tudja, hogy mások olvassák, és rájuk hat, és ezt nem bírja.

Én soha senkivel nem csináltam ilyet.

Azt mondod, te csak biztonságból csinálsz álnicket, meg így, meg úgy, a munkahelyed, a biztonságod, tőlem félsz – nincs rendben semmi olyan megnyilvánulás, ahol nem a magad nevében írsz. Sunyiság, gyávaság, tűnj innen.

Azt írod, nem vagy troll, te jó szándékkal írod, amit, én vagyok az, aki csak az egyetértést és hódolatot viseli el, a többieket “tiltja és üldözi”, eközben pont ugyanúgy viselkedsz, mint ezeregy ambivalens, kezdetben nagyon kedves, később minősítgető, belém okoskodó troll, akinek ha jelzem: ezt ne, csakazértis folytatja. Erősködik és vagdalkozik és használ. Mindig ugyanaz a vége, ez egy viselkedési séma, és ezt hidd el nekem, jól ismerem, kiismertem és felismerem. Nem vagy annyira egyedi, abban sem, amin felháborodsz, és abban sem, ahogy a frusztrációdat kezeled. Éretlen, terméketlen, nem dolgom ezzel bánni, nemhogy jó fejnek lenni – menj innen.

Nem nyomultál, nem néztél úgy, önzetlenül segítettél – ahha. Lélektani háborút folytatsz, felül akarsz lenni, meg vagy sértve, mert annyit fektettél belém, de én nem.

Azt mondod, nem volt abban a megjegyzésedben szexista szándék, te becsülöd azt az embert, eszedben sincs tárgyiasítani, de ne feledd: a sérelem, a hatalomgyakorlás nem olyasmi, ami szubjektív megélés kérdése, ezek bejáratott, önkéntelenül elsajátított, többfelől megerősített beszédmódok, gesztusok, amelyek felismerése és a reflexió rájuk nem megy magától, naiv jószándékból: munka és rutin kérdése. Nincs olyan, hogy úgy érzem, teljesen rendben van az, hogy az illető levágja a végtagom, TEHÁT akkor rendben van. Végtaglevágás (pl.) nem tud rendben lenni. Nem szubjektív megítélés kérdése. A sérelem, a bántás, a visszaélés, az egyenlőtlenség nem önbevallással működik.

Úgyhogy hiába mondod, hogy te nem vagy olyan nem akartad, mert az a helyzet, hogy nem vagy tudatos, és ha a másikkal beszélsz, tőle akarsz valamit, te kerested meg, akkor arra kell figyelned, ahogy ő reagál, érez, jelez, nem forszírozni azt, amiről jelezte, hogy ne.

Köszönöm a megértést. Holnap Edzés, ehhez kapcsolódva az álomalakról lesz szó, és lesz még a héten önmegvalósítás, oktatás (mi volna annak a célja, és hogyan öljük eleven gyermekeinket jó tanulóvá), és a blog pedagógiai profilját erősítendő, műveltségi kvíz is, talán helyesírási (melyik legyen?).

blogismereti kvíz

Nemsokára blogszületésnap (szervezem!), ezért izgalmas kvízzel jelentkezem, amely a törzsolvasóknak érdekes. Nekem is visszajelzés, mert innen nézve a blog nagyon más: a sokat ismételt, vagy konszenzusos-köztudomásúnak tekintett információk (ki hinné, hogy resztelt orrszarvúmájat reggelizem, például) mennyire vannak benne azok fejében, akiknek a csakazolvassa napi betevő. Ezúttal 100 százalék a küszöb, de többször is végigmehetsz rajta. A hibátlan teszt jutalma pedig egy jóleső kocogás a parkban! Bővebben…

ha nem volnék blogger 2.

Tudjátok, hogy én még fél éve is olyan voltam, hogy restelltem, hogy (amikor, olykor) korrektort használok a szemem köré? Megdicsérték a bőröm, és néztem rájuk azzal a protestáns tekintetemmel: ez nem én vagyok!, és közben a sminktudományomra sem voltam büszke. Kínosnak éreztem az előnyösebb fotót kitenni, mivel az nem a valóság. Rám is szálltak azok, akiknek soha nem voltak hasonló aggályaik.

Ha nem volnék blogger, nem érteném, hogy a figyelmem érték, a mennyisége véges, és nem tanultam volna meg gazdálkodni vele. Eléggé ingyen adtam én az energiáimat mindenkinek, magam ellen, önkifosztva – ezzel telt harmincöt évem. Bővebben…