szomorú együttmaradási statisztikák

mantrák sorozat 3.

3. mantra

Sajnos, manapság minden második házasság válással végződik. Ráadásul egyre kevesebben kötnek házasságot.

Hát sajnos, mert a házasság fő érték, önjó, értelme önmaga. A gyermekek felnevelkedésének biztos, megtartó kerete, meg már az esküvő is milyen gyönyörű és megható, minden filmnek ez a vége. De ha ez tendencia, és ez nem valami firss jelenség, hanem évtizedek óta tart, akkor nem kellene végre már valamilyen következtetést levonnunk?

Hány olyan házaspárt ismersz, akik tényleg jól vannak, és nem csak annyi, hogy nincs botrány és látványos gyűlölet, meg nem váltak el, hanem látszik, hogy energikusak, szeretik az életet, egymással töltik a szabadidejüket? (Mert többet aligha láthatsz, még ez a kivételes állapot is rejthet poklot…)Ezek első házasságok vagy másodikak, többedikek? Hány évesen kötötték?

És mi mindenről nem tudsz vajon? Mi van hálószobákban, e-mailekben és gyomrokban? Lélek salakjaiban? Miért akarjuk mindig azt hinni: na, ők bezzeg rendben vannak? Lehet, hogy csak nincs más választásuk.

Eldobni könnyebb, mint megjavítani? Én azt látom, hogy az együttmaradók sem javítják meg. Nem is nagyon igyekeznek, csak együtt maradnak. Ez is egy döntés, persze. De nem kell a világ szemébe nézniük érte.

Akiké meg láthatólag nem működik, azok vajon mind elszúrták? Mind kivételek? A dekadencia és a mindig újba kapás, korunk szava tévesztette őket meg? Amúgy minden rendben volna?

Itt ezt mondja a preofesszor asszony.

…egy férfival éltem le az életemet, 46 évig tartott a házasságunk, amíg meg nem halt. Lucához írta azt József Attila, hogy „szövetség ez már, nem is szerelem”.

 

A házasság több és más, nem tűzoltómajális, aki ebbe belép, az pontosan tudja, hogy milyen terheket vállal. Felnőttek vagyunk, s tudjuk, mostantól életet kell építenünk.

 

Ebben a szerelem adja azt a kémiát, amiben összesodródunk, ez életünkben többször előfordulhat, de a párválasztásban már kimondja az elköteleződést, a felelősségvállalást: holtomiglan-holtodiglan. Ilyenkor nem csupán a kémia dönt, hanem a tudatos felelősségvállalás és morál.

Nem akarok azzal foglalkozni, hogy ez a kor milyen sugalmazásokat ad, arra biztat, hogy kóstoljunk meg mindent, menjünk az élvezetek irányába, s így kinyitja a párkapcsolatnak azt a fajta szentséges kapuját, amelyen belül az ősbizalom lakozik. A kutatások alapján kiderült, azt a nőt nem csalják meg, aki abszolút bizalmat ad a férfinak. Azonban, aki erre nem képes, s beteszi az ötletet, a gondolatot a férfi fejébe, s elkezd féltékenykedni, akkor egyszer csak azt fogja gondolni a párja, hogy akkor legyen ez igaz.

Veled tűrök, veled szenvedek, veled élek – mondják a házassági rítusok szövegében. Vállaljuk a másikat betegségben, szegénységben, mert mi szövetségesek vagyunk. A szövetség központi célja pedig legfőképp a gyermekvállalás, mert csak együtt tudunk utódot nemzeni, felnevelni. Mi az életünk értelme? Más-más, de van egy közös: vigyázzunk az életre, s vigyük tovább azt.

http://szegedma.hu/hir/szeged/2016/11/ha-nem-lennenek-siro-szinglik-a-rendelomben-talan-elhinnem-hogy-jol-erzi-magukat-egyedul-interjunk-bagdy-emokevel.html

Én azt mondom, a házasság nem kémia, főleg a tartós párkapcsolatból lett biztosan nem az.

Én azt mondom, az nem morál, hogy benne maradsz valamiben, ami nem boldogít, hanem lehúz. Amiből talán a másik is menne. Nem a negyvenhat év a teljesítmény, hanem az önazonosság. Az sem morál, hogy nagyvonalú vagy, és szemet hunysz afölött, hogy megcsaltak, vagy szívük szerint azt tennék – a szemet hunyás lehet morál, de a leggyakrabban kényszer.

Az meg végképp nem morál, hogy eljátszod a feddhetetlent, miközben rég unod a másikat, neheztelsz rá, arra, akit továbbra is drágámnak szólítasz.

Egyáltalán nem a kor szaváról van szó, meg a kísértésről, az új dolgok kipróbálásáról. Nem arról van szó, hogy mindenki eldobható. Hanem arról, hogy elveszíted önmagad. Elrontott sorsokról. A lélek némaságáról és a vágy csendjéről. Rossz feltételekkel megkötött szövetségről, illúziókról. Individuális célok fakulásáról, megfosztottságról, elvárásokról, egyedül cipelt terhekről és őszintétlenségről.

A monogámiaparancs pusztító hamisságáról is szó van.

Otthonrekedésről, depresszióról, a gyermekvállalásban való csalódásról, a gyerek fejre növéséről, pótlékszerepéről. Akarásról és szerepjátszásról, látszatról.

Nem azok az irigylendőek és igaz életűek, akik együtt maradnak. Nem az a teljesítmény. Pedig ők vannak a statisztikában a jó oldalon.

Hanem az igaz élet.

Az igaz együttmaradás, vagy az igaz különmenés. A játszmamentes élet. A hazugságmentesség. Az énazonos, őszinte döntés a másik mellett. Az énazonos, őszinte döntés a búcsú mellett.

Az egymás szemébe nézni tudás.

Magyar ember nem válik, ha nem gyilkos a házassága még. Pedig ha előbb nézne szembe a válsággal, sőt, ha előbb válna, őszintébben, ha nem lenne ekkora tabu és ennyi szankció a válás körül, akkor épebbek maradnának a külön élő családok.

És akkor volna még esély pár boldog évre.

Ha nem téves elvárásokkal, infantilis lélekkel, önzőn, reflektálatlanul mennének bele a házasulók és nem a kereten követelnék az eleven lényeget, akkor sokkal több boldog szövetség létezhetne.

Mindannyian azt hittük az elején, vagy reméltük, hogy mi nem szúrjuk el, de sokunknak rá kellett jönni, hogy nem megy.

Szerintem a házasság ázsiója a jelen kispolgári (képmutató) családfelfogás miatt, a hatalmi és munkamegosztási viszonyok, a társadalmi elvárások és a romboló pornókultúra miatt zuhant. Ezek az okok, és ha olyan nagyon fontos a háuasság, a hosszú távú párkapcsolat, akkor ezeken kellene dolgozni. De erről hallgat a sokokos. A magazin is, a “szakértők” is. Csak morális kőbunkókkal jönnek, és újra és újra megerősítik a status quót. Bólogat a sok vékulcsárildikón nevelkedett, kissistvánné frizurás csepreghybéláné.

Azok maradjanak együtt, akik között eleven tud maradni az áramlás. Akik nem válnak a házasság foglyaivá, szép látszatot hazudva, és a tehetetlenségüket vagy hagyománykövetős beleragadásukat nem nevezik morálnak. Mert nem az intézmény az erős, hanem a lényük, az életük, az örömük.

Akik nem félnek attól, hogy milyen lesz külön, és nem hivatkoznak önzésből, birtoklási vágyból és kényelemből mindenre, de mindenre, ami szent: gyerekre, erkölcsre, Istenre, ígéretre.

Akik be merik vallani a másiknak, mit tennének szívük szerint.

Akik nem félnek attól, hogy külön, egyedül kell megoldani a dolgaikat.

Akik lehetnek transzparensek, akkor is, ha nem mintaszerű az otthonuk. A konfliktusban is. Akik nem teszik sajáttá ezt a gerjesztett, középkorias szégyent, hogy “úristen, válás, világvége”. Akit nem lehet a gyerekeik lelki épségével zsarolni, és nem pusztítóan kell kitörniük a túl szoros szövedékből. Ők, amikor válnak, mindent megtesznek az ártalomcsökkentésért.

Azt tudd, hogy a gyerekek, különösen a kamaszok, önzők: leszarják a te életedet, csak a maguké érdekli őket, és ez így van jól, csak ne feledd, ha belekalkulálod őket a döntésedbe.

A váláson még harmincéves, nedves diplomájú pszichológusnők is ott izélnek a kifogástalan nyomdai termékekben a csodás sminkjeikkel, hogy kudarc és válság. Vajon komolyan gondolják? 2016-ban. Mikor lesz újfajta beszéd erről? Kinek az érdeke ez az ósdi, lehazudós beszéd?

A legdurvább pedig azok élete, akik titkon válni szeretnének, de a statisztikában mint együtt élők szerepelnek. Mert ki mit szól, a gyerekek, az érdekek, az élet újrakezhetetlensége, anyagiak, és mert a másik megbüntet. Elgyengülés, csimpaszkodás, vád, zsarolás. Etősebb a betonnál.

Tessék a statisztikákban csak a valóban boldog párokat számolni. A joviálisakat se, akik bárgyún mosolyognak ugyan, soha egy panaszuk nincs, de azért elég szarul néznek ki, olyan, mintha le lennének szdálva, és bőszen ítélkeznek azok fölött, akik nem akarnak abban maradni, ami nekik megfelel. Akik hajtogatják, hogy a szerelem elmúlik.

A válási cirkusz nem is csak a gyereken meg a vagyonon megy, hanem a leginkább azon, hogy az egyik, az, aki fél, hogy már sose talál mást, irigyli a másiktól, hogy ő még lenne, lehet boldog. Bosszú és rosszakarat. A nemek egyenlőtlen helyzete miatt az egyiknek valóban nagyobb az esélye arra, hogy a válás után ne érezze magát megalázva, elhagyatva, és nehéz nagyvonalúnak lenni, de nincs más választásod. Az nagyon szánandó, amikor csak azért marad valaki az unt, gyűlölt társa mellett, hogy ne ő legyen az elhagyott. Amikor a maradást zsarolja, csikarja, csimpaszkodik. Nem a házasságért, hanem a másik ellen. Neki se legyen. És tele van váddal, szemrehányással, cinizmussal, és így akar vele élni évtizedeket.

Hatalmi helyzetű, előjogokat élvező emberek, különösen a családi szerkezetben egyébként nem szoktak belátásból változtatni.

Kapcsolódó bejegyzések:

https://csakazolvassa.hu/2015/12/09/dilemmazoknak-lepni-vagy-maradni/

https://csakazolvassa.hu/2013/02/16/manapsag-minden-masodik-hazassag/

akkor eldobják

egy dobásod van

elveszíti az apját

https://csakazolvassa.hu/2013/01/11/hat-bekuljetek-mar-ki/

92 thoughts on “szomorú együttmaradási statisztikák

  1. mielőtt továbbolvasom, már el is durrant az agyam a professzorasszonyos idézettől: milyen kutatás igazolja, hogy azt a nőt nem csalják meg, aki teljes bizalmat szavaz a férfinak? és a nő teszi bele a gondolatot a férfi fejébe???? mivaaaaan? tizenvalahány éves, kitartó, teljes, valósággal szándékosan nem szembesülő bizalom-szavazatom után aztán jól megkaptam a férjem szerelmeit, barátnőimet, kollégákat, bárkit, röptében is akár. én is szerelmes lettem, párhuzamosan persze (aztamindenemet, plátói volt). elváltunk. rontom a statisztikát. olvasok tovább.

  2. na, még annyit tennék hozzá, hogy: igen. azért nem változtattam volna, hogy jobb legyen, “mert jobb lesz így”. hanem mert nekem csak így lehet élni, úgy, házasságban, már nem lehetett. nem mérlegelés kérdése volt, hogy így jobb, vagy úgy. iszonyú szar volt szembesülni ezzel, minden egyes nap, hogy ha őszinte akarok lenni, akkor nincs más választásom, mint kilépni ebből a kapcsolatból. de őszinte akartam lenni, az életben maradás érdekében. élek.

  3. Örülök, hogy írtál róla. Pár napja olvastam. Nekem ez a nő, a mondatai, a pengeszája és a frizurája, mind, együtt, egy hatalmas nem. Jajj annak a szinglinek, aki az ő rendelőjébe megy. Mit mond neki? Nem tűzoltómajális = szívnod kell, ez a sorsod, én is szívtam, anyád is, nehogy azt képzeld, hogy az élet célja az, hogy jó legyen. Mivé lenne akkor a világ? (Oké, tudom, hogy gazdaságilag miért fontos a házasság.) De ez, hogy javítsd meg, vagy amit nekem mondtak “küzdjetek érte”, te jó ég, hát hogy lehet abból kölcsönös, őszinte öröm, érzelem, boldogság, amiért vérrel-verejtékkel küzdened kell? Szentséges kapu és ősbizalom nincs ott, abban, ami a magántulajdon, a nők hűsége és sakkban tartása miatt született, a férfiaknak mindig szabad utat hagyva. Vagy ha van, nem kell hozzá házassági eskű. Nem azon múlik. Nincs új világ, ez mindig is ilyen volt, vagy rosszabb, csak az ázsiója esett, tartalmilag sosem volt jobb. Vannak, akiknek összejön, vannak, akiknek lejár a szavatossága. Tovább kell menni. Nem kudarc, csak egy epizód vége. Én nem lettem házasságellenes. Tudom, hogy lehet jó is. Lehet, újra férjhez mennék. De ettől a retorikától, ami a házasságot szinte személlyé emeli, valamiféle felettünk álló létezővé, rosszul vagyok. Vagyunk ketten, papírral, anélkül, működünk, vagy nem.

    • Az ősbizalom szakszóként pláne foglalt szó, az anya-gyerek kapcsolatra és projektálására, a világ iránti attitűdre vonatkozik. De unatkozó, szexet, sőt, fiatal testeket jognak gondoló férfiak hűségében ősbízni? Eleve is, és pláne olyankor, ha esetleg nincs kedvünk a szexhez…? Vagy akkor belátás, síkosító és megadó elviselés?

  4. Jó téma!
    Hirtelen három sztori is eszembe jut, mikor az egyik házasfél már évek óta együttélt valaki mással, vagy már közös gyerekük is volt, de válni nem akart, és nagyon csodálkozott, mikor az elhagyott házasfél benyújtotta a válást. Mit tisztelt még akkor a régi házasságában? Mindhárom esetben férfi az elhagyó.

    A másik: Pál Feri atya mesélte, hogy mikor a gyereket kell megkereszteltetni, elsőáldoztatni, sokszor már évek óta elvált szülők is hajlandóak lennének egymással szentségi házasságot kötni, hogy a gyerek sima egyházi útja érdekében.

        • Öööö… ilyenkor nem értem, miért nem keresnek kevésbé szigorú helyet. Minden városrészben van.
          De olyat is hallottam, hogy mivel nem volt egyházi esküvő, több helyen nem keresztelték meg a gyereket. Aztán találtak végül, de a másodikat már nem vitték kereszteleni. Azóta elváltak. (Ez utóbbi nem szerves része a történetnek asszem)

          • Az jutott eszembe, hogy hát elvileg az elváltak is házasok az egyház előtt, ha volt egyházi esküvő. Érdekes ez, mert az én lányom ugyan meg van keresztelve, de igazán úgy nevelem, hogy van választása, beszélünk mindenről. Én nem vagyok hívő, de merev ateista sem. Az óvodában van hittan, nem iratkoztam fel, nem is mondtam neki, csak elkezdett bejárni. Ez az egyetlen “foglalkozás”, amire mindig bemegy. Nem ösztönzöm, nem tiltom. Lehet, hogy akarna elsőáldozni, elég igazságtalan dolog lenne, ha miattunk nem tehetné.

            • Az elsőáldozásnak az a feltétele, hogy az illető meg legyen keresztelve, tisztában legyen a hitelvekkel és az áldozás előtt gyónjon. Analóg helyzet szerintem – elnézést, ha sértek bárkit a példával – mikor a nőgyógyász lelkiismereti okból nem hajlandó abortuszt végezni. Rákényszeríteni nyilván nem lehet, sebaj, majd megcsinálja más.

        • Tényleg? És ha állami gondozott, és nem ismeri a szüleit? Akkor ki éljen házasságban, az intézetis nevelők? És az egyszülős családok? Özvegység ér?Vagy csak akkor, ha újraházasodik a szülő? De gáz ez az egész, úgy ahogy van…

          • Gyerekkeresztség: ha egy kisgyereket keresztelnek, aki értelem szerűen nem maga választja ezt, akkor a szülei (gondviselői) ígérik meg helyette, hogy hitben (=az egyház által megfelelőnek tartott módon) fogják nevelni. Ha a gondviselő nem él olyan életet, hogy ezt az ígéretét komolyan lehessen venni, akkor nem keresztelik meg. Van ebben logika…

            • Ezt úgy szokták (normális helyen) megoldani, hogy ilyen esetben a keresztszülő(k) alkalmasságát vizsgálják meg alaposan. Tehát kvázi a szülő delegálja a feladatot a keresztszülőknek, ha ő nem alkalmas rá.

            • Akkor minek erőltetik ezt a keresztség dolgot? Az elsőáldozást? Mert divat?
              Amúgy nem értem, Jézus azt mondta: engedjétek hozzám jönni a kisdedeket.
              Minden új báránynak örülni kéne, nem pedig feltételeket szabni.

              • Hát az egyházjogban, dogmákban, liturgiában rég nem Jézusról, illetve a Jézust értelmező tenmagadról van szó (mert mindenki úgy értelmezi őt is, ahogy neki jól jön).
                Hanem kőkemény politikai érdekről, közösségkovácsolásról (elkülönülésről). Mi, katolikusok, igen, a többiek nem. Amúgy én megértem, hogy a szentségek nem járnak mindenkinek. A katolikus egyház által szolgáltatott szentség nem a jézusi keresztség. Temetés sem jár mindenkinek, csak egyházi adó fejében, pl.

    • Ezt sosem értettem, papír miatt szentségi házasságot kötni? Mi van, át akarja verni Istent? Ha nem hisz benne, minek? Ha hisz benne, akkor meg extrahalálos bűn, úgyis elvágta magát.

      • Annak idején, mikor exférjjel összeházasodtunk – ateista-agnosztikus páros -, nagymamám, aki szintén nem volt hívő soha, azért akart rábeszélni a templomi esküvőre, hogy majd akkor a gyerekeket egyszerűbb lesz megkereszteltetni, és hát ugye az a mostani világban előny… Szó szerint ezt válaszoltuk neki, mint amit írtál, csak kicsit keresetlenebb kifejezésekkel 🙂

  5. Jajistenem. Erős ez a poszt nagyon. Már úgy éreztem, kicsit el fogok távolodni a blogtól, elolvasom a bejegyzéseket és nem gondolkozom rajtuk annyit, a hozzászólásokon se. Mindez harminc meg annál is több év messzeségében van nekem és már nem akarok visszafelé nézni, nem fogok múltidejű igéket használni. De rá kell döbbennem: még mindig kísért a múlt, nem tudok elszakadni. Nagyon-nagyon fontos, hogy Tileányok magatokra nézzetek és megértsétek, ami körülöttetek van. Legyetek szabadok. (Olvasok tovább.)

  6. Ja, és azt nem értem, hogy az egyedüllét miatt síró szingli és a házasság megtartása között mi az összefüggés? Egy rámenős pszichológus derékig a földbe énekli a kliensét, az meg szegény marad ugyanolyan bajban, mint volt.

      • A házas páciensei biztos csak kacarászni járnak hozzá, vagy ha ők is sírnak, akkor csak gyengék az “élet építésével járó terhek” elviseléséhez (mert aki nem házas, az csak úgy teng-leng a világban, élet nélkül, kivéve azt, aki több évtizedes házasság után bölcsességeket oszt a médiában).

  7. Én nem olvasok női lapokat. Bagdy Emőke munkásságát sem ismerem, most megnéztem a Wikipédián, kilenc éve özvegy. Én harmincegy éve vagyok házas. Nem volt erőm elválni. Egy darabig azt hajtogattam, hogy a gyerek véget.. Egészen addig, míg a lányom annyira tudatára nem ébredt, hogy szóljon, neki ez rettentő lelki teher, hogy miatta maradtunk együtt, mert ha ő nem lenne, akkor mind a ketten boldogok lennénk mással. Azóta nem mondom. Csak azt, hogy gyáva vagyok, voltam.

  8. Mondjuk egy boldog szingli eleve miért menne pszichológushoz, tehát hozzá eleve az megy, akinek már baja van, de ez épp ezért nem reprezentatív. Egyébként meg attól, hogy valaki odamegy, és sír, miért ne lehetne igaz abban az értelemben, hogy lehet, és tényleg, vannak, akik kapcsolatra vágynak, és nem jön össze nekik, és ezért elmennek segítségért? Csak ebből szerintem rendkívül rossz következtetéseket von le, és sok más egyebet hozzákapcsol, amit már nem kéne. Egyszer egy terapeutától hallottam, hogy nála két dolog miatt szoktak panaszkodni az emberek: ha nincs kapcsolatuk, vagy ha van- így már azért kerekebb a történet.
    Ezt pedig, hogy aki bizalmat szavaz, azt nem csalják meg már akkor sem értettem, mikor egy másik videoban elmondja…https://www.youtube.com/watch?v=XFpJVzcRghc
    Ekkora logikátlan buta hülyeséget azért nem kéne. Főleg, hogy beszél itt a cikkben komoly elköteleződésről, meg érettségről. Egy félrelépés mögött biztos, hogy sok minden áll, ez a blog is boncolgatja sok oldalról, de ennyivel elintézni, hogy hát nem adtál neki elég bizalmat, és ezt bíztatásnak vette kicsit semmitmondó- felelősséget egy személyre terelő.

  9. Volt olyan is, hogy “A leggonoszabb női tettnek azt nevezte Bagdy Emőke, ha a nő a férfit szexuális potenciájában alázza meg.”
    (forrás: http://www.haon.hu/egytt-lehetnek-tkletesek-bagdy-emoke-eloadsa-a-megyehzn/news-20100326-08352348)

    Amúgy Rusz Edit is megérne egy misét, másik nagy szaktekintély, akit mindenhol megszólaltatnak, hát olyan videot/írásokat tudnék tőle mutatni, hogy nem hinnéd el, hogy vki ilyeneket mer mondani..

    • ugyanitt: “Azt javasolta női hallgatóinak, hogy a párkapcsolatban fogadják el a férfi dominanciáját. Ha így tesz a nő, neki magának is nyeresége lesz ebből: hatalmas játékteret kap a kapcsolat alakításában. A férfi könnyen belesodorható a különböző játszmákba, ezekben pedig a nő irányít.” Tehát kifejezetten a játszmázást ajánlja vigaszul, éljen az érzelmi manipuláció, csak a férfiúi tekintély látszatán ne essék csorba. Mindez a Hajdú-Bihar Megyei Esélyegyenlőségi Iroda szervezésében, közpénzből.

  10. Nekem a szüleim együtt vannak, sok évtizede.
    Gyerekként hiányoltam belőlük a szenvedélyt.
    Most, idős korban ez már nem szembetűnő, jó párost alkotnak, vannak közös időtöltéseik, és persze szövetségesek.
    Mindketten elárulták, hogy volt, mikor elbizonytalanodtak a kapcsolat folytatásán, a kiszálláson, aztán mérlegelték és maradtak a másikkal. Ettől sokkal emberibbnek tűnnek.
    De nem kapok választ tőlük arra, mi van akkor, mikor az első évek után a szenvedély alábbhagy, de még nem vagyunk hatvanévesek.

    • es meg a gyerekek is kicsik. es a no otthon maradt par evet a gyerekekkel es nem nagyon van hova visszamenni dolgozni. es ha vissza is menne valahova akkor ki viszi es veszi fel a gyerekeket az ovodabol iskolabol, hogy oldja meg a betegseget es az iskola szunetet. mert a ferfi ugye a csaladfenntarto tehat ez nyilvan a no dolga. de meg ha megosztjak is, akkor is hogy. a felet ami neki jut is hogy.

      • De ez azért van a valóságban. Ezek nem ilyen provizórikus, elméleti dolgok, amikről írsz. Van, hogy nincs választás és akkor meg kell oldani és megoldja az ember. Tehát nem csak kényszer hatására lehet megoldani, hanem egyébként is. Én ezt nem érzem összetartó kényszernek, ha menni kell. Nyilván, nem egyszerű, de ezért biztos, hogy nem maradok, ha már nem megy. Családfenntartó vagyok és mindent egyedül kell megoldjak. 3 gyerek. Kicsi is van köztük. Ez nem dicsekvés, csak tényrögzítés, hogy létezik és működik.

  11. 25 éve élünk együtt a Feleségemmel (46-42 évesek vagyunk) Voltak külön utak, nálunk nem tabu a kikacsintás. Amolyan szemethunyós nyitott házasság. Mégis tudjuk, hogy mi együtt akarunk továbbra is maradni, mert együtt jó az életünk. Kerek egész, és nem akarunk mással megöregedni, mint egymással. Ez a biztos pont odahaza, s mellette kimondottan nagy békességben és egyetértésben, nyugalomban éljük a mindennapokat. Már rég nincs kémia, egészen más az ami összetart. Részint a józan ész, részint a biztonságos nyugodt élet. Mert egy másik kapcsolat szinte kizárt, hogy hosszú távon jobb lehetne. Szerintünk egy életbe egy élet fér bele.

    • Ez követendő, ha valóban szimmetrikus, és senkibe (a változó parnerekben) sincs keserűség, ott fogant gyerek, abortusz. Álztalában a szimmetria bem szokott összejönni, valaki mindig keserűbb, lemondóbb, kevésbé vonzó, fagyottabb, vagy sokáig az, aztán robban a szerelem.

      Minél merevebb és hierarchikusabb a társadalom, annál kevésbé tudják elképzelni az emberek, hogy lakóhelyet, stílust, szakmát, házastársat váltsanak. Persze kényelmes, csak én a hajamat tépném, ha úgy élnék valakivel, hogy nincs eleven áramlás, és vannak elmondhatatlanságok.

    • Ja, és én semmilyen módon nem állítom, nem is sugallom, hogy akik között nincs “kémia”, értsd: lobogó, eleven szexuális vágy, azok váljanak el. Csak azt, hogy aki már beleőrül, szenved, csupa idegenség, játszma és pokol az élet, az nehogy benne maradjon a lózungok meg a bűntudat miatt, mert nem éri meg.

  12. Hajaj. Sokkal előbb kellett volna elválnom, de ezek a bullshit-mondatok ügettek a fejemben. Mondjuk arra számítottam, ami most be is következett: undorító, nyálkás válás, a férjem nem tudja elengedni a gazdatestet, ami én lennék, ehhez 4 évig gyűjtöttem a bátorságot. De megérte. Akármilyen szar is most, benne maradni a lélekhalál lett volna. Annyi szép vár még rám az életemben!

  13. Egy afgán (fiú) ismerősöm mondta, amikor megelégelte a “szomorú ez a sok válás”-mantrát: Igen, sok válás van, de az még szomorúbb lenne, ha egyáltalán nem lehetne elválni, vagy csak nehezen (mint pl. náluk). Mért kéne olyanoknak együtt maradniuk, akik nem akarnak? A válás egy választási lehetőség, a szabadság része, inkább örülni kéne neki, nem pedig szidni.

  14. Bezzeg a régi szép időkben Bagdy Emőke nem nyilatkozhatna ilyen okosakat, hanem otthon őrizné a családi tűzhelyet, hiszen nőként ott az igazi helye neki is.

  15. Azt mondja a professzor-asszony: “A szövetség központi célja pedig legfőképp a gyermekvállalás, mert csak együtt tudunk utódot nemzeni, felnevelni. Mi az életünk értelme? Más-más, de van egy közös: vigyázzunk az életre, s vigyük tovább azt.”
    Nekem ezzel a bekezdéssel van a legtöbb gondom. Nem a gyerek/család vs “önző szingli lét” nyomszatással, hanem a gondolat hátterében terjengő ostobasággal és butítással. Azt állítja, hogy az élet = egyéni emberi élet = utódnemzés.
    Nyilván genetikus parancs minden élőlényben, hogy igyekezzen túlélni és szaporodni. Nyilván a kimagaslóan tehetetlen emberutód életben tartásához sok-sok évszázadon át nagyobb biztonságot vagy stabilitást tudott adni egy szövetség (ha már ragaszkodunk ehhez a házasságok igencsak tört részét leírni képes kifejezéshez). Na de a szaporodásban meghatározni az élet értelmét, pláne a nagybetűs életét, benne a házassággal! Ezzel még nem haladtuk meg az egysejtűek szintjét. Hol van a tudat? Hol van az önrendelkezés, a felelősség, a szabadság? Hol van ebben az a felmagasztalt nagybetűs Élet? Szofisztikált morált épít egy genetikai parancs köré, hogy még csak gondolni se kelljen választásra vagy felelősségre, és pláne ne kelljen számításba venni a Föld többi élőlényét. (innen már ökológiai off, tehát abba is fejezem)

    • Hát, egyszer van nekünk képességünk az átörökítésre. Nem is élünk örökké miatta. (sajnos a modern genetika feltárta az összefüggést)
      Aztán van szabad akaratunk, melynek keretében ki is hagyhatjuk az utódgyártást. A mi “szövetségünkben” nagyon fontos és közös döntés volt a háromszori átörökítés, de eszünkben sincs mindent nekik alárendelni, vagy csak értük élni meg hasonlók. Megvan a saját életünk, és éljük is. Velük is meg tölük külön is.
      De ennek semmi köze ahhoz, hogy megvédjük-e őket, vagy megadunk-e nekik mindent, amit fontosnak érzünk. De nem erről szól minden, és ezt kifelé sem játszuk meg.

  16. “A kutatások alapján kiderült, azt a nőt nem csalják meg, aki abszolút bizalmat ad a férfinak.”

    A kutatások alapján kiderült, azt a nőt nem csalják meg, akinek van ősköténye. Szerintem ezt akarta mondani. Neki van, az előadásaival meg megpróbál bennünket meggyőzni, hogy szőjünk mi is magunknak egyet. Én csak egy előadását néztem végig, de azt is csak azért, mert ledermedtem. Akkor értettem meg, hogy miért tartják a férfiak a nőket ostobának.

    • A ferfiuralom fenntartasanak alapveto erdeke, hogy a novel kapcsolatban legyen egy allando tarsadalmi konszenzus arrol hogy ostoba, vagy legalabbis ostobabb mint a ferfiak.
      Ezen erdekek kiszolgaloi ezek a botcsinalta szaktekintelyek, mint b.e..
      Mivel ok kiszolgalo szemelyzet, ezert allando az igeny arra amit csinalnak. Es allando a celkozonseg aki elhiszi, ha “szotfogad” a vegen jar a jutalom.
      ( hogy is mondja? Ha elfogadja a no a ffidominanciat abbol o is profital)

      Visszarugdossa a noket e helyukre es meg le is onti egy ilyen de jo lesz ez nektek is lanyok szosszal. ( mint ha az eroszaktevoket hallanam, hogy “ez ugye neked is jo volt szivecskem?”)
      Pfuj!

  17. Kíváncsi lennék erre a kutatásra. Hogy zárják ki a szubjektív elemet? Kit kérdeznek, a nőt, vagy a férfit? (A szomszédot? Esetleg a “harmadik felet”?) Mit jelent az abszolút bizalom? Mi a megcsalás definíciója? Mi bizonyítja a “megcsalást” objektíve? Hány fős mintán végezték a vizsgálatot? Hol publikálták az eredményeket?
    Tényleg érdekelne.

  18. Itt érvek és elvek vannak, azzal kéretik vitázni, ha valaki leül a gép elé. Köszönet! 🙂 Azon túl, hogy a szüleim házassága nem működött, és végignéztem egy sor hazug együttmaradást, nincs benne semmi se aktuális, se önérdekű. Amúgy viszont kérem, rajtam ne kérjenek számon olyan elveket, amelyeket nem vallok, és amelyeket igazán komolyan a nagy moralizálók se vesznek, már ha éltek valaha házasságban.

    • Azt látom csak, hogy kíváncsi vagy, rosszindulatból, és gyűlölsz, ezért kreaálod ezt a sztorit a közhelyes kispolgár agyaddal, hogy a gonosz blogger belerondít egy jól működő családba, el akarja szedni a pasit és a pénzt, de rábaszik, és azóta is ezen szenved és őt lesi és nem bírja elviselni.
      De nem ez történt.
      Hogy mi történt, arról jó sok pletyka kering, eltorzítva, te is egy sor álneven özönén magyarázod nekem, hogy volt az, amit én átéltem, és amiről én döntök.
      Ami kettő között történt, ahhoz másnak nincs köze, exnek sem, megcsalt társnak sem. És azt nem lehet meg nem történtté tenni, utólag visszavenni.
      Te blöffölsz és koncot akarsz, de velem ez nem fog menni. Én rendben vagyok, tudom, mi történt, tudom, mire kötelez a nagy történet. Kis történeteket nem is írtam meg.
      Tényleg minden részletét ismered a blognak és az életemnek, lenyűgöz ez a nagy kíváncsiság és motiváltság.

  19. A héten 2 halálhírt kaptam, 50-es férfiakét. Mindkettő elvált, az egyik a második (boldog) házasságában élt, a másik a válása óta szétcsúszott.
    Nem az a kérdés igazán, hogy szabad-e válni, mert miért ne lenne szabad. Az sem, miért szabad “együtt maradni.
    BE nem a kedvencem, a gyereknevelés viszont egy érdekes kérdés. Miért megy bele/marad benne valaki rossz kapcsolatba? Miért lép ki valaki látszólag jóból, “csak” a boldogságért? Mi a boldogság? A kémia? Az, hogy van társ, aki tényleg társ? Egyéni döntés vagy hozott minta dolgozik?

    A gyerekeknek IS és a felnőtteknek IS a nyugalom jó, a biztonság. Szerintem nagyon sok ember (férfi/nő) nem nő fel. Kacsingat jobbra balra, rohan valami után, csak hogy érezze, él. Aztán vagy megkapja vagy soha el nem éri – mindkettő tud csalódást okozni.

    Pont annyira értelmetlen a házasság szentségét védeni, mint a válásnak örülni. A közös életet kellene megtanulni legyen az gyerek-szülő vagy párkapcsolati.

    • Te a kérdést egyenlően boldog, egyenlően mozgásképes felek ügyének tekinted, vagyis kiveszed a hatalom kontextusából. A pákapcsolatban élő nőknek inkább többsége él át hatalmi alapú lelki, gazdasági, fizikai erőszakot vagy kihasználást, semmibevevést. Azért nem érzékeljük ezt, mert egy sor megalázó, elgyengítő, módszeres viselkedésformát nem szokás erőszaknak tartani. A látszólag jó kapcsolat meg nem jelent semmit, csak ahhoz kell, hogy a szemlélő megnyugodjék: kerek a világ.
      Rohadtul nem az a téma ám, hogy mit szabad és mit nem. Nincsenek tilalmak, intelmek, egységes morális törvény (szerencsére). Hanem hogy hogyan érdemes élni. És hogy mennyire lejjebb adunk ebből, részben kényszerből, részben meg a kifogások miatt.
      Nem értem azt se, ahogy nyitsz, a két halálhírt. Ugye nem akarod összepszichologizálni a válást a korai halállal? Hazánk lakossága az életminőségével és egészségének tálentomaival rablógazdálkodik, családi állapottól függetlenül.
      Én nem örülök a válásnak, ha erre célzol, én annak örülök, ha az él együtt, akinek valóban jó együtt, és ők is eldönthetik, milyen formában, és nem fagyasztják be a másik szexualitását. Ha nem ragadnak játszmákba emberek, nem ragaszkodnak unt, gyűlölt partnerhez a látszatért, jólétért, meg azért, hogy ne lehessen boldog ő se.

      • A gyerek-szülő hatalmi.

        Nem, semmiképp sem a válással van a halál kapcsolatban, épp arra írtam, hogy az élet sokszor nagyon rövid, boldogan is, boldogtalanul is.

        A párkapcsolat olyasmi, mint a szülőség, de jóval kevesebbet viselünk el benne. Igen, kicsi halál, lemondás, ha úgy tetszik – de újjászületés is. Anyaként a testem sem az enyém sokáig, nincs pihenés, elfolyik a pénz pelenkára, játékra, kiszorulok a lakásom egyes tereiből, szabadidőm alig – ettől még ugyanaz vagyok, sőt, idővel több, olyan tulajdonságaim élednek, amikről nem is tudtam és a gyerekek hatalmas erőt adnak.
        Ilyen a párkapcsolat is. Nem, nem maradok ugyanolyan, ha azt várom, keserűen csalódni fogok. De nem azért, mert fel kell áldozni magam a házasság oltárán és szerényen mozgatni a családot. És a férjem sem marad ugyanolyan. Túl sok elvárásunk van, kimondatlanul is és annyira könnyű félérteni a másikat.
        Nem mosogat hetek óta és nyűgös? Hah, megszólal a fejünkben a feminista és anyánk egyszerre.
        Munkába szexin megy, itthon meg nem vesz már fel harisnyát? Hahh, sárga szem.
        Holott első esetben épp sok stressz van és határidő; másodikban meg nyűg a felöltözés, de sok a tárgyalás és muszáj, legalább itthon nem.

        Szerintem akik tudnak lazák lenni (mindketten!) és nem elvárni, úgy együtt élni, hogy nem a másiktól várod a tehermentesítést, inkább ha van erő, akkor őt tehermetesíteni – működHET. Addig megy, amíg mindketten akarják.

        Ami gond az együttélési nehézségeken túl, az az agonizálás. Dönteni.

        • A férfi-nő is hatalmi, a blog ötödik évében ne kelljen már elölről kezdeni. Kattints rá a nemi szerepek vagy az egyenlőtlenség tagre, ha érdekel, de ez itt premissza.

          “ettől még ugyanaz vagyok, sőt, idővel több” jé, pont erről írok, hogy az anyaság agyon van idealizálva, de nagyon durván el tud torzítani életeket a patetikus elvárások, az egynelőtlen munkamegosztás miatt. Csak kevesen lesznek tőle többek (az erőforrásokban bővelkedők, és azok, akik tudatosak, leszarósak, megteremtik az ellenpontot), a többiek szerintem csak magyarázzák a frusztrációjukat.

          “Nem, nem maradok ugyanolyan”, hát, ne,, de ekkora mértékű ráfeszülés, elrosszfejesedés, tudati és testi szétfolyás? és mindig meg kell magyarázni? Öntudatosabb nemzetek női nem mennek ennyire szét az anyaságban.

          Légy erős, a többség tévé előtt ülve reklamál vacsoráért, szó nincs arról, hogy csak pár hétig ne mosogatna. De persze a határidő meg a munka mindig jól jön… nem akkora etwas a mu kahelyi meló, mint amilyennek sokan beállítják, és az sem biztosan igaz, hogy a családért csinálják.

          Az se rossz, ha valaki natúr, harisnya nélkül (?) is szexi.

          Az utolsó előtti mondatban írt boldog kölcsönösséget mindig nők vetik fel, de a valóságban nem sok nyoma. A HET nagyon kevés. Az otthon rekedt nőnek, akinek a férje húdefontos munkát végez, igenis tehermentesítés kell, és jelenlét, érzelmi támogatás, mert belerohad és elrosszfejesedik, és a gyereknek sem vidám az ilyen anyai teljesítmény. Nemtom, megvan-e, hogy sok férj egyenesen menekül, mert unja azt, ami a kisgyerekes lét jelent a harisnyátlan, elhízott és depressziós nővel, csak nem vallja be.

          • A munkában könnyű elbújni, sok fiú csinálja, nem akarnak hazamenni, de bevallják. Sőt, egymás között dicsekednek is vele.
            Viszont az ellenkezője sem könnyen megoldható, mert a munkaerőpiac ráépült arra, hogy az anyák otthon vannak, így az apák csak dolgozzanak, a család nem lehet kifogás. Bármikor legyél elérhető, legyen az nyaralás vagy hétvége, mindegy mit ígértél a gyerekeknek, ha behívnak akkor menni kell. Tolerancia 0. Legyen az versenyszféra vagy köz, mindenütt ezt láttam.
            Nem lehetetlen megoldani, el kell dönteni mi a fontos az életben. Csak néhány férj/apatársamat ismerem aki vagy eleve úgy alakította az életét, hogy meghúzta a határt munka és család között, nem felejti el az otthoni dolgokat stb., vagy munkahelyet váltott. Ezek persze nehéz döntések, nem ritkán anyagi oldalon komoly hátránya van. Jó, ha közös döntés. Döntés! Következményekkel.
            Azt viszont látom, aki a harmincas ismerőseim közül abba állt bele, hogy csak vagy főleg apa keres, későn jár haza mert dolgozik, karrier, ház, autóhitel, szakadjunk ki néha (hetente) a családból a haverokkal, kollégákkal, karácsony 62 nagymamánál… Na azok vagy mind szar kapcsolatban élnek, vagy már el is váltak.

            • Könnyű belecsúszni mindkét félnek, mert hát beteg gyerek ápolása helyett dolgozni menni (úgy, h éjjel ápoltad), a karácsonyra 23-án ráhangolódni, mert addig határidők nem könnyű – vs. otthon sütni a mézest, aludni délben a beteg gyerekkel – nem könnyű dönteni.
              Nálunk volt egy pont, mikor én azt mondtam, hogy ezt tovább ne. Tudok és akarok többet dolgozni, te meg lécci kevesebbet; nekünk is a gyerekeknek is látható családtag kell. Igen, azon áron is, hogy kevesebb lesz a pénz, megleszünk. (A pénz egyébként nem lett kevesebb, pont, mert én is többet tudtam dolgozni.)

          • ” De persze a határidő meg a munka mindig jól jön… nem akkora etwas a mu kahelyi meló, mint amilyennek sokan beállítják, és az sem biztosan igaz, hogy a családért csinálják.”

            Miért írod azt, hogy nem akkora etwas? Bátorság kell más munkájának a rá rótt terhének megítéléséhez. Ha elfogadjuk ezt az érvelést, akkor a férjek következő válasza a nem akkora etwas a háztartást vezetni.
            ui: ha elfogadjuk, hogy a pénz a munka érték mérője, akkor a férj mukájának értéke a kapott fizetés, és a feleség munkájának az értéke egy bejárónő fizetése. és akkor össze lehet a munkákat hasonlítani, hogy mi mekkora etwas.

            A fenti érvelésem nyilván sarkos, csak kérlek ne kezdjük el egymás munkájának a méricskélését, mert az messzire vezet.

            • – Munkába járni változatos szellemi kihívás, felnőtt társaságban, törvény által előírt pihenőkkel (kávé, ebéd, stb) vs. otthon mondókázni meg szőnyegen legózni, segget törölni, üvöltő csecsemőbe spenótot tömni, és ha a hasfájós gyerek végigbőgi a napot, nem hivatkozhatsz a MT-re
              – Munkából haza pihenni megy, aki dolgozott, vs. aki otthon van, az a munkahelyén van egész nap, és a fáradtan hazajövő még a száját is húzza, mert nincs rend
              – A bejárónő nem 0-24 órában áll rendelkezésre, nem neveli a gyereket, és nincs érzelmi alapon is számonkérve, ellenben alul van fizetve, általában feketén. Meg még le is van nézve. Az irodában remek karriert futó, rendkívül komoly felelősségi körben munkálkodótól eltérően.

              Ne kelljen már ezen a szinten kezdeni újra és újra.

            • A “jó, akkor mi meg erre visszakérdezünk ugyanazzal” nem válik be, mert nincs szimmetrikus helyzet. Nem véletlen, hogy olyan férfiak sem választják szívesen az otthon maradást, akik megtehetnék, mert van annyi megtakarítás vagy keres úgy a nő.

              Az első, amit ne feledjünk, hogy a férfié fizetett, a családanyáé fizetetlen munka, ennek megfelelő jutalmazó-személyiségépítő (önbecsülés) hatással és társadalmi presztízzsel. A másik, hogy a háztartás ott van szem előtt, férj-feleség is látja (a férj tényleges munkáját, annak eredményességét a nő nem látja, pl. hogy késő délután időt húz-e a figura, randizni lép-e le vagy tényleg komoly túlórázás van), szóval odahaza mindenki látja, mi az annyi. Az otthon a munkavégzés helyszíne a nő számára, a többiek számára viszont – a szokásos családfelállásban, ahol “apa” legfeljebb “segít” – a pihenésé, ami sok konfliktus forrása. A házimunkát mindenki elvárja, csak a főzés, mosás, takarítás hiánya tűnik fel, de még gondosan megfőzött ebédnél is van ez, hogy “nem szeretem, miért nem rántott hús”. A házimunka és gyerekezés amúgy eléggé szerteágazó, de eközben monoton feladatcsoport.

              Munkától függ aúgy, etwas-e. Azóta gondolom ezt, hogy a nagyfiam apja mindig a melóra hivatkozott, de nélkülem, előttem és utánam pont ennyit dolgozott szabadúszó értelmiségiként: amennyihez keve volt. A munkára hivatkozás nem csak nálunk volt büntető-kapcsolódást elkerülő manőver.

              A fizetett munka komoly és életet kiteljesítő foglalatosság tud lenni, ezért fontos, hogy ne legyen ez az apa kiváltsága, hanem osszák meg ezt is és az otthoni favágást is. Egyáltalán nem szereti annyi nő a gyerekezést, háztartást, mint ahányaknak kötelező volna szeretni. Apa Fontos Munkát Végez, Anya Frusztráltan Otthon Reked, Irigy és Hisztis, amit én általánosnak látok (de Lobstre megfogalmazását idézem).
              Vannak nők, akik az otthonhoz kapcsolódva teljesednek ki (csipkés párnahuzat, kötés-horgolás, patchwork, gasztrobloggerség), lehet, hogy tényleg férfias vagyok, de amellett, hogy látom ezek mentális egészségvédő hatását, mindig is tékozló pótcselekvésnek tartottam őket, súlyos ízlésficamokkal (de lehet, hogy csak a sütik, textíliák fotója volt olyan nagyon béna a fb-n, 90 százalékban). Hacsak nem csinálnak belőle virágzó vállalkozást.

            • “a feleség munkájának az értéke egy bejárónő fizetése” de a nő mikor, hol, kitől kap ezért annyi pénzt? pláne órabért? gyerekápolásért, sérült/beteg családtag ellátásáért?
              És az megvan, hogy a nők többsége az otthoni feladatok szinte TELJES ellátását főállás mellett végzi, miközben gyakran annyit, vagy majdnem annyit keres, mint a férfi, és hogy akkor se száll ki, ha a férfi művészléklek/évekig állást keres/leszázalékolják?

            • Értem, amit mondtok, és bizonyos dolgokban igazatok van.
              A munkába járás: Változatos feladatok, nem minden nap ugyanaz. Szocializáció más, felnőtt emberekkel. Egyértelmű eleje és vége van, haza lehet menni a munkából (vs otthoni munka). Karrier szempontból előrehaladás.
              Ezeket elfogadom.
              De miért vezet ez a helyzet ekkora konfliktusokhoz? Mi okozza a helyzet (valóban létező) aszimetriája miatti frusztrációt a nőkben, a férfiak irányában?

              • Az aszimmetria okozza a frusztrációt. Nem jó nem kompetensnek lenni az életedben, különösen ha éreztetik a nővel, hogy ciki a viselkedése, szétesett, nem vonzó, nyavalygós, és azt éli át, hogy csak elviselik, nem szeretik, és megy a bezzegelés, hogy Giziéknél ötfogásos ebéd van és még a melle sem lóg.

            • Tamás, amellett, amiket felsoroltunk, az okozza a frusztrációt, hogy függő helyzet jön létre. A nő nem keres gyakorlatilag semmit, a GYES/GYED nevetséges. Ezt a helyzetet feloldhatná, hogy a férfi által keresett pénz valóban közös, hiszen a nő otthonmaradása teremti meg azt a szituációt, amelyben a férfi nyugodtan elmehet dolgozni, gatya kimosva, gyerek szoptatva, lakás takarítva, vacsora főzve. Ez azonban nincs így, a férfi “ad” a nőnek abból, amit a sajátjának tekint, illetve a megtakarításokat is a sajátjaként kezeli, a nőnek pedig ebben az életszakaszban esélye sincs megtakarítást felhalmozni. Ezt, hiába védi a nő helyzetét a PTK házassághoz köthető része, lélektanilag nagyon nehéz, sokszor lehetetlen feldolgozni. A kiesett évek pedig jelentős hátrányt okoznak az otthon maradó nőnek a munkaerőpiacon, amelyet később sem biztos, hogy be tud hozni, főleg, mert ha beteg a gyerek, őt hívják a bölcsiből, neki kell vele akkor is otthon lenni, stb.
              Azon felül a kisgyerek érkezésével a nő élete sokkal jelentősebb módon változik meg, mint a férfié, és a férfi sokszor ezt nem veszi tudomásul, és nem érti, hogy a radikálisan megváltozott körülmények, és az újdonsült függési helyzet nehéz, bizonytalan, unalmas, egysíkú, megterhelő. Ő csak annyit lát, hogy mikor ő elmegy hazulról, akkor a párja otthon maradhat a jó meleg lakásban, és semmit sem kell csinálnia, csak “babázni”.

              • És, tegyük hozzá, sokszor szabotálunk ám, és heverünk és nyűgösek vagyunk. Kevésbé mondókázunk meg építünk kartonpapírból várat a mi szemünk fényével, gondos anyaság címén, mellett és leple alatt elképesztően sokan válnak kaotikussá, motiválatlanná, estig pizsamában, teljes depis cinizmusban keresik a kifogásokat, ötletszerűen nevelik a gyereket és ötletszerűen háztartanak, valamint pótcselekszenek, netfüggők lesznek, fórumokon veszekednek, mindenkit véleményeznek intellektuális pótcselekvésként (semmi alkotás), és hülyeségeket vásárolgatnak, hogy valami énélmény-utánzat legyen azért.

    • “A gyerekeknek IS és a felnőtteknek IS a nyugalom jó, a biztonság.” Ezt hányan mondják, olyan helyzetekben, amelyekben pont bátorság, döntés kéne, mert se nyugalom, se biztonság nincs. Hányakban van bátorság, tudják, mit szeretnének, csak lakhatási meg anyagi okokból kényszerülnek maradni! Mások a látszatot őrzik, közben a nagy stabilitás nyomásában elsorvad a lélek, eaz gyetlen életük. Sokan gondolják, hogy “majd ha a gyerek felnőtt”, és addigra már negyvenöt meg ötven évesek, és megkeseredtek, a másik fél meg esetleg már beteg. Akkor szép új életet kezdeni… Gyakran zsarolják a válni vágyó nőket a gyerekeik lelki békéjével – nekik fontos tudniuk, hogy amiből ki akarnak törni, az rombolóbb, mint a válás. Az elvált szülők gyerekei sem a válás, hanem a játszmák, cirkuszok, bosszúállás miatt traumatizálódnak. Sokan meggyógyulnak, ha nincs jelen a nyomasztó szülő. Én minden válást fontolgatót biztatnék, hogy ne hagyja magát azzal nyomasztani, hogy csak megkívánt valaki mást,és megy az újdonság után. Teljesen természetes, hogy az emberek azt akarják megélni, hogy jó velük, ők jók, szeretet van, és nem a nyomasztást, számon kéregetést, bűntudatot. Beleszeretni másba nem bűn, hanem következmény, én pártolom az egyenességet, de megértem, mi minden miatt titkolóznak, nagy a nyomás, van mitől félni. Nem, nem az üde harmadik a megszédítő hatás, igen, teljesen érthető, ha valaki szerelemre vágyik. Ha hagyta elromlani, szétfakulni a kapcsolatot, ha nem tett bele, ha évekig csak a munka, csak a gyerek, a kifelé megfelelés számított, ha megutálta a másikat, ha önzések csatája már a kapcsolat, ha elárulták és megtagadták egymást ezerszer, ha némaság van, vagy ha a másik szarta el aktívan, míg egyik önfeláldozott, szóval ha akármiért már a válás a téma, akkor nem fog megjavulni, nem érdemes erőlködni, lenyelni a keserű múltat, azzal a tudattal élni, hogy ha én nem erőszakoskodom és zsarolom, a másik már rég nem velem élne.

      Egy-egy olyan pár kivétel, akik nagy szerelemmuniciót hoznak a múltból egymással, és akik tényleg nem a megszokás, a “végül is, dolgozik, nem iszik, nem ver, másoknak rosszabb” miatt építenék újra. Ahol tényleg van szándék, rádöbbenés, tartalék, de ők előtte nem is mentek le állatba. Olyan mellett, aki nemtelenül cirkuszolt, e-mailt tört fel, nyomozgatott, üvöltött, megalázott, napokra eltűnt és otthagyta a nőt a gyerekekkel, vagy függőségben van, vagy szexet követel, amit a másik nem akar, nem szabad maradni.

      • Ha a férj/feleség házasságban is aláz és zsarol, a válás után is fog. Ott “jó” megoldás 2 van: nem vállalni vele gyereket/megölni. Minden egyéb szívás lesz éveken át, látszólag kevesebb, de az ok fájdalmasabbak.

        Vállalni a következményeket kell. Nem leszek népszerű, de pl.. szerintem kicsi gyerek mellett nem keresek új párt. Rossz lett az apával a viszony, hát akkor így jártunk. Csak újabb bonyodalmakat csinálnék.

        A méltóságot hiányolom nagyon nőből, férfiból. Régimódinak érzem ettől magam.

        • Ne haragudj, nagyon furákat írsz.

          Az érzelmi zsarolás nagyon fifikás, sok formája legitim. Ha elhagysz, mi lesz velem, szomorú vagyok, stb.

          “kicsi gyerek mellett nem keresek új párt. Rossz lett az apával a viszony, hát akkor így jártunk.” Te dönthetsz így, szívhatsz évekig, a legszebb éveidben, a valóságban viszont a gyerekek többsége nem tervezett, és a szerelem talál az érzelmileg éhes, szenvedő félre. Mindenki a könnyűséget, boldogságot keresi, és én nem hibáztatom őket, ha úgy gondolják, a gyerek majd csak felnő elvált szülők gyerekeként is, az is jobb, mint boldogtalannak lenni, akkor szülőnek sem muzsikál úgy az ember. Miért ne lehetne jó szülőnek maradni válás után? Mert a másik meghekkeli bosszúból, azért. Nem értem, miért akarod előírni ilyen tőmondatszerűen másoknak , mit tegyenek, de egy kicsit gondold át, kérlek.

          A kisgyerekes évek olyan krízishelyzet, hogy a többség, ha valaha válik, akkor teszi. Van, aki marad, és az anya rászüli a problémára a következő gyereket is.

          • A szerelem megtalálhat, én meg bezárhatom az ajtót.
            Nem írom elő, sajnálom, ha úgy érzed.
            Azt írom, hogy játszmázós házasságból kimenekülve az új párkapcsolat plusz gondokat hoz majd. Ami miatt az a kapcsolat sem teljesedik ki igazán.

        • ““jó” megoldás 2 van: nem vállalni vele gyereket/megölni.” Mondjuk, megvan a gyerek. Megöli, mert szerinted az jó megoldás (és mert az állam nem véd meg a zsarolótól). Börtön. Az felelős szülőség, pompás és erkölcsös megildás! Te elolvasod, miket írsz ide a nagy erkölcsi fölényben? Mesélj inkább magadról, önigazolás nélkül.

          • Nem véletlen az idézőjel. Nem, nincs jó megoldás, szívás lesz.
            Nem érzed, hogy támadsz?
            BE eszmefuttatásai az egyik véglet, de az a másik, hogy áá, nincs is jó hosszú párkapcsolat. Ott csak megalkusznak, meg jónak látszik, de a csontvázak.
            Ez pont olyan, minthogy azért van egyke gyerekem, mert csak rossz testvérkapcsolatok vannak.
            Ez is önigazolás.
            Mondjuk engem a hideg ráz a “dolgozni kell a kapcsolatokon minden nap”, meg “a szerelem úgy is átalakul szeretetté” de attól is, hogy hja, 7 év után elmúlik a kémia, onnan csak a megszokás tart össze.
            Látok 40+ éves házasságot, ami teljesen jó. ÉS olyat is, aminek 5 évig sem kellett volna tartani. De nem a házasság maga rossz, hanem a benne lévők csinálják jól vagy rosszul.
            Írtad a “rászülést” a problémákra. Igen, nem jó. És mikor új kapcsolatban gyorsan jön a közös gyerek. Azt is rászülésnek gondolod? Annyi gond ágazik belőle majd. Szerintem nem tudható, mi jó. Kívülről látható, de mivel a külső “szemlélő” az, ami maradjon csendben.
            Én is csendben szoktam (bármennyire hihetetelen). Csak kevésszer lepődök meg.

            • Nem szeretnélek támadni, kicsit valóban gyorsan, hirtelen visszajelzek, mert ez a hang nagyon nem szokás itt, elnémulnak tőle.
              Kérlek, ne írj semmi olyat, ami általában, valakiknek tanácsként értelmezhető, mert ez így nem empatikus, elvágólagos, észosztós, nem vezet sehova, csak megteremt egy nagyokos, számodra kényelmes helyzetet, és sokakban kelt szorongást.
              Én azt állítom, nem “látunk” házasságokat, pont erre célzok, hogy ha ránézésre örülnek egymásnak, az se biztos, hogy akkora harmónia, nem tudhatjuk, mi zajlik igazából, ezt sose tévesztem szem elől – és még ez a ránézésre-harmónia is ritka. Nagyon szeretnénk hinni, hogy mi átlátjuk, tudjuk, megítélhetjük, és hogy vannak jó házasságok. De aki elfásult, letompult, megalkudott, annak az, amivel beéri, csak a leromlott állapotához képest jó. Ha emlékezne, mi indent akart, milyen lehetőségei voltak, mielőtt elrongyolta az élet, talán üvöltene. És a hirtelen berobbanó szerelem pont erre a régi, eleven énjükre szokta visszaemlékeztetni az embereket, és akkor persze hogy nem a kiürült házasságot meg a leélt éveket fogja védeni.
              Éltem házasságban, jó házasságban, nagyon őszinték voltunk, rengeteg melót tettünk bele, de nagyon nehéz volt, minden sarkon ott ólálkodott a kényelem, a hibáztatás, a szorongás, a mártírság, a hárítás, még köztünk is, és folyton beleugatott mindenki. Persze lehet, hogy én voltam nagyon sérült. Ma másképp csinálnám ezt is.
              Szerintem a házasság a jelen felfogásban és társadalmi viszonyok közepette, érdekalapú, képmutató és mint intézmény is rossz.
              Lehet, hogy az egyik fél tapintatos, sara van, sajnálja a mésikat, mindenkivel alkalmazkodó és kedves, de attól még elromlott az egész.
              Rászülés: nem jó, de vagy érzelmi alapon történik, vagy felelőtlenek a védekezésben, és egyáltalán nem is döntés a gyerek, akkor már a terhesség miatt házasodnak. Szerintem a többségnek fogalma sincs érettségről, döntésről, őszinteségről, jó szexről, méltóságról csak ide-oda verődünk a nyomorunkban, mintákat követve és látszatot teremtve.
              Én konkrét ismerősöket nem figyelek és nem is ítélek, de kirajzolódnak azért a tendenciák, meg van sok őszinte ember, akik elmondják a történeteiket. Ez a blog előtt is volt már, alfórumvezető koromban, tömegesen meséltek, és onnan veszem ezt.
              Nem baj, ha nem értük egyet.

            • “az a másik, hogy áá, nincs is jó hosszú párkapcsolat. Ott csak megalkusznak, meg jónak látszik, de a csontvázak.” Én ilyet nem írtam, és nem is gondolok. Ez kb. olyan, mint hogy a sérült anyagcseréjű, elhízott emberek többsége soha az életben nem fogja megoldani a problémáját, de persze van, akinek nincs problémája, vagy megoldja. Én azt írtam, amiről nem szokás beszélni, és ami ezért mint tabu kiáltó: hogy a házasságok, együttélések többsége illúziókon és kényszeren alapszik, nem működik, miközben erős a nyomás, hogy legyenek rendben, ne panaszkodjanak, ne váljanak. És ennek nem egyéni okai vannak, se a sok sérültségnek, se annak, hogy ennyire nem értik egymást a nemek, se annak, hogy ilyen nagyon akarják a házasságot, és nem önreflektívek, és ennyire unják és belefásulnak és elrongyolódnak és cinikusak lesznek.
              A jó párkapcsolat nagyon jó, de szerintem kurva nagy képmutatás megy, és nagyon kevéssel beérik sokan, önismeret és őszinteség híján.
              De ezeket sokszor leírtam már.

      • A példáig a rossz kapcsolatokról szólnak.
        Otthon maradt, elhízott, kiégett feleség vs. vacsoraelvárással hazatérő férj.
        No most ebből az elhízott is rossz “megoldásból” jön. Alapvetően az otthon maradt-t is érdemes átgondolni. Nyilván közösen. De mivel belecsúsztak egy ilyen felosztásba, onnan sokkal nehezebb kijönni. Hogy hibás (jobban) – igazából mindegy. Ha szeretnek együtt lenni, a férj a fejéhez kaphat és átgondolja, mitől lett a feleségének penge szája, mellette ráncokkal esetleg a feleség annyira utalja a tükörképét, hogy nekilát tornázni.
        Rossz kapcsolatban a férj nem gondolkodik el, a feleség tornáján meg felhúzza magát, hogy lám, mennyi ideje van, mégsincs vacsi.
        Nem lehet senkit kívülről megmenteni.

  20. Bagdy Emőke munkássága nekem egyetlen értékes információt tartogat, mégpedig azt, hogy folyamatosan butaságokat és meghaladott eszméket hirdető emberek is lehetnek professzorok. Vagy fordítva.
    Fontos tudni.

    • Én nagyon sokat köszönhetek neki kötődő nevelés ügyben, szeretem a reformátusságát, egy rövid ideig dolgoztunk egymás közelében, és kár érte. Amikor a tudomány pecsétjét ütik az öreges, fejcsóváló, intoleráns moralizálásra, amikor ezt szerkesztők lehozzák, mert család meg házasság, és persze megint a nőkben kelt bűntudatot.

  21. Meg pl. a házasság éve, családbarát kormányzat, házasok adókedvezménye és más össznépi hazudozások, ösztönzők és propaganda, szépséges cikkek kitartásról és a Páromról. Giccses esküvők. Mindenki úgy tesz, mintha a világvége lenne a megcsalás vagy a válás vagy a szeretőzés, eközben sunyin hazudozik a többség, bujkál, fél a botránytól, és azon köszörüli a nyelvét, aki lebukik, vagy aki kiáll és vállalja a válást, a kettős életét.
    Férfiprivilégiumokról, pornókukltúráról, abúzusokról, nők meg nem becsüléséről, gazdag férfiak szegény országokban tett utazásairól, céges főnöki bulikról is szó van, és mindazokról, akik a hazai több tízezer prostituáltat eltartják. Iszonyú naivak ám sokan.

    http://bezzeganya.reblog.hu/a-hazassagba-sokan-belehalnak igen jó írás

    • A pornó nagy baj, fől 1.eg azért, mert okostelefonnal igen fiatal gyerekek is hozzáférnek, 2. a szülőkkel erről beszélni sci-fi kategória.

      A prostitúció ugyanez, értelmiségi, érzékeny nőkkel is keveredtem már oylan beszélgetésbe, ahol az tézisük az volt, hog maguk választják, régi szakma, semmi baj vele.
      Nekem a legszörnyűbb az általad is írt feleségexport, mert ott a prostitúció és elnyomás van elfedve a szent házassággal. Holott ott tényleg csak papír van.

  22. Az otthon maradással az a legnagyobb gond (akár értékeli a dolgozó fél/maga az otthon maradó, akár nem; akár értékeli a környezet/család, akár nem), hogy nem munkaviszony csak egy ideig, (pl. a nők40-be sem számít bele), de addig sem mérhető munkatapasztalat.
    Azaz pl. 5-6 év otthonlét akkor jó, ha a nő utána az otthon fejlődött sütnitudásával fog érvényesülni a munkaerőpiacon. Ha van akkora családi háttér, hogy tud munkát váltani, közben fel is töltődve.
    Ha azért marad, mert így olcsóbb (főz, nem vesz ruhát, alig jár fodrászhoz) és a másik csak_így_tud dolgozni, ráadásul 5-6 év alatt óhatatlanul elhúzva a fizuval/karrierrel, akkor bazi nagy csapda helyzet és anyagilag is megjárta a szent családi tűzhely őrzésével.

    • Tényleg olvass már vissza a postokban. Te most tényleg azt magyarázod hozzászólásról hozzászólásra, amiről mi évek óta beszélgetünk? A megállapításaid itt alapvetések, nem heuréka élmények.

      • Évek óta sok téma újrafeljön, tényleg azt gondolod, hogy 1. mindenki mindent olvasson fel és csak nóvum hsz-t írjon 2. ha mindenki mindenben egyetért, mit írtok?

    • van itt azért egy kötőerő. amit pont az Anna M. által említett alapvetések láthatatlan hálója “szőtt”.

      és ami, ha RO vagy, már bizonyosan ismert:
      – két ember vállal gyereket
      – a szülői felelősség két személyes buli
      – nincs otthon maradás. van viszont feladatok elosztása

      szóval így ebben a rendszerben tényleg furcsa olvasni, hogy valaki leírja mi a gond az otthon maradással.

  23. Visszajelzés: csak azt akarják | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s