ne dőlj be! mi az, ami NEM működik az életmódváltásban?

nyilvános poszt a nyolcadik életmódváltós évem első napján

Az alapvetés:

Amikor edzünk, mértékletesen eszünk, akkor nem valami hóbortos mániába vágunk a normális élet helyett, vagy azon felüli vállalásként, hanem VISSZATÉRÜNK A MŰKÖDŐ MODELLHEZ, ahogyan mindig is kellett volna. Helyrteállítunk, mert ez a test természetes állapota.

Amiből jössz, az a torz. Bővebben…

imádok enni

IMÁDOK. Jól látjátok.

Most az előbb a tegnapi padlizsános lecsó maradékát, amelybe Maci aprított egy bogyiszlói paprikát és rengeteg szalonnát, én ma még egy kis vaddisznózsírral is megküldtem, elképesztő volt.

Minden egészséges ember imád enni. Rajong érte. Mármint ha derűs, életélvező. Nem gyomorbajos, nem fogcsikorgatva fogyózik. Az evés maga az élet.

Ne tudd meg, milyen nem bírni enni. Amikor nem esik jól. Az a sorvadás, a hasmenés, a reflux, a rák.

És most, hogy az a rettenetes hasmenésem lett az apám kórházi zűrjei után (nagyon ritka, hogy az én emésztésemet bármi feldúlja. Pont tavaly júliusban is volt pár nagyon kellemetlen napom), megértettem ennek az értékét. Napokig nem ettem, borzasztó volt, gyomorfájás is.

Én valóban enni imádok. Előfordul, hogy nagyszerű éttermekben eszünk. De nem bírom az evéshez kapcsolódó pótcselekvéseket, a túlfontoskodást, a fotózgatást, mutogatást, túltervezést.

Nem az érzelmeimet eszem meg. Nem valami helyett, hiányból, unalomból eszem (azoknak, akik igen, nem is esik jól). Az evés az élmény: akkor eszem, amikor jólesik (éhes vagyok), és akkor nem kell korlátoznom magam. Az étkezésnek meg, mint a jó zeneműnek, van minősége, kiterjedése, eleje-vége. Nem az van, hogy minél több, annál jobb. Sőt (intermittent fasting! szex!) minél ritkább az élmény, minél jobban rákészülök a várakozással, valódi, fásultság nélküli vággyal, annál orgazmikusabb.

Nem lehet túl gyakran enni, akkor eltompul az ember, nem marad intenzív az élmény. Egy igazán jó étkezés után az ember elnémul a döbbenettől, mert nem csak az evés a lényeg, hanem az ízes étellel való jóllakottság élménye is.

Nem eszünk feszülésig, rosszullétig, olyankor már nem jó.

Nem kényszeres tevékenység az evés. Hogy “nem tudom abbahagyni”, “ha már ott van előttem, mind megeszem”, bontott ropi, gyerek maradéka jöhet, tévé előtt stb.

Az ízek, állagok, hőfokok, zsírosság, gazdag élmény a lényeg, nem a térfogat.

Ha eszünk, akkor főzünk, nagy rákészüléssel, de lendületesen. Általában Maci főz.

Egy kicsit tálalunk, dekorálunk is. Komolyan vesszük. Nekiülünk, nem eszem állva, talán némi előételt főzés közben, borral, mondjuk egy narancsgerezdet ujjnyi füstölt kacsamellel, vagy pár pisztáciát Serrano sonkával. De az igazi evés ülve van.

Vagy ha befutok egy nagy úszásból, akkor tudok “tölteni”, állva, ami elöl van. Futás után nem tudok enni, órákig nem.

Nem eszem bármit. Nincs olyan, hogy “a vasszeget is”. Sőt. Annyira nem mindegy, hogy rettentő sokat költök evésre, és némi (azért nem túlzó) finnyássággal keresem meg az igazán jót. Nincs olyan vajból, tojásból, húsáruból, gyümölcsből, fagylaltból, sóból, étteremből, a gyerekeknek kenyérből, hogy “jó lesz az is”. Más költségek csökkentése árán tudok ennyit költeni ételre.

Nem éri meg hitványat enni. Sem az evéssel visszaélni.

Na és, bár ez nem sportra buzdító írás most, ha valaki imád enni, de nem akarja elveszteni a derékvonalát, puhácska rétegeket a combjára, lerakódásokat az ereire, narancsbőrtömeget, belassulni, eltunyulni, álmosan támolyogni, akkor sokat, naponta kell mozogni, edzeni, anyagcserét pörgetni. A sok és jóízű evés ahhoz illik, aki sziklára hág, nehezet emel, Pestszentimrétől bringázik, tűzifát pakol. Stressz, jóléti semmittevés, üldögélés, nass, ezek az jó étvágy ellenségei. Egyébként az egészségé is.

Egyél és eddz. És akkor virulni fogsz!

Poszt az evészavarról:

evészavar

egészséges életmód, életmódváltás, diéta, sport: mi lényeges és mi nem?

Újra írok erről is, a szavazataitok alapján, illetve egy tágabb körnek (akiket a többi témám kevésbé érdekel), tehát nyilvános a poszt. Amúgy is a jelszavas írások mellé kiteszek egy-egy nyilvánosat is az egyensúly kedvéért.

Itt találsz még olvasnivalót:

izmos cikkeim

sportrovat: https://csakazolvassa.hu/sportrol-etkezesrol-eletrol/

Jelszóért írj: csakazolvassablog@gmail.com

Miért én, miből írom ezeket?

Hét éve edzek, nem múló szeszély volt, nem álltam le. Többfélét edzek. Rengeteg tapasztalatot szereztem magammal, módszerekkel, a versenyzőkről és az életmódváltókról. Meg azokról, akik elvek miatt basztattak (feminista gesztus-e edzeni, nem etikus a ketó, mert az állatok, miért nem vagyok szolidáris a beteg, kövér nőkkel). Ez mind hülyeség, ürügy, feszkózás. Egy értelmes ember nem kérdőjelezi meg a sportot, más ember döntéseit. A sport nem valami hobbi (“más meg horgol”), nem opció, nem non plus ultra vagy dicsőség, nem is puszta szenvedély és mánia, hanem az életminőség alapja. Örülj neki, ha nem döbbent kétségbeeséssel jössz rá ennek az igazságára, arra, hogy ha időben elkezded, az életedet mentette volna meg, de most már mindegy.

A leállás, feladás tanulságai: sok nőt láttam az évek alatt, cukormentes diétázótól lelkes teremjáróig, neten is és személyesen, akiknél a felbuzdulás átmeneti volt, az előző élet erősebbnek bizonyult, és nem tudtak visszaállni abba a mámorba már. Használd e tanulságokat a saját javadra, csináld jobban.

Elméleti ismeretek, főleg alter irányban, és pontos szavak. Bloggerként van nyilvánosságom, visszajelzéseket kapok mások életmódválktásáról, kaptam lehetőségeket, megismertem embereket, közösségeket (Reed, futós VIP, ultrafutók, gyúrósok, cukorbeteg egyesület sajtótájékoztatói, az ország tortája).

Mi a lényeges?

A célod. Kinek mi: jobban szeretnék lenni. Vissza akarom fordítani a zsírmájat, magas vércukrot, IR-t, pajzsmirigylanyhulást, fáradékonyságot, depit. A feszültséget akarom levezetni. Egészséges, fitt testösszetételt akarok. Izmokat akarok. Hajlékony akarok lenni. Le akarok futni egy konkrét távot. Ehhez igazítva kellenek a tettek, hosszú távon tartott szokások. Nem tudod más céljait követni, nem ugyanazt tartja szem előtt az, aki harminc százaléknyi zsírt tervez lefogyni, mint aki erősödni, izmosodni akar.

Az, amit VALÓBAN csinálsz. Nem a duma, nem a hangzatos szavak, nem a fotó, amit kedvtelve nézegetsz. Azokban a pillanatokban, amikor a döntéseid születnek és amikor cselekszel, egyedül vagy, és az őszinte, mondhatnám gy s kíméletlen, ninvncsen magúszás, hamuzás. A többi talmi, vagy lehet ugyan csinálni, de nem fontos.

Rendszeresség, legalább valamiben, de túlzó vállalások nélkül. Nekem ilyen volt a heti egy Edzés, ot nagyon komolyan megtoltuk, heti egy volt olyan, célzott és edzős, azt soha nem mondtam le (a többi spontán volt, szabadon választott időponztban

Őszinteség magaddal. Senkinek nem kell bizonyítanod, nem az a lényeg, hogy elhiggyék, vagy ők mit gondolnak. Posztolni, blogolni plusz vállalás, ha azt érzed, hogy az motivál, de nem nekik csinálod és nem is kell másokat meggyőznöd. Normális ember nem kéri számon idegeneken, hogy mit edzenek és azt hogyan naplózzák.

A hosszú távú folyamatok. A szalmaláng-lelkesedés pár hét alatt ellobban, akkor örökké újra akarod kezdeni, és permanens kudarcban létezel, megszokod, hogy most se jártál le, most is visszajött a kenyér, nem is zavar nagyon, a szavak és tettek kiüresednek. Nem érdemes két napos “hízást” vagy egyhetes folyamatokat komolyan venni. Azt nézd meg, mi lett az elmúlt négy hónapban, mondjuk. Vagy éves távon. Fejlődtél-e, azt látod-e a tükörben vagy fotókon, amivel elégedett vagy. Milyen a testösszetételed most, aztán fél évvel, egy meg két évvel később. Minden azt harsogja, hogy hú, de jó, gyorsan megcsinálni a csodát, de ez nem így működik. A fitneszversenyzésbe nagy reményekkel szállnak be a leányok, aztán két szezon után kiderül, hogy ahhoz a kegyetlen műfajhoz nem elég fegyelmezettek, vagy testileg nem bírják. Eredmény alig, belebetegszenek, meddővé válnak. És a keserű tanulságokat már nem fogod olvasni. (Hacsak nem állnak ki ezzel is, hogy hogyan tákolgatják össze az elrontott testüket, mekkora hősnők.)

Az a lényeg, hogy KEDVED van, megmarad a kedved a sporthoz, örömet jelent.Ahogy röplabdáztál a gimiben, nem akartál te semmit, csak olyan jó volt. Kedv nélkül egy normális életben nem megy, luxustevékenység, tékozlás ennyi időt, figyelmet, vállalást szentelni a testnek, tuti kiégés. Rendelsz mondjuk egy kúrányi csodaitalt a tománszabinától (vagy akárkitől), aztán azt érzed, hogy kurva sokba került, meg azt is, hogy nem mentél vele semmire, viszont megutáltad.

Hogy veszed rá magad még mindig az edzésekre?, kérdezik. Úgy, hogy nekem Nyuszi a példaképem.

Semmit nem erőltetek magamra, azt csinálom, amihez kedvem van (vagy könnyen veszem rá magam), és amit csinálok, azt egyszerűen csinálom. Nem kell betartanom semmit, feszesen léteznem, “erkölcsi alapon” edzenem, tervet követnem, tekintélyszemélyre hallgatnom, mert ez az egész NEKEM jó, és tudom, mi működik. A “kell”-ek rombolóak, szabad ember nem kedveli, ha kötelező valami.

A sport, a kemény, az nagyon fontos, ha valódi változást (gyógyulást, formaépítést, teljesítménynövekedést) akarsz. És nagyon motiváló keményen edzeni: látod, mennyivel jobb tőle már pár alkalom után is a formád, a hangulatod. A kis egyenletes vállalások nem hoznak sem olyan örömet, sem olyan eredményt, hogy kitarts.

Nem igaz, hogy

, ezt azok mondják, akik soha nem futottak hosszú távot vagy emeltek komoly súlyt órákig. Képzeld el, hogy megeszel egy ültő helyedben százötven gramm cukrot, betésztázol, mint a verseny előtt a maratonfutók, és utána nagy súllyal, komoly izommunkával vagy egy tizenöt kilométeres hegyi futással teljesen leüríted. Semmiféle kárt nem okozott az a tészta, cukor (azon kívül, hogy ismét szénhidrát volt az üzemanyagod, tehát a ketós adaptációt nem segíti, de most nem arról beszélünk). Az ilyen “süti után kemény edzés” viszont nem bűnhődés, ha így fogod fel, akkor nem érted. Nem lehet (nem érdemes) naponta sütizni, fogadkozni, hogy “úgyis leürítem”, de csak néha edzeni. Nem arra van ez, hogy megmagyarázd a sütit, hogy majd te utána úgyis edzel, vagy majd holnap (a leürítés aznap érvényes, azonnal: verseny előtt és közben a bringások ötösével tolják a snickerst, két csomag ropit, gyors szénhidrátot). Még viszonylag egészségtelen szokásokat, sütiket is ellensúlyoz, ha keményen edzel, az csak sima kalória. Ha üldögélsz, meg tinglitangli az edzés, akkor lesz nagyon fontos a brokkoli natúr csirkével.

A hosszú távon kemény sport vagy csoda, vagy kényszeres, életpótlék viselkedés ( a barátnőd cicát ment és állatvédős oldalakon pörög, te meg eszeveszetten gyúrsz). szerelembe esel, vége lesz.

Ami valóban tartható, és összességében, többéves távon számít: hogy aktívan élj. Nem tudsz mindig lejárni a terembe, órákat szánni erre, de képes vagy apró szokásokat meghonosítani. Bringával járni (a meg se mozdulás, teljes bemerevedés helyett), komoly sétákat tenni a kutyával, napi tevékenységek közben aprókat gyakorlatozni, főzés közben guggolni húszakat. Nincs olyan, hogy ez ne férjen bele. Ezt nevezzük életmódváltásnak, nem a pár hetes nekibuzdulásokat.

Több szakasz van. Először vezeklünk azokért az évekért, amikor anyaként, tévézve, pizzaevő partner mellett a testünket rongáltuk. Helyreállítunk, gyógyulunk, építgetünk. Akinek megvan a forma, annak fenntartás a dolga, nem korlátlan a növekedés. Ha meggyógyultál (menj laborba rendszeresen!), akkor már nem kell egy vértanú hitével diétáznod. Nem kell már feszíteni, de ne is állj le, továbbra is a napi sport vagy aktivitás a lényeg. (Megint lábjegyzet, a leállásról: volt ilyenem, hogy én naponta vagy heti ötöt futok, egyre jobb leszek, aztán valami miatt tíz napig nem futottam, és amikor megint, konkrétan kedd este, és tartottam tőle, hogy vánszorgás lesz, akkor REPÜLTEM. Gyorsabb voltam és nagyobb öröm volt. Lehet tervezetten is szünetet tartani, sokan mesélik, hogy ugrásszerű a fejlődés utána.)

Az ülőmunka legnagyobb ellenséged, bemerevít, természetellenes és rongáló a testtartásod. Aki rászokott, nem mozdul meg többé. Ha irodában ülsz jellemzően, akkor még fontosabb, hogy ne heverj el otthon, ne ragadj net meg -flix elé, aktív legyél (séta, bringa). Minimum.

Cikkem erről.

További ellenség: a gabona, az esti lakomák, az alkohol. De ez se dogma.

Naplózz, dokumentálj, magadnak, hogy lásd, honnan jössz, hogy altoztál. Később tanulságos lesz, miből jöttél, hogy zajlott a változás, mi működött sémi nem. Ha nem lennének a jegyzeteim, naplóim, képeim, nem tudnám, hogy alakultak edzésszokásaim, testsúlyom.

Csináld egyszerűen, magadnak. “Nem kell sokat dolgozni, csak mindig.”

Mi nem fontos?

Az előre beharangozások, kihívás, a fogadkozások, hogy mostantól te majd mit csinálsz. Nemhogy nem fontos, hanem gátol. Ide értem azt is, amikor én mondtam, hogy majd én mostantól ezt meg azt. Soha nem lett az. Mert amikor ez nem olyasmi volt, hogy beneveztem egy futóeseményre, akkor nem tartott sokáig, elment a kedvem (persze vannak nálam fegyelmezettebbek is). De mindig edzettem tovább.

A kiló, vagy nagyon a formára, kinézetre fókuszálni. Pláne a visszajelzésekre, amelyek nem mindig őszinték, vagy udvariasak, vagy direkt basztatás. Az a fontos, hogy sportosan élj és jól érezd magad. Aki kritizálja a külsőd vagy a módszered, az általában rosszabbul néz ki.

Túl szigorú rendszerek, megszabások, korlátok, feszes rendszerek. Biztos van, aki képes ilyesmire, de a változatos élet közbe fog szólni. Nem fog sokáig tartani.

Állandóan váltogatott módszerek, éles váltás, csodavárás: most ez, most az, egyszer napi ötször evős versenyződiéta (amatőrként), aztán böjtre esküszik. Egyszer vegán, egyszer paleó. Milyen érdekes: nekik semmi nem működik, nem lettek jobban, érthető is, ha azt állítják, nem működik semmi. És aztán büfés kajálós mindent leszaró, aztán megint puritán önfegyelmező. Nincs is erre szükség (már ha nem élvezed a sok dumát, ami ezekről megy). Válassz egy irányt, és maradj benne. Nem baj, ha egy kicsit kevésbé feszesen csinálod, de az irány az legyen, aminek utánajártál, ne “und meg”. Én soha nem fogom azt hirdetni, hogy okés a gabona vagy az 50+ százaléknyi szénhidrát. A felfedezés és gyógyulás időszakában szigorú ketó volt, most főleg alacsony szénhidrát, a zsíradaptálódott állapotomat sok böjt és ketós napok, nem félek a zsírtól, hústól. Alkalmilag meg dinnye, főtt kukorica, sör is, mert nem csak a biokémia van, hanem kulturális, szociális hatások is. Havonta kétszer eszem kenyeret. De az irány maradt. Mindig az én döntésem, és soha nem hazudok arról, mit eszem.

A nyafogás, mindenféle gondolok, érvelések. Azon agyalni, van-e MOTIVÁCIÓD, milyen módszert válassz, meg azon fanyalogni, hogy mások (akik többet edzenek), hogyan csinálják. Mii tetszik, mi “szimpatikus”, mi nem. Ez csak elveszi az idődet, a fókuszodat a cselekvéstől, éledet tompítja. A cselekvés valójában roppant egyszerű. Just do it.

Egy emberre, módszerre, példaképre vallásos hittel ráfeszülni. Megint kitetted a fókuszt. Nem kell neked ő, megvan az eszed ehhez nélküle is, a saját szinteden remek eredményeket Mellette lehetsz vallásos, hihetsz mindenfélében, rajonghatsz, de a sport, életmód területén nem érdemes kultuszokba beleállni. Mindenfélét kipróbálni. A kevesebb több – és főleg olcsóbb.

Hely, terem, csoport, lejárás, szervezett sport. Lehet jó, de nem lényeg. Nekem a legtovább, megbízhatóan azok a mozgások maradtak az életemben, amelyek alig eszközzel, egy órányi szabad időben, lezárás és kemény élethelyzet idején is végezhetők: erdei futás, kutyával futás, bringa, itthoni enyhébb tormák és súlyzózások.

Nem fontos, hogy ki mit mond: a környezeted, a netezők, a károgók és örömgyilkosok. Túl sokan adnak erre, velük vitáznak, mások véleményén őrlődnek, amelyek nem róluk szólnak, hanem az illető helyzetéről, beakadásairól. A fotelről, mert ők semmit nem edzenek, ellenben önigazoltak. Nézd már, meg, ki mondja, a károgó hogyan él, hogy néz ki. Nekem ezekben a basztatásokban született meg a mondat: pont azért nem csinálom úgy, mint te, az “aggódó”, mert nem akarok olyan életet, testet, amilyen neked van.

Tudd magad, és magadra igazítsd, amit csinálsz: te egy másik élet vagy, neked nem árt a karfiol, hiába olvastad, hogy ő azt kerüli, ebből nem az tanulság, hogy “a karfiol nem egészséges”. Nem sokra mész azzal, hogy másvalaki miket hirdet. Ne olvasgass túl sokat a lelkesült kihirdetőknél, pláne ha kis cégük is lett ebből: ők pénzt akarnak, dicsőséget meg követőket. Te meg akard a saját jó életedet. Nem igaz, hogy motiválnak, én azt látom, hogy edzős, életmódi témák iránt rajongók naponta elpergetik a szavakban a tenni akarást, és edzeni már nem fognak. Az elméleti gyúrós: egyszer egy mamami, akit még mindig szeretek, megírta nekem, hogy ő mindent tud elméletben, minden gyakorlatot, szakszót, követte ezeket a posztokat, vett olyan pólót, fehérjét, de soha nem ment el terembe. (Aztán egyszer kinézett a huszonegyes busz ablakán, és látta, hogy húzódzkodom a Szépkilátás cukrászdánál a játszón. Akkor írta meg ezt.)

Megint más, ha a közvetlen környezetedben húz vissza, szabotál, örömgyilkol valaki, anyád, férj, barátnő, feminista ismerős. Ez nagyon szomorú, és tudd, nem a sportról van itt szó. Ne hagyd magad.

A módszerek, tanok, lelkesedések általában. Túl sok a vita, hogy saját testsúly vagy gépek-súlyzók. “Nőies” mozgás, Pilates, jógázgatás, vagy “ellenkezőleg”, crossfit, terepfutás. Ne egy mozgásfajtáért lelkesedj, hanem a mozgásért! Amúgy a súly hatékonyabb, izzadni jobb, mint nem, ezt nem lehet cáfolni. Az beszédes, ha valaki irtózik a súlytól, meg “nem akar olyan izmos leni”, haha, egy lusta önkímélőről van szó. Tanuld meg bírni a súlyt, ne azért, hogy gyorsan növessz nagy izmot, hanem mert kemény edzés nélkül nem lesz eredmény, és azt meg kell tanulni, felfejleszteni magad olyanná, aki bírja, elbírja. Ez azért is fontos, mert nem korlátlan az időd, és nem mindegy, hogy mennyi izommunka és fejlődés történik egy edzés, egy óra alatt.

Felszíneskedés, bizonyítás exnek, barátnőknek. A pillatöltés és körmös után, mellett jócsajság-céllal való edzegetés. Holmik, szép, “motiváló” cuccok: ebből lesznek az edzőtermi tükör előtt húsz percekig fotózkodók. De tizenegykor nekik is menniük kell.

A magamutogatás. Ha kedved van megmutatni a tested, formád, az is oké, szóval ez sem dogma. De elképesztő mértékű, lelki zavarokra, alacsony önértékelésre utaló, hamis műsor megy a témában. Nem az számít, hogy úgy nézz ki, mint a műfaj példaképei, nem is az, hogy abba a zajos közösségbe tartozz, hanem az, hogy te, a hétköznapi ember megcsináltál valamit. Hogy mit teszel érte ma és féléves távon, mit kerülsz el a te saját jó életed, ép tested érdekében. Hogy ne keress kifogásokat és ne szépítsd fel a valóságot.

Ha fontos neked, hogy ne röhögtesd ki magad, akkor ne kamuzz. Becsületes képet tegyél ki, szemből, ne pózolj, ne szerkesztgess. Tedd ki az eredményt (idő, táv, testösszetétel). A változást. Ne félj attól, ki mit szól, amíg te becsületes vagy. Mérést tegyél ki. Ne írj hangzatos szavakat kezdőként, kínos lesz fél év múlva.

női bajaink 3.: jojódiéta, élethosszig fogyózás, all in, reverse diet, meg egy kis pajzsmirigy (az enyém)

Mit jelent a jojózás, az-e az, amire mondják, és káros-e?

A tegnapi bejegyzés az evészavarokat (a valódi diagnózisokat) listázta és illusztrálta, és ígértem, írok külön a jojózásról is. Ez nem diagnózis, ez csak egy jelenség, de jól leírható.

Az egész előtt mondom, hogy hihetetlen buta és önleleplező húzás ez, amikor igazi teljesítményre nem képes ismeretlenek vádaskodnak, hogy szerintük ki “jojózik”, “tette tönkre az anyagcseréjét”, “vizesedik” (ez is Villő amúgy, meg a fórumzombik). Eleve az is, hogy (rosszindulatúan) figyelik. De amúgy ez ténykérdés: ha az illetőnek csökken az izma, romlik a laborértéke, és közben a krónikus túlevéstől tíz meg tizenöt kilókat ingadozik a ZSÍRTÖMEGE (nem a súlya), akkor van szó jojózásról (hosszú időtávokról beszélünk) – de ez is csak rá tartozik.

Kezdjük azzal: van-e ideális súly? “Set pont”, “ideal weight”, amelyre a jól tartott, békén hagyott test magától beáll és ott aztán később is jól van? És: honnan tudjuk, mennyi az?

Ez nagyon érdekes kérdés, mert egyrészt a set pointot, a test boldog megállapodását hangoztatók úgy értik, hogy vessük el a régi normát, ne legyen kötelező minden nőnek 50 meg 60 kilósnak lenni (egyetértek), a BMI káros és dobjuk ki (nem, ne), mert van, akinél az ideális súly 95, másnál meg 120 kiló (ööö), mert Health létezik At Every Size, az egészség nem súlyfüggő, és minden test szép.

Ez politika, érdekképviselet, követelőzés: a kövérek sok más mellett az egészségügyben akarnak ezekre hivatkozva (“kutatások” és az ügynek megnyert dietetikusok révén is) reformokat. Ne mérjék meg a súlyukat a munkahelyi eü vizsgálaton, például. És ne fogyózni küldjék őket rögtön, hanem kapjanak olyan gyógyszert, műtétet, amilyet a soványak.

Ők átverik magukat, önvédelemből hajtogatják az érveiket. Tényekről beszélünk. A beroskadó térd, a fájós ízület és hát, a plakkos érfal, a hullámzó cukor, a zsírmáj, az alvási apnoé, a reflux, a magas vérnyomás, a szétvert hormonrendszer…, szóval mindaz, ami a túl sok testzsír (és/vagy túl nagy testsúly) fizikájával és kémiájával jár, nem lehet egészséges, akkor se, ha a labor, ultrahang (még) nem mutat semmit. Itt jegyzem meg, ezek egy része (a kémia) az alacsony izmú-magas zsírú, fiatal skinny fateket is fenyegeti. Ő egy skinny fat (InBody mérés). BMI: 22,5, testsúly: 56,2, zsír: 35,6 százalék.

A BMI-ről: a kilók számát elosztják a méterben számolt testmagasság négyzetével. Ez egy elnagyolt népegészségügyi mutató.

Tömegesen eligazít, értelme nem sok, egyéni kivétel akad. Lefele nem téved: a 16-17-es BMI-jű testtel, ami egy 168 centi magas alanynál 45-48 kilót jelent, biztosan baj van (felszívódási probléma, daganat, éhezés, étkezési zavar, homonbaj…), ez sehogy nem jön ki, vékony csonttal sem. Van viszont sok 25-28-as BMI-jű alany, akiknél ez vagy rendben van, vagy nincs.

Honnan tudjuk? Meg kell nézetni az összetételt és az általános állapotot.

Akik a BMI-t bírálják az angolszász terekben, soha nem méretnek testösszetételt, csak kijelentik, hogy nekik az mind izom és csont, és ők aztán nem fognak “éhezni”, mert az káros. Annyira bevett mutató a BMI, hogy, legnagyobb döbbenetemre, a DEXA-lelet szövegének egyhatoda ezt értékeli (itt, 2017-ben épp korholja, miközben kiemelkedően magas sovány testtömegem volt):

Annyi adat van, ez a technológia egy csoda. Mindenfélét lehetne mondani gyors ránézéssel is a test szimmetriájáról, a gerinc állapotáról, a csonttömeg változásáról, ismételt mérésnél többéves folyamatokról, öregedésről, hasi zsír-csípőzsír arányokról (mivel ez metabolikus betegségek előrejelzője); arról, hogy mi az egészséges tartomány, mi a sportolói szint. Pont azért megyek oda, hogy a magas BMI-met (azt itthon is kiszámolom, köszönet) tudva lássam, miből áll össze a súly, csökkent-e az izmom, zsír-e a többlet, jó felé tartok-e. Sem az összetétel, sem az egészség szempontjából nem igazít el a BMI.

Most kértem, hogy a többit elemezze:

most többet ír a tendenciákról. dexa update: lesz új vizsgálatom, majd mesélek.

Összefoglalva: nem, nincs ideális súly. Ideális testösszetétel van, az meg egy sáv. Egy olyan része van, ami reális, meg egy olyan, ami egy másik életben lehetne neked, egy ilyen instacsodáé a te adottságaiddal, egy még-még-még jobb, de ez nem éri meg, mert nem olyan az életmódod, és túl sok meló és lemondás volna. Itt jegyzem meg: a határ nem a csillagos ég, a fizikai csodává válásnak naturál (szermentes) sportolók körében is létezik egészséges korlátja, mert a sok edzés és feszültség hat a hormonokra, az anabolikus folyamat túlpörgetése oxidatív stresszt okoz (ezért jó a durva súlyzózást váltogatni nyugis kocogással vagy enyhe tornával), ez meg mindenféle mást, gyulladásokat, mellékvese-fáradást. Kiváló versenyző az lesz, aki ezen az áron, ennek ellenére is folytatja – és a csúcs után egész életében fizeti ennek kisebb-nagyobb árát, ha meg kokszolt is, akkor rengeteget. Mivel az én értékrendemben az egészség fontosabb, én hétköznapi, hobbiból edző emberekről és ennek megfelelő eszményről, szintről írok.

És ezért érdemes nem konkrét célt kitűzni, teljesítményt kicsikarni, hanem örömteli, jól menő tevékenységekkel és evéssel az élhetően aktív rutinra beállni, azt következetesen csinálni hosszú távon. “Nem kell sokat dolgozni, csak mindig.” És mindennek a hosszú távú, összeadódó eredményét, azt a testet szeretni, elfogadni, azon már nem hisztizni. Az már te vagy.

Ezért a testsúlynál széles sáv lesz ideális (ez a BMI erénye), amelynek nem feltétlenül a közepe a legjobb, “hipernormális” pontja, és nem csak a testmagasság határozza meg.

Másrészt, még a set pointhoz. Ez itt a rendkívül okos, szép és jól beszélő, kellő arányban mainstream-csajos és bátor-eszes, izgalmas csatornát vivő Stephanie Buttermore fitneszversenyző és biokémikus PhD hallgató. Ő több év éhezős versenyzés, nagyon alacsony zsírszázalék után 19 hónapja belevágott az All In módszerbe egy szakértő kócs segítségével. Ez intuitív, helyreállító szerepű túlevést jelent:

Nem akarom, hogy hosszú videókkal teljen a napotok: Steph annyira szarul volt már, hogy megengedte magának, hogy a versenyzés és túlzsírtalanodás kompenzációjaképpen sokat (értsd: rengeteget, korlátlanul és mindenfélét, nem csak “tiszta” ételt) egyen étvágy, gusztus szerint, terápiás céllal. E folyamat alatt sokat hízott (a 42 font 19 kiló), aminek nem örült (középső kép), de közben helyrejöttek a kizsigereltségből származó bajai, kisimult, az étvágya normalizálódott, harmonikus a kapcsolata Jeff-fel, pillangók…, aztán szépen csillapodott a vadállati étvágy, nem voltak szélsőséges lakomái többé, megnyugodott, és a felszedett súly bő felét visszafogyta. Most jól van, azt mondja, és persze továbbra is edz, végig edzett (Jeffje is súlyemelő és testépítő, és Kanadában élnek). Így is ki lehet szállni az élsportból. És ez nem a megmagyarázós-zabálós intuitív evés.

Jé, nekem is hullámzott a súlyom és én is most vagyok jól (fenntarthatóan, járványszorzóval). Magas (84-5) kilóról le 68-ig, most meg 74-7, télen voltam 79 is (nagyon más összetétellel, mint a hajdani 85). Nagyon fontoskodnék, mondanám, hogy az első nagy lázas, csodálkozó, mindent bíró, csodámra-járnak-olvasók-megutálnak korszakom (2014–16) után 2017-től már én All Inben voltam, elnevezés nélkül, nem szorítottam meg a kajákat, ettem több szénhidrátot, de én persze nem voltam versenyző, se olyan szinten (a legalacsonyabb 16,4% zsír volt), nem voltam sok évig a “nagyonfitnesz” testi-életmódbeli állapotban, nem volt rajtam külső nyomás, és (ez elég fontos különbség) a szoros (terápiás) ketó után sem ettem válogatatlanul feldolgozott ételt. Steph filmezi, ahogy hozat pizzát, sushit, kínait, burgert, fánkot, és tolja befele. Mi (magyarok, meg én is) főzünk meg piacozunk, illetve éttermileg főtt ételt eszünk, semmi elvitel meg étkezde (a kajában nem szoktam spúrkodni, de erről sokat agyalni, írni sem). Azt nem mondanám, hogy kerülöm a glutént, édességet, de hitvány-iparit nem eszem (adalékanyagosat, műt).

A testsúly egyébként is hullámzik. Mindenkié, csak nem mérik. Sokan azt hiszik, ők pl. 66 kilósak, egyszer mérték, kész. Aki meztelenül, reggel, éhgyomorra és üres hólyaggal rááll ugyanarra a mérlegre mondjuk kétnaponta, az látja a hullámzást. Miért van ez? Jojó?

Az előző napi evés béltartalmai, a glikogén az izmokban, azzal együtt sok víz, a bélflóra tömege (antiobiotikumkúra után fogyás nélkül is mínusz több a kiló) – nagyon változékony. Nőknél van ciklus szerinti, hormonális vízvisszatartás-vízvesztés, de sófogyasztástól, hőségtől függően férfiaknál is. Ha elmegyek futni csak egy hetest, kiizzadok és víztelenedem (pisilés) másfél kilót. Majd este megint +1. Rég nem sírok ezen. Nem jojó.

Hosszabb távú folyamatok is vannak: a kemény sport eredménye, testösszetétel-változás. Aggódnia kéne?

Van téli és nyári forma is: nyáron többet vagyunk kint, többet mozgunk, több a friss termény, kevesebb a sötétség-depi, tévé, “bekuckózás”, borozás. A testsúly természetszerűleg változik, +/- 3-6 kilós sávban. Akinek több a szövete, izma, annak nagyobb a hullámzás. Egy tízpróbázó nő izma eltárol, majd leürít 4-5 kilót is (glikogén+víz). Egy átlagosan vékony futóé meg 2-3-at.

De akkor mi a jojó? Ez a jojó:

A súly így változik (ez elmélet):

A hullámzás valójában így néz ki:

A stone 6,3 kiló. Vagyis 6-12 kilók mentek az évek alatt föl-le. De van ilyen is (csak itt ferde a kép, a videóból van), két év alatt 38 kiló:

És ők kínlódnak.

A sok diétával-visszahízással, vagyis a jojóval mi a baj? Az nem természetes? Azt mondják, “tönkreteszi az anyagcserét”. Miért? Állítólag hormonálisan, de ezt ránézésre nem tudhatjuk. Én azt mondom, főleg azért, mert a gyors, erőltetett fogyásokkal izmot is veszít a diétázó, illetve elgyengülve visszafogja aktivitását, testhőjét, miközben öregszik is, így csökken az alapanyagcseréje is, összességében romlik a testösszetétele és aktivitása.

Van egy nagyon érdekes megközelítés, ezt a testépítők hozták be, akik a verseny után nem akartak szétcsúszni: a reverse diet, vagyis, a csúcsforma után elkezdtek lassan (nem gyorsan és intuitíven, mint Steph, hanem tényleg fokozatosan, tudatosan) többet enni. És edzettek tovább, ez is fontos. Az anyagcseréjük pedig alkalmazkodott, vagyis nőtt, és ezért nem híztak meg nagyon. Illusztráló modellek megint, nem valós grafikon:

A második ábra testépítőjénél a súly mélypontja a fenntarthatatlanul-döbbenetesen zsírtalan-izmos versenyforma, onnan nő a súlya valamicskét. A reverse azt jelenti, hogy a mélypont után lassú tudatossággal növeli a kalóriabevitelt, közben edz is, és lassan alkalmazkodik az anyagcseréje is, az alapanyagcsere emelkedésével.

Ez is érdekes:

Itt olvashatsz erről:

https://www.precisionnutrition.com/reverse-dieting

Mi a különbség? Természetes súlyingadozás: tél, nyár, ciklus, apróbb hízás, nincs görcsölés, lehet oka pajzsmirigy, leptin, inzulin, gyógyszer, szülés, fogamzásgátló, depresszió. Jojó: nagy súlyingadozás, hirtelen változások (2-6-12 hónapos távon), általában a legalacsonyabb ponton sem sikerül a sportos testet elérni, és főleg nem sportalapú a testével való foglalatoskodás (ráfeszül az ételekre). Reverse diet: végig sportol, lassan emeli a kalóriát, nem veszt jelentős izmot, fenntartható, nem görcsöl. Ha a legnagyobb súlyommal is jobb a formám, mint a károgóknak, akkor az nem jojó. (Hanem irigykedés.)

És még magamról: én ismerem a túlevést, főleg kamaszkoromból, egyfajta leállíthatatlan sóvárgást, ami részben a növekvő szervezeté (ezt balerina-Julin is látom), részben lelki alapú. Volt nyolcadikban egy 400, számolt kalórián tengődő, anorexiás, 9 kiló fogyással járó hónapom, majd egy következményes három hónapos falási időszak, de egyik se volt nervosa állapot, és főleg segítséghiányból, az önszeretet hiányából, tudatlanságból fakadt, nem okozott nagy szenvedést –nem drámáznék emiatt. Ami később lett, és az már egy elég komoly kór, de nem evős, az a Basedow, ami anyai ágon örökletes pajzsmirigy-túlműködés. Ezért van az, hogy bőven többet ettem, mint három kortársam, ennek hatására az évek alatt mégis “csak” 84 (kamaszként), majd a második szülésem után 88-90 kiló lettem.

Ez a basedow laborja, stressz váltja ki az erre hajlamosoknál. 2014 nyarán nagyon elfajult, amikor az olvasók falkában rám támadtak, és nemtelenül viselkedett a szerelmem is. Ami itt feltűnő, hogy mérhetetlen a TSH (amelynek szintje a pajzsmirigyhormonokkal fordítottan arányos). Aug. 29.:

(Az igazi para a thyeroglobulin AAT érték volt, ez a (túl sok) pajzsmirigyszövet lassú szétesése nyomán változik, 0-115 lóerő per dioptria között normális, az enyém héátszázsok meg 894 volt. Nézettük, nem tumor. Ma már csak 400 körüli, és csökken.)

Ha én nem lettem volna basedowos, akkor nem ettem volna ennyit, az étvágyam sem lett volna ilyen, emiatt mondom, hogy nem voltam táplálkozási zavaros, vagy nem komoly. És ez a kórság mindent pörget: nélküle nem lett volna ennyire éles, figyelmes, nagy kapacitású a tudatom, erős a koncentrációm. Sok évig, kezeletlenül éltem vele, mert nem akartam, hogy sugarazzanak, műtsenek, és több hullámban jelentkezett, heves pulzussal, izzadással, csak a szüléseim enyhítették (a magzatok elvitték a fölös hormont, és ők is okosak lettek 🙂 ). És ha mégis ennyit ettem volna, akkor meg 120 kiló lettem volna igen hamar.

Én nem hiszek abban, hogy könnyű az anyagcserét úgy általában tönkretenni, de persze ez nem hitkérdés.

Ja, és a kalóriacsökkentés nem jelent éhezési üzemmódot, ezzel a fogalommal is durván visszélnek a megmagyarázgatók és több fitneszinluenszer is. Akinek van saját zsírja, az nem éhezik.

Amúgy egyre inkább azt gondolom, hogy mindaz, ami ilyen nagy aggodalom tárgya és élvezet, közepes vagy icipici adagként, néha, informáltan élvezhető, beleértve a szénhidrátot, a koplalást, a tunyulást, a vörösbort, a dohányterméket. Itt annyi van, hogy ne gondoljuk menőnek ezt, és ne legyen életforma, lássuk a szerepét. Szóval már, fuck vallásos gyerekkor, nem vagyok zéró toleranciás ezekkel. Nem idegesít annyira. Persze mindenkor őszintének kell lenni magunkkal, és van, akinek nem tanácsos a kevés sem, mert az is túl sok, mert van már meglevő baja, és mert függő alkat. És kifogásnak ez se jó: “jaj, a mentális egészségem, az is fontos, ezért eszem meg az egész zsíros pizzát”.

A lényeg:

Egyél jó minőségűt. eredetit, adalékanyagmenteset.

Ne: cukros üdítő, energiaital, cukros kávé, liszt, keksz, pizza, növényi zsírok, gyümölcsfalás, fitneszfejlesztvények a gélektől a szeleteken át a zabkásáigg meg a porokig. Durván drága, “mágikus” tárgyak.

Ne nagyon: gabona, olajban sült ételek, étkezde, sok színhús.

De: hal, tojás, szárny-láb-bőr-máj-zsír, zöld leveles zöldségek, kevés mag, magas kakaótartalmú (80+) csoki.

Maradj józan és egyszerű, a lényeg az öröm legyen. Ne csinálj keserves dolgokat. Az élet rövid. Lehet zúzni – ha élvezed.

Ne fizess módszerért, “szakértelemért”, termékért (vibrációs masszírozófaszom, waist training)…

Eddzél közepesen sokat, vagy nagyon sokat, többfélét, naponta, vagy heti 3-4-szer. Tanulj meg keményen edzeni, ez fontosabb, mint az étkezéssel matatni. Ez a titok, mármint akkor, ha egy órányi mozgásod 500-600 kalóriát éget, és itt lehet szédítően fejlődni. Nagy súly, HIIT, terepfutás, ugrálós edzés, sprintek.

Ha nincs módod zúzós sportra, vagy tudásod, vagy kedved, akkor is sétálj nagyokat.

Ne legyél vegán.

kik és miért harsogják, hogy napi ötször kell enni, mert különben jajaj?

Nyilvános poszt.

Ez nem olyan bonyolult kérdés: kis realitásérzék és pár ismeret elég a válaszhoz. Mindig meglepődöm, hogy 2020-ban meg 21-ben is itt tartunk: rázendít a dietetikus, a nőiportál, az egészségtan-tanár, hogy a reggeli a fő étkezés, rendszeresség, kis adagok, ne legyél farkaséhes, a rost bezzeg eltelít, ne essen le a vércukrod. És ilyen nagyon aggodalmasan.

Mindenekelőtt meghökkentő, hogy felnőtt nőknek idegenek írják elő, hogy mikor, hogyan KELL enniük, és tudományra hivatkoznak (nagyon gyenge színvonalon). Riogatnak, hogy majd jön a leeső vércukor, falásroham, jojó, éhezési üzemmód. A riogatás hazugság, vagy nem létező következményeket mond biztosra, vagy természetes, apró kényelmetlenséget nagyít fel, vagy nem veszi figyelembe, hogy mekkora kifogáskeresés zajlik: ha te a böjt vagy a fogyókúra után visszahízol, nem biztos, hogy a módszerrel van a gond.

A jojó, vagyis a súly ingadozása, az kudarc, ha ötvenöt kilós akarsz lenni, de hol hetvenöt, hol százöt vagy, és ez föl-le, föl-le és egyre följebb megy a teteje. De egy menstruáló nőnek nem marad a súlya kétkilós sávon belüli állandóságban, annyi a hormonhatás, a vízvisszatartás, és a többieknek is változékony a glikogén, a béltartalom, a bélflóra, a zsír. A jojózást nagyon szereti a butanőikontent mások lejáratására használni, pedig teljesen természetes, ha ruhaméreten belül maradva télen kicsit több, nyáron kevesebb a kiló, és a hónapon belül (ciklus) is változik. A bőr alatti egy-két-négy kiló zsírtól meg nem kell sírni, ha egyébként edzel és nem hullottál a rágcsák meg torták karjaiba. Pár nap alatt könnyen feszesítheted, ha ez a cél. (Majd írok erről, de most nem ez a téma.)

A média, az iparág nem véletlenül akarja előírni neked ilyen rafináltan, hogy mit csinálj. És persze, hogy a megfelelésmániás, szidástól félő, tanácsra váró, jó tanuló énedre apellál, az egész elnyomó szocializációdra, szégyeneidre, vágyaidra (álompasi!). Jutalom, büntetés. Még a tantörténeteikben is ez a morál, ahol igazi emberek beszélnek, csak ők se a saját valóságukat mondják.

Ilyen. Ez éppenséggel a mi Lexink, aki, sajnos, nem töretlenül halad (a hasplasztika óta keservesen küzd), de csak a sikerről lehet szó.

Vagy ilyen. A műsorformátum baromi érdekes, és van bőven mit bírálni is a tartalmon: van olyan vékonyka, sportoló lány, akit kifejezetten szemét szénhidrátra szoktat rá a sármos doktor, a gusztusosan buzi Christian Jessen (“whom every British housewife wants a piece of”, V. kérdezted, hogy lehet ekkora a hájp: hát mert a meleg férfi biztonságos, érzékeny, a szexusanem fenyegető, és mert nincs nője. Hm, kibuzítani egy ilyen példányt!). Mert kell az energia. Csipsz, pizza, tészta, krumpli.

És nincs az az isten, hogy a fogyó alany ne legyen azonnal boldog a HÁZASSÁGÁBAN is. Amúgy Andy iszonyú édes és vicces, azért ezt az epizódot választottam. Ez a részlet külön vicces (nem szokott zöldséget enni).

“mucs, mucs mór hepinesz end tucsin'”

Egy se vált el, csajozott be. Aki skippelt a 12 hét új élete alatt, azt elkenik, a tanulság: a boldogság, a fogyás, illetve az underweight résztvevőnek a három fontnyi hízás.

Engedelmesség, vissza. Elképesztő, ahogy orvosok, dietetikusok beszélnek felnőtt emberekkel, még írásban is: teljes hülyének nézés, lekezelés, fölülről tónus. Mennyire nem RÓLAD szól ez. Meg ahogy használják a segítendőket: életmódguru programot ad el, csoporttagságot kínál, ahol a tagok önként, a zárt bizalomban generálják az interakciókat és gyártják a gurunak a kontentet, kérdések, tapasztalatok, sikertörténetet, ingyen. Burján Szafinak több száz receptet összehoztak a reformtermékekből. A legdöbbenetesebb, amikor a guru egy halom szerencsétlenség, ő sem fogyott le, sőt, de nem enged abból, hogy ő a tudás forrása, iszonyú bonyolultan és béna dizájnnal nyomatja a szabályokat és azok alszabályait. Elképesztő példák vannak.

Egy nem tekintélyelvű ember kiröhögi ezt. A szakértelmet is: kikeresi, elolvassa és odafigyelve csinál valami egyszerűt, de komolyat. Nem, nem túlzás komolyan edzeni. Viszont nagy, boldog öntudat.

Aki nem érzi, hogy bíznak benne, kompetensnek tartják, nem pedig kioktatják, amikor segítséget kér, szolgáltatást vesz igénybe, az persze becsicskul és eszközévé válik a valóban mohó, valóban torz diet industrynak. Én nem értem, Norbi tónusán miért háborognak azok, akik egyébként magukkal önként ugyanezt a jajaj, mi lesz, szégyenalapú, bizonygatós büntetést művelik ÉS büszkén mutogatják is életmódváltásként. #sticktotheplan #goalsetting #fitnessregimen #prioritás… Aki eggyel egészségesebb lelkű, az a sok stréberség meg fontoskodás láttán az egészből kiábrándul és messzire menekül, rántott húson él – esküszöm, többre becsülöm őket, mint a lihegőket.

Összességében, a közösségi médiában látható életmódváltók szókincs, stílus, poén, eredetiség, jó test nélkül rebegik a hivatalos diétás tanácsokat, akár olyanoknak is (feddőleg), akik sokkal többet tudnak a témáról. Ilyen elképesztő gyermeteg igyekvők, holnap majd gyöngyöt fűznek ugyanilyen buzgalommal. Nőjetek már fel.

Tehát, az engedelmesség érdek, és ebből következik a sok értelmetlen szabály, a túlbonyolítás, a mindennek nevet adó rizsázás meg a napi öt kis étkezés. Nem, nem neked lesz jó, ha betartod a tekintélyek, magazinok, szolgáltatók tanácsait.

Vannak ezen kívül az alter, a mainstreamen kívüli kontentek, de az ősinek pántlikázott módszerek is bizniszek, szekták (vegánság, jóga, keleti tanok) vagy lobbik.

Ebben a posztban nem részletezem a saját gyakorlatomat, mert ez érvelési hiba volna. Amit most mondok, az ugyanis nem arra szolgál, hogy megmagyarázzam vele az esetlegességeimet: “én csinálom jól”, hanem én így gondolom régóta az elméletet, ahogy most írom, és a gyakorlatom, ebből a nem túl bonyolult logikából következik. Itt és ennek az előzményeben részletezem a saját, haladó, kísérletező gyakorlataimat. Negyvenöt leszek a jövő héten, gyereknevelés, munka, rendszeres vér- és plazmaadás mellett sportolok és böjtölök, hat és fél éve sportolok hetente legalább ötször, többfélét, leállás és kifogások nélkül, és alappal fintorgok minden vetítő, fontoskodó semmilobogtatón, ez egyszerűen nem becsületes. Nekem nem áll érdekemben senkit semmire rábeszélni, csak elvi dolgokat mondok ki. Nem pózolok, nem picsáskodom, a teljes testem látható a maga változásaival, és mindig egyenes voltam a beszámolóimban.

Szerintem ne hagyd, hogy szakértőnek maszkírozott tekintélyek okoskodjanak belőled élve. Van, aki jóindulatú, de neki se engedd. Amit ők mondanak, az nem tudás, hanem marketing: közvetlen, egy árué vagy módszeré, vagy közvetett, azaz egyfajta tané (pl. szénhidrátos-gabonás vonal, az étkezéshelyetteítős turmixok, vagy a kiegészítőszedés, de a paleó egy része is), amely kiszolgál több árust, vagy csak edzi a kontrollálhatóságodat, hogy máskor is legyél engedelmes.

Ne legyél engedelmes. Egyet lapozol, és a “fontos a reggeli” gusztusos cikk után ott lesz a fitneszgabonapehely hirdetése.

Általában se szervezd ki a testeddel kapcsolatos döntéseket: te ismered a tested, te tudod, mitől vagy jól. Nem tűnt fel semmi? Akkor te jól vagy, nincs problémád. A test jelez, ha gond van. Te tudod csak megfigyelni a működésed, te érzed a tested jeleit, te tudod naplózni, mit ettél, mikor edzettél, mitől aludtál jól, indult meg a rég várt kakilásod és a többi.

Amit nem kell kihirdetni meg azonnal előadást tartani belőle, univerzálévá avatni, szakértőt játszani. Mindez saját tapasztalat, és akként hasznos.

Megőrülök ezektől a libáktól, ahogy az önmegvalósítási deficitjükben: “most végre én vagyok a sikeres” pódiumot igényelnek ahhoz, hogy hirdessék: a semmi is valami, a középszer is jó lesz, a kevés sok, és aki nem éri be annyival, mint ők, az szélsőséges. Vagy hogy a pilates a mélyizmokat erősíti, és azok a fontosak, nem a “látványizmok”. A mélyizomerősödés igaz, de ők úgy értik (vagy sugallják), hogy a gyúrás meg a többi nem erősíti a mélyizmokat. Ez egy mítosz, és az ilyen fontoskodó fasciaemlegetés is az (meg biznisz). Nyújtás a neve, és nem bonyolult, nem baj, ha nem érted, minden csoportos órán van, ráadásul a test kéri, ja, és a csapból is ez folyik. A klasszik gimnasztika és a testépítés is edzi mind a mély, mind a bőr alatti izmokat. Ha van elég gyakorlat (a fegyencedzés hat gyakorlattá csupaszította!), és valamennyire érted, mi mire jó, akkor az összes izmodat edzeni fogják az ismert módszerek.

Ez is jóga, ööö, nem ez olcsóbutus marketing.

Akkor mit csinálj?

Gondolkodj józan ésszel, olvass, ha megy, akkor angolul. Figyeld meg magad. És csak olyanra hallgass, aki nem akar tőled pénzt (lájkot, kattintást).

Ne gondold, hogy ez bonyolult. Annak bonyolult, akinek már bajai vannak, meg annak, aki szeret elveszni a rlészletekben. Van lábad? Van másfél órád? Menj sétálni, sétát futással váltani, kocogni vagy futni valami ösvényre, amit jólesően bírsz, akkor, amikor kedved van hozzá, úgy, hogy meg is értetted: nem avgy abban a helyzeben, hogy halogasd meg tunyulj. Nem fogsz sérülni, nem kell ilyen szinten extra jó cipő, nem kell tanácsadásra menned, kütyüznöd.

Ez csak példa, mert most az evésgyakoriságról írok, de a sok módszer, a tülekedés, a rengeteg tilalom és alszabály túlbonyolítja azt is.

Nekem erre nincs időm. Annál több van a valódi tettekre.

A napi több főétkezés, a “rendszer”, pláne ha plusz snack, uzsi, tejes-cukros kávézgatás is van hozzá, civilizációs luxus: az emberi faj kialakulásának a történetében nem volt még ilyen helyzet, mint most az utóbbi 80 évben, hogy a tömegek is hozzájutnak elegendő és minőségi élelmiszerhez, egész évben és havi szinten is egyenletesen tartalmas ételhez, naponta többször. Látjuk is ennek az eredményét.

Amellett napi háromszor, vagy ötször enni, az elképesztő erőforráspazarlás egyéni szinten is, rengeteg ételhulladékal, csomagolással. Ez nyaralásra való, hacsak nem vagy pénz- és időmilliomos. A testednek biztosan nincs szüksége erre. Ha a lelkednek van, akkor nem stimmel az életed, értékrended, nem vagy a helyeden. Nem véletlenül az izolálódott, hipertech, jóléti országokban van annyi evészavaros.

“Már a gyerekek sem reggeliznek”, ez a sláger, hogy sajnos, meg nem egészséges, de a valóság az, hogy ha nem szoktatják rá magukat mesterségesen, szülői baszogatásra, akkor nem szoktak enni akarni. A reggel nem evős időszak, hanem tevékeny. Vagyis kihagyni a reggelit teljesen természetes jelenség, nem valami válságtünet. Nem véste senki kőbe, hogy mik az étkezések, amiket nem szabad kihagyni, ez az ipari társadalom meg a közétkeztetés üzeme.

Ha nem az emésztéshez tódul a vér, akkor friss az agy és tevékeny a test. Még sportolni sem jó igazán evés után, és nem csak akkor, ha megtelik a gyomor. A hajnali éberség nagy kincs, ha tanulni kell, szellemi munkát végezni. Nyugodtan követheted tehát az éhségedet, hallgathatsz a saját igényeidre, és nem kell, hogy egy tanácsadó vagy magazincikk (vagy édesanyád) írja elő neked, mikor egyél. Az meg főleg béna, hogy az egész napos eszegetést mosdasd magad előtt a “rendszeresség” meg a “sokszor keveset” tévtanaival.

Minél jobban van a tested általánosan, annál jobban érzed magad a ritkás, spontán (“amikor megéhezem”) evésekkel. Ha háromóránként eszel, soha nem tapasztalod meg az éhséget, és soha nem ürül ki az emésztőrendszered.

Ha pedig valódi ételeket eszel éhesen, olyanokat, amiket megkapsz a piacon, és ránézve látszik, mi az, akkor nem kell a makrókon és a mennyiségeken sem agyalni. Tojásra vágyik az ember, ha az kell, máskor meg savanyúra. Vagy forróra, ropogósra. Hidegre, lédúsra. Sósra. Ezek nagyon pontos, valódi ézetek – csak az édesíz-addikció meg a feldolgozottkaja-szenvedély torzítja el őket.

Aki szédeleg olyankor, amikor nem eszik pár órát, az szélsőségesen szénhidrátfüggő. Neki károsodott az anyagcseréje, zsírt nem képes felhasználni, glikogénből is csak korlátozottan tudja felszabadítani a mája és az izma tárolt szénhidrátot, neki azonnal elérhető cukor kell. Rettenetes rabság, és csak egyre rosszabb lesz. Úgy is néznek ki.

Plusz az ülőmunka, meg a nyafogás, hogy ő miért nem edzhet, meg majd fog, és volt már jógázni és neki “nem szimpatikus” a terem meg a futás. Nem vagy abban a helyzetben, hogy kifogásokat keress.

Aki itt tart, azon csak az segít, ha visszafordítja a folyamatot (étkezésritkítás, -kihagyás). A legrosszabb tanács, hogy jajaj, enni kell. Ne szolgálja ki a lezuhanó vércukrot, ne támogassa meg az instabilitást. Az is lehet, hogy még nem tart itt, csak azért falatozik, mert ennyire unalmas a munkája, hogy az ingert és jutalmat így nyeri.

A jól működő cukorszabályozás ereedménye az egyenletes és alacsony szint, kicsik a kilengések, és az erre képes test megoldja belülről az utánpótlást. Például futás közben szabadít fel tartalékot, és úgy megdobja a vércukrot. Nem kell gél, rákészülés-kaja, csak szokássá kell tenni az éhgyomri evést.

A böjtről pedig, amit nyugodtan nevezhetünk koplalásnak (Lucai Balázs is nevezi így is, pedig a szó nagy jujuj, és le van járatva), tehát a tartós nemevésről ősi, megfigyelős és kutatott eredmények, bikémiai ismeretek is bőven vannak. A böjt takarít, gyógyít, és helyrerakja a természetes éhséget és a mennyiségeket a belek összehúzódása révén. Böjt után pedig teljesen természetes, hogy többet eszel és szenvedélyesebben, semmi baj ezzel. Persze megy a vádaskodás: “koplalás után majd a falás”, de ezek kispolgárok. A heti mérleg számít. Meg a tested, erőnléted, formád, kedélyed. Akinek nincs baja, ne keressen, hogy hátha mégis van.

Nem, senki nem fog éhezési üzemmódra váltani, akinek van zsír a testén – és mindenkinek van. A test nem éhezik, hanem üzemanyagot vált, de VAN neki üzemanyaga. Ez az éhezési üzemmód dagikifogás. Éhezni az fog, aki a zsírját is megette (pl. a kitartó vegánok. Addig voltak jól, amíg állati zsírból éltek a vegánság első hónapjaiban – a sajátjukból).

Azoknak érdeke a napi sok étkezés dogmájának hirdetése, akik tápkieget (fehérjét) adnak el, miközben a testépítős diétát próbálják elsütni amatőröknek. A testépítők egy nap akár nyolcszor is esznek, de ők durva izomtömeget építenek, ezért kell a kalóriatöbblet és sok, ráadásul tudatos fehérje a célt szolgáló szénhidrátfajtával, minden lemérve, átgondolva. Valahogy ez leszivárgott a plebsnek. Igaz, hogy a végső válaszokat a tónusra, szálkásságra a testépítés tudja, a színpad elég szigorú mérce, de neked nem kellenek végső válaszok és színpadi forma sem, hanem csak amatőr, simán formás test és fittség, valamint az, hogy ne utáld meg a túl előírogatós, túl bonyolult, túl sok agyat kérő edzéseket.

Azoknak is érdeke a napi több kaja, akik fitneszételt szállítanak ki, egyben megfelelnek a reggeli–tízórai–ebéd–uzsonna–vacsora polgári elképzeléseinek és sovány lelkeknek biztosítják a napi több örömöt (“tíz perc, és uzsonnázhatok!”.

Nekem nagy tapasztalat, hogy mindenki, aki nálam életmódtémában érdeklődött, ráfeszült a kajára. Mit eszem, hol veszem, mi a recept. Én csak a ketóról akartam írni. a tíz ételleírás a kiadó javaslata volt, meg a számolást mutattuk be rajta, de én mélyen lenézem a recepteket (fejből főzök). Vonogattam a vállam a kérdésekre. Ez esetleges, csak pár elv számít. Tehát nem az érdekelte a jelentkezőt, hogy hűvösben fusson rövidgatyóban éhgyomorra, meg hogy lehet ám a szívet szaunában edzeni, vagy hogy hogyan lehet turbózni a guggolást.

Szélsőséges példa, ez már volt tegnap: az életmódváltó PROGRAM, amit megveszel, az a szép szalon, a lelkizős találkozás a tanácsadóval. Hogy érezd, azért a kurva sok pénzedért kapsz is valamit, nagyon részletes módszer lesz, bonyolult, sok kajával és saját termékekkel (és persze ők az ingatlan bérletét, hitelét fizetik az árból). Ahogy ott fogadnak meg átbeszélik veeld. Azt, ami a te tested, és igazán csak te ismered, és csak téged érdekel. Az nem jó, ha ráállsz otthon az anyádféle régi mérlegre, vagy örvendezel, hogy jó rád a régi szoknyád, nem, nem, ő mérnek meg.

top 10, azaz a tíz legfontosabb okosság, amit életmódügyben megtanultam, de nem csak edzők-diétázók hasznosíthatják, hanem átalános emberi esszencia, tisztánlátós-becsületes kontent, különösen így a járványhelyzetben és tavaszi fáradtságban, amikor az ember amúgy is hajlamos túl hosszú címeket adni a kissé ritkásan kitett posztjainak, amelyért elnézést kérek minden kedves olvasómtól és reklamációkat is fogadok készséggel

Maga a poszt ennél tömörebb. És nyilvános.

1. nem kell mindig csodát akarni, sőt: elvárni magadtól a szuperteljesítményt folyamatosan, az romboló és megfojt

Minden versenyző találkozik ezzel. Ha egyszer már átélted a csodát, a váratlanul látványos eredményt, kirobbanó közérzetet, rengeteg döbbent tekintetet, bókot, halghatatlanságérzetet, gerendán hidat, a minden pózból-bármely fotón tetszetős formát, sőt: ha ez könnyen ment, szenvedélyből, és az istenáldotta* sodrás tartósan volt létállapotod, akkor meg is szoktad, azzá váltál, és nehéz nem azt gondolni, hogy megy ez még egyszer, megy ez bármikor. Vagyis: fenntartható, a szenvedély mármint. Aztán valahogy nem megy, és az erőltetés pedig aránytalan és indokolatlan frusztráció.

És: ez mégsem mentség bármire, teljes leállásokra, összevissza zabálásra. Az elég jó is jó. Csodát ne akarj: akarj megbízható, hosszú távú, szervesült jót, a csoda meg megtörténik, ha közben elragad a hév (és el szokott, nem egyszeri!). De a semmi meg a kidumálós lustaság, az nem jó sehogysem.

* istenáldotta – ezt mint szóösszetételt kérem elemezni, inkább nyelvtan, mint sport iránt érdeklődő olvasóim! egy) milyen típusú alárendelés? pro szekundó) tudsz még ilyenre példát? cé) a második tagnak mi a szófaja?

2. az élet nem arra van, hogy átgyötrődjük, elrontsuk magunknak

Mint ahogy az elvek, értékrend sem arra van, hogy savanyúan legyél szigorú, hogy ostorozz, kellemetlen legyél magaddal és másokkal. Az életöröm az első, és alázatos megbecsülés jár annak, ami van. Ami megvan, ami még van. Hogy nem fáj a derekad (még), hogy van derékvonalad, hogy negatív a tumormarkered, vagy hogy jól látsz, ezek nagyon nagy dolgok. Negyven-ötven évesen meghalnak rákban nők. Én már vállat rántok… meg sajtot is, ez az igazság. Disznózsírban. De a sajt után nem nyafogok, hanem derűsen (!) duplát kardiózom. És azt sem ökölbe szorult arccal: amíg 77 fölé nem megyek (kiló) (pláne: év!), és épp nincs bikiniszezon (éles fény, rövidnadrág), addig ez nem baj. Fekve néznek ki jól a nők (G.) Aztán lesz bikiniszezon és megőrzött izomtömeggel 73-74 kiló. Ami nem kirobbanó, de elég jó. És én ezzel elvagyok.

Más azon sír, akár magasabb nő is, hogy nem tud 70 meg 65 alá menni, hogy 56 kilónak kéne lenni. Én azért vagyok el ezzel, mert az elmúlt hét évben, az első években meg aztán tényleg úgy edzettem, mint az állat, leállíthatatlanul, sokfélét, ügyesedve és bátran, napi több órákat, és szerény becslés szerint fölpakoltam 10-12 kiló izmot. És azért vagyok el ezzel, mert nekem nem kell a duma, a mentegető szöveg, az “ide nézzetek” se már. Az életöröm nem jelent teljes tespedést, kólát, milkát, Haribót. Ha neked életöröm a meki, a cukortól ragacsos édesség, a napi borozás, gondold át az értékrended.

3. fogadd el a tested sajátosságait – de csak azt!

Van az alkat, a veleszületett vagy egyéni jellemző: milyen hosszú a végtagod, kimegy-e a bokád rendszeresen, szimmetrikus-e a törzsed, mekkora a bordakosarad, jól izmosodsz-e (fiatalon, fehérjedús étkezés mellett, kemény izommunka során, különben ez nem derülhet ki), könnyen gömbölyödik-e a feneked, jólesik-e elemien a súlyemelés, vagy durvának érzed…

– ez is vita a nőiegészség-terekben: eleve való-e nőknek a súlyemelés? De aki ezt kérdi, az tornákkal, jógával, táncokkal beéri, és ez a testén látszik is. Mindenki, a vékonyak is elhasasodnak. Szerintem a kemény izommunka mindenkinek való, Artemisznek születtünk. A súlyzózás fokozatosan, nem acsarkodó bizonygatással, közepes súlyokkal igenis való, és minél erősebb vagy, annál jobban bírod és élvezed is. És nem, a puhaság, a törékeny, gyenge alkar, a kevés-bírás nem alkat. Nem alkat a 15 kiló plusz háj (hason, combon!), vagy a görnyedtség, főleg, ha fáj is a hátad. És nem is életkori vagy szülés utáni szükségszerűség, ezek kifogások.

4. a pozitívkodó szövegek csapdák, önátverések, ne dőlj be nekik!

És ha aktív, önkritikus, magán dolgozó beszélgetőpartnernek mondod ezeket, akkor nevetségesek is. Az élet rideg, az idő rideg – sokan áltatják magukat a vigasztaló szövegekkel. Ezekkel tele a facebook meg a spirituális közegek, illetve van némi fogyasztás- meg médiakritika is a csomagban: ne legyünk felszínesek, nem csak az a szép, ami feszes, fiatal, modelltestű, hanem az érettség meg a lélek, drága nagyanyám, ahogy gyúrja a tésztát!… És milyen boldog volt, mondom erre mindig. És két mondattal később érzed, hogy ezek mindenkit gyűlölnek, akinek kemény a segge, és haragszanak a zúzós sportra, mert jóga és női tánc (kell az a kerek has, az a szép!).

Tegnap beszélgettem egy ötvenes nővel, sok mindent szeretek benne, de ő ilyen elsősorban magabiztis, bármi is történjék. Védi magát. Elmondta nekem, hogy mennyivel jobb, nemesebb immár öregebbnek lenni, nekem meg, aki egy tízessel fiatalabb vagyok, azt, hogy én még csak középkorú vagyok, és az ugyanolyan, mint fiatalnak lenni (olvasószemüvegben talán). És közben néz és taglal, mit lát. kedvesen, egyébként. De én hogy mondjam, hogy ez a legnagyobb para, az érett szépség szöveg, csak erre ne szoruljak soha! Egyre szebbek leszünk, igen? Hetven, kilencven évesen? Vagy “csak még egy kicsit”? Vajon látjuk-e még azt, amitől annyinak néznek, amennyik vagyunk? Bizony, nem tartom szépnek a szarkalábat, a fogászati eseményt, a pikkelyesen száraz bőrt, a megtört állvonalat, hanem a csökkenő hormonok, az idő, a gravitáció jelének. És nem csak ifjú szerelmemhez képest, hanem a saját öt évvel ezelőtti állapotomhoz képest. Én derekat akarok igenis, és nagy szemet, lehetőleg ragyátlan szemkörnyéket, a vonásaimat, és pengeszájat semmiképpen… és feszes hasat. (Kezd amúgy látszani, mivégre volt annyi szenvedés!) És amit akarok, annak nevében különösebb dumálás nélkül cselekszem is.

A löttyedtség, a kopott arc nekik erénnyé vált – kénytelen. Mi más marad? Hökkenten hallgatom a klimaxgeneráció “panaszkodását”: beléjük mindenki szerelmes, ők még “forgalomban vannak” ám! Vagy az “önelfogadást”, hogy az őszülő haj szép, ők mennyire szeretik e fakuló-nehezülő testet, érettség, bölcsesség. De hát fáj a térded! Most mondtad. És nem akarsz strandra jönni! És rafináltan öltözködsz meg sminkelsz, akkor miért? És szidod a fiatalokat, a hamvas, gyönyörű fiatalokat, hogy milyen felszínesek, nem értenek semmit.

Mindig a fiatalok a legszebbek, ez az élet törvénye. Amúgy engem sem dédelgetnek azzal, hogy te szebb vagy, mint a huszonévesek, és ez így egészséges (a személyiségemet, lényemet, eszemet szereti az emberem). Én nem is láttam még Törőcsik Marin és Szabó Magdán kívül igazán szép ÉS természetes testű idős nőt, és őket is sminkben, messziről, fotón, ugye. Mondják Endrey Juditot, Koncz Zsuzsát, Pataki Ágit, Bíró Icát (ő még csak 64), Sophia Lorent, és Jókai Babaarc Anna is gyönyörűnek gondolta magát, de ők nem úgy szépek. Eleve riasztó, amikor ezt valaki magáról mondogatja. Hogy emberileg szép, igen, sőt, ez látszik az arcán is, de az nem a test szépsége és nem harapnivaló. Ha reparálunk, az sem látványos, csak annyi, hogy még az instant borzalom nincs az arcunkon, egy kis időre elhárítottuk.

És az egészségben is ez. Kényelmetlen volna elismerni, hogy mi az, ami megelőzhető lett volna, vagy akár (sok melóval, fegyelemmel) visszafordítható, sokkal könnyebb az alkatra, szülésre meg a természetes folyamatokra kenni.

5. ja, és az elfogadás előtt: ismerd meg!

Ismered az “én ilyen izmos vagyok” típusú elhízottakat? Hogy az ott háj-e? Méresd meg. Mindenki megdöbben: sokkal rosszabb a helyzet, mint hitte volna. A tisztánlátás nagy kincs, ne félj tőle, akkor lehet új fejezetet kezdeni. És persze ne akarj extra vékony combot, hirtelen nagy feneket, nagy mellet, ha ezek nem az alkatodhoz tartoznak.

A számok segítenek. Én nem hiszek senkinek testügyben, aki úgy ítél (sajátjáról, enyémről), hogy nem látta még a testét “belülről”, tehát a szöveteit. Én az edzős lánytársaim (köztük velemkorú-egymagas nők) dexáit tanulmányozva értettem meg, mit jelent az alkat és milyen vagyok én, aztán tavaly nyáron G-vel mentünk el dexára, és az derült ki: pont egymagasak vagyunk, bringa, súlyzó, futás, ő M-es férfi, én pedig egy L-es, azon belül is nagy izomtömegű nő vagyok, a csonttömegem is pár tíz grammal több. Egy kicsit neki az izma több (fél kilóval, de férfi), nagyon más eloszlással (neki több a törzsén, karján, kevesebb a fenekén, combján). Nekem több a zsírom négy kilóval, mivel lány vagyok. És nekem a gynoid zsír a nagyobb, neki az android, és ezzel jó vigyázni, mert nem látszik rajta, hasfal mögötti. Nekem csak annyi (ún. körte típusú hízás), hogy seggen-csípőn-combon narancsbőr van, lesz ott, és nem olyan szép feszes a vonala, de ez nem eü kockázat.

Ez vagyok én:

Szóval, sok év sport után, egy erősen jóleső és némileg tudatos életben ez az én testem. Egy kicsit keményebb lehetnék, de nagyon nem, az már nem öröm.

Én mint L-es, izmos nő gyors anyagcserével nem veszem szentírásnak az 1800 kalóriás ajánlást (az alapanyagcserém is több), meg hogy hány mg vasra vagy fehérjére van szükségem, hány liter vérem van, mennyi a glikogénem – mert több. És azt sem hiszem el a kütyünek, hogy 5 km terepfutással csak 260 kalóriát égetek. Nagy izmok nagy terhelése, az több, mintha túlnyomórészt hájat vonszolnék. De nem jó ezt túlbecsülni.

A csoda, az lehet, hogy megy, lehet, hogy nem megy. Megfeszülni nem érdemes:

6. essen jól!

Van tehát az istenáldotta, minden-klappol, szorongásmentes (igen, ez a kulcs) állapot, amikor minden futáskor, minden lépés közben filmzene szól (és nem a fülesből!), álomszép a táj, odanézel, és tetszik a bokád, és élvezet, ha gyom csikland, a verítékes bőröd szaga is gyönyörű, hát még a szembe futó férfiú. És van az erőlködés. A lendület jó, az erőlködés rossz. Sokan mímelik a lendületet. Az erőlködést, annak egyrészt a kellemetlenségét, másrészt az improduktív voltát úgy tudod kiiktatni, hogy reálisabb célt szabsz magadnak, mint hogy “naponta 10-et futok, akármi lesz”. Ehhez kell racionálisnak lenni, tisztán szemlélni magad: most kifogásokat keresek? vagy: tényleg megéri a sebemet szétizzasztani? Mi esik jól, miben lelem örömömet? Az elég intenzív?

Találd ki, mennyi az annyi, inkább kevesebbet, de azt nyomjad éves távon. És ne naponta nézd, hanem hetente. Vagy havonta. Az edzésmennyiséget, futókilométert, fogyást, formát, ügyesedést is. Ezek hosszú távú, nyugis folyamatok.

7. a saját utadat járd!

Vagyis: alkosd meg magadnak az életmódodat! Informálódj, de ne bújj mindenben tanácsok, tekintély, név mögé! És ne másold le más módszerét. Nem kell tudománnyal alátámasztanod egyszerű dolgokat, amiket, már tudod, mert kiismerted: meghálál a tested. Aludj eleget, ne éjszakázz. Találj örömöt, ne ülj sokat. Ne egyél iparias kaját, csak éhesen egyél, kerüld a gabonát, cukrot, böjtölj 16-18 órákat, menj a természetbe, legyél napon, zubogjon a véred, élvezd a mozdulatot, fuss, súlyzózz és nyújts. A többi részletkérdés. Aki túlbonyolítja, nem neked akar jót, hanem fontoskodni. És figyelj befelé: nem a kütyü és nem a szakértő mondja meg, ki vagy. Az összes magazintartalom, női kontent tol az edző, a dietetikus, a hozzáértő felé, és hülyének néznek. Ez mind biznisz és fontoskodás, az edzők között súlyosan nárcsztikusak, kiégettek, depisek, helper szindrómások, lehúzósak vannak. Az edzőmánia tarol, teljesen fölösleges, éngyengítő. Amatőr, testkarbantartó sporthoz nem kell edző, csak igazi, belső drive, viszont edzőtárs vagy -közösség jól jön. Edző csak akkor kell, ha versenyforma, tempófokozás a cél.

Csak azt a sportot lehet szeretni, ami a kíváncsiság és a saját élmény révén a tied. Amint mást követsz, másra hallgatsz, bekapcsol az iskolás éned, az meg lógni akar, lázad, frusztrált, bedurcul, lecsapja az iskolakört és nem vállal felelősséget. Kit verek át, ha ezt nem csinálom? Ha csak magadat, az jó válasz, és hidd el nekem: ha megérted az edzés jelentőségét, szégyellni fogod. Egy tekintélyt, zord edzőt, módszert átverni viszont kúlság. A másik, hogy a guru körül megjelennek sajátos, hatalmi természetű problémák, nem rólad fog szólni ez az egész. Minden tekintélytisztelet, alárendelődés kifordul végül. Nem szép a beltartalom. És ellened fordul.

8. a heuréka-élmény

Az amúgy hatalmas erő. Viszont gyakran arra sarkall, hogy másoknak magyarázz üdvözülten. Amit még akkor se kéne, ha kérdezik. Röviden felelj. Tételezd fel: ő is sportol. Vagy nem, de nem is akar. Amit te tudsz, azt már tudja, vagy nem tudja, de nem akarja hallani (mert kényelmetlen, és szembesíti azzal, hogy egészséges táplálkozás mögött ő testrombol). Légy irgalmas. Ha van benned megmutatkozási vágy (sokunkban van), legalább azt lásd: nem másokért teszed, nem róluk szól, ez nem segítség, ez a te bulid. Kúl módon edzeni és fotózkodni, az nagyszerű élmény. Neked. Légy rá büszke. Az is lehet, hogy másokat is lelkesít, ötletet ad. de ne gondold, hogy te most megmentesz valakiket.

Nekem a Reed elképesztő tanulság volt. Az egész másfél évnek (2017 januárjától 2018 júniuásig, az első maratonomig) a hihetetlen intenzitása, változatossága, közösségi jellege is meghatározó volt, és van húsz igaz ember, akikel azóta is tiszteljük egymást. Ugye itt nekem bloggerként volt egy lehetőség: bevihettem mindig két főt, ingyen.

Ez a Reed.

Ma már, ha nyitva lenne, se tudom elképzelni, hogy naponta Angyalföldre járjak és ablak nélküli térben legyek napközben több órát. Bringával mentem és vissza is, és ott meg órákat edzettünk, boldogságosan spontánul, volt, hogy egymás mellett, párhuzamosan, semmi nem volt kötelező, és olyan is volt, hogy heten, mert többen időközben szereztek saját tagságot. Buli volt. De az meg nagy lecke volt, hogy egész addig biztosan hittem: az emberek csak nem tudják, mit hogy kell csinálni, bátortalanok, nincs lehetőségük, pénzük. Egyrészt elváró, követelőző, mindent ingyen akaró emberekkel is találkoztam. Volt, aki megnézegetett, beszólt, menősködni jött. Nem egy közülük, akit bevittem, pár hónappal később tele szájjal szidott valamelyik hergelt botrányban. És: akik megkerestek, hogy mennyire akarják, de nem jöttek el. Soha. Nem akarták annyira. Nem volt igaz, hogy a lehetőség hiányzott. Senkit nem lehet így rábeszélni. Én ma már a saját edzéseimmel foglalkozom, nem vagyok megváltó, és nagy ritkán van egy-egy mély blogos szeretés, és akkor vele alkalmilag tornapark, túra meg futás.

8. a sport mint hosszú távú folyamat: a test virulásánál is nagyobb az önmegértés, a személyiségfejlődés

Ami miatt engem lesportmániásoztak meg fitnesznáciztak az erkölcsrendőrök, pedig az élet, a lélek, a szabadság itt volt, szóval ennek az egésznek a megerősödés a lényege. Intellektuális és lelki folyamat: tisztán tudom, ki vagyok, milyen vagyok, mit akarok, mit élvezek, hol vannak a korlátaim, milyen vagyok csatakosan és hullafáradtan.

A célomért folyamatosan cselekszem, nem várok csodára, és vállalom a felelősséget. Nem a látszatra hajtok, mert a látszat igazi, belső örömet soha nem szerez. Sokat röhögök, felfedezek mindenfélét, és ez egy csajos közösség (emiatt mennyit fújtak! hogy próbáltak mérget csepegtetni, bekavarni, éket verni!). Majd látom az eredményt és büszke vagyok rá.

És nem magyarázkodom senki előtt, mert rájuk nézek, azokra, akik ócsárolnak, és én nem akarok olyan testet, olyan életet, olyan hétfő estét, olyan tudati szintet.

A sport, a következetes, hosszú távú meló hoz igazi önbecsülést. Megszereted magad. Közel kerülsz a lélektestedhez. Egybeírom: egyben van.

Amikor én a szervezett feminizmusból és annak közismert szereplőiből kiábrándultam 2014-15-ben, mert félmosollyal végignézték, ahogy engem meghurcolnak és lelopják a blogom, akkor kezdtem el a sokkal kevésbé világmegváltó, nem-fontoskodó, kisebb körben zajló, akkoriban még nekem is önzésnek és felszínességnek tűnő edzéseket és a kapcsolódó események szervezését. Kivirultak tőle. És: sokan gyanakodtak, bíráltak, vádaskodtak vagy hergeltek hangulatot ellenem. Ma már tudom, ez nagyon fontos tanulság: az élet, a valódiság, az “annyi, amennyi, de zúzzunk!” itt volt. Őszinték voltunk és női erő lobogott bennünk, igazi közösség tudott lenni, nem volt semmi ferde, nem volt se anyagi érdek, se látszat, se rejtett cél. A woke közeg mégis elhitette egy drága edzéstársammal, lelkem felével, hogy az edzés (és én, mert velem edzett) nincsen rendben, túl izmos lesz, ez felszínesség, sugdostak a fülébe. És ezt a lányt elnyelte ennek a pokla, ottani hamis, zavaros viszonyok. Nem beszéltem vele már két éve. Már nem él, tönkrement beléjük. Itt sírok. Összeállt a kép. Eszméletlenül… tiszták voltunk mi. Erősek és szépek. Nem véletlenül kentek annyi szarral.

9. csak te tudhatod!

És tudod is. Hidd el. Ne hódolj és ne hódíts. Ne engedd, hogy beleszóljanak, elhitessék és megvetessék veled a dogmát (“ez a módszer nem jó, káros; amaz a jó, arra a kassza”), a fura elnevezéseiket, a techmániát meg az aktuális divatos edzőt. Hogy valamit pontosan valahogy kell, máshogy nem jó. A tested, ha el nem rontottad, intelligens. Tesiórára is jártál, Béres Alexandrára tornáztál, nem? Na, azokat. Meg ott a youtube, tele van ötlettel, videóval. Nem kell bonyolítani. Mindennek utána tudsz olvasni, és ha akarod, akkor elkezded, megérted, kipróbálod, kitapasztalod, előbb a könnyebbeket: 12 óra böjtöt, vagy alapgyakorlatot kis súllyal, aztán mehetsz még jobban bele. A sérüléspara azért van, azért gerjesztik, hogy rájuk szorulj!

10. ne bántsd magad! a negatív kör nem segít!

Fontoskodni, kihirdetni azért sem érdemes, mert számon fogja kérni az élet. Én rettentő önkritikus lettem, ez már a könyvhöz kapcsolódó két videóból is kiderül. Nem kenegetek, lelkesedem üresben – de nem is bántom-gyötröm magam.

Amikor jön egy nehézkesebb időszak, ott állsz majd, és a saját szavaid, a gőgöd miatt szégyelled magad, és elkezded magadat emészteni, basztatni, majd mentegetni, és a látszatot mások előtt kozmetikázni. Én ezt el akartam kerülni, és ezért mindent mindig lefele kerekítek, sok mindent fotón is mutatok, minden testrészem látható, nem félek a valóságtól. Vannak mért dolgok, főleg versenyeken (tegnap az erdőben elképzelhetetlennek éreztem, de van nekem 6.35 alatti tempóban futott félmaratonom). Ne ostorozd magad. Vegyél lazán mindent: azt is, ami megy, és azt is, ami épp nem, MIKÖZBEN a lényeget ne téveszd szem elől. Senkinek nem kell magyarázkodnod: ha nyilvánosan álszerénykedsz vagy vádolod magad, az is tekintélyelv. Senki nem várja el tőled: te várd el magadtól a zúzást.

Igen, sok év után is van egy fotó, egy jól ismert, de visszafejlődött mozdulat vagy egy futás, egy testsúly, ami főbe kólint: össze kell szednem magam. De ne basztasd magad. Soha nem éri meg. Aki lényeglátó, nem akad fenn apróságokon. Ez önismereti kérdés. Mit ambicionálsz? Akarsz például sok kilométert lefutni egy évben? Vagy gyorsabban futni? Akkor azon dolgozz, hajrá. De azt ne csináld, hogy mondogatod, de nem mozdulsz meg, mert csak szar érzéseket szerzel, és inflálod az eltökéltséget. Ha nem feküdtél rá, éspedig a fél életedet kérő módon, akkor (most megmondom) az lesz, hogy keveset futsz és elkerülhetetlenül lassulsz. Ez zavar? Akarsz tényleg gyorsan futni? Akkor feküdj rá… da capo al fine.

Inkább: ne zavarjon. Csak fuss, sőt, csak kocogj, de menj, akár sétálni is, menj, mindig menj. És örülj. Élvezd. Gondolj azokra, akik nem mehetnek, szétszedte a szívüket a betegség, vagy nem élnek már. Az ilyen nyugis, kitartó “csak menésben” nagy erő van. Az se kell, hogy egy sima sétát nagyzolóan sportnak maszkírozz és LISS-nek (Low Intensity Steady State) titulálj. Tedd félre az egód, nézd a madarakat, örülj!

Ettél egy jót? Beettél? Egyél. És örülj, mert az élet nagyon törékeny. Ne sopánkodj, ne gyalázd magad, ne szégyenkezz, ne legyél infantilis.