hó, csillagok, klíma és babák

Ritka tünemény itt minálunk: hó! Térdig érő, mindenhol jelenlevő, ágakon vastagon ülő, napokig megmaradó. Mikor volt ilyen utoljára, de komolyan? Egy-egy napot síeltem évente a Harangvölgyben. De annyit mindig: minden évben egyszer leballagtam a Németvölgyi úti kölcsönzőbe.

Dávid a terepen

Pár éve még megelőlegzett borúlátással, intenzív szorongással gondoltam arra, hogy az én gyerekeim már nemigen fognak havat látni, érdemben síelni. Bővebben…

sokfélék vagyunk, mindenki más, de ez így van jól!

Évekig voltam ebben. Milyen színes a világ! Értsünk meg másokat! Sokat tanulhatunk tőlük. Ha jobban belelátunk más életekbe, akkor nem vesszük magától értetődőnek a privilégiumainkat. Nem mindenki született Budára, nem mindenki járt egyetemre! (Vannak ostobák és lusták is!) Nem mindenki olvasta az Édes Annát! És: ne legyél sznob, nem csak Vivaldi a zene. A manga és a cosplay is ugyanolyan értékes, a fanfiction is irodalom, igenis!

Privilégiumnak volt pofájuk nevezni, hogy olvastam, amíg ők kocsmáztak.

Bővebben…

lehet-e sértettségből érvényes művészetet létrehozni?

Ez a regényírásom alapvető kínja. Erkölcsi probléma, másrészt alkotást-minőséget illető kérdés.

Hogy is ne lennének sérelmeim? Nagy lendülettel, friss élménnyel – avagy régivel, de friss érzelmi energiával – megírom az epizódot, jólesik írni, gyönyörködöm a sodrásában (terápia, feszültséglevezetés!), aztán visszahőkölök: tán a regény mégsem erre való, hát mi köze az én alig ismert, távoli olvasómnak a privát indulataimhoz, hogy cikinek tartok embereket? (Szoktam egyáltalán másról írni?) De hol a bejárat innen, az érzelmi-intellektuális felháborodásaimból az értelmes ábrázolásba, a Fontosba?

Kihúzom az egészet. Majd megbánom, mert olyan semmilyen a maradék, és én nagyon jót akarok írni. Így hát visszaírom óvatosba’… és az már szar.

Tegyem félre a saját sértettségemet? Másét írjam? Vagy csak idő kell a feldolgozáshoz, átszűréshez… várni, ránézni újra? Lépjek hátra, úgy alakítsam érvényes történetté? Ellensúlyozzam “ön”kritikával? Az nem hamis?

Vagy ne is legyen benne sértettség? Legyen laza, feelgood szöveg, amelyben nincsen igazi tét?

Ilyenkor – észre se veszem! – elhiszem, hogy mindenki más békében él, próbál az emberekkel kijönni. Legalábbis kénytelen. (Ja, úgy könnyű, ha csak hát mögött szidod őket.) De Barbi (!) elvhű! Mint én. Én folyton kiírom az ítéleteimet, ellenkezéseimet, és hiszem, hogy ez fontos. Az én “összeférhetetlenségem” egyébként pszichológiailag akkor volna gond, ha nem találtam volna meg a létezés erős, harmonikus módját, ha képtelen lennék tőle munkát végezni, vagy ha magányossá tenne. De nem ez a helyzet. Így nincs probléma. Bővebben…

erkölcstelen-e kövérnek lenni? probléma-e? vagy csak egy normál testverzió? nyáry luca

A cancelelésem, szociális kiközösítésem nem a “homofób” (LMBT-őrület-kritikus) vagy TERF szövegeimmel kezdődött ám, dehogy. 2012-15 között a szeretők megvetett csoportjáról írtam, azon is sokan kiakadtak, de az átment, mert sokan voltunk, és idegyűltek, meg igazunk is volt: a rég elhalt, használós házasságokban az ocsmány dölyffel ítélkező feleségek húzásait lepleztük le a szeretés, az új élet, az őszinteség nevében.

A kövérek mint csoport destigmatizálása, felszabadítása, ünneplése a tízes évek közepén jött be: Tess Holliday, Ashley Graham, body positivity-fogadd el magad mozgalom és annak siralmas színvonalú magyar változatai. Jó kis megosztó téma ez is, intellektuálisan izgalmas az okokat és a sokféle beszédmódot elemezni, én is sokat írtam erről akkoriban, például itt és itt. Kaptam ezért is, lejjebb idézek belőle. (A trendvonat továbbszáguldott: ma nem a kövér nők a legszebb nők, hanem a férfiak.)

Nyáry Luca cikke a friss apropó, ezért veszem elő a témát:

https://wmn.hu/wmn-life/60543-inkabb-a-halal-mint-a-logo-has–a-koverfobia-nyomaban

Mi a baj azzal, ha valaki kövér? Bővebben…

veganuary – miért egyél állatot, és ne növényt?

Megpróbálom még egyszer elmagyarázni, miért ne legyél vegán, én, aki nem voltam soha vegán. Hát nem véletlenül. Azt is megmutatom, miért tartok ki az állati eredetű étrendem mellett.

Már írtam róla, de az gyáva, a dolgokat nevükön nevezni nem merő, túlbonyolított bejegyzés volt:

dönts jól!

Most egyszerűbben mondom.

Még mindig megkérdezik tőlem, hogy

de nem kéne-e kevesebb húst enni? Nem, sőt. A városi, felnőtt, üldögélő emberek alapproblémája, hogy nem viszik be az elégséges fehérjét, illetve agyonmanipulált, silány ételeket esznek. És amúgy folyton esznek, emellett rengeteg étel “nem friss”, “nincs rá gusztusa” – pazarolnak. Minden évben fogy a testükön az izom, nem is használják, és arányaiban nő a zsír – azoknál is, akik “odafigyelnek”. Ez jól látható a vegán teoretikusok vékony végtagjain és az aránytalanul nagy hasukon.

Nem kell-e sok rost?

A rostról írott részletes érvelést a ketogén könyvből lent idézem. Ide teszek egy csillagot (meg oda is). *

Nem a zöldség-e a legjobb étek? Bővebben…

miért nem “patriarchális” és “elnyomó” a fitnesztest?

Te is sokat hallgattad, hogy a szépségeszményt a férfiak erőltették ránk és mondj rá nemet?

Ki hangoztat ilyet? Mindig ugyanazok. Az ellenérdekeltek. Vö. “A pénz nem boldogít.”

Szépségügyben ÉN MEGMONDTAM MÁR AZ ELEJÉN, hogy az öncsalás nem segít:

hidd el, szép vagy

Pedig akkor jött be az elfogadósdi trend, menő volt. Én meg akkor még szoptattam, két és fél évvel korábban szültem. (Ma már megint nem menő.) Bővebben…

budai

melléknevek sorozat

Ma a budaizásról lesz szó. Meg még mindenféléről:

amikor az emberek a hátrányokból ethoszt akarnak faragni, és dühösek arra, aki jobb, vagy akinek jobb jutott.

A hátrányokra hivatkozva (traumaírás, volt egy abortuszom, rákos voltam, egyszer rámmászott egy férfi, ADHD/autizmus/PTSD…) újabban minimum a megszólalás (hangoskodás) jogát lehet könnyedén megszerezni, de hírnevet is lehet rá alapozni és azt pénzre váltani. Ha a jelentkezőnek nincs ilyen élménye, se egyénisége, csak ambíciója, akkor kiötli, megszínezi. #genderfluid Bővebben…

okostányér

Az okos tányér rémesen buta.

Tartalmában is, meg ilyen előírások miatt feszülni is.

Infláció, nehézazélet, újév: a 21. századi, tudományt csodáló (lásd még: járvány eminens, techfejű, fejlődéspárti, racionális) embertípust lenyűgözi a tudósok bármely javaslata – tehát spórolj az evésen és étkezz “egészségesen”! Ez a Telex újévi gasztrocikkének lényege.

Hihetetlenül cinikus lettem ezzel kapcsolatban, annyi hülyeséget beszélnek a hazai dietetikusok. Bővebben…

még egy tanulság: a szakértősködésről

Gyereksport, edzők konfliktusai, netes lincselés, és az öntörvényűség, a rendkívüliek megbüntetése – erről írtam Lóci és Olivér meghurcoltatása kapcsán.

Senkinek ne legyen kétsége: súlyosan árt a gyerekeknek a hajsza, semmi jó nem sülhet ki belőle egyik szereplőnek sem, bármi is lesz a vége. Szerintem Csontos Imre fog itt megszégyenülni. Csak addig is feldúlja a család életét, és ami az igazi szégyen: az ő posztja nyomán ezrek vetkőztek ki magukból. Helyeseltek tízezer felkiáltójellel két, igen vitatható gyakorlatot: 1. a semmit nem sportolást (“én nem erőltetem a gyerekre!”), 2. a szorongó, szolgalelkű, sérülésektől parázó, szakértősködő sportolást. A magasztos gyermekvédelmi cél csak a morális alap, hogy bármit meg lehessen tenni. Még akkor se sülne ki a feljelentésből semmi jó, ha az volna, amit állítanak, hogy “a szülők erőltetik rá a gyerekekre a hosszú távokat, a versenyzést”. A sport lényegét nem érti az, aki ilyet állít. Ők egy sportcsalád. Versenyre nevezni sok héttel korábban kell, egyáltalán nem ritka, hogy egy gyerek (vagy felnőtt! én!) lobogott még januárban, és aztán nincs kedve fölkelni áprilisban pont a verseny napján (ezeket a kis részleteket mazsolázta ki Csontos Imre mint “bizonyítékot” – ha lenne sara a szülőnek, vajon megírta volna-e az alkalmi nyűgösséget, konfliktusokat?).

Hányan, hányszor futottunk, edzettünk, indultunk neki versenynek úgy, felnőttként is, hogy nem eufória volt, hanem akarni kellett, elkélt a biztatás? Annál becsesebb leküzdeni önmagunkat, és belelendülni, mégis beérkezni. Mindig, mindig megjön közben a semmihez nem hasonlítható öröm! A kommentelők ezrei, akik virálissá tették az esetet, azért hökkennek meg és hőzöngenek, mert szörnyű erőfeszítésnek tűnik nekik bármi sport. Illetve a saját nyomorult futásaik jelentéktelenednek el Lócié mellett (feltűnően sokszor magyarázzák, hogy ők is futnak, meg a gyerekük is). “A táv iránti alázat”, “a többiekkel szembeni korrektség” – ezek Amadeust is visszaküldenék gombfocizni, mert a templomi orgonista mégiscsak idősebb. Nem átallják leszólni, cincálni a gyerek teljesítményét.

A maraton amúgy nagyon durva. Mindenkinek. Nyugis, kellemes maraton nincsen.

Amiről írok most: szakértősködés, elitizmus, beleszólási kényszer. Az autoriter stílus, a gőg. Amely elrontja az örömöt és a szuverenitást. Ez a célja, ez a lényege.

Ezek mindig így hápognak, ha látják, hogy létezik szuverén ember, és leszarja azt, ami miatt ők annyit görcsölnek. Arra megy ki a játék, hogy kétségbe vonják a kompetenciádat, az énhatáraidat, ezért vádaskodnak és titulálnak elmebetegnek. Egy verseny, ők találták ki és beneveznek téged is: ki a jó ember Ki ért hozzá? Bővebben…