kik és miért harsogják, hogy napi ötször kell enni, mert különben jajaj?

Nyilvános poszt.

Ez nem olyan bonyolult kérdés: kis realitásérzék és pár ismeret elég a válaszhoz. Mindig meglepődöm, hogy 2020-ban meg 21-ben is itt tartunk: rázendít a dietetikus, a nőiportál, az egészségtan-tanár, hogy a reggeli a fő étkezés, rendszeresség, kis adagok, ne legyél farkaséhes, a rost bezzeg eltelít, ne essen le a vércukrod. És ilyen nagyon aggodalmasan.

Mindenekelőtt meghökkentő, hogy felnőtt nőknek idegenek írják elő, hogy mikor, hogyan KELL enniük, és tudományra hivatkoznak (nagyon gyenge színvonalon). Riogatnak, hogy majd jön a leeső vércukor, falásroham, jojó, éhezési üzemmód. A riogatás hazugság, vagy nem létező következményeket mond biztosra, vagy természetes, apró kényelmetlenséget nagyít fel, vagy nem veszi figyelembe, hogy mekkora kifogáskeresés zajlik: ha te a böjt vagy a fogyókúra után visszahízol, nem biztos, hogy a módszerrel van a gond.

A jojó, vagyis a súly ingadozása, az kudarc, ha ötvenöt kilós akarsz lenni, de hol hetvenöt, hol százöt vagy, és ez föl-le, föl-le és egyre följebb megy a teteje. De egy menstruáló nőnek nem marad a súlya kétkilós sávon belüli állandóságban, annyi a hormonhatás, a vízvisszatartás, és a többieknek is változékony a glikogén, a béltartalom, a bélflóra, a zsír. A jojózást nagyon szereti a butanőikontent mások lejáratására használni, pedig teljesen természetes, ha ruhaméreten belül maradva télen kicsit több, nyáron kevesebb a kiló, és a hónapon belül (ciklus) is változik. A bőr alatti egy-két-négy kiló zsírtól meg nem kell sírni, ha egyébként edzel és nem hullottál a rágcsák meg torták karjaiba. Pár nap alatt könnyen feszesítheted, ha ez a cél. (Majd írok erről, de most nem ez a téma.)

A média, az iparág nem véletlenül akarja előírni neked ilyen rafináltan, hogy mit csinálj. És persze, hogy a megfelelésmániás, szidástól félő, tanácsra váró, jó tanuló énedre apellál, az egész elnyomó szocializációdra, szégyeneidre, vágyaidra (álompasi!). Jutalom, büntetés. Még a tantörténeteikben is ez a morál, ahol igazi emberek beszélnek, csak ők se a saját valóságukat mondják.

Ilyen. Ez éppenséggel a mi Lexink, aki, sajnos, nem töretlenül halad (a hasplasztika óta keservesen küzd), de csak a sikerről lehet szó.

Vagy ilyen. A műsorformátum baromi érdekes, és van bőven mit bírálni is a tartalmon: van olyan vékonyka, sportoló lány, akit kifejezetten szemét szénhidrátra szoktat rá a sármos doktor, a gusztusosan buzi Christian Jessen (“whom every British housewife wants a piece of”, V. kérdezted, hogy lehet ekkora a hájp: hát mert a meleg férfi biztonságos, érzékeny, a szexusanem fenyegető, és mert nincs nője. Hm, kibuzítani egy ilyen példányt!). Mert kell az energia. Csipsz, pizza, tészta, krumpli.

És nincs az az isten, hogy a fogyó alany ne legyen azonnal boldog a HÁZASSÁGÁBAN is. Amúgy Andy iszonyú édes és vicces, azért ezt az epizódot választottam. Ez a részlet külön vicces (nem szokott zöldséget enni).

“mucs, mucs mór hepinesz end tucsin'”

Egy se vált el, csajozott be. Aki skippelt a 12 hét új élete alatt, azt elkenik, a tanulság: a boldogság, a fogyás, illetve az underweight résztvevőnek a három fontnyi hízás.

Engedelmesség, vissza. Elképesztő, ahogy orvosok, dietetikusok beszélnek felnőtt emberekkel, még írásban is: teljes hülyének nézés, lekezelés, fölülről tónus. Mennyire nem RÓLAD szól ez. Meg ahogy használják a segítendőket: életmódguru programot ad el, csoporttagságot kínál, ahol a tagok önként, a zárt bizalomban generálják az interakciókat és gyártják a gurunak a kontentet, kérdések, tapasztalatok, sikertörténetet, ingyen. Burján Szafinak több száz receptet összehoztak a reformtermékekből. A legdöbbenetesebb, amikor a guru egy halom szerencsétlenség, ő sem fogyott le, sőt, de nem enged abból, hogy ő a tudás forrása, iszonyú bonyolultan és béna dizájnnal nyomatja a szabályokat és azok alszabályait. Elképesztő példák vannak.

Egy nem tekintélyelvű ember kiröhögi ezt. A szakértelmet is: kikeresi, elolvassa és odafigyelve csinál valami egyszerűt, de komolyat. Nem, nem túlzás komolyan edzeni. Viszont nagy, boldog öntudat.

Aki nem érzi, hogy bíznak benne, kompetensnek tartják, nem pedig kioktatják, amikor segítséget kér, szolgáltatást vesz igénybe, az persze becsicskul és eszközévé válik a valóban mohó, valóban torz diet industrynak. Én nem értem, Norbi tónusán miért háborognak azok, akik egyébként magukkal önként ugyanezt a jajaj, mi lesz, szégyenalapú, bizonygatós büntetést művelik ÉS büszkén mutogatják is életmódváltásként. #sticktotheplan #goalsetting #fitnessregimen #prioritás… Aki eggyel egészségesebb lelkű, az a sok stréberség meg fontoskodás láttán az egészből kiábrándul és messzire menekül, rántott húson él – esküszöm, többre becsülöm őket, mint a lihegőket.

Összességében, a közösségi médiában látható életmódváltók szókincs, stílus, poén, eredetiség, jó test nélkül rebegik a hivatalos diétás tanácsokat, akár olyanoknak is (feddőleg), akik sokkal többet tudnak a témáról. Ilyen elképesztő gyermeteg igyekvők, holnap majd gyöngyöt fűznek ugyanilyen buzgalommal. Nőjetek már fel.

Tehát, az engedelmesség érdek, és ebből következik a sok értelmetlen szabály, a túlbonyolítás, a mindennek nevet adó rizsázás meg a napi öt kis étkezés. Nem, nem neked lesz jó, ha betartod a tekintélyek, magazinok, szolgáltatók tanácsait.

Vannak ezen kívül az alter, a mainstreamen kívüli kontentek, de az ősinek pántlikázott módszerek is bizniszek, szekták (vegánság, jóga, keleti tanok) vagy lobbik.

Ebben a posztban nem részletezem a saját gyakorlatomat, mert ez érvelési hiba volna. Amit most mondok, az ugyanis nem arra szolgál, hogy megmagyarázzam vele az esetlegességeimet: “én csinálom jól”, hanem én így gondolom régóta az elméletet, ahogy most írom, és a gyakorlatom, ebből a nem túl bonyolult logikából következik. Itt és ennek az előzményeben részletezem a saját, haladó, kísérletező gyakorlataimat. Negyvenöt leszek a jövő héten, gyereknevelés, munka, rendszeres vér- és plazmaadás mellett sportolok és böjtölök, hat és fél éve sportolok hetente legalább ötször, többfélét, leállás és kifogások nélkül, és alappal fintorgok minden vetítő, fontoskodó semmilobogtatón, ez egyszerűen nem becsületes. Nekem nem áll érdekemben senkit semmire rábeszélni, csak elvi dolgokat mondok ki. Nem pózolok, nem picsáskodom, a teljes testem látható a maga változásaival, és mindig egyenes voltam a beszámolóimban.

Szerintem ne hagyd, hogy szakértőnek maszkírozott tekintélyek okoskodjanak belőled élve. Van, aki jóindulatú, de neki se engedd. Amit ők mondanak, az nem tudás, hanem marketing: közvetlen, egy árué vagy módszeré, vagy közvetett, azaz egyfajta tané (pl. szénhidrátos-gabonás vonal, az étkezéshelyetteítős turmixok, vagy a kiegészítőszedés, de a paleó egy része is), amely kiszolgál több árust, vagy csak edzi a kontrollálhatóságodat, hogy máskor is legyél engedelmes.

Ne legyél engedelmes. Egyet lapozol, és a “fontos a reggeli” gusztusos cikk után ott lesz a fitneszgabonapehely hirdetése.

Általában se szervezd ki a testeddel kapcsolatos döntéseket: te ismered a tested, te tudod, mitől vagy jól. Nem tűnt fel semmi? Akkor te jól vagy, nincs problémád. A test jelez, ha gond van. Te tudod csak megfigyelni a működésed, te érzed a tested jeleit, te tudod naplózni, mit ettél, mikor edzettél, mitől aludtál jól, indult meg a rég várt kakilásod és a többi.

Amit nem kell kihirdetni meg azonnal előadást tartani belőle, univerzálévá avatni, szakértőt játszani. Mindez saját tapasztalat, és akként hasznos.

Megőrülök ezektől a libáktól, ahogy az önmegvalósítási deficitjükben: “most végre én vagyok a sikeres” pódiumot igényelnek ahhoz, hogy hirdessék: a semmi is valami, a középszer is jó lesz, a kevés sok, és aki nem éri be annyival, mint ők, az szélsőséges. Vagy hogy a pilates a mélyizmokat erősíti, és azok a fontosak, nem a “látványizmok”. A mélyizomerősödés igaz, de ők úgy értik (vagy sugallják), hogy a gyúrás meg a többi nem erősíti a mélyizmokat. Ez egy mítosz, és az ilyen fontoskodó fasciaemlegetés is az (meg biznisz). Nyújtás a neve, és nem bonyolult, nem baj, ha nem érted, minden csoportos órán van, ráadásul a test kéri, ja, és a csapból is ez folyik. A klasszik gimnasztika és a testépítés is edzi mind a mély, mind a bőr alatti izmokat. Ha van elég gyakorlat (a fegyencedzés hat gyakorlattá csupaszította!), és valamennyire érted, mi mire jó, akkor az összes izmodat edzeni fogják az ismert módszerek.

Ez is jóga, ööö, nem ez olcsóbutus marketing.

Akkor mit csinálj?

Gondolkodj józan ésszel, olvass, ha megy, akkor angolul. Figyeld meg magad. És csak olyanra hallgass, aki nem akar tőled pénzt (lájkot, kattintást).

Ne gondold, hogy ez bonyolult. Annak bonyolult, akinek már bajai vannak, meg annak, aki szeret elveszni a rlészletekben. Van lábad? Van másfél órád? Menj sétálni, sétát futással váltani, kocogni vagy futni valami ösvényre, amit jólesően bírsz, akkor, amikor kedved van hozzá, úgy, hogy meg is értetted: nem avgy abban a helyzeben, hogy halogasd meg tunyulj. Nem fogsz sérülni, nem kell ilyen szinten extra jó cipő, nem kell tanácsadásra menned, kütyüznöd.

Ez csak példa, mert most az evésgyakoriságról írok, de a sok módszer, a tülekedés, a rengeteg tilalom és alszabály túlbonyolítja azt is.

Nekem erre nincs időm. Annál több van a valódi tettekre.

A napi több főétkezés, a “rendszer”, pláne ha plusz snack, uzsi, tejes-cukros kávézgatás is van hozzá, civilizációs luxus: az emberi faj kialakulásának a történetében nem volt még ilyen helyzet, mint most az utóbbi 80 évben, hogy a tömegek is hozzájutnak elegendő és minőségi élelmiszerhez, egész évben és havi szinten is egyenletesen tartalmas ételhez, naponta többször. Látjuk is ennek az eredményét.

Amellett napi háromszor, vagy ötször enni, az elképesztő erőforráspazarlás egyéni szinten is, rengeteg ételhulladékal, csomagolással. Ez nyaralásra való, hacsak nem vagy pénz- és időmilliomos. A testednek biztosan nincs szüksége erre. Ha a lelkednek van, akkor nem stimmel az életed, értékrended, nem vagy a helyeden. Nem véletlenül az izolálódott, hipertech, jóléti országokban van annyi evészavaros.

“Már a gyerekek sem reggeliznek”, ez a sláger, hogy sajnos, meg nem egészséges, de a valóság az, hogy ha nem szoktatják rá magukat mesterségesen, szülői baszogatásra, akkor nem szoktak enni akarni. A reggel nem evős időszak, hanem tevékeny. Vagyis kihagyni a reggelit teljesen természetes jelenség, nem valami válságtünet. Nem véste senki kőbe, hogy mik az étkezések, amiket nem szabad kihagyni, ez az ipari társadalom meg a közétkeztetés üzeme.

Ha nem az emésztéshez tódul a vér, akkor friss az agy és tevékeny a test. Még sportolni sem jó igazán evés után, és nem csak akkor, ha megtelik a gyomor. A hajnali éberség nagy kincs, ha tanulni kell, szellemi munkát végezni. Nyugodtan követheted tehát az éhségedet, hallgathatsz a saját igényeidre, és nem kell, hogy egy tanácsadó vagy magazincikk (vagy édesanyád) írja elő neked, mikor egyél. Az meg főleg béna, hogy az egész napos eszegetést mosdasd magad előtt a “rendszeresség” meg a “sokszor keveset” tévtanaival.

Minél jobban van a tested általánosan, annál jobban érzed magad a ritkás, spontán (“amikor megéhezem”) evésekkel. Ha háromóránként eszel, soha nem tapasztalod meg az éhséget, és soha nem ürül ki az emésztőrendszered.

Ha pedig valódi ételeket eszel éhesen, olyanokat, amiket megkapsz a piacon, és ránézve látszik, mi az, akkor nem kell a makrókon és a mennyiségeken sem agyalni. Tojásra vágyik az ember, ha az kell, máskor meg savanyúra. Vagy forróra, ropogósra. Hidegre, lédúsra. Sósra. Ezek nagyon pontos, valódi ézetek – csak az édesíz-addikció meg a feldolgozottkaja-szenvedély torzítja el őket.

Aki szédeleg olyankor, amikor nem eszik pár órát, az szélsőségesen szénhidrátfüggő. Neki károsodott az anyagcseréje, zsírt nem képes felhasználni, glikogénből is csak korlátozottan tudja felszabadítani a mája és az izma tárolt szénhidrátot, neki azonnal elérhető cukor kell. Rettenetes rabság, és csak egyre rosszabb lesz. Úgy is néznek ki.

Plusz az ülőmunka, meg a nyafogás, hogy ő miért nem edzhet, meg majd fog, és volt már jógázni és neki “nem szimpatikus” a terem meg a futás. Nem vagy abban a helyzetben, hogy kifogásokat keress.

Aki itt tart, azon csak az segít, ha visszafordítja a folyamatot (étkezésritkítás, -kihagyás). A legrosszabb tanács, hogy jajaj, enni kell. Ne szolgálja ki a lezuhanó vércukrot, ne támogassa meg az instabilitást. Az is lehet, hogy még nem tart itt, csak azért falatozik, mert ennyire unalmas a munkája, hogy az ingert és jutalmat így nyeri.

A jól működő cukorszabályozás ereedménye az egyenletes és alacsony szint, kicsik a kilengések, és az erre képes test megoldja belülről az utánpótlást. Például futás közben szabadít fel tartalékot, és úgy megdobja a vércukrot. Nem kell gél, rákészülés-kaja, csak szokássá kell tenni az éhgyomri evést.

A böjtről pedig, amit nyugodtan nevezhetünk koplalásnak (Lucai Balázs is nevezi így is, pedig a szó nagy jujuj, és le van járatva), tehát a tartós nemevésről ősi, megfigyelős és kutatott eredmények, bikémiai ismeretek is bőven vannak. A böjt takarít, gyógyít, és helyrerakja a természetes éhséget és a mennyiségeket a belek összehúzódása révén. Böjt után pedig teljesen természetes, hogy többet eszel és szenvedélyesebben, semmi baj ezzel. Persze megy a vádaskodás: “koplalás után majd a falás”, de ezek kispolgárok. A heti mérleg számít. Meg a tested, erőnléted, formád, kedélyed. Akinek nincs baja, ne keressen, hogy hátha mégis van.

Nem, senki nem fog éhezési üzemmódra váltani, akinek van zsír a testén – és mindenkinek van. A test nem éhezik, hanem üzemanyagot vált, de VAN neki üzemanyaga. Ez az éhezési üzemmód dagikifogás. Éhezni az fog, aki a zsírját is megette (pl. a kitartó vegánok. Addig voltak jól, amíg állati zsírból éltek a vegánság első hónapjaiban – a sajátjukból).

Azoknak érdeke a napi sok étkezés dogmájának hirdetése, akik tápkieget (fehérjét) adnak el, miközben a testépítős diétát próbálják elsütni amatőröknek. A testépítők egy nap akár nyolcszor is esznek, de ők durva izomtömeget építenek, ezért kell a kalóriatöbblet és sok, ráadásul tudatos fehérje a célt szolgáló szénhidrátfajtával, minden lemérve, átgondolva. Valahogy ez leszivárgott a plebsnek. Igaz, hogy a végső válaszokat a tónusra, szálkásságra a testépítés tudja, a színpad elég szigorú mérce, de neked nem kellenek végső válaszok és színpadi forma sem, hanem csak amatőr, simán formás test és fittség, valamint az, hogy ne utáld meg a túl előírogatós, túl bonyolult, túl sok agyat kérő edzéseket.

Azoknak is érdeke a napi több kaja, akik fitneszételt szállítanak ki, egyben megfelelnek a reggeli–tízórai–ebéd–uzsonna–vacsora polgári elképzeléseinek és sovány lelkeknek biztosítják a napi több örömöt (“tíz perc, és uzsonnázhatok!”.

Nekem nagy tapasztalat, hogy mindenki, aki nálam életmódtémában érdeklődött, ráfeszült a kajára. Mit eszem, hol veszem, mi a recept. Én csak a ketóról akartam írni. a tíz ételleírás a kiadó javaslata volt, meg a számolást mutattuk be rajta, de én mélyen lenézem a recepteket (fejből főzök). Vonogattam a vállam a kérdésekre. Ez esetleges, csak pár elv számít. Tehát nem az érdekelte a jelentkezőt, hogy hűvösben fusson rövidgatyóban éhgyomorra, meg hogy lehet ám a szívet szaunában edzeni, vagy hogy hogyan lehet turbózni a guggolást.

Szélsőséges példa, ez már volt tegnap: az életmódváltó PROGRAM, amit megveszel, az a szép szalon, a lelkizős találkozás a tanácsadóval. Hogy érezd, azért a kurva sok pénzedért kapsz is valamit, nagyon részletes módszer lesz, bonyolult, sok kajával és saját termékekkel (és persze ők az ingatlan bérletét, hitelét fizetik az árból). Ahogy ott fogadnak meg átbeszélik veeld. Azt, ami a te tested, és igazán csak te ismered, és csak téged érdekel. Az nem jó, ha ráállsz otthon az anyádféle régi mérlegre, vagy örvendezel, hogy jó rád a régi szoknyád, nem, nem, ő mérnek meg.

top 10, azaz a tíz legfontosabb okosság, amit életmódügyben megtanultam, de nem csak edzők-diétázók hasznosíthatják, hanem átalános emberi esszencia, tisztánlátós-becsületes kontent, különösen így a járványhelyzetben és tavaszi fáradtságban, amikor az ember amúgy is hajlamos túl hosszú címeket adni a kissé ritkásan kitett posztjainak, amelyért elnézést kérek minden kedves olvasómtól és reklamációkat is fogadok készséggel

Maga a poszt ennél tömörebb. És nyilvános.

1. nem kell mindig csodát akarni, sőt: elvárni magadtól a szuperteljesítményt folyamatosan, az romboló és megfojt

Minden versenyző találkozik ezzel. Ha egyszer már átélted a csodát, a váratlanul látványos eredményt, kirobbanó közérzetet, rengeteg döbbent tekintetet, bókot, halghatatlanságérzetet, gerendán hidat, a minden pózból-bármely fotón tetszetős formát, sőt: ha ez könnyen ment, szenvedélyből, és az istenáldotta* sodrás tartósan volt létállapotod, akkor meg is szoktad, azzá váltál, és nehéz nem azt gondolni, hogy megy ez még egyszer, megy ez bármikor. Vagyis: fenntartható, a szenvedély mármint. Aztán valahogy nem megy, és az erőltetés pedig aránytalan és indokolatlan frusztráció.

És: ez mégsem mentség bármire, teljes leállásokra, összevissza zabálásra. Az elég jó is jó. Csodát ne akarj: akarj megbízható, hosszú távú, szervesült jót, a csoda meg megtörténik, ha közben elragad a hév (és el szokott, nem egyszeri!). De a semmi meg a kidumálós lustaság, az nem jó sehogysem.

* istenáldotta – ezt mint szóösszetételt kérem elemezni, inkább nyelvtan, mint sport iránt érdeklődő olvasóim! egy) milyen típusú alárendelés? pro szekundó) tudsz még ilyenre példát? cé) a második tagnak mi a szófaja?

2. az élet nem arra van, hogy átgyötrődjük, elrontsuk magunknak

Mint ahogy az elvek, értékrend sem arra van, hogy savanyúan legyél szigorú, hogy ostorozz, kellemetlen legyél magaddal és másokkal. Az életöröm az első, és alázatos megbecsülés jár annak, ami van. Ami megvan, ami még van. Hogy nem fáj a derekad (még), hogy van derékvonalad, hogy negatív a tumormarkered, vagy hogy jól látsz, ezek nagyon nagy dolgok. Negyven-ötven évesen meghalnak rákban nők. Én már vállat rántok… meg sajtot is, ez az igazság. Disznózsírban. De a sajt után nem nyafogok, hanem derűsen (!) duplát kardiózom. És azt sem ökölbe szorult arccal: amíg 77 fölé nem megyek (kiló) (pláne: év!), és épp nincs bikiniszezon (éles fény, rövidnadrág), addig ez nem baj. Fekve néznek ki jól a nők (G.) Aztán lesz bikiniszezon és megőrzött izomtömeggel 73-74 kiló. Ami nem kirobbanó, de elég jó. És én ezzel elvagyok.

Más azon sír, akár magasabb nő is, hogy nem tud 70 meg 65 alá menni, hogy 56 kilónak kéne lenni. Én azért vagyok el ezzel, mert az elmúlt hét évben, az első években meg aztán tényleg úgy edzettem, mint az állat, leállíthatatlanul, sokfélét, ügyesedve és bátran, napi több órákat, és szerény becslés szerint fölpakoltam 10-12 kiló izmot. És azért vagyok el ezzel, mert nekem nem kell a duma, a mentegető szöveg, az “ide nézzetek” se már. Az életöröm nem jelent teljes tespedést, kólát, milkát, Haribót. Ha neked életöröm a meki, a cukortól ragacsos édesség, a napi borozás, gondold át az értékrended.

3. fogadd el a tested sajátosságait – de csak azt!

Van az alkat, a veleszületett vagy egyéni jellemző: milyen hosszú a végtagod, kimegy-e a bokád rendszeresen, szimmetrikus-e a törzsed, mekkora a bordakosarad, jól izmosodsz-e (fiatalon, fehérjedús étkezés mellett, kemény izommunka során, különben ez nem derülhet ki), könnyen gömbölyödik-e a feneked, jólesik-e elemien a súlyemelés, vagy durvának érzed…

– ez is vita a nőiegészség-terekben: eleve való-e nőknek a súlyemelés? De aki ezt kérdi, az tornákkal, jógával, táncokkal beéri, és ez a testén látszik is. Mindenki, a vékonyak is elhasasodnak. Szerintem a kemény izommunka mindenkinek való, Artemisznek születtünk. A súlyzózás fokozatosan, nem acsarkodó bizonygatással, közepes súlyokkal igenis való, és minél erősebb vagy, annál jobban bírod és élvezed is. És nem, a puhaság, a törékeny, gyenge alkar, a kevés-bírás nem alkat. Nem alkat a 15 kiló plusz háj (hason, combon!), vagy a görnyedtség, főleg, ha fáj is a hátad. És nem is életkori vagy szülés utáni szükségszerűség, ezek kifogások.

4. a pozitívkodó szövegek csapdák, önátverések, ne dőlj be nekik!

És ha aktív, önkritikus, magán dolgozó beszélgetőpartnernek mondod ezeket, akkor nevetségesek is. Az élet rideg, az idő rideg – sokan áltatják magukat a vigasztaló szövegekkel. Ezekkel tele a facebook meg a spirituális közegek, illetve van némi fogyasztás- meg médiakritika is a csomagban: ne legyünk felszínesek, nem csak az a szép, ami feszes, fiatal, modelltestű, hanem az érettség meg a lélek, drága nagyanyám, ahogy gyúrja a tésztát!… És milyen boldog volt, mondom erre mindig. És két mondattal később érzed, hogy ezek mindenkit gyűlölnek, akinek kemény a segge, és haragszanak a zúzós sportra, mert jóga és női tánc (kell az a kerek has, az a szép!).

Tegnap beszélgettem egy ötvenes nővel, sok mindent szeretek benne, de ő ilyen elsősorban magabiztis, bármi is történjék. Védi magát. Elmondta nekem, hogy mennyivel jobb, nemesebb immár öregebbnek lenni, nekem meg, aki egy tízessel fiatalabb vagyok, azt, hogy én még csak középkorú vagyok, és az ugyanolyan, mint fiatalnak lenni (olvasószemüvegben talán). És közben néz és taglal, mit lát. kedvesen, egyébként. De én hogy mondjam, hogy ez a legnagyobb para, az érett szépség szöveg, csak erre ne szoruljak soha! Egyre szebbek leszünk, igen? Hetven, kilencven évesen? Vagy “csak még egy kicsit”? Vajon látjuk-e még azt, amitől annyinak néznek, amennyik vagyunk? Bizony, nem tartom szépnek a szarkalábat, a fogászati eseményt, a pikkelyesen száraz bőrt, a megtört állvonalat, hanem a csökkenő hormonok, az idő, a gravitáció jelének. És nem csak ifjú szerelmemhez képest, hanem a saját öt évvel ezelőtti állapotomhoz képest. Én derekat akarok igenis, és nagy szemet, lehetőleg ragyátlan szemkörnyéket, a vonásaimat, és pengeszájat semmiképpen… és feszes hasat. (Kezd amúgy látszani, mivégre volt annyi szenvedés!) És amit akarok, annak nevében különösebb dumálás nélkül cselekszem is.

A löttyedtség, a kopott arc nekik erénnyé vált – kénytelen. Mi más marad? Hökkenten hallgatom a klimaxgeneráció “panaszkodását”: beléjük mindenki szerelmes, ők még “forgalomban vannak” ám! Vagy az “önelfogadást”, hogy az őszülő haj szép, ők mennyire szeretik e fakuló-nehezülő testet, érettség, bölcsesség. De hát fáj a térded! Most mondtad. És nem akarsz strandra jönni! És rafináltan öltözködsz meg sminkelsz, akkor miért? És szidod a fiatalokat, a hamvas, gyönyörű fiatalokat, hogy milyen felszínesek, nem értenek semmit.

Mindig a fiatalok a legszebbek, ez az élet törvénye. Amúgy engem sem dédelgetnek azzal, hogy te szebb vagy, mint a huszonévesek, és ez így egészséges (a személyiségemet, lényemet, eszemet szereti az emberem). Én nem is láttam még Törőcsik Marin és Szabó Magdán kívül igazán szép ÉS természetes testű idős nőt, és őket is sminkben, messziről, fotón, ugye. Mondják Endrey Juditot, Koncz Zsuzsát, Pataki Ágit, Bíró Icát (ő még csak 64), Sophia Lorent, és Jókai Babaarc Anna is gyönyörűnek gondolta magát, de ők nem úgy szépek. Eleve riasztó, amikor ezt valaki magáról mondogatja. Hogy emberileg szép, igen, sőt, ez látszik az arcán is, de az nem a test szépsége és nem harapnivaló. Ha reparálunk, az sem látványos, csak annyi, hogy még az instant borzalom nincs az arcunkon, egy kis időre elhárítottuk.

És az egészségben is ez. Kényelmetlen volna elismerni, hogy mi az, ami megelőzhető lett volna, vagy akár (sok melóval, fegyelemmel) visszafordítható, sokkal könnyebb az alkatra, szülésre meg a természetes folyamatokra kenni.

5. ja, és az elfogadás előtt: ismerd meg!

Ismered az “én ilyen izmos vagyok” típusú elhízottakat? Hogy az ott háj-e? Méresd meg. Mindenki megdöbben: sokkal rosszabb a helyzet, mint hitte volna. A tisztánlátás nagy kincs, ne félj tőle, akkor lehet új fejezetet kezdeni. És persze ne akarj extra vékony combot, hirtelen nagy feneket, nagy mellet, ha ezek nem az alkatodhoz tartoznak.

A számok segítenek. Én nem hiszek senkinek testügyben, aki úgy ítél (sajátjáról, enyémről), hogy nem látta még a testét “belülről”, tehát a szöveteit. Én az edzős lánytársaim (köztük velemkorú-egymagas nők) dexáit tanulmányozva értettem meg, mit jelent az alkat és milyen vagyok én, aztán tavaly nyáron G-vel mentünk el dexára, és az derült ki: pont egymagasak vagyunk, bringa, súlyzó, futás, ő M-es férfi, én pedig egy L-es, azon belül is nagy izomtömegű nő vagyok, a csonttömegem is pár tíz grammal több. Egy kicsit neki az izma több (fél kilóval, de férfi), nagyon más eloszlással (neki több a törzsén, karján, kevesebb a fenekén, combján). Nekem több a zsírom négy kilóval, mivel lány vagyok. És nekem a gynoid zsír a nagyobb, neki az android, és ezzel jó vigyázni, mert nem látszik rajta, hasfal mögötti. Nekem csak annyi (ún. körte típusú hízás), hogy seggen-csípőn-combon narancsbőr van, lesz ott, és nem olyan szép feszes a vonala, de ez nem eü kockázat.

Ez vagyok én:

Szóval, sok év sport után, egy erősen jóleső és némileg tudatos életben ez az én testem. Egy kicsit keményebb lehetnék, de nagyon nem, az már nem öröm.

Én mint L-es, izmos nő gyors anyagcserével nem veszem szentírásnak az 1800 kalóriás ajánlást (az alapanyagcserém is több), meg hogy hány mg vasra vagy fehérjére van szükségem, hány liter vérem van, mennyi a glikogénem – mert több. És azt sem hiszem el a kütyünek, hogy 5 km terepfutással csak 260 kalóriát égetek. Nagy izmok nagy terhelése, az több, mintha túlnyomórészt hájat vonszolnék. De nem jó ezt túlbecsülni.

A csoda, az lehet, hogy megy, lehet, hogy nem megy. Megfeszülni nem érdemes:

6. essen jól!

Van tehát az istenáldotta, minden-klappol, szorongásmentes (igen, ez a kulcs) állapot, amikor minden futáskor, minden lépés közben filmzene szól (és nem a fülesből!), álomszép a táj, odanézel, és tetszik a bokád, és élvezet, ha gyom csikland, a verítékes bőröd szaga is gyönyörű, hát még a szembe futó férfiú. És van az erőlködés. A lendület jó, az erőlködés rossz. Sokan mímelik a lendületet. Az erőlködést, annak egyrészt a kellemetlenségét, másrészt az improduktív voltát úgy tudod kiiktatni, hogy reálisabb célt szabsz magadnak, mint hogy “naponta 10-et futok, akármi lesz”. Ehhez kell racionálisnak lenni, tisztán szemlélni magad: most kifogásokat keresek? vagy: tényleg megéri a sebemet szétizzasztani? Mi esik jól, miben lelem örömömet? Az elég intenzív?

Találd ki, mennyi az annyi, inkább kevesebbet, de azt nyomjad éves távon. És ne naponta nézd, hanem hetente. Vagy havonta. Az edzésmennyiséget, futókilométert, fogyást, formát, ügyesedést is. Ezek hosszú távú, nyugis folyamatok.

7. a saját utadat járd!

Vagyis: alkosd meg magadnak az életmódodat! Informálódj, de ne bújj mindenben tanácsok, tekintély, név mögé! És ne másold le más módszerét. Nem kell tudománnyal alátámasztanod egyszerű dolgokat, amiket, már tudod, mert kiismerted: meghálál a tested. Aludj eleget, ne éjszakázz. Találj örömöt, ne ülj sokat. Ne egyél iparias kaját, csak éhesen egyél, kerüld a gabonát, cukrot, böjtölj 16-18 órákat, menj a természetbe, legyél napon, zubogjon a véred, élvezd a mozdulatot, fuss, súlyzózz és nyújts. A többi részletkérdés. Aki túlbonyolítja, nem neked akar jót, hanem fontoskodni. És figyelj befelé: nem a kütyü és nem a szakértő mondja meg, ki vagy. Az összes magazintartalom, női kontent tol az edző, a dietetikus, a hozzáértő felé, és hülyének néznek. Ez mind biznisz és fontoskodás, az edzők között súlyosan nárcsztikusak, kiégettek, depisek, helper szindrómások, lehúzósak vannak. Az edzőmánia tarol, teljesen fölösleges, éngyengítő. Amatőr, testkarbantartó sporthoz nem kell edző, csak igazi, belső drive, viszont edzőtárs vagy -közösség jól jön. Edző csak akkor kell, ha versenyforma, tempófokozás a cél.

Csak azt a sportot lehet szeretni, ami a kíváncsiság és a saját élmény révén a tied. Amint mást követsz, másra hallgatsz, bekapcsol az iskolás éned, az meg lógni akar, lázad, frusztrált, bedurcul, lecsapja az iskolakört és nem vállal felelősséget. Kit verek át, ha ezt nem csinálom? Ha csak magadat, az jó válasz, és hidd el nekem: ha megérted az edzés jelentőségét, szégyellni fogod. Egy tekintélyt, zord edzőt, módszert átverni viszont kúlság. A másik, hogy a guru körül megjelennek sajátos, hatalmi természetű problémák, nem rólad fog szólni ez az egész. Minden tekintélytisztelet, alárendelődés kifordul végül. Nem szép a beltartalom. És ellened fordul.

8. a heuréka-élmény

Az amúgy hatalmas erő. Viszont gyakran arra sarkall, hogy másoknak magyarázz üdvözülten. Amit még akkor se kéne, ha kérdezik. Röviden felelj. Tételezd fel: ő is sportol. Vagy nem, de nem is akar. Amit te tudsz, azt már tudja, vagy nem tudja, de nem akarja hallani (mert kényelmetlen, és szembesíti azzal, hogy egészséges táplálkozás mögött ő testrombol). Légy irgalmas. Ha van benned megmutatkozási vágy (sokunkban van), legalább azt lásd: nem másokért teszed, nem róluk szól, ez nem segítség, ez a te bulid. Kúl módon edzeni és fotózkodni, az nagyszerű élmény. Neked. Légy rá büszke. Az is lehet, hogy másokat is lelkesít, ötletet ad. de ne gondold, hogy te most megmentesz valakiket.

Nekem a Reed elképesztő tanulság volt. Az egész másfél évnek (2017 januárjától 2018 júniuásig, az első maratonomig) a hihetetlen intenzitása, változatossága, közösségi jellege is meghatározó volt, és van húsz igaz ember, akikel azóta is tiszteljük egymást. Ugye itt nekem bloggerként volt egy lehetőség: bevihettem mindig két főt, ingyen.

Ez a Reed.

Ma már, ha nyitva lenne, se tudom elképzelni, hogy naponta Angyalföldre járjak és ablak nélküli térben legyek napközben több órát. Bringával mentem és vissza is, és ott meg órákat edzettünk, boldogságosan spontánul, volt, hogy egymás mellett, párhuzamosan, semmi nem volt kötelező, és olyan is volt, hogy heten, mert többen időközben szereztek saját tagságot. Buli volt. De az meg nagy lecke volt, hogy egész addig biztosan hittem: az emberek csak nem tudják, mit hogy kell csinálni, bátortalanok, nincs lehetőségük, pénzük. Egyrészt elváró, követelőző, mindent ingyen akaró emberekkel is találkoztam. Volt, aki megnézegetett, beszólt, menősködni jött. Nem egy közülük, akit bevittem, pár hónappal később tele szájjal szidott valamelyik hergelt botrányban. És: akik megkerestek, hogy mennyire akarják, de nem jöttek el. Soha. Nem akarták annyira. Nem volt igaz, hogy a lehetőség hiányzott. Senkit nem lehet így rábeszélni. Én ma már a saját edzéseimmel foglalkozom, nem vagyok megváltó, és nagy ritkán van egy-egy mély blogos szeretés, és akkor vele alkalmilag tornapark, túra meg futás.

8. a sport mint hosszú távú folyamat: a test virulásánál is nagyobb az önmegértés, a személyiségfejlődés

Ami miatt engem lesportmániásoztak meg fitnesznáciztak az erkölcsrendőrök, pedig az élet, a lélek, a szabadság itt volt, szóval ennek az egésznek a megerősödés a lényege. Intellektuális és lelki folyamat: tisztán tudom, ki vagyok, milyen vagyok, mit akarok, mit élvezek, hol vannak a korlátaim, milyen vagyok csatakosan és hullafáradtan.

A célomért folyamatosan cselekszem, nem várok csodára, és vállalom a felelősséget. Nem a látszatra hajtok, mert a látszat igazi, belső örömet soha nem szerez. Sokat röhögök, felfedezek mindenfélét, és ez egy csajos közösség (emiatt mennyit fújtak! hogy próbáltak mérget csepegtetni, bekavarni, éket verni!). Majd látom az eredményt és büszke vagyok rá.

És nem magyarázkodom senki előtt, mert rájuk nézek, azokra, akik ócsárolnak, és én nem akarok olyan testet, olyan életet, olyan hétfő estét, olyan tudati szintet.

A sport, a következetes, hosszú távú meló hoz igazi önbecsülést. Megszereted magad. Közel kerülsz a lélektestedhez. Egybeírom: egyben van.

Amikor én a szervezett feminizmusból és annak közismert szereplőiből kiábrándultam 2014-15-ben, mert félmosollyal végignézték, ahogy engem meghurcolnak és lelopják a blogom, akkor kezdtem el a sokkal kevésbé világmegváltó, nem-fontoskodó, kisebb körben zajló, akkoriban még nekem is önzésnek és felszínességnek tűnő edzéseket és a kapcsolódó események szervezését. Kivirultak tőle. És: sokan gyanakodtak, bíráltak, vádaskodtak vagy hergeltek hangulatot ellenem. Ma már tudom, ez nagyon fontos tanulság: az élet, a valódiság, az “annyi, amennyi, de zúzzunk!” itt volt. Őszinték voltunk és női erő lobogott bennünk, igazi közösség tudott lenni, nem volt semmi ferde, nem volt se anyagi érdek, se látszat, se rejtett cél. A woke közeg mégis elhitette egy drága edzéstársammal, lelkem felével, hogy az edzés (és én, mert velem edzett) nincsen rendben, túl izmos lesz, ez felszínesség, sugdostak a fülébe. És ezt a lányt elnyelte ennek a pokla, ottani hamis, zavaros viszonyok. Nem beszéltem vele már két éve. Már nem él, tönkrement beléjük. Itt sírok. Összeállt a kép. Eszméletlenül… tiszták voltunk mi. Erősek és szépek. Nem véletlenül kentek annyi szarral.

9. csak te tudhatod!

És tudod is. Hidd el. Ne hódolj és ne hódíts. Ne engedd, hogy beleszóljanak, elhitessék és megvetessék veled a dogmát (“ez a módszer nem jó, káros; amaz a jó, arra a kassza”), a fura elnevezéseiket, a techmániát meg az aktuális divatos edzőt. Hogy valamit pontosan valahogy kell, máshogy nem jó. A tested, ha el nem rontottad, intelligens. Tesiórára is jártál, Béres Alexandrára tornáztál, nem? Na, azokat. Meg ott a youtube, tele van ötlettel, videóval. Nem kell bonyolítani. Mindennek utána tudsz olvasni, és ha akarod, akkor elkezded, megérted, kipróbálod, kitapasztalod, előbb a könnyebbeket: 12 óra böjtöt, vagy alapgyakorlatot kis súllyal, aztán mehetsz még jobban bele. A sérüléspara azért van, azért gerjesztik, hogy rájuk szorulj!

10. ne bántsd magad! a negatív kör nem segít!

Fontoskodni, kihirdetni azért sem érdemes, mert számon fogja kérni az élet. Én rettentő önkritikus lettem, ez már a könyvhöz kapcsolódó két videóból is kiderül. Nem kenegetek, lelkesedem üresben – de nem is bántom-gyötröm magam.

Amikor jön egy nehézkesebb időszak, ott állsz majd, és a saját szavaid, a gőgöd miatt szégyelled magad, és elkezded magadat emészteni, basztatni, majd mentegetni, és a látszatot mások előtt kozmetikázni. Én ezt el akartam kerülni, és ezért mindent mindig lefele kerekítek, sok mindent fotón is mutatok, minden testrészem látható, nem félek a valóságtól. Vannak mért dolgok, főleg versenyeken (tegnap az erdőben elképzelhetetlennek éreztem, de van nekem 6.35 alatti tempóban futott félmaratonom). Ne ostorozd magad. Vegyél lazán mindent: azt is, ami megy, és azt is, ami épp nem, MIKÖZBEN a lényeget ne téveszd szem elől. Senkinek nem kell magyarázkodnod: ha nyilvánosan álszerénykedsz vagy vádolod magad, az is tekintélyelv. Senki nem várja el tőled: te várd el magadtól a zúzást.

Igen, sok év után is van egy fotó, egy jól ismert, de visszafejlődött mozdulat vagy egy futás, egy testsúly, ami főbe kólint: össze kell szednem magam. De ne basztasd magad. Soha nem éri meg. Aki lényeglátó, nem akad fenn apróságokon. Ez önismereti kérdés. Mit ambicionálsz? Akarsz például sok kilométert lefutni egy évben? Vagy gyorsabban futni? Akkor azon dolgozz, hajrá. De azt ne csináld, hogy mondogatod, de nem mozdulsz meg, mert csak szar érzéseket szerzel, és inflálod az eltökéltséget. Ha nem feküdtél rá, éspedig a fél életedet kérő módon, akkor (most megmondom) az lesz, hogy keveset futsz és elkerülhetetlenül lassulsz. Ez zavar? Akarsz tényleg gyorsan futni? Akkor feküdj rá… da capo al fine.

Inkább: ne zavarjon. Csak fuss, sőt, csak kocogj, de menj, akár sétálni is, menj, mindig menj. És örülj. Élvezd. Gondolj azokra, akik nem mehetnek, szétszedte a szívüket a betegség, vagy nem élnek már. Az ilyen nyugis, kitartó “csak menésben” nagy erő van. Az se kell, hogy egy sima sétát nagyzolóan sportnak maszkírozz és LISS-nek (Low Intensity Steady State) titulálj. Tedd félre az egód, nézd a madarakat, örülj!

Ettél egy jót? Beettél? Egyél. És örülj, mert az élet nagyon törékeny. Ne sopánkodj, ne gyalázd magad, ne szégyenkezz, ne legyél infantilis.

Védett: több, jobb ember vagy-e attól, ha van párkapcsolatod?

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Védett: portrék 19.: kifordul a szemem a nagy jóságtól

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Védett: “ez milyen diéta?”

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Védett: a semmiárusok bukása, 2021

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

mi a baj a poliamóriával? 2.

Az első rész: mi a baj a poliamóriával? 1.

Az a baj vele, hogy duma, duma, fontoskodó duma, és nem élet. Az összes ilyen tudatos szövegelőnek, fensőbbrendűsködőnek azt szeretném mondani: élj inkább, ne netezz! Nem a monogámia a te problémád.

Gyanús lett ugyanis, hogy a polik vagy rakás szerencsétlenségek, akik a gátlásosságukat kompenzálva lendültek kissé túl a szabadosságba, ahol szintén nem terem nekik boldogság, és csak mondják-mondják a tanokat, vagy pedig ragacsos szexualitású nők, akiknek mindig buli volt az élet, nem érezték cikinek, hogy vadásznak tinderen, a barátaik között és bulikban, nem vették komolyan és szenvedték meg a szerelmeiket, mostanra pedig a fő párkapcsolatuk tönkrement, és kiégtek. 2020-ban az összevissza kúrást és azt, hogy van időd erről lírázni, órákig beszélgetni, neten csacsogni, poliamóriának nevezzük.

A cél, hogy a nagy kefélgetés közben még jó embernek is érezhessék magukat, mert ők őszinték és tudatosak, és mindent leegyeztettek (vagyis sikerült a szerencsétlen partnert ebbe belenyomni), illetve progresszívnek is érezhetik magukat (nekik mindig nagyon számít morális szempont, a tudatosság, a párbeszéd és az erőszakmentes kommunikáció, mint tudjuk). Az én összevissza kefélésem poliamória, tehát jó, mert a poliamória etikus. Megint az a lényeg, ahogyan elnevezzük és körülokoskodjuk a teljesen emberi sztorijainkat, amiket szégyellnénk amúgy. Bővebben…

a norvég favágó

Tekintetünket függesszük a norvég favágóra.

Én is ezt tettem, és addig-addig, hogy végül magam is norvég favágóvá váltam.

Ó, na. Bárcsak. De a fűrész, ugye, az pont ilyen. Viszem a láncot éleztetni.

Tél van, és nyomasztó a köd, a sötét, a semmi napfény, a csupasz ágak, a nyirkosság. Főleg, hogy sehol semmi ellensúlyozó városias zeneszó, kivilágított nyüzsgés, forraltborozás, tolongás, korcsolyapálya, sem szaunaházikó a hegyekben, vagy ilyesmi tervezgetése, vagy koncert. Ráadásul a konditermek és a színházak is bezártak. Kotródunk haza 7-kor, én is csak ott futok esténként, ahol tényleg senki nem jár.

De vannak örömök a télben!

A norvég favágó figyel a test szavára és az évszakra. Ilyenkor nem terem semmi friss, csak  a veremben a káposzta meg a hagyma tart ki, és leszedi a csipkebogyó végét. Bizony, a norvég favágó nem banánt, diós édességeket meg a gyerek elől elcsórt Lindt mikulást eszik. Bővebben…

soha nem volt okostelefonom

És nem is lesz. Az utolsó mammut vagyok. Nem, nem, nem. (És a butát is roppant hektikusan használom, elfelejtkezem róla, lemerül, elhagyom, szar a mikrofonja.)

Hogy nincs okostelefonom, annak pedig messzire ható következményei vannak. Bővebben…

milyen országban szeretnék élni?

Tegyük fel, hogy felvázolhatnám, sőt, megalkothatnám, én egyedül, társadalommérnöok, hogy milyen legyen ez a bús haza. Pontosan az életviszonyok, struktúrák, életkörülmények, és úgy nagyjából, a reális optimizmuson belül, minden teljesülne is.

Korlátlan gazdagságot meg örök életet tehát nem, de intézményeket, szokásokat, mozgalmakat, attitűdöket, pénzköltési arányokat, törvényeket.

Egy olyan társadalmat, amelyben élni szeretnék. Bővebben…

meddig fogsz élni?

Időnként már elgondolkodom ezen. Te is?

Ha a futóversenyen összefutok Kenyér Imre bácsival, akkor arra is gondolok, hogy ha megérem*, akkormilyen minőségű lesz az az élet. Ő most 87 éves. Utoljára október 10-én futottam vele, ő aznap öt kilométert. Ez a kép régebbi, de itt látszik a karaktere.

Most ilyen.

De olyankor is szoktam az élet végére gondolni, aggodalommal és rémülettel, ha szomorú halálokat, idős tengődéseket látok. Ó, nem bölcs leszek ilyenkor, nem értékelem át, mi a fontos, pedig de szép és népszerű kontentet tudnék ebből írni… egészen kétségbe tudok esni. Én semmi szépet ebben nem látok. Bővebben…