fantasztikus felfedezéseim negyven fölött

O-nak és kiddynek

Még mindig fekszem. És rájövök mindenfélére.

Tele van a fejünk azzal, hogy hogyan kellene a dolgoknak lenniük az életben. Honnan vesszük ezeket a biztos képzeteket, például a házasságunkkal kapcsolatban? Filmek, narratívák, hepiendek. Univerzális történetek, amelyeket azonban egyikünk sem élt át: meg tudták beszélni, újraélesztették, megoldották, kiderült, hogy mégis. Kapcsolati szakértők netes, magzinos okosságai, barátnők “egy normális házasságban…” eszmefuttatásai – valójában önérdekű, moralizáló elvárásai.

Ilyen panaszok, kínok voltak bennünk feleségként:

https://csakazolvassa.hu/2012/05/27/leszoktam-rolad/

Megmondjam a választ nyolc évvel később? Bővebben…

felcserélődött nemi szerepek

Meg kell mondjam, a születésnapi posztba beválogatott ha igazi Nő akarsz lenni című írás kommentjein ismét jól szórakoztam. Ki ne hagyjátok!

Ott írja egy kommentelő:

…úgy látom, van egy pár domina itt rajtam kívül is. Elméletben annyira jók vagyunk, mint a rosseb, de mondjátok már meg, hogy lehet a férfi saját magába vetett hitét fenntartani, amikor
1. azt imádjuk benne, hogy feminin, virágot hoz, mindenre emlékszik, meglepetéseket szerez, gyengéd, kedves, felnéz rám, pedig ő sokkal okosabb, a gyerekkel is olyan türelmes, mint én sose, de közben meg
2. hajt a motor, mert most van jó munka, most van pénzkereseti lehetőség, és amúgy is sokkal gyorsabban és hatékonyabbak intézek férfiasnak tűnő dolgokat, de pl. nem szeretek főzni meg bevásárolni, azt ő csinálja (a többi házimunkát imádom és nem is adom senkinek), és most neki nincs annyi munkája, vagy ha van nem keres annyit vele, mint én, szóval helyenként felcserélődtek a szerepek.

És alapvetően nincs baj, de néha érzem, hogy azért kicsit őt is bántja ez, mert régen nagyon nem így volt.

Akkor nem írtam, de ez a fajta magyarázkodási kényszer, önkritika, a (később kifejtett) “sok vagyok”, “mit eszik rajtam” is egy női működés, önbecsülési krízis, sajátos imposztorszindróma. “A nő, amint felelős a férfi önbizalmáért, általában a kapcsolat egészségéért” egy téves séma.

Én is ebben vagyok, voltam. A házasságomban is, most is. Mit eszik rajtam? 

Biztos mert jó vagyok, mondja a 2020-as énem. Mit tudom én. Nem nekem kell tetszenie, elég, ha neki tetszik.

Akkor is írtam rá, a válasz egy fontos részlete a munkamegosztást illeti:

Látjátok, ti elférfiatlanodott férfiakról beszélők, mennyit ront egy _emberen_ a mosogatás, kakifeltörlés? No, egy nőn is pont annyit ront. Uncsi lesz tőle.

A buzgón pelenkázó, kötelességtudó férj, a MENNYIT SEGÍT, na, az a tuti válóok.

Nem azért, mert feminin, hanem mert stresszes és bűntudatkeltő. Csóválja fejét a szomszédság: pedig milyen jó apa volt, hát semmi sem jó a nőknek?

Ez végül is csak annyi, hogy ne legyél rossz fej, elvárós, humortalan, lihegő, táblázatból élő, kisszerű, fillér- és percbaszó, kontrolláló, mert az megöli a kapcsolatot. A hódolat, virág, szülinap, figyelmesség pedig semmiképpen nem feminin: van egy értelmi-érzelmi-lelki egészségbeli szint, nem túl magas, ami fölött a macsóskodás, lustaság, érzéketlenség, a nemszeretés csak idegesítő, kicsit sem férfias. Én ezeken a gesztusokon egészen meghatódom, szerelmes leszek, így, ennek révén válik a másik férfivá. Ő, aki engem, aki nő vagyok, mert annak érzem magam, éspedig buta, heteró gyönyörrel, erősen szeret.

Buta heteró gyönyör, ez a szerelem.

Mennyire éljük meg, hogy nők vagyunk, miben éljük meg? Mert ahhoz képest, annak komplementereként férfi a férfi. A nem-az.

Hogyan jelenik meg a nőség és férfiség egy jól működő, egyenlő kapcsolatban, milyen az, ha a nemi szerep nem a hagyományos leosztáson alapuló, korlátozó önfeladás? Egyáltalán: létezik-e ilyen esszenciális nőség? Nem pont azért vagyunk feministák, hogy ezt eltöröljük?

A válasz egyszerű és bonyolult. A mi neveltetésünkkel, jelen társadalmi állapotban létezik nőség, és fontos. Semmiképpen nem valami ellenséges, kritizálandó minőség, hanem tiszteletre méltó. Mármint akkor, ha lehántjuk a külsődleges elemeket róla, ha megéljük a lényegét. És de, ezért vagyunk feministák, hogy lebontsuk, pontosabban hogy elérjük, hogy kényszerítő ne legyen, hogy meg nem élése ne vonjon ekkora büntetést maga után, de az egy másik szint, az elvek, nagy struktúrák szintje.

Régen ezt ellentmondásnak gondoltam. Mert a szerep tanult, tehát kultúrafüggő és ekként megváltoztatható, és ha megváltoztatnánk, bizony szebb lenne a világ, mert egyenlőbbek a viszonyok és kevésbé merevek az elvárások, és abban a világban már nem így nevelkednének az emberek. De az az igazság, hogy a biológia és az abból adódó út nagyon erős.

Egészen megélni a szerepet, avagy: teljesíteni a feladatot, az emberit, az íróit, a nemit, az jó érzés. Harmónia. Jó érzés sodróan vágyni, befogadni, teherbe esni; egyenesen katartikus könnyen, alkalmasan, sodrásban szülni (szültem otthon, azért mondom), és gyönyörűséges a csecsemővel tapadva, tejszagban úszva, elemien létezni. Egyébként, ahogy élünk, ez nem egy tipikus, könnyen megélhető élmény, mert bármilyen erős a biológia, minden műszeres, parás, elidegenedett. De aki alter, vagy mázlista, megéli, és semmiféle elvnek ehhez az élményhez nincs hozzáférése, az elvet csak az harsogja, aki nem élte meg az élményt. Az élmény (szerep, nőség, élettapasztalat) hiánya, sérülése gyakori, de attól még kudarc, és ha a nőket támogatjuk, és nem akarunk (hiszen nem is tudunk) a biológiánál, emberi jellemzőinknél okosabbak lenni, ha boldogságot, jó életet akarunk nekik, akkor a könnyű, szép szüléseket, a természetes-humán működéseket támogatjuk, nem pedig a harsány különbözéseiket és sérülésüket identitássá tevő hangoskodókat, vagy épp a tápszert mint a nők függetlenségének zálogát, vagy a hat hét után munkába állást és bébiszitteres gyereknevelést. Miért? Mert a fajunk ilyen, és a biológia erősebb a társadalomnál. Az élet úgyis nehéz, a diszharmónia fárasztó, nem kell  bele merő önigazolásból újabb feszülés, trend generálta különcködés, konfliktus.

Csak a visszaélés nem jó. Ezekre a testi, szerepbeli jellemzőkre hivatkozva, ezeket kihasználva elnyomni a nőket. Rájuk hagyni minden monoton és nehéz melót, ingyen reprodukáltatni velük a munkaerőt, és még le is nézni őket ezért, munkába álláskor büntetni.

És ezért gáz nyomasztásról meg szülesztésről posztokban hangoskodni, vagy eltávolított méhhel azon dühöngeni, hogy a nőt, ha nem szül, nem nézik semmibe, valamint (közírásban!) irigykedni az anyák plusz szabadnapjaira – az efféle fájdalmakat magánban, terápián kellene gyógyítgatni. Nem a társadalom nyomaszt, hanem a méhed és a hormonjaid, és ha ellenállsz, vagy nem működnek, vagy nem hagyják, hogy megéld, az megkeseríti az életed.

Nagyon hallgattam róla, mert érzékeny téma, de erősen idegenkedtem azoktól, akik ezt tagadták.

Jó érzés gyengéden, bízva, férfi iránti vággyal, gyönyörrel szeretkezni, és ezt kár bármiféle elvvel, gyanakvással, aktivizmussal elrontani. Jó érzés gondoskodni is, csak melós. Egyébként pedig jó érzés más utat járni, szuverénnek lenni, lázadni, különbözni is, mikor mi van épp.

Vannak ezek a netes hangoskodók, általában valami súlyos fájdalommal, és ők előszeretettel ostorozzák azokat, akik többségi módon (bután nem merve másképp élni, vagy belső lényegből fakadóan, ez mindegy) megélik a szerepet, mert összejött nekik. Ki nem lát át ezen? Ez a vádaskodás egészen aljas tud lenni: attól elnyomó valaki, hogy többségi. Vagy szerencsés. Császárosok a hüvelyi szülőket éppúgy macerálják ilyen alapon, mint transzok a ciszeket.

Az örök különlegesség, kitűnni vágyás, elvlobogtatás, a divatok szerinti önmeghatározás, a figyeleméhség a fejlett világ unatkozós, sivár lelkű, fiktív problémája.

Ennyit az elvekről, a furák és én című posztban az önsajnálatba, áldozatiságba, értelmetlen háborúságba forduló ügyeket már bíráltam. Ahogy beülnek férfiak a feministák nyakába, arra hivatkozva, hogy ők nők, azt meg itt.

Ami a kapcsolataink mindennapjait illeti, én 2020-ban azt gondolom, hogy egy kiegyensúlyozott, erősen lelki és intellektuális viszonyban nemigen jelenik meg a nemi különbség. Egyenlő, testvéri, vállvetve, intellektuális szövetségben éljük az életet, mindketten főzünk, cipekedünk, takarítunk, én mondjuk nem tudok vezetni, szerelni, hosszabb a hajam, más az arckrémem meg ilyenek, ebben is megélem a nőségemet, de nagyobbrészt a – nemtől független – személyiségvonásaink döntik el, ki mit vállal, ki hogy reagál és szeret, ki a rendszerető, ki a passzívabb.

Időnként van olyan helyzet (krízis), hogy az egyik fél támogat, összerántja az életet, erős, megvédi a másikat, ebben tud megjelenni az “erős, oltalmazó férfi” vagy az “anyás, gondoskodó nő”.

A másik, és ez a fontosabb: ha van igazi vonzalom a heteró kapcsolatban, akkor ott nem kell elhatározni, hogy ki hogyan viselkedjen: elsodor, egyértelmű és ellenállhatatlan a férfi–nő, és ez a kapcsolat legszebb része. Hogy a házasságban már alig van vonzalom, azt szokták rákenni a szerepek felcserélődésére, a nők “elférfiasodására” (szuverén létezés, magas kereset, karrier, saját életcél! ez volna a férfias, tehát a nem-függés, a felnőttség!), de valójában, ok mindegy, ezek az emberek egyszerűen nem kívánják már a másikat. Szerintem az a titka a tartós, erős szexuális sodrású kapcsolatnak, hogy nem kell (nem szabad) együtt élni, és nem kell az egész életet a másikra (lelkizés, pénzkereset, gyereknevelés, ügyintézés, házimunka, szex) rányomni, mindent tőle elvárni, mindent közösen megélni, mert az tönkreteszi azt a határokkal bíró személyiséget, amelyik a másikra sóvárogni képes.

A tanácsadó rovatokban van ez a “bátorítsd, hogy meséljen, okosnak érezze magát, domináljon”, szóval a lenézett férfit engedni, hogy kicsit azt hihesse, csodálják, eljátszani, hogy nem tudod, hol a motorháztető – hát, meg is érdemlitek. Senki ne mentegetőzzön azért, mert olyan, amilyen, annyi, amennyi, és azért se, ha esetleg megveti, mulyának tartja, unja a másikat. Úgysem lehet eltitkolni. Akkor váljon el. De legalább távolodjon el. És amúgy meg legyen ki-ki bátran önmaga. Ha ez nem elég a szeretésre, akkor az a kapcslat halott. Miért nem ismeritek el?

Ha egy kapcsolatban nem sodor el spontánul, időről időre a vágy, akkor azt nem érdemes párkapcsolatnak tekinteni, romantikát, teljességet tőle elvárni. Tönkretenni a szexuális vonzalmat, energiát nagyon könnyű amúgy. A megszokás is kinyírja, meg a nőkre testált “problémajunkie”, control freak lét is. Minden aggódás, kicsinyesség, ügybuzgás. A szerelem nagystílű, nem élhetsz kisstílűen.

Vagyis, nem a szerepborulástól vagyunk boldogtalanok és szexuálisan fagyottak, hanem attól, hogy rosszul, hajszoltan, inspiráció nélkül élünk, sérüléseinkbe ragadtan, őszinteség nélkül, ám összetapadva. Azt senki ne gondolja, hogy a régi fajta, beletördőve mosogató, képességeit elfojtó, szolgáló nő lelki baja kevesebb, szerepe harmonikusabb, ő maga kívánatosabb, virulóbb volt, vagy szívesebben szexelt, mint az emancipált. Épp ellenkezőleg: a régi típusú nő csak engedelmes, még azt se tudja, hogy neki ez nem jó, mert a vágyról, az élvezetről sincs fogalma. És amiről Móricz ír: a nő utolsó réteg bőre a szexuális hidegség, az az ő hatalma, az integritása maradék morzsája.

Amiért a házastársak általában már nem kívánják egymást, az a szerepalapú lét, a túl közel élés, az automatizmus, az anyósok és az idegesítő, túlburjánzó gyerekek, az adósságok, a lelki sivárság, az elvárások, a feszkó, az unalom, a megfelelési kényszer: az érdekszövetség megöli a vágyat. Ebben az esetben nem erőltetném az aktus mozdulatsorként való végrehajtását sem.

Ha rendszeresen szót kap a test, a kétneműség atavisztikus különbsége, én olyankor érzem, a biológiámmal, primer testi működéssel, hogy nő vagyok. És ez nagyon erős, ezt nem kell akarni. Tehát nekem nem a napi munkamegosztás, a szerepek, a felnézés meg az óvás teszik a nőt meg a férfit, és nem számít az életkor sem. Csakis a spontán, őszinte vágyban, a kétnemű életörömben élem meg elemien a nőiségemet. Tippem sincs, hogy hogyan zajlik ez azoknál, akik nem tisztán heterók.

feltétel nélkül, de tényleg?

És a szinonimái:

Jóban-rosszban kitart mellette.

Bármi is jöjjön.

A kapcsolat nem csak körhinta és kacagás és csók a naplementében és rohanás felé a pályaudvaron és ananászos koktél. (Miért, miért nem?, jajdul fel Éva. Ugyan miért nem?)

A felnőtt élet nem mindig könnyű.

Ennél vannak sokkal mélyebb és fontosabb dolgok is!

Mi is? A szívás, az. A közös érdek, a meló, a gyerekek, a lakáshitel, az anyós véleménye. A párhuzamos egymás mellett élés, a közös lakcímre bejelentett magány. Bővebben…

“ezt váltod ki”

Még egy bőr lenyúzása. De ez tök fontos: elsősorban a felnőtt felelősségről és párbeszédeink minőségéről.

Szóval, igen, ez elhangzott:

“hát hallod, hogy miket mondanak a Rékára, ezt váltod ki!” Bővebben…

aki nem bírja tovább

Ebben a nem túl hosszú és nem nagyon fejtegetős bejegyzésben szeretnék rámutatni arra, milyen súlyosan terheltek a szavaink.

Az, ahogyan fogalmazunk, gyakran eltorzítja, meghamisítja a valóságot.

Azt mondjuk válni készülő, elköltözést kezdeményező emberekre:

felrúgta a házasságát

otthagyta a családját

lecserélte egy fiatalabbra

szétrombolni egy otthont

Lehet, hogy neked jól jön ez a hibáztatós beszédmód, a morális pánik. De tudd: mindig az lép, aki nem megúszós. Bővebben…

és még az is van: áldozathozatal és a hű férj

Na, már el is múlt a lebegős jó érzés… tele vagyok megint zaklatottsággal (többet kéne jógáznom?), és egy kicsit még beteg és ettől levert vagyok. Pedig wellness és kiszakadás volt hétvégén, test és lélek egyben.

Lassan állnak össze bennem a dolgok, de az legalább úgy van: a sok mindenből, ami felmerült bennem, ennyit szűrtem le még: Bővebben…

leckék szeretésből 6.: túlvállalás

Lehet, hogy veletek ez van?

Amiért még sokan fuldokolnak egyébként jól induló kapcsolataikban: az eltolódott arányok.

A helytállás (a továbbiakban: Meló) és a laza szeretés, közös egymásra nézős időtöltés (a továbbiakban: Intim Velnesz) aránya általában torz. Mihez képest? A fontosságukhoz képest. Bővebben…

leckék szeretésből 5.: őszinteség

Hát ez nehéz.

Arról már írtam, hogy a Nagy Őszinteség (őszintéskedés) nem biztos, hogy jót tesz a kapcsolatnak. Bővebben…

leckék szeretésből 4.: hogyan maradj méltó?

Ismét megjegyzem: randizós, kezdődő, nagy elköteleződés nélküli kapcsolatokról van szó. A felelősségvállalással járó helyzetekben alig használhatóak ezek a posztok. Például gyerekszületés, kisgyerekes lét, beteg házastárs ápolása. Abban benne van szükségképpen nagy adag szívás. Nem fecsegnék nekik méltóságról.

Most mesélek magamról, aki egy egészen váratlan fordulat után vagyok olyanban, amiről nem hittem volna, hogy valaha leszek.

Én nagyon szeretek, alább nem adom. Bővebben…

leckék szeretésből 3.: a hiedelmek

Kicsit hirtelen kezdtem el ezt a sorozatot: mindenféle állítások és kérdések vannak már, miközben nem tudom, az olvasóimmal mi a közös nevező, ők meg nem tudják, én honnan beszélek. Ez itt afféle előszó, az alapja annak, amiről minden részben írok, valójában az első rész elé való. De felőlem legyen ez a harmadik rész, nem fontos.

Olvasom a Quorát (nem csak a Mediumot!), egészen fantasztikus a párkapcsolat-témában, ahogy sértett emberek a hiedelmek könnyű, puha ölében vádaskodnak, keresik a szimpátiát, és a mondataikból kirajzolódik, hogy szerintük nekik egyáltalán nem kell önreflektívnek lenni, ők jók úgy, ahogy vannak, csak attól, hogy ők nem csaltak, vagy mert ők azok, akik segítségre szorulnak. A szeretés az ő kiszolgálásukat jelenti, és egy “normális” párkapcsolatban őket nem “árulja el” senki. Mindez nem valami ideális állapot ám, hanem jár. Aki csal, nincs jelen, elhagy, az gonosz és/vagy beteg.

Előkerült a napokban egy régi levelezésem egy nővel. 2014 májusának legelején vagyunk: a szerelmem kijelenti, hogy egyrészt ő érett, megfontolt ember, komolyan gondolja, éspedig: velem akar élni. Azonnal borított otthon, bár én azt kértem, várjon két hónapot, és akkor tárgyaljuk ezt újra. Ha még akkor is velem akar élni, és még akkor is eléggé szeretjük egymást, akkor beszéljük meg majd azon a nyári napon, okosan és nyugodtan, hogy mik lennének ennek a váltásnak a körülményei, feltételei, módja. Én nem voltam biztos az egészben, hogy akarom-e ezt, jó-e így, nekem túl hirtelen volt ez a nagy hév, hiszen a kapcsolatunk nem így indult.

Levelezőpartnerem azt javasolta, hogy bírjam rá a férfiút, hogy mielőbb lépjen, “addig nuku nuninéni”. Ez volna az én hatalmam, tárgyalási pozícióm tehát.

Döbbenten ültem. Ez (a szexmegtagadás, ha valaki nem értette) kinek volna nagyobb büntetés? Hiszen én ettől a férfitól eredetileg (és végig) nem borítást, váltást, “komoly” kapcsolatot, hanem érzelemmel övezett szexet akartam. És akkor pont az ne legyen? Velem mi lesz?

“Szexszel nem zsarolok, ne haragudj, ez undorító”, ezt írtam végül, csodálkozva, hogy van, akinek ez nem alap. Könnyű, örömteli szeretést akartam, nem feszültséget, drámát, felelősséget. (És persze rajtam csattant minden, rám kentek mindent később, az egész életük poklát, a jeles család, a javaslatot tevő nő és maga a férfiú is.)

Ha igazán akarsz szeretni, tudni, mi történik veled, és élvezni; érzelmileg és szexuálisan teljes életet szeretnél élni, akkor szabadulj fel a beléd nevelt, korlátozó normák és manipulatív húzások alól. Tudj róluk és mondj rájuk nemet. Koncentrálj az adott és kapott örömre. Ne tedd a kapcsolatodat a másik fél számára hisztis feladatlistává, és te se hagyd magad használni. Válj önmagaddá mint te és mint kapcsolati lény, és figyelj a másikra. Ez egy döntés, felismerések sora, aztán sok munka, és a végén szabadság.

Hamis hiedelmek például:

Az alkalmi és a komoly kapcsolat lényegileg különbözik, előbbi rossz, utóbbi jó; magát valamire tartó nő ifjúsága természetes vétkei és pláne válás után az utóbbit keresi és csak ezzel éri be. – A valóság: akinek csak a “komoly” kapcsolat a jó, az fél az élettől, esetleg tahó férfiakkal ismerkedik és/vagy nem élvezi a szexet. Igazából csak örömdús és örömtelen kapcsolat van, minden műfajban és elköteleződési szinten, és minden szinten csak az örömkapcsolatnak van értelme. Nem kéne ilyen sok hamis reménnyel lenni a partnereink iránt, behálózni, megszerezni, háziasítani, megtartani akarni, világnak felmutatni őket.

Minden kapcsolatnak iránya van. A komoly kapcsolat tart valahova: egyre többet vannak együtt, aztán együtt élnek, mindent megosztanak, családot alapítanak. A keret és lényeg az együttélés, közös teherviselés. – Nem, nem feltétlenül lehet vagy kell együtt élni, és ez nem is tesztel semmit, általában csak elrontja, fullasztóvá teszi két autonóm ember kapcsolatát.

Aki nem köteleződik el (telepszik le), nem elérhető mindig mindenben, az csak szexet akar, használja a másikat. – Nyugodtan lehet önös, a szex vele ramaty, csak meglegyen a papír, és ott héderezzen a nappaliban!

A férfiak jobban akarnak szexet, mint a nők, sőt, ők csak szexet akarnak, mindig mással, mindig készen állnak rá, nekik ez könnyen megy. – Ez a pornó hatása. Sok nő nagyon akar szexet, poligám módon is, minden tiltás ellenére, és számos férfinak nem olyan érdekes ez az egész, nem kér belőle, nem szereti, élvezi igazán. Vagy nagyon is, de csak egyetlen nővel.

A szexuális hajlandóság árucikk: ha nőként nincs is kedvem, de megteszem, akkor előnyhöz jutok. Okosan kell adagolni, lehet vele zsarolni. Egy kicsit kéretni kell magadat “előtte”. – Ez a viselkedés, a férfilihegés és a női-fapina magakelletés szedi talán a legtöbb áldozatot. Aki jót akar, nem teszi fő jóvá a szexet, mert akkor felkínálja magát a visszaélésnek. Ne hagyd magad kihasználni! Ha nő vagy, és “okosan adagolod” a szexet, az csak úgy lehetséges, ha te kívül tudsz maradni rajta, hideg fejjel, vagyis te nem akarod, élvezed igazán. De akkor semmit nem kéne azzal az emberrel. Hűs barátság esetleg. Kihűlt emberrel se kéne szexelni megszokásból, nem jó. Ugyanezt gondolom a feminista “addig nem lesz szex és nem szülünk” fenyegetésekről, ez borzalmas. Aki képes erre, az nem tudja, milyen a boldog szex, és nem értem, miért csinálta. Amiért érdemes egy kapcsolattal melózni, az a reszkető vágy

“Pedig annyiszor elmondtam neki, és mégse csinálja.” – A sok magyarázat fojtogató elvárássá nő. Azt klérded, miért csinálja ezt a csakazértsemet? Mert ez az ő szabadsága. Így tudja kifejezni, hogy ő egy külön, másik ember, nem engedelmes. Kicsit gyerekes ez, nagyon szomorú. Nem itt kéne tartania, de neked sem. Vívj inkább magadnak hasonló darab szabadságot, legyél te is csínytevő, mint hogy sóhajtozó napközis tanítónőként újra meg újra elmondod ugyanazt.

Milyen ember már az, aki cserbenhagyja a párját, amikor az bajban van? – Ember-ember. Az önfeláldozásnak vannak határai, korlátja, az esküszöveg döbbenetesen életidegen. Nagyon nehéz másvalaki terhét cipelni, ráadásul elvárásra és nem saját döntésből. Érthető, ha holtfáradt, kizsigerelt emberek arra vágynak, hogy szeressék őket. Örömre, felelőtlenségre, lazulásra.

Házasság: együtt kell maradni mindenképp. – Ha nem jó, akkor nem szabad benne maradni, mert elromlasz.

A gyerek(ek) miatt kell együttmaradni. – Nem, miattuk sem. Nem igaz ugyan, hogy nekik is jobb úgy (a válás után), de tönkre az acsarkodástól és a huzivonitól mennek, akár együtt, akár külön élnek a szülők. A sorsszerű boldogság pedig olyasmi, amit az ember a gyerekeiért sem áldoz fel. Hát még a túlélés! Az életben maradás.

Ha teszed a dolgod, akkor a kapcsolat magától jó lesz, marad, nem romlik el. – Általában a nemi szerepek teljesülnek csak be a maguk maximálisan romboló hatásaival. Férfi alig van otthon, van szeretője, elmenős hobbija, a minimumot adja, néma, érzelmileg nem ad semmit. Nő mártír, szexuálisan hideg, korán öregszik, nem éli át, hogy szeretik, és nem érti, miért nem sikerült. A férfit ez nem is érdekli. Nő egy ideig beszélgetni, terápiázni akar, aztán azt sem. Elromlik jellemileg, és felnőtt gyerekeire is telepedő banya, gonosz anyós lesz.

A munka, a gyerek és anyád fontosabb, mint a partnered. – Nem. Egy kapcsolat akkor jó, ha lehetőleg mindenki békén (kettesben) hagyja a párt, és ezen felül még saját, külön felnőtt idejük is van magukra. Különben nincs hely jónak lenni.

Ha igazán szereted a partneredet, akkor magad elé helyezed. – Minden egészséges lelkű embernek önmaga a legfontosabb, ennél többet a másikért sem tehetsz; nem, ez nem nárcizmus. Kivétel ez alól a csecsemő és a kisgyerek, de már a kamasz sem. Aki nem helyezi magát mindenki más elé, vagyis nem vállal felelősséget a saját jóllétéért, az kiégetten, keserűen fogja zsarolni a szeretteit.

Mindent meg kell osztani a másikkal, őszintén, és minél többet együtt lenni. – Nemhogy nem kell vagy nem érdemes mindent megosztani, nem is szabad. Hagyd békén a másikat, tiszteld, hogy ő más, és vannak saját gondolatai, programjai, ami mellett, ha akar, veled akar lenni. Hogy ki mennyit akar, mennyi az elég, arról duzzogás nélkül egyeztessetek. Ha nem akar, akkor meg nem lesz veled, de ne elvárásra kelljen együtt lenni.

A féltékenység természetes, ha nagy a szerelem. – Egy kis szorongás igen, de a többi éretlen játszma. Ne alázd meg magad. Az érzés is zavaros mocsár, a nyomozgatás, telefonba nézegetés pedig megbocsáthatatlan.

A kísértés, a megcsalás válságjel, becstelenség. – Általában a harmadik felbukkanása logikus következmény, teljesen emberi húzás, amit legfeljebb a nők nem mernek meglépni. Vagy: a felek az elején sem szerették, kívánták komolyan egymást, pesrze, hogy pezsdítő lett az első szembejövő személyi edző. A jó közös élmény összetart, nem kell félteni a másikat. Kell viszont ápolni, értékelni. A szerelem amúgy magát magyarázza, vagy van, vagy nincs.

A lángolás elmúlik. – Az el, és akkor van a helyén erős szeretés, öröm, kiismert, bizalomteli másik, akivel jó lenni, és akit nem cserélnél el semmiért. A kiégettség és a másik unása, utálata nem a lángolás elmúlása, hanem durva kapcsolati válság (végjáték). Meddig húzod még?

Az új nő persze hogy izgalmasabb. – Nem persze. Elbasztátok.

A fiatal partner vonzóbb, előnyben van. – Aki rusnya, az fiatalon is rusnya. Rengetegen lépnek le idősebb nővel. A kifele élőknek lehet legfeljebb státusszimbólum a fiatal és szép nő. Van valami megható a fiatalságban, de a személyiség vonzerejét nem írja fölül semmi.

Párkapcsolatban kell élni. – Csak ha lesz, alakul igazi, erős, jó szeretés, és akkor sem kell, akkor is egy lehetőség.

Ha egyedül vagy, a társkereső alkalmas eszköz. – Ne csodálkozz, hogy jönnek a pofonok, meg a “milyenek a pasik” nyávogás. Mindenkinek van egy története valakiről, akinek összejött így a tartós kapcsolat, de ha nem szervesek, élet ihlette módon maguktól alakulóak a találkozásaid, akkor nem önmagadért fognak szeretni. Meg se igen tudnak, akarnak így ismerni, felszínes lesz.

A férfiak ghostolnak két randi után, milyen ember már az ilyen, pedig olyan jól indult. – Eltűnni udvariatlanság, de valószínűleg akadt neki jobb, és bár könnyen elhiszed magadról, te sem vagy annyira kivételes. Lehet, hogy csak te érezted, hogy jól indult. Nagyon sokan járnak a társkeresőre pusztán tetszést aratni, sok partnert kipróbálni és frusztrációt kiélni. Maradj távol ezektől. Ha belementél, ne csodálkozz annyira.

Szexelni kell (necesse est), és ha van rendszeres szex, az azt jelenti, hogy minden oké a kapcsolatban. – Csak a heves, spontán, szeretetdús, tartós vágytól jó a szex, és attól meg az élet. De annak az energiájával hegyeket el lehet hordani. Női ajzottság és orgazmus nélkül nincs jó szex.

Mindent meg kell beszélni.Nem. Néha jobb hallgatni, külön érlelni a dolgokat, leírni magadnak, vagy baráttal beszélni meg tapintatosan. Jobb elviselni az ismert, nem változó tulajdonságával a másikat, esetleg kitérni az elől a viselkedése elől, mint folyton szavakkal ostromolni.

Aki nem bírja tovább, és lelép, az elhagyja és elárulja a másikat. – Jaja, a kapcsolat fogság, nyilván. Lassan ölni ellenben oké…

A válás kudarc. – Az okos, pontos válás siker. Az együttmaradás a válásnál nagyobb kudarc lehet.

Szidni a paretnert, panaszkodni oké, hiszen hát milyen is. Végre kimondom. – Ha korrekt akarsz maradni, ne kiabáld bele a vádaskodást a nyilvánosságba.

A rendesember-mítosz: aki helytáll, annak erkölcsileg igaza van, további elvárások, igények vele kapcsolatban nem merülhetnek fel. – Ez a megcsaltak vádaskodási alapja, pedig csak gyávák voltak élni (rosszabb esetben ők nem buktak le). Lehet, hogy ez az ember rohadt unalmas, és egy mártír? A szorgalmas, rendes emberek nyomasztóak, az embernek kedve van rockerré válni és füvezni, ha meglátja őket.

Én tehát ezeket megvizsgáltam, meghaladtam vagy eleve undorodtam tőlük, és ez nem jelentett megkeseredést, sem azt, “hogy akkor én nem akarok semmilyen kapcsolatot”, inkább nyugalmat, megértést, melegséget, bölcsességet, énerőt. Állítom, hogy ezek után kezdődik az igazi nagy jó.

leckék szeretésből 1.: van baj vagy nincs baj?

Ebben a sorozatban szeretni tanulunk. Itt írtam le, mire, kinek való és kinek nem, amikről írok.

Az az alaptétel, hogy azért vagy vele, mert jó vele. Mert szereted, és neked jó őt szeretni, lényegében. És ő is szeret, ezzel arányosan. Így van? Akkor nincs nagy baj. Bővebben…

leckék szeretésből

Bocsánat a technikai zavarért. Megírtam a négy részt, és összekeveredett a sok változat.

Ez a nulladik rész tehát.

A következő sorozatban szeretni és kapcsolatkezelni tanulunk. Négy téma ötlött fel eddig bennem, részben a saját tanulságaim, új felismeréseim.

Először is, a nulladik rész: kijelölése a felelősség körének. Amiről írok, azok a csak szokásosan egyenlőtlen kapcsolatok, az érzelmileg nehéz helyzetek, az elmélyülő kapcsolati válságok. Az össze nem illésről, a kommunikációs aknákról, a különböző értékrendről, stratégiákról, az érzelmi lustaságról írok. Tehát bántalmazó kapcsolatokon ezek a javaslatok nem fognak.

A bántalmazást fel kell ismerni és ha lehet, elmenekülni belőle. Nem mindig lehet, de ez nagyon szomorú történet. A bántalmazás magától nem oldódik meg, nem enyhül, csak olyan van, hogy a bántalmazó beteg vagy megöregszik, és akkor kevesebb hatalma vagy késztetése van. Bántalmazótól eljönni nem e blog hatásra fogsz (bár volt már ilyen, aki itt buzdult fel, de ne gondold, hogy ez elég, vagy hogy én ebben tudok komolyan segíteni). Innen információt, szemléletet vehetsz csak. Alapos szaksegítség, sok idő, erőforrás, a környezeted támogatása és aktív segítsége kell hozzá. A másik bonyolult összefüggés, hogy amikor simán egyenlőtlen kapcsolatból jönne el az a fél, aki megelégelte, a partnere gyakran ekkor lesz bántalmazó és megy túl minden józan határon, tesz olyanokat, teljesen lezüllve, amit soha nem hittél volna róla, “a gyerekei miatt” vagy mert “annyira szereti, nem akarja elveszíteni”. Hát még az, aki bántalmazó! Az ilyenekhez, a lakásból kizárástól a jogi packázáson át a gyerekrablásig gyakran netes helyekről, “én is így jártam” barátoktól, ádáz ügyvédektől, csoportokból kapják a nőgyűlölő ösztökélést és ötleteket.

A nem bántalmazó, józan, érett embert onnan tudod felismerni, hogy képes feladni a kapcsolatát, ha az nem működik, és akkor is, ha a másik állítja, hogy nem akarja már tovább, ebben az esetben nem erőlködik. Sőt, a kapcsolat feladására nagy cirkusz, hiszti nélkül, bosszúvágy, utánamászkálás nélkül, egyeztetve képes, és nem azt nézi elsősorban, mit szól a kertváros (próbáljuk meg újrának hazudva, hogy nem bírná elviselni, hogy a másiknak jobb legyen). Sokan hivatkoznak meggyőződésre (“mi nem válunk”), gyerekre, vallásra, miközben igényük, hogy gyötörjék a másikat. Ők nyomorult sorsrontók, ön- és mások sorsáé is.

Aki benne marad egy gyilkos, senkinek sem jó kapcsolatban, pedig amúgy lenne mozgástere, azzal nagy baj van. Az jó esetben elfelejtette, milyen a jó élet, milyen lehetne, vagy teljesen eltorzulva, hiedelmek foglyaként, a másikat birtokolva, uralva, gyötörve játszmázik, mert szüksége van erre. Aki eközben panaszkodni jár másokhoz, szövetségeseket keres (apám hajdan az anyósához és anyám nővéréhez járt, és nem hajították ki), az külön szégyellje magát. Van olyan is, aki a pokolban élve kiírja nyilvánosba, hogy de szép családi élet, felvonul vele, mutogatja. Ennél rosszabb nincs.

Aki bántalmazót szeret, aki ragaszkodik hozzá, annak ezzel kell mint problémával foglalkoznia, a tagadást feladnia és ezen a ragaszkodáson változtania. Nem az a téma ebben az esetben, hogy a másik milyen, miért olyan, és milyen legyen helyette. Ha valakit érdekek kötnek, mert gyerek, pénz, ház, betegség miatt csapdában rekedt, annál pedig végképp nem a kapcsolat minőségéről, a másik megváltoztatásáról vagy a boldogságról van szó, hanem csakis a túlélésről.

Tedd fel magadnak a kérdést: az én helyzetemben, ezzel a partnerrel mi a reális cél? Túlélés? Könnyebb hétköznapok? Nyugalom? Teljesség?

Már sokat írtam a bántalmazásról és a súlyosan romboló egyenlőtlenségről, és most a kapcsolatjobbítás a témám, azokhoz szólok, akiknek még érdemes. Azért is, mert erről van gondolatom, élményem. Nem kell semmit eltűrnöm, nem kell megalkudnom: az ujjongó boldogság az ambícióm, és ha nem jó nekem, kiszállhatok, mert nem köt semmi. És ez nem önzés. Nagyon szeretném, hogy általában ilyen egyszerű legyen: addig csinálom, amíg jó, ha nem jó, kiszállok, elköszönünk és nem sírva maradok ott. Nem várom meg, amíg elromlok, keserű és rossz fej leszek, magamat és a másikat nyúzom, az öröm helyett, amire szerződtünk. Fájdalom és feldolgozandó persze van, de mivel ez döntés, dráma nincs.

A bántalmazás az, amikor ismétlődően félsz, feszült vagy, nem mersz elmondani, megmutatni dolgokat. Amikor tartósan kicsinek, gyengének, elnyomottnak, letört szirmúnak érzi magát az egyik fél, és ez nem gyári, saját önértékelési defekt, hanem a másiktól jön. Mindenki jó szeretne lenni, jó fejjé, nagyvonalúvá, szerethetővé válni.

Persze van olyan, hogy ezek az össze nem illések, a csapdaérzet, őrlődések, krízis, kiégés, unalom, érzelmi elutasítottság és egyenlőtlen munkamegosztás a bántalmazás előzményei, hogy minde gond évek alatt olyanná teszi az egyik felet – vagy mindkettőt és így magát a kapcsolatot –, hogy arra beindul a bántalmazó szoftver, kivetkőzik magából, és elkezd nagyon keményen élni és visszaélni a hatalmával. Ez már veszélyes, és ebből nehéz elmenni.

Nagyon határozottan mondom, mert ezt sokszor kell: a játszmázó viselkedést, a nemszeretést, a bántalmazást nem betegség, kórkép megnyilvánulásának tartom, hanem az egyenlőtlenség, a nemi szerepek, zavaros értékrend miatt szükségszerű, szimptomatikus következménynek. Nem úgy van az, hogy van néhány beteg ember, akiket kiiktatunk, viszont a többiek, az “egészségesek” szépen vannak, jól szeretnek, örömtelien, “normálisan” élnek ebben a nagyszerű világban, hanem akárhová nézel, mindenütt boldogtalan, torz működésű, fura dolgokat állító, haragvó, amúgy normális embereket látsz. De persze nem mondom, hogy “ez az élet, mindenki így van vele”, nem kell torznak és keserűnek lenni. Van, lehet egy jobb élet, én élem is. Az a furcsa, hogy a nemrég egészségesek, az egymást választók, egymást szeretők furcsán gyakran kezdik rá, hogy a másik beteg és vele van a baj.

Pedig nagyon más gázosan viselkedni egy krízisben, bántani a másikat, mint valóban mentális betegnek lenni, és már többször írtam arról, itt, itt, itt és itt, hogy ez veszélyes játék, csakis a vádaskodó érdekeit (önfelmentését, szimpátiavadászatát) szolgálja. Ezért élesen elválasztom a mondandómat azokétól, akik zsebdiagnosztizálnak, előkapják, hogy pszichopata, nárcisztikus, borderline. Természetesen sok sérült, mentális beteg ember van, de a címkék ettől még nem használhatók bármire. Egy: a mentális betegségek sokkal ritkábbak, mint a nehéz kapcsolatok vagy a bántalmazás, mégis lassan mindenki, akinek baja van, lebetegezi a társát. Kettő: beteg embereket nem stigmatizálunk, ez soha nem lehet cél, de mellékhatás sem. Aki valóban beteg, azt nem bántjuk, aki nem az, csak mondjuk seggfej vagy nem érdekeink szerint cselekszik, arra meg ne dobáljunk bosszúból ilyen szavakat, és ne deklaráljuk nagy diadalmasan, hogy de mi meg a beteg áldozatai és egészségesek-jók-helyesek vagyunk, mert előfordulhat, hogy ez nem igaz. Három: a betegség kimondása, hangoztatása nem a mi dolgunk, szigorúan személyes és irgalommal kezelendő, még akkor sem jó ezzel előállni, ha az illetőnek valóban van diagnózisa. A sértett és mások előtt csakis áldozatként feltűnni kívánó, az ártatlanság és az együttérzés vigaszára apelláló nőknek a diagnózisok hangoztatása csak érdeke, de nem kompetenciája. Tehát jól jön, érthető, emellett rendkívül divatos is, de ne csináld. Minimum tudatlanság, de inkább manipulatív, tisztességtelen, aljas húzás a partnerről ilyeneket mondogatni, terjeszteni, nyilvános helyekre kiírni.

A sorozatban tehát azokról a partnerekről lesz szó, akik még menthetőek. Akiket még szeretünk, akikkel lenni akarunk, akivel még valamennyire működünk és nem hűltünk ki egészen, de a viselkedésük néha érthetetlen, néha fáj, néha hiányos. Arról fogok írni, hogyan légy önmagad, találj örömöt, hogyan ne sérülj és hogyan képviseld az érdekeidet, miközben tisztességes maradsz. Anélkül, hogy odáig aljasodnál, hogy élvezettel bántod a másikat.

Az egyik rész jelszavas lesz. Jelszót (amit az elmúlt fél évben adtam) most keress elő, vagy kérj, mert egyszerre sok kérést nem tudok kezelni.

mikor szállj ki?

Minél előbb.

Mármint akkor, ha ez a kérdés visszatérő módon megjelenik a fejedben. És ha már a tested is tltakozik: nem akarsz közel lenni, nem bírod a szagát, pszichoszomatizálsz.

Tegnap beszéltem egy nővel. A szívem szakadt meg. Egyidős velem. Sugárzó szív, agy, arc, nőség. Remegett a keze.

Nem lesz jobb.

Nagyon nehéz eltalálni a jó pillanatot. de nem nagyon hibázhatsz: inkább később szoktak kiszállni a kelleténél, mint előbb. Bővebben…

megmondom, mi van, apukám (2.)

Tegnap felvetettem a kérdést. Azt mondtam: nem üresedett ki a házasságod, de persze attól még rossz. Ha pontos és fejlett az önismereted, akkor nem fogod elhibázni, hogy mit akarsz, mire van szükséged, és akkor tudsz dönteni, és nem leszel görény, nem bántod a másikat.

Milyen opciók vannak?

A legrosszabb benne ragadni és rombolni egymást. Van ebből az olyan, aki csal is, és úgy rombol, a másik pedig a szentéletű bántalmazó. Ő azt mondja, a családot egyben kell tartani, neki a másik kell csak, mással ő nem is tudna, ennek jegyében öli, nyírja. Ő kihagyja azt az élményt a további életében, hogy egy nő kívánja, és pokollá teszi a házastársa életét a nagy rendesemberségben – ez az érzelmes típusú bántamazás. Ennél rosszabb nincs. Bővebben…

megmondjam, mi van, apukám? (1.)

Tényleg megmondjam? Akkor megmondom. De aztán ne legyen harag!

Szóval.

A házasságod nincs válságban, nem üresedett ki, nem hidegültetek el. Nem az van, hogy valahogy az asszony olyan kedvetlen meg hisztis újabban.

Van ilyen is, de veled nem ez van. Hanem Bővebben…

jópofa kifogásaink

Akárhova nézek szomorú közegünkben, a nők improduktív érzelmekben, játszmákban és szokásokban dagonyáznak. Kultúrafogyasztás, párkapcsolat, egészség, anyaság, testmódosítás, emberi viszonyok – bármi lehet, egyként szomorú és romboló, amit csinálnak, vagy csak fölösleges, drága és erőlködős. És én még – mint született fővárosi, diplomás, egészséges nő, egészséges gyerekekkel – a közegnek a könnyebb életű részét látom.

Olyan jó lenne, ha jó lenne a nőknek.

És még ítélnek is, és nagyon mondják. Ők, akik irgalomra szorulnak, toleranciáról beszélnek, pont ők a legkeményebb normatív ítélkezők. Csakis úgy lehet élni, olyan helyesen! Bővebben…

nők, akikért elválnak, meg akik teherbe esnek

Kedves olvasóm, talán téged is a gyűlölködők hulláma dobott ide. Nem olyan nagy baj ez. Nézz szét a blogon, figyelj, a témákat, a mondandót, a mondatot, a lelkületet és a felsejlő életet. Aztán legyen véleményed.

Akikért… akik miatt? Akik miatt otthagyják a régit? Azok a rohadt kurvák, akik elszeretik a férjet? Vagy semlegesen: nők, akikkel a válás után összeházasodnak?

Ki hogy. Nem egyformák a történetek. Bővebben…

ez az a hétvége

Amikor azt írtam: ez az a táj, akkor én valahol mélyen, az égbolt biztonságával hittem, hogy a Fertő-tó magyar partvidéke, a cölöpházas a fertőrákosi rész, a világörökség része – mint kultúrtáj, irodalomlenyomat (Rakovszky Zsuzsa, Galgóczy Erzsébet), történelemtől iszamós terület (itt végezték ki 1944 szentestéjén többek között Bajcsy-Zsilinszky Endrét, és itt volt 1989-ben a Páneurópai piknik) – ilyen marad, megmarad, változatlan marad. Bővebben…

a férjed már megint

 Azt mondod, ugyanaz van, elcsüggedtél, belefáradtál?

Hogy már megint úgy viselkedik, elzárkózik, pedig volt egy kis változás?

Hogy próbálsz vele beszélni, de csak nem juttok előre?

Hogy némaság van, morózus, tévét néz?

Bővebben…

a felesége története. beletettem a sajtótájékoztató linkjét!

Szeretek sajtótájékoztatóra járni, pedig nem eszem pogácsát.

Bringával, végig. Kikerültem egy érthetetlen méretű békát egy csőtörésnél. Süti a nap a vállam. Hosszan erősen, előre…!

A helyszín a Vasúttörténeti Park, 12,8 kilométer, egészen szürreális a szembefényben, a sínek és mozdonyok között ülni a nagycsarnokban, befúj a nyári szellő, minden álomszerű. Sokan vagyunk. Be is rendezik, mert egyben forgatási helyszín is.

Három színész van jelen: Léa Seydoux, Bővebben…