odafigyelek a kis lelkére

Olvasom amúgy helyes, jó fej nők beszámolóit. Van nekik egy gyerekük, és már-már reszketve írják, hogy a kis lelke, meg az ő érzékeny kapcsolatuk, finom beszélgetéseik. Milyen csoda is a kis Jenőke, de nem is, mert az ilyen plüssállatszerű gyerek inkább lány, szóval micsoda egy csoda ez a Juditka, és növekszik és milyen érzékeny és nahát, hegedülni jár (aztán majd nem jár), de amúgy meg máskor simán rábassza az ajtót anyára, de ő ott áll és filózika rábaszott ajtó mögött: akkor most kopogjon-e és beszéljenek-e, ahelyett, hogy elküldené a jó büdös francba az Hát ilyen a kamaszkor, ugye (ilyenkor már megjelenik némi irónia és vicceskedés). Keresik önmagukat, feszegetik a határokat. (Nem, nem ilyen. Hanem elbasszuk. Túlkontrolláljuk és túlmártírkodjuk: mi magunk boldogtalanok vagyunk és boldogtalanul intézzük a nevelésüket is.)

Ez az ömlengés önmagában is kínos. Bővebben…

életelvek negyven fölött

Életmód- és szemléletbeliek inkább, minimális filozófiával.

  1. Az első és megkerülhetetlen: az elég alvás. Aki nem alszik eleget, azzal nem is beszélek, adok neki egy kispárnát inkább. Egészen hülye rakciókat okoz, ha valaki krónikusan kialvatlan. Én csak tudom.
  2. Ami a testemet illeti, csak a nettó számít. Idomok, tapintás, bőr, látás, haj, fog és energiaszint. A díszítés nem érdekel, és az előnyös fotó sem. És az sem, ha félreértelmeznek, ezzel nekem nincs dolgom. Az idő az én furcsaságaimat igazolta, egy új irány hírnöke voltam. Most már egyetlen és láthatólag bevált módja van annak, hogy igazán jól érezzem magam, és csak ez számít.
  3. Nemet mondok. Nem bonyolítom a helyzeteket. És nem egótdombborításból vagy fanyalgásból mondok nemet, hanem mert tisztán látom, mi kell nekem és mi nem, mi a dolgom, mi nem. Próbálok józan, indulatmentes maradni, látni és méltányolni a másikat, de ha megérzem, hogy használnak, akkor nem megyek bele a helyzetbe. Nem kell nekem mindenbe belemennem, mindig és mindenkivel jó fejnek lenni — nem a barátaimról van szó, hanem azokról, akik a neten látnak. Nem teperhetek azért, hogy szeressenek, meg hogy jaj, mit gondolnak, mert én önmagam kiteljesítéséért teperek. Amivel mindenki jobban jár, mint ezekkel a felületes játszmákkal, amikor vonakodva tennék meg valamit, a jófejség fenntartása érdekben.
  4. Energia, erő, derű. Semmi nyavalygás, tiltakozás – bölcs elfogadás. Valami csendes őszi árnyalat, elmúlásközel, a tudat, hogy biztosan leszek öreg, hanyatló, de még ennél is biztosabban halok majd meg, sőt, azt akár holnap is, és ehhez képest ragyog fel a parti fűzfa, válik felbecsülhetetlenné egy illatos szél, a Julis hangja, egy érzet.
  5. Önfelvállalás. Ha tudom, hogy igazam van, akkor nem balhézom, de képviselem. Nem félek, nem elégelem meg, nem diplomáciázom, és nem nézem az érdekeimet sem.
  6. Inkább egyedül, mint kompromisszumban. Nem mindig bírom szervezésileg és háztartásilag, de van méltósága az egymagamságnak. Nagyon nem szeretem az érzelmileg kiszolgáltatott, pótlékokba csimpaszkodó viselkedést. Partner, barát, szex, gyerek egyike sem való élethiány ellen.
  7. Nagyon keményen, figyelmesen, kompromisszum nélkül írok, magas önelvárással, lesázmítva az örök eültéseimet, amelyeket megtanultam természetesnek tekinteni, tudom, hogy nem értelemzavaróak. Ha belemerülök, teljesen benne vagyok. Ez a tökéletesedés útja. Ugyanígy edzek: minél többet, amikor csak lehet, és akkor hajrá, nincs kifogás. Az edzés nem függőség, hanem az élet alapja.
  8. Agyat használni, tornáztatni, apróságokra is: évszámok, telefonszám fejben, odafigyelni nevekre, adatokra. Féllábas és keresztezett pózok. Kézírás.
  9. Minden másban csak a lényeget csinálni. Nem törődni szokásokkal, szerepelvárásokkal, de amit mégis muszáj, azt problémázás nélkül, felületesen elvégzem. Az a cél, hogy mindenki jól legyen, a többi nem számít. Véges az élet, az ízlés pedig skandináv.
  10. Kultúra, mégpedig film, könyv, kiállítás, lehetőleg eredetiben, könyvként és moziban. A pénztárcámmal is szavazok.
  11. Tudatosnak lenni a  függőséggel kapcsolatban. Nem rácsúszni semmire. Engem cigi és alkohol, sorozat sose fenyegetett, hajrágás van, net és koffein.
  12. Komolyan venni az étkezést. Nem maszatolni kalóriacsökkentett szarokkal, egyszerűen azt enni, ami valódi, eleven, azt is mértékkel és minél ritkábban. Böjt. Én már soha nem leszek talán nem-túlevésre hajlamos, de amikor nem a kaja van a középpontban, amikor sodor az élet, akkor nagyon jól vagyok. A gyógyszer és a feldolgozott élelmiszer mekkora iparág. nemet mondok, ha lehet, egyszerűsítek.
  13. Úrnak lenni. Vagy indiánnak. Mindkettő fiú. Rezzenéstelenül állni a helyzeteket. Nem lehetek annyira lent, hogy csússzak-másszak, kenjem a felelősséget, alakoskodjam. Nem vergődünk alattvalóként, nem vádaskodunk, nem alkudozunk. És nem nehezítjük meg elvakultan más munkáját. Igaza van. akár van pénzem, akár nincs.
  14. Pénzen általában sem baszakodni: úgyis van, úgysincs.
  15. Semmi nívótlan, soha többé. Nem akarok jól járni, inkább nem veszek semmit hónapokig, inkább böjtölök, mint hogy rosszat egyek. Pénzzabáló üzemeket elkerülni széles ívben. Se ruha, se élelmiszer, se kávé, se háztartási gép ne legyen ócska. A befektetés mindig megérte eddig. Javítják bambuszom, hatéves mindjárt.

dobálózzunk diagnózisokkal

Mert az pompás hatalomgyakorlási módszer!

Nem tetszik a pofája? Zavarja a köreidet? Irigyled?

Nagyon egyszerűen lejárathatod Bővebben…

felnőtt ember vagy, ugyi?

Avagy: top 10 nemhiszlek el

Figyelj, felnőtt ember vagy, és ilyenekkel jössz?

nem vagyok nagy matekos

Hát pedig leérettségiztél, és akkor másodfokú egyenletet oldottál meg, minimum. Az még nem egy szakmai szint, hogy össze tudsz adni három darab kétjegyű számot fejben, vagy érted az ezreléket, a százalékot, a métékegységeket. Nem lehet, hogy ennyire ne figyelj, ennyire ne használd az agyadat. Értelmes ember nem mond ilyet.

nem szeretem Esterházyt/a súlyzókat

Nem vagy abban a helyzetben, hogy szeresd vagy ne szeresd. Mondd inkább: nem érdekel, mert fogalmad nincs róla. Azért nem szereted, hogy ne kelljen semmilyen erőfeszítést tenned, olcsón lehess magabiztos. Pont annyira is leszel művelt vagy edzett. Ijesztő, hogy magabiztos ítélkezéssel kompenzálod ezt a hiányt.

Mindegy, adok neki egy esélyt, meglátjuk.

(Ezt olyan helyzetben, amikor teljesen világos: nem kéne belemenned, és az illúzióigényed hajt csak.) Pofáraesés lesz. Ami rendben, de minek meséled el nekem, vagy mit szeretnél? Megerősítést?

Ha nekem is ennyi időm és pénzem lenne, én is jól néznék ki. De én a gyerekeimmel töltöm/rájuk költöm.

Nincs is annál szebb, mint amikor valaki a saját frsuztrációját úgy kezeli, hogy mást minősít, vádol, lejárat.

Amellett nem pénz és nem is elsősorban időbefektetés eredménye az, amit jól kinézésnek nevezel rajtam. A te nemjó kinézetedben viszont sok pénz és idő van. Káros szokások, rossz minőségű, drága ételek, kétsarokra autókázás meg a többi.

meleg van, hideg van, utálom ezt a meleget, nem bírom

Ha mindig is itt éltél a kontinentális éghajlaton, már megszokhattad volna. Nehéznek, netán egyre nehezebbnek a hőség elviselését az tartja, aki nem tartja fitten a testét, és ennek része a hideg- és melegtűrő képesség is. Ennyit nyígni az időjáráson, mindentől megfázni, megfertőződni, kímélni magad vészjel. Annak a jele, hogy valami rosszul működik.

Vajna Tí…

Nekem ne kezdd rá. Olcsó, igénytelen dolog szenvedélyesen beszélni olyan emberekről, akiket nem ismersz, és még azt se, hogy miket csinálnak. Egy írót úgy szidni, hogy csak hallomásból tudsz róla. Magadat járatod le azzal, ha ennyire érdeklődsz iránta, és persze a média használ téged, vedd észre. Most Vajna T. vagy valaki, és akkor számít, és akkor neki is jár az igazságos ítélet, vagy nem érdekes. De akkor tényleg nem.

Aki testesebb, az ássa el magát, annak a véleménye nem is számít? Ő nem tetszhet senkinek?

Dehogy. Kedvelünk mindenkit, illetve – ne legyünk álszentek – úgy általában közönyös jóindulattal vagyunk mindenki iránt, senki nem szól bele, nem is dolgom, azt csinál, amit akar. Csak mondjuk sporttémában vagy az én életmódomban ne okoskodjon, oktasson, mert akkor tudom, honnan fúj a szél, és onnantól én őt nem veszem komolyan. Ebben a témában hatalmas frusztráció, vádaskodás megy. Én nem tehetek arról, hogy elhíztál, te meg ne véleményezd a sportolásomat, ha nem érdekel a téma.

Nekem amúgy az a benyomásom, hogy ezzel a szöveggel nők is, férfiak is viszonzott szerelmet, tetszést, izgalmas szexuális interakciókat, a szépség és elismertség jogát meg ilyeneket követelnek. Az meg, sajnos, nem valami alanyi jogon járó juttatás. Az a céljuk, hogy ne kelljen semmit csinálni, a világ változtassa meg az attitűdjét, legyen igazságos, ossza ki nekik is, amit a “szépeknek”. Ez viszont nem igazságossági kérdés.

Csak a saját történeteimről és szempontjaimról beszélhetek. Van az a férfi, aki vonzó kövéren is, de akkor is a személyisége a vonzó, nem a teste. Sok mindent el lehet nézni annak, aki jó fej, erős személyiségű, sok nő meg is bocsátja, hogy kövér a férfi, de ettől még nem fogja kívánni, szépnek látni. Nehéz eltekinteni a testtől, a test keltette benyomástól, attól, hogy milyen állagot érint a kéz, és a kövérség sok esetben szül frusztrációt. Olyan van, hogy valakit nagyon szeretsz, és akkor párnásabban is szereted. De az ismerkedésben a kövéreknek rossz a helyzetük, kiszolgáltatottak. A nők esetében a kövérség a legjobb esetben fétis lesz: van, aki erre izgul, de fétissé válni nem jó, mert durván tárgyiasít. Itt jegyzem meg: az izom is fétis. Én nem szeretem, ha fétis a testem, szoktam is szólni emiatt a rajongóknak.

A kockahas olyan egy vékony férfin, mint a nagy mell a kövér nőkön: nem számít. (mém)

Engem éppenséggel lenyűgöznek a vékony, de arányos testek, a jól látható, nem túl nagy izmok is. A fiatal kinézetet és a jól funkcionáló testet igazán a zsírpárna és a rossz testtartás, ügyetlen mozgás rontja el.

ha normális ára lenne a bérletnek, megvenném

Dehogy vennéd. A bérlet nem drága, és te jóval az átlag fölött keresel. Tudod, mi a drága? A kávéautomata, napi négyszer. A cigid. Repülővel menni nyaralni. Robotgép. Légkondi. Öntözőrendszer. Azért bliccelsz, pontosabban azért mered hangoztatni, mert ebben a közegben ez bocsánatos.

már tizenhét éve együtt vannak

Hogy ez tudniillik valami érdem vagy előny volna. Szerintem csak akkor az, ha eleven, ápolt, életteli kapcsolatuk van, nem egymást rontják, nem sunnyognak, nem menekülnek a másik elől pótcselekvésekbe. Az emberek félnek a magánytól, talán evolúciósan. Szerelmesnek lenni jó. Ketten többre lehet jutni. De azért ez, hogy szépen élnek és egy húszéves házasságot nem kéne felrúgni, annyira felületes így. Mi, akik nem vagyunk már huszonévesek, láttunk száz meg száz ismerőst, és pontosan tudjuk, mi megy a kapcsolatokban. Legfeljebb közös érdekek maradnak hosszú távon, ha épp nem ölik egymást. Nagyon kevés kivétel van, és az az igazság, hogy nem szeretnék alkatilag rájuk hasonlítani. Úgyhogy önmagában az el nem válás, az csak műsor az anyósnak meg a szomszédságnak.

Tíz évvel fiatalabbnak nézel ki!

Nagyon kedves, de én ennek mondogatását abbahagytam, legalábbis öndefinícióként. Nem célom, hogy ne annyinak nézzek ki, amennyi vagyok. Lelkileg, ékettapasztalatban úgyis annyi vagyok, sok minden nincs már meg bennem, ami a harmincévesekben még igen. hajszolni azt, ami elmúlt, értelmetlen és nemtelen. Az a cél, hogy egy igen jó formájú negyvenegy éves legyek. Más életszakaszokat, korszakolást szeretnék, elhalasztani a leszállóágat. Elnyújtani az aktív, energikus, vitalitástól telített, optimista éveket. És nem szeretem a beavatkozásokat, a feljavítást. Ami érdekel: a testem feszessége, a hajam, foga, bőröm állapota. Egyébként szerintem a kortársaim néznek ki siralmasan, és ennek nem kéne így lennie.
Felnőtt ember vagy. Ne félj a valóságtól!

A következő poszt a blogger többéves, nagy dilemmájárt taglalja, hogy közösségi elvű, egyenlőségpárti, megértő, segítő vagy individuális, teljesítménypárti, minőségbarátalapokon írjon. Mindenki bloggere vagy rétegblogger legyen-e?

őszinte

melléknevek sorozat 37.

Most jól figyelj.

Amikor azt gondolod, hogy te őszinte vagy, sőt: te most végre megmondod, mert eddig nem tetted, és azt is gondolod, hogy ez erény, hiszen ez tisztázás és az igazság pillanata!, meg nem szabad hazudni!, akkor Bővebben…

önbevallás

E szó jelentése: te azt mondod, és akkor azt hiszed, el is várod, hogy úgy van.

Valami egészen más az, hogy “nem akartalak megbántani” (őszintébb, értelmes, már szinte “nem figyelmtem eléggé”), mint az, hogy “én nem látom, hogy ebben mi volt a bántás, miért kell mindent mellre szívni”.

Ne legyen félreértés, végigveszem az elmúlt napok netes helyzeteit:

Attól, hogy szívesen vagy benne, önként, attól még a játszma játszma, és minden játszma rombol. Van előnye, persze, azért csináljátok, mindneki azért csinálja. Mindkét félnek van előnye: van kit hibáztatni, megoldja helyette valaki a nehézségeket, lehet ábrándozni, hogy nélküled bezzeg, olyamsiről, amit sose lenne erőd megtenni, érezheted magad hősnek, helytállónak, lekötelezheted a másikat. Kölcsönös függések és elvárások, megírt szerepek a játszmák – a többit Eric Bernénél találod.

Attól, hogy azt mondod, nem akartál rámerőltetni semmit, még megtörténhetett. Nem, nem azt írom, hogy “…érezhettem úgy”. Nem az egyéni érzékenységem, nem az előítéletem mondatja velem, hogy gáz, amit csinálsz. Neked persze nem érdeked szembesülni azzal, ami csorbítja a pompás énképedet, így háborogsz, hogy miért nem mondok csak simán nemet. Nem azért gáz, amit csinálsz, mert nekem rossz, mert történetesen engem sért (engem lassan már semmi), legalábbis nem netes nevek mindenféle megnyilvánulásai, könnyű is lenne ezt így rám tolni. Hanem a dolog maga ártalmas, visszás, hazugságszagú. Szerintem, nyilván – de velem beszélsz, ngem kérdeztél. Én el tudok vonatkoztatni, nekem nem az a baj, ami a kicsiny körömbe hasít. Rég nem azon akadok ki, amikor így megfogalmazok valamit, ami nekem fáj. Az éleslátás jogán fogalmazom meg ezeket, és az nagyon csúf játék volna, hogy te csak akkor ünnepled az éleslátásomat, ha téged igazol.

És nem kell ünnepelni. Félreértés van, ne legyen: én nem élvezem a hájpot, semmit nem élvezek, ami tendencia, trend, nicknevek véleménye, csakis az egyedit, a személyeset, és a netes elismerés, visszajelzés nem pótléka a valódinak. Nemhogy nem várom el: zavar a szembedicséret. Csak az irigyek hiszik, hogy követelem és sütkérezem. Soha nem jutottam volna idáig, a közelébe sem ennek a jelen állapotomnak, produktív létemnek, ha az vezérel, hogy “elegen értenek-e egyet”, “szimpatikus vagyok-e”, “hogy hat ez annak, aki úgysem érti”. Ne ünnepelj, ne ajánlkozz, ne engem taglalj, ne rajtam agyalj. Magadat találd meg a soraimban, épülj – ha akarsz. Csak erre jók az írásaim, minden más szappanbuborék, innen nézve pedig roskasztó teher. Irritál. Hogy én milyen legyek neked.

Azt mondod, nem használsz – de, én úgy érzem, a közönségeddé akarsz tenni, ki akarod csikarni az elismerést, és ezt nem kedvelem. Be is zárulok tőle.

Tiltakozol hevesen, hogy a blogod, posztod nem lopás, nem is igaz. A konkrét szöveghelyre azt mondod, hogy nincs az levédve, mit irigykedem, micsoda gőg ez. Lobster azt mondaná (így kell pl. forrásmegjelölni, ha valami egyedi), hogy ilyenkor az olvasó felüvölt, és ez soha nem véletlen. A nagy tiltakozás. Átvenni más gondolatait, fordulatait, és saját teljesítményként előadni nagy vagányan, sose volt erős hang meg satöbbi, ez szánalom. Ne beszélj most mellé, ne engem elemezz, mert nem én szerepeltem le, és főleg nem én vagyok az irigy: utánozni, nem eredetivel előállni kínos is, jogtalan is, és pont azért csinálod, mert te kívántad el az én rivaldámat, ismertségemet, erőmet, közösségemet, bevételemet, életvitelemet. Legalább ne magyarázd meg. Mindehhez viszont full tehetségtelen vagy, meg lusta is, ezért kell a kész, ami neked nem áll jól, meg le is butítod. Nem érdekel, hogy az utánzó a barátnőd. Nem érdekel, hogy tőled is lopnak, és te bezzeg nem törődsz vele. Nekem a legegyedibb, védjeggyé vált dolgaimból próbáltak a gyenge jellemű imitátorok saját sikert csinálni, az általam már érzékenyített közegben, sőt, közösségben, miközben engem ekéztek, mint aki leszerepelt. És ezt bevette a gyomruk, sőt, elhitték a rágalmakat. Hát, viszlát, ilyen ember ne legyen a közelemben. Nem is tudom, hogy jut eszetekbe, hogy nekem ezek az emberek hiányoznának, hogy én őket siratom, mert én nemhogy a pofátlan, szarkeverő koppintóktól, de még a csendesektől is viszolygok, akiknek nem tűnt fel, mi honnan van, és odasereglettek a másoderesztésre, hogy hű, de jó.

Azt mondod, én utánatok búsulok, mert az volt az igazi, amit te akkor úgy élveztél, most meg bosszút állok a jóságos, egykori olvasóimon, akik kiismertek – nem így van. Én elvből elítélem azt a fajta olvasót, aki először olyan nagyon jött felém, akarta ezt a blogot, velem a kapcsolatot, a figyelmemet, képes volt hízelegni, figyelmemet keresni, tehetségem és munkám eredményéért odanyúlni és abból részesedni, majd, érdekei fordultán, vagy, ami még rosszabb, a közhangulat változásakor letagad, átír, megtagad, savaz. Gusztustalan játék. Álnevekről, lesésről írnak, de hazudnak (projektálnak, pontosabban). Nem csata, nem vita, nem adok-kapok, hanem éretlen, kártékony förtelem, ilyen emberben nem lehet bízni, egy szavát se lehet komolyan venni. Aki még mindig azt taglalja, arra céloz, hogy én mit csinálok az én életemben, az én blogomon, és a dolognak semmi köze hozzá, semmit az ő életében nem érint, nem hátráltat, nem is tudna róla, ha nem figyelne most is mohón, csak hét tudja, hogy mások olvassák, és rájuk hat, és ezt nem bírja.

Én soha senkivel nem csináltam ilyet.

Azt mondod, te csak biztonságból csinálsz álnicket, meg így, meg úgy, a munkahelyed, a biztonságod, tőlem félsz – nincs rendben semmi olyan megnyilvánulás, ahol nem a magad nevében írsz. Sunyiság, gyávaság, tűnj innen.

Azt írod, nem vagy troll, te jó szándékkal írod, amit, én vagyok az, aki csak az egyetértést és hódolatot viseli el, a többieket “tiltja és üldözi”, eközben pont ugyanúgy viselkedsz, mint ezeregy ambivalens, kezdetben nagyon kedves, később minősítgető, belém okoskodó troll, akinek ha jelzem: ezt ne, csakazértis folytatja. Erősködik és vagdalkozik és használ. Mindig ugyanaz a vége, ez egy viselkedési séma, és ezt hidd el nekem, jól ismerem, kiismertem és felismerem. Nem vagy annyira egyedi, abban sem, amin felháborodsz, és abban sem, ahogy a frusztrációdat kezeled. Éretlen, terméketlen, nem dolgom ezzel bánni, nemhogy jó fejnek lenni – menj innen.

Nem nyomultál, nem néztél úgy, önzetlenül segítettél – ahha. Lélektani háborút folytatsz, felül akarsz lenni, meg vagy sértve, mert annyit fektettél belém, de én nem.

Azt mondod, nem volt abban a megjegyzésedben szexista szándék, te becsülöd azt az embert, eszedben sincs tárgyiasítani, de ne feledd: a sérelem, a hatalomgyakorlás nem olyasmi, ami szubjektív megélés kérdése, ezek bejáratott, önkéntelenül elsajátított, többfelől megerősített beszédmódok, gesztusok, amelyek felismerése és a reflexió rájuk nem megy magától, naiv jószándékból: munka és rutin kérdése. Nincs olyan, hogy úgy érzem, teljesen rendben van az, hogy az illető levágja a végtagom, TEHÁT akkor rendben van. Végtaglevágás (pl.) nem tud rendben lenni. Nem szubjektív megítélés kérdése. A sérelem, a bántás, a visszaélés, az egyenlőtlenség nem önbevallással működik.

Úgyhogy hiába mondod, hogy te nem vagy olyan nem akartad, mert az a helyzet, hogy nem vagy tudatos, és ha a másikkal beszélsz, tőle akarsz valamit, te kerested meg, akkor arra kell figyelned, ahogy ő reagál, érez, jelez, nem forszírozni azt, amiről jelezte, hogy ne.

Köszönöm a megértést. Holnap Edzés, ehhez kapcsolódva az álomalakról lesz szó, és lesz még a héten önmegvalósítás, oktatás (mi volna annak a célja, és hogyan öljük eleven gyermekeinket jó tanulóvá), és a blog pedagógiai profilját erősítendő, műveltségi kvíz is, talán helyesírási (melyik legyen?).

farkas, divatos báránybőrben

Jól hangzik, de játszma és erőszak van mögötte. Figyelj!

Sőt: bántalmazók szappana. Ezekkel mosakszanak.

És persze szeretnéd, ha ők ők lennének, valahol messze, és neked semmi közöd nem lenne hozzájuk. Nem szeretünk szembesülni azzal, hogy itt, közöttünk élnek a bántalmazók – hogy ez a sok rossz, ez mi vagyunk, mindannyian.

Bizony, nem valahol máshol vannak a sötét tekintetű, rossz arcú bántalmazók, pedofilok és pszichopaták (és főleg nem a dutyiban és a zárt osztályon).

Bántalmazónak lenni, az nem valami éles, külön minőség. Ezek a manőverek, viselkedési formák egy skálán helyezkednek el, enyhétől, alkalmitól, nem tiszta típustól élesig, nyilvánvalóig, szokásosig és halálos bűnig. Több-kevesebb mértékben a legtöbben űzzük őket, mert a szocializációnk e társadalomban erőszakra alapul, hierarchikus, képmutató, tabukkal zsúfolt és neurotikus. A fekete pedagógia, amely hatalomra, megszégyenítésre, külső kontrollra és tabukra alapul, meglepően moccanatlan.

Ne használd a posztokat arra, hogy mások fölött ítélkezz. Láss rá a saját manővereidre is. Én is arra használom az írást.

Lássuk a szappanokat.

Tagadás: “nem igaz, csak a gyerek találja ki, eltorzítja a valóságot”. Azt bezzeg nem említi, hogy…

A gyerekek tendenciaszerűen nem járatják le és nem is mószerolják, hanem védik a szüleiket. Ha egy gyerek erőszakról, rossz érzésről számol be, ott mindig van valami zűr, komolyan kell venni. A hatalmi helyzetben levő felnőtt persze visszavág, mert menti a bőrét: védekezik, vádol, hiteltelenít. Ez így logikus, ezt is kalkuláld bele. A gyerekek meglepően lojálisak: nagyon sok mindent, ami hatalmaskodás, visszaélés, rejtett bántás, normálisnak tartanak, megszoknak, tehát nem igaz, hogy minden apróság miatt panaszkodnak. Jó, ha szem előtt tartod: amikor abszolútumokról van szó, például erőszakról, akkor nincs másik oldal. Nincs olyan, hogy “de ő meg” és “kettőn áll a vásár”. Azért nincs, mert aza abszolútumnak ez a természete. És mert mindenképpen a felnőttnél van a felelősség, és nála van a hatalom is.

Vásár egyáltalán nincs:

Gyerekkel üzletelni

Vagyis, zsarolni. Feltételeket szabni, kihasználni, hogy erősen vágyik dolgokra, nagyon rossz tud lenni neki érzelmileg valaminek a hiánya, és tehetetlen, manipulálható. Valaminek a kitűzésével, illetve megvonásával, ígérettel és fenyegetéssel venni rá, hogy olyasmit csináljon, amit amúgy nem akar. Ötösért iPhone-t meg bulizni elengedést ígérni, például. Ha cirkuszolsz, nem jön a Mikulás. Ha nem eszed meg a főzeléket, nincs desszert. Édesség, kütyünyomkodás és rajzfilm se legyen cserealap olyasmiért, ami egyébként a gyerek érdeke volna, mert hamisságra és külső kontrollra nevel.

Nagyon gáz, echte bántalmazás olyasmit tenni meg díjnak, árnak, ami elemien jár, mert szükséglet, például vacsora vagy alvás (“addig nem fekszel le…”). Kulturálisan a karácsonyi ajándék is ilyen. (Túl nagyot ígérsz, tervezel, lengetsz be, hogy aztán azt mondd: nem érdemlitek meg?…)

Az édesség nem szükséglet, viszont ha nem akarsz eltorzuló értékrendű-testű gyereket, ne tedd jutalommá se.

Ne szegd meg korábbi ígéreteidet, amihez eredetileg nem kötöttél feltételt, hogy “akkor mégse, mert rosszak vagytok”. Olyan persze van, hogy nekem így semmi kedvem nyaralni veletek, attól tartok, nekem ez szívás lesz, találjunk ki értelmes szabályt, ti miben járultok hozzá…?

Vigyázz a szavaidra.

Van, amit meg kell csinálni, kész – ezt addig mondjuk, amíg meg nem lesz, ha nem lesz meg így sem, elengedjük. Mindenekelőtt KÉRÜNK és PÉLDÁT MUTATUNK. Viccesek vagyunk. Ha nem dobja ki a Lőrinc a negró/kinderbuenó/rágópapírt, belehelyezzük a papucsába, sokkal jobb helye van ott, mint a mosandó nadrág zsebében. Ha amonnan a talajra hullatja, szóvá tesszük a dolgot, esetleg újra a papucsába helyezzük, de volt már precedens rá, hogy tejberizsét dekoráltuk vele. Az egészen minél kevesebbet sóhajtozunk, derűvel állunk hozzá. Nem ilyen emberek alapították az Iszlám Államot, mint ő, azt hiszem.

Bízunk abban, hogy van módja annak, hogy ami igazán a gyerek érdeke, az elsodorja, jó szokásává válik. Fontos még a serkentő környezet: vegye körül mindaz, ami ahhoz kell, hogy olyan élete legyen, amiben jó lesz neki. De ha elhalmozod kütyüvel, műanyaggal, és te is a kütyün lógsz, ne csodálkozz, hogy nem az 1938-as, illusztrált Benedek Elekért nyúl. Te mikor olvastál utoljára szépirodalmat? Olyan nincs, hogy te nem olvasol, pornót nézel, nem érted a százalékszámítást és fogalmad sincs, ki volt Cillei Ulrik, de közben hajcsárkodsz, hogy a gyerek tanuljon, mert az a jövő. Ha intellektuális vagy, és vonzóvá teszed a kultúrát, meg az iskola se öli ki belőle nagyon, okos és nyitott gyereked lesz.

Ami még van, és nem üzlet: sorrend, tehát hogy előbb elpakolunk a szőnyegről (ti, gyerekek, hogy egész pontos legyek), utána ülünk le kártyázni. Előbb fogat mosunk, utána nézzük meg a filmet. Ez nem feltétel: mindenképp fogat mosunk, mindenképp nézünk filmet, csak miheztartás végett.

A kérés is rendben van: kérem, mert ez fontos nekem (ne kiabáljatok, ne legyen sáros a szőnyeg, mert engem zavar, és az én igényem is számít), vagy: ez általában fontos, tartsuk be. Egyértelműnek lehet és kell is lenni, nem kell sokat érvelni. A helyén levő gyerek együttműködő. Ha nem az, akkor nincs a helyén, vagy életkorától, személyiségétől idegen, amit tőle kérsz. Esetleg a társadalom nom rá hülyeségeket. Dávid zárójel hét például nem köszön. Nekem nem igényem, neki sem, viszont a társadalomé. Magyarázkodom a társadalomnak, de nem nyúzom vele.

Olyan is van, hogy most mindenki fáradt, én egy kicsit eltekintek a fegyelemtől, de légyszi, ti is legyetek türelmesek még egy kicsit. Ez se zsarolás.

Na, tovább:

“Sokat hibáztam, sajnos.”

Ezt mondják néha bántalmazók. Nem csak ők, és nem okvetlen gáz. Érdekes, mert bűnbánatként hangzik, de leginkább hatalmuk fogytán ejtenek ki ilyet a szájukon, amikor eléri őket a viselkedésük következménye: a gyerekeik nem nyitják rájuk az ajtót, és nem osztják meg velük a világukat többé. A bántalmazók gyerekei felnőnek, ők pedig magányosak, meg hát elvették a játékukat. A bántalmazó, amíg űzheti a játékot, nem vesz vissza.

Aki emberileg botlik, az elismeri, és igyekszik nem úgy. Aki bántalmazó, az viszont az ilyet hajlamos tudatos viselkedésként előadni és felszépíteni. Miszerint ő

Kemény. Követel. Szinonimák: következetes, poroszos, konzervatív, szigorú, keményen fogja, elvei vannak, embert farag. Ezek erőalapú, kényelmes pozíciók, amelyek rengeteg értelmetlen bánatot okoznak, és a mögöttük rejlő, ijesztő magatartás biztonságosan űzhető, mert társadalmi helyeslésre talál a “liberális”, “kaotikus” neveléssel szemben. Nem, az “erős kézzel” szemben nem a gyenge kéz vagy a káosz van, hanem az a fajta rend és egyértelműség, amelyet a nevelő személyiségének ereje, stabilitása közvetít. Ennek hiányában válnak olyan gyakran bántalmazóvá a túlterhelt, alváshiányos, beszorított anyák.

“Nehéz helyzetben vagyok. Nehéz életem volt.”

Mentség, igen. De az abszolútum akkor is abszolútum, és az így hangzik: ne árts.

“Már olyan régen volt, minek bolygatni” és: “öreg ember vagyok már”.

Erről külön írtam, Kiss László, Eichmann és Biszku Béla önmentegető, szánalmas trükkjéről. Erős, aktív korában számos lehetősége volt, hogy elnémítsa az áldozatait, és becsapja a környezetét. Most viszont már öreg, szegény. Bocsánatot nem kér, ha mégis, csak a büntetési tétel enyhítése érdekében.

A tesztoszteron is érdekes magyarázat, miszerint a mennyisége csökken, és ezért az idősebb férfiak kevésbé agresszívak. De az emberi viselkedés annyira komplex és olyan erősen kondicionált, hogy nem hiszem, hogy az erőszak (amely nem ugyanazt jelenti, mint az agresszió) elsősorban a tesztoszteronmennyiségből ered.

“Akkoriban mindenki így csinálta.” “Senki nem tökéletes.”

Ésmindenkinek szar volt. És te sem gondolkodtál, és láttad, hogy szar nekik, jelezték is, és emlékeztél a saját gyerekkorodra is, hogy neked mennyire szar volt, de csak csináltad tovább. A te felelősséged az is, ha embertelen gyakorlatokkal szemben nem voltál kritikus! Ne relativizálj. Másik fajtája:

“Másoknál sokkal durvább, ami zajlik.”

Igen, keverhetnél kénsavat is a kakaóba. De nem tetted!…

Illetve eufemizmussal: vita, konfliktus, mindenhol előfordul. Dackorszak. Kamaszkor. Az, hogy kamaszkorra mindenhol becsődölnek a szülők, hogy ekkorra már letagadhatatlanná válik az alkalmatlanságuk, és nem lehet átverni már a kölköket, nem jelenti azt, hogy a kamaszkor mint speciális állapot okozza a feszkókat.

Rákenik a feszkót arra, aki szóvá teszi, nevén nevezi, a mai szabados világra: “Mindenki erről papol, már meglegyinteni sem szabad a gyereket.”

Nem, tényleg nem. Se kényelmesen, olcsó énerőősítő módon rányomni azt, amit életidegen módon kitaláltál. Ha nem látod, a világ hányféle módon tompítja, fedezi az erőszakot, akkor nem figyeltél eléggé.

“Nem kéne átesni a ló túloldalára…”

Túl nagy a lónak ez az oldala, és csúszós is… Tényleg ne essünk át. De legyen szeretet, és ne legyen erősködés.

Rákenik a feszkót az áldozatra: “ő sem volt egy angyal”, “nehéz természetű gyerek volt”. “Kiprovokálta.” “Vele csak ez működött.” “Már kétévesen is dacolt: nem akarom, nem szeretem, nem csinálom.” Pedig apám olyan kedves, vonzó ember volt, olyan varázslatos személyisége volt*, de a tesómba az ördög bújt… kiverte belőle. Nem heverte ki.

* nem, és lusta is volt, erőből nyomta, és képtelen az önkritikára, ez volt a gond