most akkor mit kell gondolni…?

Előre lehetett tudni, hogy ez lesz: harsányság, talmiság, rikoltozás, hajtépés. ezért én gondoskodtam róla, hogy itt a blogon ne ugyanaz a nyúlós gumiszar legyen, ami mindent ellep és bevon mindenhol máshol. Kell előle a menedék, a tiszta hang, és az efemeren túli, hosszú távon érvényes, talán: örök állítások, amelyekre ha visszatekint a blogger ár hónaal később, nem érzi, hogy de ciki volt, hogy ilyen hevülten hajtogattuk a magunkét.

Az, amibe oly könnyű belesüppedni, feszültséget teremt, anyázást vált ki, és mindenki csak ideges lesz tőle.

Ezért a vírusról és az intézkedésekről, a politikai és közéleti reakciókról én nem okoskodtam, sőt, egy szót se szóltam. Ugye így volt…?, most félek, hogy nem. Hogy valamikor mégis rákezdtem, mondtam valamit, beálltam dialektikusan az egyik táborba, aktívan vagy mulasztással…

Tavasszal-kora nyáron csak a személyes, otthon maradós élményeimről írtam: filmekről, szeretésről (a behazudott pasimról, tudjátok), erdei futásokról, azokról a különleges, elcsendesedett napokról (nekem nagy boldogság volt az az időszak: jelen idejű történelem, érzelmi kiteljesedés, és nagyon örültem, hogy megjelentek a rókák, mókusok, és lehetett nyugiban biciklizni. voltunk két futóversenyen is, és a kolóniánk tíz számban indult és ért be! Meg hát, amikor olyan körmönfont aljassággal nekem jöttek, akkor arról is írtam. az nagy lecke volt. nem megtörni, mindig fölöttük maradni.

Hogy én lenézem őket? Mélyen. De hova nézzek…? Miért nem jönnek föl?

(Itt ugye, jelezném az újaknak, nem sima trollokról, kritikusokról, huzivoni nőkről, kövér unatkozókról van szó, hanem olyan sztorikról, hogy nem hinnéd el.)*

Engem, bevallom, nem viselt meg a digitális oktatás: a két kisebbemmel nem csináltuk és kész, ez volt az én megoldásom, és ettől lett a nem-is-nagyon-más-csak-g-vel-sokat-vagyunk-együtt életünk olyan harmonikus. Ezt, hogy mi nem csináljuk, az intézményeknek az elején jeleztem, valójában egyike vagyok azoknak, akik “kiestek”, “eltűntek” a rendszerből, és ennek köszönhetően rengeteget tudtam dolgozni, ellensúlyozva a leálló filmforgatásokat, ezért nagyjából jól éltünk ebben az időszakban is, és nem adósodtam el. Az iskolák az engedetlenséget tudomásul vették, mert ismernek már, inkább nem huzakodunk, és ismerik a gyerekeimet is.

Amúgy is van bennem régóta ez, hogy “és ha nemet mondok, mit csinálnak? mi lesz, elvisznek a tömlöcbe…?” De ez eddig inkább elmélet volt, most pedig megszimatoltam, hogy nem is olyan bonyolult szabadnak lenni. Mert “akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát…” – egymástól félünk és mindannyian gyötrődünk. Mindenesetre igyekeztem ez ügyben sem (“én ugyan nem töltögetek munkafüzeteket éjjel a gyerek helyett!”) harsánykodni, népszerűsködni, menőzni. Mert az életem nem kontent, nem mozgalmi gesztus vagy példamutatás, és őszintén sajnálom azokat, akik erre még nem jöttek rá, úgy értem, magukkal kapcsolatban, mert ők mindent kifele virítanak belső tartás híján, és emiatt hamisságban élnek.

Valóban, következetesen nemet mondtunk, olyan mértékben, ahogy az adott gyereknek ez a javára vált, mert ez a fajta tanulós-zoomos gondosság szétszedte volna az életünket, és az intézmények valóban érezték, hogy nem züllenek el tőle. 1. számú, aki az elmúlt hat évben úgy volt intellektuális, ahogy mások lógtak, drogoztak és buliztak, tehát semmi más nem érdekelte, megoldotta maga a tanulását. Teremtő, alkotó módon volt intellektuális. Osztályozó vizsga (magántanuló volt), gyönyörű érettségi és felvételi eredmények (vagy mit tudom én, ezt majd az idő eldönti) – a lényeg, hogy nekem nem volt vele semmi feladatom, csak az, hogy fizessek, mert június 30-cal mint leérettségizettnek, a rá jutó mindenfajta családtámogatást szüneteltették (most kapja majd meg, ha visz iskolalátogatásit). Ezért is hajtottam annyira a karanténban végezhető melókat.

A két kicsivel meg ment a spontán, intellektuális és természetközeli élet. Aludtunk, főztünk, mászkáltunk a környéken, élveztük a nyarat, némi Szigliget is volt.

Az én idegrendszeremet nem teszitek tönkre.

Burokban voltunk. Csak később láttam döbbenten, mit tett ez az időszak emberekkel (köztük olyanokkal, akiket távoli barátoknak hittem). Kifordultak magukból. Mert a lényeg addig sem belül volt, nekik nagyon más volt ez a ár hóna-, hogy nem lehet a való életben -örögni, nincs az a jótékony zaj.

Üvölt a csend.

Most, a második hullám felszálló szakában felélénkültek a vírusos beszélgetések. Összeesküvéses irományokat, linkeket kapok dögivel, és az elküldők jelzik, hogy ezt nekem mint szabadságszerető embernek meg kéne írnom és képviselnem, mert milyen csicska már mindenki, aki a hájpot elhiszi , otthon marad, hajlandó félni és maszkot hord. Ma egy kedves ismerősöm “mint bloggernek” feltette a kérdést, hogy szerintem mit kell gondolni a vírustagadókról, mit gondolok én Gődény doktorról, valamint az szfe-ről, mert ő nem tud eligazodni, mindenki mást mond.

Én csak egyvalamit mondhatok: nem kell semmit gondolni. nem vagy csicska. akkor vagy csicska, ha azt hiszed, muszáj át vagy bét mondanod.

Semmit sem gondolok. A manipuláció nem az egyik vagy másik oldalról jön, hanem maga a táborokba állás irányába van a nyomás, a vagy-vagy, a választás kényszere a maniuláció.

amire nemet mondunk.

(nincs működő s-ace-em. és – betűm se.)

Aki ilyen témákat meglovagol, ebből szerez támogató hörgést, olvasottságot, lájkot, az minimum híg fejű, magával nincsen tisztában.

A vírus ügyében a szánalmas konteók és a tagadók nem ártalmasabbak, mint a militáns vádaskodók, hogy amazok miatt halnak meg majd emberek és lesz vége a világnak. A dilemma hamis: attól még, hogy vírus létezik, terjed, valamint a maszk hasznos (bár korlátozott védelmet nyújt), igenis alkalmas a járványhelyzet arra, hogy a hatalom tesztelje, mennyire együttműködőek a tömegek. Nem hülyék, hogy ebben a csábító helyzetben ezt ne akarják kita-asztalni. Mit okoz egy intézkedés, egy médiabotrány, egy hír, hogyan reagálnak egy büntetőítéletre most? Mi vált ki tüntetést, sztrájkot? Hogyan lehet kihasználni a bénult helyzetet hatalmaskodásra?

És akkor mi van.

33-as? Én s-eciel nem bánom, hogy néhány kiherélés elmaradt, és ez a hiszti tényleg megmutatta, igazából mire meg ki a játék.

Maszkot veszek, nem szövegelek (ha nagyon zavaró a maszk, akkor lehet, hogy más bajod is van, fontos jelzést kaptál az egészségedről!). Hülyének nézni nem hagyom magam, megválogatom, milyen híroldalt olvasok, inkább külföldieket – és nagyon mást én nem tehetek. nem én döntöm el a világ irányát, nem akarok újabb zaj lenni a kakofóniában, közhelyes dühöngéseket harsogni sem  – de magamnak az élhető életet igenis kita-osom. mert ha arról lemondok, azt nem fizeti ki nekem senki.

és írok, sokat, jót, fontosat.

Az szfe-ről meg az beszéljen, aki látott az elmúlt tíz évben húsz magyar filmet és ötven színházi előadást, vagy mittudomén, szóval sokat, ami nem csak operett, gyerekdarab meg zenés izé. a többieknek nem kell semmilyen állást foglalni, és főleg ne egyik vagy másik, előre kijelölt oldalon. igen, előfordulhat, hogy voltak visszaélések, meg nem volt százas a ké-zés. de erre tutira nem vidnyánszky a válasz. És hát ez a mi színházunk, ez a budaesti: akik ott tanítanak, végeztek, csakugyan a legnagyobbak. ezt azért mondom, mert látom, nézem őket régóta, és ha nem járnék színházba, mint ahogy 2012 és 2016 között nemigen jártam, akkor nem dumálnék. és ké-es vagyok elismerni, hogy Andy Vajnának is sokat köszönhet a magyar film jelen álla-ota, mely lényegesen jobb, mint a húsz évvel ezelőtti. 8Ne higgy -uzsérnak, mert ő nem néz magyar filmet.9

Mi most megyünk amúgy az új színházba, kétszer is, ahol a márta-korszak óta én nem voltam (és alföldi kicsinálása óta a nemzetiben sem). Csodálatos, ironikus jegyeket ka-tam g-től valentin-na-ra, és most tartják meg azokat az előadásokat. így én tudni fogom, miről beszélek. de a lényeget tudtam eddig is, és ezért van a biciklimen a csíkos szalag és a cikk megosztása a facebookomon. ezért látogattam meg őket négyszer is. nem azért, hogy ezzel nyerjek hitelt, legitimitást, hogy ott fotózkodjak, miközben nem jártam oda, és fontoskodva beleüljek más ügyébe.

ne használd az szfe-t a magad javára. ellenzéki jó-ontként, kontentként.

és ugye e nagybecsű intézményben, vagyis az új színházban mórikálja magát “a legszebb színésznő”. ezt is osztja most boldog-talan. és mivel járok színházba, jelzem, hogy a mesél a bécsi erdőben strandjelenet van, ezért kellett vizesen fürdőruhában lenniük, nem csak úgy. és nemcsak azt, sokkal durvább igénybevétel és testhasználat is követelmény, a táncosoknak, a fizikai előadóknak még inkább. igen béna kiforgatása ez a feminizmusnak, meg eléggé undorító. Gregor Bernadettet a Tibi vagyok… főszere-e és a bikinis vonaglás jó húsz évvel később nem zavarta annyira, nagyon is lubickolt e szexi szere-eiben, meg hogy ő a legszebb magyar színésznő.

szóval szerintem nevetséges, komolyan vehetetlen mindenki, aki hallomás ala-ján, félművelten okoskodik az szfe-ről. színházról, a “ripacsokról” (tibi atya vagyok és én is hódítani akarok!), a magyar irodalomról.

vagy a járványról és a szabályokról. nem vagy virológus és alig jársz színházba, ezért nincs okod, sem jogod ordibálni. ordibálni gáz, csak az ordibáljon, akit roston sütnek, a többi hígság és lájkvadászat. mint ahogy undorító az is, aki Esterházyra tesz úgy megjegyzést, hogy fél novelláját sem olvasta.

Én még így se ordibálok. Nem viselkedem úgy, mintha az szfe-re jártam volna.

Annyi fontos, jó téma van, és ha nem akarsz végletesen ostobának tűnni, elemi gesztus, hogy nem ítélsz, nem kiaálsz, nem hiszed magad megmondónak, tévedhetetlennek.

Holna- vagy -után, ahogy elkészül a mű, egy ifjú rendező feminista filmje lesz itt a téma. Mi több, intervjú.

* Ez a bejegyzés témája pont. hogy ha valamiről nem tudsz mélyen, nagyon sokat, akkor ne ítélj, ne fontoskodj. Ha érdekel, járj utána! De ordibálni akkor sem kell.

*

Most megolvadt a zöldbab itt a szatyorban. Sit! Tekerek haza.

10 thoughts on “most akkor mit kell gondolni…?

  1. érdekes milyen kevés p betűs szó van a magyarban.
    mióta kitört a második hullám, egyre kevesebbet vagyok facebookon, csalódás néhány ismerősben, akik ott verik a nyálukat minden vírusos maszkos poszt alatt, pedig értelmesek amúgy. és mindig mindenki ugyanazt mondja, csak pepitában a két tábor. hogy nem unják még magukat?

    Kedvelik 2 ember

  2. Érdekes időszak volt, meg van is, annyi szent… Az internetnek minden nap örülök, de foglyul is ejt, a világ, a képernyőn látható-olvasható dolgok olyan érdekesek! (“Minden sokkal érdekesebb…”) A papíralapú olvasnivaló most kincs, tegnap láttam a heti címlapi szlogent: “Minek minősül, ha Mimi nősül?” Hát ez az, puszta ténynek minősül, ami csak Mimire meg a választottjára tartozik, mi közünk hozzá? Miért kellene állást foglalni ebben? Ezt csak fenti 33-as kezdetű bekezdéshez írom, a többi, súlyosabban érintő mondanivalóhoz nincsen vendégszövegem. Könnyebben megy a könnyhullajtás, kuncogás, érzelmileg labilisabbá tesz a kényszerű egyedüllét. Régen, abban a bizonyos békebeli időkben a kisvárosban szokás volt kisétálni délután a Bécsből vagy Pestről érkező, induló vonat elé, napokig lehetett emlegetni utána az ismeretlent a vagonablakban, találkozni más, hasonlóan bámészkodó helybeliekkel, beülni a restibe… Ez jutott eszembe, mikor lesétáltam szombat délután a “városba”, ahol villamos és busz keresztezi egymást, az úri közönség most épp a sétálóutcán hallgatja az örökzöld dallamokat, amiket a hárfa-tuba duó ad elő. Hiába, a százezer évvel ezelőtt létfeltétellé vált csoport valahol az ösztöneinkben hiányzik, a csoporttársak látványa, még ha rég nem is az már, ami volt (lásd Csányi Vilmos írásait).

    Kedvelés

  3. Őszintén szólva én úgy vagyok vele, hogy akiket követek, illetve valamiben hitelesnek tartok, azoktól szívesen olvasok/hallgatok én is aktuálpolitikai, vagy éppen napirenden lévő közéleti témákról véleményt.
    De van, hogy éppen kellemes, amikor valakinél úgymond megpihenhetek, amíg más forrásokat megszurve, befogadva vagy kidobva vegyesen már helyreraktam a saját képemet az adott dologgal kapcsolatban, és nem jön elő az érzés h “jaj már megint”.
    Számomra természetes, hogy az igazi követendő (egy-egy dologban) ember onazonos, tehát a saját felületen a temavalasztasat sem illik megszabni, akinél pedig meg lehetne, annál kísértést sem érzek 😀

    “Holna- vagy -után, ahogy elkészül a mű, egy ifjú rendező feminista filmje lesz itt a téma. Mi több, intervjú.”

    Alig várom 🙂 Tippelnék, de nem merek.

    Kedvelés

  4. Kb. fél éve követlek, a transztéma miatt keveredtem ide, de azóta szinte minden újat elolvasok, és régi bejegyzéseket is, összevissza.
    Kérlek, ne vedd dörgölőzésnek, de egyelőre anonimitásban transzkritikus meleg férfiként azt tudom mondani, hogy ahogy arról a témáról írtál, nekem az igenis példamutatás volt. Remélem, egyszer lesz ennyi bátorságom nekem is saját néven megszólalni ebben. Ahogy most elnézem a tendenciákat, egy ponton elkerülhetetlen lesz.

    Kedvelik 4 ember

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.