az elmúlt napok történéseiből

Mindig az volt, hogy leültem (valójában hason, ritkábban háton fekve szoktam), elkezdtem írni, négyet is… négyféle felbuzdulás, négy bejegyzés, aztán elsodort az élet! És már ezt a posztot is két egész napja írom.

Ilyen események voltak a legutóbbi poszt óta (ötödike, jesszus!):

Napfényben úsztam pénteken Katával. Még napoztunk is!

Láttuk G-vel a Trafóban a Szégyent, ami Mundruczó rendezése. Zsótér színészként belém hasított, kedvelem a nagy szavakat, ezért úgy fogalmazok: ebben a pillanatban értettem (éreztem, sejtettem) meg az egész embert. Láng Annamária régi kedvencem, igazi szuverén, senkivel össze nem téveszthető. “Megtartod?” (nemi erőszakból fogant gyereket) – “Igen.” – “Miért?” – “Mert nő vagyok, és a gyerek nem tehets emmiről.” Volt jó pár elképedős pillanat és viccesek is (vérfasz–húsfasz, a négerek látnak-e színeket). Rába Roland színészfejedelem, mindent tud, mindig kicsit genya. Épphogy elértük egymás kezét, mármint nem vele (“két szék kihagy” ültetés, ezt a faszságot, legalább most ennek vége! a taps is milyen így…)

Szombaton a Hosszúlépéssel sétáltunk egy szecessziósat a gyönyörű napsütésben, ide beugrottam. A Kossuth tértől az orthodox zsinagógáig (Kazinczy utca) néztünk épületeket, nagyon profi volt, utána a Hold utcában hatalmas bécsiszeletezés. Észrevettem, hogy azóta  nagy városi épületeket följebb nézem, a teljes homlokzatot, eltűnődve, elemezve, arányokat és díszítéseket, de egy kicsit szégyellem magam, mert ez már János mellett is megtörtént, aki két lábon járó századforduló volt, ráadásul élmény volt, ahogy mesélt róla, és sok könyvet is írt erről a korszakról. És visszacsúszott a tekintetem később mégis az alantas praktikumba és túlélésbe. Az is igaz, hogy riktán vagyok gyalog a városban, bringán meg a közlekedésre figyelek.

Délután, alkonyatkot nagy séta a hegyen, ugrabugrálok, kézenállok, G. az új fotómasináját teszteli. Elveszítem a telefonomat emiatt.

Vasárnap reggelnek mondható délelőttben bő órás, ragyogó fényben erdei futás ketten! Este eszmélek, hogy nincs telefonom.

Hétfő, zúzós terem Zitával (lásd az edzésnaplóban), ez volt most az utolsó a bezárás előtt. Én nem tudom, össze tudom-e hozni hegyi futásból, sétából, akrobatikából, ugrókötelezésből és súlyzózásból, hogy elég legyen. de mit lehet tenni?Este Othellóba gyors beugrás, jegyszerzés.

Kedden libacomb-ebéd az én rózsámmal, búcsú az éttermezéstől. A kedd délutánt egy transzvesztitával kávézva töltöttem, olyan volt, mint egy Almodóvar-film, beszélgettünk, “érzékenyedtem” (de már hova). Nekem oké az egyes ember, igazán, sőt, szórakoztat és élményt jelent, de politikailag ez az egész nem. Felbuzgott a regényírás is megint. Este hazahoztam az egyik bringát (a bambuszt, ezzel estem, megszerelték jó drágán) és szerdán a másikat is, ezt nagy kardiónak beírom.

Kacsamájszezon. Feltöltjük (zsírja marad, újat sütök benne, pontosabban konfitálok). Vörösborok fogynak. Nagyon be tudok rúgni egy-két deci bortól.

Szerdán Dávid iskolába kísérése után nekivágtam a hegynek, fel majdnem a Normafáig a kutyával, és csodák csodájára megtaláltam a vizes avarban ezt a régi, buta NOKIÁ-t, ami még Tamásé volt és benne van a fél magyar irodalom telefonszáma. Nem tud elromlani, már a pára is eltűnt a kijelzőről.

Írok, főzök, gyerekekkel tanulok, újabban odafigyelek ilyenekre, hogy ragasztó, töri témazáró, angol dolgozat, Egri csillagok. okat ténykedem a hztartásban is, mindenféle tisztogatások, selejtezés, szemétkezelés, mosogatás, főzés. 

Este hazahoztam a másik biciklit (nincs fogaskerekű). Most ez a sport (testhasználat). Ugynúgy szellőzik a fej, jönnek a gondolatok, megélem az erőt, érzem a seggemet (iszonyatos, háromnapos izomláz a kitörtésektől).

Teszteltek szerdán (neg.), ruhapróbára megyek, forgatás is lesz a jövő héten.

Most rohammunkában egy szöveget szerkesztek (könyv), aztán regény, blog! Jönnek a posztok, türelem!

az olvasó kérdez 3.

Mi van a pasiddal?

Nincs “pasim”, sosem volt, sosem így gondoltam egyikükre sem. A pasi darabra van, üres, hivalkodós szó. Nem tűröm a normatív kategóriákat sem (merre “tart” a kapcsolat, komoly-e stb.). Csak a dolgok belső lényege érdekel. A kérdés indíttatása, az egész fontoskodás, pletykásság undorító. Miközben maga a történet annyira szép és valódi és érzékeny. Biztos, hogy nem teszem ki keselyűk koncának a konkrét személyét.

Az mondjuk megütött, hogy amikor megemlítettem a nempasimat, meg volt egy metaforikus poszt az összejövésről, akkor azonnal rákezdték, hogy csak behazudom, itt keresgéltek, ő is biztos nős (nem), kavarás az instán stb., de annyira nem meglepő végül is, mert ugye ez projekció. Olyané, akit nem ölel senki sem.

Itt jegyzem meg, hogy ha van egy kapcsolatom, és az a férfi nős, azt sem rajtam kéne számon kérni. Én a házasságban, hogy az szent volna meg belerondít a szerető stb., nem hiszek, ezért se kérje senki számon, ez a blog fő vonala, írtam erről egy csomót, hogy ezt csak a hazugok lengetik. éAz meg egészen nevetséges, hogy pont a kavarós magánéletűek ilyenekkel jönnek. Olyan kereszténydemokrata lesz ez a sok progresszív nő hirtelen, ha mást kell bántani és a saját szaraikat takargatni. Akkor náluk rend van, ők rendesen dolgoznak, küszködő, de jó anyák, és nem állnak ám le ilyen zűrös “pasikkal”. Csak hát ti pont arra vágytatok, hogy merjetek nemnormálisak lenni, szeressen titeket egy bárki regényesen, legyen kaland az élet, lehessen szabad a meló, biciklivel száguldhassatok a kaotikusan izgalmas életbe.

Mindent megírtam róla, amit az olvasóval közölni szeretnék. Ő nem fél, nem rejtőzködik, viszont nem lesz kontent, én se vagyok már balek. Érzem a mohóságot. De nem féltem őt, nem azért, nem tud ebbe senki belenyúlni. Csak a kezdő blogger közöl minden apróságot, ujjong előre a terveinek, vagy esztétizálja át a bornírt történeteit. Teszi ki a semmit a netre, hogy ott valaminek láthassa és láttathassa.

“Ez is micsoda boldogság, és csak a miénk.” Ezt élem át. A történeteim egyediek, emberiek, mélyek, nem valók az arénába. Aki látszott onnan, az maga is vadállattá züllött. Ugyanez vonatkozik a gyerekeimre, más személyes dolgaimra: nem arra vannak, hogy a magam teljesítményét, az értékrendem érvényességét megtámogassam velük, bármit bizonyítsanak. A szöveg, a gondolataim, élményeim valók az olvasóknak. Mindaz, ami a pletykaéheseket nem érdekli. Biztos, hogy nem fogok ugrálni, mint egy majom, hogy ugye elég sportos a testem/jó a “pasim”/rendes anya vagyok/le van takarítva a terasz/jók a cuccaim/szépen öregszem, ugye, ugye? Elég pukkasztó a sportolásom natúr közlése is, tépnek érte. Nem is kell semmilyen jóváhagyás, mert tudom, mit akarok, ki vagyok, és régóta írok fontosakat.

fragen sie

Két negyvenes nő azon veszekszik a net nyilvánossága előtt, hogy ki utánozza a másik cuccait…?

Ez méltatlan volna, ha így volna, de én nem tudok róla, hogy ez történik. Nem veszekszem senkivel, soha nem utánoztam senkit. Nem tulajdonítottam a tárgyaknak a használatukon túli értelmet, egy-egy tárgynak vagy az Illynek minimális jelképisége van. Én a cselekvésben hiszek. Soha nem voltam márkamániás, divatozó, kifele élő.

Sok jó cuccom van, szeretem, ha egyedi vagy legalábbis ritka, ami rajtam van, de erről nem szoktam beszélni, és kicsit sem érdekel az úgynevezett divat.

De azt érzékelem, hogy sokan vergődnek unalomban és élethiányban, és ők a neten nézegetik éhesen: mit kéne csinálni, hogyan kéne élni, kitűnni, megcsinálni magát? És van ebből ez a kikaparom-a-szemét-amiért-tehetségesebb típus is. Ijesztő és szánandó.

Most ugye a rajtam röhögcsélő díva őrülten sportol, biciklizik, fogyózik, menő holmikat vesz, haját lengeti, félmaratont és maratont emleget és flörtöl, hadd lássa mindenki az egzaltált, önimádó posztokban. Ti mivel töltöttétek az előző éveiteket, mi dühít ennyire, miért rivalizáltok, és miért mindig a másé kell? Miért beszéltek maratonról, félmaratonról, ha lusták vagytok futni, és nem látszik a sport halvány nyoma sem a testeteken? Én vagyok az inspiráció már pár hónapja, szépen lefogytatok (ehhez gratulálok, akkor már sejtitek, mi az a meló, amire én büszke vagyok), de közben ellenem acsarkodtok, nekem üzengettek? Negyvensok évesen?

Ostoba, felszínes, kínos, morálisan megvetendő ez az egész. Egy olyan világban cuccokon rugózni, azokat fotózgatni, giccseket fabrikálni, amely ökológiai katasztrófa előtt áll, ahol tombol a nyomor. A középosztály Decathlonra is sajnálja a pénzt, nem sportol komolyan szinte senki.

Én meg évek óta a saját keresetemből, munkámból tartok el három gyereket, keményen sportolok, ronggyá nyűvöm a darabokat, ezért mondhatom erre a ti hajszátokra, hogy bekaphatjátok.

Érdekes az értékrendetek.

Hogy miért “nem szarom le”? Neked volna csak könnyebb úgy, harmóniára vágyó, nyugalmat kereső olvasóm, nekem nem. Mindig szóvá fogom tenni a zaklatást, hogy ne egyedül cipeljem, nem tudtok elhallgattatni. Ha rám neheztelsz, akkor gondold át még egyszer: igazságos-e, becsületes-e, célszerű-e ez? Nem, nem én okozom, nem én váltom ki és nem is én eszkalálom a zaklatást. Az erőszak annak a felelőssége, aki erőszakoskodik és képtelen privát intézni a konfliktusait.

Azért teszem szóvá, mert előfordulhat, hogy egy nap baj lesz. És ne az legyen, hogy én nem szóltam.

kérdés a futásról

Mit jelent az, hogy félmaraton?

A félmaraton a futás sportjának egyik nevezetes távja, a még nevezetesebb maratoni távnak kereken a fele, 21097,5 méter, általában egyszerűsítve 21,1 kilométer.

A futás azt jelenti, hogy a láb váltott mozgása közben van repülő szak, tehát olyan időpillanat minden egyes lépés után, amikor egyik láb sincs a talajon (ezt javítottam). Ez különbözteti meg a gyaloglástól. A saját lábon való haladás pedig egészen más, mint a többi, eszközt, járművet igénybe vevő haladási mód. Tehát a gyaloglás nem futás, a túrázás sem futás, sőt, a biciklizés és a motor sem!

Persze lehet 21,1 kilométert bringázni, csak az nem túl nagy teljesítmény: egy olyan fárasztó táv biciklin, mint a futós félmaraton, az mondjuk 120-150 kilométer bringával, terepen.

Ha nem akarod kinevettetni magad, illetve magaddal szemben támasztasz némi követelményt, akkor nem nevezed teljesítésnek azt, amikor jelentős mértékben gyalogolsz a futóversenyen, és nem nevezel félmaratonnak semmi mást, mint hiteles, lemért pályán 21,1 kilométernyi futást. Ennek a világcsúcsa egy óra alatt van, egy ügyesebb, edzett, futóalkatú amatőr pedig 1 óra 45 perc és 2 óra között futja. (Én nem. Sőt, a 2:10 sincs meg. Viszont a tavalyi maratonom óta futottam nyolc félmaratont, és hetente négyszer edzek legalább.)

Nem szeretem a korrumpált szavakat, az elvett-átalakított-dicsekvésre való használatukat.

keddi kérdés

Ezúttal Lelkes Villő kérdését válaszolom meg.

Hogyan juthatnék el odáig, hogy képes legyek lemenni hídba? Két évtizede jógázom, jóginak mondom magam, de sehogy sem sikerül, és gyakran vagyok frusztrált és keserű emiatt, cikinek is érzem, ezért amikor ebben a témában célozgatok és gyűlölködöm, akkor inkább az ízületeim mögé bújok.

Én azt látom, hogy aki nem igazán szeret, tud mozogni, nem élvezi, nincs jó testtudata, azt ráadásul vissza is húzzák az unásig ismert jógás intelmek, amelyek jól jönnek neki, mert így soha nem kell túlmennie a határain. Hogy mit hogy helyes végezni, mert különben jujuj, mi lesz. Köztük: “a térd nem mehet a boka elé” – dehogynem mehet: nagy súllyal nem mehet, szokatlan terheléssel nem mehet, gyenge térddel nem mehet, hirtelen nem mehet, lehetőleg ne nagyon menjen, de van, amikor mennie kell. Ez a téves és okoskodó beszédmód, amellyel sokan mások örömteli mozdulatainak képei alatt is turnéznak áljóindulatúan egy kis figyelem reményében, fölöslegesen gátol, húz vissza, ebből lesznek a magukat rendszeres sportolónak nevező szájhősök, az “orális jógamesterek”, és ők semmi, de semmi ügyességre nem képesek, elemi szinten sem.

Szerintem, ha nem beteg a mozgásszervrendszere sehol, szinte bármelyik, ezt soha nem űző felnőtt is képes a híd egy kezdetleges formáját felülről lemenve kivitelezni. A nehezebb formákat tökéletes autodidaktaként, sérülés nélkül fejlesztettem ki. Erre hoztam létre a Skandináv maszáj 9+1 részes posztsorozatát tavaly nyáron, tudatosan lassú lépésekkel, itt találod az első posztot:

Rendszeres gyakorlással menni fog. Ehhez egy icipici motiváció, idő és belső béke kell csak. Tudom, hogy elfoglalt vagy, de valamilyen más tevékenységed rovására talán mégis le tudod csípni, ami nem olyan lényeges vagy építő.

vasárnap is kérdeztek

A hajad miért, mióta szőke?

A nap csinálta vele, és én nem harcoltam egy idő után. Rengeteget voltam kint. Júliusra lettem minden vörösségtől mentes szőke, és ez jelképe lett ennek a nyárnak. Majd ősszel visszafestetem, mondtam. És kell is, mert több olyan forgatásra is várnak, ahol úgy kell kinéznem, mint a regisztrációs fotón, és az bizony barnább. Scifi és fantasy, meg egy kosztümös film.

 

 

aktuális kérdés

Akkor is lefutod, ha beteg vagy?

Igen.

Ha egyedül neveztem volna az egészre, akkor átadnám a nevezést. De párban futjuk Orsival (én az elejét, ő a jobb futó), és ez kötelez. A lehető legjobb állapotba hozom magam vasárnapra, és nem várok el magamtól jó időt.

újabb kérdés

Ez inkább firtatás, vádaskodás, de legyünk jóindulatú türelemmel irántuk is:

Végeztettél magadon plasztikai vagy kozmetológiai beavatkozást?

Nem. Nincs sminktetoválásom, nem is volt soha, műkörmöm se. Régebben kipróbáltam a szempilladúsítást, talán háromszor.

Hidratálok buzgón. A gyerekeim ragasztanak néha rám kaméleont vagy arany csíkot.

A beavatkozásmentesség nem elv és nem érdem. Nem volt dilemma, tehát nem csak értékválasztásból, ízlésből fakad: a közegemben nem szokás a műköröm, az erős smink, tetoválás, az alter öltözködés, az árucikként való megjelenés, a divatmánia se. Senki barát, közeli ember nincs, aki így jeleníti meg magát.

De ha lesz beavatkozás, azt se fogom titkolni, mert döntéseim vannak. Nem kifele igazodom, és nem félek az igazságtól.

Ez az igazság. Sok-sok, vegyes minőségű kép, egészségi, edzettségi, hidratáltsági állapotot tükröznek, hízást-fogyást, fájdalmat, évszakokat, szeretkezéseket.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

  •  
 

mindig kérdeztek valamit

Hogy miket eszem, most azt.

Változott, amiket eszem, ahhoz képest, amikor írtam róla, és fotóztam is az itthoni ételeket.

Nem iszom fehérjét (por) külön.

Ha sikerül délelőtt edzeni, akkor éhgyomorra edzek, futok. Előfordul, hogy edzés előtt banánt eszem.

Nagy étkezés egyszer van egy nap, sok zsírral. Egyébként a kávémba teszek vajat, tejszínt.

ez például egy hatcentis kaliforniaipaprika-öböl, benne majonéz, rózsaszín só, törött bors, apróra kockázott szalámi, sajt és póréhagyma.
itt egy tzatziki-módosulat: angol zeller és paprikák is vannak az uborka és fokhagyma mellett, mindez tejföllel és tejszínnel, törött borssal dúsított joghurtban, de még egy kis olíva is került rá. mellette serpenyőben pirított bavcon és szalámi keveréke, és négyféle sajt, ebből három grillezve: mimoletto, maasdamer, eidami és mini Karaván parenyica.

Sok zöldség, sok állati élelmiszer. A kedvenc, a táplálkozás alapját jelentő élelmiszerek:

zöld színű zöldek: zöldbab főleg, de van egy keverék, abban kelbimbó, cukkini is. Nem hittem volna, hogy ezeket szeretni fogom. Brokkoli, karfiol is bármikor jöhet.

Marhahús vagy lazac. Bacon, szalonna, kolbász, szalámi. Sűrű, tápanyagdús.

Tojás, rengeteg.

Hellmann’s majonéz.

Gomba. Lecsó.

Vaj, ír, olasz, francia, dán.

Holland, zsíros sajtok (semmi extra, szupermarketes típus).

25-ös tejföl (Cserpes vagy Spar Premium).

Szezonálisan gyümölcs. Ezen elvérzek néha (túl sok, nehéz abbahagyni).

Lindt: 78 vagy 85 százalékos.

Újaknak: ketogén irányú vagyok, ezért eszem ilyeneket.

de a zsír egészségtelen, nem?

Sokat eszem kalóriailag, sok izom, sok mozgás, magas alapanyagcsere, a kifejezett sporton kívül is aktív élet. A testem jól működik, megbízhatom az éhségérzetemben, a pajzsmirigyem is tökéletes (ez nagy szó, mert ezt meg kellett gyógyítani). Ha heverek, napozok, nem megyek el, fekve írok naphosszat, mindjárt nincs olyan étvágyam, mint egy végigugrabugrált, tollasozós-kirándulós-húsz kilométert futós hétvége után.

hogyan vetettem véget a táplálkozási zavarnak?

minden nap egy kérdés 4.

hova írsz cikkeket?

Két fő hely van, az egyik a Shop builder, a másik a nyomtatott Amiről az orvos nem mindig beszél, nekik fordítok is. Ezekre a munkákra lehet számítani, nagyjából ugyanannyi munka és pénz havonta, mégis ezt tekintem mellékesnek és hobbinak a bloghoz képest, amit pedig fő foglalkozásomnak, noha sokkal szertelenebb.

Szinte kizárólag életmódtémában írok bölcsész jelleggel, kíváncsian, személyes jelleggel, magamat is felhasználva. Ehhez a fajta íráshoz sokat használom az angol nyelvű internetet, amelynek zugaiból valódi gyémánt félkrajcárokat szedegetek elő.

Én igazi szabadúszó és bozótharcos alkat vagyok, csak statisztaként tudok fegyelmezett lenni; amikor a valódi képességeimről, profizmusról van szó, az a lényem legközepét érinti, akkor nagyon szerencsétlenül dolgozom hiararchiában, főnökkel, sőt, csapatban is. Rosszul érzem, magam, nyomasztó a kell, meg az, hogy viselkedni kell, az alakoskodás. Hogy nem lehetek önmagam.

Ezeknek a hosszú távú együttműködéseimnek elemi feltétele, hogy Gabival és Milánnal remek a munkakapcsolat: korrektek, bíznak bennem és türelmesek.

A Shop builderre havi 3-4 cikk készül, nem teljesen egyenletes sűrűséggel. Mindig én találom ki a témát. Igen nagy elérést építettek ki a webshop révén (hírlevél, facebook, honlap). Nem kell megtagadnom az elveimet, alter, módszer- és szerellenes cikkeket írok, elfér a csirkerizs mellett a böjt és a ketó.

https://shop.builder.hu/a-testmagassag-novelheto-a5371

https://shop.builder.hu/a-forditott-tortenet-a5374

Itt vannak a régebbi cikkek, majd frissítem a linkeket:

alternatív szemlélet a gyúrós oldalon

Az Amiről az orvosban… volt egy kilencrészes sorozatom.

De oda készült a Simonyi Balázs-, a Zazi-interjú is, Eszterrel is egy interjú, tornázós sorozat a fotókkal és több tucat fordítás. És náluk jelenik majd meg a ketós könyvem, vagyis a kiadó cégcsoport vonatkozó ágánál.

Az újságírói munka kicsit átszivárog a blogra, sajtótájékoztatókra járok, főleg kulturális rendezvényekről, filmekről adok hírt, teszek közzé előzeteseket a blogon és annak facebookoldalán, de ide tartozik az ország tortája meg a cukorbeteg éves rendezvény is. Soha nem ajánlok olyamit, ami nem tetszik, amiben nem hiszek.

minden nap egy kérdés 3.

Ez csak kis színes. Készül egy másik poszt is.

a blogger válaszol

te számolod a lépéseidet?

Igen, végig az összes maratont, félmaratont is, a két tavaszi versenyt kivéve. Ezt szoktam meg, 2002-ben kezdtem így futni. Olyan a fejemben a számolás lüktetése, mint egy háttérapplikáció. Ahogy a jógaórán a patak csobog és szeráfok furulyáznak, csak ez nem modoros. Ez józan, racionális, mint az anyai családom. Segít fókuszálni, elringat, mint a meditáció, én amúgy is furcsán bensőséges viszonyban vagyok a számokkal. Közben tudok másra is gondolni, a tájat figyelni, elmélyedni, vagy akár beszélgetni is.

Mást is számolok: lépcsőket, úszástempókat; szaunában a lélegzetemet (arra törekszem, hogy hat másodperc legyen a ki-belégzés ideje). Ha ki kell tartani, akkor jól jön ez a technika. (És el se mondom, még miket.)

A távot nem tudom, se a tempót, amikor futok, nem használok kütyüt, így a lépés a mértékegységem. Engem a futásban az a jellegzetes tudatállapot és a megszakítatlan jellege érdekel: végig benne vagyok, nem szeretek a kutya kakilása, ivás, pisilés, forgalom miatt megállni, és egy lépést se gyaloglok.

A tempóm sem érdekel, nem vagyok kompetitív egyáltalán, magamat sem akarom legyőzni. A futás élményéért futok, versenyen a tömeg és a pálya élményéért. Figyelek a testemre, és szeretem, ha könnyed és jóleső a futás. Nagy ritkán futópadon gyorsítok, ott egyébként nem mindig számolok lépteket, de tegnap például igen.

Amúgy néha gyorsítok az erdőben is, de nem esik jól, nem úgy szeretek futni. Nyugodtan nevezhetjük ezt kocogásnak amúgy, vagy lehet, hogy én nem szeretek kilépni a komfortzónámból. Nem bánom. Az a célom, vagy inkább ennek a spontán gyakorlatnak a haszna, hogy évtizedes távon, sérülések nélkül, jólesően, kiégés nélkül tudjak futni, ne legyen benne stressz, soha ne utáljam.

Nem azért írok a lépésszámlálásról, mert másnak mint módszert ajánlom: nem ajánlom, ez egyéni furcsaság.

minden nap egy kérdés 2.

a blogger válaszol

az egész internet harsogja felé, hogy beteg, de soha nem fogja elismerni

Ezt Gumiszoba, Murinai Angéla írta rólam.

Ööö, Angéla, az internetnek nincs igaza. Nagyon fontos, hogy értsd: a tömeges, a névtelen, az ellenséges kommentelés, a figyelgetők, a szaglászók, a szöveget elemi szinten sem értők, a felületesek ítélete, a gagyi okoskodás, sőt, a lájkszám nem olyasmi, amire egy igényes ember hagyatkozhat. (Utóbbit lehet manipulálni, megvásárolni, ezért sem.)

Aki világosan látja, régóta tudja, mit akar és merre megy, az nem figyel ezekre. Még ha bajban lennék, sem a hőzöngőkre és elfogultakra hallgatnék. Sosem tettem. Én nem vagyok beteg: ami hajlamot hoztam kényszerűen, ami traumám van, azt nagy erőkkel évek óta tartom rendben, pont az oly sokat gyalázott sporttal és a ketogénnel. A ketogén, az kitűnő szorongás, depresszió ellen, megemel, igazi zen! Csak hát csinálni kell, azt nem lehet megúszni. Így van ez, ha az ember eredményt akar, nem lehet ide-oda kapkodni.

A tömeg Barabbást kiált, és sosem mond igazat. Egyre több szó van arról okos emberek beszélgetéseiben, hogy maga a net mint üzem, a csoportos, arctalan, felelősséget nem vállaló hergelődés, a rosszindulat, a post truth társadalom mennyire kártékony és beláthatatlan. Én szóltam. Már 2012-ben is.

Én másképp élek, mint azok, akik engem megítélnek és le akarnak járatni. Kell egy bokszzsák nekik. Nem cserélnék velük. Jól vagyok. Csinálom a dolgom. Ki merek állni kétrészesben, vállalva az idő nyomait és a hibákat, nem csak mondogatom, hogy milyen vagyok.

A normatív ítéletek szerint aki más, az rossz, azt kivetjük a közösségből, gúnyoljuk, alázzuk. ez szánalmas, ha földön fekszik, de ha jól is van, ha jobban él, mint a rugdosó, akkor meg felfoghatatlan is.

Amit írsz, az azért is fura, mert liberálisnak gondolod magad, amíg ezt távolról teheted. Amely értékrend elsődleges pontja a szabad életvezetés, a másik békén hagyása, a másság mint önérték tisztelete. Személyesen pedig nagyon is elvárod, hogy a te atipikusságaidat, életed egzotikus kanyarjait mások méltányolják, fogadják el, tekintsék értéknek.

Hogy is van ez? Ha valaki más, ha nem fér bele a normatív kertitörpés csokizabálós világba, azonnal vélelmezed, hogy őneki nem sikerült az élete, vagy egyenesen őrült?

Ha téged is így mérnének meg, az milyen volna? Ami különösen szívszorító: te, aki azért sok mindenről hallgatsz közben azt írod, meg akarsz halni, depressziós vagy, nem bírsz kikelni az ágyból…

Kezdj új életet, gyűlölet nélkül! Van kiút. De szembe kell nézned azzal, aki vagy.

Mindenkinek szívből kívánom, úgy éljen, ahogy szeretne, erre legyen lehetősége, és azt aztán élvezze is. Nézegetés, dühök, beszólogatás nélkül.

…a trotechnikus, az mindig elek-!

Kérdezz valamit s én megfelelek,

Nyáron nyaralok, télen telelek.

Mackó

Színházba vinném az anyukámat/páromat/bernáthegyimet. Ajánlanál valamit?

A jelenleg műsoron levő, újabb bemutatók közül:

Örkény, Tartuffe, Nagy Zsolttal és Znamenák Istvánnal, továbbá a hökkenetes Kerekes Évával

Radnóti, A művésznő és rajongói, Lovas Rozi, Bálint András, Börcsök Enikő és Rusznák András nagyon jók

A régebbiek közül:

Katona, A két Korea újraegyesítése (leveszik a napokban, állójeggyel esetleg még)

Örkény, József és testvérei (Aschertől bármi!)

Radnóti, Futótűz

Szkéné, Kohlhaas Mihály MUST HAVE, Nagy Zsolttal. Ejtsd: ‘kolhász’

Szkéné, Caligula helytartója (február 7-én csak) EZ IS MUST HAVE, életem öt legjobbja között a jellemezhetetlenül elemi Nagypál Gáborral, és magyar dráma, az egyik legnagyobb kortárs szöveg. Másodszor is nézzük.

Nyáron (május): Stúdió K (nagyon elkél nekik a bevétel), Peer Gynt, szintén Nagypál Gáborral

Átrium, A félelem megeszi a lelket, Hernádi Judit!

Átrium, Az Őrült Nők Ketrece

Nagyon meg fognak drágulni a TAO elvonása miatt a függetlenek jegyárai, és csak a legjobbak maradnak meg. Te is támogathatod ezt a talpon maradást: vegyél színházjegyet, ajánld fel nekik az egy százalékodat!

Összességében: két hely van, ahol mindig minden jó, az egyik a Katona (és a Kamra is), a másik (újabban) az Örkény (egyik sem független). Nagyon sok nívós előadás van az Átriumban is (független). Érdemes nagy színészeket és kedvelt rendezőket is kikeresni. Nekem nagy élményt jelentő színészek: az atipikus-zseniális Sodró Eliza és Patkós Márton az új két kedvencem, és megdöbbentett most a velem egyidős Nagypál Gábor két alakítása is. A régiek közül Mácsai Pál, Fullajtár Andrea, Nagy Zsolt, Jordán Adél, Bán János, Hegedűs D. Géza a kedvenceim. Rendezők: az örök Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás mellett Hegymegi Mátét fedeztük fel. Alföldi Róbert és Szikszai Rémusz is csodálatos darabokat rendez.

Életem legnagyobb színházi élményeiről itt olvashatsz. Ez mind archív. Jelenlegi élményeimet itt követheted, de ott kevésbé értékelek.

Jó film a BÚÉK?

Igen, jó. Ahhoz képest (hogy remake) is, és anélkül is. Közönségsiker lesz.

Milyen lett életed legjobb DEXA-ja?

Próbáltam több helyen is írni, hogy ezt bizony most eltoltam, Madrid miatt, ahol nem tartottam az étrendemet, és a félmaratonon kívül nem is sportoltam, mindjárt utána pedig műtöttek, ami után három hétig nem edzettem. Voltam viszont Madrid előtt egy InBodyn, ott jöttem rá, hogy ez így nem lesz jó. Pár olyan hónap alatt, amikor a futás volt a fő sport, és hetente vagy kéthetente jártam csak terembe, de amúgy naponta sportoltam (squash, akrobatikus edzések, úszás, futás), lement izomtömegem, és szemre is laposodtak a formáim. Pedig előtte úgy éreztem, örök fáradtságban és fájdalomban, hogy egy kicsit túlgyúrtam már magam, sok ez. Szóval a súlyzós edzést nem lehet abbahagyni, már ha számít a testösszetétel, és nekem számít. Nem kell naponta és maximális terheléssel tolni, de a fenntartáshoz a közepes, rendszeres terhelés kell. (Március végén megyek.)

Mi van Julival?

Jól van. Két hónap gyógyulás és szervezés után újra jár iskolába és itt nem alázza meg senki. Ugyanakkor még edzésén (teljesen máshol, jóval később) is előfordult, hogy régi, eredetileg nem gyűlölködő osztálytársa odalépett hozzá, és az arcába sziszegte: geci. Ez a börtönök működésmódja. Senki nem kért bocsánatot.

Valami nagyon elromlott, ezek a gyerekek nem tudják, mit cselekszenek, de az biztos, hogy életük egy pontján Juli rutinszerű megalázását, a játszmázást, az unalomból elkövetett erőszakot majd megértik és szégyellni fogják. Most is e szégyen csökkentéséhez kellek én, egyelőre a szülőknek, mint ellenségkép, ezért lettem népmesei figura. A tanítónő, ezt hangsúlyozom, a másik osztályéval szemben nem rosszindulatú vagy erőszakos, egyszerűen tehetetlen, a fejére nőttek a kis modern gyerekek. Ő valami meg nem magyarázott idegenkedéssel kezelte azt a helyzetet, hogy Juli magántanuló volt, de gondoltuk, kihúzzuk. Ebből is azt vették le a gyerekek, hogy ki lehet közösíteni Julit, aki egyébként mindent velük csinált, nem feltűnősködött, nem kapott kedvezményeket (azon kívül, hogy a dolgozatait nem osztályozták, hanem vizsgázott). Ő az, aki ne üljön oda, nem fér rá az osztályképre, az ő rajzát nem továbbítják a pályázatra, ilyenek. De nem csak őt bántották, maradt még célpont. A bully ilyen: ahol elkezdődik, ott elterjed, az érzelmileg szegényes gyerekek minden lehetőséget megragadnak, hogy valakit piszkáljanak, így erősítik az énjüket, és ezt a felnőttek szeme elől rejtve, minden következmény nélkül csinálják. Aki szól, azt meg még jobban megalázzák. Erre írtam, hogy börtönviszonyok.

Mást, konkrét részleteket az elmúlt két hónapról nem tudok írni. Elképesztő, milyen aktívan hazudoznak emberek, nincs bennük békítés, enyhítés, sem törekvés a konfrontatív, ám nyílt beszédre. Nekik is kell a szenzáció meg az ellenség, persze, hogy a gyerekük is folytatja a sunyi piszkálódást. A sértett anyukák látványosan gyűlölnek, amiért a gyerekük bántotta az enyémet, meg külön a blogért is (veszélyes, ha a dolgoknak nyomuk marad). Ezt látom (fizikailag, ott a suliban), és mosolygok. Edzeni kéne, csajok.

Dávidot is elvitted?

Nem, Dávidot nagyon szereti az osztálya, a volt ovistársak, matekból remekel, kreatív, jól érzi magát. Műanyaganyukára egyszer rászóltam nyomatékosan, hogy a leánya ne macerálja Juli helyett Dávidot.

(A gyerek bátyja, mint azt nemrég megtudtam, azt hazudta, hogy ő LÁTTA, hogy én MEGRÁNGATTAM a testvérét, és ezt elhitték neki. Kis kavarósok ezek, de persze szülői elvárásra. Az ősbűn az, hogy műanyaganyuka exe (aki az apa) májusban sorra lájkolta a képeimet, és egy közös ismerős is mesélte, hogy teljesen odavan. Venezuelai sorozat.)

Te, amikor írsz az életedről, számolsz azzal, hogy a konkrét érintett olvassa, és ennek tudatában írod?

Nem. Azt tudom, hogy egy-két beteg, felbőszült lélek ittragadt. De a többiek…? Itt lesnek, ez komoly? Még csak ki se teszem a facebookomra a posztokat. Harmincból egyet. Tudom, hogy olvashatja, de nem gondolom, hogy olvassa, hiszen ahhoz ide kell jönni, megkeresni, nem vagyok én nagy példányszámú napilap. Ezt a mohóságot viccesnek tartom, nem vagyunk már hatodik cések, elvégre. Úgy vagyok vele, hogy nyilván mindenkinek megvan a maga élete, azt nagyon nyomja a facebookon is, na, azzal lehetne foglalkozni. Ki vagyok én, végül is, mi van akkor, ha valahol, pláne név nélkül, megírom, mi zajlik, ők tartanak csak félemetesnek, hatalmasnak – vagy nem is engem, hanem az igazság kimondását?

Nem számolok a pletykakörrel, nem gondolom, milyen kotnyelesek, unatkozók az emberek, mert nekem az előző esti színházzal, a gyerekem dolgaival, az emberi kapcsolataimmal, a mosással, az edzésemmel van tele a fejem. Én azt gondolom, hogy az emberek azt olvassák, ami tetszik nekik, ami jó nekik, amit szeretnek. Nem értem ezt a nagy vitakényszert, kavarást, sunyulást.

De azt is tudom, hogy gyakran vesznek magukra olyasmit, ami távolról sem nekik szól. Vagy rossz a lelkiismeretük az adott témában, vagy általában ingatag az önbecsülésük. Nem az én hibám egyik sem.

Most erre is jön majd a hörgés, vicces, hogy ennyire biztos lehetek abban, hogy a zaklatók itt vannak, ugranak, kombinálnak. (Kommentben jelzem, amikor.)

Gumiszobával ez most…?

Az ő élete minden szerencsétlen fordulatáért, csapásáért más a hibás. Hogy én ellenség lettem, az azért döbbenet, mert ők mind itt szívták fel magukat, sokat köszönhetnek a blognak, gondolatokat, élményeket, kapcsolatokat, és bő egy évig napi sok órát pörögtek, buliztak itt. Rejtett identitással persze könnyű egyenesnek, eredetinek tűnni (így sem sikerült), de ezek ugyanazok az emberek, akik itt tapsoltak, kínos módon sztároltak és egymás sarkát taposták a blogszületésnapokon. Ami nem vall érett jellemre, nem vagyunk már tizenhat évesek. A múltat homályban hagyva éhesen keresik a befutás lehetőségét, ami jelenthetné azt is, hogy velem már nem foglalkoznak, de ők továbbra is itt figyelnek, visszaszólogatnak. Sárgák, hogy ők nem kellettek ilyen elemien, királynőként senkinek, hogy nincs kedvük edzeni, nincs bennük szenvedély, nem találták ki magukat, hogy mindenük utánzás vagy erőltetett ügybuzgalom, minden közéletiség arra megy ki, hogy Angéla elismerést szerezzen, díjakat, hírnevet, és a többi. De csak nem.

A kavarás célozgatásokban ment eddig, most viszont névvel említ, ezen sokan felháborodtak (én nem láttam). Erre jeleztem, amit. Ez aljasság. Nem szeretnék olyanokat a közelemben, akik ott is lelkesednek, és nem értik ezt a helyzetet erkölcsileg. Nincs kedvem ezzel fogallkozni.

Kozma Szilárddal mi van?

Nem tudom, de nem tűnik úgy, hogy prosperál az élete. Rögeszme lettem. Egyébként meg az lett, ami várható volt. A nem tehetséges, hazug, agresszív, kavarós emberek lejtőre kerülnek. Reméljük, meggyógyult az aranyere.

Teljesen ellehetetlenülve, elszegényedve két feljelentést tett, mindkettőbe belekevert engem és másvalakit is. Az elsőt jogerősen (Kúria) lezárták, az a blog, amelyet a feljelentés illet, nem bűncselekmény, ezért nem is nyomoztak. A második miatt, ami egy facebookoldal, megyek kihallgatásra januárban. Azt hiszem, pénzt akar. Ki lehet ezeket (a részleteket, a vádjait, a facebookoldalt) keresni, ha valakit érdekel,  de annyi értelmes dolog van, én úgy vagyok vele, hogy aki erőszakosan provokál, figyelmet akar, arra csak azért sem figyelek.

Nem érezted, hogy most a beteg gyerek témával túllőttél a célon?

Én meg tök régóta azon filózom, hogy a harsánykodó jóembervagyok-igazamvan -énvagyokazokos magánszámaikhoz embereknek miért van rám szükségük. És hogy utána még miért kell visszajárkálni, rám célozgatni. Akár évekig. Miért?

Értelmes ember nem fél az igazságtól, engem pedig nem lehet tabuk felvetésével bekussoltatni. Nyilvánvaló, hogy át akarjátok nyomni másokra az életetek kudarcait, passzív mulasztásaitokat, süppedni akartok, fenntartani a jól ismert önfelmentéseket. Engem megtenni bűnösnek – és nem magatokon dolgozni. A mindenszidás gesztusait általában bátornak tartják, de valójában nem az. Mindent szidni a legkönnyebb, egy automatikus NEM minden elé, és kész is.

Gondolkodni, becsületesen ítélni nehezebb. A szegénypártiság meg az elviség kamu, emberünk ugyanúgy elteszi, ami jár, és nem érdekli őt más, csak hogy hatásosan höröghessen valahol.

A “magas az adó” siránkozás is nevetséges: a háromnegyed ország bő két évtizede adóelkerül, feketén keresi a nagyobb pénzt, költségekkel és más nevére szóló számlákkal trükközik, elvált apukák százezrei voltak ama adómentes minimálbérre bejelentve, és persze ennek megfelelő az adókulcs is, hogy mindenki okosba’ nyomta. Alacsony adót sem fizettetek be, számlát vagy nyugtát kérni egyenesen botrány. Ez ugyanúgy van a magukat különbnek hívő “ellenzékiekkel”, mint azokkal a döbbenetes emberekkel, akik harmadszor is hatalmora szavazták a Fideszt.

Egy beteg gyerek történetét felhasználni, mert “erre majd nem tud mit mondani”, ezzel provokálni, az a ciki. Nem tudom, hogy akinél én “kiverem a biztosítékot”, az miért jár ide. Tán pont ezért? És továbbra sem értem, miért gondolja bárki, hogy ha 1. felháborodni, engem rajtakapni, feszültséget kelteni, ellenemben hűdeokosnak (sportosnak, műveltnek) tűnni jár ide, 2. nem érti a mondataimat, nem is érdekli a téma, csak ontja a dumát magából, akkor hogy várhatja, hogy én (vagy a többi olvasó) majd őt komolyan veszem.

Ismét kiderült, hogy én diktátor vagyok, aki másokat elnyomok. Ez már volt Minden Árontól is, zseniális. Ez az ember rám verte a cerkát, minden elképzelhetőn túlmenve, a legaljasabb módokon manipulált és zaklatott, majd kikérte magának, hogy erről nem hallgattam. Egy álnév!

a blogerina cenzúrázza-kitiltja- átírja-meghamisítja ,elemi és alapvető jogait, tehát a védekezés , a helyreigazítás jogát vonja el-diktatórikusan . És a szabad akarat végrehajtásának megakadályozása miatt megélt kudarc , egy cél elérésének ellehetetlenítése, bántó-agresszív, durva, támadó módon történő megakadályozása miatti felháborodása nyomán, akár még frusztrált is lehetne. ( frustratió-csalódás hiedelemben, várakozásban , hasztalan tett ) De nem az. Ezt onnan lehet tudni, hogy képtelen lenne egy olyan értelmetlen, magyartalan fent idézett mondatot leírni, mint az íróagyú tanárnő. Vagy tanáragyú írónő.

És most:

Teljes döbbenet…
De nem baj, nyomjad csak, mint drága minielnökünk a kisvasútját. Hajrá, hosszabítsd meg Bicskéig…

Kis szépséghiba, hogy ez nem közös tér, nem közpénz, én nem vagyok döntéshozó, és amit én csinálok, az közvetlenül nem hat az olvasóra. Ahhoz bizony ide kell jönni, olvasni, megfigyelni. És az se árt, ha érted az érveket, elolvasod a posztokat, érdekelnek a témák – ha nem csak a fölény lehetőségeit vadászod.

Ez az ember arról ír, ki, mi a kultúrember minimuma. Annyira átlátszó, hiszen ellenem akar okos lenni, bassza a csőrét a blog, bosszút akar állni, amiért ki van tiltva. Így mindjáért nem akkora erkölcsi ügy az érvelése, inkább kicsinyes frusztrációnak tűnik.

A kommentdoboz feliratát jó lenne komolyan venni: a kommentelés lehetőség (értsd: nem kötelesség és nem is jog), nyitott és jó szándékú olvasóknak. Ezt még el kell majd néha mondani, mert a pitiánerség, a gyenge jellem örök.

Lehet kapni a könyvedet?

A 2016-ost, mármint. Nálam még tizennégy példány van, szívesen küldök. A Libriről és hasonló honlapokról is rendelhető. Csakazolvassa – én szóltam a címe.

Még mindig a (konkrét hely) edzel?

Nem. Tizenöt hónapig jártam oda, a legjobb terem a fővárosban. Most egy közeli terembe van bérletem. Nagyon fontos, hogy szellős legyen, ne billegjen a futógép, legyen fény, ne legyen büdös, tisztességes legyen a szauna, és hogy ne legyen messze. Így döntöttem.

*

Kérdezzetek.

legyen egy kvíz, olyan szépen borús ma az ég

80 százalék a küszöb. Ha nem éred el, megy érted az albán maffia. Az én élményeimhez, érdeklődésemhez kötődik az egész – na de te is ahhoz kötődsz, barátom. Take Our Quiz!