népszavazási kisokos, avagy gyakori tévhitek a transzneműségről

Nemváltó óvodások és szoknyás bácsik a napköziben. Anyjának panaszkodó kislány, azt mondták a suliban, “ha akarsz, lehetsz fiú”. Hahaha!

Rosszul vagyok, hogy direkt elferdítik. Nem óvodás, hanem kiskorú (18 alatti) szerepel a népszavazási kérdésekben. Nem csak műtét lehet a kezelés (bár műtét is rémisztően sok van): pubertásblokkoló, mell-lenyomorogatás, péniszhátragyömöszölés (tucking), hivatalos és feketepiaci (!) hormon és “megerősítő” pszichológia, tanácsadás is. És igen, tényleg azt mondják, hogy csak vágyakon, érzeteken, a megfelelő kategóriák ismeretén múlik a nemed.

Nem, nem vagyok fideszes. Hanem nem bírom a hazugságot és az utána nem nézést. Ti, balos újságírók, ennél jobban tudhatnátok, mi a gond a gendertémával. És gyanítom, tudjátok is.

Hát megőrültem én, hogy vállalom? A barátaim mind ellenzékiek (és mennek szavazni, nem is tudnék kit felhívni), általában kritikusak a genderőrülettel szemben, okosak, jól forog a nyelvük, de nem beszélnek róla a nyilvánosság előtt. Szinte senki.

Épp ezért kell. Ezen a pénteken különösen.

A legmeghökkentőbb: ellenzéki kommentelők tömegesen háborognak, hogy ha nem lenne a nagy felhajtás, akkor erről az”aberrált” jelenségről (buzik, nemváltás) nem is hallanának a gyerekeink. De most a plakátokról megtudták. Most minden gyerek erről kérdezget, aztán még kedvet kap… Hát így képzeltétek az ellenzéki szavazót? Azt hittétek, alig várja, hogy homlokára csaphasson: már értem! Hogy tudományosan edukálják a gender expressionről, a diszfóriáról meg a pánszexuális poliamóriáról! (Én ezt továbbra is megcsalásnak nevezem.)

Miért buzdítanak ilyen hevesen érvénytelen szavazásra? Mitől félnek ennyire?

Tényleg veszélyes az “uszítás”? Vagy épp a melegek, transzok nyomulása a veszélyes?

Szerintem jelen formájában egyik sem veszélyes. Se a melegekre (stb.) nem veszélyes a fidesz kampánya, se a jó (szabad, méltóságteli, nyugatias) életre nézve az, ha nem kérsz a műsorból, mert gyanakszol, hogy a szivárvány egyszerűen divat és érvényesülési stratégia. Illetve: mert nincs pofád jómódú, emancipált, szabad emberek (férfiak) túlhizlalt egójáért még kampányolni, a háborúhoz, a szétlopott országhoz, nyomorhoz, az elnyomott nőkhöz képest.

Egy kis hangulatbeli következménye van csak a téma pörgetésének. Elterelésképp vetette be a kormány, persze, mert háború van, mert az oroszoktól függünk, mert ezek a járványt is lopásra használták, mert eltűnik a Balaton, a Fertő, mert semmit nem csinálnak klímaügyben, mert tarol a korrupció, az egyház megfojtotta az államot, az állampárt meg a kultúrát és a civileket, romokban az eü, az igazságszolgáltatás, az oktatás satöbbi.

Bővebben…

Védett: nőnap közeleg: nemet mondanak a patriarchátusra

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

a melegek örökbefogadásáról

Semmi trükk a címben, tényleg ez a téma. Nem leszek hosszú sem.

3. Kérem vissza a szavakat!

Nem mindegy, mit jelent az, hogy család (nő, női nemi szerv, nem). A család az család, szerintem is: tehát nem érzet meg metafora, hanem apa, anya, gyerekek. Hogy ez kinek fáj, ki nem érti, én fel nem foghatom. Nem, nem minden család. És definiálni kell a fogalmat, minden jogaszabály definícióval indul, mert a törvények, intézkedések, a politika a pontosan értett szavakon alapulnak: családtámogatás, családi adókezdevezmény, családi belépő kinek jár?

Hol a határ a gumifogalmak nyújtásában?

Aki megsértődik, hogy akkor ő másodrendű, mert nincs gyereke, férje, az nem érti, mi a különbség társadalmi és egyéni szint között. Nekem sincs férjem. A hisztis “állampolgárság” norma lett: nemhogy nem ciki, kötelező. A sértődöttség mint ellenzéki tett, az érzésekkel és személyes történetekkel érvelés mint őszinteség, nulla gondolattal és józansággal – ezt terjesztették el a netes cirkuszhercegnők.

Ugyanez a közeg, meddő és klimaxos nők, túllihegte, hogy a gyerek akadály és teher, ne szüljetek, bolygóvédelem, abortusz mint jog, és mennyire ciki anyának lenni. A max: “gyereket lájkért” majomkodás.

Nem is hisz nektek már senki.

4. A szexualitás etikája

Hahó! A szakadék nem a nyitott gondolkodásúak meg a bigott homofóbok között van, hanem azok között, akik elidegenítették, szórakozásnak és kipakolandó kontentnek gondolják a szexualitásukat, kívánságalapon válogatnak, meg azok között, akik szemérmesen, emberien élik meg, tisztelettel, alázattal, intim csendességben. Én, aki nem társkeresőzöm, nem írok álmenő eszmefuttatásokat meg menőregényt a vágyaimról, kalandjaimról, a szexualitást szentnek, mert életlehetőségnek tartom, nagy vonzalomhoz vagy meghittséghez kötöm, mely “vaníliának” neveződik ettől. Akinek nincs, az locsog róla izgatottan (hummelzsolt kommentelői). Nem értem, mitől lett politikai téma, hogy ki mit érez, hogyan szexel, kire vágyik.

Én a tárgyiasítást, menősködést, hasrsányságot utasítom el, heteróban is, és melegeket se dédelgetek, ha elidegenítő, amit képviselnek, jogként meg menőségként jelenítik meg az intim életüket. A szex nem szórakozás, a gyerekvállalás nem vágy dolga és főleg nem jog. Ha meleg párok jogként követelnek gyereket, házasságot, akkor ők nem értik, mi minden következik az ivaros szaporodásból. Nő mindenképpen kell, őt kiiktatni a gyerek életéből visszaélés (béranya, baráti teherbe ejtett nő lemondatása).

Gyerekhez jutni a heteróknak sem jog. A gyerek nem jogból lesz, hanem…

Nem is nagyon leplezik, hogy jognak tartják. Figyeljétek az első két mondatot, sunyin a szülőkhöz kerül a “lehetőség” és annak elveszítése, plusz az eszményítés:

5. Vágyalapú életek

6. Gyerek nem azért lesz, mert nagyon szeretném, nem azért, mert jogom van, és nem is az állam biztosítja, hanem…

8. A privilégium félreértése

Előny, kiváltság, ciszheteró privilégium. Mellyel elnyomom a melegeket és transzokat. Na, elmentek ti a büdös francba. Nem egyének nyomnak el, hanem viszonyok, hatalmi csoportok. Hogy én egészséges, termékeny nő vagyok, akiknek különösebb bonyodalmak nélkül lett, lehetett gyereke, és ezért nem kérdőjeleznek meg, azzal nem nyomok el senkit. A heteró lét nem a melegek elnyomása (ezzel szemben: férfiak a nők energiájából, munkájából, reprodukciós vállalásából élnek; a fehérek hagyományosan a más bőrszínűek javait szipkázzák). A gyerekcsinálás nem igazságossági kérdés. Annak elnyomás csak, aki fordítva ül a lovon: ő is gyereket akar, ide neki! De nőt nem akar, a nőt kitúrná. Hát akkor nem lesz (saját) gyereked. Kire haragszol?

Ne ajánlgasd ezt a melegeknek, ne toljatok durva nőelnyomást elkényezetett nyugatiként keleti, déli államokban. Ebből a szempontból aggályos, ha rögös az örökbefogadás útja, de az ipar mindenképp virágzik: a szőke, nyugati urak saját gyereket akarnak.

mikor van vége a házasságodnak?

Tanácsadó rovatom férjeknek.

(Amúgy én nem adok tanácsot és nem segítek. Mármint ilyen “meséld el, megoldom” módon.

Pedig kérdeznek. Érdekli a véleményem, én hogy látom. Mert ugye mindig írok ilyen témákról. És az olvasó mindig magára vonatkoztat. Nagyon ritka az, akit ilyen elvonatkoztatva érdekelnek a jelenségek.

Én viszketek attól, hogy tekintélyszemély legyek – olyat nem tűrök magam fölött sem. A te dolgod tudni az életedet, és ez felelősség is. Főleg ne akarj nálam megfelelni, hogy nézzem, te milyen ügyesen visszaszóltál, lefogytál, elváltál. Én írok, emberekkel nem foglalkozom. Nekem a jelenség az érdekes. Egyáltalán, ami nem kölcsönös viszony, az nagyon félre tud menni.

Nem tudom a te életedet, és azt sem, mik színezik azt, ahogyan magadról és a másikról beszélsz. És nem dolgom ez. Viszont a lényeglátós látással látom, értelmezem és megfogalmazom, mik zajlanak, és ha ebben magadra ismersz, akkor lehet tanulság.)

Most pedig leírom, mitől mennek tönkre a házasságok. Úgy általában.

Bővebben…

mit tegyél az okoskodó férfival? 1.

Köszönöm a gazdag anyagot, fiúk!

Mit jelent a mansplaining? Honnan ismered fel?

A mansplaining, a paternalisztikus kioktatás, a férfias okoskodás, a fölülről beszélés láthatatlan és mindennapos maszkulin kommunikációs stratégia, egyben hatalomgyakorlási forma két felnőtt között; férfiról nőre irányul. Hirtelen az lesz az érzésed, hogy a férfi, aki hozzád beszél, voltaképp a főnököd… a tanárod, a gyóntatóatyád… vagy a webcam megrendelője, miközben nem az. Ő ad feladatot, ő az okos, neked figyelned kell, neki dolgozol, atyáskodik, tévedéseket korrigál, megment, türelmes vagy épp parancsoló. Bővebben…

hogyan neveld a párod gyerekét?

Aki utál. Vagy legalábbis gyanakvó. Merthogy elszeretted az anyjától az apját.

Megbontom a posztok, vázlatok eredeti, tervezett sorredjét, mert most mesélte ezt valaki, és nagyon feldúlt. Egyszerű, egyértelmű válaszom van rá.

Persze ha tündérmesés, szeretetre, türelemre buzdító oldalakra vágysz, ahol komolyan használják a “párod” szót, akkor hajrá. Itt én nevükön nevezem a dolgokat.

Mert ugye ez, hogy a szerelmed gyerekével is kéne valamiféle nevelői viszonyban lenned, felelősséget vállalnod, nehéz helyzet. Sok verítéked, könnyed és agyvized fog elfolyni, ha apa az a férfi, akit szeretsz, és főleg ha nem is szépen vált el. Ha téged tartanak oknak, figyelnek, kibeszélnek.

A kontextus tágabb: az egész előző életéről van szó. Én azt mondom, az előző feleséggel, előző családdal ne akarj találkozni, egyeztetni, ne hagyd, hogy téma legyél, hogy kibeszéljék a dolgaidat. Ne engedd közel a múltat, a mások életét, de annyira ne, hogy még a szerelmed szavai által se. Ne hallgasd a panaszkodását, idegeskedését! Ne vegyél részt ebben.

Félsz, hogy mit szól, hogy ezt nem teheted meg? Pedig neki is üdítő lenne egy sziget, ahol nem folyton a búbánattal, kicsinyes húzásokkal vagy rikácsolással manipuláló feleség meg a duzzogó, problémás gyerek a téma. Ahol ez nincs, mert ott más van: ti ketten, boldogan. Ha elvárja, hogy vonódj be, hogy értsd meg, szidd te is a nőt, sajnáld a férfit, akkor kérd meg, hogy hadd maradj ki ebből. Döntött, vagy nem? Segíteni nem tudsz, ez nem a te életed, bármilyen részvételed csak újabb nehéz helyzeteket generál. Bármennyire vonódsz is be idegenek életébe, jól te ebből ki nem jössz.

A gyerek pedig, akit egy sértett nő kémnek használ, el fogja mesélni, hány push up melltartód van, és azt is, hogy nem mosogattál el szombat este.

Felnőtt embereknek más felnőttek magánéletében semmi dolguk. Ez jog és kötelesség is. Elvárhatod, hogy hagyjanak békén, és te se hatalmaskodj mások életében, aki ilyet tesz, az primi- és manipulatív. Nem kell tudniuk rólad, nem érdekes a véleményük sem. Lehet (és miel kell, szokták is) ezt jóindulatba csomagolni meg segíteni akarni a férfinak, és biztosan az “anyós” is “meg akar ismerni”, de mindig ugyanaz a vége. Mindenki gyűlöl, te meg védekezve magyarázkodsz és sebeket szerzel. Bővebben…

fantasztikus felfedezéseim negyven fölött

O-nak és kiddynek

Még mindig fekszem. És rájövök mindenfélére.

Tele van a fejünk azzal, hogy hogyan kellene a dolgoknak lenniük az életben. Honnan vesszük ezeket a biztos képzeteket, például a házasságunkkal kapcsolatban? Filmek, narratívák, hepiendek. Univerzális történetek, amelyeket azonban egyikünk sem élt át: meg tudták beszélni, újraélesztették, megoldották, kiderült, hogy mégis. Kapcsolati szakértők netes, magzinos okosságai, barátnők “egy normális házasságban…” eszmefuttatásai – valójában önérdekű, moralizáló elvárásai.

Ilyen panaszok, kínok voltak bennünk feleségként:

https://csakazolvassa.hu/2012/05/27/leszoktam-rolad/

Megmondjam a választ nyolc évvel később? Bővebben…

“nuku nuni néni” – hogyan zsarold szexszel a szerelmedet?

A témát és a megfogalmazást Kovács Csillának köszönjük, aki teeztnemtudhatodhajnalkám, egy itteni kommentelő és a közösség kedvence (már nem. Döbbenet, ahogy emberek kifordulnak magukból. Az a hatalmas rajongás, így szeret, úgy csodál…).

Köszönöm, Csilla. Nekem soha a büdös életben eszembe nem jutott volna ilyesmi, pedig volt pár szabad szájú barátnőm, néhány heves saját kapcsolatom, és még nagy fájdalmam, válságom is velük.

Történt ugyanis egyszer, amikor épp mély válságban voltam, hogy merre tovább és vajon mit akar a szerelmem, mert nagyon akart, mindent akart, de aztán mégse, mert kikapott érte, én meg nem értettem, hogy miért nem felnőtt, egyenes, mit kéne nekem tennem… és ez közügy volt akkoriban, mert ennyire belemásztak az életembe az olvasóim, és én nem gyanakodtam, hogy majd visszaélnek mindennel és ki fognak akarni ezekkel csinálni, hát hogy is lehetne? és miért tennének ilyet? Én nem tennék ilyet. Az én hibám, nem tagadom.

És persze ezért az érzelmi intenzitásért irigyeltek meg olyan gyűlölettel, ebbe a sebezhetőségbe szórták aztán kéjjel sót – szóval, Csilla ekkor a címbeli három szóval azt a javaslatot tette, hogy zsaroljam a férfiút szexmegvonással: nuku néni néni, majd akkor dönt.

Micsoda hatalmunk van nekünk, nőknek. Bővebben…

felcserélődött nemi szerepek

Meg kell mondjam, a születésnapi posztba beválogatott ha igazi Nő akarsz lenni című írás kommentjein ismét jól szórakoztam. Ki ne hagyjátok!

Ott írja egy kommentelő:

…úgy látom, van egy pár domina itt rajtam kívül is. Elméletben annyira jók vagyunk, mint a rosseb, de mondjátok már meg, hogy lehet a férfi saját magába vetett hitét fenntartani, amikor
1. azt imádjuk benne, hogy feminin, virágot hoz, mindenre emlékszik, meglepetéseket szerez, gyengéd, kedves, felnéz rám, pedig ő sokkal okosabb, a gyerekkel is olyan türelmes, mint én sose, de közben meg
2. hajt a motor, mert most van jó munka, most van pénzkereseti lehetőség, és amúgy is sokkal gyorsabban és hatékonyabbak intézek férfiasnak tűnő dolgokat, de pl. nem szeretek főzni meg bevásárolni, azt ő csinálja (a többi házimunkát imádom és nem is adom senkinek), és most neki nincs annyi munkája, vagy ha van nem keres annyit vele, mint én, szóval helyenként felcserélődtek a szerepek.

És alapvetően nincs baj, de néha érzem, hogy azért kicsit őt is bántja ez, mert régen nagyon nem így volt.

Akkor nem írtam, de ez a fajta magyarázkodási kényszer, önkritika, a (később kifejtett) “sok vagyok”, “mit eszik rajtam” is egy női működés, önbecsülési krízis, sajátos imposztorszindróma. “A nő, amint felelős a férfi önbizalmáért, általában a kapcsolat egészségéért” egy téves séma.

Én is ebben vagyok, voltam. A házasságomban is, most is. Mit eszik rajtam? 

Biztos mert jó vagyok, mondja a 2020-as énem. Mit tudom én. Nem nekem kell tetszenie, elég, ha neki tetszik.

Akkor is írtam rá, a válasz egy fontos részlete a munkamegosztást illeti:

Látjátok, ti elférfiatlanodott férfiakról beszélők, mennyit ront egy _emberen_ a mosogatás, kakifeltörlés? No, egy nőn is pont annyit ront. Uncsi lesz tőle.

A buzgón pelenkázó, kötelességtudó férj, a MENNYIT SEGÍT, na, az a tuti válóok.

Nem azért, mert feminin, hanem mert stresszes és bűntudatkeltő. Csóválja fejét a szomszédság: pedig milyen jó apa volt, hát semmi sem jó a nőknek?

Ez végül is csak annyi, hogy ne legyél rossz fej, elvárós, humortalan, lihegő, táblázatból élő, kisszerű, fillér- és percbaszó, kontrolláló, mert az megöli a kapcsolatot. A hódolat, virág, szülinap, figyelmesség pedig semmiképpen nem feminin: van egy értelmi-érzelmi-lelki egészségbeli szint, nem túl magas, ami fölött a macsóskodás, lustaság, érzéketlenség, a nemszeretés csak idegesítő, kicsit sem férfias. Én ezeken a gesztusokon egészen meghatódom, szerelmes leszek, így, ennek révén válik a másik férfivá. Ő, aki engem, aki nő vagyok, mert annak érzem magam, éspedig buta, heteró gyönyörrel, erősen szeret.

Buta heteró gyönyör, ez a szerelem.

Mennyire éljük meg, hogy nők vagyunk, miben éljük meg? Mert ahhoz képest, annak komplementereként férfi a férfi. A nem-az.

Hogyan jelenik meg a nőség és férfiség egy jól működő, egyenlő kapcsolatban, milyen az, ha a nemi szerep nem a hagyományos leosztáson alapuló, korlátozó önfeladás? Egyáltalán: létezik-e ilyen esszenciális nőség? Nem pont azért vagyunk feministák, hogy ezt eltöröljük?

A válasz egyszerű és bonyolult. A mi neveltetésünkkel, jelen társadalmi állapotban létezik nőség, és fontos. Semmiképpen nem valami ellenséges, kritizálandó minőség, hanem tiszteletre méltó. Mármint akkor, ha lehántjuk a külsődleges elemeket róla, ha megéljük a lényegét. És de, ezért vagyunk feministák, hogy lebontsuk, pontosabban hogy elérjük, hogy kényszerítő ne legyen, hogy meg nem élése ne vonjon ekkora büntetést maga után, de az egy másik szint, az elvek, nagy struktúrák szintje.

Régen ezt ellentmondásnak gondoltam. Mert a szerep tanult, tehát kultúrafüggő és ekként megváltoztatható, és ha megváltoztatnánk, bizony szebb lenne a világ, mert egyenlőbbek a viszonyok és kevésbé merevek az elvárások, és abban a világban már nem így nevelkednének az emberek. De az az igazság, hogy a biológia és az abból adódó út nagyon erős.

Egészen megélni a szerepet, avagy: teljesíteni a feladatot, az emberit, az íróit, a nemit, az jó érzés. Harmónia. Jó érzés sodróan vágyni, befogadni, teherbe esni; egyenesen katartikus könnyen, alkalmasan, sodrásban szülni (szültem otthon, azért mondom), és gyönyörűséges a csecsemővel tapadva, tejszagban úszva, elemien létezni. Egyébként, ahogy élünk, ez nem egy tipikus, könnyen megélhető élmény, mert bármilyen erős a biológia, minden műszeres, parás, elidegenedett. De aki alter, vagy mázlista, megéli, és semmiféle elvnek ehhez az élményhez nincs hozzáférése, az elvet csak az harsogja, aki nem élte meg az élményt. Az élmény (szerep, nőség, élettapasztalat) hiánya, sérülése gyakori, de attól még kudarc, és ha a nőket támogatjuk, és nem akarunk (hiszen nem is tudunk) a biológiánál, emberi jellemzőinknél okosabbak lenni, ha boldogságot, jó életet akarunk nekik, akkor a könnyű, szép szüléseket, a természetes-humán működéseket támogatjuk, nem pedig a harsány különbözéseiket és sérülésüket identitássá tevő hangoskodókat, vagy épp a tápszert mint a nők függetlenségének zálogát, vagy a hat hét után munkába állást és bébiszitteres gyereknevelést. Miért? Mert a fajunk ilyen, és a biológia erősebb a társadalomnál. Az élet úgyis nehéz, a diszharmónia fárasztó, nem kell  bele merő önigazolásból újabb feszülés, trend generálta különcködés, konfliktus.

Csak a visszaélés nem jó. Ezekre a testi, szerepbeli jellemzőkre hivatkozva, ezeket kihasználva elnyomni a nőket. Rájuk hagyni minden monoton és nehéz melót, ingyen reprodukáltatni velük a munkaerőt, és még le is nézni őket ezért, munkába álláskor büntetni.

És ezért gáz nyomasztásról meg szülesztésről posztokban hangoskodni, vagy eltávolított méhhel azon dühöngeni, hogy a nőt, ha nem szül, nem nézik semmibe, valamint (közírásban!) irigykedni az anyák plusz szabadnapjaira – az efféle fájdalmakat magánban, terápián kellene gyógyítgatni. Nem a társadalom nyomaszt, hanem a méhed és a hormonjaid, és ha ellenállsz, vagy nem működnek, vagy nem hagyják, hogy megéld, az megkeseríti az életed.

Nagyon hallgattam róla, mert érzékeny téma, de erősen idegenkedtem azoktól, akik ezt tagadták.

Jó érzés gyengéden, bízva, férfi iránti vággyal, gyönyörrel szeretkezni, és ezt kár bármiféle elvvel, gyanakvással, aktivizmussal elrontani. Jó érzés gondoskodni is, csak melós. Egyébként pedig jó érzés más utat járni, szuverénnek lenni, lázadni, különbözni is, mikor mi van épp.

Vannak ezek a netes hangoskodók, általában valami súlyos fájdalommal, és ők előszeretettel ostorozzák azokat, akik többségi módon (bután nem merve másképp élni, vagy belső lényegből fakadóan, ez mindegy) megélik a szerepet, mert összejött nekik. Ki nem lát át ezen? Ez a vádaskodás egészen aljas tud lenni: attól elnyomó valaki, hogy többségi. Vagy szerencsés. Császárosok a hüvelyi szülőket éppúgy macerálják ilyen alapon, mint transzok a ciszeket.

Az örök különlegesség, kitűnni vágyás, elvlobogtatás, a divatok szerinti önmeghatározás, a figyeleméhség a fejlett világ unatkozós, sivár lelkű, fiktív problémája.

Ennyit az elvekről, a furák és én című posztban az önsajnálatba, áldozatiságba, értelmetlen háborúságba forduló ügyeket már bíráltam. Ahogy beülnek férfiak a feministák nyakába, arra hivatkozva, hogy ők nők, azt meg itt.

Ami a kapcsolataink mindennapjait illeti, én 2020-ban azt gondolom, hogy egy kiegyensúlyozott, erősen lelki és intellektuális viszonyban nemigen jelenik meg a nemi különbség. Egyenlő, testvéri, vállvetve, intellektuális szövetségben éljük az életet, mindketten főzünk, cipekedünk, takarítunk, én mondjuk nem tudok vezetni, szerelni, hosszabb a hajam, más az arckrémem meg ilyenek, ebben is megélem a nőségemet, de nagyobbrészt a – nemtől független – személyiségvonásaink döntik el, ki mit vállal, ki hogy reagál és szeret, ki a rendszerető, ki a passzívabb.

Időnként van olyan helyzet (krízis), hogy az egyik fél támogat, összerántja az életet, erős, megvédi a másikat, ebben tud megjelenni az “erős, oltalmazó férfi” vagy az “anyás, gondoskodó nő”.

A másik, és ez a fontosabb: ha van igazi vonzalom a heteró kapcsolatban, akkor ott nem kell elhatározni, hogy ki hogyan viselkedjen: elsodor, egyértelmű és ellenállhatatlan a férfi–nő, és ez a kapcsolat legszebb része. Hogy a házasságban már alig van vonzalom, azt szokták rákenni a szerepek felcserélődésére, a nők “elférfiasodására” (szuverén létezés, magas kereset, karrier, saját életcél! ez volna a férfias, tehát a nem-függés, a felnőttség!), de valójában, ok mindegy, ezek az emberek egyszerűen nem kívánják már a másikat. Szerintem az a titka a tartós, erős szexuális sodrású kapcsolatnak, hogy nem kell (nem szabad) együtt élni, és nem kell az egész életet a másikra (lelkizés, pénzkereset, gyereknevelés, ügyintézés, házimunka, szex) rányomni, mindent tőle elvárni, mindent közösen megélni, mert az tönkreteszi azt a határokkal bíró személyiséget, amelyik a másikra sóvárogni képes.

A tanácsadó rovatokban van ez a “bátorítsd, hogy meséljen, okosnak érezze magát, domináljon”, szóval a lenézett férfit engedni, hogy kicsit azt hihesse, csodálják, eljátszani, hogy nem tudod, hol a motorháztető – hát, meg is érdemlitek. Senki ne mentegetőzzön azért, mert olyan, amilyen, annyi, amennyi, és azért se, ha esetleg megveti, mulyának tartja, unja a másikat. Úgysem lehet eltitkolni. Akkor váljon el. De legalább távolodjon el. És amúgy meg legyen ki-ki bátran önmaga. Ha ez nem elég a szeretésre, akkor az a kapcslat halott. Miért nem ismeritek el?

Ha egy kapcsolatban nem sodor el spontánul, időről időre a vágy, akkor azt nem érdemes párkapcsolatnak tekinteni, romantikát, teljességet tőle elvárni. Tönkretenni a szexuális vonzalmat, energiát nagyon könnyű amúgy. A megszokás is kinyírja, meg a nőkre testált “problémajunkie”, control freak lét is. Minden aggódás, kicsinyesség, ügybuzgás. A szerelem nagystílű, nem élhetsz kisstílűen.

Vagyis, nem a szerepborulástól vagyunk boldogtalanok és szexuálisan fagyottak, hanem attól, hogy rosszul, hajszoltan, inspiráció nélkül élünk, sérüléseinkbe ragadtan, őszinteség nélkül, ám összetapadva. Azt senki ne gondolja, hogy a régi fajta, beletördőve mosogató, képességeit elfojtó, szolgáló nő lelki baja kevesebb, szerepe harmonikusabb, ő maga kívánatosabb, virulóbb volt, vagy szívesebben szexelt, mint az emancipált. Épp ellenkezőleg: a régi típusú nő csak engedelmes, még azt se tudja, hogy neki ez nem jó, mert a vágyról, az élvezetről sincs fogalma. És amiről Móricz ír: a nő utolsó réteg bőre a szexuális hidegség, az az ő hatalma, az integritása maradék morzsája.

Amiért a házastársak általában már nem kívánják egymást, az a szerepalapú lét, a túl közel élés, az automatizmus, az anyósok és az idegesítő, túlburjánzó gyerekek, az adósságok, a lelki sivárság, az elvárások, a feszkó, az unalom, a megfelelési kényszer: az érdekszövetség megöli a vágyat. Ebben az esetben nem erőltetném az aktus mozdulatsorként való végrehajtását sem.

Ha rendszeresen szót kap a test, a kétneműség atavisztikus különbsége, én olyankor érzem, a biológiámmal, primer testi működéssel, hogy nő vagyok. És ez nagyon erős, ezt nem kell akarni. Tehát nekem nem a napi munkamegosztás, a szerepek, a felnézés meg az óvás teszik a nőt meg a férfit, és nem számít az életkor sem. Csakis a spontán, őszinte vágyban, a kétnemű életörömben élem meg elemien a nőiségemet. Tippem sincs, hogy hogyan zajlik ez azoknál, akik nem tisztán heterók.

feltétel nélkül, de tényleg?

És a szinonimái:

Jóban-rosszban kitart mellette.

Bármi is jöjjön.

A kapcsolat nem csak körhinta és kacagás és csók a naplementében és rohanás felé a pályaudvaron és ananászos koktél. (Miért, miért nem?, jajdul fel Éva. Ugyan miért nem?)

A felnőtt élet nem mindig könnyű.

Ennél vannak sokkal mélyebb és fontosabb dolgok is!

Mi is? A szívás, az. A közös érdek, a meló, a gyerekek, a lakáshitel, az anyós véleménye. A párhuzamos egymás mellett élés, a közös lakcímre bejelentett magány. Bővebben…

mikor szállj ki?

Minél előbb.

Mármint akkor, ha ez a kérdés visszatérő módon megjelenik a fejedben. És ha már a tested is tltakozik: nem akarsz közel lenni, nem bírod a szagát, pszichoszomatizálsz.

Tegnap beszéltem egy nővel. A szívem szakadt meg. Egyidős velem. Sugárzó szív, agy, arc, nőség. Remegett a keze.

Nem lesz jobb.

Nagyon nehéz eltalálni a jó pillanatot. de nem nagyon hibázhatsz: inkább később szoktak kiszállni a kelleténél, mint előbb. Bővebben…

fétis

Tele vagyok gondolatokkal, igyekszem lényegre törően megírni.

A minap valaki nagyon erősködött nekem, hogy a fétis, az nagyon izgi, továbbá normális, nem csak az a normális, amit én annak hiszek ám. Mindenkinek van fétise, én pedig prűd vagyok.

Ha társalogni kívánsz velem, előbb definiáld a fogalmaidat, így Voltaire.

Ha nekem kell megfogalmazni, a fétis egy nem konkrét személyhez kötődő tárgy, jelenség, bánásmód, amely szexuális izgalmat vált ki. Tehát Bővebben…

a férjed már megint

 Azt mondod, ugyanaz van, elcsüggedtél, belefáradtál?

Hogy már megint úgy viselkedik, elzárkózik, pedig volt egy kis változás?

Hogy próbálsz vele beszélni, de csak nem juttok előre?

Hogy némaság van, morózus, tévét néz?

Bővebben…

gondoltam, megkérdem

Te mire használod a szexualitásodat? A hajlandóságodat?

És ezt nem valláserkölcsileg kérdem ám, hogy család, monogámia, szaporodás, hűség. Semmi kedvem moralizálni ezügyben.

De ugye a teljes emberhez méltó, visszaéléstől, ferdeségtől mentes szex célja, lényege a kölcsönös vágy és öröm… nagyon esetleg szeretetkifejezés, a kötődés megerősítése, ha az előzőek hiányoznak – és ezt mint konszenzust kezelem. Pontosabban, el se tudom képzelni, de annyira, hogy kognitíve erőszakolom magamra azt, hogy létezik olyan ember, aki egy kicsit is kulturált meg vannak emberi kapcsolatai, érzelmi élete, és nem így van vele.

Ez az – vágy és öröm –, ami nem működik traumatizált nőkben, akiknek erőszak-vagy visszaélésemlékük vagy gyerekkoruk annyira borzasztó, hogy idegenkednek a férfitesttől, az aktustól, a kötődéstől. Nem működik házasságba száradt, már-huszonhat-éve-együtt-vagyunk embereknél sem, ahol úgy kell kivitelezni az aktust, pro forma, és közben mindenki másról fantáziál, vagy semmiről. Bővebben…

hogyan kerüld el a nárcisztikus férfit?

A címadásom nem egészen korrekt ma, mert valójában a “mi a még nagyobb baj a nárcisztikusozással?” címet kellett volna kitennem, erre a posztra utalva.

Körülöttem mindenki a pasijáról vekeng. Vagy nincs neki, aki van, az eltűnik, hiába “ismerkedik” a nő szorgosan, vagy ami van, az ellaposodott, unja, de nem tud kiszállni; vagy nem egyetlen nő “a pasi” életében (ez is a halálom, a pasi egy műfaj, egy típus – hát basszátok meg, emberek vannak!).

Nem érti a nő, mi van, és nem az van, amit szeretne.

Miből írok én? Abból, hogy én nem alkudtam meg, és nagyon örülök most ennek. A gyomrom tiltakozott a megalkuvás ellen. Inkább vagyok egyedül, mint kompromisszumban, kételyben.

Teszem hozzá gyorsan: én is voltam nem egyetlen, de akkor nem vekengtem ezen. Így szerettem meg. Örültem annak, ami lenni tudott, és nem kattogtam mások kapcsolatán.

Bővebben…

és mi van a monogámiával?

Jó a kérdés, mert valóban sok minden felszámolható és meghaladható, amiről úgy hittük, bonthatatlan, és én meg is tettem. Engem eléggé a normálisék értékrendje szerint neveltek, ami azt jelentette, hogy érzelmileg és életvitelileg káosz volt ugyan, de soha, soha nem kérdőjelezte meg a születési családom azt, hogy friss levegő, testgyakorlás, Bővebben…