akik ellopták a feminizmusomat

én nagyon feminista vagyok meg minden, de ahogy néha rákezdik, hát komolyan mondom, hagyjuk már ezt

G.

Mindaz, amiért én már nem vagyok mozgalmi ember, nem járok tüntetni, táncolni 1200 forint/óra bébiszitterre költve utolsó tízezresemet – hanem mások eszméihez nem igazodó, vegyes ihletésű, belső ellentmondásait felismerő és azokkal foglalkozó, önkifejező blogger vagyok.

Minden gondolkodó ember találkozik az ellentmondásaival, és meghaladja néha önmagát.

És mindaz, ami miatt a hazai, magukat feministának nevező nőkben csalódtam.

ne szülj, szülésmegbánás, három gyerek után: “én nem szülnék”

Imádtam ezeket a feminista találkozókat. A gyerekeim említése trigger, de macskákról egész este folyt a szó. Bővebben…

“én nem foglalkozom vele”

Mondják nők, elég jellegzetes hangsúllyal.

Ráhagyom.

 

Fel se veszem!

 

Nem adom meg neki azt az örömet, hogy foglalkozom vele.

És amikor ezt mondják, olyan furán harsányak.

És olyankor mondják, amikor az agresszor nincs jelen.

Sokszor, indulatosan mondják ezt, hogy nem veszik fel. Szidják a háta mögött azt a valakit, akire, ugye, ráhagyják. Bővebben…

ha a lányod lenne

Most arról kéne írnom, hogy mit jelent a molesztálás, mitől számít annak. Hogy Sárosdi Lilla története miért hatalommal való visszaélés. Vagy valami blöffösen jólértesült értekezés Marton László nagyemberségéről, netán belengetni, hogy én ismerem ám a feleségét, és/vagy/kontra Sárosdi Lilla színészi nagyságáról. Hogy miért húsz évvel később áll ki vele. Hogy lesz-e változás… A fő témáról nem írok már: én mindig értő, régóta figyelő, önállóan gondolkodó, hozzám hasonlóan érzékeny és igazságot nem csak magának követelő olvasót feltételezek, amikor írok. Számítok a közös nevezőre, és nincs kedvem felmondani ugyanazokat a mégoly igaz állításokat. Pont a kéthetes szünetemben zajlott a nagyja, de általában sem szeretem azt a kényszert, hogy nem szabad kimaradni, ilyen történetek idején dolgom nekem is megírni afféle tananyagként, éles és eredetieskedő szavakkal azt, amit már mindenki olvasott, szájbarágósan kimondani, amit egyként gondolunk. Valami bátrabbra vágyom, valaminek a kimondására, aminek hírértéke van.

De van itt egy érdekes aspektus. Amit azoknak írnak a jóindulatú kommentelők, akik relativizálják a rábírást:

Hogy mit szólnál hozzá, ha ezt a te lányoddal, feleségeddel tennék.

És a jótanács, hogy szólni kell azonnal Erős Embernek, és akkor ő megvéd, ez a megoldás. Bővebben…

irodai dolgozók

Volt már téma a blogon, mekkora teher az egyénnek is és a városnak is a napi melóba járás.

beérni a munkába

A jövő már felsejlett: látva, mennyit fogyasztanak az irodaépületek, a légkondi, az élő munkaerő mennyibe kerül, és milyen dugókat és más urbánus problémákat okoz reggel és délután az egyszerre mozgó tömeg, egy sor szakmában, munkakörben a távmunka és a szabadúszás korszaka következik.

A dolog most úgy került elő, hogy a Rejtélyes Névtelen Életemet Élő Nagyon Okos Nyomozgató, ezúttal Orsi Sz álnéven a következő javaslatot tette:

nagyon jót tenne neked egy munkahely, túl sokat lehetsz egyedül, túl sokat agyalsz magadon, túlságosan ráérsz

(Nem függetlenül attól, hogy hónapok óta rúgkapálnak az álnevek a fotóim miatt, meg hogy közös edzéseket, képzéseket tartok, illetve cikksorozatom lesz.)

Mire is én felvázoltam, hogy na, abba bolondulnék én bele: három gyerek ellátása, elindítása reggel, köztük egy kis elsős, dugóban buszozás, fegyelmezett seggelés, hierarchia, jelenlét. Beteg gyerek…? délutáni odaérés? lelkiállapot, stresszmennyiség?…

Mert ez a valaki nekem rosszat kíván. Nehogy már én ne szívjak!

Miután, tegyük hozzá, pompásan vagyok azzal, amivé mára az életem vált. Hiszen ezen dolgoztam.

“Orsi Sz” elferdíti a valóságot, és rosszhiszeműségből állítja be úgy, mint ha én – blogger, újságíró és három gyerek egyanyja, erdei lakos, futó, bringázó, kutyázó, plazmaadó statiszta, heti öt közösségi edzés szervezője, stabil baráti körrel és változatos hobbikkal – unatkoznék, magányos és dologtalan volnék, mely életbe belebolondultam.

Aki itt unatkozik, haszontalanul nyilvánul meg, és nem a saját életével foglalkozik, nem a maga ügyeit jobbítja, hanem másvalaki után túrja a netet, az ő. És ezzel neki van feladata.

De. Baráti jellegű üzenetet kaptam két olvasómtól is, arra, ahogy az irodai munkáról írtam. Nekik van nevük, vállalják az énjüket és a konfliktust is, és ismernek korábbról, van egymáshoz közünk.

Egyikük arra kér, ne nézzem le a beosztottakat, az irodai dolgozókat, mert értéket termelnek, és én magam is sokat köszönhetek nekik.

Legyünk most őszinték magunkkal, mert ez a csakazolvassa blog. Nem nézem le, de tudjuk, ez milyen. Szívás. Nem bolygatjuk nagyon, mert ez van: ilyen az élet, örülhet, akinek van melója. Pont úgy nem nézem le őket, mint azt, aki beteg vagy dohányzik vagy császármetszése volt. (Talán ez az utóbbi a legpontosabb: sokak szerint a császár még jobb is, mert biztonságos.)

De, ne haragudjatok, szar nekik. Ők maguk mondják. Én is csináltam. Nagyon rövid időkre neonfényes-képernyőset is. Főnökkel, időre bejárással, felöltözve, ülve, irodabútorok sivárságában. Mindenki megnyomorodik az évek alatt az üléstől. És én nem akarok olyan életet.

Tudom, van olyan is, aki szeret bejárni, kellemes hangulatú a munkahelye, lehet jönni-menni, jó arc a főnöke, nem zavarja az egyenfikusz és a kávégép*, netán izgi a kollégákkal a csevej, a flört, a közösségi élet. Olyan is akad, aki hisz a feladatában, megtalálja benne magát, nem csak kényszerű pénzkeresetként űzi. Én mégis többet hallok a kiégettekről, az unatkozókról, a beleőrülőkről és a munkahelyi hierarchia számos visszaéléséről, játszmákról, a pletykákról, intoleranciáról, kikezdésről, az ostoba, lélekgyilkos főnökökről és munkatársakról. Azokról, akik rohannak délután fáradtan, de nem érnek oda a gyerekért meg az ovis műsorra, azokról, akiknek nincs érdemi feladatuk, de bent kell ülnüki, azokról, akik évek óta nem aludták ki magukat, azokról, akiknek meló után sem idejük, sem kedvük, jelenlétük nincs már a testmozgáshoz, és azokról, akiknek szétette a gyomrát a stressz. Azokról, akikre excelek néznek vissza, és felüdülés a porkávé, és azokról, akiket baszogatnak, ha betegek, vagy a gyerekük beteg, vagy el kell kérdezkedniük bármiért. Ezeket ti mesélitek el, és nagyon valószínű, hogy ezt csak a pénzért vállalja az ember.

De hányan dolgoznának vajon ilyen körülmények között, ha ugyanennyi pénzért, esetleg többért kötetlenül, otthonról, netkávézóból végezhetnék a feladatot?

Ha volna olyan szakmájuk, képességük, amelynek révén projektfeladataik lennének, dönthetnének: vállalják-e és ők mondanák az árat, és megbízás lenne, tehát nem csak munkahely nem lenne, hanem munkáltató, főnök sem, mit választanának?

Hányan választanák a beosztotti létet, a diktált feladatokat, a számonkérést, pozícióharcot, ha végezhetnének alkotó munkát, és arra volna is kereslet?

És hogy ez privilégium. Írja a másik olvasó.

Az is, de ennyi privilégiumuk, ahonnan én indultam, egészen sokaknak volt, van.

Döntés volt, nem szerencse, hogy ne irodai, beosztotti munkám legyen: tíznél több szűkös keresetű évet, rengeteg melót és képességeim legjavát tettem ebbe. Korrektúráztam és korrektúrázom ma is, ami nem egy pénzes meló, és főleg azért csinálom, mert szeretem és könnyen megy (csak saját szövegben hagyok hibát, mert azt nem látom olyan szemmel).

Nagyon meglátszik a munka, a produktum minőségén, hogy az illető szereti-e a munkáját. Csak a nagyon fegyelmezett emberek tudnak minőséget produkálni e nélkül, de bennem fegyelem, kötelességteljesítős fajta, a tragédiám után már nem sok maradt, ott kimerült a kvóta. S ha rákényszerítve nem vagyok, akkor minek? Szeretni, érteni hozzá, jól dolgozni egyet jelent. Ugyanezt mondhatom az edzésről, az írásról is. Imádok továbbá sajtótájékoztatókra és filmpermierekre járni, ahol a kollégák, köztük fityfiritty képzettségűek vagy életkorúak látványosan unatkoznak.

A szenvedélyt díjazzák, és a szenvedély élvezet.

Én se volnék ekkora botrány, ennyit kóstolgatott, firtatott valaki, ha a “fix meló” olyan nagyon vidám lenne úgy általában.Ezért kell azt mantrázniuk, hogy a blogolásom lustaság, nem valódi munka, elveszettség, és könyöradományból élek.

Én pontosan tudtam, mit nem akarok, és nagyon sokat dolgoztam azért, amit viszont akarok. Vállaltam a kockázatokat is. Öt év alatt sem bántam meg. Számos diplomás ismerősöm sodródik, nem azt végzi, amihez ért, ami a végzettsége, vagy amit élvez, mert azon a területen nem talál munkát.

És akkor ne beszéljünk azokról, akiknek igazán nem túl megerőltető, nem is érdekes a melójuk, nem kíván igazi kompetenciát, csak épp olyan a terület és annak a hagyományai, az úgynevezett munkaerőpiac, az érdekképviseletük, vagy hagyományosan annyit ér a végzettségük, hogy azért kifizeti a munkáltató a magas bért. Nem ritka, hogy ezek az emberek álló nap neteznek, ott ülnek, és az olyan, mintha dolgoznának. És mert csak időszakosan van feladat, azt is tessék-lássék csinálják meg. Rohadtul unják ők is, hogy ennyire tékozló a struktúra. Ez simán elfér a rendszerben, nem akasztja meg a termelést, talán még előrelépés is van, csak akkor megy a sírás, amikor leépítik a létszámot. Gondosan bezárják a képernyőn az ablakot, ha jön a középvezető, és még jó, ha nem pornót néznek. Vagy, ki tudja, abban a pozícióban, ahova beügyeskedték magukat, ez is belefér, mint ahogy belefér a másik részlegekre járkálás egy-egy jó csaj kedvéért, kétórás ebédszünet, “kiugrottam a postára” és a félórás cigizések-kávézások.

Érdekes látlelet ez az úgynevezett versenyszféráról. Hogy mennyire nem valós a tevékenység. Mennyi alakoskodás, megfelelés, sunnyogás. Ha én lennék ott, én se tennék bele több erőfeszítést, félreértés ne essék. De azért pont ezek miatt sem vagyok ott, mert a neonfényes semmittevésnél nincs nagyobb kiégés, főleg ha még otthon is szar.

Nem teszem én ezt szóvá, amíg nem jönnek ide nagy kíváncsian ítélkezni, félremagyarázni engem. Amíg nem az én modellemet kezdik ki. Mert akkor viszont röhögnöm kell. E csoportból kerülnek ki a csíkos inges, frusztrált, célpontot kereső bürokraták és műszakiak, akik pásztázzák a netet, hogy hol lehet feszkózni, lehetőleg nők körében, akár kismamafórumokon is, ami további érdekes következtetésekre ad lehetőséget.

Nehogy már egy nő! Nehogy már létezik szabadság! Alkotó munka!

Nekem ugyanolyan döntés a nem-bejárás, mint hogy nem veszek fel hitelt, nem dohányzom, soha nem eltartót vagy érdekkapcsolatot keresek, hanem emberi összetartozást és szerelmet, vagy hogy minden erőmmel azon leszek, hogy szoptassam a gyerekemet.

Az is döntés volt, hogy magyar szakra megyek, és míg a kortársaim buliztak meg ittak, színházba jártam, saját pénzből.

Az is döntés, hogy nem panaszkodom, hogy félállású tanárként, mellette nappalis angol szakos diákként milyen feszített a nap és milyen keveset keresek. És hogy nem hagytam ott a pénz miatt a pályámat, a bölcsészséget.

Csak a három gyerek és a férjem halála vett rá, hogy ne akarjak tanítani, bejárni. Főállású anya vagyok. Bárki hasonló helyzetű ugyanennyi anyai, családi juttatást kapna, mint én. Blogger lettem, és ti végignézhettétek, hogyan nem adtam fel minden szemétkedés és visszaélés ellenére. És én nagyon örülök, mert bármi jön, azok a szövegek, a legjobbak megvannak már, jók lettek, hatnak, jelenvalóak. És nincs nagyi, nincs segítség, se örökség, egy fő használhatatlan, nagyon nehezen viselhető apa van. Mindent én teremtek elő, a tornazsákba hímzett monogramtól a főtt tojáson és hajnyíráson át a mobilszámláig és az elműs ügyintézésig. És minimum annyit teszek a bejárókért, hogy nem sírok. Nem irigylem és nem szidom a jól keresőket, az építkezőket, a családi cégek biztonságát, a protekciózókat, a tőkejövedelmet, a cafeteriát. Nem vagyok versenyben munkahelyért senkivel, nem foglalok helyet, létrehoztam egy sajátot.

Hát ne rám haragudjatok.

* G., aki nagyon poentíroz mindig, csupa mémben beszél, úgyszólván, azt mondja, ha egy űrlény lejönne a Földre, és megfigyelné, hogyan működik az emberi termelés, bizonyára arra a következtetésre jutna, hogy a fontos céges folyamatok a kávéautomatánál zajlanak, esetleg ez rítus és varázslat. Amúgy ő földlakó közgazdászként sem igen érti, hogyan lesz valójában ebből a sok résztevékenységből termék.

A héten már tényleg meglesz a kvíz, csak valami gebasz volt a kvízkezelős belépéssel a kölcsöngépemről (Alma rothadása meggyógyult, új a billentyűzet, kissé elcsúszott a fólia, utángyártott jellegű az Ő meg az Ű, viszont adtak kedvezményt emiatt).

A héten Julis vizsgázik, ősztől pedig több ügynökségnél belevetjük magunkat a filmvilágba, én kifejezetten akrobatikus, testemre szabott feladatokat is keresek. Erre is jó a szabadság.

Lesz egy bejegyzés arról, hogy felnőttként együtt lakunk a szüleinkkel. Lesz egy best of kommentelők gyűjtemény, ha már bele kellett kutatnom a nyomozó kérésére, kiaknáztam. És lesz egy nagyon sűrű: pár biztató mondat azoknak a mindenféle kereszteket cipelőknek, megszomorodottaknak, akiknek nagyon nehéz most.

életelvek negyven fölött

Életmód- és szemléletbeliek inkább, minimális filozófiával.

  1. Az első és megkerülhetetlen: az elég alvás. Aki nem alszik eleget, azzal nem is beszélek, adok neki egy kispárnát inkább. Egészen hülye rakciókat okoz, ha valaki krónikusan kialvatlan. Én csak tudom.
  2. Ami a testemet illeti, csak a nettó számít. Idomok, tapintás, bőr, látás, haj, fog és energiaszint. A díszítés nem érdekel, és az előnyös fotó sem. És az sem, ha félreértelmeznek, ezzel nekem nincs dolgom. Az idő az én furcsaságaimat igazolta, egy új irány hírnöke voltam. Most már egyetlen és láthatólag bevált módja van annak, hogy igazán jól érezzem magam, és csak ez számít.
  3. Nemet mondok. Nem bonyolítom a helyzeteket. És nem egótdombborításból vagy fanyalgásból mondok nemet, hanem mert tisztán látom, mi kell nekem és mi nem, mi a dolgom, mi nem. Próbálok józan, indulatmentes maradni, látni és méltányolni a másikat, de ha megérzem, hogy használnak, akkor nem megyek bele a helyzetbe. Nem kell nekem mindenbe belemennem, mindig és mindenkivel jó fejnek lenni — nem a barátaimról van szó, hanem azokról, akik a neten látnak. Nem teperhetek azért, hogy szeressenek, meg hogy jaj, mit gondolnak, mert én önmagam kiteljesítéséért teperek. Amivel mindenki jobban jár, mint ezekkel a felületes játszmákkal, amikor vonakodva tennék meg valamit, a jófejség fenntartása érdekben.
  4. Energia, erő, derű. Semmi nyavalygás, tiltakozás – bölcs elfogadás. Valami csendes őszi árnyalat, elmúlásközel, a tudat, hogy biztosan leszek öreg, hanyatló, de még ennél is biztosabban halok majd meg, sőt, azt akár holnap is, és ehhez képest ragyog fel a parti fűzfa, válik felbecsülhetetlenné egy illatos szél, a Julis hangja, egy érzet.
  5. Önfelvállalás. Ha tudom, hogy igazam van, akkor nem balhézom, de képviselem. Nem félek, nem elégelem meg, nem diplomáciázom, és nem nézem az érdekeimet sem.
  6. Inkább egyedül, mint kompromisszumban. Nem mindig bírom szervezésileg és háztartásilag, de van méltósága az egymagamságnak. Nagyon nem szeretem az érzelmileg kiszolgáltatott, pótlékokba csimpaszkodó viselkedést. Partner, barát, szex, gyerek egyike sem való élethiány ellen.
  7. Nagyon keményen, figyelmesen, kompromisszum nélkül írok, magas önelvárással, lesázmítva az örök eültéseimet, amelyeket megtanultam természetesnek tekinteni, tudom, hogy nem értelemzavaróak. Ha belemerülök, teljesen benne vagyok. Ez a tökéletesedés útja. Ugyanígy edzek: minél többet, amikor csak lehet, és akkor hajrá, nincs kifogás. Az edzés nem függőség, hanem az élet alapja.
  8. Agyat használni, tornáztatni, apróságokra is: évszámok, telefonszám fejben, odafigyelni nevekre, adatokra. Féllábas és keresztezett pózok. Kézírás.
  9. Minden másban csak a lényeget csinálni. Nem törődni szokásokkal, szerepelvárásokkal, de amit mégis muszáj, azt problémázás nélkül, felületesen elvégzem. Az a cél, hogy mindenki jól legyen, a többi nem számít. Véges az élet, az ízlés pedig skandináv.
  10. Kultúra, mégpedig film, könyv, kiállítás, lehetőleg eredetiben, könyvként és moziban. A pénztárcámmal is szavazok.
  11. Tudatosnak lenni a  függőséggel kapcsolatban. Nem rácsúszni semmire. Engem cigi és alkohol, sorozat sose fenyegetett, hajrágás van, net és koffein.
  12. Komolyan venni az étkezést. Nem maszatolni kalóriacsökkentett szarokkal, egyszerűen azt enni, ami valódi, eleven, azt is mértékkel és minél ritkábban. Böjt. Én már soha nem leszek talán nem-túlevésre hajlamos, de amikor nem a kaja van a középpontban, amikor sodor az élet, akkor nagyon jól vagyok. A gyógyszer és a feldolgozott élelmiszer mekkora iparág. nemet mondok, ha lehet, egyszerűsítek.
  13. Úrnak lenni. Vagy indiánnak. Mindkettő fiú. Rezzenéstelenül állni a helyzeteket. Nem lehetek annyira lent, hogy csússzak-másszak, kenjem a felelősséget, alakoskodjam. Nem vergődünk alattvalóként, nem vádaskodunk, nem alkudozunk. És nem nehezítjük meg elvakultan más munkáját. Igaza van. akár van pénzem, akár nincs.
  14. Pénzen általában sem baszakodni: úgyis van, úgysincs.
  15. Semmi nívótlan, soha többé. Nem akarok jól járni, inkább nem veszek semmit hónapokig, inkább böjtölök, mint hogy rosszat egyek. Pénzzabáló üzemeket elkerülni széles ívben. Se ruha, se élelmiszer, se kávé, se háztartási gép ne legyen ócska. A befektetés mindig megérte eddig. Javítják bambuszom, hatéves mindjárt.

édes erdély

Nem leszek népszerű most. Nekem nem megy le a torkomon édes Erdély. Egyre kevésbé.

Rá fogok erre baszni, hogy szóba hozom. Mert ezt elég sokan így gondoljuk, tudjuk mi, amit tudunk, de csak úgy hallgatólagosan. Ki nem élezni, pont mint a kövérségről és a kövérek öncsalásáról szóló vitákban. Inkább nem mondjuk, nehogy megsértsük azokat, akiknek ez érzelmi, sőt identitásbeli kérdés.

De ha nem szólunk, azt hiszik, rendben van így.

Hogy miért negyven fölött jövök rá, hogy jaj, nem, nem, soha, az érdekes. Kimaradt valahogy. Bölcsész voltam, nem is buta, mégsem lett semmilyen történelem- és eszmeértelmező készségem, kritikám. Úgy hallgattam előadásokat a népi írókról, mélymagyarok és hígmagyarok ellentétéről. Magyarázták kocsmaasztaloknál a már nem tökéletes fogsorúak, hogy micsoda szemétség. Bővebben…

tabuk védelmében

Itt is szeretném megköszönni. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyien reagáltatok a felhívásra.

Van neked is sérülésed, traumád, kisebbségi állapotod, de az is lehet, hogy több. És téged sokat bántottak. A bántások miatt lettél talán hátrányos helyzetű is, nem úgy születtél, és aztán a hátrányos helyzet miatt jöttek az újabb csúf szavak, gúnyolás, kirekesztés. Ez már csak ilyen, oda-vissza hat.

Nagyon bele lehet ragadni. Elromlani.

Fontos, hogy tudd, és pont erről a blogról nagy dózisban tudhatod meg, hogy jogod van, hogy a traumádat, állapotodat tiszteletben tartsák, ne bántsanak vele. Bővebben…