ugyanazokat a témákat rágod és folyton szidsz valakit, éva!

Kérdezi az olvasó, miért nem osztom meg Göd beépítését, George Floydot, Erdély szuverenitását. Marton Lászlót se osztottam meg, és a színházak ellehetetlenítése ellen sem toboroztam.

Mondom, mert ezekhez nem kellek én. Én a kicsi különvéleményekhez kellek, a népszerűtlen témákhoz, amikhez mások nem elég okosak vagy bátrak.

Mint az ibolya. Elárulja illata.

Kérdez még. A szenvedélytémáimról. Amit újra meg újra. Miért pont ezek? Hiszen írhatnék a…. (sorolja, miről). Milyen hasznos volna. Mennyit segítene az. Mint régen, azok a jó kis témák! Bővebben…

kérlek, kedvesen tagadd le nekem a valóságot!

Ó, kedves olvasó, nem áll módomban. de neked se tesz jót. A kenegetésből lesz az elromlott, improduktív élet, a hiúskodás, a harag.

Valaha én is harmincas, bizonytalan nő voltam, aki folyton reagált másokra, igyekezett figyelni, és bár úgy általában tett éles állításokat, egyes emberekkel nem volt kritikus, és nem akarta észrevenni, mi zajlik. Beszóltak neki, de moderálta magát, mert így szokás, “én vagyok a szolgáltató”, szépen beszélünk és senkit nem küldünk el a francba. A bülbülszavú aljaskodókat hogyan? Fel se mertem tételezni, milyen nyomorú szándék mozgatja őket.

Aminek eredménye az lett, hogy állandóan magyarázkodtam. Bővebben…

bogáncs újra otthon

Amikor tizenegy éves voltam, nagyon megtetszett, hogy egy kutya is lehet hős és ilyen hosszan megy Skóciában, nagyon erős érzelmi töltete volt a sztorinak. Nosza, elővettem én is a földrajzi atlaszt (5.c), megnéztem a szigetországot, annak is a leghosszabb átlóját (Exeter), átgondoltam a cselekményt, végül is én is ügyes, jó fantáziájú, betűvető ember volnék, és megírtam a Bogáncs újra itthon című regényemet. Rajzoltam is a cím alá cirkalmas színes ceruzákkal, folyót, füvet és kutyalábakat.

Napokig dolgoztam, átolvastam, javítottam, letisztáztam, végül hunyorítva nézegettem, elégedett voltam összességében. De aztán éreztem, nem lesz ez így jó, odaírtam a cím alá, kissé a rajzba folyva: Eric Knight nyomán. Ezzel, hogy nyomán, külön elégedett voltam. Még ez is tetszett magamban.

Már nem nagyok tizenegy éves. Bővebben…

az ellenségem ellensége?

Megint az autonómiáról írok, valahogy nehezemre esik nem arról. A tisztán látás napjai ezek. Ki is szellőztem az erdőben, most jöttem vissza, bringa, futás, hegymászás.

Az egyik roppantul hamis, felszínes, idegesítő jelenség, amellyel bloggerként találkoztam: amikor világnézetben, értékrendben, elvekben két, egymással ellentétes oldal van, és ezt rögtön tábornak is képzelik. Kettő, mindig csak kettő, a játék pedig zéró összegű. Velünk akkor vagy, ha nem vagy velük. És a szavaik, háborús logikával: küzdelem, szövetséges, áruló. Ha nem lapítok csendesen (vagyis, ha mondok valamit), akkor éreztetik velem, hogy valahol lennem kell, és le is ellenőrzik, eléggé ott vagyok-e, mert ha nem ott, ahol ők, akkor nyilván a másik oldalon vagyok. Akkor jól megkapom. Hát nekem bloggerként felelősségem van! Esetleg: önző vagyok, aki nem lát túl a maga szempontjain, nem elég elvi (a kedvükért, az ő érdekükben). Bővebben…

a furák és én

Eljött az idő, hogy a magam számára tisztázzam, hogyan vagyok én a liberális, emberi jogi megközelítésnek az identitáspolitikai részével. Mit gondolok én a másságról, mennyire támogatom a legkisebb kisebbségek emancipációját, beleértve az engem rohadtul irritáló aspergeres figurákat (és íme, nem félek, leírtam!), a kövérségüknek előnyöket követelőket is, valamint a transzokat, akik ügyének afféle népszerűsítő fóruma próbáltam lenni, de csak kikezdtek és felhasználtak…?

Idézem egy korábbi posztból azt a folyamatot, amin átmentem. Én, aki mindig előre, tiszta szívvel, érdek nélkül, másokért cselekedtem, így összegzek:

Mióta evilági lettem, a privát életemben inkább saját javamra figyelek homályos eszmék helyett, amelyeket ki így értelmez, ki úgy, de mindenképpen az én feladatomnak és nem a sajátjának; szerepek és funkciók, amelyekből hamar mások elvárása, dobozba tuszkolás lesz, aztán követelőzés és számon kéregetés, jaaaaaj… sokat mesélhetnék erről. Amióta a blogon is arról beszélek, hogy nekem mitől lett jobb, mázsás teher gördült le rólam. Amióta nem tépelődöm a déemben, hogy talán az ökobio fair trade chiamag is biztos erőszak valakik ellen, amióta nem akarok mindenben egymillió százalékig tudatos, önreflektív, igazságos és hasznos lenni, azóta vagyok jól.

Hogy a mondandóm azért ne regresszió, tehát ne a szokásos kismagyar alterofóbia legyen, annak az a biztosítéka, nem csak spekulálok, hanem nyitott elmével figyelek, árnyaltan gondolkodom, ismerek sok érintettet és olvasom az ezzel kapcsolatos angol nyelvű vitákat, illetve magam is írtam érzékenyítő tartalmakat. És én megtapasztaltam azt is, hogy nőellenességgel, elnyomással, kápósággal, testszégyenítéssel vádoltak azok, akik tőlem tanulták a feminizmust, itt töltötték a napjaikat a blogon, meg voltak sértve azon a kínzó érzésükön, hogy tán ők is elmehetnének edzeni (de elmentek végül, és de, az egészség mégiscsak súlyfüggő!), akik ellopták a témáimat, szavaimat és ellenem használták fel őlet.

De nem vagyok benne biztos, hogy ez a keskeny út létezik-e. Nagyon keskeny.

Nem kedvelem, amikor valaki elvonatkoztatás, alapos elvi háttér és általában vett aktivista tevékenység nélkül, csak mert épp úgy alakult az élete, hogy – mondjuk – beleszeretett egy azonos neműbe vagy vegánná vált, hirtelen aktivista lesz, és másokon is követeli, hogy “legyenek ők is nyitottak”, váljanak aktivistává vagy legalábbis szövetségessé. Ez az egyik oka annak, hogy 2014-ben elidegenedtem a hazai feminizmustól. Hogy rám róttak feladatokat, aztán meg korholtak, pont akkor, amikor friss özvegy voltam és két óvodásom volt.

Azok a felvilágosult emberek, akikkel szívesen töltöm az időm, és akik közé magamat is sorolom, azt a minimumot mindenképpen hozzák, hogy nem akarnak normákat erőltetni másokra. Nem veszik elő a feszületet és a fokhagymát, ha megtudják, hogy valaki vállaltan gyermektelen, meleg vagy transz, netán aszexuális, vagy másban leli örömét, mint amit a mainstram romantikus filmekben látunk.

Nagy a szabadság, és legyen is nagy atekintetben, hogy ki hogy éli a magánéletét. Legyen képes mindenki kritikusan feltenni a kérdést: most ezzel, hogy kék a haja/felizgatja a lónyerítés/utálná a saját gyereket, EZÉRT nem vállal, tényleg kinek árt?

Kinek árt az, hogy ő olyan? Miért tolerálom? Miért nem? Normatív vagyok? Ezek alapkérdések azok számára, akik nem hisznek A Rendes Ember Mítoszában. Bővebben…

a barátkozás szabályai

Ó, gyerekkorban annyira könnyű még. Mert kialakulatlan vagy, mert egymás mellé sodródsz velük játszótéren, edzésen, iskolában. Mindenképpen közösségben létezel, együtt csinálsz velük fontos tevékenységeket, játszol, formálódsz, szeretsz, de legalábbis elemi élmény az, ahogy kapcsolódsz, és meghívod őket a születésnapi bulidba. Mindenki a barátod, de legalábbis lesz néhány, vagy éppen egy barátod.

Aztán felnövünk mindannyian. Lesz irányod, ízlésed, lényeged. Bővebben…

miért nem tudsz lefogyni?

Talán te is nagyon lelkes voltál, egy ideig pörögtél velünk 2015–16-ban. Most megcsinálod! Vagy nem. De azóta tervezed…

Bizony, sokan vették meg az ugrókötelet, jöttek néhányszor edzeni, kérdezgettek, kerestek információkat, változtattak az étkezésükön. És örömüket is lelték benne. Aztán leálltak.

Miért van ez? Bővebben…

a hatodik szülinap – gyakorlati tudnivalók

Ugyanezt írtam a Facebookra is. Ne olvasd el kétszer, olvass helyette Márquezt, Ian McEwant, Nádas Pétert, Muscle and Fitness magazint, Newsweeket vagy Murakamit! Bővebben…

kiegyensúlyozott blog

az összes aktív, majd “továbbra is olvaslak, de nem kommentelek, szép napot” állapotba fordult kommentelőnek

Ismét megválaszolom azt a kérdést, amelyet az új olvasók rendszeresen feltesznek, de most a zaklatástémában is mindig megjegyzik: miért csak a férfiakat szidjuk? Hát a nők is szoktak… Az erőszaknak nincs neme (ezt még Puzsér is tolja). Bővebben…

a blogger még mindig válaszol

A rovat ismét a főoldalon, és folyamatosan frissül. Ez itt a blog tömör információs része, illetve bulvárrovata. 🙂 Kérdezzetek!

84. “nem érzem már a kényszert, hogy bárkihez viszonyítsam magam, vagy hogy normát szegjek erőltetetten” Bővebben…

a klasszikusok

Mondatok a csakazolvasáról, amelyeket még ádázbádáz győlölködők is idéznek, vagy innen spricceltek szét és lettek a közös verbalitás részei.

gyomortáji nyüszögés

lemegy kutyába (ezt nem én találtam ki, de Gumiszoba itt olvasta)

Rend

említésre sem méltó minimum (az említésre sem méltó minimum)

szügyig belegázolni (csekliszt)

gyökkettő (de hát a nők is ellenzik)

nyomorlicit (a feminizmus nem nyomorlicit)

Minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő. (a cím alatt, honlapleírások)

Csontváry is ötvenkét éves volt, amikor megírta az első szonátáját… (az eltékozolt tehetség)

Nehéz érzéseinket egyedül intézzük, mint a készpénzfelvételt. (az olvasó még mindig kérdez és belelóg az ex)

Ha én lennék a belügyminiszter…  (de hát szeret!)

Szőrszál nem marad a babaszappanban. (normálisék)

bálázzák a mustot (ha több pénzünk lenne)

nyírja a kertvárost (az egyenlőtlenség formái 21.: megjöttek a vendégek)

Zúgott a tiszavirág csendesen a szeptemberi tájon. (normálisék)

…gondolatban sem csalják meg a házastársukat, de a hitvesi paplan alatt nem vetik meg az olyan pózokat, mint amilyen a misszionárius. (normálisék)

foto-2015-10-20-14-06-3