fűszálak élén a vér

Regiment, Kossuth-nóta, kokárda, toborzás. Honvédok avagy hondvédek.* Huszárok, nemzetőrség. Édes rózsám, el kell válnom tőled, illetve eszik-iszik a sátorba’. Síró leányok keszkenővel. Tavaszi hadjárat. Vízaknai csata. Gábor Áron rézágyúja. Bem apó. Bécs felé, Jellasics, a gyáva. Ott essem el én. Lánglelkű, ágyban, párnák közt. Dobogó paripák. Fegyverletétel. Pedig utolsó vérünkig, mind egy szálig. Görgey áruló, de most már Romsics Ignác ragaszkodik hozzá, hogy mégsem. Vértanúk. Idős honvédok áhítatos tisztelete. Ereklyemúzeum, Petőfi pipája. A honvéd özvegye: Szendrey Júlia, patriarchális meghurcoltatás az új háűzasságért (amely súlyosan bántalmazó volt, eleve is kényszerből született).

Mennyi ilyen szó van a tudatunkban. Fel tudok mondani simán ilyeneket, amiket például egy nápoly olasz nem (Garibaldi csárdás kiskalapja). Fel tudok idézni filmes csatajeleneteket. Utánaolvastam egy-egy témának.

De nem látom, nem érzem ennek a valóságát. Az én hazám függetlenségi harcának húsba hatoló jellegét. És nem csak azért, mert a háborúzásnak ezt a naiv, test test ellen korszakát elfedi a kulturális tudatunkban a két ipariasított világháború. Hanem a kis látószöget nem látom. Nem is mutatták meg soha. Hogy ez milyen volt kicsiben, emberileg, az ember életére hatóan.

Honnan tudták meg például, korszerű sajtó, telefon, távirat nélkül a mindenféle szerteszéledt csapatok, hogy vége van? Ki mikor indult haza? Mi lett a katonaszökevényekkel utána? Az ágyúgolyókat vajon összeszedték, és újra harangokat öntöttek belőlük? Harcoltunk mi nem csak a császáriakkal, de keleten szászokkal, románokkal, szászokkal is. Az aktuális átvonulók, a csata győztesei felgyújtották Losoncot, Nagyszebent, Nagyenyedet. Fosztogattak, rekviráltak, hadisarc volt, és nem csak statárium, hanem bírói ítélet nélküli kivégzések is, román felkelőké.

Gyöngyszemek korabeli beszámolókból:

…ezeknek folyamatban lévő szerelése szorgalom dacára lassan halad, mit nem annyira a felszerelési cikkek, mint a pénz hiánya okoz s efelett azon terhes körülmény, miszerént a pénztárok útján kezekbe csupán 100-as bankjegyek adatván, azoknak felváltása jelenleg csaknem lehetetlen, mert az aprópénz az előjáróság minden tiltakozásai ellenére is elrejtetik. Ezáltal a gyárosok és mesteremberek kényteleníttetnek kész munkáikat a kiadott nyílt rendeletek áthágásával, aprópénzzel fizető zsidó kereskedőknek titkon eladni, kik azokat az álladalomnak nagy kárára a katonaság számára kettős áron adják el.

Hoppá.

elkiáltja „Ne te nagy isten se minket ne segélj, se őket ne segítsd, csak nézzed mit csinálunk”

 

…így áthatva vágtattunk le a folyó mellett. – De az oláhság ordítva futott utánunk. – Ezt egyelőre fel nem foghattuk, hogy miért futnak, mert utol úgy sem érnek bennünket

(ti. a románok nem lovon vannak)

Kiss alezredes a 12 Székely huszárral mellettünk visszavágtatott, Bem pedig lépésben lovagolt hátra, mintegy 150 lépésre, a hol gróf Mikes Kelemen holt teste hevert egy hídon, melynek láttán Bem a fejéhez kapott mondván: „oh mon Dieu!
 
…kezdé a campirozás téli kellemetlenségei alól akként kivonni, ti., hogy itt-ott zsákmányolt portékákot hazahordotta, természetes, ha ki haza ment, kényelmesbnek találta házi tűzhelye s családja köriben magát, mint a tábori kellemetlen hideg és sáros pázsiton heverni.
 
Az elmúlt három napban nem aludtam és nem sportoltam, mert szép, tavaszi feladatként rohammunkában nyomdába készítettem egy hadtörténeti könyvet a huszárokról (egy konkrét ezred alakulása, toborzása, harcai, tele korabeli csata- és katonaélet-leírásokkal). Azelőtt, hétfőn pedig megnéztem a Guerilla című filmet (a reformkori nevű Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje), amely kis látószögben, tekintetekben, arcok finom rándulásain mutatja meg, milyen lehetett az elkeseredetten dicső vállalkozásunknak a személyes része, az egyedi sors 1849-ben, amikor utoljára voltunk erősen hívő, büszke, tartással rendelkező, viszonylag egységes nemzet. Én azóta csak szégyenkezem.

Éspedig olyan színészekkel, akiket egy ideje figyelek: Mészáros Blanka a Katona előadásaiban döbbentett meg (Nyinaként, A tökéletes boldogság világában és legutóbb a virtuóz Ithakában), Vilmányi Benettről pedig a Radnóti 10 című, kihagyhatatlan előadásában mutatta meg, hogy jó színész. A főszereplő Váradi Gergely.

A film történész szakértője az itt is publikáló Fónagy Zoltán.

édes anna nővérei

* Most olvasom, hogy itt a toldalék hangrendjének jelentésmegkülönböztető szerepe van: Imádom a Honvédot! – Habfehér keblére ölelte a sebhelyes nyakú honvédet.

mi mindent csinálunk, amikor sportolunk?

Néha olyasmiket kérdeznek tőlem, hogy csak nézek.

Elképesztő, mik vannak úgy általában az emberek fejében a sportról, konkrétan mások sportolásáról – a rossz lelkiismeretük, frusztrációjuk tele torokból ordít.

Nem is nekik írom ezt, hiszen ők zártak, ellenérdekeltek. Az én sportolásomban. Ne legyen nekem se jó.

Azoknak írom mindezt, akik nyitottak, vagy akiket a saját környezetükben ugyanígy basztatnak, hogy “nem lesz jó ez a sok sport”. Nem vagy egyedül, nem vagy fura, vannak érvek, amelyeket ha tisztán látsz, biztos lehetsz magadban, és akkor nem megy el a sok energia a vitákkal, rossz érzésekkel.

Eltelt lassan öt év, és még mindig heti 4-6 a zúzás. Rászoktunk erősen. Soha ilyen jó függőséget! Többen is, valóságos járvány ez.

Én is sportolok, én is tervezek sportolni, most már elkezdem, megint megyek! – mondja az ismerős (ez kétszáz embert, olvasót jelent).

És: nem jó az a túl sok sport, illetve: le kéne fogyni, hogy fogytál le? Szedsz valamit?

Uramisten.

Mások csak simán gyanakodnak: ez valami henye, hiú dolog, ő nem is csinál ilyet, tehát ez valami zavaros, felszínes tevékenység. Nyílt érve nincs, sunyin szól be, mintha magáról beszélne. Azt hiszi, ő normális, és csak ő lát engem a normalitásából valamilyennek (szélsőségesnek).

Összemosódik a fejekben a sokféle cél és mód, amelynek jegyében sportolhatunk, leegyszerűsödik a téma ezekben a beszélgetésekben, minden az ellenzők gúnyos ellenérzéseit szolgálja – ezért én már kerülöm is ezeket a helyzeteket. Vagy rákezdik, hogy hogy lehet, hogy én ennyit eszem, és mégis a diétáról papolok, teljesen ötletszerű állítások arról, hogy én hány kiló vagyok (és ehhez nem kell antifeministának lenni).

Szeretném a nagyon-alapok bemutatásával összefoglalni, hogy hányféle célja lehet annak, aki edz.

Először is: azért edzünk, mert dögös érzés, az élet esszenciája. Sokkal jobb, mint egy sor legális öröm, eufóriának mondanám, de annak egy fegyelmezett, melós megvalósulása, mert alapvetően nem kellemes. És ha mégis ennyire jó, miért ne intenzíven csinálnánk? Aki károg ellene, aki kisebbíti ezt az élményt, az nem ismeri. Ami amúgy rendben van, engem nem zavar, nem is én kezdem neki magyarázni a témát. Aki sportolt valaha, és most, mert leállt, azt fejtegeti, hogy az túlzás volt, nem is jó, azt meg komolyan nem értem. Vajon milyen önismerete és jelleme van annak, aki meglett életkorában még múló szeszélyeknek áldoz, majd valamivel később elátkozza őket? (Bloggert imád, majd utál – és mindkettő projekció és önző igény?)

A másik, hogy rendszeres és intenzív sport és testhasználat, illetve tudatos étkezés nélkül 35 fölött nincs élhető élet, én ezt gondolom. És azért gondolom, mert ezt látom a körülöttem élő, általában erőforrásokban bővelkedő embereken, látom azon régi olvasóim elhízásán is, akik mind megutáltak, és mind megjegyzéseket tettek az én utamra, ketogénemre és edzéseimre. Tehát a jólét, az életed többi területe nem oldja meg azt, ha elhanyagolod a tested, és aki a lusta, hárító, tagadásban levő nőket vigasztalgatja, az bűnt követ el.

Az edzésekkel pedig lehet:

  • Zsírt veszíteni és a testösszetételt optimalizálni: a fölösleget felhasználod. Az a baj a csak a fogyást hajszoló bármilyen módszerekkel, hogy izmot is leszed, még azt a kevéskét is, ami maradt. Én az életmódváltásom elején, sok kardiójellegű mozgással és kalória-, szénhidrátcsökkentéssel 2014 őszén-telén, 2015-be is átnyúlóan, 7-8 hónap alatt fogytam le azt a zsírt, amit nem akartam magamon tartani. Lelkes voltam, sokat edzettem, egyszerűen ment. Azóta pedig erősödöm, izmosodom.
  • Izmot építeni. A test további formálása ez, és a kirobbanó, ugribugri, mindent bíró közérzet. Csak az lesz izmos, aki gyakran, keményen, megtöretésig használja az izmait, ÉS mellette rengeteget eszik. Mivel az esetemben ez látványos volt, elkezdtek lebutázni és -testépítőzni olyan, nálam idősebb, hízásban levő nők, akik nem edzenek. Más az, amikor valaki egy jó izomzatról leszedi a zsírt, és láthatóvá válik az izomzata. Építeni új izmokat építani csak jelentős kalóriatöbblettel lehet. A nagy izomtömeg több szempontból egészséges, hasznos: zabálja a kalóriát, a hatékony anyagcsere jele és védelmezője, súlyos betegség esetén hasznos tartaléknak bizonyul, de nincs ártalmas hatása a testünkön tartásának, mint a zsírénak. Egyébként jól is néz ki, én ezért erre szavazok, és képtelen vagyok arról vitázni, hogy a domborodó izom, női testen is, maga az élet, egészség. Nem csak szakirodalmat tudok hozni, hanem a saját élményemet is. Haladó szinten nem lehet egyszerre izmot építeni és zsírt veszíteni, mivel az egyik bontó folyamat, alacsony inzulinszint mellett és kalóriadeficitben valósul meg, a másik építő és kell hozzá plusz inzulin és energia. De mindkettő gyógyító hatású.
  • Lehet erősnek lenni és erőszintet növelni. Egyre többet bírni, emelni. Edzős közösségünk új tagja odahagyja a labort, és beteg gyerekeket fog emelni, neki erre kell az izom.
  • Másik edzést ellensúlyozni, kiegészíteni, mivel az egyféle sport is megnyomoríthat: mondjuk a futás egyoldalúságát, koptató-terhelő jellegét oldani, vagy kompenzálni a féloldalas teniszt súlyzós edzéssel vagy épp akrobatikával, sok nyújtással.
  • Képességeket fejleszteni, megügyesedni. Ettől lesz igazi hobbi az edzés. Egy jó húzódzkodás, három év után! Vagy kézenállni. Spárgázni. A maraton! És a jellemfejlődés, a kitartás edzése. Ugyanazokat a képességeimet használtam a könyvem megírásában, mint a futásaimon. Még tovább, még egy kicsit…!

Egyértelmű tapasztalat, hogy aki hatékonyan, és örömmel edz, az keveset magyaráz róla, nem mások teste érdekli, felbátorodva csak megy bele egyre jobban – és főleg ritkán mondja, hogy ő mit nem szeret. A sok duma csak hátráltat. Just do it! Megérkezett a tavasz is, én pedig épp kitettem a pontot életem legnagyobb projektje, a ketós kézirat végére.

hogyan kezdjek bele?

vonulnak

Belepirulok a szégyenbe, forog a gyomrom. Még mindig vonulnak, sokan, rengetegen, idén is, és vagy negyedórán át látom őket a fogasról, ahogy ambiciózusan, erőteljesen haladnak, mint akinek célja van. Sápadt vagyok. Mert én tudom, mi történt pont a Városmajorban hetvennégy éve, meg hogy ki és miért vette be magát akkoriban a Németvölgyi út 5. villájába.

De hát tudhatja ugyanezt bárki, aki egy kicsit is képes és hajlandó kontextusban szemlélni a világot, utánaolvasni a tényeknek. Puskatussal hajtották ki ágyaikból és mezítelenre vetkőztették magatehetetlen zsidó aggastyánok tucatjait, hogy aztán kivégezzék őket, mindenféle parancs nélkül is, magánakcióként is. Hogy kik? Azok eszmei elődei, akik most vonulnak. Hősként német katonát, nyilasokat nem az tisztel, aki antikommunista vagy utálja Sztálint, hanem aki maga is ordas eszméket dédelget, hajlandó ebben az erőszakolt dichotómiában gondolkodni, és legfeljebb azért magyarázza, hogy ő nem is azért megy, ez csak túra és sportolás (!) a barátaival, hogy ne nézzek olyan döbbenten rá, és ő szalonképes maradjon.

Megdöbbentem, mennyien vannak. Ők is tudhatják, tudhatnák mindezt, amit az előző bekezdésben írok, csak nem érdekük tudni, ezért nem akarnak tudni róla. Azt legalábbis tudják, hogy miért szánták ezt a cseppet sem kirándulásra alkalmas estét ennyien erre a “túrára”, gyerekestül.

Budapest 1945-ös, pusztító ostromának záróakkordjaként a náci Waffen SS és Wehrmacht védekező egységei a velük szövetséges, nyilaskeresztes hadvezetés alatt álló magyar honvédséggel együtt február 11-én megkíséreltek kitörni az őket körbevevő szovjetek gyűrűjéből, ahova 1944 karácsonyán kerültek. Szilveszter előtt a 2. Ukrán Front Hevesen táborozó vezérkara úgy döntött, követek útján megadásra szólítják fel a Budapesten rekedt egységek parancsnokát, Karl Pfeffer-Wildenbruch SS Obergruppenführert, az ajánlatot azonban ők visszautasították. Adolf Hitler és a német hadvezetés kifejezetten megtiltotta a német-magyar seregeknek, hogy elhagyják a budai várat, azok azonban készleteik kimerülésével mégis emellett a megoldás mellett döntöttek. A kitörési kísérletnek körülbelül 20 000 áldozata volt, mivel a szovjetek a Széna tér magasságában géppuskatűzzel fogadták a várbeli csapatokat. További 20 000 katona hadifogságba került. Budapest végül a kitörés után, 1945. február 13-án került teljes szovjet ellenőrzés alá. Az ostromnak több tízezer polgári áldozata volt, főleg olyan gettóba zárt zsidók, akiket nyilas pártszolgálatosok végeztek ki. Emellett több száz magyar szocialista és antifasiszta ellenálló is áldozatul esett a németeknek és a nyilasoknak.

https://merce.hu/2019/02/09/megtartottak-a-varbol-kitiltott-becsulet-napi-masirozast-antifasisztak-is-kivonultak/

Milyen jó lenne, ha a bicikliúton a biciklis mehetne! – kiáltottam fel.

És nem a nácik!

látszik rajtad?

Sose szerettem, amikor valaki kiírt magára valamit. A feliratos, látványos logós táskákat, a kedvenc-metálzenekarom pólókat, a világnézeteseket, pláne a vicceskedőeket. Ha rádsózzák az ilyen ruhadarabot, még csak-csak, de aki ezért pénzt is kiad, bizony, megérdemli. Soha nem ízléses, mindig megfoszt önmagad, sőt, talán embervoltod egy részétől. A BFE Gólyatábor 2007 meg a legalja, olyanban Mads Mikkelsen is lehet, én menekülőre fogom. De nem vettem fel többet, sőt, leginkább egyszer sem a futóversenyes reklámhordozó trikókat sem.

Viszont ez csak annyi, hogy én nem veszek vicces feliratos vagy látható márkajelzéses ruhákat, nem teszem magam hirdetési felületté. Bővebben…

újra a fedélzeten

De béna metafora ez is, na, mindegy, leírtam már – szóval itt vagyok! Ebben a posztban nyelvi kérdéseket rejtettem el, ezeket számmal jelölöm.

Mi volt, mi van? Ma átmentem a havas erdőn végig a kutyával, a Nike-mban (1. miért így írom a toldalékot?), amelyre egy kimustrált, csúszásmentes talpú, 2007-ben vásárolt vastag zoknit húztam csúszás, beázás és fázás ellen. Sífutók, toportyánok (2. honnan ismerjük irodalmilag ezt az állatot?), rozmárok jöttek szembe számosan.

Edzés is (lejárt a bérletem), futás, úszás, plazmaadás, tegnap pedig első lépések a csontvelődonorrá válás útján (nem olyan egyszerű az!), Bővebben…

mindenki tudja (penelope cruz, javier bardem)

Engem lenyűgözött a kultikus páros új filmje, Asghar Farhadi rendezése.

Nézzétek, ilyenek voltak ifjan, ez az első közös filmjük, a Sonka, sonka, rendezte Bigas Luna. Penelope 19, Javier 23 éves:

Most Penelope 44 éves. Szerelmespárt játszanak most is.

Ez egy tévedés, hogy a világértelmezésünk alapja az angolszász, esetleg a német, racionális, biztonságos kockaság. Pedig én is azt hittem, azt gondoltam keretnek.

Akik tudják, mi az élet, szépség, rítus, vér, lélek, életöröm, étel, bor, zene, szakralitás, azok a spanyolok – a legnagyobb nemzet.

A Mindenki tudja kitűnő krimi-thriller, és nagyszerű életérzés-film is (hangulat, táj, enteriőr, életstílus), de e kettő csak ürügy, mert a kisközösség ábrázolása, a lokális viszonyok, a múlt értelmezése, a lojalitás és az erős érzelmek a lényeg benne. Az erős érzelmeket meg sem jelenítik, mégis ütnek. Tele voltam kétellyel: amikor kiderült egy-egy újabb döbbenet, mindig azt hittem, ezt már nem tudja jó mondattal kifejezni a forgatókönyv, pontosan bemutatni az operatőr, eljátszani Javier. De el tudta.

Ha vannak tükörneuronjaid (nem mindenkinek vannak, például a galapagosi teknősöknek és egyes, száraz kötözködőknek nincsenek) és érzékeny a szerotoninközpontod (sajnos, ez se működik mindenkiben!), akkor reszketni, rendülni és sírni fogsz,talán meg is igazulsz.

Javier Bardem azért kapta ezt a szerepet, hogy erkölcsileg helyrebillentse Chigurh karakterét a Nem vénnek való vidékben.

A Rotten Tomatoes csúnyán lehúzta az új filmet:

Critic Consensus: Everybody Knows is somewhat less than the sum of its parts despite the efforts of an outstanding cast – and a disappointing step back for writer-director Asghar Farhadi.

Tiltakoztunk.

magától értetődő

Vé vált a futás. Végre. Egy kicsit gyorsultam is. Pedig évek óta azt gpondolom, le fogok vele állni. Nem vagyok jó futó, és van egy sor más mozgásfajta, ami jobban pörget, vonz, hív, mint a futás.

Ráadásul a Zúzmara, amelyen tegnap 10 kilométeren indultam, a legundorítóbb itthoni verseny: kanyargós, összevissza, szűk útvonal, torlódás, külvárosi lehangoltság, hó, latyak, és alig látni félisteneket, rengeteg viszont az amatőr, túlbonyolítós, éremtől izguló stb. kocogó.

Ekként élvezzük, és nagyon jól szervezett verseny ez is. Már nem vagyok meghatott a rajtban, nem ér meglepetés, nem eufória a cél. Egyszerűen volt erőmegélés, jelenlét, közben jó.

A futás már nem megterhelő, nincs mélypontja, ott vagyok fejben, megszoktam. És a lényeg: nem fáj, nem sérülök, hozzáerősödtem.

Ezzel biztatok mindnekit, aki nem szánta rá még magát. A futás alapmozgás! Tavasszal is lesznek versenyek, miért ne neveznél egy hetes vagy egy tízes távra április 13-án a Vivicittán?

http://www.futanet.hu/cikk/telekom-vivicitta-10km-2019

Edzésként most teremben futok, cipőt kímélendő.

Újra lesz Ne félj az edzőteremtől! képzés. Január legvégén. Írj, ha jönnél!

Jövő vasárnap pedig nagy fotózás, izgalmas helyszínen!