Ebben a túlkiabálós, botrányos, panaszkodós, bizonygatós, elvadult, másrészt nyaralós, fotós és nyaralósfotós nyilvánosságban maradt még, akit érdekel az ilyesmi?
Bízom benne! (És abban is, hogy csak ők jönnek ide.)
A korrekt úrnő címke a blog egyik erős vonala ugyanis. (Kedvem is támadt valami hasonlót tanulni újra!)
A helyesírás miatt került elő a téma: rám szólt valaki, hogy az illesz szó (te illesz, kijelentő mód, az ill(ik) tőből) két sz!!!
De nem.
Bővebben…Babarczy Eszternek
Mert ő ihlette ezt a posztot. Ő részben filozófiai, részben közéleti, részben gyakorlati gesztusként elindította a kedvességprojektjét, és ennek jegyében naponta ír a Facebookra.
Eszter nem tartozik a lincselőim közé, semmi köze amazokhoz. Nem haragszom rá, csak nem értek vele egyet. Kritikus véleményemet ezért ehhez illő tónusban írom.
Adekvát akarok lenni.
Bővebben…Továbbra is dőlt félkövérrel a tévhit, és utána az én álláspontom.
A Fidesz megalázta és ellehetetlenítette a nőket (külön és kifejezetten nőellenes intézkedésekkel)
Nem. Ehhez az állításhoz politikailag súlyosan elfogultnak és hisztisnek kellett lenni. Akinek az állítólagos jogfosztásra Magyar Péter a megoldása, annak a józan esze is elment.
Bővebben…nyolcperces
Azt hittem, meg lehet menteni valamicskét. A talmi mállik le a tömbről, hullik a semmibe a felszínes, az álnok, a helyezkedő, a nőellenes része – marad a lényeg, ott van az középen! Az én eszmém, a szép szobor!
Hát nem? Tízezrek jöttek rá itt, hogy lehet méltósággal élni! Regények születtek ebből, van jó is. Csak marad valami az eszméimből, abból a jóakaratból!
Nem. Akkor volt, most már az nincs, mert eltömegesedett. Nem is eszme, hanem ideológiavezérelt aktivizmus volt. Elvárták tőlem, irányítani akarták, használni, divatos lett, olcsóvá vált – és büntettek, amikor a valódi gondolataimat írtam az eszme helyett, vagy bíráltam a korrumpálódott hirdetőket.
Ezeknek…? Minden próféta eljut idáig. Csak a kellemest kérik. A férjük a szemét, a nárcisztikus és őket meg lehetett érteni. Empátia! De nem fognak később jobb döntéseket hozni, nem ez a céljuk. Pedig tényleg szemét a férjük – zsák a foltját.
Bővebben…Most majd boldogan visszatér a visszaszerzett hazába, édes anyaföldjére a sok emigráns, akit elüldözött Orbán maffiaállama?
Nem, nem fognak hazajönni. Ugyanis nem azért mentek el.
Bővebben…Senki nem tudta előre. Mindkét nagy párt szavazói között nagy a döbbenet: a tiszás tömeget is meglepte a kétharmad. Utólag mindenki mondja, hogy hát persze, meg gúnyolódik azokon, akik nem ezt várták. De tegnap még ők is remegtek, és ebből posztot gyártottak, mindenük fáj, tépkedik a körmükről a bőrt (és nem jelölt volt!), nem tudnak aludni stb.
Mi történt? A diktatúra ledőlt.
Egy választáson. A diktátor pedig kilenc órakor gratulált a győztesnek.
Nem tud többet ártani a magyaroknak a hatalom (értsd: választásokon a magyarok által többször is elsöprő többséggel megválasztott párt).
És elmenekült mindenki helikopteren, ugye.
Az orosz beavatkozás ellenére is sikerült!
Magyarország tehát demokrácia! Ez jó.
Miben tévedtem?
Bővebben…Keserű, magányos férfiak az angolszász közösségi médiában rendszeresen siránkoznak, mindig egyforma vádakkal:
őket a feministák elijesztik, az új, nőuralta éra megöli bennük az igazi férfit, azt, aki küzd és bátor, bizonyít, gondoskodik, keményen dolgozik… az élet értelme vész el így, ők feladták! Kész, kiszálltak, nem játszanak!
Figyeled, hogy lesz egy nő, avagy: a nők hibásak azért, hogy a férfiak lusták?
Így ők nem tudnak kiteljesedni, nem válhatnak azzá, akik lehetnének. Mennyi ígéretes potenciál pereg el a semmibe pornóképernyők előtt, bedeszkázott gamerszobákban! Nekik már semmi kedvük kapcsolathoz, családhoz, mert a nő (az ő nőjük, az összes nő) már nem tiszteli a férfit, nem gyengéd, melegszívű, gondoskodó, mint régen – ja, mint a nyugtatókon élő anyád, a negyven évesen hetvennek tűnő nagyanyád…
Szegény mai férfiak ki vannak herélve, depressziósak, nincs motivációjuk, mert nincs kinek bizonyítani, nincs kiért rajongani. Aki nő akad, mind pénzéhes, teljesíthetetlen elvárásaik vannak, semmi nem elég nekik. És figyeljétek, ez a LEGDURVÁBB:
Bővebben…Újra edzek! Sokat! Újra kócos és boldog vagyok – az egész életem ilyen. “Mit csinálsz?” kérdezi néha az emberem, erre küldöm ezt, ilyen a hajam, ilyen a fotóminőség, NEM ÉRDEKEL:
Végre edzhetek: nem tiltja már heggyógyulás, semmi más. Kirepültek a felvételizők is, sokkal több időm lett. Tavasz van, újra van kedvem – én mindig csak erős, belső eredetű kedvből edzettem. Már az se nyomasztó, ha sötétben bringázom haza, mert az is tavaszias. Lett kondibérletem is gazdaságosan (köszönet érte itt is!).
Főleg a futásaimra készülök most. Az első futás inkább utazás, életélvezet, annak csak ürügye a tíz kilométer. A második lesz a komoly, ősszel (21,1). Van időm feljönni. De ha nem leszek gyors, az se baj. Csak ne legyen szenvedés.
Az ismerős érzés most: ez az! Ugyanaz az öntudat: értelmes, amit csinálok, meghaladom önmagam. Megint érzem a fejlődést, ha lassabb is. Élvezem is… húsz perc után, mert addig az elme erősködik, nem enged (ez ellen van a lépésszámlálás, szaunában a lélegzeteké, az visz bele abba a speciális állapotba), de utána jön a hormonözön. Ki kell bírni, belejönni, a negyedik kilométertől lesz jó. Meg aztán utána órákig.
De közben… nyomasztó is. És mindig egyszerre van a kettő.
Egyrészt a kényszeresség miatt: nem tudok leállni, ha egyszer belekerültem abba az állapotba. Belső elválasztású drogot termel a sport. Mindenkinek ezt termeli, ha komolyan csinálja, de nekem ez a függőségem. A futópadon cipelem magamat, ez már a harmadik blokk, előtte volt súlyzó és lépcsőgép vagy evezőpad. Mindenem másfélszer, kétszer akkora, mint a normál adag: az izomtömeg, a vállalás, az edzésidő, a kalóriaégetés. Két rágó, 45 gramm protein, 100 gramm kreatin. Nézem a futógép kijelzőjét, meg néha az órámat is. Legyen kerek: negyven percig elmegyek. Jó, akkor már inkább hat kilométerig. De akkor már, nem nagy ügy, legyen ötszáz kalória (ezt az óra méri)… és egész perc legyen… már csak egy kis szauna, de jó, legyen 25 perc… és az a vége, hogy oltják a villanyokat.
Tízkor lépek ki, záráskor. Semmi telefonnyomkodás, locsifecsi nincs az edzésidőben. Nem tudok mértéket tartani, olyan fáradt vagyok, hogy alig bírok hazamenni, és akar kezdődik a belső érvelés: így két edzésnyi lett egy közlekedés, egy mosás árán, tiszta haszon… úgyis hajat akartam mosni… Már megint… ötkor jöttem, hogy lett tíz óra…?
És hát nem újdonság már. Örömét a sok év alatt megszoktam: tudom, hogy ilyen, hogy képes vagyok rá, jól megy, nem vagyok bizonytalan, sem csodálkozó, tudom alsó és felső határaimat. Mindenestül a sajátom az edzésem, az énem kiterjesztése. Nem csúcsélmény, hanem minimum, ami alá nem megyek. Ha mégis (ez volt a műtétek után), akkor szar. Közepes mennyiségű edzéssel semmi különös, simán élhető az élet. Sok edzéssel pedig sugárzó.
Bővebben…sok javítás
Döbbenten figyelem a híradásokat és reflexiókat a “megvert” “ellenzéki” “fiatalasszony” ügyében. Küldtétek többen, és mások is kérdezték, nőként mit szólok hozzá.
Azt szólom: minden az, aminek elsőre érződik, de nem a habzó mondatokból, hanem a gyomortáji megérzéseid alapján.
Ez egy ordas nagy kamu. Egy történet, amit felhasználnak.
Ki fog derülni több, lényegi pontjáról, hogy egyáltalán nem úgy volt (akkor majd lehet a patriarchális rendőrségről ontani a posztokat!).
Bővebben…Ha sok a dolgod: nem, nem jár senkinek semmi, és nem is érdemes elhúzni kapcsolatban a “nincs szex” problémát.
A házasság nem hotel, amelyre a számító fél befizet.
Bővebben…Aki gyakran feszegeti a szaunában is a határait, az komoly fejlődést tapasztalhat, és áldásos hatásokat élvezhet.
Ez itt egy finnországi szauna, Turku közelében fotóztam 2011 júniusában, fehér éjszakában. Az akkor egyéves Dáviddal kettesben utaztam oda, couchsurfinggel, sokan jártak nálunk is (később aztán behajtottam a közösségen, hogy évekig dél-koreai szerelmespárt és ki emlékszik már, miféle szerzeteket szállásoltam el és vittem tandembiciklizni a János-hegyre).
És így néztem ki, és így Dávid. Ez amúgy egy Magyarországról származó ló, a neve Moha, a lánynak meg gazdag apja volt és saját farmja:
De edzésmunka-e a szauna?
Ha csináltad, tudod. Nem kifejezett edzés, de ha rendszeresen jársz, akkor fokozza a fittséget, drasztikusan javítja a hőhöz való alkalmazkodást (a júliusi futások is könnyebbek) és az alvásminőséget. Az is jelzi az intenzitást, hogy utána az ember vánszorog, szívesen aludna.
Legalábbis ha igazán megtolod. Hogyan?
Nem infraszauna, nem gőz, nem felöntős, hanem száraz finn.
Nem hatvan-nyolcvan fokos, hanem kilencven-kilencvenöt. A felső padon, fekve.
Bővebben…Nő vagy, nőkről írsz? Nyilván akkor síkra szállsz minden nőért. Mi nők fogjunk össze! A viták nem fontosak, a lényeg az egység! És innentől akármit meg lehet tenni, a sisterhood nevében élősködnek, perverz, pornóagymosott férfiakat titulálnak nőnek – és ha nem tetszik, akkor ordítoznak: NŐ LÉTEDRE NŐKBE RÚGSZ BELE?!
Emeljük fel egymást! Benyújtották az igényt az én erős, okos szavaimra, hogy igazolják a cikis viselkedésüket. Az övé is egy női sors, egy döntés. De az én torkomat átharapja egy másik döntésért, az anyaságért vagy az értékrendemért. Ne vegyem észre, milyen gyatra, manipulatív módszerekkel próbálnak érvényesülni, hogyan sóvárognak hírnévre, hatalomra, fölényre, és mennyit hazudnak közben, én vagyok a hibás, ha abbahagyják a blogolást kaotikus nők (nem is értem, én miért nem hagytam abba? Ha az a trend épp, ellenem hergelik a gyűlöletet. Az ő szolidaritásukat nem vonja kétségbe senki. Lettek volna legalább idegenek, de nem: itt voltak pelyhes feministák, tapsikoltak a blognak. Itt találkoztak a feminizmussal először, amikor még nem volt trendi, ellenben valódi merészség kellett hozzá.
Jöttek a potyautasok és orvgyilkosok a szépséges hajómra. Azzal zsaroltak, hogy ők is nők. Mi több: áldozatok, bajban vannak, gyászolnak, betegek, mássággal élnek, tehát támogatást érdemelnek. Az enyémet. Sőt: érinthetetlenek. Milyen ember vagyok, ha nem érzek együtt? Bármit be kellett volna nyelnem.
Sokáig kerestem pedig a mentségeket. Rosszul reagál az elnyomásra. Nagyobb a terhe, elromlott, megroskadt, gonosz lett. Alkudozik a férfihatalommal, mert jól szeretne élni…
Ma már tudom, hogy a nagy ellentét nem a nők és a patriarchátus között van. Létezik igazság és hamisság, mélység és hitványság, okos érzékenység és buta indulat. Nem kérdés, és sosem volt kérdés, melyikre voksolok. És ezen az alapon válogatom meg az embereket az életemben, pláne az ügyeket, így formálok véleményt.
Vonzóvá váltak a klasszikus, öreges, “jobbos” értékek: becsület, klasszikus műveltség, család, erős barátság, igaz szó, kitartás, józan ész. Mércém egyszerű.
Nem tartom semmire azt, aki bedől a netes trendeknek, és sulykolja, hajtogatja a butaságot, hamis szelfet épít személyiség helyett. Hatalmaskodik, mert már öröme nincs, csak az Ügy, klímajajveszékeléstől és extinkcionizmustól testpozitivitáson és parádézós sporton át a vegánságig és hajléktalanügyig kizárólag másokat fegyelmezget, morálisan felsőbbrendűnek állítja be magát. Nekik mindent szabad, bárkit lenézhetnek, kigúnyolhatják falkában is a nekik nem tetsző párt szavazóit, vagy azt, aki vallásos, vagy aki komolyan és egyszerűen sportol. De ha kritika éri őket, megy a fülsiketítő sikoltozás zaklatásról, bullyingről.
Legyen világos, hogy én nem állok ki azokért, akik szerint a nő hatalma az, hogy meztelenül lehúzza a férfit. Akik önként döntöttek úgy, hogy a lihegő férfierőszakot, nőalázhatnékot pénzért kiszolgálják, sőt, gerjesztik. Akikben nincs tartás, önbecsülés, tudás. A pick-me-k, akik úgy tesznek, mintha az ő élvezetükről lenne szó, mindenki más penészvirág, miközben pénzért tűrni kötelesek a vigyorgók testrongáló élvezkedését. Gúnyos hetykeséggel ítélkeznek, basztatják azokat, akik nem kifele parádéznak a szexszel. Én ilyen emberekkel nem akarok érintkezni, és ha bajuk lesz, azt maguknak köszönhetik. Főleg ha még azt rugdossák, akinek szerelme, családja, tehetsége és végzettsége van!
(Nagy viták mennek, szexeljünk-e, mi a jogos elvárás, mi a normális, mi a nő kötelessége, és mikor van joga egy férjnek balhézni, félrelépni. Készül erről is poszt, rövid lesz.)
Nem érzek közösséget senkivel, aki lapos butaságokat ír, hatalmaskodni próbál, felkérdez.
Eddig a sietsz poszt, mert ez a lényeg. Ha ráérsz, írom a borzadásom okait:
Bővebben…Két másik bejegyzés van szinte kész (szex, Szomszédok!), de most az emberi elmeállapotokról írok. A zajló felvételi már csak ürügy. Napok óta írom, mert tanítok, rohangálok, voltunk színházban is (majd folytatom a naplókat!), most bejött irodalom, versmondásra felkészítés is.
Régen azt hittem, és ez volt az én tragikus, naiv, ostoba tévedésem!, hogy mindenki okos, és partner lesz bárki, aki hozzám lép (nem én szoktam másokhoz odalépni). Hogy mindenkivel lehet komolyan beszélgetni. Fel sem merült, hogy nem. Biztosan őt is pont ez érdekli, a komoly, okos témám. Mi mást akarna? Ő is őszintén, elvonatkoztatva az igazságot keresi. Nem voltam tudatában, hogy én milyen vagyok, és nem vettem észre, hogy ő viszont nem fogja fel. Mindig erősebb az egó, az érzelmek és a sivárság.
Ennek három következménye lett:
Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 