Avagy: a cicám és én vagyunk a család!

Na, én is rangsorolok. A gyerekemet meg a csávómat, de még ömagamat is jobban szeretem, mint a kutyámat. Tízszer, százszor is. Vesztük jobban fájna, mint a dögé, aki ehhez képest le van szarva. Micsoda egy aljadék vagyok!

Pedig, hohó, ez fajizmus! Speciesism. Vagy megenni őket!

Ööö. Az állat nem ember. Nem ott van egyszerűen.

Bármit be lehet adni ezeknek? Ennyire boldogtalanok? Komment, lent:

És nem tűnik fel nekik a troll mélységes gúnya. Grat amúgy, ezek ennyire hülyék:

Mit tud a közelségről, kötődésről, szellemi és érzelmi kapcsolódásról az, aki ilyet leír? Hogy kell azt csinálni, hogy ne a szánalom szorítsa a szívünket?

Íjj (frissítek), még nagyobb grat. Jaj, nagyon röhögök:

A hajam az égnek áll, hogy mindenki meghülyült. Ahogy mindent ki lehet gimnasztikázni szavakkal a valóság ellen. Oké, vannak válságos korok, csakhogy most mindezt:

hogy nem két nem van, dehogy, és akinek fasza van, de parókája is és kirúzsozta magát, mert erre izgul, az nő, ez az ő döntése, hogy ő mi,

hogy a sivár önzés és meddőség, az állat mint bálvány egyenértékű a termékenységgel és a gyerekkacajjal, sőt, pont hogy azok a birkák, buták és ösztönlények, akik gyereket vállalnak (mondjuk az ilyen hangoskodók, ha mégis lesz igazi családjuk, a gyereküket se lennének képesek a helyén szeretni),

mindent át kell írni, többé semmi nem érvényes: egy növény is lehet a társad, te döntöd el, a férfi-nő, a gyerekvállalás, az korlátoltság,

hogy a szex, az szórakozás, kvázi médiatartalom, a szabad szex pedig nők felcsinálását és otthagyását jelenti, ez JOG, az abortusz pedig vidám, nem több, mint egy foghúzás,

hogy nem kell felnőni, szerepjátékozhatsz, hologramokra recskázhatsz vagy animét nézhetsz álló nap, és nem, nem értelmetlen az életed, sőt,

hogy a kutyuskáknak a gazdájuk az APJUK, Steiner Kristóf apás cicaszülést vezet a férjével, állat és ember között nincs hierarchia, mert az fajizmus és ekként elnyomás,

szóval ezt a sok elidegenedett faszkodást kell progressziónak nevezni.

Pénteken ugye láttuk Mundruczó Szégyen című rendezését, abban mondja a talpig COVID19-be öltözött Monori Lili, egyébként feledhetetlenül és élő, meglepően együttműködő drótszőrű tacskóval, hogy nincs többet állat, mert élőlénytárs van:

Simogassa meg kicsit a szőrét, ugye hogy szúr? Hát szúr egy picit. Na most tudja azt, hogy ez nem állat. Hallotta, hogy állat szót nem mondunk többet, a német parlament elfogadta, hogy ‘élőlénytárs’. Nem állatozzuk le az állatot. Nem tudom, hogy önök értik-e. Ezt a szót, hogy állat, nem mondjuk ki többet. Magának odaadom 8-ért. Na? Élőlénytárs? Kell a francnak, mi? Soha a büdös életben el nem adok egy kutyát. Na gyere, Miska, gyere. Már önbizalma sincs szegénynek.

https://prezi.com/sda57qpimd3i/az-ember-es-az-o-interszubjektivitasa-kortars-szinieloadasokban/

Az érvelés úgy is elhangzik, kevésbé elvadultan, hogy én azért ne röhögjem ki az elképesztő divatkutya-tartást, plázában öleb, kutya mint kontent, egymás majmolása satöbbi, mert tiszteletben kell tartani, hogy sok magányos embernek a háziállata olyan szerepet tölt be, mint egy emberi kapcsolat (hopp, ez megint a szociokártya: akik lilára festik a kutya fejszőr-pamacsát, és ezt összehangolják a dizájnertákával, műkörömmel és napszemüveggel, azok vannak megmagyarázva a szegény magányos öregekkel). Az állat (de csakis a kutyacica) az ember fölé emelkedik. Vajon csak én láttam? A cébéában olyan nyugdíjast, aki magának kiméretett százötvenöt forintért valami tésztaételt (van meleg kaja is itt a Nógrádi utcaiban), kis maréknyi volt, és mellette volt a hétszázötven grammos kutyakonzerv, és kint várta a barátnő a döggel. Ez a nő éhezett, és kereken négyszer annyit költött a kutyája napi adagjára, mint a sajátjára.

Ez az egész megint olyan, hogy sokfélék vagyunk, a tolerancia azt jelenti, hogy nekem oké, hogy te valamit kitalálsz, higgyél benne nyugodtan, neked az állat egyenrangú, emberhelyettesítő, vigasz és menedék, nélküle még nyomorultabb lennél (részben szerintem azért, mert üres a fejed és a szíved). Ez a te szabadságod. Tele is van a falad gazdikereső meg állatvédős-akciózó megosztásokkal, és szerinted csak az a felelős gazdi, aki könnyes szemmel szelfizve-csókolózva liheg – de tudd, a másik embert ez nem kötelezi semmire, ebből ne legyen már trend, ilyen agyrémek alapján ne módosítsanak törvényeket, és légyszi, ne írd át a nyelvet ilyen alapon, főleg ne üldözz a hülyeségeiddel, mint valami hatóság, és ne is sértődj meg és ne gyere a béna-érzelmes érveléssel, ha kiröhöglek.

Konkrétabban úgy merült fel ez, hogy pár éve a Barok Eszter írt egy blogposztot arról, hogy ne már, hogy egy kutyát mentenek mentőhelikopterrel, mire is odarongyolt Villő, aki több szempontból és joggal érezte úgy, hogy ő csúnyán lemaradt az életével, és odaírta a következőket, beszarsz. Álljanak itt ezek a kommentek az örökkévalóságnak, a kissé malacra emlékeztető Eszter grandiózus válaszával, aki pontosan ismerte a történetemet és emberi kapcsolataim minőségét:

Tisztában vagyunk azzal, hogy ha megkérdezné a mentős egy ilyen balesetnél, hogy “asszonyom, mit szeretne, a férjét mentsük előbb vagy a kutyuskát?”, akkor sokan választanák a kutyust, és ennek okaival is tisztában vagyok. De szerencsére ez még mindig nem így dől el: nem kérdezik, hanem az embert mentik. Erősen röhögünk itt ezeken a komolykodó szövegeken, A SZERETETKAPCSOLATOK RANGSOROLÁSA, amikor trashnegyedóránkat tartjuk.

Honnan veszi vajon ezeket a fűrészporízű szövegeket? Én úgy képzelem, van egy ilyen woke toolkit, amit az ilyen boldogtalan, saját gondolatokkal nem rendelkező szerencsétlenek betanulnak.

És akkor ezzel bármelyik kommentszekcióban el lehet sütni, és progresszívnek meg igényes gondolkodásúnak lehet tűnni ilyenekkel, hogy

ő genderfluid és ezért őt mennyit bántják, mert sajnos nem értik még sokan, hogy nem attól nő/férfi valaki, ami a lába között van (hát dehogynem, illetve nekem néha van bré is, de szóval a sajátom),

ő vegán és milyen kegyetlenek és tudatlanok a húsevők, nyilván az én steakemtől dől romba a világ (Gumiszoba szerint a HALÁSZATTÓL és a VADÁSZATTÓL) (és nézzétek már meg, hogy néztek ki a szénhidrátzabálástól!),

szívószálakról és mikroműanyagról papolnak olyanok, akiket a seggüket ki nem emelnék a kocsiból és nyolc O’Bag boldog tulajdonosai, de neked nyomja, hogy no waste…

lásd még: Pumped Gabó edukál, ez is hasonló:

https://24.hu/szorakozas/2020/10/28/pumped-gabo-konyvajanlo/

Ha te is gyanítottad, hogy ezek a szövegek kamuk, az összes ilyesmi egy-egy új trend felböfögése és népszerűsködés, és idegesített a barátnőd a drámáival, akkor nyugodj meg: igazad volt. Azoknak lehet ilyeneket elsütni, akik nem tanultak meg jó kérdéseket föltenni, szelektálni a dumák közül, gyanakodni, léneglátni és mérlegelni. Azok fognak ezekre a kamudumákra nagy lelkesen bólogatni, akik éhezik az ideologikus leegyszerűsítést, akik imádnak a nem erkölcsi természetű jelenségekről erkölcsileg ítélni. Akik a világ erőviszonyait haloványan sem értik, a nagy rendszerek működését az egyéni történések méretével keverik, kicsiben értelmezik a nagyot és fordítva, illetve nem tudnak angolul, vagy tudnak ugyan, de nem olvasnak angolul. Kell nekik a leegyszerűsítés, a jó ügy. Miközben pont a tömeges, városi hobbiállattartás, “az állat mint szórakoztató társaság és kontent” koncepciója a legkevésbé megmagyarázható erőforrás-tékozlás és ökoszisztéma-felborítás.

Az állat soha nem lesz ember, sem ahhoz fogható. Ha szerinted igen, akkor a lelked rettentő sivár, és a szeretetet és gondoskodást úgy képzeled, hogy valaki fölött hatalmaskodni, aki mindenképpen nyalja a kezed, akkor is, ha manipulatív vagy, elnyomó vagy, kellemetlen vagy.

Tévedés, hogy a kutya téged szubjektumként szeret. Ez nem szeretetkapcsolat. A kutyahűség egy nagy, túltolt mítosz. Mondom ezt úgy, hogy engem, a nem különösebben érzelmes gazdát, akinek annyi az érdeme, hogy kiskorában gonddal szocializálta a jószágot, IMÁD a dögje és vakon jön utánam és falkavezért lát bennem. Néha szégyellem is magam érte, mert ez nem érdem, mégis mindig elindul utánam (fél évet vártam a kedélyek lenyugodására, hogy leírjam ezt a mondatot). A kutya azért lojális, mert bevésődött az elsődleges gondozója, és mert megszokott dolgokat, illetve ahhoz húz, akitől a meleg odút és kaját remél. Ettől még lehet vicces, kellemes, de amiket megtesznek egy-egy állatért az emberek, miközben magukért alig valamit, az nekem önelnyomásnak, elidegenedésnek és érzelmi nyomornak tűnik. Nem, nem azért néz úgy. Nem, nem tud beszélni, ezt csak te képzeled, ez a te igényed. Nem, Mozart kutyája nem valós sztori. Nem, az állat nem lehet az ember helyén.