gondoltam, megkérdem

Te mire használod a szexualitásodat? A hajlandóságodat?

És ezt nem valláserkölcsileg kérdem ám, hogy család, monogámia, szaporodás, hűség. Semmi kedvem moralizálni ezügyben.

De ugye a teljes emberhez méltó, visszaéléstől, ferdeségtől mentes szex célja, lényege a kölcsönös vágy és öröm… nagyon esetleg szeretetkifejezés, a kötődés megerősítése, ha az előzőek hiányoznak – és ezt mint konszenzust kezelem. Pontosabban, el se tudom képzelni, de annyira, hogy kognitíve erőszakolom magamra azt, hogy létezik olyan ember, aki egy kicsit is kulturált meg vannak emberi kapcsolatai, érzelmi élete, és nem így van vele.

Ez az – vágy és öröm –, ami nem működik traumatizált nőkben, akiknek erőszak-vagy visszaélésemlékük vagy gyerekkoruk annyira borzasztó, hogy idegenkednek a férfitesttől, az aktustól, a kötődéstől. Nem működik házasságba száradt, már-huszonhat-éve-együtt-vagyunk embereknél sem, ahol úgy kell kivitelezni az aktust, pro forma, és közben mindenki másról fantáziál, vagy semmiről. Bővebben…

még csak most múltál harminc

ez is meglett

boldog szülinapot!

Amikor még összevissza élsz, ifjan és spontánul, nagy nyüzsgésben, és az életednek, melyet ekkor még jövőnek hívunk, a keretét építed, vagy épp démonokkal küzdesz, szerekkel, ottragadásokkal, belecsúszásokkal és szívzűrökkel, az identitásoddal,m vagy a gyerekkorodból menekülsz, vagy a megélhetésért túlterhelten dolgozol, akkor ez az élet annyira sodró, téged pedig annyi hatás ér, annyira nem tudod még, mi a te értékrended, annyira fontos, hogy mások mit akarnak, hogy inkább csak reagálsz, a világ nagy svédasztalát nézed. Válogatsz és sóvárogsz. Nem is éred föl. Élvezed vagy menekülsz, de még nem merül fel ez a kérdés, az életed önálló alakítása. Később, amikor kialakult, hogy körülbelül ki vagy, ki lehetsz, mit dolgozol, mi a fontos, van már családod vagy épp nincs, de ez már véglegesnek tűnik; egyedül élsz, macskád van, megszeretted a dzsesszt, szóval, késő harmincas korodra biztosan megjelenik a tudatosság és a kérdés: hogy akkor te hogyan élj. Bővebben…

az emberi természet mindig is

Jaj, odavagyok én az intellektuális gyönyörűségtől, amikor a legkülönbözőbb emberi, érzelmi, társadalmi megnyilvánulások kapcsán közhelyesen magyarázzák a sufnifilozófusok, hogy ez mindig is így volt, meg ilyen az emberi természet. Ősi késztetés, mélyen bennünk van… ösztön… biológia.

Egyrészt a butus visszavetítés miatt szisszenek – ez sima műveletlenség. Honnan veszik, hogy mindig is így volt, és mennyire kell ehhez kulturálisan vaknak lenni? Vagy, ami a legrosszabb: ezzel az érvvel igazolni valaminek a jogosságát, helyességét, működőképességét?

Mindaz, amit rendre oly öröknek, alapvetőnek hiszünk, modern fejlemény.

Nem létezett individuális, romantikus szerelem például a (késő)romantika előtt, és nem létezett nő iránti hódolat a trubadúrok előtt. A homofóbia nem természetes és nem is univerzális: vallási tilalmak voltak ugyan, de a homoszexualitás létező és viruló jelenség volt számos korban és kultúrában (ami szintén nem igazol semmit, nem lobbizásból írom ezt, és nem kötök hozzá értékítéletet).

Nem létezett általános normaként az igény, hogy a házastárs egyben romantikus szerelmi partner is legyen, a huszadik század közepe, a tömegkultúra korszaka előtt. Az, hogy gyakorlatilag nincs fogamzásgátlás, vagy csak az ősi módszer van (és ez valóban ősi, de virtuóznak kell hozzá lenni), implikált egy sor olyan jelenséget a szexualitásban és a hozzá kötődő szokásokban, amelyeket ma már nem kell fenntartanunk. Például a kötelező, kényszerű monogámiát és körülötte a retrográd erkölcsi hisztériát, vádaskodást. Vagy épp a sunnyogós megcsalásokat.

A gyengéd szülő-gyermek viszony, a kiskorúak védelme mint norma sem volt általános. Nem létezett emberi jog, és jogorvoslat mint olyan. Nem volt állampolgári öntudat. Nemzetfogalom. Nemzetállam. Törvény előtti egyenlőség. Ezek újkeletű intézmények.

A féltékenység, amelyről oly szép és grandiózus film forgott, a patriarchális tulajdonosi szemlélet terméke, ahogy az is, hogy szexualitás kiélése jogosultságon alapul, és nem vágy és kölcsönösség az alapja. A szerelem és a szexuális magatartásformák, képzetek, fogalmak is mindenestül társadalmi konstrukciók, szocializációval sajátítjuk el őket, icipici “természeti” magjuk van.

A mohóság, a pénz hatalma, a korrupció mind olyasmi, amelyhez egy lényegileg egyenlőtlen, kíméletlen társadalmi-gazdasági rendszer szükséges.

A társadalom hierarchiája bár ősi, de ennyi görénységet ne vezessünk már le belőle. Nem okvetlen jelent kirekesztést, egyes csoportok ellehetetlenülését, feszültségeket és erőszakot sem.

A prostitúció és a nő alávetése, teste köztulajdonként való használata lehet ősi, pont annyira, mint a patriarchátus, de ettől még nem kevésbé rettenetes. Ha egy kicsit is gondolkodsz és van értékrended, nem vághatsz jó képet hozzá.

Miért fontos mindez? Azért, hogy ne verjük át magunkat, és ha valami nem működik, ne kezdjük el igazolni nagy löttyös érvelésekkel, hogy ez örök és mindig is így volt. Se az egyéni, emberi természetbeli gazságokat, se a társadalmi működéseket. Egyrészt: nem volt mindig így, ezek kulturálisan meghatározott és ezért változékony jelenségek. Másrészt: és ha ősi, akkor mi van? Miért ragaszkodnánk hozzá? Attól még romboló és tűrhetetlen. Kidobni!

*

Milyen tömören írok, amióta.

Többféle munkám lett most, haladnom kell, de jelen vagyok. Megvan a könyvszerződés, februárban jelenik meg a ketóról szóló.

Folytatódik a feminista angol július második felében! Edzeni szabad téren szerveződhetünk, mert terembe most őszig egy elég drágába járok, ahol nem opció a napijegy. Úszni szerdánként szoktunk, ugyanott. Írj, ha jönnél!

És egy szelfi. Steakevés előtt. Felszámoltam a hajzatot.

hullócsillagok – és te mit kívánsz?

ez a napja az elmenekülésemnek a bántalmazó kapcsolatból

15 éve léptem meg

Szóval, néztük a nyári égboltot, és átcikáztak rajta a meteorok, és akkor az ember kimondja a kívánságát. Mindenki. Csendben, szépen belül.

Fekszünk, nézzük.

Ez egy vándormotívum (talán: toposz) amúgy, vagy csak egy közismert történet: az aranyhal, vagy a szellem, akit kiszabadítasz meg visszadobsz, megkérdezi, mire vágysz. Üzletet ajánl, és akkor kívánhatsz.

Az ember pedig nem tudja eldönteni, mire vágyjon. Elhamarkodja.

Jól válaszd meg a vágyaidat, céljaidat, mert mi lesz, ha teljesülnek? Ez a tanítás lényege. Bővebben…

hogyan kerüld el a nárcisztikus férfit?

A címadásom nem egészen korrekt ma, mert valójában a “mi a még nagyobb baj a nárcisztikusozással?” címet kellett volna kitennem, erre a posztra utalva.

Körülöttem mindenki a pasijáról vekeng. Vagy nincs neki, eltűnik, hiába “ismerkedik”, vagy ami van, az ellaposodott, unja, de nem tud kiszállni; vagy nem egyetlen nő “a pasi” életében (ez is a halálom, a pasi egy műfaj, egy típus – hát basszátok meg, emberek vannak!).

Nem érti a nő, mi van, és nem az van, amit szeretne.

Miből írok én? Örülök, hogy nem alkudtam meg. A gyomrom tiltakozott a megalkuvás ellen. Inkább vagyok egyedül, mint kompromisszumban, kételyben.

Teszem hozzá gyorsan: én is voltam nem egyetlen, de nem vekengtem ezen. Így szerettem meg. Örültem annak, ami lenni tudott, és nem kattogtam mások kapcsolatán.

Bővebben…

a tested a tiéd

“Tíz percet hallgatok kereskedelmi rádiót, és tíz évet fejlődöm vissza önismeretben.” Jajdult fel egy nagyon fontos szereplője az életemnek.

Az agymosásszerű romantikus slágerekre gondolt: az érzelmes vonyításra, a magánytól való irtózásra, a vergődésre, a függésre, a méltóság nélküli létezésre, elmúlt vagy soha nem is működő emberi kapcsolatokra való sóvárgásra, önkínzásra és ennek átromantizálására. Tiszta Stockholm-szindróma – és a meghatott hallgatók is abban vannak. Ezek élvezik a kínlódást. Gyártják maguknak. Ha nincs kivel szenvedni, akkor keresnek hozzá embert. Bővebben…

énmárkák

Az énmárkák építését mint jelenséget én nem bírálom. Általában azt gondolom, hogy nem szerencsés “juj, mi ez már megint” módon, morálisan tekinteni a létezőkre, mert ebből az attitűdből az lesz, hogy nem érted, mi van körülötted, nem lesz fogalmad arról, amiben élsz (aka megöregedés, beszűkülés, korlátoltság). Ezt egy blogger nem engedheti meg magának – de egy “sima” gondolkodó ember sem.

Tehát: értem, hogy sokan építenek énmárkát, és ennek szerepét, célját is. Nem tartom ördöginek ezt az egészet (ahogy a sorozatokat sem, ez fontos, annak ellenére, hogy az időmet, figyelmemet értékesebbnek tartom, mint hogy rájuk függjek).

Korunk egyik jelensége ez is: a personal brand. Mi ez az egész? Hogyan kezdődött? Hogy működik? Mik a visszásságai? Kérdezi az újságíró, és utánajár, megfigyel.

Amit én szóvá teszek: minálunk Magyarországon rettentő ügyetlenül zajlik ez (is). Gondoljátok már át, miben hisztek, mit képviseltek! És akkor az legyen. Bővebben…