huffnágel kigolyózása a goldenblogról

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 3.

A Zsarnai-ügy. Ami miatt úgy dühöngtek. Pista, fájt? Na, itt egy zsepi.

Mindez 2014 novemberében történt, és pompás történet, én büszke vagyok rá. Bővebben…

mi a baj a poliamóriával? 2.

Az első rész: mi a baj a poliamóriával? 1.

Az a baj vele, hogy duma, duma, fontoskodó duma, és nem élet. Az összes ilyen tudatos szövegelőnek, fensőbbrendűsködőnek azt szeretném mondani: élj inkább, ne netezz! Nem a monogámia a te problémád.

Gyanús lett ugyanis, hogy a polik vagy rakás szerencsétlenségek, akik a gátlásosságukat kompenzálva lendültek kissé túl a szabadosságba, ahol szintén nem terem nekik boldogság, és csak mondják-mondják a tanokat, vagy pedig ragacsos szexualitású nők, akiknek mindig buli volt az élet, nem érezték cikinek, hogy vadásznak tinderen, a barátaik között és bulikban, nem vették komolyan és szenvedték meg a szerelmeiket, mostanra pedig a fő párkapcsolatuk tönkrement, és kiégtek. 2020-ban az összevissza kúrást és azt, hogy van időd erről lírázni, órákig beszélgetni, neten csacsogni, poliamóriának nevezzük.

A cél, hogy a nagy kefélgetés közben még jó embernek is érezhessék magukat, mert ők őszinték és tudatosak, és mindent leegyeztettek (vagyis sikerült a szerencsétlen partnert ebbe belenyomni), illetve progresszívnek is érezhetik magukat (nekik mindig nagyon számít morális szempont, a tudatosság, a párbeszéd és az erőszakmentes kommunikáció, mint tudjuk). Az én összevissza kefélésem poliamória, tehát jó, mert a poliamória etikus. Megint az a lényeg, ahogyan elnevezzük és körülokoskodjuk a teljesen emberi sztorijainkat, amiket szégyellnénk amúgy. Bővebben…

hétköznapok, szövegek, regény

Telnek a napok, ezek a téli napok. Jaj, nagyon eltelnek. Most minden olyan valószerűtlen. Nem aludtam jól a napokban, nagyon enyhén azt mondhatném, hogy nem szárnyalok, de már megyünk is kifele a sötétből!

Megjártam a mélyét a nagy múltfeldolgozásban. Zavar, gyász, harag. De szokatlan mérvű takarításra is rávettem magam 20-án, ez jelképes volt (a kutya iszonyú koszt csinál).

életem (2014, fagykár)

Van most sok új olvasó, nekik írom: nem csak blog van ám. Van könyv, cikkek is.

A blog átlag kétnaponta frissül, egy hónapban 15-20 poszt jelenik meg. A fejléckép alatt meg vannak a máshol megjelent izmos cikkek.

A bloghoz kapcsolódóan két könyvem is van: Bővebben…

a melegek örökbefogadásáról

Semmi trükk a címben, tényleg ez a téma. Nem leszek hosszú sem.

Nem szeretem ezt, hogy mindenki a kötelező témákon borong. Elénk rakják az étlapot, min kell dohogni: Norbi-33-as paragrafus-Kaleta-mesekönyv-Szájer, és akkor indul a buli.

Olyan is, sírnivalóan lapos és klisédús. Mindenki ugyanazt ontja, facebookra ragadva, összedolgozva és egymással rivalizálva. Csak Péterfy-Novák Éva hozzáfűzi, hogy bassza meg, és szívesen. Ő ilyen bátor és eredeti, meg nagy gondolkodó.

Hol érdeklik ezeket a homoszexuálisok? Amit igazán gondolnak, az emberi jogi hősnők és főleg a kommentelőik, az kiderült a Kajdi Csaba- meg a Szájer-gumicsont rágásakor.

Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 30.: ki viszi át a szerelmet?

A történelmi jelentőségű kapcsolatboncolgató sorozat folytatódik a csakazolvassán! Mikrojátszmák, finom elnyomás, alig észrevehető hamisság a munkamegosztásban vagy kommunikációban, érzékeny elemzések. Érzed, hogy nem jó, hogy alul vagy, de nem nevezhetted erőszaknak? Ez az egyenlőtlenség.

A sorozat korábbi részeit itt találod: az egyenlőtlenség formái

Kiindulópont (és ezért nem is taglalom) az a közismert tény, hogy a házasságban (tartós kapcsolatban) a nőre marad a fizetetlen meló, tehát nem csak a háztartási és hétköznapszervezési, hanem az érzelmi munka is, a felelősségvállalással, aggódással együtt a teendők is. Ha a családban valaki szomorú, elesett, segítségre szorul, akkor a nő vigasztalja. Ha a gyereknek búja van, elakadása, a nő beszélget vele. Ő virraszt mellette vagy miatta, keres neki szakembert, cipeli terápiára. És ha a párkapcsolatban feszültség van, ha ridegedik az intimitás, a nő kezdeményez lelkizést a társával. Ő talál a neten magyarázatokat, keres párterápiát, önsegítő könyvet, akarja megérteni és megoldani, és ő az optimista: oldjuk meg.

Ő akar beszélgetni. Vagy senki már. De ha valaki, az a nő.

Sokat írtam az egyenlőtlenségről, és sokan használták saját sár elfedésére, képelen őszintétlenségekben. Ezért most már lesz egy kikötésem is:

Én azoknak a nőknek írok, és másfélékre soha nem is gondoltam, akik szeretik a társukat, a kapcsolataikba szívvel, bízva mentek bele, és közelségre, eleven érzelmi élményekre vágynak, tehát akik a férjükre mutogatnak, aki azért tartsa el őket (“anyagi függésben tart és még meg is akar erőszakolni!” műsor), miközben csalják és lenézik őt, vagy játszmáznak a szexszel, mert ők mekkora királylányok, de elvárják a hűséget, azok ne használják fel e muníciót.

Önigazolást nem szállítok (többé) a trükközőknek, de ha neked benne van a szíved, akkor vedd észre, mi zajlik. Bővebben…

soha nem volt okostelefonom

És nem is lesz. Az utolsó mammut vagyok. Nem, nem, nem. (És a butát is roppant hektikusan használom, elfelejtkezem róla, lemerül, elhagyom, szar a mikrofonja.)

Hogy nincs okostelefonom, annak pedig messzire ható következményei vannak. Bővebben…

tabuk, prüdéria, magánügyek

Amiről be lehet szélni, arról be kell szélni,

amiről hall lehet gatni, arról hall kell gatni.

Wittgenstein, Tandori szerint

Új felismerésem ez is mint kimondási, megnevezési, elmesélési kényszerben szenvedőnek, hogy nem minden elmondható, nem kell mindent elmondani, sem az elmondhatóságra örökké törekedni, szavakat találni. Wittgenstein így hangzik eredetileg:

Amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg kell mondani világosan; amiről pedig nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

Logikai-filozófiai értekezés

És azt jelenti, de legalábbis implikálja, hogy csak hazudni és felszépíteni nem szabad.

Arról fog szólni ez a poszt, hogy mi az oka annak, hogy bizonyos témákról nem beszélünk nyilvánosan. És ha ezekről mégis beszélünk, kiállunk, hogy elmondjuk, az bátorság-e, vagy valami egészen más? Hogyan lehet stilizálni és lágyítani az őszinteséget is annyira, hogy az már pont annyira cukros, mint a hazugság?

Vagy épp karrierépítési, jövedelemszerzési érdekek szolgálatába állítani.

Bővebben…

amikor én még irodalmi luvnya voltam

Életem egyes szakaszairól soha nem beszélek. Nem jutnak már eszembe. Például az 1999 és 2004 közötti időszak ilyen. Nagyon kemény volt, utólag érthetetlen is. Nyomtak, hogy ezt meg azt ne mondjam el, álságosan a gyerekre hivatkoznak, mert félnek az igazságtól.

Semmilyen érzelmet nem idéz fel ez az időszak. Nem bocsátottam meg, de többnyire nem is gondolok rá.

Nem is annyira fontos az én életem. Bár akadnak vicces vagy egészen különös sztorik is, például a művész úr, vagy a szerelmi négyszögem. Az is inkább nekem vicces – és nekem elégtétel. Nem is nagyon értik, mit mondok ezekről.

Micsoda maníroskodás és képességhiány azt mondani: az életem regény! ilyet nem élt ám át mindenki! én ismerem x színészt és y írót! Argh. Bővebben…

kell-e neked párkapcsolat?

Különféle élethelyzetekben vagyunk mi nők: van, aki ki rég kihűlt házasságban él, ki rövidebb, egymást váltó kapcsolatokban, ki nyáron ment férjhez másodszor, a végre-szerelméhez. Ki poliamoriában robbantotta életörömét, ki magányban, a munkájának él, vagy aszkézisben gyereknevel, de van olyan is, aki az alter kismamaság évei után most cipőnyalogatós fétisbulikat szervez, öröm és bevétel változó arányával.

Egyik élethelyzet sem szükségképpen fenékig tejfel. De azért vannak különböző zsírtartalmú tejfölök, ezt meg kell jegyezni.

A másik fontos megjegyzésem a poszt elején: a párkapcsolat és annak stabilitása, meghittsége, teljessége nem csak az egyéni döntésen múlik, sőt, szerintem főleg nem azon. Akarok, nem akarok, könnyedet akarok, elköteleződést akarok, csak szexet, csakis családot… ezt lehet gondolni, de nem tudod levenni a polcról.

A fogyasztói szemléletről van szó, megint. Van egy csomó érvelés (és ember), amellyel/akikkel én nem tudok mit kezdeni, és ennek oka az, hogy nem tisztelik a nagy dolgokat. Bővebben…

emigrációs pszichózis

Az emigrációs pszichózis kifejezést Komoróczy Gézától kölcsönöztem, aki megfigyelte és le is írta, hogy a délibábos (sumér) nyelvrokonságot felfuttató szerzők, mint Badiny-Jós Ferenc és Bobula Ida 1. nem értenek a nyelvészethez, teljesen más a végzettségük, 2. sok éve más kontinensen élnek és onnan “magyarkodnak”, ez utóbbit nevezte ~nak.

MGP-nél olvassuk: Párizsban meglátogatta, jaj, de nagyon meglátogatta (a többi a könyvben!) a Folies Bergère egyik császárát, Michel Gyarmathyt, a Balassagyarmatról elszármazott színházi díszlet- és látványtervezőt, “a szépség zsarnokát”. Főúri életvitelt élt, híres buzi volt, és közismert sztárallűrjei voltak.

Az élet császára volt a fény városában, de a szülővárosa hiányzott neki. Meg is verselte honfibúját:

Most Párizsban lakom.

Szép város az, kérem…

De hát, Balassagyarmat. Te…

Sokkal szebb vagy… nékem.

Az egész sztori csodálatos, olvassátok el.

Michel úr honvágya és hazatisztelete mondjuk pont az ellentéte annak, amiről ma írok. Habár, ha nem vers (és nem az), akkor ez is pszichózis.

Az van, hogy emberek mindenféle okokból kiköltöznek külföldre. Ez régen is így volt, ott találták meg a számításukat, vagy a szerelmük miatt.

De most többen. Tömegesen. És a másik különbség, hogy ott megőrülnek. Bővebben…

milyen országban szeretnék élni?

Tegyük fel, hogy felvázolhatnám, sőt, megalkothatnám, én egyedül, társadalommérnöok, hogy milyen legyen ez a bús haza. Pontosan az életviszonyok, struktúrák, életkörülmények, és úgy nagyjából, a reális optimizmuson belül, minden teljesülne is.

Korlátlan gazdagságot meg örök életet tehát nem, de intézményeket, szokásokat, mozgalmakat, attitűdöket, pénzköltési arányokat, törvényeket.

Egy olyan társadalmat, amelyben élni szeretnék. Bővebben…

a szeretetkapcsolatok RANGSOROLÁSA

Avagy: a cicám és én vagyunk a család!

Na, én is rangsorolok. A gyerekemet meg a csávómat, de még ömagamat is jobban szeretem, mint a kutyámat. Tízszer, százszor is. Vesztük jobban fájna, mint a dögé, aki ehhez képest le van szarva. Micsoda egy aljadék vagyok!

Pedig, hohó, ez fajizmus! Speciesism. Vagy megenni őket!

Ööö. Az állat nem ember. Nem ott van egyszerűen.

Bármit be lehet adni ezeknek? Ennyire boldogtalanok? Komment, lent:

És nem tűnik fel nekik a troll mélységes gúnya. Grat amúgy, ezek ennyire hülyék:

Mit tud a közelségről, kötődésről, szellemi és érzelmi kapcsolódásról az, aki ilyet leír? Hogy kell azt csinálni, hogy ne a szánalom szorítsa a szívünket?

Íjj (frissítek), még nagyobb grat. Jaj, nagyon röhögök:

A hajam az égnek áll, hogy mindenki meghülyült. Ahogy mindent ki lehet gimnasztikázni szavakkal a valóság ellen. Oké, vannak válságos korok, csakhogy most mindezt:

hogy nem két nem van, dehogy, és akinek fasza van, de parókája is és kirúzsozta magát, mert erre izgul, az nő, ez az ő döntése, hogy ő mi,

hogy a sivár önzés és meddőség, az állat mint bálvány egyenértékű a termékenységgel és a gyerekkacajjal, sőt, pont hogy azok a birkák, buták és ösztönlények, akik gyereket vállalnak (mondjuk az ilyen hangoskodók, ha mégis lesz igazi családjuk, a gyereküket se lennének képesek a helyén szeretni),

mindent át kell írni, többé semmi nem érvényes: egy növény is lehet a társad, te döntöd el, a férfi-nő, a gyerekvállalás, az korlátoltság,

hogy a szex, az szórakozás, kvázi médiatartalom, a szabad szex pedig nők felcsinálását és otthagyását jelenti, ez JOG, az abortusz pedig vidám, nem több, mint egy foghúzás,

hogy nem kell felnőni, szerepjátékozhatsz, hologramokra recskázhatsz vagy animét nézhetsz álló nap, és nem, nem értelmetlen az életed, sőt,

hogy a kutyuskáknak a gazdájuk az APJUK, Steiner Kristóf apás cicaszülést vezet a férjével, állat és ember között nincs hierarchia, mert az fajizmus és ekként elnyomás,

szóval ezt a sok elidegenedett faszkodást kell progressziónak nevezni.

Pénteken ugye láttuk Mundruczó Szégyen című rendezését, abban mondja a talpig COVID19-be öltözött Monori Lili, egyébként feledhetetlenül és élő, meglepően együttműködő drótszőrű tacskóval, hogy nincs többet állat, mert élőlénytárs van:

Simogassa meg kicsit a szőrét, ugye hogy szúr? Hát szúr egy picit. Na most tudja azt, hogy ez nem állat. Hallotta, hogy állat szót nem mondunk többet, a német parlament elfogadta, hogy ‘élőlénytárs’. Nem állatozzuk le az állatot. Nem tudom, hogy önök értik-e. Ezt a szót, hogy állat, nem mondjuk ki többet. Magának odaadom 8-ért. Na? Élőlénytárs? Kell a francnak, mi? Soha a büdös életben el nem adok egy kutyát. Na gyere, Miska, gyere. Már önbizalma sincs szegénynek.

https://prezi.com/sda57qpimd3i/az-ember-es-az-o-interszubjektivitasa-kortars-szinieloadasokban/

Az érvelés úgy is elhangzik, kevésbé elvadultan, hogy én azért ne röhögjem ki az elképesztő divatkutya-tartást, plázában öleb, kutya mint kontent, egymás majmolása satöbbi, mert tiszteletben kell tartani, hogy sok magányos embernek a háziállata olyan szerepet tölt be, mint egy emberi kapcsolat (hopp, ez megint a szociokártya: akik lilára festik a kutya fejszőr-pamacsát, és ezt összehangolják a dizájnertákával, műkörömmel és napszemüveggel, azok vannak megmagyarázva a szegény magányos öregekkel). Az állat (de csakis a kutyacica) az ember fölé emelkedik. Vajon csak én láttam? A cébéában olyan nyugdíjast, aki magának kiméretett százötvenöt forintért valami tésztaételt (van meleg kaja is itt a Nógrádi utcaiban), kis maréknyi volt, és mellette volt a hétszázötven grammos kutyakonzerv, és kint várta a barátnő a döggel. Ez a nő éhezett, és kereken négyszer annyit költött a kutyája napi adagjára, mint a sajátjára.

Ez az egész megint olyan, hogy sokfélék vagyunk, a tolerancia azt jelenti, hogy nekem oké, hogy te valamit kitalálsz, higgyél benne nyugodtan, neked az állat egyenrangú, emberhelyettesítő, vigasz és menedék, nélküle még nyomorultabb lennél (részben szerintem azért, mert üres a fejed és a szíved). Ez a te szabadságod. Tele is van a falad gazdikereső meg állatvédős-akciózó megosztásokkal, és szerinted csak az a felelős gazdi, aki könnyes szemmel szelfizve-csókolózva liheg – de tudd, a másik embert ez nem kötelezi semmire, ebből ne legyen már trend, ilyen agyrémek alapján ne módosítsanak törvényeket, és légyszi, ne írd át a nyelvet ilyen alapon, főleg ne üldözz a hülyeségeiddel, mint valami hatóság, és ne is sértődj meg és ne gyere a béna-érzelmes érveléssel, ha kiröhöglek.

Konkrétabban úgy merült fel ez, hogy pár éve a Barok Eszter írt egy blogposztot arról, hogy ne már, hogy egy kutyát mentenek mentőhelikopterrel, mire is odarongyolt Villő, aki több szempontból és joggal érezte úgy, hogy ő csúnyán lemaradt az életével, és odaírta a következőket, beszarsz. Álljanak itt ezek a kommentek az örökkévalóságnak, a kissé malacra emlékeztető Eszter grandiózus válaszával, aki pontosan ismerte a történetemet és emberi kapcsolataim minőségét:

 

Tisztában vagyunk azzal, hogy ha megkérdezné a mentős egy ilyen balesetnél, hogy “asszonyom, mit szeretne, a férjét mentsük előbb vagy a kutyuskát?”, akkor sokan választanák a kutyust, és ennek okaival is tisztában vagyok. De szerencsére ez még mindig nem így dől el: nem kérdezik, hanem az embert mentik. Erősen röhögünk itt ezeken a komolykodó szövegeken, A SZERETETKAPCSOLATOK RANGSOROLÁSA, amikor trashnegyedóránkat tartjuk.

Honnan veszi vajon ezeket a fűrészporízű szövegeket? Én úgy képzelem, van egy ilyen woke toolkit, amit az ilyen boldogtalan, saját gondolatokkal nem rendelkező szerencsétlenek betanulnak.

 

És akkor ezzel bármelyik kommentszekcióban el lehet sütni, és progresszívnek meg igényes gondolkodásúnak lehet tűnni ilyenekkel, hogy

ő genderfluid és ezért őt mennyit bántják, mert sajnos nem értik még sokan, hogy nem attól nő/férfi valaki, ami a lába között van (hát dehogynem, illetve nekem néha van bré is, de szóval a sajátom),

ő vegán és milyen kegyetlenek és tudatlanok a húsevők, nyilván az én steakemtől dől romba a világ (Gumiszoba szerint a HALÁSZATTÓL és a VADÁSZATTÓL) (és nézzétek már meg, hogy néztek ki a szénhidrátzabálástól!),

szívószálakról és mikroműanyagról papolnak olyanok, akiket a seggüket ki nem emelnék a kocsiból és nyolc O’Bag boldog tulajdonosai, de neked nyomja, hogy no waste…

lásd még: Pumped Gabó edukál, ez is hasonló:

https://24.hu/szorakozas/2020/10/28/pumped-gabo-konyvajanlo/

Ha te is gyanítottad, hogy ezek a szövegek kamuk, az összes ilyesmi egy-egy új trend felböfögése és népszerűsködés, és idegesített a barátnőd a drámáival, akkor nyugodj meg: igazad volt. Azoknak lehet ilyeneket elsütni, akik nem tanultak meg jó kérdéseket föltenni, szelektálni a dumák közül, gyanakodni, léneglátni és mérlegelni. Azok fognak ezekre a kamudumákra nagy lelkesen bólogatni, akik éhezik az ideologikus leegyszerűsítést, akik imádnak a nem erkölcsi természetű jelenségekről erkölcsileg ítélni. Akik a világ erőviszonyait haloványan sem értik, a nagy rendszerek működését az egyéni történések méretével keverik, kicsiben értelmezik a nagyot és fordítva, illetve nem tudnak angolul, vagy tudnak ugyan, de nem olvasnak angolul. Kell nekik a leegyszerűsítés, a jó ügy. Miközben pont a tömeges, városi hobbiállattartás, “az állat mint szórakoztató társaság és kontent” koncepciója a legkevésbé megmagyarázható erőforrás-tékozlás és ökoszisztéma-felborítás.

Az állat soha nem lesz ember, sem ahhoz fogható. Ha szerinted igen, akkor a lelked rettentő sivár, és a szeretetet és gondoskodást úgy képzeled, hogy valaki fölött hatalmaskodni, aki mindenképpen nyalja a kezed, akkor is, ha manipulatív vagy, elnyomó vagy, kellemetlen vagy.

Tévedés, hogy a kutya téged szubjektumként szeret. Ez nem szeretetkapcsolat. A kutyahűség egy nagy, túltolt mítosz. Mondom ezt úgy, hogy engem, a nem különösebben érzelmes gazdát, akinek annyi az érdeme, hogy kiskorában gonddal szocializálta a jószágot, IMÁD a dögje és vakon jön utánam és falkavezért lát bennem. Néha szégyellem is magam érte, mert ez nem érdem, mégis mindig elindul utánam (fél évet vártam a kedélyek lenyugodására, hogy leírjam ezt a mondatot). A kutya azért lojális, mert bevésődött az elsődleges gondozója, és mert megszokott dolgokat, illetve ahhoz húz, akitől a meleg odút és kaját remél. Ettől még lehet vicces, kellemes, de amiket megtesznek egy-egy állatért az emberek, miközben magukért alig valamit, az nekem önelnyomásnak, elidegenedésnek és érzelmi nyomornak tűnik. Nem, nem azért néz úgy. Nem, nem tud beszélni, ezt csak te képzeled, ez a te igényed. Nem, Mozart kutyája nem valós sztori. Nem, az állat nem lehet az ember helyén. 

meddig fogsz élni?

Időnként már elgondolkodom ezen. Te is?

Ha a futóversenyen összefutok Kenyér Imre bácsival, akkor arra is gondolok, hogy ha megérem*, akkormilyen minőségű lesz az az élet. Ő most 87 éves. Utoljára október 10-én futottam vele, ő aznap öt kilométert. Ez a kép régebbi, de itt látszik a karaktere.

Most ilyen.

De olyankor is szoktam az élet végére gondolni, aggodalommal és rémülettel, ha szomorú halálokat, idős tengődéseket látok. Ó, nem bölcs leszek ilyenkor, nem értékelem át, mi a fontos, pedig de szép és népszerű kontentet tudnék ebből írni… egészen kétségbe tudok esni. Én semmi szépet ebben nem látok. Bővebben…

miért borzadok a szexpozitívoktól?

Milyen semleges szavakat használok, nem? A semlegesség gyönyöre, ez a normám mint blogírónak. Nem kedvelem, amikor már a jelenségek megnevezésében is torzítunk, gúnyolódunk.

Mondhattam volna pedig, hogy magamutogatás. Vagy perverzió. Bővebben…

darálunk-e könyvet?

Kicsit elkéstem ezzel, de fontos, intellektuális téma. Elvileg kérdem amúgy, ne is menjünk vissza a sajnálatos októberi eseményekhez.

Néhány idézetet teszek az elejére.

A kiváló Hiller István, Demeter Szilárddal egyetértve: könyvet nem darálunk, az barbárság.

http://www.atv.hu/videok/video-20201020-csatt-2-resz-2020-10-19

És az ócska hergelés, olcsó poénok megint. Bővebben…