miért hordasz melltartót?

Kezd az a gyanúm lenni, a plázák kínálatát, a reklámok és az egész nőimédia-gépezet működését látva, hogy Bővebben…

maximalista

melléknevek sorozat 38.

-ista képzővel

Ahha, szóval magadra ismersz: maximalista vagy. Te most panaszkodsz vagy dicsekszel?

Ezt a szót is szárnyaira kapta a közhelymédia, a bakancslistával, a komfortzónával, a testképpel és a kiégéssel együtt.

Túl sokan húzzák magukra ezt a maximalizmusdumát. Talán ez biztonságos számukra, megmagyarázza a nyugtalanságaikat. Mintha akkor nem tehetnének róla, mintha nem lennének felelősek a rossz közérzetükért. Büszkék rá, hogy ők a tökéletest hajtják, ez legális probléma. (Hallottál már valakit arról panaszkodni, hogy pocsék az ágyban? Vagy hogy bántalmazó? Vagy hogy nem ért ahhoz, amit csinál? Ezek nem legálisak.) Az adja az öntudatukat, amitől szenvednek (ha ezt veszed észre magadon, gyanakodj). Láttam jó pár embert, akik tökéletességhajszolóként jellemezték magukat, és zavarban voltam, mert még jó se volt, amit csináltak.

Elkoptatták a szót, boldog-boldogtalan magára illeszti, mert kicsit igaz is rá, meg menő is. Mintha a szavak maguk formálnák a valóságot.

Mindenesetre elvesztik a jelentésüket.

Szerintem a maximalizmus sem jelenti mindazt, ami mindenre rámondják. Most elvégezzük a differenciáldiagnosztikát.

Egyik életmódváltó ismerősöm például állítja, hogy ő azért nem tud belekezdeni az igazi diétájába, mert ő maximalista, mindent a legjobban akar csinálni. Nem tud, és azért nem tud. Ez azt jelenti, hogy jelenleg – addig is – müzliszeletet eszik, meg brióst, mert ugye még nem tökéletes a terv. A szitu. A motiváció. Nem adottak a feltételek. Ő csak akkor kezdi el, ha már minden stimmel!

Valami azt súgja nekem, hogy nem lesz ilyen időpillanat, és az aprólékosság, túlproblémázás elfoszlik a semmibe. Ez még csak nem is tökéletlenül csinált diéta, hanem a diéta tagadása, halogatás és önbecsapás. Merthogy ezzel a szöveggel ő semmit sem csinál. (Megmondtam neki is.)

Először is: az igazán maximalista ember soha Bővebben…

a semlegesneműek vécéje

Ez most elterjedt a médiában: a gúnyolódás a semlegesneműek vécéjén. Továbbá az LMBTQIAWFNYRF satöbbi identitás. Hogy itten harmincféle szexuális identitást kéne számon (és tiszteletben) tartani. Ezt akarják a feministák, a genderhívek (őket mint valami elborult törpe kisebbséget, néha pedig titkos összeköttetésekkel és pénzekkel bíró, kvázi szabadkőműves csoportot emlegetik, akik világuralomra törnek, és igazi szándékuk a hálószobákig terjedő diktatúra). Ezzel foglalkoznak a genderisták, ilyen konferenciákat tartanak, miközben emberek éheznek, és anyósom is eltörte a lábát…!

Valószínű, hogy találkozol ezzel a fajta olcsó célozgatással, ezért most a magam eszközeivel (közepes tájékozottságommal, kevéssé elméleti hajlamommal, viszont jelentős egyenlőtlenségügyi érzékenységemmel és frappírozó lényeglátással) szeretnék rámutatni, hogy miért vagy borzalmasan igénytelen, ha ebbe beleállsz. Bővebben…

hősök, áldozatok, erőszak

Mostanában azon filózom, hogy jobb emberré tesz-e a trauma. Ez egy erkölcsi–elvi típusú poszt, tele dilemmával, reflexiókkal, és nagyon szívesen megvitatnám Lobsterrel mindezt.

Ilyesmiről volt már szó (de hát miről nem volt öt év alatt?): hogy mi magunk bánjuk-e azt, ami velünk történt, amibe oly könnyű szívvel belementünk. Talán ez a poszt a leginkább rokon a maival: a szenvedésnek nincs romantikája. Írtam arról is, hogy teher alatt nő-e a pálma, s hogy kívánnánk-e mindezt a szenvedést a saját lányunknak. Ez mindig a tesztkérdés, a lányunk. Mert lehet, hogy magadat kevésbé szereted, a saját szenvedéseidet romanti- és bagatellizálod, nosztalgikusan szemléled, lehet, hogy azt gondolod, szükségszerű annyi kín, ami neked jutott, sőt, jobb emberré tett – és lehet, hogy tévedsz.

Vajon mikor van hamisság és manipuláció abban, ahogyan a szenvedéseinkről szólunk?

Nekem bajom van például azzal – beriaszt az érzékelőm –, amikor valaki a traumájával harsánykodik. Morális, írói és emberi ízléstelenségnek gondolom a vádaskodó, hatásvadász cikkeiket. Bővebben…

mi bajuk a nőknek? 3. – szerintem

A magazin mellébeszél és rád akarja sózni mindazt, ami a status quo jó nőjének kell, ne is várj tőle mást. Az antifeministák vádaskodnak, bosszút állnak. Vannak olyanok is, akik nem értik, miféle diszkriminációról beszélünk – az arab nők, vagy a savval leöntött indiaiak, ott van miért harcolni, de itt…? Ez a fajta tájékozatlanság és érzéketlenség általánosnak mondható. Ezért most elmondom én, szerintem mi a nők problémája. Bővebben…

fan club

Mindjárt jön az elkezdett mi bajuk a nőknek? harmadik része, de tegnap este nagy élmény volt Morcsányi Gézát hallgatni, akit a Mensa HungarIQa hívott meg egy beszélgetésre.

Beállnék a trendbe, de hát tudtuk korábban is, ha kicsit figyeltünk, színházi előterekben, interjúkból: Morcsányi Géza nagy szellem, emellett elegáns, igényes beszédű, kedves és szórakoztató mesélő. Arról lett híres, azon kívül, hogy dramaturg, hogy minőségivé, egyben üzletileg is sikeressé tette a Magvető kiadót, amelynek húsz éven át volt igazgatója.

Sok részlet, körülmény, előzmény vegyült minden válaszába, de nekem pont ezért volt nagyon szórakoztató. Nem kalandozott el, mindig visszatért a kérdésekhez – pont ennyit akart mesélni. Szóban írt memoárt. Sok régi irodalmi, színházi szereplőt a nevén nevezett, ábrázolt. Az a morálja, és ettől kifogástalan úriember, hogy mindenféle érdekes, tartalmas jókat mond emberekről, a nemjót pedig gesztussal, szóhasználattal, általános utalással intézi el.

Mi az egyetemen azt tanultuk, hogy nagy döbbenet volt a rendszerváltás irodalmi értelemben: betiltottságra, üldöztetésre panaszkodtak az írók, ezért az értelmiség arra számított, hogy most majd előkerülnek a kéziratok. De a fiókok üresek voltak. Ezt meg akartam kérdezni tőle: tényleg semmi?, de magától elmondta ezt a történetet. Néhány tiltott, külföldi gyümölcs (Faludy talán, Wass Albert? – csak tippelek) kivételével semmi nem került elő.

Először megemlítette korai, nagy olvasmányélményeit, a hetvenes évekből: Gogol: Egy őrült naplója, később A revizorból idézett; Kafka: A perNádas Péter: BibliaKertész Imre: Sorstalanság.

Nagy szerzőként, olyanokként, akik őt kiadóvezetőként érdekelték, említette a következőket: Esterházy, Nádas, Orbán Ottó, Tandori Dezső, Kertész Imre. Bővebben…

mi bajuk a nőknek? 2. – az antifeministák szerint

Avagy: mi a baj a nőkkel. Sőt, még csavarnak is egyet: ez az egész, ami most van, lett, a nőknek rossz. baj van, régen nem volt semmi baj, de ezt a mostanit maguknak köszönhetik!

Az antifeministák tehát nem arról panaszolkodnak, hogy az ő érdekeiket hogyan sérti a feminizmus (és bármi, ami nem áll a kontrolljuk alatt, nem értük van). Pusztán a saját előnyeiket siratni túl átlátszó volna. Inkább ravaszkodnak: érvelésük szerint a feminizmussal a nők jártak rosszul. Bővebben…