Kiált bennem a téma, mert nagy felismerések ezek, szinte felnevet az ember: mit hittem én eddig? Jön a szégyen is, bőven. Ahh, a regényben is mennyi részlet van, ahol Barbara szeret szenvedni! Tocsog. Lubickol. Önsorsront, aztán levonja a konklúziót: hát ezek a férfiak ilyenek, ennyire tudnak csak szeretni, ilyen a szerelem. És én ennek részletezését bájosnak vagy menőnek gondoltam, nem pusztán a figura jellemzésének.
Ha érdemit akarok mondani, akkor mindenképpen megmondós vagyok. Előre szólok. De ha ezeket nem érted meg, akkor vagy végzetesen gyanakvó és keserű leszel, lemondasz a kapcsolatokról, vagy belemész, és tönkremész benne.
Viszont azt nem lehet rám mondani, hogy könnyen beszélek, vagy hogy ne tudnám, miről beszélek.
Ez az előzmény, a tegnapi poszt:
Hogyan ne fájjon? Az a megoldás, hogy tartsd magad sokra.
Ennyi a poszt, viszlát, holnap a cickányokról lesz szó, mert az őszi divat alapmotívuma a cickány, és tényleg cuki.
.
.
.
.
,
.
.
.
Na jó, nem. Sőt, ezt a mait is kettészedem még, mert sűrű.
Szeresd előbb magad, és utána szeress mást. Válogasd meg, ki érdemli meg a szerelmedet. Szeressen igazán, vagy inkább ne legyen szerelem az életedben.
Ne menj bele érzelmi visszaélővel kapcsolatba, legyen gyanús az ilyen. Ne szeress belé. Ez kognitív kérdés: ha kiismerted a visszaélés természetét, akkor fel is ismered, és akkor nem fog tetszeni az a férfi, aki ezt csinálja. Taszítani fog. Nem leszel megdöbbenve, hogy “de hát azt mondtad”, nem fogsz hinni neki eleve sem.
Tudsz mihez viszonyítani? Találkoztál már őszinte érzéssel, spontán férfival, aki nem tervezte meg a gesztusait, a vonzerejét, és akinek nem vigaszul kellettél?
Akinek nem adui voltak, hanem személyisége, érzései?
Neked azok vannak? Te magad érdekes, lelkes, vonzó, korrekt, tevékeny, jó érzésű ember vagy?
Ne legyél magányos, mert akkor kiszolgáltatott leszel. Alkosd meg a jó életedet meleg emberi kötődésekből, természetélményből, sportból, kultúrából, a szenvedélyesen végzett, értelmes tevékenységeidből. Ne unalomból keress társat. Messziről kerüld el a társkeresőzést, mert ezt az éleslátást homályosítják el.
Kínban vagyok, hogy ezt is ideírom, mert ez annyira alap volna: ne kelljen férfi azért, mert anyagilag nem jössz ki, hogy “könnyebb legyen az élet”. Ne akarj emiatt együtt élni. Ne engedd odaköltözni, te se költözz oda. Ne akarj családdá válni, ne erőltesd rá, ne ilyen szemmel nézd. Az alakuló kapcsolatot minél jobban válaszd le az anyaságodról, barátaidról. Eljön az ideje az integrálásnak is, ha eljön, és akkor magától fog menni.
Ne kergesd “az igazit”, örülj inkább az ilyen-olyan jó élménynek. A kapcsolat nem kötelező gyakorlat, hanem (kösz, Vakmacs): gálaműsor és tűzijáték. Ne várd minden egyes jelölttől reménykedve, hogy majd ő lesz az igazi.
Ha benne vagy: ővele mozogj. Ha közel lép, lépj közel, koccan a homlok. Ha távol van, várj, lépj hátra te is. Nem számításól, hanem a dolgok belső logikája szerint. Hiszen aki nincs ott, azt nem lehet utánakiabálva szeretni. Aki elzárkózik, akivel nem lehet – már, vagy egyáltalán – boldogságosan suttogni, aki nem néz úgy, azzal nem tudsz intim bizalomban együtt lenni. Hiányzik az élmény, igen. De ilyenkor, amikor ezt igényled, követeled, ki akarod hozni belőle, kellemetlen leszel.
Most a legintimebb bizalmú szerelemérzésről beszélek, a kölcsönösről. Arról, aminek az elvesztése ugye, annyira fáj. A legtöbb nő nem kapja meg az igazi közelséget, szinte soha. Mindig van valami. Csak morzsákat kap, de hamar rájön, hogy a szex a bejárat hozzá, illetve a szex olyasmi, majdnem közelség. Nem az. A férfi meg, aki nem őszintén szeret, arra jön rá, hogy a nő az adagolt kedvességgel rángatható, rávehető mindenfélére. Aztán lehet nárcisztikusozni.
Van elidegenítő szex, nem élmény. Érzelmileg külön is rendben kell lenni, maga az aktus nem teremti meg az igazi bizalmat, közelséget a kapcsolatban. Esetleg megjeleníti, de nem pótolja.
Mindegy, mi az oka, miért van távol érzelmileg, ne is ezt firtasd. Csak azt lehet szeretned, aki szeret téged. Akiben az önzést, az őszintétlenséget, a manipulatív tartózkodást, a másfele figyelmet vagy az érzelmi lanyhaságot megsejted, azt nem szeretheted. A férfi közben olyannyira biztos benne, hogy ez is elég lesz. Ezt szánja neked. De ha igazán szereted magadat, akkor elutasítod a nyüszögő vesztes szerepét, sőt, a türelmes várakozóét is, aki mindig csak reménykedik, tényeket csűr-csavar, hogy kijöjjön a matek.
Lehet, hogy rosszul választottál. Nagyon fájdalmas kimondani, igen. Eleve, mit szeretünk annyira a másikban? Azt, hogy vonzó, okos, izgalmas, különleges, jó vele? Nem. Az csak a beugró. Azt szeretjük, azt a nagyon speciális állapotot, és ez maga a szerelem, hogy általa sugárzónak, különlegesnek, jobb embernek érezzük magunkat. Elégedettnek, rendben levőnek. Hogy jó érzéseket kelt bennünk.
Aki nem kelt benned jó érzéseket, aki elbizonytalanít, aki arra késztet, hogy megkérdőjelezd az értékedet, az nem a szerelmed.
Ez önzés? Hogy csak akkor szeretünk, ha minket is szeretnek? Ha jó érzéseket okoz? Hát hol az áldozatvállalás, a tűrés, a szívás, a kínlódás? Mintegy cserébe? Ez az alku?
Nem. Teljesen másról van szó. Azt szeretni, aki bizonytalan, akinek nem igazán csillog a szeme, egész egyszerűen illetéktelen. Tolakodás. És még: önnyomorítás.
Nem nyílunk meg annak, aki ezt nem igényli. Nem mutogatjuk bájos, tartalmas, regényes, szenvedélyes, gyarló önmagunkat csak úgy. Olyannak, aki nem nyílik meg maga is, a legesendőbb módon, aki nem szorong egy kicsit, hogy: ilyen vagyok igazán, nézd, jó ez, elég ez, nem baj?
Ez a megrendítő a szerelemben.
Ne tévesszen meg, amikor hallgatja a csacsogásodat. Van, aki csak megszokásból, van, aki illemből, és a legdurvább típus azért hallgat olyan szívesen (“mesélj csak”), hogy tudjon a dolgaidról, kiismerjen, érzelmi kontrollt gyakorolhasson. Hány, de hány ilyen van: a nő fecseg, önkifejez, vidáman és lelkesen beszámol az életéről, az apró részletekről. A férfi hallgat, és a nő élménye: “de jót beszélgettünk, mindent megosztunk egymással, micsoda őszinteség”.
Ő maga nem beszél a dolgairól. A lelke zugairól. Feltűnt?
Ha ezt megérted, nem fog fájni. Nehéz megérteni, ez tény.
Holnapután jön a második rész, addig egy kis szünet, mert sűrű a blog is, az élet is most, és nektek is szeretnék időt hagyni újraolvasásra, megfontolásra.
