nem, gyereket nevelni nem nehéz 2.

Íme, a kép, ahogy az élet sarjad és reményt ad, Maci kikereste a Tate gyűjteményéből. A festő Robert Braithwaite Martineau, a kép címe Picciola. Nem annyira látszik, hogy ő egy elítélt és rossz lenne neki.

Ömlik mindenhonnan szülésügyben, hogy mi a helyes, nagy morális állásfoglalások. Ugyanolyan belepofázás, méhben turkálás, magánélet-vitatás, el nem fogadás és minősítgetés, mint amit amúgy kikérnek maguknak, ha abortuszról, gyermektelenségről, vagy szexuális viselkedésformákról, orientációkról van szó.

De ezek nem elvi emberek. A kutya nem gondolja komolyan a klímavédelmet, ahogy az állatvédelmet, a vegánságot, szex-sztrájkot (!), műanyagmentességet sem, az igazi gondolatokhoz és tettekhez ezek a nagy kihirdetők gyengék. Bővebben…

nem, gyereket nevelni nem nehéz 1.

Túl van ez gondolva, lányok, asszonyok. Ne féljetek!

Gyerekvállalás előtt állsz, és beléd dumálta a világ, tele van a net is ezzel, jótanácsok, szakértők, facebook, magazinok és sulykolják főleg a roskadt, teljes életüktől keserű anyák: gondold meg! aggódj! légy gondos! biztosítsd be magad! tervezz! szorongj! Van ez a 21. századi emberben, hogy nem rohan bele a csillogó vízbe, hanem nézi a telefonján a hőfokát, viharjelzést, károsanyag-koncentrációt… és csak ezektől nyugszik meg (de addig nézegeti, amíg nem igazolják vissza a félelmeit). Bővebben…

mit is akar a feminizmus? és én?

Jaj, de nehéz ez.

Feminista vagyok-e? Igen. Létezik-e érvényes feminizmus, nőügy, büszke, okos, valódi érdekképviselet és méltóság-deklaráció? Persze. Ez nem nehéz.

Csak arra kellett rájönnöm, hogy nem én vagyok itt a rossz (a tananyagot nem ismerő, vagy gyakorlatban nem elég hithűen megvalósító, a konszenzusból kiszóló, csapatban “dolgozni” képtelen, egyéni sérelmeit dédelgető stb.) feminista. A feminizmus nem vallás és valláspótléknak sem alkalmas.

Arra is ráébredtem közben, milyen sokan voltak, vannak most is hamis okból feministák. Bővebben…

ne dőlj be! mi az, ami NEM működik az életmódváltásban?

nyilvános poszt a nyolcadik életmódváltós évem első napján

Az alapvetés:

Amikor edzünk, mértékletesen eszünk, akkor nem valami hóbortos mániába vágunk a normális élet helyett, vagy azon felüli vállalásként, hanem VISSZATÉRÜNK A MŰKÖDŐ MODELLHEZ, ahogyan mindig is kellett volna. Helyrteállítunk, mert ez a test természetes állapota.

Amiből jössz, az a torz. Bővebben…

érintettséggel érvelni?…

Válasz Flamingjune kommentjére

amelynek szövege:

Nem, egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy rám céloztál és nem is kék a hajam. De volt az elmúlt 10 évben több kék- zöld, magenta hajú, szeptumos orrpiercinget viselö tanitványom, aki kánikulában is hosszúújjúban járt vagy éppen decemberig sortban és büszkén viselte a hegeit. Velük szemben éreztem igazságtalannak az általánositó megjegyzést. Igen, ez egyrészt egy kliséhalmaz, amiben járnak, ahogy élnek, vegánok és depisek, biztos van egy tumblis profiljuk is, de sokszor jó okuk van rá, hogy szarul érezzék magukat, nem csak szerepet játszanak. Ami modnjuk kamaszkorban amúgy is természetes, az önkeresés része. Mármint a többféle szerep kipróbálása. (És ezért fájt egy kicsit az is, amit Tobiról irtál, hogy a netröl olvasta össze a hülyeségeit és most ö is jól azokat magára vonatkoztatva különleges hópihének hiszi magát és érzelmielg zsarolja a környezetét, azaz az anyját, pedig csak el kéne mennie kapálni. Szerintem nem olyan poén depressziósnak vagy transznak vagy akárminek lenni, hogy megérje nekik ez a nagyon rögös út, hogy tettetnek valamit, ami nem is igaz. Volt nekem is egy ritka betegségem, és mivel a vérképem mindig jó volt, a dokik se hittek nekem, pszichónak tartottak és én is a neten kutatva jöttem rá, hogy nem én képzelek be magamnak mindent, hanem rajtam kivül van még ötszázezer ember a világon, akinek ugyanígy nem hisz a dokija meg a családja, de a betegségnek van neve és esetleg lehet tenni vmit ellene! Ez egy iszonyatos megkönnyebbülés volt. ìgy érezhette magát Tobi is , és igenis fokról-fokra, hogy elöször leszbikus, utána transz, utána non-binary. Ez a sorrend nem ritkaság, de elhiszem, hogy a legtöbb ember ezt hallva a szemét forgatja és kapálni küldi.) De ez csak egy példa! Elhiszem, hogy te sok valós konfliktus után rossz véleménnyel vagy a transznökröl, de ez valahogy egy ördögi kör: a transzokat elitélik, mert zizzentek, feltünösködnek, lenyomják a nöket stb. ès tényleg zizzentek, MERT nem fogadják el öket gyerekkoruk óta mindehol viszsautasitásban van részük. Te ismersz személyesen fiiatal transzlányokat? Nem a médiából, hanem szemtöl szemben, aki otthon kinlódik. A pms-t is csak ottoba piták nyavalygásának tartottad, amig át nem élted, vagy a jógát is lenézted, amig nem csináltad magad is, legalábbis igy emlékszem.
Most összemosok jónéhány dolgot, de én megértem, hogy a fiatalok tényleg félnek a klimaváltozástól. Mióta ez érettségi téma lett, azóta hivatalosan is beszélnünk kell ilyesmiröl és nyiltan ki is mondják, hogy aggódnak és nem tudják, mit tehetnének. Amit a vegánok aggresszivitásáról, felsöbbrendüsegtudatáról és álszentségéröl irsz, azzal teljesen egyetértek és èn sem tartom egészségesnek a vegán étrendet normális esetben, De most már nem mernék senkivel se vitatkozni ezügyben, egyszerüen nincs hozzá pofám és nem is lenne etikus. Tanárként meg pláne nem. Be is viszem minden évben a vegán élelmiszereket megkostoltatni velük, és próbálom az egészet mint létezö alternativát bemutatni, hátrányaival és elönyeivel.
A fenti kommentet azért irtam, mert vki meglepödött, hogy a 17 éves unokahúga és társai vegánok.
tehát én inkább a fitalaokról beszéltem, te meg a felnött, autótulajdonos, stb vegánokról. ès még egy érdekes adalék: a gimis – azaz inkább jómódúbb kamaszok között gyakoribb a vegánság, mint mondjuk az én iskolámban, ami leginkább egy magyar szakközépnek felel meg, de szakérettségivel végzödik. Az én tanitványaim között sokkal kevesebb a vegán, mert ök nem élnek olyan jólétben, elkényeztetetten. Ez is egy árulkodó jel…
Értem én, hogy nincs ideged tekintettel lenni mindenki kis egójára, vagy hogy mindig lesz, aki sértve érzi magát a véleményed által és rohadtul nincs kedved erre tekintettel lenni.
Amúgy nem hiszem, hogy tanárként igy lemostad volna a “kékhajúakat”, söt.

linkje, előzményekkel:

Köszönöm (valóban), hogy ilyen részletesen írsz. Az előző kettőt, a rövideket elég durván odakented. Könnyű egy mondatra ráugrani és személyeskedni, figyelmen kívül hagyva a posztot, a többi e témájú posztot, a kontextust. Amit arról szörnyülködtél, hogy egy tanár hogy moshat le így diákokat, az kipécézés, rossz hírbe hozás, nagyon nem fair és nem méltó a blog színvonalához, de igazodom, én se leszek indokolatlanul jóhiszemű.

Az a gondom azzal, amit írsz, hogy eseteket, személyeket, érzéseket, média-látszatokat nézel, és nem ismered a kontextust, összefüggéseket, pedig erről már sokat írtam:

összegzés…

mit jelent nőnek lenni 1.

mit jelent nőnek lenni? 2.

hülye hajjal

Először a tanárságomról írok, mert azt elég durván megtámadtad itt, hitelt rontottál ismeretlenül, érvelés helyett. Azokra a(z ön)vádakra is reagálva, hogy én kiszorultam ebből, meg nem vagyok tanárnak való:

Egész jól csináltam én ezt, amíg nulla és egy gyerekem volt, illetve életben voltak az apáik. Építő, emlékezetes, messze ható volt a tanárságom, bár kevesek értették és profitáltak belőle igazán sokat. Nekik viszont életre szóló volt. Konform rendszerekbe én nem tudok élethosszig illeszkedni, például üdvözült arccal kihirdetni, hogy van ez az oltás, lehet rá jelentkezni, meg a reggeli a legfontosabb étkezés. Nem csak KLIK és három egyedül nevelt gyerek miatt nem vagyok már tanár, hanem főleg azért, mert alkotó ember vagyok, nem puszta közvetítő, nem tudok sem hierarchiában, sem közösségben dolgozni, és nem is szorulok rá. Ma Magyarországon egyébként senki nem közoktatási tanár, aki talál anyagilag jobbat, egypár szent és legenda kivételével.

De abban igazad van, hogy a kb. 2017-től számottevő kékhaj-özönnel én nem találkozom, már távol vannak tőlem, és máshogy képviselném a nézeteimet, mint most, ha rám lenne bízva egy vagy több ilyen gyerek. Bár szerintem jobb ebben látni a határainkat, és nem megváltósdit játszani kéretlenül. Ha én nem osztályfőnök, iskolapszichológus vagyok, akkor a diák nagyrészt tantárgyilag, továbbtanulásilag, életszervezésileg tartozik rám, és az ahhoz kapcsolódó emberi igényesség, elemi tisztesség szempontjából van feladatom, tehát nem dolgom a jó közérzetének egészét a vállamra venni, szülőt, pszichológust helyettesíteni. A diák magánélete, lelke másik szakmára tartozik, abban fontoskodni, túlságosan bevonódni visszás és visszaélős. (Csak jelzési kötelességünk van.)

Viszont minden közeli barátom középiskolai tanár, és mindegyiknek van vonatkozó (transznemű diák) élménye. És örülök, hogy nem nekem kell faarcot vágnom a boldogtalan pótcselekvők új meg új gesztusai, provokációi, tévhitei láttán. Úgy általában a naivitás, tévhit, érzelmi érvelés, önsajnálat, manipuláció oszlatása a legfontosabb tanári-értelmiségi feladat. E gesztusokat (szubkultúra, rajongás, vegánság, klímavédelmi célú gyerektelenség, neonáciság, leszbikus identitás kiskamaszként, transzneműség és a többi) én nem veszem túl komolyan, szerintem kinövik. Ha nem növik ki, beleragadnak, vagy harmincas éveikben kezdik rá (ők is sokan vannak), akkor meddő, üres lesz az életük.

Egyetértek veled, hogy a vegánság inkább jóléti jelenség, de én úgy mondanám, hogy nyafogós-urbánus gesztus, menősködés. Főleg ha érvelnek, ellenkeznek. deklarálnak ennek a jegyében, ami – akár a gendermindenféle – magánügy. Tehát nem elvi kérdés, nem megvitatandó, hogy ki mit eszik, miért, vagy kihez vonzódik, mit érez. Ezért nem kell vele másokat konfrontálni, kioktatni, basztatni. Én soha nem tettem megjegyzést a diákjaim (mégoly szörnyű) kajálására, kapcsolataira, szexualitására sem, és elvárom (tanárként elvárnám), hogy se lenyűgözési-figyelemkeltési, se kekec szándékkal ne térítsenek önjelöltek, ne akarjanak bevonni ebbe. Nem csak azért, mert az iskola szellemisége más, nem csak azért, mert nincs időm mindenre, hanem elvi, szakmai okokból. Nem dolgom ez.

Amúgy első tanári évemben pár szakadár vallásos diák térített, rém kellemetlen volt.

Szóval, ezek a nagy lelkes alternatív ideológiák meg szubkultúrák. A kapálás-érv szebben mondva: akinek a létfenntartás, a boldogulás, a család, egy krízis, vagy épp valódi hobbi, magas intellektuális létezés a fő tevékenysége, az nem fog ilyesmire ráérni. Eszébe sem jut. Ahogy, és ez a húszéves fiam hozzáfűzése: épkézláb érzelmi világú, felelősséget vállaló, hibáiból okuló, közepes vagy jobb külsejű kamaszok nem fognak azon sem követelőzve nyavalyogni, hogy nem áll velük szóba a másik nem, vagy a kiszemelt, vonzó célszemély, hanem keresnek mást, vagy várnak.

Emberstátuszú kutya-cicára, együttesek iránti rajongásra, amimére, szerepjátékra, buli-drogra sem lesz idejük azoknak, akik a valóságban élnek. És jobban járnak, akár kényszerű, “melós” determinációjuk, akár elit álláspontjuk ez.

Ezek a kulturális hiedelmek, ügyek, függőségek, szokások és identitáslobogtatások egyébként a spiritualitás (vallás) pótlékai. Béna istenkereső gesztusok, hátha van valami az anyagon túl. De csak torzságot találnak, ürességet. És ez szomorú, ez valóságtagadás, és szóvá kell tenni.

Ez az egész csak a médiában és közösségi oldalakon ilyen érvényes és erős, csodálkozom, hogy felnőtt létedre bedőlsz ennek. Túl könnyen elhiszitek a kereteket, szóhasználatokat, érveket, meg az érintettséget (erről később). “Rossz testbe született”, mondják és ismételgetik full materiális emberek, wtf? Vagy: “Tuza Éva önfeláldozó anya, aki Friderikuszt is meghatja”. “Úgy érzi, a másik nemhez tartozik.” ??? Ez nem érzés kérdése.

Miért nem néznek mögé?

Mindenkinek jó oka van a szarullétre, nem csak annak, aki ezt nagy hősiesen a neten hirdeti. Aki abban a pillanatban, hogy élmény, bánat éri, nyomja ki a netre kontentnek… Vannak valódi meg kreált problémák. És vannak olyan valódiak, például hogy valaki pedofil, vagy téveszmésen hallucinál, amelyekkel nem áll ki mégse…

Nem gondolom, hogy egyéni felelősség e pótcselekvésekbe belecsúszni, hogy könnyű saját kútfőből máshogy kezelni a kamaszkor nehézségeit, kritikusnak lenni, de épp azért kell sokszor kontextusba helyezni, megmutatni a jelenség okait, hátterét, generációs és korbeli jellemzőit, meggyőzni embereket, és nem babusgatni meg megerősíteni a képzelt (vagy senki idegenre nem tartozó) érzéseket. Mert igenis lehet értelmesen élni.

“az önkeresés része…. a többféle szerep kipróbálása” Tudjuk, átéltük. Nehéz volt, nehezebb, mint nekik. Mondjuk a szüleinket ilyen szinten használni és nyomasztani nem volt pofánk. Elmúlik.

Nézd meg Tuza Tóbiás felhasználó instagramját. Szörnyű, üres, hivalkodó, áldozatiaskodó, és élvezi. Ha neked nem ilyennek tűnik, akkor mi nem ugyanazt gondoljuk arról, hogy mi az, ami értelmes, fontos az életben. És igenis zsarol.

Akinek nincsen speciális oka arra, hogy a nagy érzelmi körítést, a megható sztorit, traumaturnézást elhiggye és készpénznek vegye, az látni fogja a valóságot. Speciális ok az, hogy neki is ügye (érdeke) ez a téma. Vagy hogy valós emberi viszonyok, katarzis, művészet-befogadói élmény és kapcsolódás híján a médiából, idegenekkel, fiktív hősökkel elégíti ki az érzelmi, átélési igényeit. Ennek a közhiedelemmel szemben semmi köze a valódi együttérzéshez, inkább fontoskodást, ítélkezhetnéket jelent, amelynek mindig van pozitív oldala: az, amit az illető helyesel, véd a többiekkel (a bigottakkal, Fideszesekkel stb.) szemben, és megint csak spirituális pótlék, a meghittség pótléka ez. A valóság pedig, amit a bekezdés elején írok, és amit mindenki más lát is, az, hogy Tobi (és a családja) a rideg és romlott média “pedofíliájának” az áldozata, amely kamaszokban vájkál, érettnek és késznek tételezi őket, és használja őket érdekei szerint, pont úgy, mint Nagy Blankát. És azért nyomják nekünk, mert mi kajáljuk, rákattintunk, erős érzelmeket váltanak ki.

Senki nem bántja őket, ezt csak mondják a nagy érzékenységben és önzésben. Aki igen, az full gáz, mélyen elítélem, de nekik az a mondandóm, hogy nem veszélyesek, nem kell kerkonzként se miattuk apokalipszist jósolni. Egyszerűen unalmas és üres ez a feltűnéskereső műsor, és én tudok jobbat: életet. Vitázni sem kéne velük, a részletes érveikre felelni, inkább az a hatékony, ha a valóságba ütköznek. Vagyis, teljes hülyének tettetés, ne ez legyen napirenden, nem fogadom el a kereteiket, szóhasználatukat. “Micsoda? Tóbiás? De hát lány vagy, még a hajad is rózsaszín.”

Egy csomóan ezt gondolják ám, ne hidd, hogy csak én. Ők hallgatnak, így a harag arra a pár szereplőre zúdul, akik kimondják. Vagy azokra, akik törvényt hoznak, hogy megállítsák ezt a propagandát (vagy azért, hogy összeugrasszák az ellenzéket – siker!). Nem mindenki szól be nekik. De levegőnek nézik őket, kínosnak érzik ezt. És ha megnézed az ő életüket, tartalmasabb, mint a rinyálóké. Miközben ugyanúgy megvannak, lehetnek a problémáik.

A beszólás nem bántás. Ti, a nagy érzékenyek is beszóltok, kb. mindenkinek, csak ti az empátia jegyében, aha… És vadásszátok a sértődés lehetőségeit, puszta más véleménytől. Megy a rendőrködés, erkölcsi mázzal. Ezek az emberek a legsajátabb, szűk érdekeiket tolják (ami érthető: ha nekem van egy kiütésem, akkor lobbizok azért, hogy a tébé támogassa az azt enyhítő krémet), de nem hősök. Nem okosak, nem tehetségesek, nem munkával, érdemmel érvényesülnek, hanem pózokkal, műsorral. És leszarnak mindenki mást, aki nem a kis szubkultúra része, érzéketlenek, durvák, őszintétlenek (nézd meg, hogy kommentel Ónodi Adél, Muszta Cecília vagy Vay Blanka).

“ìgy érezhette magát Tobi is , és igenis fokról-fokra, hogy elöször leszbikus, utána transz, utána non-binary. Ez a sorrend nem ritkaság, de elhiszem, hogy a legtöbb ember ezt hallva a szemét forgatja és kapálni küldi.” Nem tudhatod, mit érzett (-hat/-het képző), csak elhitted, mert el szeretnéd hinni, és mert ez a narratíva, amelynek te engedelmeskedsz. Nekem üvölt a hamisság. És: mit jelent a valóságban ez, hogy nonbináris? Önmagával magyarázzák a fogalmat: nem érzi egyik nemhez tartozónak se magát, nem fogadja el, hogy kétféle nem van… és akkor mi van? Mit kell ezzel a külvilágnak kezdenie? Nem vesz szoknyát? De rózsaszín hajfestéket igen?

Elárulom

a

nagy

titkot:

a ruházkodási, testmódosítási szabályok igen rég nem merevek, és senki nem fog faggatni arról se, kiről fantáziálsz, mi izgat fel. Kitűnően lehet fülbevalót hordani tomoffinlandként. Egyszerre viselni rózsaszín hajat, szőrös mellkast, nagy mellet hatalmas dákóval, széles háttal, neccharisnyával, ha valakinek ez az önkifejezés, és ő maga nem érzi kínosnak. Ennek nincs neve, nem kell köré mozgalom, ízlés dolga – és nem változtat azon, amivel születtünk: a biológiai nemen.

Azon semmi. Most már az anyakönyvi nemen sem.

Nem kell ennyire naivan elhinni, amit mondanak, mert ott a valóság: addig volt Tobi transzférfi, amíg rá nem jött, hogy sminkelni még menőbb (lásd az instagramját). Elmegy vele az idő. Mindezt egy nyomorgó, eladósodott, rokon által befogadott családban, otthon lakva. 21 évesen naphosszat sminkel, magát nézegeti, a jóllétén vekeng, anyjával lelkizik, pszichológusoz jár és instagramoz, hogy fér el emellé egy valódi élet? (Nálunk az a deal: oké a mamahotel, de akkor élvezd!…) Szóval ha sminkel és férfi, azt meg úgy nevezzük, hogy nonbináris. Érv: az érzései. És az egész közügy és probléma, emberi jogi téma. Te hogy tudod ezt komolyan venni?

És CSAK a külsőségekről van szó: ruháról, tárgyakról, hajról, fülbevalóról. Csak fejben létező dolgokról, elképzelt szexualitásról, a neten összeolvasott vallomásokra harapnak rá. Közben Tobi egy jól fejlett lány, nagy mellel-combbal-fenékkel, fura hajjal, úszógumival és férfi névvel. Pedig mehetett volna kajakozni, azzal híressé válni, mondjuk.

Mintha el tudta volna egy életre szólóan dönteni, ki ő, mi ő, érzések alapján 15-17 évesen. Hát, nem tudta. Most már nem tudja visszacsinálni se jogilag. Szép lesz majd, ha mondjuk szül vagy tényleg férjhez menne, vagy simán normális életet akarna: az oly igen vágyott jogi nemváltás nagy kereszt lesz, csak akkor már nem róla szól a média, kínossá válik, nem fogjuk látni. Olyan, mint a valóságsó-hősök, és úgy is tűnik el, csak alterebb a közeg, meg ugye ez nem szórakoztatás, ez jó ügy! De ugyanúgy használják (az ideológia), majd eldobják.

Bennem félelmet se keltenek, komolyan se veszem ezt az egész rinyálást. Iszonyú könnyű az agyonterhelt szülőket, felnőtteket net elől kajáért kiabálva, fetrengve érzelmileg és feladatilag fingatni, öngyilkossággal zsarolni. Szegény Tuza Éva maga aktivistáskodik, lélekápol más kamaszokat is a gyereke mániája jegyében, pedig talán volna magával, a gyógyulásával is dolga, lehetne saját élete, és van még két gyereke. 21 éves ez a gyerek. A háttérben egy diszfunkcionális, nyomorgó család, egy passzív apa (bármit mondanak róla, ő ebben nemigen vesz részt, nem is vállal terhet belőle), játszmákkal és súlyos betegségekkel.

Írod: “Szerintem nem olyan poén depressziósnak vagy transznak vagy akárminek lenni, hogy megérje nekik” – én is ezt mondogattam évekig, és meg is győztem vele embereket: de hát a sok kín, költség, műtét, konfliktus!… Ma már tudom: de igen, megéri. Ma ez a trend, így lehet teljesítmény nélkül figyelmet kelteni, hőssé-híressé válni. A rögösség a menőség. Minél rögösebb, annál menőbb. Kisebbségben lenni, tiltakozni hálás szerep, te el vagy nyomva, vagyis nem kell felelősséget vállalni, megkeresni a bajaid igazi okát. Ami az üresség. És lázadni is menő: átszurkálni a bőröd biztosítótűvel meg hálózsákban aludni cseppet sem kényelmes, mégis máig híres lázadás Woodstock. (A szülők meg dolgoztak. A gyerek koszos farmarban néha hazaugrik pénzért /Hair/, nagyon szép, de aztán vagy meghal, vagy elmegy dolgozni /őstermelni, lemezboltba, kommunában, bármi!/)

Keresnek valamit, kijáratot, ez tény, és nehéz lehet, de a kijárat nem arra van.

Ismerek-e transz”lányokat”, igen. Tévedés, hogy bántottak, és ezért vagyok transzellenes. Transzellenes én értékrendi, elvi alapon, érvekkel vagyok, az értelmes életben való hitem szerint, nem személyes sérelemből. Az alkatom és feladatom az, hogy a hamisságot szóvá teszem.

Mindannyian szenvedünk, és a legtöbbünknek ez nem különlegesség vagy kihirdetendő. Itt az történt az elmúlt 5-6 évben, hogy magukat a szenvedéseik révén különlegesnek hivő emberek szemrebbenés nélkül kiálltak nagy, külföldről ihletett lelkesedéssel és hazai, mással már befutott hangadók támogatásával (Mérő Vera, Lakatos Márk, Antoni Rita), meg némi lobbipénzből (“civilek”), és elkezdték tolni az áldozati műsort. Fölényesen “érzékenyíteni” és erkölcsileg ítélkezni, leszólni másokat (bigott, nem érti, nem érzékeny, nem aktivista – hallatlanul szórakoztató látni, ahogy Márton Joci felelősségre vonja és aprítja Murinai Angélát, hogy emez miért nem interszekcionalistább! Két velejéig hazug, műsorból élő ember). Ezzel egyébként sunyin bemászva a melegmozgalomba, a feminizmusba… figyeled? Megint csak férfiak, ráadásul jórészt zavaros, fetisiszta, pornótól torz férfiak (NSFW!!!) telepedtek rá a nők és valódi elnyomottak tereire, és elszedték tőlük a médiafelületet, támogatói pénzt, közfigyelmet, érveket! Végigturnézták a netet menősködve a szenvedéssel, ami ugye nem szégyen, de ha van valami rossz következménye, akkor még nagyobb a szenvedés, tehát még menőbb… ez egy mocsár. Lásd Balta Flórist (Fruzsinát), aki volt már minden: sima heteroszexuális, leszbikus, progresszív ally, állatvédő, katolikus, zsidó, örmény, aszex… most transz férfi. Erre emberek vagy naivul, érzékenyen bólogattak, támogatólag (én is!), vagy hallgattak, mert nekik ez nem volt menő és nem is túl érdekes. Ha nagyon provokálták őket, akkor meg elmondták, később már én is, hogy engem a te érdeked, ügyed nem érint, nem az én témám, idegen tőlem, vagy épp ellentétes az én csoportom érdekével, és nem kell hinnem neked (másoknak se hiszünk, pl. a biztosítási ügynököknek, pedig számosak a kínjaik). És csak akkor lettem ellenség, amikor a jelenségről elmondtam a véleményem.

Amely nem teljesen önálló, rengeteget formálódott. Én valójában nem értettem, miben áll a feminizmus transzideológia iránti kritikája. Hogy a transzmozgalom mitől mélyen nőellenes és meleg/leszbikus-ellenes. Hogy igenis vannak texasi szülők, akik egy eltüntethető múltat, egy transznemű gyereket könnyebben kezelnek, mint egy meleget, leszbikust. Ezt fel se tudtam fogni. Vagy hogy a nők biztonságos tereivel mi van, ha bárki bemehet oda identitásalapon, vagy hogy hol a határ a taszító, káros perverziók meg a kinkség, szexuális önkifejezés, szexpozitív mozgalom, LMBT között. Amúgy a melegek, leszbikusok, transzneműek maguk sem igen komálják a harsány-transzokat, látva a túlkapásokat, de csak akar mondják el, hogy ez egy kényszerű “ernyő”, amikor nem a hivatalos pride-os-betűleveses álláspontot kell mutatni. Például magánbeszélgetésekben, de Nádasdy Ádám és Kiss Tibor Noé is ebben és ebben az interjúban.

“Te ismersz személyesen fiiatal transzlányokat? Nem a médiából, hanem szemtöl szemben, aki otthon kinlódik.” Ajaj. Az érintettség nemhogy nem érv, hanem rontja a tisztánlátást, elfogulttá és vakká tesz, akár Tobi az anyját. Lásd a kiütés-krémmel kapcsolatos hasonlatot: nyilván küzd az ügyéért, mert ez az érdeke, ennek érdekében szépít, tagad, akár hazudik is. Ki kárhoztatná érte? Az ő ügye, nyomja is foggal-körömmel. De nekem nem kell. Amúgy ismerek, élőben, többeket. Nagy önkihirdetők, mélyen sértettek, rettentő szegényes és zaklatott életűek, semmi nem érdekli őket a netes szereplésen, a passingon, esetleg a közösségen és a pózaikon kívül. “Kapjak nőnapra ajándékot és a női öltözőben öltözhessek”, jelölte meg egyikük a céljait. Kínjaik szerteágazóak, a transzkodás csak az egyik tünet, és figyelemkeresés.

És pont annyira értem meg azokat is, akiknek rögeszméjük, hogy nekik magas sarkú cipővel kell ütni a heréjüket, különben nem élveznek el, csak ugye ezek cikik. A “ki vagyok én, mit érzek?”, ebből életeket levezetni tettek helyett, meg az ezt övező salak mára elfajult, rettentő káros. Nem is tudom, mit kellene elhinni nekik, illetve hogy a megéléseik mennyiben tartoznak a közre. Persze lehet vadászni neten, ki szól be nekik, kinek a szavait vehetik magukra…

“A pms-t is csak ottoba piták nyavalygásának tartottad, amig át nem élted” – nem egészen, és én 45 éves vagyok. Nem hivatkozom rá, ellenben ama napokon visszavonulok, és kerestem komplex gyógynövényes megoldást. Én azt tettem szóvá, hogy kamaszkorban ez ennyire tömeges és durva nem lehet. Mondjuk pont témazáró idején okostelefonnal tán nem kéne a törökáginak négyszer is halálra vált arccal kikéredzkedni, meg ennek jegyében nem készülni SOHA, ellenben bulizni. Vicces, hogy még engem vádolnak…

“…vagy a jógát is lenézted, amig nem csináltad magad is, legalábbis igy emlékszem.” Felületes vagy, és azért hozol ide mindenféle, nehezen ellenőrizhető más témát (nem derül ki, mikor, mit, milyen kontextusban írtam…), mert az eredeti témában nincs elég patronod. Nem értetted, mit bírálok, írom akkor egyszerűen: most is lenézem. Kb. masszázsértékű, ezek meg hőssé avatják magukat. A kövérjóga- és kamujóga-ellenes posztjaim idején is jógáztam, csak nem szerepelgettem vele. A saját jógázásom komoly skilleket igényel, mégsem tartom sportnak, izmos sem leszek tőle, akrobatikában én sokkal komolyabb dolgokat tudok ennél. Nem is érem be vele mint sporttal: az a pihenőnap, plazmaadós.

“…a fiatalok tényleg félnek a klimaváltozástól” – amíg érzés, meg kontent, meg ezt adja a szájukba a média. Pedig nem nekik van gyerekük… De azért kütyü, kocsi, apu pénzén utazás, kutyacica, hajában masnival és 50 grammonként csomagolt alutasakos állateledel, házhoz szállított ebéd, fesztivál és fémdobozos energiaital. Vagy kontinenseken átutaztatott, pancsolt-ipari vegán kaja, monokultúrás gabona, Sparban vett mentes desszert, amiről még mindig nem sikerült bebizonyítani, hogy szerepe volna a klímavédelemben. És mindenhol az önkihirdetés, gőg, szerepelgetés. Egyik se költözik kunyhóba, kolostorba. Nemigen bringázik, nem tanul meg gazdálkodni, önellátni, nincs túlélőcsomagja világvége esetére, nem tiltakozik érdemben, még úgy se, mint Greta. Mert az már meló, lemondás. Ki dől be ennek?

Szerintem a valódi élettől félnek. “…aggódnak és nem tudják, mit tehetnének” Pontosan. Csak szöveg. Nagyon kevés tudással. TANULHATNÁNAK. De valódi ismeretet, nem propagandát.

“most már nem mernék senkivel se vitatkozni ezügyben, egyszerüen nincs hozzá pofám” Járj utána az igazságnak, és ne legyenek cégek, érdekek a forrásaid hátterében. Én is így írtam róla, többek között abban a posztban, részletesen, számos linkkel, ami alá odakented a dehonesztáló kommenteket.

“Be is viszem minden évben a vegán élelmiszereket megkostoltatni velük” ??? Nem ettek még répát, krumplit? Nélküled nem tudják megkóstolni? Alacsony státuszú diákokat térítesz vegán hitre? Ilyesmit tanítasz, ez dolgod is, termékeket népszerűsíteni, vagy hogy? És ki fizeti ezeket? Ha a klímavédelem a cél, akkor tényleg az a kérdés, hogy az adott márkanevű pancsolmány FINOM-E? Miért nem jó vegán kajának, ami a piacon van? Kicsit átlátszó ez, na.

“próbálom az egészet mint létezö alternativát bemutatni, hátrányaival és elönyeivel” – mik a hátrányok? És szerinted előnye a vegánságnak, hogy VÉDI A KLÍMÁT? Mire alapozod ezt? És ki lesz ott, amikor a megtért klímavédő termékenysége szétmegy, izmai eltűnnek, haja kihullik, kognitív képességei romlanak?

Itt a megoldás. Csak ez nem tetszik. A vegán kaja menőbb…

De hát írod is, hogy nem mersz vitázni, nem tudsz róla eleget, még ezt az igen egyszerű posztot sem fogadtad be…

Én erős spirituális, intellektuális alapokal lettem olvasott blogger és beakadás sokak tudatában (még az ellenzőkében, rosszakaraútkéban is, vicces látni, ahogy a metaforáimat használják). Alaposan, két nyelven járok utána a dolgoknak, évekig mérlegelek, aztán forr ki és akkor írom meg (feminizmus, vegánság, body positivity stb.). Pontosan érvelek és illusztrálok, árnyalok, nem dőlök be se médiaszélnek, trendnek, érdeknek, se hamis dilemmáknak, és ezen az alapon értelmes olvasót várok el, nem kipécézőt, egy-egy mondatra lecsapót.

És zavarban vagyok, amikor felületesen olvasnak, nyilvánvaló poént/idézetet/öniróniát vádként a fejemre olvasnak. Ezek nem tizenéves diákok, hanem szellemi autonómiájukra kényes, értelmiségi felnőttek…. A bloggeri pozíció kiváltság, miközben munka és tehetség is, és mindig kapok egy csomó szart, dühöngést, mintha én tehetnék a kognitív disszonanciáról, a lustaságról, az elszúrt életekről, tévhitekről, vakfoltokról. Én a nagydühös kommentelőkön soha nem érzem, hogy megközelítőleg annyit tennének bele a véleményalkotásba, mint én a posztok írásakor.

Aki ezt a munkát lebecsüli, azt nem tudom komolyan venni.

Látom azt is, hogy vannak olyan, mai közegek, amelyekben ezek az új trendek nem jelennek meg, marginálisak. Bírálóimmal ellentétben nekem három gyerekem van (20, 14, 12 évesek lassan), rengeteg, áldozatokkal kapcsolatos progresszív képzést végeztem, és több száz diákot láttam közelről.

Szóval nem mostam le senkit, és nem is igen volt kék hajuk. Nem a kék haj a baj (ez az egész külsőségekben élés újabban lett ilyen riasztó, végképp devalválódott, tavaly én is majdnem vettem szivárványos Nike-cipőt, mostanra szinte kereszténydemokratának érzem magam), hanem amit ezzel üzennek, akihez a kék haj sorol, és amilyen szintű érvelések ott megjelennek (például érintettséggel érvelni).

Kedves fiatal barátom, nem igaz, hogy valódi, érző párkapcsolat nélkül, cselekvő élet, család nélkül, puszta sértett szövegeléstől te bátor leszel és boldog. A pótcselekvéseknél, tárgyakban meg jelszavakban élésnél nincsen sivárabb.

Aki úgy érzi, én vagyok a tudatlan, fusson neki ennek a kvíznek, tavaly novemberben csináltam, amikor megelégeltem a sok ostobaságot:

Védett: hogyan neveld a gyerekedet harmonikus fiúnak/lánynak?

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Védett: fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 7.: a szerzői jogok

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

tanuljunk magyarul 31.: szó végén ó, ő… bió, ökó

Bió, ketó, ökó, technó? Hogy is van ez?

Sajnos, igen. A frusztrált nyelvtannáciskodók tévednek, és a lényeg, hogy ők majd megmondják, de ez nem így működik, és azért állítanak ilyeneket, mert nem értenek hozzá. MINDEN szóvégi ó és ő hosszú. A magyarban ez egy roppant egyszerű szabály, ezért is már elsőben tanulják. Kivétel: no, nono. Ezt is megtanulják.

Elvileg és helyesen tehát így írjuk, de van, akinek ez nem tetszik, ez azt jelenti, hogy nem szólok, morgok, ha valaki bit, öko, keto alakot használ, de én magam helyesen írom. Egyes magazinok úgy döntöttek, és ilyet is szabad, hogy ők maradnak a rövid o-s írásmódnál. A mindenkori olvasószerkesztő ízlésétől is függ.

Lehet tehát “helytelenül” írni a szavakat. Tudatosan is, tudatlanul is. Egyvalamit nem lehet: azt állítani, hogy helytelen a helyes forma.

Írói helyesírás is van, egészen szabad döntések, aki ezt nem érti, az nem olvasott eleget. (Picassónál nem ott van az orr, ahol egy rendes emberen, haha!) Fonetikus írás vagy rontott helyesírás is létezik, csupa játék (Nyuszi nem használ elipszilont). Ha biztos a helyesírásod, nem akadsz ki, nem is zavarodsz össze, és nem játszol hibavadászatot.

A helyesírás inkább ajánlás, mint bétéká. Egy messze ködlő eszmény, mint a napi 30 gramm szénhidrát. SOHA nem annyi. Ezt nyugodtan megmondhatod akárkinek.

Összetételben, első tagként: videojáték, ökoszempont, biopiac. Itt nem szóvégiek. De: mangavideó.

A kiejtés elvét követjük, jövevényszavaknál is. Ha azt írod, no para, ott a no nem jövevényszó, hanem angol szó.

Csak a tulajdonnevek tartják meg eredeti helyesírásukat: TESCO, de van olyan stiláris helyzet, amikor köznevesüléssel jellemzi a dolgot, akkor átírják fonetikusan, és ott már teszkó.

egészséges életmód, életmódváltás, diéta, sport: mi lényeges és mi nem?

Újra írok erről is, a szavazataitok alapján, illetve egy tágabb körnek (akiket a többi témám kevésbé érdekel), tehát nyilvános a poszt. Amúgy is a jelszavas írások mellé kiteszek egy-egy nyilvánosat is az egyensúly kedvéért.

Itt találsz még olvasnivalót:

izmos cikkeim

sportrovat: https://csakazolvassa.hu/sportrol-etkezesrol-eletrol/

Jelszóért írj: csakazolvassablog@gmail.com

Miért én, miből írom ezeket?

Hét éve edzek, nem múló szeszély volt, nem álltam le. Többfélét edzek. Rengeteg tapasztalatot szereztem magammal, módszerekkel, a versenyzőkről és az életmódváltókról. Meg azokról, akik elvek miatt basztattak (feminista gesztus-e edzeni, nem etikus a ketó, mert az állatok, miért nem vagyok szolidáris a beteg, kövér nőkkel). Ez mind hülyeség, ürügy, feszkózás. Egy értelmes ember nem kérdőjelezi meg a sportot, más ember döntéseit. A sport nem valami hobbi (“más meg horgol”), nem opció, nem non plus ultra vagy dicsőség, nem is puszta szenvedély és mánia, hanem az életminőség alapja. Örülj neki, ha nem döbbent kétségbeeséssel jössz rá ennek az igazságára, arra, hogy ha időben elkezded, az életedet mentette volna meg, de most már mindegy.

A leállás, feladás tanulságai: sok nőt láttam az évek alatt, cukormentes diétázótól lelkes teremjáróig, neten is és személyesen, akiknél a felbuzdulás átmeneti volt, az előző élet erősebbnek bizonyult, és nem tudtak visszaállni abba a mámorba már. Használd e tanulságokat a saját javadra, csináld jobban.

Elméleti ismeretek, főleg alter irányban, és pontos szavak. Bloggerként van nyilvánosságom, visszajelzéseket kapok mások életmódválktásáról, kaptam lehetőségeket, megismertem embereket, közösségeket (Reed, futós VIP, ultrafutók, gyúrósok, cukorbeteg egyesület sajtótájékoztatói, az ország tortája).

Mi a lényeges?

A célod. Kinek mi: jobban szeretnék lenni. Vissza akarom fordítani a zsírmájat, magas vércukrot, IR-t, pajzsmirigylanyhulást, fáradékonyságot, depit. A feszültséget akarom levezetni. Egészséges, fitt testösszetételt akarok. Izmokat akarok. Hajlékony akarok lenni. Le akarok futni egy konkrét távot. Ehhez igazítva kellenek a tettek, hosszú távon tartott szokások. Nem tudod más céljait követni, nem ugyanazt tartja szem előtt az, aki harminc százaléknyi zsírt tervez lefogyni, mint aki erősödni, izmosodni akar.

Az, amit VALÓBAN csinálsz. Nem a duma, nem a hangzatos szavak, nem a fotó, amit kedvtelve nézegetsz. Azokban a pillanatokban, amikor a döntéseid születnek és amikor cselekszel, egyedül vagy, és az őszinte, mondhatnám gy s kíméletlen, ninvncsen magúszás, hamuzás. A többi talmi, vagy lehet ugyan csinálni, de nem fontos.

Rendszeresség, legalább valamiben, de túlzó vállalások nélkül. Nekem ilyen volt a heti egy Edzés, ot nagyon komolyan megtoltuk, heti egy volt olyan, célzott és edzős, azt soha nem mondtam le (a többi spontán volt, szabadon választott időponztban

Őszinteség magaddal. Senkinek nem kell bizonyítanod, nem az a lényeg, hogy elhiggyék, vagy ők mit gondolnak. Posztolni, blogolni plusz vállalás, ha azt érzed, hogy az motivál, de nem nekik csinálod és nem is kell másokat meggyőznöd. Normális ember nem kéri számon idegeneken, hogy mit edzenek és azt hogyan naplózzák.

A hosszú távú folyamatok. A szalmaláng-lelkesedés pár hét alatt ellobban, akkor örökké újra akarod kezdeni, és permanens kudarcban létezel, megszokod, hogy most se jártál le, most is visszajött a kenyér, nem is zavar nagyon, a szavak és tettek kiüresednek. Nem érdemes két napos “hízást” vagy egyhetes folyamatokat komolyan venni. Azt nézd meg, mi lett az elmúlt négy hónapban, mondjuk. Vagy éves távon. Fejlődtél-e, azt látod-e a tükörben vagy fotókon, amivel elégedett vagy. Milyen a testösszetételed most, aztán fél évvel, egy meg két évvel később. Minden azt harsogja, hogy hú, de jó, gyorsan megcsinálni a csodát, de ez nem így működik. A fitneszversenyzésbe nagy reményekkel szállnak be a leányok, aztán két szezon után kiderül, hogy ahhoz a kegyetlen műfajhoz nem elég fegyelmezettek, vagy testileg nem bírják. Eredmény alig, belebetegszenek, meddővé válnak. És a keserű tanulságokat már nem fogod olvasni. (Hacsak nem állnak ki ezzel is, hogy hogyan tákolgatják össze az elrontott testüket, mekkora hősnők.)

Az a lényeg, hogy KEDVED van, megmarad a kedved a sporthoz, örömet jelent.Ahogy röplabdáztál a gimiben, nem akartál te semmit, csak olyan jó volt. Kedv nélkül egy normális életben nem megy, luxustevékenység, tékozlás ennyi időt, figyelmet, vállalást szentelni a testnek, tuti kiégés. Rendelsz mondjuk egy kúrányi csodaitalt a tománszabinától (vagy akárkitől), aztán azt érzed, hogy kurva sokba került, meg azt is, hogy nem mentél vele semmire, viszont megutáltad.

Hogy veszed rá magad még mindig az edzésekre?, kérdezik. Úgy, hogy nekem Nyuszi a példaképem.

Semmit nem erőltetek magamra, azt csinálom, amihez kedvem van (vagy könnyen veszem rá magam), és amit csinálok, azt egyszerűen csinálom. Nem kell betartanom semmit, feszesen léteznem, “erkölcsi alapon” edzenem, tervet követnem, tekintélyszemélyre hallgatnom, mert ez az egész NEKEM jó, és tudom, mi működik. A “kell”-ek rombolóak, szabad ember nem kedveli, ha kötelező valami.

A sport, a kemény, az nagyon fontos, ha valódi változást (gyógyulást, formaépítést, teljesítménynövekedést) akarsz. És nagyon motiváló keményen edzeni: látod, mennyivel jobb tőle már pár alkalom után is a formád, a hangulatod. A kis egyenletes vállalások nem hoznak sem olyan örömet, sem olyan eredményt, hogy kitarts.

Nem igaz, hogy

, ezt azok mondják, akik soha nem futottak hosszú távot vagy emeltek komoly súlyt órákig. Képzeld el, hogy megeszel egy ültő helyedben százötven gramm cukrot, betésztázol, mint a verseny előtt a maratonfutók, és utána nagy súllyal, komoly izommunkával vagy egy tizenöt kilométeres hegyi futással teljesen leüríted. Semmiféle kárt nem okozott az a tészta, cukor (azon kívül, hogy ismét szénhidrát volt az üzemanyagod, tehát a ketós adaptációt nem segíti, de most nem arról beszélünk). Az ilyen “süti után kemény edzés” viszont nem bűnhődés, ha így fogod fel, akkor nem érted. Nem lehet (nem érdemes) naponta sütizni, fogadkozni, hogy “úgyis leürítem”, de csak néha edzeni. Nem arra van ez, hogy megmagyarázd a sütit, hogy majd te utána úgyis edzel, vagy majd holnap (a leürítés aznap érvényes, azonnal: verseny előtt és közben a bringások ötösével tolják a snickerst, két csomag ropit, gyors szénhidrátot). Még viszonylag egészségtelen szokásokat, sütiket is ellensúlyoz, ha keményen edzel, az csak sima kalória. Ha üldögélsz, meg tinglitangli az edzés, akkor lesz nagyon fontos a brokkoli natúr csirkével.

A hosszú távon kemény sport vagy csoda, vagy kényszeres, életpótlék viselkedés ( a barátnőd cicát ment és állatvédős oldalakon pörög, te meg eszeveszetten gyúrsz). szerelembe esel, vége lesz.

Ami valóban tartható, és összességében, többéves távon számít: hogy aktívan élj. Nem tudsz mindig lejárni a terembe, órákat szánni erre, de képes vagy apró szokásokat meghonosítani. Bringával járni (a meg se mozdulás, teljes bemerevedés helyett), komoly sétákat tenni a kutyával, napi tevékenységek közben aprókat gyakorlatozni, főzés közben guggolni húszakat. Nincs olyan, hogy ez ne férjen bele. Ezt nevezzük életmódváltásnak, nem a pár hetes nekibuzdulásokat.

Több szakasz van. Először vezeklünk azokért az évekért, amikor anyaként, tévézve, pizzaevő partner mellett a testünket rongáltuk. Helyreállítunk, gyógyulunk, építgetünk. Akinek megvan a forma, annak fenntartás a dolga, nem korlátlan a növekedés. Ha meggyógyultál (menj laborba rendszeresen!), akkor már nem kell egy vértanú hitével diétáznod. Nem kell már feszíteni, de ne is állj le, továbbra is a napi sport vagy aktivitás a lényeg. (Megint lábjegyzet, a leállásról: volt ilyenem, hogy én naponta vagy heti ötöt futok, egyre jobb leszek, aztán valami miatt tíz napig nem futottam, és amikor megint, konkrétan kedd este, és tartottam tőle, hogy vánszorgás lesz, akkor REPÜLTEM. Gyorsabb voltam és nagyobb öröm volt. Lehet tervezetten is szünetet tartani, sokan mesélik, hogy ugrásszerű a fejlődés utána.)

Az ülőmunka legnagyobb ellenséged, bemerevít, természetellenes és rongáló a testtartásod. Aki rászokott, nem mozdul meg többé. Ha irodában ülsz jellemzően, akkor még fontosabb, hogy ne heverj el otthon, ne ragadj net meg -flix elé, aktív legyél (séta, bringa). Minimum.

Cikkem erről.

További ellenség: a gabona, az esti lakomák, az alkohol. De ez se dogma.

Naplózz, dokumentálj, magadnak, hogy lásd, honnan jössz, hogy altoztál. Később tanulságos lesz, miből jöttél, hogy zajlott a változás, mi működött sémi nem. Ha nem lennének a jegyzeteim, naplóim, képeim, nem tudnám, hogy alakultak edzésszokásaim, testsúlyom.

Csináld egyszerűen, magadnak. “Nem kell sokat dolgozni, csak mindig.”

Mi nem fontos?

Az előre beharangozások, kihívás, a fogadkozások, hogy mostantól te majd mit csinálsz. Nemhogy nem fontos, hanem gátol. Ide értem azt is, amikor én mondtam, hogy majd én mostantól ezt meg azt. Soha nem lett az. Mert amikor ez nem olyasmi volt, hogy beneveztem egy futóeseményre, akkor nem tartott sokáig, elment a kedvem (persze vannak nálam fegyelmezettebbek is). De mindig edzettem tovább.

A kiló, vagy nagyon a formára, kinézetre fókuszálni. Pláne a visszajelzésekre, amelyek nem mindig őszinték, vagy udvariasak, vagy direkt basztatás. Az a fontos, hogy sportosan élj és jól érezd magad. Aki kritizálja a külsőd vagy a módszered, az általában rosszabbul néz ki.

Túl szigorú rendszerek, megszabások, korlátok, feszes rendszerek. Biztos van, aki képes ilyesmire, de a változatos élet közbe fog szólni. Nem fog sokáig tartani.

Állandóan váltogatott módszerek, éles váltás, csodavárás: most ez, most az, egyszer napi ötször evős versenyződiéta (amatőrként), aztán böjtre esküszik. Egyszer vegán, egyszer paleó. Milyen érdekes: nekik semmi nem működik, nem lettek jobban, érthető is, ha azt állítják, nem működik semmi. És aztán büfés kajálós mindent leszaró, aztán megint puritán önfegyelmező. Nincs is erre szükség (már ha nem élvezed a sok dumát, ami ezekről megy). Válassz egy irányt, és maradj benne. Nem baj, ha egy kicsit kevésbé feszesen csinálod, de az irány az legyen, aminek utánajártál, ne “und meg”. Én soha nem fogom azt hirdetni, hogy okés a gabona vagy az 50+ százaléknyi szénhidrát. A felfedezés és gyógyulás időszakában szigorú ketó volt, most főleg alacsony szénhidrát, a zsíradaptálódott állapotomat sok böjt és ketós napok, nem félek a zsírtól, hústól. Alkalmilag meg dinnye, főtt kukorica, sör is, mert nem csak a biokémia van, hanem kulturális, szociális hatások is. Havonta kétszer eszem kenyeret. De az irány maradt. Mindig az én döntésem, és soha nem hazudok arról, mit eszem.

A nyafogás, mindenféle gondolok, érvelések. Azon agyalni, van-e MOTIVÁCIÓD, milyen módszert válassz, meg azon fanyalogni, hogy mások (akik többet edzenek), hogyan csinálják. Mii tetszik, mi “szimpatikus”, mi nem. Ez csak elveszi az idődet, a fókuszodat a cselekvéstől, éledet tompítja. A cselekvés valójában roppant egyszerű. Just do it.

Egy emberre, módszerre, példaképre vallásos hittel ráfeszülni. Megint kitetted a fókuszt. Nem kell neked ő, megvan az eszed ehhez nélküle is, a saját szinteden remek eredményeket Mellette lehetsz vallásos, hihetsz mindenfélében, rajonghatsz, de a sport, életmód területén nem érdemes kultuszokba beleállni. Mindenfélét kipróbálni. A kevesebb több – és főleg olcsóbb.

Hely, terem, csoport, lejárás, szervezett sport. Lehet jó, de nem lényeg. Nekem a legtovább, megbízhatóan azok a mozgások maradtak az életemben, amelyek alig eszközzel, egy órányi szabad időben, lezárás és kemény élethelyzet idején is végezhetők: erdei futás, kutyával futás, bringa, itthoni enyhébb tormák és súlyzózások.

Nem fontos, hogy ki mit mond: a környezeted, a netezők, a károgók és örömgyilkosok. Túl sokan adnak erre, velük vitáznak, mások véleményén őrlődnek, amelyek nem róluk szólnak, hanem az illető helyzetéről, beakadásairól. A fotelről, mert ők semmit nem edzenek, ellenben önigazoltak. Nézd már, meg, ki mondja, a károgó hogyan él, hogy néz ki. Nekem ezekben a basztatásokban született meg a mondat: pont azért nem csinálom úgy, mint te, az “aggódó”, mert nem akarok olyan életet, testet, amilyen neked van.

Tudd magad, és magadra igazítsd, amit csinálsz: te egy másik élet vagy, neked nem árt a karfiol, hiába olvastad, hogy ő azt kerüli, ebből nem az tanulság, hogy “a karfiol nem egészséges”. Nem sokra mész azzal, hogy másvalaki miket hirdet. Ne olvasgass túl sokat a lelkesült kihirdetőknél, pláne ha kis cégük is lett ebből: ők pénzt akarnak, dicsőséget meg követőket. Te meg akard a saját jó életedet. Nem igaz, hogy motiválnak, én azt látom, hogy edzős, életmódi témák iránt rajongók naponta elpergetik a szavakban a tenni akarást, és edzeni már nem fognak. Az elméleti gyúrós: egyszer egy mamami, akit még mindig szeretek, megírta nekem, hogy ő mindent tud elméletben, minden gyakorlatot, szakszót, követte ezeket a posztokat, vett olyan pólót, fehérjét, de soha nem ment el terembe. (Aztán egyszer kinézett a huszonegyes busz ablakán, és látta, hogy húzódzkodom a Szépkilátás cukrászdánál a játszón. Akkor írta meg ezt.)

Megint más, ha a közvetlen környezetedben húz vissza, szabotál, örömgyilkol valaki, anyád, férj, barátnő, feminista ismerős. Ez nagyon szomorú, és tudd, nem a sportról van itt szó. Ne hagyd magad.

A módszerek, tanok, lelkesedések általában. Túl sok a vita, hogy saját testsúly vagy gépek-súlyzók. “Nőies” mozgás, Pilates, jógázgatás, vagy “ellenkezőleg”, crossfit, terepfutás. Ne egy mozgásfajtáért lelkesedj, hanem a mozgásért! Amúgy a súly hatékonyabb, izzadni jobb, mint nem, ezt nem lehet cáfolni. Az beszédes, ha valaki irtózik a súlytól, meg “nem akar olyan izmos leni”, haha, egy lusta önkímélőről van szó. Tanuld meg bírni a súlyt, ne azért, hogy gyorsan növessz nagy izmot, hanem mert kemény edzés nélkül nem lesz eredmény, és azt meg kell tanulni, felfejleszteni magad olyanná, aki bírja, elbírja. Ez azért is fontos, mert nem korlátlan az időd, és nem mindegy, hogy mennyi izommunka és fejlődés történik egy edzés, egy óra alatt.

Felszíneskedés, bizonyítás exnek, barátnőknek. A pillatöltés és körmös után, mellett jócsajság-céllal való edzegetés. Holmik, szép, “motiváló” cuccok: ebből lesznek az edzőtermi tükör előtt húsz percekig fotózkodók. De tizenegykor nekik is menniük kell.

A magamutogatás. Ha kedved van megmutatni a tested, formád, az is oké, szóval ez sem dogma. De elképesztő mértékű, lelki zavarokra, alacsony önértékelésre utaló, hamis műsor megy a témában. Nem az számít, hogy úgy nézz ki, mint a műfaj példaképei, nem is az, hogy abba a zajos közösségbe tartozz, hanem az, hogy te, a hétköznapi ember megcsináltál valamit. Hogy mit teszel érte ma és féléves távon, mit kerülsz el a te saját jó életed, ép tested érdekében. Hogy ne keress kifogásokat és ne szépítsd fel a valóságot.

Ha fontos neked, hogy ne röhögtesd ki magad, akkor ne kamuzz. Becsületes képet tegyél ki, szemből, ne pózolj, ne szerkesztgess. Tedd ki az eredményt (idő, táv, testösszetétel). A változást. Ne félj attól, ki mit szól, amíg te becsületes vagy. Mérést tegyél ki. Ne írj hangzatos szavakat kezdőként, kínos lesz fél év múlva.

Védett: van-e olyan, hogy valaki csak kicsit náci?

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót: