hősök, áldozatok, erőszak

Mostanában azon filózom, hogy jobb emberré tesz-e a trauma. Ez egy erkölcsi–elvi típusú poszt, tele dilemmával, reflexiókkal, és nagyon szívesen megvitatnám Lobsterrel mindezt.

Ilyesmiről volt már szó (de hát miről nem volt öt év alatt?): hogy mi magunk bánjuk-e azt, ami velünk történt, amibe oly könnyű szívvel belementünk. Talán ez a poszt a leginkább rokon a maival: a szenvedésnek nincs romantikája. Írtam arról is, hogy teher alatt nő-e a pálma, s hogy kívánnánk-e mindezt a szenvedést a saját lányunknak. Ez mindig a tesztkérdés, a lányunk. Mert lehet, hogy magadat kevésbé szereted, a saját szenvedéseidet romanti- és bagatellizálod, nosztalgikusan szemléled, lehet, hogy azt gondolod, szükségszerű annyi kín, ami neked jutott, sőt, jobb emberré tett – és lehet, hogy tévedsz.

Vajon mikor van hamisság és manipuláció abban, ahogyan a szenvedéseinkről szólunk?

Nekem bajom van például azzal – beriaszt az érzékelőm –, amikor valaki a traumájával harsánykodik. Morális, írói és emberi ízléstelenségnek gondolom a vádaskodó, hatásvadász cikkeiket. Bővebben…

amíg még megvan

Kedves olvasóm, komolyan szólok most hozzád.

Mindannyian csak azzal kalkulálunk, ami van. Így jár az agyunk, egyszerűen. Hogyan is képzelhetnénk el a meredek lehetőt? Azt, ami mélyen szunnyad bennünk? S a bajt se képzeljük el: se a hirtelen lereccsenést, se a lassú kopást, fakulást. (Ilyen az élet, ugyebár.) Ami csak lehetne, vagy amit lassan elvesztünk, azzal nem számolunk. Ki láthatja azt? Ezért nem általános a testünkkel kapcsolatban sem a preventív, megőrzésre törekedő szemlélet. Viszont hangos azok szava (panasza), akik aztán megbetegszenek. És érthető, ha a bajban már nem azt mondjuk nekik: tehettél volna ellene. Bővebben…

mi bajuk a nőknek? 3. – szerintem

A magazin mellébeszél és rád akarja sózni mindazt, ami a status quo jó nőjének kell, ne is várj tőle mást. Az antifeministák vádaskodnak, bosszút állnak. Vannak olyanok is, akik nem értik, miféle diszkriminációról beszélünk – az arab nők, vagy a savval leöntött indiaiak, ott van miért harcolni, de itt…? Ez a fajta tájékozatlanság és érzéketlenség általánosnak mondható. Ezért most elmondom én, szerintem mi a nők problémája. Bővebben…

fan club

Mindjárt jön az elkezdett mi bajuk a nőknek? harmadik része, de tegnap este nagy élmény volt Morcsányi Gézát hallgatni, akit a Mensa HungarIQa hívott meg egy beszélgetésre.

Beállnék a trendbe, de hát tudtuk korábban is, ha kicsit figyeltünk, színházi előterekben, interjúkból: Morcsányi Géza nagy szellem, emellett elegáns, igényes beszédű, kedves és szórakoztató mesélő. Arról lett híres, azon kívül, hogy dramaturg, hogy minőségivé, egyben üzletileg is sikeressé tette a Magvető kiadót, amelynek húsz éven át volt igazgatója.

Sok részlet, körülmény, előzmény vegyült minden válaszába, de nekem pont ezért volt nagyon szórakoztató. Nem kalandozott el, mindig visszatért a kérdésekhez – pont ennyit akart mesélni. Szóban írt memoárt. Sok régi irodalmi, színházi szereplőt a nevén nevezett, ábrázolt. Az a morálja, és ettől kifogástalan úriember, hogy mindenféle érdekes, tartalmas jókat mond emberekről, a nemjót pedig gesztussal, szóhasználattal, általános utalással intézi el.

Mi az egyetemen azt tanultuk, hogy nagy döbbenet volt a rendszerváltás irodalmi értelemben: betiltottságra, üldöztetésre panaszkodtak az írók, ezért az értelmiség arra számított, hogy most majd előkerülnek a kéziratok. De a fiókok üresek voltak. Ezt meg akartam kérdezni tőle: tényleg semmi?, de magától elmondta ezt a történetet. Néhány tiltott, külföldi gyümölcs (Faludy talán, Wass Albert? – csak tippelek) kivételével semmi nem került elő.

Először megemlítette korai, nagy olvasmányélményeit, a hetvenes évekből: Gogol: Egy őrült naplója, később A revizorból idézett; Kafka: A perNádas Péter: BibliaKertész Imre: Sorstalanság.

Nagy szerzőként, olyanokként, akik őt kiadóvezetőként érdekelték, említette a következőket: Esterházy, Nádas, Orbán Ottó, Tandori Dezső, Kertész Imre. Bővebben…

mi bajuk a nőknek? 2. – az antifeministák szerint

Avagy: mi a baj a nőkkel. Sőt, még csavarnak is egyet: ez az egész, ami most van, lett, a nőknek rossz. baj van, régen nem volt semmi baj, de ezt a mostanit maguknak köszönhetik!

Az antifeministák tehát nem arról panaszolkodnak, hogy az ő érdekeiket hogyan sérti a feminizmus (és bármi, ami nem áll a kontrolljuk alatt, nem értük van). Pusztán a saját előnyeiket siratni túl átlátszó volna. Inkább ravaszkodnak: érvelésük szerint a feminizmussal a nők jártak rosszul. Bővebben…

mi a bajuk a nőknek? 1. – magazinék

A sorozatban bemutatom, mit állít a mai nők fő problémáiról 1. a női média, 2. az antifeministák, végül 3. összegzek, hogy szerintem mi a mi bajunk.

Nem hittem volna, hogy ilyesmit fogok írni, mert a közéletnek nevezett mohó okoskodástól, de általában a társadalmias, csoportokban gondolkodó szemszögtől is egy ideje távol tartom magam, és sokkal jobban érzem magam így, annak ellenére, hogy a magam-öröme, magam-igazsága posztok alatt nem indul meg a “nagyon igaz!” hullám. A sodró események miatt ugyanakkor több hírt olvastam mostanában, és most kevésbé volt bennem, hogy “jaj istenem, hagyjátok már, mindig szidtok valakit, hát ti ezt a puffogást élvezitek!”. Némileg revideáltam – eleve sem apatikus – apolitikusságomat.

A címbeli kérdés gyakran úgy merül fel: mi a baj a nőkkel? Ha szóvá tesszük mindazt, ami akadályoz, fojtogat, bőrünkbe hasít, azonnal belekiabál a világ: változz meg te! Add lejjebb, szülj időben, érd be a realitással, bocsáss meg, legyél nőiesebb, térj vissza ahhoz, ami működik (pedig most mondtad: nem működik). Ne akarj te okosabb lenni, többet keresni, rivalizálni, elnyomni a párod! Bővebben…

szülinapi

Ötéves a csakazolvassa ma, ami azt jelenti, hogy 2012. április 16. volt az a nap, amikor regisztráltam a worpressre, teljes kezdőként. Azonmód meg is írtam és közzé is tettem a beköszönést (invokáció), ez kicsit ma már izé, de akkor még nem tudtam, mi az irány, mit akarok, csak valami helyet, írni, ahol nem baszogatnak többet a sivár anyatársak (ez pont a mamamiról való távozásom időszaka). Az első tartalmas posztot pedig két nappal később írtam: azok a szemét kurvák, ebben az ellen érveltem, hogy a csábító fél, a szerető volna a bűnös a “házasságok” “szétveréséért”. Bővebben…

legyen már ciki

Tényleg mindenki megőrült?

Hogy lehet, hogy másoknak nem tűnik fel? Ezek csak az én “sérelmeim”?

Legyen már ciki, hogy azzal van baj, az a gyanús, aki szól ellene. Ha megneszeled az erőt, a népszerűséget, azt, hogy a kiállás trendi, majd odatörleszkedsz te is… 2009-ben, amikor én kezdtem, ezek a gondolatok, amelyekkel ma a hígak ováció közepette vagiznak, döbbenetet váltottak ki… Bővebben…

őszinte

melléknevek sorozat 37.

Most jól figyelj.

Amikor azt gondolod, hogy te őszinte vagy, sőt: te most végre megmondod, mert eddig nem tetted, és azt is gondolod, hogy ez erény, hiszen ez tisztázás és az igazság pillanata!, meg nem szabad hazudni!, akkor Bővebben…

miért veszélyes a giccs

Schäffer Erzsébet merénylete az ízlés, a tisztánlátás és a nők ellen

Persze vannak mindenféle műfajok, és az értő olvasó a helyén kezeli őket. Nem vár megigazulást egy tömegfilmtől, mert annak a szórakoztatás a dolga. Van a limonádé, a populáris, a paperback: az se nívó ám, nem ab ovo szemetet jelent, hanem műfaj, látásmód. Lehet azt is igényesen csinálni, sőt, akár groteszkül, szatirikusan, újítóan. Akkor már szinte művészet.

Na de.

A giccsel nem az a baj, hogy nem elég fajsúlyos, mély. Hogy nem orvosolja a világ problémáit. Ki kérne ilyet számon rajta?

A magát szépként előadó giccsel az a baj, hogy bódítóan és grandiózusan hazug. Bővebben…

amazon

Már megint annyi mindent írok egyszerre, írok olyat, hogy öt kérdés, ami interaktív lesz, írok Schäffer Erzsébetről (miért nem ártatlan, ellenben romboló a patetikus giccs), írok az önmegvalósításról és a férfiak szexuális félelmeiről, mert nem csak olyanok ám, elképesztő, mik vannak!

Vasárnap Vivicittá, ma súlyemelés!

that’s what I call feminism

Bővebben…

álomalak

Ha lefogysz, nem leszel boldogabb, csak vékonyabb, mondja a mém.

Jaj, de hiszen ez ugyanaz a lobbi, amit már annyit bíráltam. Az érezdjólmagad-lobbi, amit azok harsognak, akik rosszul érzik magukat. Meg hogy sokféle test lehet szép. Hogy a fitnesz öngyötrés, saláta, magok, éhezés. Én nem fogom sanyargatni magam, hanem örülök az életnek. Hagyjuk az egészet, “én szeretek enni” (értsd: túlkalória, nassolás, édesség, feldolgozott élelmiszerek…). Ó, jaj.

Én azt mondom: igenis boldogabb leszel a fogyástól. Bővebben…

önbevallás

Ez (a címben foglalt főnév) itt és most azt jelenti: te azt mondod, hogy x, és akkor azt hiszed, el is várod, hogy úgy van, hogy x. Azt is elvárod, hogy másnak is tény legyen, hogy x. Hogy elhiggye. Ha nem kezeli ténynek, megsértődsz.

Valami egészen más az, hogy “nem akartalak megbántani” (őszintébb, értelmes, már szinte “nem figyelmtem eléggé”), mint az, hogy “én nem látom, hogy ebben mi volt a bántó, miért kell mindent mellre szívni”.

Ne legyen félreértés, végigveszem az elmúlt napok netes helyzeteit:

Attól, hogy szívesen vagy benne, önként, büszkén, attól még a játszma játszma, és minden játszma rombol. Van előnye, persze, azért csináljátok, mindneki azért csinálja. Mindkét félnek van előnye: az emberi játszmákban az az előny (annak az előnye, aki látszólag szív), hogy van kit hibáztatni, megoldja helyette valaki a nehézségeket, lehet ábrándozni, hogy nélküled bezzeg, olyasmiről, amit sose lenne erőd megtenni, érezheted magad hősnek, helytállónak, lekötelezheted a másikat. Kölcsönös függések és elvárások, megírt szerepek a játszmák – a többit Eric Bernénél találod.

Attól, hogy azt mondod, a kommenteddel nem akartál rámerőltetni semmit, ez még megtörténhetett. Nem, nem azt írom, hogy “…érezhettem úgy”. Nem az egyéni érzékenységem, nem az előítéletem mondatja velem, hogy gáz, amit csinálsz. Neked persze nem érdeked szembesülni azzal, ami csorbítja a pompás énképedet, így háborogsz, hogy miért nem mondok csak simán nemet, tiltalak le, tűnök el stb., ha rossz nekem. Nem azért gáz, amit csinálsz, mert nekem rossz, mert történetesen engem sért (engem lassan már semmi nem sért), legalábbis nem sértenek netes nevek mindenféle megnyilvánulásai. Könnyű is lenne ezt így rám tolni. Hanem a dolog maga, mint olyan ártalmas, visszás, hazugságszagú. Szerintem az, nyilván – de te velem vagy interakcióban, odajöttél, engem kérdeztél. Én el tudok vonatkoztatni, nekem nem az a baj, ami a kicsiny egyéni körömbe hasít. Rég nem azon akadok ki, ami nekem fáj, amikor így megfogalmazok valamit. Az éleslátás jogán fogalmazom meg ezeket, és az nagyon csúf játék volna, hogy te csak akkor ünnepled az éleslátásomat, ha téged igazol.

És nem kell ünnepelni. Félreértés van, ne legyen: én nem élvezem a hájpot, semmit nem élvezek, ami tendencia, trend, nicknevek véleménye, csakis az egyedit, a személyeset, és a netes elismerés, visszajelzés nem pótléka a valódinak. Nemhogy nem várom el: zavar a szembedicséret. Csak az irigyek hiszik, hogy követelem és sütkérezem. Soha nem jutottam volna idáig, a közelébe sem ennek a jelen állapotomnak, produktív létemnek, ha az vezérel, hogy “elegen értenek-e egyet”, “szimpatikus vagyok-e”, “hogy hat ez annak, aki úgysem érti”. Ne ünnepelj, ne ajánlkozz, ne engem taglalj, ne rajtam agyalj. Magadat találd meg a soraimban, épülj – ha akarsz. Csak erre jók az írásaim, minden más szappanbuborék, innen nézve pedig roskasztó teher. Irritál. Hogy én milyen legyek neked.

Azt mondod, nem használsz – de, én úgy érzem, a közönségeddé akarsz tenni, ki akarod csikarni az elismerést, és ezt nem kedvelem. Be is zárulok tőle.

Tiltakozol hevesen, hogy a blogod, posztod nem lopás, nem is igaz. A konkrét szöveghelyre, amit szó szerint átvettél, azt mondod, hogy nincs az levédve, mit irigykedem, nem én írtam először, micsoda gőg ez. Lobster azt mondaná (így kell pl. forrásmegjelölni, ha valami egyedi), hogy amikor zavarban van, akkor az olvasó felüvölt, és ez soha nem véletlen. A nagy tiltakozás, igazolás. Átvenni más gondolatait, fordulatait, és saját teljesítményként előadni nagy vagányan, nyilvánvalóan, felismerhetően utánozni, az sose erős hang meg satöbbi, ez szánalom. Mindenki tudja, hogy itt voltatok, itt rajongtatok, innen származik az ötlet és a megfogalmazás, csak te kengeted ennek nyomait. Ne beszélj most mellé, ne engem elemezz, mert nem én szerepeltem le, és főleg nem én vagyok az irigy: utánozni, nem eredetivel előállni kínos is, jogtalan is, és pont azért csinálod, mert elkívántad az én rivaldámat, ismertségemet, erőmet, közösségemet, bevételemet, karizmámat, életvitelemet.

Legalább ne magyarázd meg. Mindehhez viszont full tehetségtelen vagy, meg lusta is, ezért kell a kész anyag, aminek előadása neked nem áll jól, mert nem érted és nem éled a lényegét: a méltóságot, meg aztán le is butítod. Nem érdekel, hogy az utánzó a barátnőd. Nem érdekel, hogy tőled is lopnak, és te bezzeg nem törődsz vele. Nekem a legegyedibb, védjeggyé vált dolgaimból próbáltak a gyenge jellemű imitátorok saját sikert csinálni, az általam már érzékenyített közegben, sőt, közösségben, miközben engem ekéztek, mint aki leszerepelt. És ezt bevette a gyomruk, sőt, elhitték a rágalmakat. Hát, viszlát, ilyen ember ne legyen a közelemben. Nem is tudom, hogy jut eszetekbe, hogy nekem ezek az emberek hiányoznának, hogy én őket siratom, mert én nemhogy a pofátlan, szarkeverő koppintóktól, de még a csendesektől is viszolygok, akiknek nem tűnt fel, mi honnan van, és odasereglettek a másoderesztésre, hogy hű, de jó.

Azt mondod, én utánatok búsulok, mert az volt az igazi, amit te akkor úgy élveztél, most meg bosszút állok a jóságos, egykori olvasóimon, akik kiismertek – nem így van. Én elvből elítélem azt a fajta olvasót, aki először olyan nagyon jött felém, akarta ezt a blogot, velem a kapcsolatot, a figyelmemet, képes volt hízelegni, figyelmemet keresni, tehetségem és munkám eredményéért odanyúlni és abból részesedni, majd, érdekei fordultán, vagy, ami még rosszabb, a közhangulat változásakor letagad, átír, megtagad, savaz. Gusztustalan játék. Álnevekről, lesésről írnak, de hazudnak (projektálnak, pontosabban). Ez nem csata, nem vita, nem adok-kapok, hanem éretlen, kártékony förtelem, ilyen emberben nem lehet bízni, egy szavát se lehet komolyan venni. Aki még mindig azt taglalja, arra céloz, hogy én mit csinálok az én életemben, az én blogomon, és a dolognak semmi köze hozzá, semmit az ő életében nem érint, nem hátráltat, nem is tudna róla, ha nem figyelne most is mohón, csak hét tudja, hogy mások olvassák, és rájuk hat, és ezt nem bírja.

Én soha senkivel nem csináltam ilyet.

Azt mondod, te csak biztonságból csinálsz álnicket, meg így, meg úgy, a munkahelyed, a biztonságod, tőlem félsz – nincs rendben semmi olyan megnyilvánulás, ahol nem a magad nevében írsz. Sunyiság, gyávaság, tűnj innen.

Azt írod, nem vagy troll, te jó szándékkal írod, amit, én vagyok az, aki csak az egyetértést és hódolatot viseli el, a többieket “tiltja és üldözi”, eközben pont ugyanúgy viselkedsz, mint ezeregy ambivalens, kezdetben nagyon kedves, később minősítgető, belém okoskodó troll, akinek ha jelzem: ezt ne, csakazértis folytatja. Erősködik és vagdalkozik és használ. Mindig ugyanaz a vége, ez egy viselkedési séma, és ezt hidd el nekem, jól ismerem, kiismertem és felismerem. Nem vagy annyira egyedi, abban sem, amin felháborodsz, és abban sem, ahogy a frusztrációdat kezeled. Éretlen, terméketlen, nem dolgom ezzel bánni, nemhogy jó fejnek lenni – menj innen.

Nem nyomultál, nem néztél úgy, önzetlenül segítettél – ahha. Lélektani háborút folytatsz, felül akarsz lenni, meg vagy sértve, mert annyit fektettél belém, de én nem.

Azt mondod, nem volt abban a megjegyzésedben szexista szándék, te becsülöd azt az embert, eszedben sincs tárgyiasítani, de ne feledd: a sérelem, a hatalomgyakorlás nem olyasmi, ami szubjektív megélés kérdése, ezek bejáratott, önkéntelenül elsajátított, többfelől megerősített beszédmódok, gesztusok, amelyek felismerése és a reflexió rájuk nem megy magától, naiv jószándékból: munka és rutin kérdése. Nincs olyan, hogy úgy érzem, teljesen rendben van az, hogy az illető levágja a végtagom, TEHÁT akkor rendben van. Végtaglevágás (pl.) nem tud rendben lenni. Nem szubjektív megítélés kérdése. A sérelem, a bántás, a visszaélés, az egyenlőtlenség nem önbevallással működik.

Úgyhogy hiába mondod, hogy te nem vagy olyan nem akartad, mert az a helyzet, hogy nem vagy tudatos, és ha a másikkal beszélsz, tőle akarsz valamit, te kerested meg, akkor arra kell figyelned, ahogy ő reagál, érez, jelez, nem forszírozni azt, amiről jelezte, hogy ne.

Köszönöm a megértést. Holnap Edzés, ehhez kapcsolódva az álomalakról lesz szó, és lesz még a héten önmegvalósítás, oktatás (mi volna annak a célja, és hogyan öljük eleven gyermekeinket jó tanulóvá), és a blog pedagógiai profilját erősítendő, műveltségi kvíz is, talán helyesírási (melyik legyen?).

mert ő az én anyukám

Tulajdonképpen kedves ez. Ez a bugyuta dicsekvés, hogy az anyukájuk a legjobb barátnőjük:

http://girlpower.cafeblog.hu/2016/04/29/bloggerek-es-anyukaik-anyak-napi-mesek/

Jó is annak, akinek ilyen az anyja (anyukám, Anyu, Édesanyám, Anyci), habár, megjegyzem, én nem szeretnék együtt járni az enyémmel Schäffer Erzsébet-előadásra, sem az általam neki vett okostelón képet kapni a kutyusáról. Mondani bárkinek, hogy nem érek rá most, mert anyuval, anyunak, anyu… Napi kapcsolatban lenni harmincöt meg negyven évesen, álbeszélgetéseket folytatni (“semmi különös, jól vagyok, képzeld, ma se jött a Gyuri, csöpög a szifon”), vele szkájpolni, tőle kérdezni a pörköltreceptet, és átengedni az életemet annak a rettenetes, lelkes, font- és gondoskodó intenzitásnak (“segítség”), hogy az én gyerekeimmel élhesse újra azt, ami nem ment (de nem menne másodjára sem).

Szegény, ötvenes nők a képeken, szolid bibircsókok, fényesre krémezett arc. Ahogy a “fiatal, csinos asszony” igényével lépnek fel a valóban fiatal lányuk társaságában. Anya–lánya szépségverseny, fú, de kínos.

Azért ez hatalmas oltás:

Lehet, hogy a mai napig nem érteném teljesen, mit jelent, hogy “a szépség belülről fakad”, ha nem olyan lenne Anya, amilyen.

És, titeket is ráz a hideg a negyedik sortól?:

Bővebben…

blogismereti kvíz

Nemsokára blogszületésnap (szervezem!), ezért izgalmas kvízzel jelentkezem, amely a törzsolvasóknak érdekes. Nekem is visszajelzés, mert innen nézve a blog nagyon más: a sokat ismételt, vagy konszenzusos-köztudomásúnak tekintett információk (ki hinné, hogy resztelt orrszarvúmájat reggelizem, például) mennyire vannak benne azok fejében, akiknek a csakazolvassa napi betevő. Ezúttal 100 százalék a küszöb, de többször is végigmehetsz rajta. A hibátlan teszt jutalma pedig egy jóleső kocogás a parkban! Bővebben…