a tyúkszemünk

Én annyira fáradt vagyok, érzelmileg meg mindenhogy, jólesőn, de akkor is, meg pályázati határidő van, de ha a ribizli liliomára nézek (megnyesegettem, egy bimbó van), meg a borvörös laptopra, akkor már hétkor felkelek bejegyzést írni.

Az ember nem gondolná, másnak hol fáj. Az ember először is azt hinné, másnak nincs tyúkszeme egyáltalán, meg aztán a sajátjának a létezésével is csak fájdalmas pillanatokban szembesül. Olyankor szégyelli és tagadja, és nem tudja, mi irányítja a reakcióit. Bővebben…

most kezdek élni

Hogy lehet, hogy fordítva történik? Hogy a fényes huszonévekben ült a súlyos felleg a vállamon, és most, majdnem majdnem-negyvenévesen, túl a tanárságon, élettárson, három gyereken, halálon, amikor már azt hittem, a kötelességen, a gázszámlán meg néha egy váratlan szabad félórán kívül nem lesz semmi, most, igen, most kezdődik az élet.

Koncerten voltam szerdán este. Bővebben…

csak nehogy sérüljön a kis lelke

Utáltunk gyereknek lenni, és olvastuk Alice Millert is. Harapófogó szorít: ahogy keserűen neheztelünk anyánkra és félünk, hogy majd ránk is így. Mi nem és nem követjük el ugyanazokat a hibákat! Mi megmutatjuk. Sokba, jaj, de sokba kerül ez a megmutatás. Bővebben…

kérem alássan,

megérkezett szerencsésen a kolozsvári különítmény, na, és pont olyanok, de tényleg, és lett hely, ágynemű, sajtok, fürdőszobasikamika. Ribizli nem hőkölt, azonnal megszerelte a klotyót. Aztán valami lazac úszott be, volt etyeki fehérbor, amelynek, mivel fehér, az ember több mindent megbocsát, volt néma telihold, ekkor Csineva elzúg Pestre, és volt sok szép s s a tegnap, meg régebb, meg, jaj, meg mexikói sör háromfele, megtudtuk, ki kinek a révén blogolvasó, és még megrázó történeteket is, aztán mandula, de akkor Jakab felsírt, végül csak az áfonyapálinkára emlékszem.

Nemsokára együtt, aki tud!