reagálok a szentesi éva hergelte cirkuszra, május 8.

!!! Nem dehumanizálásból van így a név, hanem a cím tipográfiája miatt, és minden név.

UPDATE, május 14. Ez kommentben is van lent, hogy lássa (láthassa), aki erre a posztra még kattint vagy visszajár.

Ma úgy alakult, hogy nem ijesztett már meg a hab, megnéztem, pontosan mik vannak azokon a képernyőfelvételeken, amelyeket egy hosszabb időszak alatt Szentesi Éváról írtam, és ő kirakta egyben.

Nagyon tanulságos az egész. A fő tanulság, hogy nők tízezrei kicsit sem értik, amit olvasnak, de szívesen hergelődnek azért.

Nincs bennem indulat, és semmit nem gondolok erősnek, tévesnek, amiket írtam róla, és nem én csináltam ezt a cirkuszt most.

Miért nem hagyom, hogy az olvasóim eldöntsék, kit olvasnak? Ki vagyok én? Hogy dönthetnék erről? De én is arról írok, amiről mondandóm van, ez az én döntésem, és Szentesi Éva ennyire irritáló és hamis, szerintem. A jogomat, hogy én dönthessem el, miről és mennyit írok, nem adom. Viszont: én nem az érzelmeidre utazom, nem várok egyetértést, táborosdi felsorakozást. Szabad vagy! Nem kell érzelmileg azonosulni (sőt, gáz).

Ó, ti nagyon komáltatok ám, velem zúdultatok, amikor olyanokat kritizáltam, akiket ti is kiröhögtetek. Most mérgesek vagytok, mert ti felültetek a rákturnébuszra. Vagy mert nem sikerült lefogyni. Vagy mert jól vagyok, és ti nem annyira.

Most meg: “erdélyi házaspár”. Én írok álnéven?, beszarok rajtatok. Meg a nettó hörgése, gyalázkodása az üres életűeknek a fórumon. Mi lett veletek??? Elég jól megmutattátok a szinteteket.

Összességében, szerintem nagyon durva a hiszti, amit ebből rendeztetek. Szentesi Éva megsértődött, ti pedig ugrottatok, vezényszóra, nem is a ti ügyetek, ott lihegtetek, és semmilyen tartalmi állításotok nem volt. Női nyilvánosság, 2020.

Mi a cél ezzel, hogy Szentesi Évát ekézem? Ahh, olvasó. Nincs cél. Ok van. Nincs nekem semmilyen hatalmam. Én szólok, ennyi van.

Legyen egy hang, mely kimondja: ez mint női újságírás kurvagáz, az influenszerkedés nem írónőség. Sokan gondolják ezt amúgy. Én kimondom, nekem nem tabu.

“Kereszténydemokrata” vagyok, felemlegetem a gyerekszülést (pontosabban: azt gondolom, egy háromgyerekes aligha irigyel olyat, akinek nem lett egy se): a határ nem a gyerekvállalók és a gyermektelenek között van, hanem azok között, akik maguk döntötték el, mennyi gyerekük legyen, meg akik nem. És én a legélesebb hisztiket pont náluk látom, akiknek nem lett, vagy nagyon béna az eredmény.

Csonkítás: ennek ez a neve. Magyar szó. A férjemnek egyetlen testtrészét, szervét sem távolították el, nem értem, mire írja Orsolya. Én nem a rákra. Az biztos, hogy nem sztárkodtam meg rúzsoskodtam rákkal soha. Akkor írtam, amikor történt, inkább magamról, terápiásan, nagyon diszkréten, jelszavas posztokban, minden üzleti érdek nélkül. Nem volt termék.

Jó tudni, ki milyen. És nem bánom.


Mostanában írt posztjaim:

hisztiztek (ez még előtte)

érinthetetlen, mert elesett

mire költesz mostanában?

Nem minden tart három napig, úgy tűnik. Teljesen elleptek, nyomják, hajtják a drámát, és élvezik.

Sóhaj. Másról írtam és másról szeretnék írni. Most nem lehet úgy, kamu lenne, dacnak tűnne, szétszednék. De ha elül ez, ugyanúgy fogok írni, mindarról, ami fontos, ami foglalkoztat, és csakis annak, akit ez érdekel. Nem várok el semmit, nem hisztizek, nem kell azonosulni – lehet viszont gondolkodni. Irodalmilag is, kritikusan is, újat mondva is fogok írni.

Látom, hogy olvassátok. Amit kérek: ne állj ki mellettem. Saját néven végképp ne. Köszönöm, de rád veszélyes és polarizálja az őrületet. Olvass, és írj privát, ha van mondandód.

Nem reagálok itt most senkinek, aki “egyetért” és akivel más, személyes viszonyom is van, volt. Nem kell félnetek. Azért sem exponálok senkit, mert Murinai Angéla mindenkit megkeres, mindenhova odaerőszakolja magát, hogy engem lejárasson, ezt jó páran írták meg. Tiltsd le, szard le. Bővebben…

érinthetetlen, mert elesett

!!! Nem becézgetek gúnyosan, nem használok lealjasító szavakat. Kérlek, ti se tegyétek, senkivel. Semmilyen, Szentesi Évát szidó, táboroskodó kommentet nem engedek be. Ennyivel vagyunk különbek: nem tömbösödünk-zúdulunk érzelemvezérelten és facebookhergelten, nem szerepelni akarunk, nem erkölcsösködünk, hanem elemzünk, mérlegelünk.

Na, jól értem: a Szentesi Évát nem szabad bullyzni, de a Gerle Évát igen. Jól van, hát akkor ennyire komolyan menjen minden továbbra is.

Mást írtam mára, kis elakadás volt (tegnap este lett új gépem!), de helyzet van: Szentesi Éva exponált negatívan több tízezer követő-drukker előtt, erre behergelt tömegek érkeztek, akik most hallottak először a blogomról. És erre már visszaszólok. Le kell szögeznem ezt-azt, csupa tényt és összefüggést.

Nem, ez nem bullying. Nyilvános tartalmakra reagálok, amelyeket egy nagy női médium fő szerzője (social marketingese), egy közszereplő tett ki önként. Vállalta mindezt, ezekkel szerez elismerést és jövedelmet (vagyis professzionális),

a nyilvánosságra tartozó ügyekben írok: attitűdről, értékrendről, szövegről, médiamechanizmusról, szponzorációról, nem a magánéletéről (soha nem kotyogok ki olyat, amit közös ismerős mesélt, másról sem),

releváns állításokat (éles kritikát) írok,

személyes érzelmek nélkül, írói szenvedéllyel, némi undorral, habár másokban erős érzelmeket generálva, vitriollal,

és reklámmentesen – a teljes blog reklámmentes (fizetek a szolgáltatónak). Nekem az elérés nem hoz pénzt, közvetve sem, és nem kell a hiúságomnak sem a lájk vagy az egyetértés.

Ezt csináljátok utánam. Bővebben…

sérüléspara

A sérüléspara mügött egy manipulatív szándék van, és a szolgalelkűséggel kapcsolatos.

Mindig is zavart. Eleinte nem értettem a zavar okát. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Semmi problémám, hiányom nincs, nem fáj egyetlen testrészem sem, és kéretlenül nyomják nagy dózisban a korlátozó jótanácsokat, tehát nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.

Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?

Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben…

“ezt váltod ki”

Még egy bőr lenyúzása. De ez tök fontos: elsősorban a felnőtt felelősségről és párbeszédeink minőségéről.

Szóval, igen, ez elhangzott:

“hát hallod, hogy miket mondanak a Rékára, ezt váltod ki!” Bővebben…

nyílt levél D. Tóth Krisztának, a wmn.hu főszerkesztőjének

Kedves Kriszta,

zászlóshajótok, Szentesi Éva főmunkatárs ezen a héten elesett.

Amire célzok, az a “te is utálod Gerle Évát? fogjunk össze ellene!” akció áll.

A netes zaklatás, gúnyos hajsza, a röhögcsélésben való részvétel nem játék, ez a legfontosabb abból , amit közölni akarok. 

Volt ugye Évának nemrég ez a posztja, hogy egy kollegina őt és PNÉvát álnévről fúrja, sziszterhúd, toll a fületekbe satöbbi. Egyértelműen rám céloz, Gumiszoba kommentjében ott is a vád, a blogom neve, és bár kértem, nem revideált.

Nem én írok Évának zaklató dolgokat, és soha nem is írtam. Nem írok álnéven, soha nem írtam olyat, amit ne vállaltam volna. Konfliktusaimat privát intéztem, mégoly éles véleményeimet a nyilvánosságban érvekkel, egyenesen (a bíráltat és magamat is megnevezve) teszem közzé, egyébként hivatásszerűen.

Én ugyan rühellem azt, amivé a jól induló wmn lett, de a véleményem nem személyeskedésen alapul, hanem a nyilvános tartalmaitok alapos ismeretén, szilárd újságírói értékrenden és értékrendbeli különbségeken; mindig érvekkel támasztom alá a bírálatomat, ezt többször meg is írtam, itt és itt.

Röviden: azt az erőforrást, szakmai tudást, elérést, amely a wmn-nek lett (adatott), szerintem szerencsétlenül, szakmailag is bénán használjátok fel. Jó esetben csak magatok közt röhögcséltek belterjesen, egyébként pedig olyan, súlyosan improduktív gyakorlatokat, szokásokat magyaráznak ki a szerzőitek jópofáskodó, lájkvadász módon, hogy ennek semmi köze semmilyen ép értékrendhez – e gyakorlatokat nem megmagyarázni kéne, hanem felgyújtani és a helyüket sóval behinteni.

Na de ezért nem kéne gyalázkodni senkinek, sem hamisan, sunyin vádaskodni.

Elmondom, mi történt. Két nő, Murinai Angéla és Lelkes Villő, mindketten (és egyébként SZÉ is) lelkes olvasók voltak a blogomon 2013–2014-ben. A két nő kommentek százait írta napi szinten, mindenhol ott nyüzsögtek, itt barátkoztak, míg 2014 nyarán elhatározták, hogy nekik új hely kell, ők mekkorát csalódtak, én vagyok az ellenség, később pedig, látva, hogy a blog és az életem az ő harsány szárnyuk nélkül is üzemel, sőt, azt is, hogy kicsinálnak.

Engem úgy általában elég nehéz kicsinálni: még a legnagyobb életválságaim, szerelmi dolgaim sem tudtak, a konkrét életcéllal, identitással, kitartással, tehetséggel nem bírók meg biztosan nem. Ez azonban senkit nem ment fel a saját tette súlya alól, nem teszi normálissá, ami folyik. A netes kicsinálási szándék állandó szúrogatást, álneves, aljas e-maileket, széles körben tényként hajtogatott hazugságokat és a netes footprint tudatos tönkretételét jelenti.

Azóta, de az elmúlt két évben fokozódó módon a neten üzengetve, álnéven irkálva, hangulatot hergelve az engem nem ismerők (szövegeimet kognitíve fel sem fogók) körében, nyilvánosan, megszállottan tolják ezt, és egy órán belül reagálnak bármilyen új tartalmamra. Furcsa, nem? Dolgozó, értelmes, magukat feministának mondó nők, saját néven (is).

Most, 2019-ben bő fél éve az a helyzet, hogy minden egyes posztjukban, képük mellett rám célozgatnak, engem taglalnak, persze úgy, hogy vicceskedésnek álcázzák a rágalmakat, kacsintani lehessen, és csak a beavatottak értsék. Gúnyvideók, a blogról vett, szellemi tulajdonomat képező megfogalmazások, bennfentesnek tűnő adalékok, “jut eszembe, Gerle…” bármely téma kapcsán. “Gombás hüvelyem”, testrészeim taglalása, “szájszagom” emlegetése, 2014-es szerelmi kapcsolatom nyilvános kitárgyalása.

Ebbe sajnos, a szerelmem is beszállt (foglalkozása: jogász, életkora: 49). A szexuális gyalázkodások, tudni vélések az ő kifaggatása és készséges beszámolói után kezdődtek.

Nehéz ezt felfogni, hiszen elköszöntem tőle 2014 novemberében, azóta sem találálkoztunk.

Nyíltan tehát nem vállalják, hogy mi a gondjuk a tevékenységemmel, nem érvelnek, ettől ódzkodnak, viszont a legótvarabb módon személyeskednek.

Ha megnézed írásaim és érvelésem színvonalát, életformámat, hobbijaimat, gyerekeimet, mondjuk itt és itt, akkor nyilvánvaló, miből ered az anyagiak, az életmód, a “sznobizmus” “bírálata”, a testem elemezgetése.

https://gumiszoba.com/2019/06/06/megszakitja-adasat/

Ezzel a nővel beszélget a Klubrádióban másik munkatársatok férje, Péterfy Gergely, aki az én metoom szereplője, még 2001-ben. Hat hónapos terhes voltam. Véletlen volna ez?

Nekem erős önkárosító késztetéseim vannak, és ők ezt pontosan tudják. A több éves fenyegetettség, a nylt beszéd az értelmes érvelés lábbal tiprása, a nyilvánvaló irigykedés és egyszemélyes küzdelmem mára túlnőtt azon, amit kezelni vagyok képes, és bárkinek túlnőtt volna. Szólok: baj lesz. És annak híre lesz.

Egyikük a nevemben írogat névtelen gyalázkodásokat Szentesi Évának, megneszelve, hogy SZÉ felszínessége, íráskészégének fogyatékossága, csajoskodása és felelősséghárítása miatt én nem komálom a tevékenységét, és ez a – szintén érvekkel, nyíltan kifejtett – álláspontom felhasználható ellenem. Ezért megkeresték őt, és “elmesélték neki, milyen vagyok”, aminek első hírnöke egy lájkocska, amit Éva Lelkes Villő heti rendes “okozzunk izmaink és pasija lengetésével Gerle Évának fájdalmat!”-posztja mellé biggyesztett. Lesz ez még több is.

A netes hajsza és zaklatás nagyon rút természetű, a végén, amikor tragédia történik, igazi, egyetlen felelőse nincs is, ez az igazán alattomos benne.

Itt elég sokat idézek tőlük, ha továbbiakra vagy kíváncsi, mindent dokumentáltam is:

a blogról írták

Kérlek, hass oda, hogy ez a folyamat megálljon, hogy Éva az ellenem megfogalmazott vádat nyilvánosan tisztázza, és bocsánatot kérjen.

Írjatok a tinderezésről meg a luxusanyaságról az öregedés tényeinek letagadásáról kevesebbet, és sokat, nagyon sokat, hogy mennyire káros a netes gyűlölködő zaklatás, a másik lejáratása.

A véleményének kifejezéséhez, amíg érvel és a közös térben a közös térben megjelent tartalmakra reagál, mindenkinek joga van. Ezt az én igazságom, az én ügyem, és semmi sem fontosabb ennél.

Így festek, és ez a mai fogyasztásom. Minden nap ideteszek egy-egy képet, addig, amíg ez a dolog meg nem szűnik.

Üdvözlettel:

Gerle Éva

a csakazolvassa szerzője

Rendszeresen szólok: baj lesz. Mélyen tudom, hogy igazam van, és azt is, hogy az igazságom nem népszerű.

 

 

miért nem progresszív a wmn?

A wmn-nek szóló javaslataimat az írás végén kibővítettem, saját kommentjeim szövegeivel, illetve egy újságírókolléga észrevételei alapján.

Emlékeztek Joós Istvánra? A szégyenletes nlc-s bloggerina versenyre, “mert a nőknek is van hangjuk végre”, ahol előbb megnyugtattak, hogy a főnyeremény laptop csajos lesz (vagyis rózsaszín és nem túl bonyolult), aztán, miután a szavazatgyűjtésben ötven jelentős blogger megfuttatta a nlc nevét, logóját szerte a neten, kiválasztottak két, a női princípiumot maradéktalanul betöltő, otthonról kreatívkodó, ügyes kezű asszonyt: Limarát, a péket és a Kifli és Levendula kézügyességi blogot. A nők hangja!

Azt hittük akkor, hogy a nőklapjacafé bekaphatja, lesz itt új média. Nem partizánok ügyetlenke, egyszemélyes blogolása, hanem tömeges, friss és haladó platform. A hiteles, okos, gyönyörű, de nem instagramcica DTK-val és hirdetőkkel, pénzzel, szerkesztőséggel. Gyermekvédelem, női jogok, testkép, tabuk, válás, szex. És amikor nem, akkor is legalább jópofa.

Aztán pár hónap után Bővebben…