franciák eleganciája

Én ettől le vagyok taglózva, megmámorosít egyszerűen.

Az is, hogy már igazán rendszeren kívüli lettem. Mi is legyen ma a program? Ez a felvételik sűrű hete, hava amúgy, a fiam nyolcadikos, mindenki buzog és ügyintéz. Péntek délelőtt, míg azok, akik oly szorgosak-dolgosak, oly törekvők, vettek is nemrég használtan egy Saabot, mely munkájuk gyümölcse, meg akkkkora, de akkkora forinthitelt is kaptak, hogy el se hinném, és hogy lenézték a bölcsészeket és tanárokat, istenem!, szóval, míg ők lélektelen irodáikban görnyednek, én tavaszba öltözve leszáguldok a délután felvételizendő fiammal a Francia Intézetbe, és premier előtti filmet nézünk, mert valahogy rákerültem bloggerként a meghívottak listájára.

Mi, akikben eredetileg nem hitt senki, és akik most, negyven körül, minden trauma ellenére is szabadabbak lettünk, mint amekkorának a szabadságot mi magunk is elképzelni bírtuk, egy kicsit nyelvet öltünk, mi tagadás.

Spoileres filmkritika következik.

A másik, amit nem bírok megszokni mint mámort, az európai film mint olyan. De meg a francia külön, az a miliő, történetmesélés, azok a színészek, fények, provance-i és korzikai házak, fületlen nagy kávés tálak (?) reggeli derűben. Az arcok sminktelen természetessége, a kócos dizájn, a felvarratlan ránc.

Képernyőfotó 2016-02-23 - 18.00.00

Addig mondtuk, hogy a világ legjobb nőjét csalta ez a rettenetes Vincent Cassel (lásd még ennek a szintén érdekes filmnek a kritikáját is:

Nem kell a nőt ütni a bántalmazáshoz

, amelyben érdekes szakmaiatlansággal keveri a kritikus a film fikcióját azzal, amit a színészről tudni vél),

szóval addig-addig csócsáltuk ismét a média fogyasztásra kész gittjeit, amíg elfelejtettük, hogy azért Vincent Cassel meg mégiscsak a világ legszexibb férfija, azzal az értelmezhetetlen szemével-homlokával, érdemi bicepsz nélkül is (!).

Az a hűtlen, az a rohadék, akinek a magánéletéről érdemit nem tudunk, honnan is tudnánk, csak médiatorzítást. Sose felejtsük el: mindig, mindenképpen a média és az általa hordozott, előmozdított érdek az úr, nem a sztár és nem is a közönség, pedig azt hinnénk, hogy a média nekünk, senkiknek híven beszámol a Valakikről, ezzel kiegyensúlyoz, leleplez és helyreigazít, így tesz minket, senkiket hatalmassá, hogy rajta a szeme a Valakiken. De ha tudnánk is valamit torzítatlanul a színészisten magánéletéről, a jó ízlésű, el nem galoppírozó ember belátja: nincs hozzá köze. Ahogy a színésznek sincs köze a mi stiklijeinkhez, sőt, senkinek.

Én ha ilyen szexi lennék, meg férfi, és megtehetném, és ez hajtana, hát, nem tudom, mi tartana vissza. Az örömtelenek, ásatagok, a pengeszájúak szava? A házasság? Azt ma már híresék és jelentéktelenék is úgy értelmezik, ahogy ők gondolják.

Ezek a felháborodottak úgy tesznek, mintha bizony a monogámia alapértelmezett lenne, valami ősi norma, amit ha megszegünk (és ki is derül), akkor jajaj. A rossz házasság, az legitim, nem házasodni, az is legitim, de megcsalni…? Bekapcsol a feudalizmus. És mintha volna mód megelőzni a “hűtlenséget”, mintha ez érdemalapon működhetne: ha elég jó a nő, szexi, feszes, híres, kedves, odaadó, akkor aztán tessék hozzá hűségesnek lenni. A többi megcsalást valamennyire megértjük, tetszett volna nem elhízni, na de Monica Belluccit…? Hogyan tudjuk kihozni mások életéből a mi tündérmeséinket, hogyan működhetne mégis, valahol, valaki más életében az, ami a miénkben sem?

Hát elárulom: sehogy nem működik a monogámia, ha valaki nem érzi magára kötelezőnek. Bővebben…

drog

Nekem nincs drogom, nem kattantam rá semmire — gyakran idézett blogmondatom, hogy legdurvább szenvedélyem az Orbit rágó.

Jó, kávézom, de az szag, élmény, illy. Bővebben…

a nettó test

Nem, nem a dekoratív fülbevaló teszi.

Nem az alakformáló fehérnemű és rajta az előnyös szabás, a roppanósan új, élénk színű cucc, a márkás póló, a rádöntötték-farmer, az összeillő szín, az anyag esése, a tavasz színei, a leárazás remek darabja.

Nem a magas sarok eleganciája és nem az illatfelhő.

Nem a gondosan szedett szemöldök és nem a frissen mosott, jó szagú balzsamtól illatozó haj, nem.

Nem a póz, a feljavítós okostelefonos fotó, a megmutatás, a behúzott has.

Ezek is szépek, de mi van mindezek nélkül? Bővebben…

híresember

Amúgy csak jelzős szerkezet. Így, egybeírva, fogalom.

A híresember nem jelent okvetlen kvalitást, teljesítményt, nem az a fogalom esszenciája, hogy mit tett le az asztalra, hanem hogy van néhány ember, vagy több, vagy egészen sok, aki megemlíti: ja, tudod, ő, és akkor ja, tudják. De egybeeshet a fogalom a híres emberrel, fedi is, csak most nem attól híresember a híresember, hogy zseni, hanem hogy beszélnek róla. Némileg médiatermék is, természetesen.

Híresember, az egy sors, külön a teljesítményétől is, és nagyon tanulságosak a törvényszerűségei.

Itt most megállok, mert mostanában meglepő élményeim voltak, hogy Bővebben…

tanuljunk magyarul! 27. — a semlegesség gyönyöre

Jól megmondják. A gúnyos, támadó, álvagány szavak használatáról és a hozzá kapcsolódó minősítgető személyeskedésről írok, mármint ahogy ez a köztérben zajlik.

Amikor az ember ír, persze hatásos szöveget akar.

De ha igazságos akar lenni, olyasvalaki, akinek lehet adni az ítéletére, márpedig ez fontosabb, mint az aktuális vélemény tartalma, vagy akár a népszerűség, akkor vigyáznia kell, mivel kelti a hatást. Ezt el lehet amúgy tanulni jó szövegekből, nagy elődöktől.

A szöveg szépségével, játékosságával akar hatni? Az erős gondolattal, lenyűgöző logikával, érvelési bravúrral? Az egzotikus témával? Vagy patronokkal, triggerekkel, amire kis hazánk kis újságírásának és kis netes közösségének kis lelkei tutira ugranak majd, mert ú, de kemény?

Nos, a biztosra menés nem bátorság, és a gyalázkodás sem az. Bővebben…

mesélek a testépítésről 2.

Itt van az első rész.

A folytatás előtt, az egyes sportágak, kategóriák bemutatása előtt jelzem, hogy

a blogomon semmit nem azért írok, hogy propagáljam, rábeszéljek bárkit. Sok téma csak azért érdekel engem, mert újságírói aranybánya. Amit ismerek, arról kézenfekvőbb írnom, persze. De egy-egy téma felvetése nem állásfoglalás, voksolás a “helyessége” mellett. Nem gondolom, hogy amit én csinálok, azt csinálja más is, mert az a jó. Csak azt gondolom, hogy merevnek, zártnak lenni, ugyanazt a kedvtelést űzni évtizedekig nem egy szerencsés állapot. Én amúgy is képtelen vagyok helyességben gondolkodni, csak verziókban tudok, nem kedvelem a sarkítást. Aki fél egyes témáktól, akit nem érdekel valami és ezért idegenkedik, és nem érti, én miért írok róla, miért ilyen fontos nekem, az egy kicsit önös (megrendelő: arról írjak, ami neki tetszik), másrészt nem intellektuális, és annak nem való ez a blog — ez megint nem értékítélet, hanem verzió. Nem minden értelmes ember intellektuális. Azért írok bármiről, mert érdekesnek tartom, a gondolat, a világ összefüggései mint olyan érdekes. A közgondolkodás viszont lomha, normatív, önigazoló, és ezt tételezi fel másokról is, nem lehet ám csak úgy csacsogni, rögtön ügyek képviselője leszel, rádaggatják. Márpedig én csacsogok, agyalok, magamról, jelenségekről, mindenféléről — ha nem tenném, nem tudnék mit írni a blog negyedik évében. És csacsogni is lehet profin, meg húsba vágó sorskérdésekről írni is lehet szarul. Nemsokára a csacsog, a normatív ás az agyal szavak fel fognak bukkanni az engem mószerolók nagyokos kommentjeiben. Szia, Abszolút Igazság nevű kommentelő, élmény számomra, hogy ezt is olvasod.

Ezt az egészet most azért írom, mert a reakciókból ítélve sokan olvassák úgy a posztokat, mint ha én terelni akarnám az olvasót, pedig istenuccse, csak a megismerés felé terelem, a részletekbe menő kíváncsiság, a buta reakciók meghaladása, az árnyaltság, vagyis a gondolkodás mint létforma felé, és nem a ketogén vagy a dán filmek vagy a testépítés felé. Nincs olyan felelősségem, amelyet állandóan nekem szegeznek, mindenkinek magának van felelőssége abban, hogyan él, kinek hisz, és mit kezd az olvasottakkal. Lehet, sőt, valószínű, hogy soha nem lépsz be egy edzőterembe sem, erre ezeregy okod lehet, és én nem gondolom magasabbrendűnek azt, aki belép — csak gáznak azt, aki úgy ítél nagy magabiztosan, hogy nem is tud róla semmit. Te mondjuk nem leszel a súlyzók lánya, mert nem ez az utad. És mégis érdekel a téma, vagy az, ahogyan én írok róla. Ez esetben neked való blogra kattintottál.

A másik: én magam nem vagyok, nem lettem testépítő, nem tartom magam annak, és nem azért, mert ciki volna, és nem is azért, mert nem versenyzek, hanem mert többnyire és lényegében nem azt csinálom: nem úgy edzek, nem azt eszem, és nem is az a célom, mint az övék. Hanem a terembe járok, lelkes amatőrként, és a testem formálásában, edzésében felhasználom a testépítés eszközeit is, illetve van egy testépítő edző, aki hetente egyszer edz, célzottan, a lemaradt testrészeimet (időközben találtunk többet is). Ja, és szeretek izmos lenni, de ez nem tesz testépítővé.

Na, tovább, tartalmi rész:

Sokan űzik a fitneszt, izomépítést hobbiként, én is, de a versenyszerű testépítés egészen más. Sok kívülálló szerint nem esztétikus, és senki szerint nem egészséges. Azt a berken belüliek is mondják, Ed is, hogy a női testépítés nem esztétikus és nem egészséges, erre azt mondom, hogy a férfi sem, csak a nőknek az egészsége és a kinézete hagyományosan köztulajdon. A nők a társadaloméi, magasabb célokéi, a férfiak önmagukéi. Bővebben…