arról, hogy mi a groteszk

Döbbenetes estém volt tegnap (28-án). Kicsit in medias, de aztán mondom az előzményeket is.

Képzelj el színészt, aki Zsámbéki osztályában végzett 1998-ban, olyanokkal, mint Elek Ferenc, Kecskés Karina, Rába Roland, Tóth Anita, Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter (és most Zsámbéki–Fullajtár osztály van-volt!).

Láttam hajdan őt számos előadásban és filmekben is. Szinte egyidősek vagyunk. Belegondoltam tegnap, ő mit érez, ilyen múlttal, ilyen szellemi rangból, ha mára, 2020-ban, és én nem értem, hogyan, egy pöffeszkedő, sértett náci zárványtársulatában rekedt. Ott kell helytállnia. Naponta tennie a dolgát, próbálni, fellépni. Mint egy katonának egy torz cél érdekében, fegyelmezetten, alázattal. Hiszen katona.

És helytáll. Mit tehetne? Itt akar-e lenni? Hisz-e a művészetében? És lenne-e máshol, ha lehetne?

Én tudom, láttam az arcán. Bővebben…

abortusz és lombik

Mi köze e két témának egymáshoz? Mindkettő a nők életét érinti, mindkettőben babák vannak/lennének, és mindkettő ellen felléptek egyházi személyek mostanában.

Amiért úgy döntöttem, megírom ezt a posztot, az az, hogy e vitában agresszív “jól odavágunk” hangok vannak, mert újabban az a menő a nőjogok képviseletében. Ismeret, érzékenység és figyelem nem sok van. A nők vagy keresztények, akkor Isten, család, de szépek az ő gyerekeik (le is veszem a képet!), de nem érvelnek. A “progresszívek” kiabálnak, mert a lengyel nők vagányak, itt meg Orbánt utáni menő. A nőpolitikusok, a szélsőjobb ájtatosait leszámítva, soha nem fogják vállalni az abortusz-ellenérveiket. Nem lehet. Akkor ők nőellenesek.

A szigorítás nem jó. Az abortusz viszont rossz, ennél sokkal nagyobb, sokkal eredendőbb rossz. Ritkán szükséges, akkor válságketzelési végső eszköz. Máskor csak azt mondják, szükséges, de csak kényelmes. Meg még azt mondják, ők döntik el. Nos, nem egészen, illetve eldönthetetd, de számolj a következménnyel. Ez a bejegyzés lényege, ha sietsz.

Az abortuszpártiak magukat pro-chice-nak, ellenfeleiket anti-choice-nak nevezik. Az ellenzők magukat pro-life-nak, a másik tábort anti-life-nak…

Inkább abortuszellenes vagyok. Egy ideális világban Bővebben…

miért finnyogok a populáris kultúrán

Még ha alter is. Elsősorban a kulturális termékekről és eszmékről lesz szó ebben a posztban.

Megj. Én nem diktálok semmit, ne annak vedd. És amit írok a kultúráról, az nem spekulatív, nem elméleti jellegű, és nem is programhirdetés (még az igény 2019 se az volt), hanem élek valamit, aminek a lényege, hogy nem alkuszom meg, és amiből sok örömöm van (kultúra, sport, “sima”, lélekdús érzelmek-szex). Ezekről írok. Másról én nem tudok.

Azon, hogy én elitista meg sznob vagyok, mindig röhögök. Ezt mindig olyanok mondták, akiknek fingjuk nem volt. Nem olvasnak se könyvet, se sajtót, nem járnak kiállításra, színházba, mentegetőznek, hogy ők bizony szeretik a mekis kaját/mjuzikelt, szelfizni persze elmennek az SZFE elé, de semmi közük. Mondjuk nagyjából az egész facebookon nyüzsgő “progresszív” tömeg ilyen. (Ugyanígy: én testszégyenítő és kövérfób vagyok, mert ő lusta edzeni; orthorexiás, mert ő zabál stb.)

Szánd rá az időt, vedd elő, nézd meg, olvasd el! Mélyedj bele, látni fogod, hogy milyen, és utána akkor már lehet beszélgetni! De a tudatlan címkézés, az “azt se tudom, ki az a Závada” alapattitűd nem vezet sehova.

Azt az előbbieknél sokkal értelmesebb, értékelvű olvasók, kifejezett intellektuellek is mondják nekem, hogy vannak más értékes műfajok is, én meg itten kizárom őket az érdemesek köréből. Védekezve, mintha meg kéne magyarázni. Nekem.

Például a fantasy. Bővebben…

a rend és a rendszerezettség

Az összes betűvető, aki ma ‘patriarchátus, elnyomás, status quo, nők elleni elnyomás/kényszer’ értelemben használja a Rend szót, innen, az én blogomról szedi. A szerk. megj., ja és rohadjatok meg.

Kell a rend a gyerek napirendjébe. A közlekedésbe. A tanév rendje. Rendrakás.

Hú, mennyit szorongtam én a rend miatt. Magyarázkodtam. A világ a bűntudatommal dolgozott, tartott a helyemen.

Nem megy ez nekem. Jöttem rá. És lettem szabadúszó. Bővebben…

az önelnyomás változatai

Én egész életemben önszívató voltam. De akkora, mint egy toronyház.

Ezért fura, mikor mondják rám, hogy nárcisz meg elnyomó meg önző. Kezdjük egy idézhető mondattal. Minden ép lelkű ember elsősorban a maga érdekét nézi. Aki nem, az megnézheti magát. Két mondat. És a csatolt személyek (a szerettei) is az énje részei, mert miattuk is rá hull a fény, a sár, ezért érdekem nekem, hogy szépen tudja a Julis A walesi bárdokat. Én vagyok itt az örömében is. Meg ne sírjon. Akiket szeretek, azok is én vagyok. A többiek meg úgy általában lesznek szívesek békén hagyni. #hízelkedők #idegenek #politikaiközösség #elvek #lmbt #világüdve #környezet Bővebben…

veleszületett identitás? orientáció? de most komolyan?

Ismét nekimegyek valaminek, kíváncsi elmével. Nem kenegetek. Bennem mindig is mocorgott az engedetlen. Egy ideje tudatosítottam is és kimaxoltam, hogy

miért is mondjam én ezt, csináljam azt? ne mondjam amazt? csak mert valaki azt mondta, azt várja el, megtiltotta? aha, és miért is mondja? neki milyen hatalma van amúgy, hogy nekem bármit előír?

és: neki milyen az élete, ő mire ment a normáival (még ha nem is képmutató)? akarok én olyat?

Ahogy olvasom az érveléseket, elnézem a szörnyű hatásvadászatot, az áldozatiaskodást, inkább nem.

Amúgy senkinek nem csicskulok be. Felmászok az almafára (ebből váratlan botrány lett), úgy edzek, ahogy nekem jó, nem az ő normáik szerint, nem tudtak behúzni a digitális rabszolgaságba, és megpiszkálom a magabiztos jóemberkedést is. Én nem akarok érdekek és lobbik eszközévé válni, mert többre tartom magam. Magánemberként sem leszek eszköz, de bloggerként különösen nem. És nem érdekel az “egység” a feminizmusban sem. Minden kérdést fel kell tenni és meg kell vitatni.

Ígértem korábban ezt a témát. Transz, queer, homoszexuális, egyben kezelem ezeket, mert az érvelésem szempontjából hasonlóak. Ők. Miért? Én nem vagyok egyik se. (Nem akarta elhinni.)

Most csalódott vagy, hogy átálltam, és nem azt mondom az LMBTQ+-ról, amiket te lájkolgatsz, meg amiket – mellékes témaként, de – pár éve még én is toltam. Miközben idegesítettek az ide kommentelgető, szenteskedő aktivisták. És még jobboldali sem vagyok.

Bővebben…

mitől igazán szar a nőknek?

Ezt hozzáfűzöm a benned rekedt gyerek poszthoz, mert a reakciókból látom, hogy milyen tömegesen áltatják magukat.

Nem attól rossz az életed, hogy gyereked lett. Ne kend rá. Ráadásul ha rossz is lett, rajta kár számon kérni. Ő nem is tehet semmiről. Ha te nyűglődsz és idegbeteg anya vagy, az neki is szar. Nem az van, hogy ő virul a szenvedéseden élősködve. Hanem közös az érdeketek. Közös érdek, hogy te legyél jól.

Mitől lett akkor rossz az életed? Néhány válasz:

Itt és most mindenkié rossz. Bővebben…

a benned rekedt gyerek

Ma sem leszek népszerű.

Kezdem azzal (de ezt is miért kell leírni, na mindegy): ha én kimondok valamit, mert úgy gondolom, és az neked fáj, érzékeny, kognitív disszonanciát okoz, akkor magadon dolgozz, te kezeld, ne vádaskodj és ne vitasd az én igazamat. Amikor “a kávé mint cukor- és tejbeviteli ürügy” téma is rosszul bírt esni valakinek, na, akkor lett elegem ebből, hogy én magyarázkodjam, mert te nem nőttél fel a szembenézéshez.

Trigger warning: rusnya nők, szerelemtelenség, meddőség, örökbefogadás, klimax. Ez így elég széfszpész, remélem.

Vállalod így? Akkor gyere.

Azért írom ezt a posztot, mert néhány éve egyeduralkodó lett, hogy “ne szülj, nem kötelező szülni”. Tágabban: a szüléskritikus beszédmód, az anyaság és a hagyományos női szerep nimbuszának lebontása. Bővebben…

a cancelrendőrség lecsapott

Hogy sértett aktivista csendőrlelkűek vagy a blog unásig ismert, áskálódó ellenségei (hajdani heves-imádó rajongói) jelentették-e a posztomat, nem tudhatom. Sunyiban megy ez is. Negyedszer nyomnak ki a Facebookról azok, akiknek sérelmes az, amit kimondok.

Ó, nem védendő kisebbségek, dehogy. Unatkozó, keserű, torz lelkű emberek.

Ők azt hiszik, az élet a facebookon zajlik, és egyre inkább ott is élnek, lájkok, emojik, megosztások, az önös hatásvadász felzúdulások álvalóságában.

Én meg a blogon, az igazi szövegekben, valós tettekben.

Nem fogok elhallgatni.

Íme, a poszt:

Meglepett, hogy ilyen készségesen zuhantak rá eszes, gondolkodó ismerőseim is a mesekönyvre. Annak ürügyén pedig a jóemberség deklarálására, értékek hangoztatására, fejcsóváló lenézéssel vagy feddőleg mindenki iránt, aki nem ennyire lelkes akár a mesekönyv, akár mondjuk a nemváltók kapcsán. Netán kérdései vannak.

Szajkózzák, hogy elfogadás, rengeteg érzelem, dráma, mindenki annyira elfogadó meg felvilágosult szülő, dőlnek a lájkok. Teljes műveletlenségről árulkodó mondatokat írnak a meseműfajról: “a mese szabad, mindenkinek jár egy mese, az antihős is hős lehet a mesében” – wtf? És ennek a valóságra mi az implikációja? Megvigasztal, elringat, és akkor lehet a közösségen követelni az egyéni pokol megszüntetését? Mert azt én nem kétlem, hogy nehéz nekik.

Én két éve olvasok a témában, főleg angolul, és nekem bizony vannak kérdéseim, sőt, ma már válaszaim is. (Ahogy a body positivitynek szépített kövérségmentegetés, “minden test szép” és sportgyalázás, teljesítménytagadás, kényelmeskedés is gyanús volt, hasonló módon hamisította meg a valóságot, prájddá tett egy szerencsétlen állapotot.) Bővebben…

minden másodpercnek tétje van

Sok reszkettetően jó és még több részleteiben érdekes, elég jó színházat láttam az elmúlt huszonkét évben, de a blogon általában csak listázom az élményeket, esetleg pár szót írok a kultúrnaplóban, ha nagyon erős este volt, és általában írok a nézőség mint életforma élményéről, például itt, tehát nem szánok nekik külön bejegyzést. Tegnap este viszontazonbanámbátorpedig az Othello második előadását néztem kedves családommal a Katonában, és erről most önálló posztot írok, mert ez olyan volt.

http://www.katonajozsefszinhaz.hu/eloadasok/bemutatok/43342-othello

Nem kritikát, mert én nem vagyok színikritikus – én néző vagyok, de azt nagyon komolyan veszem. Elméletileg én nem is értek a színházhoz, sem a történetéhez, viszont nagyon figyelek, és az utóbbi három évben az értelmezői képességem meglódult. Ma már becsaphatatlan a minőségérzékem, minden talmit, akartat, lustaságot észreveszek a legkisebb mennyiségben is. Ezt úgy éri el az ember, hogy elegendő jót néz, sokfélét, többféle formanyelvet. Csak az a jó, aki nagyon jó, ez pedig húsz színészt jelent (így, bevallom, túlvagyok a művészúr-korszakon is).

Úgy jöttem haza tegnap, hogy ez ki fog ömleni: csak leülök, elmesélem, mindent egyben, nem kell ezt nekem szerkesztgetnem. Az élményem, hogy “na, EZ az, amit ti nem néztek, nem tudtok, SZFE-gyalázók”, kedves rokonaim” meg “a másik oldalon is vannak azért tehetségesek” ismerőseim.

Nem oldal van, hanem minőség van, meg minőséghiány. És van még: előre és hátra. Előre: vagyis gondolat, progresszió, kritikus szemlélet, műveltség.

 Ezt se tudjátok, de azt nagyon, hogy milyennek kéne lenni a színháznak és miért van (volt) tele az egyetem tanári kara katonásokkal. Ide szerződni ma (és már harminc éve) Magyarországon a legnagyobb rang, ha a kőszínházakat nézzük. Ezt mindenki tudja, és erről hallgat és ezt ferdíti, ha irigy.

Itt például nem szempont, hogy azért tartsanak szünetet, hogy elfogyjon a perec, senki nem is gondol olyanokat, amiket mások máshol, hogy a néző a köszvényével és dagadós bokájával maximum 80 percet bír ki egyben. Mert ide nem szórakozni járunk, ahogy a lovira sem és meccsre sem azért járnak. Az is létezés maga töményen, nem pedig kikapcsolódás. Megáll az idő, egyetlen nagy, sodró pillanat az egész.

Az ötfelvonásos Othello tehát egyben megy, semmi hiányérzetünk nincsen, éspedig 1 óra 47 perc alatt, pedig zenei betétek is vannak, és nagy csöndek, mozgások. Nincs egy másodperc üresjárat benne, egy lendületet kér a cselekménynek a sodrása és eszkalálódása.

Dermedten ülök, nem érzékelem magam, pedig egy kicsit érzem a forgóm a futás miatt, nem okvetlen volna ez kényelmes, ha bármi elvonná a figyelmem, de nem vonja, nincsen testem. Nagyon egyben vannak a játszók és a nézők, közös a lélegzet, egy pillanatot sem szabad kihagyni.

Én ilyen sűrű színházat… amit mégis, az Székely Kriszta volt (A Platonov, A kaukázusi krétakör) meg Hegymegi Máté (A bádogdob, Jeanne d’Arc), egy-egy részletében Ascher (József és testvérei, Háztűznéző), Horváth Csaba (Baal, Az öngyilkos), Mohácsi (Egy piaci nap, A velencei kalmár).

Ezt a szöveget is okosan, jó érzékkel, sűrűre korszerűsítette Szabó-Székely Ármin.

Othellót Bányai-Kelemen Barna játssza, neki van ilyen súlya és karaktere. Nem mór, hanem “néger”, “vastagszájú”. Katona, igaz ember és tiszta szerelmű érzéki lény egyben.

Szokatlanul mély hanggal ábrázolja kívülállását, nincs szükség blackface-re, semmi ilyesmire, mégis látod őt. Fekete a ruhája, amúgy csak mondják róla, ki ő és milyen, és viszonyulnak hozzá, ettől “néger”. Egyetemes emberi tartást és kívülállást jelenít meg kevés eszközzel, nagy súllyal, és ez elég. Bővebben…

még mindig futunk!

A 35. Budapest Maratonon vagyok, a szombati rövidebb távok mennek, a helyszínről jelentkezem! Mellettem épp Kokó és családja melegít, a futóistennő Garami Kata és a gyerekek, Mi- és Zalán a következő számra, amely a 4×2 km-es váltó.

Garami Kata az előbb a 10 km-t nyerte. Átfogalmazom: Garami Kata és férje melegít.

Ilyen volt a derékhad a rakparton. Szépek az árnyékok!

hát ez azért nem homály, mert ezt a Mária profi géppel fotózta!

Lóci fut. Nyolc éves:

Én is 10 kilométerre neveztem, és már a rakparton, aztán a célban kisebb blogtalálkozóvá fejlődött az esemény! Itten háromgyerekes anya élete első versenyén 1:03-at fut!

Életem legjobbját futottam én is, nálam ez 1:04:00 (tehát önálló tízes távon, mert tavaly tavasszal a nagy-tavaki félmaraton első tíz kilométere gyorsabb volt), és hát ma ideálisak voltak a körülmények, semmi kifogásunk nem lehetett: száraz, napos, kellően hűs idő, nincs szél, minimális emelkedő, továbbá macskakő és kanyar is alig, és szellős a mezőny (sajnos). Szóval ennyit tudok most, hatpercesnél is lassabbak a kilométereim, és 10640 lépés a vége, a célban kézen átfordulás. Még most is ennyit tudok, mondja bennem az, aki lesz majd 60 meg 75 éves is. Már Kenyér Imre The Legend sem fut félmaratont, 5 km-n indult. De itt van. Együtt futották:

Ennyit tudok, hacsak nem vágok bele olyanba, hogy minden nap 6-8 km reggel az erdőben, az meglátszana (mindenekelőtt a testsúlyon). Nem tudom. Mindig az aznap reggel tudja, és mostanában a nyújtós-hajlékonyító-súlyzós bíbelődéseimet élevezem a legjobban. Hess, hiúság, külsődleges ambíciók, versenyszellem!

Idén 47 százalék a női nevezők aránya, ez tíz-húsz éve még csak húsz százalék volt. Most a leggyorsabb lábúaknál is abszolútban a 7. lett Garami Kata.

Sanyosz (Markocsán Sándor) most is ott tapsol a pálya szélén az edzettjeinek, ez már évek óta így van.

A váltó után 2,3 km-es Lágymányos kör az óvatos duhajoknak, és gyaloglás. Végignézem a rajtokat. Egész megható: nagymamák, családok, háton hordozott babák, féllábúak, fájós csípők, vakok kísérővel, nagy-gömbölyű testek. Azt kell mondam, a szervezők nagy szeretettel kezelik ezt a mezőnyt: ők vannak sokan és ők e legbüszkébbek a kimozdulásra. És nekik van az ilyesmire a legnagyobb szükségük.

Én ezt délben írtam, a “sima” gyaloglókra. A szívszorító és egyben örömteli Fodisz-futam csak utána jött.

Minden rajtot végignéztem. Jelenidejű, aranyszínű nosztalgia ez itt. Az a mondat már megvolt, hogy “ó, amikor még külföldre utazhattunk félmaratonokra városnézni…!”  Nemsokára majd azon borongunk, hogy de szép is volt az a kor, amikor lezárták Pestet, anyáztak az autósok (de ők miért nem?), és ott trappoltunk a hétköznapi nőkkel, együtt vergődtük végig gyökkettővel szépséges hidak és épületek között a távot!

Voltak vidám pillanatok.

Mert egy darabig most ennyi a futóesemény, külföldi résztvevő már most is csak mutatóba volt, csak az itt élők; elmarad a Mikulásfutás, de még a novemberi túranap is. Holnap viszont 42-t és 30-at futnak a rendezvény második napján, és ez a maraton egyben országos bajnokság is.

Éljetek értelmesen! Az élet nem a facebookon zajlik. Vár a hegy, a bringa, az uszoda, a futókör, a konditerem! Amit ott tudsz, az tényleg a tiéd. Valódi önbecsülés csak igazi tettekből származhat.

Még futós posztok:

én, a futó

bé betűs bárosaim

elmenni valahonnan (a második maraton és tavasztündér durva kavarása)

maratoni beszámoló (az első)

ami biztosan nem segít rajtad

Nemcsak “elváljak?” kérdések érkeznek a bloggerhez. Sokaknak beakadt az életmódváltás. Van panaszuk, megoldanivalójuk, tetszett nekik, amiket mutattam, meséltem itt az edzésekről. Fel is buzdultak, de aztán lelohadtak, és megint a start mezőn állnak, csak két évvel öregebbek.

Komoly ember hosszú távon kitart amellett, amiben hisz és amiért lelkesedik. Szalmalánglelkekre ne hallgass. És te magad se cserélgesd “ezt is kipróbálom!” módon a meggyőződéseidet, megoldásaidat. Köteleződj el, alakítsd ki, és menj végig az utadon.

Nekem ez adja az önbecsülésemet, és azért írok ilyen kemény és határozott dolgokat, mert ezek az identitásrészleteim – magyar szakos, bringás, írós, színházjáró, anya, ketós, sportoló, erdei lakos… – a személyiségem részletei, nem felvett ruhák. A hosszú útnak nagyon más tanulságai vannak, mint a kis felbuzdulásoknak.

Ha a sport vagy bármilyen életmódtevékenység pótcselekvés, akkor nem jutsz vele sokra. Lehúzó kapcsolatból kapkodnak bele ilyenekbe sokan. Addig se azon rágódik, addig se kell otthon lenni. De amit a testeddel csinálsz, amit az öregségedbe fektetsz most, az igazi cselekvés legyen. Nem dicső, nem menő, hanem szükséges. Bővebben…

gyermekeinket nem fenyegeti veszély

Nyugi! Nem mesekönyveknek nevezett kiadványoktól fognak megállni a fejlődésben. Be se buzulnak. Senki nem kezd szoknyát hordani egy ilyen könyvtől.

Azért megkönnyebbültél?

Mondjuk nyitott, okos, érzékeny se lesz a Meseországban szarvasok nevelik az őzikéket című könyvtől. És ez az egész ügy igazi hazugsága, hogy Mi Ezzel Elfogadóvá Neveljük A Gyerekeinket. De el nem rontja semmijét, ne pánikolj. Annál neki több esze van. Csak mert te ráfeszültél a Nagy Elfogadós Hájpra, ő még látja, hogy lent van a lent, fönt van a fönt. Fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld.

Jobban látja nálad, mert neki nincs tele a feje facebookról vett hülyeségekkel. Amivel mégis, az életkori sajátosság, kinövi.

Egy könyv? Úgysem olvasnak, és ti sem olvastok nekik, ezért is mindegy. Van ellenben tévé és bárgyúság. Az irodalmi ízlésüket már elsorvasztottátok, kedves szülők, akik azon dohogtok a facebookon, hogy miért kell pálutcait meg toldit olvasni, hát ti se bírtátok elolvasni! (Helyben vagyunk, ott kezdődött minden bajotok! és azóta se sokat.) Miért nem valami nőírót vagy pöttyös regényt…

Ha nem vagy intellektuális, igényes, a gyereked se lesz az. Újratermelődő szellemi nyomor. Pedig az olvasás tényleg ingyen van ma már.

A lelküket, életük irányát a Meseország kinyalja egymást című kötet biztosan nem fogja elrontani, rettentően ügyetlen és erőszakolt az egész koncepció ugyanis. Jószántából ilyet senki nem olvas, ezt a woke warriorok tukmálják csak. Nem kötelező. Azért én fellélegeztem.

Már csak azért is:

Ambrózi Kata pszichológus. én értem, de a gyerekedet is érdekli ez?

Itt te vagy az, aki könnyezel, ez a te bulid, vedd már észre. Te is csak azért, mert azt mondták neked a Facebookon a jóemberklubban. A valóban kiváló Vaslaci, Tompa Andrea örökbefogadós meseparafrázisa is neked, a felnőttnek szól. Téged nyugtat meg, és téged emel föl.

De a többi?

A többi ellenmese, kínosan izzadságszagú. A gyereknek igazi mese való. Tényleg az irodalmat és a gyerekeket használják “érzékenyítésre”, vagyis ideológiaterjesztésre? Demonstrációkra? Aztán meg áldozatiaskodnak, hogy nem sikerült a projekt? Tízesével öntik a posztokat erről, élőznek, fontoskodnak? Mindig kell az új pezsgés. Norbi sem szólt ekkorát.

Ez a “mese” felnőttek meséje és menekülése. A negyvenes, evernessre járó, dundi nők meseterápiában nyomulnak. Meséket írnak bosszúból, mert nincs kedvük sportolni.

Az Óperenciás tengeren
 
Pucér mellemet vágyom betakarni
Felhőkkel, mint az őszi, csöndes Ég,
Ne táncoljon tovább az Élet rajta:
Most már hadd jöjjenek a mesék.
 
Száz méter lenne borotvált szakálam,
Öreg az ajkam, fogam is hibás:
Olyan kicsi tenger lett a szivemből
S olyan nagy az Óperenciás.
 
Hát megpróbálom magam befelhőzni,
Szólni magamról unott a dolog,
Gyűl és dohog őszi mese és felhő,
Burkolt mellemre rágomolyog.
 
Volt egyszer, sokszor, volt talán ezerszer,
Hét mérföldes csizmáju hős, derék
Királyfi, ki szabad mellel elindult
És, himm-hámm, elnyelték a mesék.
 

Ez Ady Endre. Van türemed elolvasni? Vagy ezt? Hát megérteni?

Ha már benne vagy a nyúl üregében, akkor én hiába beszélek neked. Mérő Vera azt üzente, elfogyott a regimentje.

ideológiai giccskontent egy gondolattalan, írni utáló, görcsbe állt kezű gyerek felhasználásával

Gyerekeket nem dobunk be a táboroskodásba. Saját politikai álláspontunk miatt nem veszünk össze a gyerekünk barátainak szüleivel sem. Ha te nem a gyereked természetes érdeklődését követed, hanem “megyünk mesét hallgatni!” felkiáltással biodíszletnek viszed egy liberális demonstrációra, mert üdvözült kisebbségpártiként ezt gondolod helyesnek, ha ezzel akarsz beinteni a gyűlölködőknek, és ezt még jóra nevelésnek is hiszed, akkor olyan agyi és érzelmi színvonalon vagy, hogy én hiába érvelek.

De a gyerekeddel nem lesz semmi. Akkor se, ha elviszed ilyenekre, ha megveszed és buzgón olvasod neki a könyvet, és akkor se, ha nem.

én például egy transzmilliárdos vagyok, ide a zsozsót

Senki nem hiszi el, hogy a férfiak nők. Senki nem hiszi el, hogy a csúnya a szép, és hogy ez volna a szabadság. És nem vagy attól gyűlölködő vagy jobbos, ha nem erőszakolod meg a tényeket és a biológiát. Vagy nem hazudod azt, hogy az antagonisztikusan különböző érdekű csoportok érdekkülönbségein majd a jóemberkedés és a tolerancia tompít. Nem gyűlöl, nem kirekeszt, hanem más az érdeke.

Én biztos nem adom a nőségemet. ez nem jóság kérdése. A nőségemet ne csúfolják meg zavaros lelkek, mert ki találom röhögni őket. Ember nem hiszi el nekik, hogy ők nők, hiába kívánták meg a fehérneműinket meg a szülésünket.

Ez a könyv nagyon gyenge kísérlet eleve. Minden elsős tudja, hogy nemet váltani nem lehet. Te is tudod, csak nem mered magadnak se kimondani, pláne hangosan nem. Hát meg ne bánts valakit. Mit szól a mérővera. Utólag nem nő a tehénre agancs, csak a béna mesében meg a szexuális fantáziákban. Az érzetek, a behormonozás, a műtéti praktikák nem változtatnak azon, hogy minek születtél.

A mese nem szabad, és főleg nem tesz szabaddá (tudja vajon, honnan idéz?). A mese nem a képzelet szárnyalása vágyaink vagy érdekeink szerint. Ellenben konzervál és konzervatív. A legkötöttebb, kifejezetten rugalmatlan elemekből viszonylagos szabadsággal kombinálható, archaikus műfaj. A logikájából nem lehet kilépni, mert az akkor már nem mese, ahogy az Annapetigergő vagy a Spongyabob sem mese. Nincs olyan, hogy két királyfi összeházasodik. Kövér királylány sincs, és tolószékes sárkányölő se, mert azzal a királylányi és sárkányölői lényeg sérül, értelmét veszti. Csak a dizninél lehet mindenki hős, győztes, főszereplő, sem az igazi mese világában, sem a való életben nem. Bármit szeretnénk hinni önvigasztalásul, csak az erősek az erősek, a szépek a szépek és a hősök a hősök. A gyávák nem bátrak. Aki lassan fut, nem nyerhet. Mindenki nem lehet szép, mert akkor a szépség fogalma értelmét és értékét veszti.

És: “mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők, szabadok, kedvesek”. Ettől még Dúró Dóra mohósága és politikai témafelhasználása undorító. (Hol voltatok akkor, amikor a biciklisek ellen uszított?) De az ideológia ráerőltetése az irodalomra is ízléstelen, továbbá improduktív. Csak a facebook-interakciókat hergeli. És ha beállsz valamelyik oldalra, akkor mikrotargetálható politikai célponttá tesz.

Mindenesetre amióta nem gondolkodom vagy-vagy oldalban, én a kenetteljes, jóemberkedő, lájkéhes és karriermohó Mérő Vera “szupercuki” kontentjein nagyobbat öklendezem, mint Dúró Dórán. Ahogy mindent bulldogként szorít, és kisajtolja bármiből a legtöbb hatásvadászati potenciált.

Az igazi irodalom nem ideológiák terjesztésére és főleg nem nevelésre való. A manifesztó műfaja, vagy a korai Kassák-írások, a munkás József Attila sorai kiáltások, és nem didaktikusak. Ha az irodalom alámegy egy ideológiának, és eszközévé válik, megszűnk irodalomnak lenni. Ennek felismeréséhez nem kell nagy műveltség.

Gyerekeket nem használunk politikai célokra, ellentüntetésnek. Nem várunk el tőlük mesterkélten elfogadó viselkedést, nem sulykolunk ilyesmit. Igen, aki más, az egy gyereknek fura. Nem azért, mert gonosz, hanem mert nem tudja elhelyezni az ismert dolgok rendjében. Ha ezek miatt dorgálod, ostoba vagy.

Mit tehetsz, ha értelmes, bátor, jó ízlésű, ép értékrendű, toleráns, kedves gyerekeket akarsz nevelni?

A rejtett tanterv az, ami nevel. Ha hiteles vagy és értékek vannak az életedben, ha önállóan gondolkodsz, akkor ezt és az ilyesmire való igényt eltanulja a gyerek. Kiveszi belőle, ami neki érték. A generációs különbség ellenére. Minden tökéletlenséged ellenére. Tiszteld őt és ne nyomd. Ne várj el tőle direkt irányt. Helyette élj te magad jól. Fogyassz igazi kultúrát. Ne dőlj be a talminak. Gondolkodj, beszélgess. Tarts ellen a művalóságnak. Mutasd meg neki a természetet. Legyél aktív, őszinte. Igazi emberi kapcsolataid legyenek. Ne legyél bábja mások érdekeinek. Ne legyen használós, elidegenedett, számító a szexualitásod. Ne legyél frusztrált, gyáva, képmutató, pletykás, megalkuvó, ne dőlj be a giccsnek, a slacktivizmusnak.

Neked legyen ízlésed, te is fejlődj. Vegye körbe a gyerekedet az igazi műveltség, az, aminek tétje van, ne a népszerűsködő, ne a tömeges, ne a stream. Olvasd már el azt a kurva Egri csillagokat.

Ő maga választ majd, értékrendet, világnézetet, és ha jó az alapanyag, és tiszteled őt, akkor nem lesz ebből semmi válság soha.

mikor van vége a házasságodnak?

Tanácsadó rovatom férjeknek.

(Amúgy én nem adok tanácsot és nem segítek. Mármint ilyen “meséld el, megoldom” módon.

Pedig kérdeznek. Érdekli a véleményem, én hogy látom. Mert ugye mindig írok ilyen témákról. És az olvasó mindig magára vonatkoztat. Nagyon ritka az, akit ilyen elvonatkoztatva érdekelnek a jelenségek.

Én viszketek attól, hogy tekintélyszemély legyek – olyat nem tűrök magam fölött sem. A te dolgod tudni az életedet, és ez felelősség is. Főleg ne akarj nálam megfelelni, hogy nézzem, te milyen ügyesen visszaszóltál, lefogytál, elváltál. Én írok, emberekkel nem foglalkozom. Nekem a jelenség az érdekes. Egyáltalán, ami nem kölcsönös viszony, az nagyon félre tud menni.

Nem tudom a te életedet, és azt sem, mik színezik azt, ahogyan magadról és a másikról beszélsz. És nem dolgom ez. Viszont a lényeglátós látással látom, értelmezem és megfogalmazom, mik zajlanak, és ha ebben magadra ismersz, akkor lehet tanulság.)

Most pedig leírom, mitől mennek tönkre a házasságok. Úgy általában.

Bővebben…

az elismerés ingyen van – mark fisher: kapitalista realizmus

Ebben a bejegyzésben tömören leírom, mi a gond az identitáspolitikával, és figyelmetekbe ajánlok egy könyvet.

Érzékenyítés, identitások, black lives matterm emberi jogok, body positivity, sérülékeny csoportok – ha érdekel a világból bármi a celebeken, a vegánságon meg a sminktrendeken kívül, könnyen tele lehet ezzel a hírfolyamod. Én jobbára arról írok e téma kapcsán, főleg transzügyben, hogy ez hamis, idegesítő és bárgyú a maga hisztijeivel, hadjárataival, celebcsócsálásával, fontoskodó inkompetenciájával, meseországával (itt nálunk), és durva visszaélések zajlanak a nevében (külföldön). De van ennek alapos elméleti, balos kritikája is.

Röviden: míg te itt zászlókat teszel ki, lájkolgatsz meg “jogvédő” oldalakra tódulsz pezsegni, mi hír és kit kell épp imádni, vagy utálni, az alapvető egyenlőtlenség érintetlen marad, és nem is nagyon gondolsz rá. Pedig a szimbolikus elismerés, a másság keblünkre ölelése nem kerül semmibe, sőt. Ha kitűzi magára, hogy mennyire inkluzív, ha vonul a Pride-on meg használja a névmásokat, akkor ezen hízik kokakóla meg a dizni is. Az összes rablókapitalista cég legitim lesz, legalábbis kapott egy jópontot. És ne verd át magad: TE hizlalod őket. Pont ezt írta Jámbor András is.

Ma progresszív körökben be lehet futni azzal, hogy Rowlingot basztatod, bűntudatot keltesz az “ignoránsakban” és a “pivilegizáltakban”, béna mémekben “harcolsz” az emancipációért, és Ónodi Adélt élteted. Miközben semmit nem értesz a világ működéséből.

 

 

Ami fájna az egyenlőtlenségnek, az az elosztás megpiszkálása, vagyis a kapitalizmus lebontása vagy megingatása volna.

Az elismerés nem kerül semmibe, az üjraelosztás igen.

Erről hallgatnak a hangadók (egy részük nem is érti az alapokat), de a politika is. Greta is hiába nézett égő szemmel a vezetőkre. Teljes a reménytelenség és tancstalanság: előbb tudjuk elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmus végét. És ezért olyan heves a látszataktivizmus, ezért vonzó, menő és “bátor”, ezért akarsz azonosulni vele, mert eltereli a figyelmet a valódi kérdésekről. Amelyekre nem tud választ.

Marad a lelkesítő cukiskodás. Ide tartozik az egész Black Live Matters is, sőt, a feminizmus kapitalizmuskritikusmentes, formális, üres gesztusai is.

Az elnyomás előbb volt, és ez az elnyomás kérte az egyenlőtlenséget: a fizetetlen munkát, a taposhatóakat, a hatalomfosztottakat és minden visszaélést. Logikája a taposás és felélés. Közben azt látjuk, hogy szép új világot vizionálnak elfogadásból, tioleranciából, láthatóságból. És nem értik, hogy ezt az emberek többsége nem kéri (erőltetni lehet), de ha meg is valósul, nem sok köze lesz egy jobb világhotz. Újabb “sérülékeny csoportok” és “marginalizált emberek” nőnek majd ki a földből, minden hülyeség, ami személyes, belső fantázia, probléma, sérelem, identitássá válik és lehet követelőzni meg valóságátírni a nevében.

Ami valódi változás az az, amit a baloldal százötven éve követel: az újraelosztás.

Mark Fisher kritikai kultúrakutató, balról, elméletileg, de közérthetően bírálja az identitáspolitikát, és nem a túlkapásait, hanem az alapvetését (elsősorban a Kilépés a vámpírkastályból című írásában).

2017-ben Mark Fisher, aki súlyos depressziós volt, öngyilkos lett. Életében, közvetlen, nyílt, antiakadémikus blogolása, a http://k-punk.abstractdynamics.org/ is jelentőssé és népszerűvé tette (nem bírta az elitizmust meg az egyetemi közeget), de posztumusz is nagyon olvassák, idézik elméleti körök és sima olvasók is. Most ez a könyve jelent meg magyarul, ennek a bemutatóján ittam e magvas (társadalomtudósoknak tananyagszerűen ismert) nézeteket, neveket.

https://ujkonyvek.hu/Kapitalista-realizmus–9789633384572?

A popkultúra értelmezésével foglalkozik a jellegzetes brit szcénában, rengeteg filmre és popzenére utal, mindezt nem brit olvasók számára is érvényesen. Előszeretettel és szellemesen kapcsol össze távoli jelenségeket, láttat és frappíroz.

Ezen kívül nagy gesztus a depresszió ellen, a depresszióból, hogy igenis van, lehet alternatívája e nyomasztó világrendszernek, de nem megtalálnunk kell, hanem megalkotnunk. Egyelőre ennyit tudok a kötetről, a fogason a tízperceimben olvasom.

A mentális betegségek pestisszerű jelenlétéről beszélgettek még a kötet létrehozói: nem egyénileg kell őket kezelni, mert nem az egyes személyben van az ok, hanem a társadalmi működésben, ezt épp az elterjedtségükből látjuk. Ezért se vádaskodj és diagnosztizálj. A fordiánus unalom eltűnt, de nem azért, amit a hatvannyolcasok álmodtak, hogy felszabadítottuk volna a képzeletet. Unatkozni nincs módunk, ingerek vannak, internet és FOMO, de szorongunk helyette.

Ha találok emlékezetes idézetet, kommentelem e poszt alá.

filmeposz: berlin, alexanderplatz

Az úgy volt, hogy Alfred Döbling 1929-es regényének színpadi adaptációját néztem a Katonában tavaly márciusban (asszem), Kovács D. Dániel rendezése hosszú, nehéz, formabontó és szerintem zseniális volt, Keresztes Tamással, Mészáros Bélával, Bata Évával, Pálmai Annával és Elek Ferenccel. Utána utaztam Berlinbe félmaratont futni, és a repülőtérről megérkezvén beültem az Alexanderplatzra, a híres Honecker-torony mellé egy pékségbe, hogy Orsival és Barbarával találkozzam, és bejött egy félkarú arc, igazi kocsmatöltelék, szóval eléggé megrázó pillanata volt ez a szellemi életemnek.

az előtérben pediglen a szintén géniusz Keresztes Tamás

Most pedig 21. századi adaptáció készült belőle. Rendezője a negyvenesztendős, Németországban született, talán ázsiai gyökerű Burhan Qurbani. Ú, megint nem vagyok píszí, szóval ilyen japó feje van. A téma miatt nem mindegy, hogy ezeréves német család sarja rendezte-e, mert Európa-kritikáról van szó.

https://www.imdb.com/title/tt6470924/

Filmeposz, és ez nem (csak) azt jelenti, hogy hosszú, vagy hogy epikus, hanem azt, hogy valódi, méretes hősök vannak benne, tudsz bennük hinni, fáj a bukásuk. Aztán, azt is jelenti, allegorikus, totális világábrázolása van, teljes világrendszerként érthető. Súlya és tétje van benne a partikuláris történetnek, mert az világmagyarázat: lám, így bukik el/lehet boldog/él túl az ember, ilyen Európa, ezt teszi a pénz az emberrel, így működik a bizalom.

Filmeposz a Keresztapa-trilógia és az Apokalipszis most is. Amúgy a Dallas meg a Harry Potter is, na szóval, az ilyen filmekben aki a Rossz, az atavisztikusan maga a Gonosz. Aki ugyanakkor emberi, mint mindannyian. És ez az emberi volta Reinholdnak az, amit nem hibáz el a film, pedig ezt ábrázolni, már megírni forgatókönyvnek is igen buktatós feladat a hamisság és a giccs szküllái és kharübdiszei között. A morális alapállítás ugyanis nem sérülhet. És nem is sérül.

És film. FILM-film, igazi döbbenet, monumentálisan profi munka. Amit látsz, az nemhogy hihető, összeáll, de behúz. Az Ich bin Deutschland, az olyan jelenet, hogy lefordulsz a székről. A film humora és érzelmes-szép szála is emlékezetes, viszont a tragikuma és valódi jelentése Európáról, a bevándorlásról és a küszködő emberről egyenesen letaglózó. És egyetértettünk ebben G-vel (mert nem mindig). A két főszereplő, Welket Bungué és Albrecht Schuch belemegy az agyadba, nem hagy aludni. Főleg Reinhold groteszksége, aki az emberi remek Francisnak a rossz szelleme, egyben védelmezője is.

És a kisebb karakterekbe is bele lehet szeretni. Sok szex, éjszakai élet, némi metaforikus döbbentés, drogos fíling, város-hommage (percenjént döbbentem meg: itt futottam!) és nagyon tiszta szerelem.

Ritkán vagyok eksztatikus, amikor filmet ajánlok. Most az vagyok.

Távmoziban megnézhetitek 5-én, és a többi bemutatót is, itt a link:

Szemrevaló 2020

A program pedig itt, és nem csak Budapesten zajlik a fesztivál:

https://muveszmozi.hu/programok/szemrevalo-sehenswert-2020

Ne ragadj a streaming elé! Hagyd a sorozatokat! Nézz igazi filmeket!

Én pedig kimentem a régi kultúrnaplót archívból, de indítok egy újat, mert vannak itt mindenféle élmények!

már tíz éve

Tíz éve vagyok Gerle: 2010. október 1-jén mondtam igent Fertőrákoson.

 

Akkor már megvolt mind a három gyerekem, a kicsi épp fél éves volt. Itt már egy és negyed:

Raffay Zsófi képei.

Ki hitte volna akkor, hogy ilyen lesz az én követlkező tíz évem? Bővebben…