legyél profi!

A kérdés eleinte az érettségizőimmel merült fel. A pályaválasztás nagy kérdése. Általában világos volt, hogy a növendék engem mélyen lenéz azért, mert tanár lettem. Nem kis részben kontraszelektált kollégáimnak köszönhetően, másrészt önkritikaként (“ezt a szar melót, hülyékkel bajlódni”) – nem látták, mert honnan nézzék a szépségeit?, harmadrészt, persze, a pénz miatt (már akkor is, hát még azóta, hogy életunt, huszonéves junior sales managerként négyszer annyit keres, plusz bónusz és cafeteria, mint mi harmincöt évesen, H6-os közalkalmazotti besorolással).

De hogy ő mit akar, nem tudja azt a diák.

Arról beszél, neki mi tetszene, mihez lenne kedve, így fogalmaz. Bővebben…

húsz évesen lázad, negyven évesen lenyugszik

Rájöttem, mi zavar engem Orbán Viktorban.

Ennek az egésznek a gyávasága.

1976-ban születtem, vagyis 1990-ben tizennégy éves voltam. Gimnáziumot és új köztársaságot kezdtem. Forrongó energiájú, reményteljes időszak volt ez, éheztük az újat, a szabadat, az európait, a tudásalapút (ó) és a jómódút, igen. Az esélyt, a versenyt. Körülöttem sehol egy status quót féltő figura, egy pártfunkcionárius nagybácsi, ügynökről én nem tudok (persze vannak homályos múltrészletek, ma már semmin nem lepődöm meg), a lényeg, hogy akkora lúzerek voltunk történelmileg, hogy sem vagyont, sem összeköttetéseket, sem állást, sem szerzett jogokat nem kellett féltenünk. Mi voltunk a szegény, üldözött értelmiség, ötvenes évekből ittrekedt rettegésekkel apám idegvégződésein. Akiknek most majd lehet.

Ami a leginkább megragadott a forrongó hangulatban, az a friss, liberális, kompromisszumot nem tűrő hang, Orbán és a fiatal liberálisok (merthogy azok voltak) korai szónoklatai. Igen, Európáról, versenyről, toleranciáról, igazmondásról, a kompromisszumok nem tűréséről álmodtunk. Én be akartam lépni az akkori, a korai FIDESZbe.

Hogy hova jutott ez a párt, ez az ember és ez az ország, melyet vonakodnék már hazának nevezni, mindannyian tudjuk, látjuk, nem írok most erről sorokat, hűtlenek lennének a szavak. Iszonyatosan bornírt, kiábrándító ez a változás. Bővebben…

mindenki utálja az eminenseket

Mindenki utálja az absztinenseket, akik visszautasítják a gyanútlan, derűsen kollektív kínálást. Akinek végig kell hallgatni a mondatát, hogy ő nem, ő sosem iszik, mondja is az okokat, vagy épp nem, de pofát vág. Majd vagy hallgatagon feszeng a buliban, vagy korán hazamegy, de jól nem érzi magát, az tuti.

Akiket nem lehet rávenni egy jó kis meztelen fürdőzésre, mert ők és csak ők nem dobták le az ékszíjt. Mit lehet velük kezdeni?

(Amúgy mindig belemegyek, hogy na jó, ma este iszom egy kis bort, és meg szoktam bánni. Amióta ritkán iszom, nagyon nehezen tolerálja a testem. És ezen nem segít a minőség. Érdekes tapasztalat.)

Mindenki utálja a strébereket, akik Bővebben…

a szegényember-érv, valamint más hárí- és halogatások

Sokan károgtak ám körülöttem, hogy minden csoda három napig tart, majd megelégelem én ezt a sportmániát. Vagy tartották jóindulatúan múlékony fellángolásnak a “fogyókúrámat”. Így szokott lenni: abbahagyják. Én se tudtam, mi lesz. Nem tudtam, és nem is határoztam el összeszorított foggal, hogy én aztán nem csúszom vissza.

Valódi szenvedélyeim tartósak. De ez csak visszatekintemben látszik.

Nem fakult a motivációm, sőt, egyre jobban élvezem az edzéseket, hajtanak a célok. Valahogy újabban mindenben, nem csak edzésben, meglátom az értéket, a pozitívumot, a lehetőséget, az örömforrást. Amit csinálok, szívből csinálom, a többit leszarom. Nem ugyanúgy csinálom, mint két éve, de sport és önmeghaladás. Változnak az edzéstársak is, a helyszín, a szenvedély tárgya, és egyre nagyobb rész belőle a képzés, a közösségi, motivációs tevékenység, meg a fotók. Ezzel a testtel kiemelt statiszta is lehetek egy komoly ügynökségnél.

Új elem a futóverseny: különösebb ambíció és előkészület nélküli részvétel. A legutóbbin már a kislehányommal voltunk, aki komolyan belelkesült a kis két kilométere után, mire is kapott egy futócipőt. Többszörös megesketés, hogy de akkor rendszeresen és tényleg. Ősszel már 5-öt szeretne futni. Én pedig minden, fővárosban rendezett, nagyobb verseny 5 vagy 10 kilométeres távján szeretnék indulni. Bírom a tömeget, egyenesen imádom, ha nem céltalanul, hanem azonos tevékenységben vannak együtt emberek. Sportünnep és közösségi élmény minden ilyen verseny. Futásból nekem pont elég ennyi.

Aztán, újabban hátrafutunk sokat a futópadon a teremben, ami nagyon vicces, pompásan formálja a vádlit és a comb hátsó részét, meg még a fart is (itt olvashatsz róla), valamint ügyesít. Ma már 6,8-as sebesség volt a max, negyedóra volt összesen.

Van a labda, ez a tornadresszes-lesoványodós-hajlékony irány. Mámorító, hogy nem köt semmi, arra megyek, abba fogok, ami jólesik:

labdagyakorlat2017jún

Azért megható ez az ügyetlenkedés, mert tizenkét éves korom óta nem volt ilyen célú labda a kezemben, sőt, ha meggondolom, profi szer még sosem, csak a nyolcvanas évek pótmegoldásai (kötélnek horgászzsinór volt, labdának majdnem akkora, kicsit leeresztett játékbolti csíkos gumilabda, szalagbot is üvegszálas, horgászszaküzletből…) Most nem magyarázom, hogy hol mit akartam, mi lenne a sikerült mozdulat, de majd fejlesztem még.
Bővebben…

miért éri meg intellektuálisnak lenni?

történelemtanáromnak, K. L-nek szeretettel

ma már fülelnék nagyon

Én csak mostanában fogalmaztam meg, hogy középiskolába nem tisztán állami képzésbe jártam, alapítvány finanszírozta a tanulmányainkat. Nagyon komoly, egyénre szabott elitképzés volt a mienk, és mára világos lett, ez hogy kirántott a kissé tunya családomból, és mennyire alapja annak, aki ma vagyok.

Újságot olvasni, hírekről tudni, véleményt alkotni, filmeket nézni nem hóbort. Aktív folyamatok, figyelem és képességek születtek meg azokban az években. Azt se tudtam akkor, hogy ez nem mindenkinek anyanyelv.

Nagyon sokat tettek belénk, és így válhattunk ilyenné. Az egyetem már csak koktélcseresznye volt, az alapattitűd eldőlt érettségi előtt: kiművelt emberfők, a tovább-művelődés igényével.

Lehetne ez úgy is, hogy vannak intellektuális fajta emberek, meg nem olyanok – istenem, nem vagyunk egyformák, ki a sült kolbászt szereti, ki meg a lángost, elférünk. Bővebben…

tömeges

melléknevek sorozat 34.

főnév + -s képző, de itt mást, absztaktabbat jelent, mint a bármely főnévhez hozzáilleszthető -s képző

Amikor egy termék, cég, szolgáltatás, eszme vagy módszer befut, gyakran szokás a felhasználók, vásárlók, követők számával érvelni, például a további hirdetésekben. 80 millió eladott példány az USA-ban. És mi is elhisszük: nem véletlen, hogy x millió ember tölti le/olvassa/veszi a cuccot.

Ilyenkor mindig jön egy okos kommentelő, akinek bassza a csőrét valaki más sikere, és leírja az ordenáré netes közhelyet: Bővebben…