A lúzer férfiakról szóló poszt végére tettem be ezt a témát, pár bekezdésben, és tegnapelőtt a Facebookra is önálló posztban. Azért is érdekes, mert nemrég Skrabski Fruzsina hívta erről beszélgetni a Férfiak Klubja vezetőjét, Bedő Imrét – ez maga az antifeminizmus.

Short:

Teljes:

Ki az, aki most ezeket a sorokat írja? Ne legyen félreértés: én ugyan

1. elképesztőnek találom, hogy az abortuszért mint fő női szabadságjogért nyöszörögnek olyan nők, akik tíz éve nem is csókolóztak, és egyébként egész életükben se sokat, van viszont macskájuk, egy olyan országban, ahol megengedő a szabályozás és érdemi változás sem volt: az abortusz olcsó és létezik kedvezmény, ugyanúgy a 12. hétig végéig lehet elvégezni, eü veszélyhelyzet esetén pedig bármeddig, és megmaradt a válsághelyzet nevű, hatalmas kiskapu, amely kényelmi szolgáltatássá teszi,
2. elutasítom és kiröhögöm az elgondolást (transzneműideológia), hogy férfiból lehet nő és akkor mindjárt női jogok járnak neki, kitúrhat bárkit öltözőből, sportdobogóról, illetve ő a világ legelnyomottabb, marginalizált kisebbsége (két nappal a “Pride” előtt ez jelent meg), holott a csávó nyilvánvalóan perverz ragadozó,
3. nem tartom szerencsésnek, ha kövér, tönkrement nők önigazolnak testszégyenítés ügyében,
4. a “ne szülj, mert klíma” szöveget sem gondolom sem őszintének, sem veszélytelennek, mert ez maga a női incelmozgalom,

– de én ettől én még feminista vagyok. Sőt, radikális. Én vagyok az igazi feminista!

Jól jegyezzétek meg: nem az a szabad, kibontakozott nő, akinek sok gyereke lesz. Nem az, aki egyet se szül. És nem az a királynő, akinek évente ötvenöt partnere van és orgiákra jár, és nem az, aki egyetlen férjjel éli a monogámiát.

Hanem az, aki erről maga dönthetett. A gyerekei számáról, a szülése módjáról, a partnereiről, az aktusok sűrűségéről. Ha meddő vagy, akkor nem magad döntöttél. Ha vágytál gyerekre, de nem találtál senkit, aki veled vállalta volna, akkor legalább ne oktasd ki azt, akinek pont annyi gyereke lett, ráadásul könnyen, és csodálatos jellemek, amennyit ő maga akart. Mert kilóg a lóláb. És: az, aki úgy dönthetett, hogy az valóban az ő döntése, nem tiktokerek meg fakó, szemüveges bloggerek beszélték bele, hogy mennyire menő összevissza szexelni és alkarnyi dildókat vásárolni. (IAz előző mondatban láthatod, miért utálnak, mitől lett ekkora, százezres körben zajló cirkusz egy bénácska szerző, Szentesi Éva sértődött hisztije. Rengeteg célzást teszek, és sokan magukra veszik, így tisztázom: ez itt Hegedűs NEManya Bettinára. Megvédeni magukat nem tudják, érvelni sem, de gőgös önérzetük van – hát lejáratnak és moralizálnak.)

Visszatérek a címbeli témához, a 80-20-hoz: a férfi mondja, hogy a nők 80 százaléka a férfiak felső 20 százalékára lő (a társkeresőn). Meg ghostingolnak: vissza se írnak két üzenetváltás után!* Vagy MORZSÁZNAK, lassan építik le a másikat, nem lesz harmadik randi (értsd: szex). (Nem értem, mi itt az elvárás: örök hűséget kéne fogadniuk?)

Ezzel több gond van: a lő, a férfiak, a felső, a húsz és a százalék. Mind tévedés, nem léteznek.

“A férfiak húsz százaléka verseng a nők nyolcvan százalékáért, a többinek nem jut semmi, miközben a nők nyolcvan százaléka a férfiak húsz százalékára hajt.” Ez volna az eredeti állítás. De 80-20 nem létezik. Blöff. Nincs felső és alsó sáv, embereket senki nem állít sorba vonzerő szerint, nincs ilyen lista, nem is lehet. Egy ember nemcsak más-más vonzerejű a különböző partnerei szerint, de ugyanannak a partnernek a szemében is változik a vonzereje, ahogy az idő telik, az ismeretség fokának megfelelően vagy egyszerűen hangulat függvényében. És még a vonzerő se jelent semmit: sokakat tartunk vonzónak, aztán rájuk se nézünk mégsem. Nem mérhető a vonzerő, nem objektív, a 80-20 metaforának sem alkalmas. Csak a szokásos rinya. Teljesen mindegy, hányadik vagy a sorban, ha nem kellesz annak, aki neked kell.

A 80-20 tulajdonképpen azt jelenti, hogy

1. sokkal több férfi akar eldobható nőt, mint ahány nő bármilyen férfipartnert; a férfiak egy nagy csoportja, ha úgy alakul, rozsdás vascsőbe és halott nagyiba is belerakja a brét, a lényeg: a transgression, azaz a normaszegés (erőszak),

2. a nőknek csak az kell, aki vonzó – miért kell ezt külön mondani? A férfiaknak is a vonzó partner kell. Fontos különbség: ha ilyen nem akad, akkor a lebírható, a hajlandó is megteszi, sőt, jobb is, mert akkor lehet panaszkodni és gyűlölködni is. Nőknek nem kell a lebírható, mert ők nem erőszakosak és nincs is erejük ehhez, illetve védik a méhüket-lényüket (erőszak, rossz élmény, szégyen, fertőzés, terhesség).

3. De miért kellene nekünk a taszító? Nem vesszük rá magunkat, mert annyira nem kell partner, hogy bárki jó legyen, és mert ez nem csak önmegtagadás, elidegenítő, de veszélyes is, lásd fent. Amúgy is már van partnerünk. Mi dolgom nekem azzal, hogy neked nem akad senkid?

4. A Tinder emberáruház, abból is a kínai kereskedelem, ráadásul a 80–20 a nagy tételben “vásárlók” problémája: azoké, akik szakmányban akarnának csajozni, de nem jön össze nekik egy nő se. Ez semmiképpen nem a férfiak és főleg nem a társadalom problémája, hanem csakis az erőszakos, pornófertőzött, dehumanizáló férfiönzésé.

5. A férfiak gerjedelmének túlkínálata van, a nők gerjedelme személyre szólóbb és ritka kincs. Emiatt az odvas fába is berakják. Nekik jobban kell nekik a nő, mint a nőknek a férfi,

6. a férfiaknak szarok a kommunikációs, érzelmi, társas készségeik, nem szárnyal a szellemük, úgy meg hiába is szépek vagy tehetősek,

7. – de ráadásul rondák és csórók, fojtottan erőszakosak. Továbbá pont az elégedetlenek KÉPTELENEK kimondani, hogy “hát istenem, én akkor csak ennyire vagyok vonzó”. Sértődöttek, áldozatot játszanak, amikor nem hullik az ölükbe a legjobb, vagy nem ingyen.

Itt jegyzem meg, temérdek külsődleges értékrendű nő van, akinek elég a látszat, a külsőség: pénz, kigyúrtság, illat, műbőrmacsó viselkedés, vacsorameghívás, jacht, udvarlási közhely, nyaralás, csokor, ékszer. De nekem nem elég (taszít, mert ostoba), és senkinek nem, akit szeretek. Viszont ezek tanulható készségek, illetve birtokolható javak, szóval hajrá, van erre is kereslet. Van millió külsőségekre hajtó nő, aki áruba bocsátja magát!

Én úgy vagyok vele, hogy instant válik taszítóvá az olyan férfi, aki engem megalázna, korrumpálna azzal, hogy vonzalmam hiányában a hajlandóságomért előnyt nyújtana, üzletelne. Az is, aki csak azért kedves vagy nagyvonalú velem, hogy hátha lesz szex, és csak addig (az ilyen hiába is tetszik). Egyértelműen szánalmas lúzerek, és soha többé nem is lehetnek mások a szememben, mert nem tisztelték az autonómiámat, a döntésemet, hogy én is csak azzal játszom, vegyülök, szexelek, aki tetszik. A száémítóan kedves pedig a lelkem érzékenységét nem tisztelte, és ez a második legnagyobb bűn. Engem így neveltek, illetve ilyen hatások között formálódtam. Én nem tudtam olyan nők létezéséről sem késő harmincas koromig, akik a tiszta emberi és testi vonzalmon túl ebbe bármilyen más szempontot visznek (nyilván olvastam Zolát, Dumas-t, de nem tudtam a saját valóságomra vonatkoztatni).

Nekem ez felfoghatatlan volt. Hogy nem szégyellik hamisan illegetbni magukat ilyen férgek előtt? Hogy nem undorodnak a másik nyálától, érintésétől?

Hogy a társkeresők felszínes, butus világában mi történik, az ráadásul nem magyarázza a “male loneliness epidemicet”, se a férfiak robbanásra kész frusztrációját. A világ annál sokkal nagyobb. nem kéne a valósággal keverni az emberáruházakat.

Az emberek nem fogyasztási javak, nincs árcédulájuk, nem állíthatók a százalékos értéksorrendbe. A találkozás nem piac, nincs kereslet-kínálat. Emberi összenézések vannak, pillanatok, igazi történetek, véletlenek. Ráhangolódás, vállalás és komoly megszeretés. Akkor szereted a múltat is. És nem hagyod el a bajban sem, nincs pofád nyúzni, büntetni, amiért már nem annyira vonzó.

És vannak persze béna, nyomorú, anyu-féle gondoskodásért és szexért vinnyogó férfiak, akik a kudarcaikat elméletekbe és nőgyűlöletbe csomagolják. Nekik reveláció volna, hogy borotválkozz már meg, menj el fodrászhoz, vegyél tiszta pólót, ami nem foltos. Ehelyett a fűrészporízű elméleteikkel megpróbálják a facebookon rádumálni a nőket, hogy kelljen nekik az a férfi, aki nem kell. De ha a nők a lúzert elfogadják jobb híján, aztán a kapcsolatnak rossz vége lesz (ez könnyen megeshet: a férfiak 100 százaléka erőszakos potenciálisan, még a békések is icipici provokációra azonnal előveszik a nőgyűlölő toolkitet), akkor megint a nők a hibásak: miért bíztak meg abban az erőszakos férfiban, miért szültek gyereket neki. És még vonzó se volt! Elválni sem sikerül a “megteszi” férfitól, mert akkor a nő lesz a gonosz. (Bárki elválhat bárkitől, ez nagyon fontos jog. Férfi is kezdeményezheti, nekem megy szavam sincs erre. Nyilván azért, mert engem nem cseréltek le sose. Ha a nők válási kedvének növekedése zavaró, akkor a társadalomnak és a férfinak érdekeltté kell tennie a nőt, hogy maradjon, azaz: jól bánnia vele.)

És mi van, ha kell a férfi, és vonzó? Hát hiszen még a vonzó férfiak is olyasmiket követnek el szóban, ütéssel, ágyban, hogy az thrilleralapanyag! A frusztrált, béna, foltos pólós, “megteszi” férfi (vagy aki ilyenné romlott!) nemhogy nem vonzó, hanem súlyos biztonsági kockázat is.

A társkereső csalóka. Ha te ugyanazt az embert, akivel szénné röhögted magad egy céges kiránduláson, és fél év múlva már az esküvőt tervezitek, egy társkeresőn láttad volna meg profilképpé silányítva, akkor nem figyelnél föl rá, mert az ember nem merevíthető síkba. Még a kinézete sem. A fotó és a leírás egyébként is oly mértékig manipulált, hogy esedékes volna a GVH beavatkozás a fogyasztó megtévesztéséért. Ha már kereslet–kínálat.

A másik ember nem a pornó megelevenedett változata! Nem úgy működik az igazi emberi kapcsolat, hogy válogatsz a termékek közül, leokézod, kosárba rakod, akit kinéztél, ha az ára is megfelel. Aki így fogja fel, az megérdemli, hogy örökké a Threadsen sipákoljon, hogy valaki két üzenet után nem írt neki többet.

A Tinder stb. arra való, hogy aki rákapott a partnerváltogatásra, egyéb teljességélmény híján ez lett a szórakozása (szerintem egyébként ők lelki defektes, erkölcsileg és intellektuálisan visszamaradott emberek), és ehhez elég vonzó is, annak lehet hetente három új, eldobható partnere. Vagy legalább izgalmasakat cseveghet, fotókat cserélhet egy elképzelt személlyel, akit a profilképből alkotott meg. De nem fog ilyesmivel szórakozni az, aki emberi léptékű maradt. Aki becsületes – azaz, nem léha. Annyi boldogítóbb hobbi van! És azoktól nem kapsz trippert sem!

A poszt röviden: a boldogtalan, visszautasított, “alsó 80 százalék” férfit az önző randikultúra termelte ki, azaz: a tömeges ismerekedési láz, a pornótól fertőzött, emberi lényeget mellőző, a másikat árunak, trófeának és eszköznek tekintő, felelősséget kerülő attitűd – ezért az a megoldása, hogy ebből a keretből kiszállsz. És reméled, hogy kint még vannak elegen, akik ellenálltak a trendnek. Az is reméljük, nem vagy a korai “sikereid” miatt szifiliszes, HIV-fertőzött. Ha pedig nem vagy vonzó, ezeregy utad van, hogy javíts magadon – de a nők hibáztatása és a béna elméletfarigcsálás nem tartozik közéjük.

*

* Ez is érdekes: mit jelent a ghosting? Megint a szavak kiüresítése. Mert régen azt jelentette, hogy a neten szövődött, laza (vagy akár komolyabb) kapcsolatból pár hónap után szó nélkül eltűnik az egyik fél, nem válaszol, tilt, töröl. Gyáva szakítást jelentett két olyan fél között, akik valamennyire már igent mondtak egymásra. Újabban azt jelenti, hogy a célszemély az ismerkedés legelején nem ír vissza. A második nap. Talán azért, mert kiderült, hogy a sértődött fél ugyan nem elképesztően csúf, de unalmas, kiábrándító, használós. Várom, hogy mikor változik úgy a jelentés, hogy már az is ghosting, amikor match sincs. (Hígul minden jelentés: áldozat, bántalmazó, író, trauma, túlélő, veszteség, zaklatás, nárcisztikus, patriarchátus.) Ez vicces, jól lehet parodizálni.

---

Most ugye rámszálltak Szentesi miatt, egekben a grafikon, megy a kitárgyalás a Redditen. Ez a bejegyzésem például olyan szöveg, amelyet számos netes nézelődő (katasztrófaturista?) nem olvas végig: “nem lehet elolvasni, érthetetlen” – ami nem azt jelenti, hogy én cirkalmasan vagy összefüggéstelenül írok, hanem azt, hogy akár diplomás, sőt, humán irányultságú emberek tömegei szoktak le mára végleg az öt mondatnál hosszabb szövegek olvasásáról. A gyors, 500 szókincsű üzenetváltások, a használati utasítások a maximum, amit befogadnak, kizárólag vizuális jelek és villanásszerű benyomások, streamingcselekmények bombázzák az agyukat, elvesztették a képességüket, hogy értsék művelt betűvetők mondatszerkezeteit, gondolatait, hovatovább az irodalmat. Soha nem olvasnak összetett gondolatokat, amilyen még Stephen Kingnél is akad, pedig bestsellerszerző, pedig amerikai. Így lettem én összefüggéstelen Szentesi számára is, ő meg pláne nem érti a mondatokat, pedig ő “író”, nem is akármilyen: olyan, aki soha nem olvas.

Valójában betűfelismerés szintjén sem tudnak olvasni. Ennek jele, ami engem mindig idegesített, hogy a félreolvasás mennyire megszaporodott. Figyeljétek a viccelődéseket (és nem szégyellik kiírni): “ja, úgy olvastam a fakereszt szót, hogy cserszömörce“.

Lúzerférfi-posztok itt.