Válaszok és öt-tíz mondatos jegyzetek, élmények – posztnak soványak. “Napló”, de nem rendszeres.

Mit tegyél, ha bántanak, meghurcolnak, pedig te úgy kalkuláltál, hogy csak a szépet kapod a szerepléseddel?

Szerezz autizmusdiagnózist, esetleg bármi más kórságról. Deklaráld, hogy te sebezhetőbb vagy, nem bírod a bántást, és rántsd magad elé. Írj erről könyvet is esetleg.

Keseregj sokat!

Nagy csinnadrattával vonulj vissza: egy zaklató miatt nem teheted ki magadat többé a nyilvánosságnak (felmerül a kérdés, eddig miért mutogattál hegeket, égett bőrt, szexi kapcsolati fotókat, kórházi képet). Ugyanakkor vidáman instázz a kórházból, nyilatkozgass, tiktokozz, utalj a kezeléseidre, tedd közzé a lakcímed – ezt teszik általában a zaklatottak ugyanis. De legalább innen eltakarodtál. A teátrális visszavonulós-blogzárási bejelentésedben hazudj bátran! Csupa önző ferdítés is elfér. Hegyezd ki egy emberre, uzszíts ellene, ne legyen téma, hogy kerültél ilyen helyzetbe, sem az, hogy ki futtatott be, és hogy mivel kerested kenyered 17 és 28 éves korod között, in your prime, érettségi nélkül. Ne lehessen téma, hogyan basztad el két budai lakás árát ruhákra, miközben írogattad, hogy mindent a magad erejéből. Ne számítson, miféle flegmna, lekezdlő, gőgös és ostoba viselkedés miatt utál a fél ország. Politikai szélkakas is lehetsz. Üsd az anyákat is, kizárólag a luxozást tedd szóvá, majd menj könyvebemutatóra Dior táskával. Neked szabad! (Tanulságos erről az amúgy szoftrajongó redditezők beszámolója, akik megvették a könyveit, olvasták a cikkeit, követték, drukkoltak).

Ti pofáztok zaklatásról?

Üvölt a sorsod: ne hallgass oda! Projektálj nyugodtan egy emberre, akivel az a bajod, hogy őt úgy ismerik el csakis az írásai miatt, hogy sosem kényszerült hírességekhez törleszkedni, márkáét építeni, influenszerkedni, belvárosban bulizgatni, eladni magát, Kentaurnál a gardróbban szexelni.

Jó lesz Az önsajnálaton kívül a hatalmadat is kiélheted: százezren ugranak majd arra, tépik ismeretlenül, olvasás nélkül azt, aki bassza a csőröd, mert kimondta: csaló, önimádó, percember és tehetségtelen vagy. Ha emiatt feljelentenek, újra te legyél az áldozat!

Ha ezt meg akarod úszni, játszhatod a kedveset, a visszafogottat is, az nem lesz érdekes azoknak, akik a szélsőségekre (furcsa ember, feltűnő teljesítmény, karakter, éles vélemény, szépség stb.) utaznak. A bántást így sem úszod meg, és akkor a döbbenetedből is írhatsz bárgyú posztokat. Nahát! Bántanak!

A fentieket kombinálhatod is, váltogathatod korszakonként, hozzáteheted a csomaghoz, hogy szó nélkül némítasz, tiltasz. Engem nem szoktak letiltani: kellek nekik. Imádják nézni, mit írok, hogy élek (olyasmit “leleplezni”, aminek semmi köze a sérelmeikhez: sport, párkapcsolat, arc, életmód, anyagi helyzet). De üvöltik, hogy zaklatom őket! Ez vicces. Úgy képzelik, nekem és csak nekem tilos a véleményemet leírni, persze csak róluk. Fordítva és hazudozva okés! Akkor én leszek, aki “lesben áll a sarkon és majd megtámadom” – azon a környéken, ahova ő költözött, és ahol egész életemben laktam.

A némítást, leszarást, törlést én is csináltam, nem is látjátok. A rámszállók túlnyomó többségével ez lett. De engem konkrétan fenyegettek, írogattak a munkahelyemre, át akartak verni a futóversenyemen (és hogy dühöngtek, hogy nem sikerült! A legjobb a nagy magabiztos áskálódó/feljelentő, aki pancser). Az már nem puszta kötözködés, csúfolás, pláne nem ellenvélemény. Ehhez képest ti utánam nyomoztok, majd a sértődést nevezitek zaklatásnak!

Innentől önmegszólító.

Tudd az igazad, ez a lényeg.

Mérlegeld (még előtte, vagy közben), hogy ebben a mocsokban megéri-e kiállni a netre felismerhetően, bírod-e.

Tudva azt is, hogy ha van képességed, valódi mondandód, és nem finomkodsz, hanem belemész a fontos témákba (hatalmas kamunak érzem ennek kapcsán a kedvesség emlegetését), akkor csak annál jobban fognak ütni. Többnyire álnevesek vagy külföldi állampolgárok.

Fotózz le mindent. Jelentsd fel. Közszereplőt különösen. Egyetlen megindult ügy is befogja a pofájukat. Például a szép és sikeres Murinai sem írja már le a neveket.

És:

Kapja vissza a tízszeresét. a komikusan kicsinyes, neki fájó pontokon. És ez még mindig nemhogy nem bűncselekmény, de tökéletesen szabadságomban áll. NEM ÍTÉLKEZHETSZ OLYASVALAKI FÖLÖTT, AKI A SZABADSÁGÁVAL ÉL. De óbégathatsz, hogy téged bántanak. Vicces lesz. Tetszett volna nem rámszállni.

Egyszer meglátod, milyenek ők, hogy élnek, mik történtek velük… onnantól a sajnálat marad.

Mondják, lenéző vagyok. De hova nézzek, ha fönt vagyok?

Ha olyanok ítélik meg a szövegeimet, életemet akik lent vannak, nem teljesítményben, hanem felfogóképességben is? Aki tönkremenve, elárulva, betegen, egyedül maradva és pocsék stílussal, 300 szavas szókinccsel az én testemet, életemet, nyelvhasználatomat és életkoromat ítélgeti?

Akik bárkit és mindenkit ütnek, ha kipécézték? Akihez nem érnek fel. És hajtogatják üvöltve a hazugságaikat, bevallottan azért, hogy tönkretegyenek?

Engem PROSTITUÁLT oktat ki morálból, kinézetből, aki mellesleg arról ír izgatottan, hogyan ficamította ki a bokáját tűsarkúban (de vicces) és hány öltéssel varrták össze a végbelét? HALÁLOS BETEG az életminőségemért. Fölényük teljes tudatában. WTF?

Én nem mindig voltam biztos benne, hogy bírom, de muszáj volt. A kiáltozók nyomorának komikuma már szórakoztat: egyszerre agresszív és nyomorult, ő szállt rám, fölényeskedni próbál. Ez vicces. Meg persze a molière-i katarzis, amikor elbukik a csúfság.

Mi ez az indulat? Én így dolgoztam fel. Amiben mások tönkremennek, belepusztulnak.

*

Miért így élek?

Mert ez az én életem. Én tudom, miért, miből, hogyan teszem, mi megy nekem, mi való nekem. Enyém az öröme és a felelőssége is. Hát te hogy állsz az életeddel? Azt hiszed, engem zavar, ha neked jó? Még az se zavar, ha szar, de engem döfködsz. Az csak tudás. Tudom, mi a bajod. El se tudod képzelni, hány csinálták már. Nem tudnak elengedni valahogy, pedig telnek az évek.

Nem általános példaképnek álltam. Sőt, semmilyennek. Te gondolkodhatsz, ha van kedved. Nem hívlak és nem marasztallak. Tudom, hogy több emelettel magasabb ez, mint ahonnan egynémely kíváncsiak olvasnak. Megmutatom a véleményem, értékrendem és egy kicsit önmagam. Abban semmi példakép nincs, van egyfajta normalitás (hülyeségeknek nem ülök fel, divatok nem engedek), és valamiféle bátorság, autonómia. Tehetség is, melyet gondosan műveltem. Ígérni egyet ígértem csak: erős, minőségi szöveget írok. A magam kedvére. Ez sokszor indulatokat vált ki, de azzal nem nekem van dolgom.

Bíráljatok nyugodtan. De nekem nem kell hazudnom, ocsmány, hergelő szavakat használnom, amikor én teszem. Ez fontos különbség.

Egyáltalán nem érdekel, ki nem tenné azt és így, amit én. Én nem ő vagyok.

Nem érdekel, ki szerint helyes például méltósággal öregedni. Tudjuk, miért mondjátok. Mindenki tudja. Öregedj csak te méltósággal! Úgyis azért írod, mert nem telik másra. A be nem avatkozásod nem annak a tükre, hogy rendben vagy magaddal, nem is lehetsz, simán csóró vagy. Én ezt is csak annak írom, aki finnyogni merészelt az én kinézetemen. Tükörbe néztél-e? És nem az van, hogy nem szabad a külső miatt megítélni embereket?

Én csúnyának találom a lógó pofazacskót, a mély ráncokkal árkos szemet. Egyszerű megoldások vannak erre. Nem a fiatal arcomhoz hasonlítom a mostanit, hanem ahhoz, ami lenne, ha csak úgy hagyom.

*

Micsoda nap! Száguldok le bringával, tanítok. Már csak játszunk, nem klasszik tanulás, de van olyan játék, amiből figyelem, okosság lesz. Öt tanítványhoz járok. Az óráimat szeretik, van, aki imádja, de júniusban már nekem is kell figyelnem, hogy ne legyek teher, nyűg. Csak finoman! Úgysem tudjuk, mi lesz a felvételivel, merre változik. (Könnyebb lesz, kiköveteli ezt a plebsz. Riasztó, hány értelmes ember írja, hogy nyomasztó, teljesíthetetlen – ezek mit csináltak otthon, milyen színvonalon élnek, beszélnek, miért görcsöltek? Vagy miért akarnak 80-100 pontot, hogy jut eszükbe? És mindig úgy fogalmaznak, hogy érezze szarul magát az, aki okos, igyekezett, figyelt. És mivel nem érzi, nem érezzük, utálnak, mert “elit”, és az elit elnyomó. :D.)

Utána végre a szülőkkel hosszan, kötetlenül beszélgetünk, jó a hangulat, iszunk egy pohár szlovák, csúcsminőségű bort.

Onnan száguldok a Katonába. Megvárom a leányom, akinek ez az utolsó előadása az évadban. Onnan elsétálunk a Kőlevesbe. Micsoda este! Kacsát eszem. D., G., B. is jön. Minden finom, mámorító az este.

*

Érdeklődve figyelem, tök ártalmatlan témák is milyen lebírásosdiba, kioktatósdiba, emberkedésbe, agresszióba torkollanak, amint kellő mennyiségű (pár ezres) közönség elé dobja a Meta. Én csak felület vagyok, azok ott a saját kiséletlenségeik, feszültségeik.

Pedig tök jó fej vagyok, hogy megosztom a gyönyörű írásomat, meg a fejlesztési módszereimet.

Az is érdekes, hogyan csúfolják meg a saját, szép elveiket (elfogadás, tolerancia, testi önrendelkezés).

Kell-e kedvesnek lenni?

Nem, nem kell. Az nem jár, hanem jutalom. A mindenkinek járó kedvesség erőltetett, nem ér semmit, olyan, mint hogy “Jézus mindenkit szeret”, “minden ember szép”. Így nincs értelme a szeretet szónak, a szépség szónak. Mármint emberi dimenzióba, mert Jézuis tényleg… de aki azzal beéri, hát… mit mondjak.

Majd én eldöntöm, kivel leszek kedves. Nem állami intézmény vagyok, és nem Jézus, szóval szívem joga.

Sőt, korrektnek sem kell lennem, ha megtámad valaki. Nem én kezdtem. Ő jött az oldalamra.

Paraszt se vagyok általában, csak hűvös, vagy ironikus. Komolyan veszem, ha olyan kedvem van, lebontom logikailag. Pattog, túlírja, tüzeskedik.

Néha paraszt vagyok. Ha jólesik. Az a legfontosabb.

Aki futtat (adjak linket, wtf?), belém áll, kekec, emberedik, látványosan irigyli vagy támadja azt, hogy az ötlet nekem jutott eszembe, neki nem, arra meg úgy reagálok, ahogy megérdemlik.

Ide kapcsolódik, hogy szabad-e a külső alapján ítélni, azt szóvá tenni.

Minden számít. Mindent szabad. Nincs szabály. Azok az emberek, akiket tapintattal illik kezelni, mert tehetségtelenek, pórul jártak, betegek vagy csúnyák, meglepő számban támadnak, gonoszkodnak, elromlanak a bajaikban, előnyöket egy plusz figyelmet, felmentést követelnek, lásd Bodó Zsófia. Aki tényleg úgy kotort ki engem tavaly ilyenkor, hogy rám rohanhasson és kiélje magát. És imádj, hogy “áldozat”.

Ha valaki elképesztő testből vagy nulla sporttal, iszogatva az én testemet ítéli meg, azt nyugodtan szóvá tehetem. Élvezet nézni, ahogy frusztrálódik, kiabál, amikor azt kapja, amit rám dobált. Csak én nem hazudok.

Ez kurva vicces Angélától: ő szabad akaratából széles és aljaskodó nyilvánosságnak tucatjával írt ilyeneket, meg párkapcsolat, szex, ivás ügyében rángatott végig a mocsokban, annyira irigy volt (soha nem ittam, ő igen):

Iszonyatosan rámfeszültek.

Én vidáman fogom taglalni azok kinézetét, nyomorát, akik uszítottak, szervezkedtek, hajszoltak. Hogy a picsába néznek ki, és az én testemet, sportolásomat elemezgették, miközben koppintanak!

*

Ma zellerkrémlevest főztem, kicsit már odavolt a gumó, megtisztogattam, nem lett sok. Tarját szalonnaszeleteken, rizzsel, uborkasalátával és meggyes kevert sütit, ami nagyon finom, de csak rétesliszt volt, finom-ból könnyebb lenne.

*

Szorongani kezdek, amikor kekeckednek. Támadásnak érzem.

Most nem az elmebetegről írok, aki úgy megszállta négy vagy öt profillal napokra a posztjaimat. De fogja sajnálni ezt az időt!

Hanem a finom gyanakvás.

Mostanában újra sok e-mailt, üzenetet és kommentet kapok. Nagyrészt udvariasak, érdemiek, van köztük tartalmas is, de a többi, ha nem is erőszakos, inkább használ, mintha valami füzet lennék, amibe ír. Csak úgy odavet valamit, hogy ő nem azt, nem így, ő jobban tudja. Vagy javasolja, hogy nézzek utána valaminek, amit nála pontosabban tudok. Arról írtam a szakdolgozatom. A nagyon értetlenekre nem válaszolok.

De mi ez a rémület?

Engem a tesómék nagyon durván, sokszor bántottak, ólálkodtak a benső világom körül,  naplómat elszedték, elolvasták, kiröhögtek, nem lett semmi következménye (“ne bosszantsd őket” volt a szlogen, anyám mondta. Kivétel nélkül az ő szerelmetes fiairól. Apám a pártomat fogta volna, de neki sose mondtam elsemmit). Lesték unalmukban: mit csinál, mit akar ez a kis hülye, majd mi belekötünk, kioktatjuk.

Még ha valami extrém éltanuló, különleges agy, kiváló sportoló lett volna bármelyik… de nem. ÉS PONT AZÉRT. De lassan jöttem rá! Hogy nem aki a komolyzene, népzene, irodalom… Szégyelltem.

Szabó Magdának van egy ifjúsági regénye, a Születésnap, borzasztó gyenge, didaktikus, sztálinista a mai ízlésemmel. Csak én olvastam a családban, de én hatszor is. Készítettem neki egy borítót, ajánlóval, fülszöveggel, de még ISBN szám, ár, szerző képe is volt, minden. Abban írtam, hogy “a saját célai által vezérelt, önhitt kislányból érett, felelős nagylány lesz” a Bori. Ami a történet lényege. Tudom a mai eszemmel, hogy a tesóm, aki kitépte a kezemből és már kereste, hogyan kontrollálhat, bánthat ezzel is, elképedt, hogy én ilyet csinálok.

Voltam vagy nyolcéves.

És ezen rugózott, hogy célai. Hahaha! Sírásig alázott. Aztán ment vissza a faszát gyurmázni. Más nem ment. És aztán az eltelt 40+ évben nekem lobogás és hit és lényeg lett az ész, a játék, a gyors, rugalmas ész, ebből élek.

Nem bírom, amikor belém kötnek. Épp semmi Tisza, abortusz stb. nem volt, ártalmatlan a téma, és mégis. (Az abortuszra azok ugrottak, akik bánják, szégyellik, ez világos.)

Mindenre úgy rávetik magukat. És van, aki helyesel neki: de hát igaza van. De ha nekem van másutt tök egyértelműem igazam, akkor meg mit kötözködöm.

Elképedek ma is, amikor jön egy ismeretlen, aki először jár ott, és csak odavet valamit, ami nem érinti a lényeget, ellentétes azzal, idegen attól, amit a posztom akar. Kijavít valamit, ami nem hiba. Kötözködik.

Jön a másik, az is jobban tudja, és még engem minősít. Mert én tényleg nem értettem, mit nem értenek, teljesen világos a poszt. Aki egyetért, már lobogtatja a saját nyelvi játékos oldalát. Hatalmas keresztény egyébként. Szerencsére okos a moderáció, kirakja azt, aki sunyi vagy nincs profilképe.

A posztban munka van, nem arra van, hogy cincáld. Kéretik tisztelni. Nem nekem tesz szívességet. Hogy mi a palindrom, az nem ideológiai kérdés, nincs min vitázni. Nyelvi játékokból írtam a szakdolgozatomat. Ne köss belém, ennyi. Én nem ígérem, hogy ha belém kötsz, nem szólok vissza.

*

Önkénteskedés!

Már nem vagyok annyira rusztikus. Volt jutalomprogram mostanában több is. Meg lesz is. Végképp vége a zaklatott kamaszkornak. Csak ritkán fogok önkénteskedni, de olyankor teljes szívvel.

*

Minden elmúlik egyszer.

Ilyen volt, 2011-től, “a hattyú” az utcánkban, rámentünk mindig biciklivel:

És most:

És a legdurvább nem is az, hogy a legaljasabb módon támadott és tagadott meg, mert van vigyorgó gonosz is, hanem a saját poklait akarta rám pakolni, velem fizettetni meg a hazugságait, a teljes élethazugságát, és játszotta közönség előtt,  neten, a családtagjai előtt, hogy ő mekkora áldozat és jellem. hogy nem láttam előbb, mihez vezet, hogy “nem kérdezek semmit, nem akarok semmit, mindent kifizetek, ne mesélj róla?”

Június 1.

Nyolcéves korom óta döbbenek meg, hogyan viselkednek az emberek, mert amit én normálisnak gondolok, elvárhatónak, másrészt megengedhetőnek, azt ők nem, sőt.

Ezért próbálom megfejteni, mi van minden dolgok alján.

És ebből következik egy második kérdés: ha már az van a dolgok alján, hogy nem szégyellik?

Csak magukat akarják, maguknak akarnak mindent. Sőt: csak magukat látják. Amit a másikból látnak, azt átszínezi a fájdalmuk, a félelmük, a veszteségük. Ez emberi, de gyakran nem bírják magukban tartani.

Miért kezdenek engem csúfolni hazudozva, ovis szinten, béna emojikkal idegenek, akikhez én nem szóltam? Mert abortuszuk volt, bánják, és fáj nekik, és engem ütnek, és nekem meg nem volt. Ha 1985-ben beszüntették volna az abortuszt, az én életem most ugyanilyen lenne. Nekem ki kéne szolgálnom az öncsalásukat…

Ugyan, miért említette wmn-cikkben gyűlölködve-rivalizálva az én lépésszámlálós futópados pulzuskontrollos edzéseimet Szentesi, aki régóta járni nem tud és tizensok éve tilos futnia is? Miért járkál utánam a neten mindenhová a félholt Bodó Zsófia? Csak mostanában gondoltam bele, milyen lehet onnan nézve az én régebbi, megszállott edzésem, tényleg minden ébren töltött órámban edzettem. Vagy akár a bicikli, nemhogy a norvég maraton, a súlyzó, a kézenállásból átfordulás olyannak, aki soha, semmit… milyen érzés lehet “itt tespedek, munkámat gyűlölöm, kiégtem” érzésben (Angéla), dumb scroll idióta videók közül, bjutiegyüttműködés, látszatkeltés (mekkora szerelem, micsoda díva – Szentesi stb.). Sok mindent megmagyaráz!

Nem akarják a másik embert, és az általa létrehozott csodát, nagyvonalúan, szeretetből, csak felfogni, csak bólintani. De nem bírják ki, hogy ne véleményezzék. Úgy tesznek, mintha érdeklődnének, de nem azért jönnek.

Mindenki csak magát, a hátrányait, fájdalmait, veszteségeit, ambícóit látja, mindenben.

Ezért fog odaszúrni erkölcsi minősítgetéssel egy olyan posztban, ahol a saját nagyszerűségét domborítja, “én vagyok az igazi!” deklarációval próbálja pótolni, hogy ő nem olyan ügyes, hogy csak sóvárog – és hogy zavarja, amiért a másik meg nem csak sóvárog.

Ezért fog fájni neki, ha másvalaki rávette magát arra, amire ő sosem, pláne ha évekig tudta csinálni, élvezte és volt eredménye, “hal a vízben” élmény volt (mióta nem ilyen élmény, nekem a sport nem is csinálom vagy hirdetem úgy, mint régen, csak élek az akkor létrehozott testemmel, de még ez a mai edzésmennyiség, bármikor tíz, csak úgy bringa, úszás, nagy túra, súlyzó is a tízszerese azénak, aki soha nem csinált semmit).

Nem azt fogja nézni, hogy de jó, hogy ilyen erő, szív, tehetség létezik a világban, nem azt, hogy ilyen erős, ügyes, szerencsés, sikeres lehet az, akit szeretek, hanem nem fog szeretni. Főleg ha ő is megpróbálta és neki nem volt akkora csoda, mert nem tehetséges, vagy nem neki való… vagy mert nem saját ihlet.

Eljön esetleg az egyik olyan eseményre, ahol tehetség van, de keserű lesz tőle.

*

Akkor se fog szeretni, ha cseritiből évekig segédkezem az ő kis ügyében, ahol ő tündököl, mondván, nekem ez nem kerül semmibe, hadd csinálja. Akkor is odaszúr végül. Az már nem tetszik neki, hogy nem lehet kontrollja, nem közös az ügy, nem helyeselheti (engedélyezheti), hogy mást csinálok, más a világnézet, az irány… ciki lettem, mert Tisza. Ha nagyon megpiszkáljuk, engem rémülettel tölt el az, amit ő képvisel lelkesedve, és egyébként én is jártam ott, tudom, az milyen…

Valahogy a hithű elvképviselet és az egyéni megtöretés, betegség, elakadás, magány, pénztelenség, munkahelyi zűr együtt jár. Vigasz az előbbi az utóbbiért. Az önhelyesség érzete a romló életminőségért.

És egyébként mennyire ment bele ki-ki, hogy megértse a saját világnézetét? Átgondolja az alapokat? Tényleg nem értik. Hajlamos voltam azt hinni, hogy ő is okos, csak hát ő sajátos szemszöge, más értékrendje, élettapasztalatai, érintettsége miatt erre az eredményre jutott. Csakhogy olyan ostoba eszmék vannak, mindig a zavarosság, a megúszás, a romlottság van a mélyükön. Mindamellett transzügyben (például, eddig nem erről írtam) nem bonyolult a helyzet. Nem kéne azon vergődni, mit jelent a nő, és hogyan nő valaki, hogyan bánjunk azzal, akinek “diszfóriája” van, hova menjen klotyóra az, aki 20 éve “nemet váltott”, van-e erről papírja, vagy csak érzet stb.. Egyszerűen annyit kell mondani: hazudni káros, tilos, helytelen, szégyenteli. És ezt ötven éve kellett volna mondani. Ha férfi vagy, ne hazudj, hogy te is nő vagy. Bármit is érzel. a szavak jelentsék azt, amit. Tényleg ilyen egyszerű… lett volna.

Vagy mondjuk évekig volt abban a tévhitben volt az a másik, hogy én szegény, zavaros, dúlt lelkű rászoruló vagy, segített is, lesajnált (jóindulatúan), ki is beszélt (álságosan megvédett!), de eltelt tíz év, érzem az ítéleteiket (melyek nem az én másságomból, hanem az ő konfliktuskerülésükből és kudarcaikból fakadnak). És az ő életében súlyos gondok vannak. Szinte kínos, ha jól vagyok vagy ha van valami mérhető eredmény (pontszám), és abban ők nem. De mit tegyek? El se gondolkodjak, mi a gyanakvás oka?

Én meg akarom érteni az embereket.

Mi a vége? Atipikus tehetség. Ez önmagában is vicces, de odavágják, hogy az az igazi! Nem az ilyen… unalmas, szabályos gyerek!

Nyilván nagy fájdalom, ha látod, hogy szenved a gyerek, hogy szorong, hogy elragadták káros hatások. Kell kompenzálni.

A sok tehetséges gyereknek annyit mondanék, hogy sok évig (az első években) többet kell nézni, látni a profikat, éspedig szenvedéllyel, mint alkotni, saját dolgokat domborítani. Ez alázat kérdése is. Tehát nem csak az van, hogy szükségképpen béna lesz a te produkciód, ha nem ismered a hagyományokat, hanem a jellemedet viszi félre, ha fontosabbnak gondolod kezdő önmagad, és egyébként leszólod azokat, akik ügyesebbek vagy profik közelében cseperednek.

Édes, szívvel nevelt, jóindulatú, altruista barátokról írtam. Akiket szeretek, szerettem, csak már félek a közelükbe menni, mert érzem, hogy zavaró nekik, akik mi vagyunk.

Hát még a vadidegen félszerzet, aki ölne, hogy egy kis fénynyaláb, egy kis gratuláció neki is cseppenjen! (Nyomasztó, hogy eszembe jut az előzőről ez a második is.)

Félszerzetek, ugyanakkora kommentdobozzal és kétszer akkor öntudattal.

És figyel engem. Nem tud szabadulni. Lődöz. Vagy sunyin lájkolgatja az engem kiosztókat. Mindig valamit előrángat (ADHD-s, erről sem tehet).

Mindig megnézte, hol tolong a tömeg, mi a menő, és FOMO-ból odatolongott, és harsog, deklarál. Engem is figyel, még mindig, a kinyilatkoztatás magabiztosságát, kopizza is. Ezért nem tud szabadulni, ezért próbál zsűrizni, osztogatni a megengedhető, a helyes, a tilos minősítéseket hatalmaskodva. Olyasvalaaki, akitől menekülnék élőben, soha sem a tanácst, se a gondolatait nem kérném, mivel nem érti és ellenszenves is.

Szerinte az írhat, szólalhat meg egy témában, akinek az adott tudományterületen van képzettsége. Suttyó diploma is jó, csak szakszerű legyen. Mindenki más kussoljon, nem írhat pl. cikket, könyvet, mert szakértelem fontos, és “nem kéne hagynunk”. Holott azt írsz, amit akarsz, magánkiafásban végképp, és niNcs törvény, ami tiltaná (ellentétben csodavitaminokkal vagy szúrással járó arckezelésekkel, mert az lehet csalás, KURUZSLÁS.

És mennyi hülyeséget összehordanak gyenge egyébként meg nem tudomámy az élet, van megélés, gondolat is… egy a titok (és ez a felhatalmazás): legyél okos, eredeti. na most, akinek nem sikerül, az posztolgat ellenem rögeszm,ésen.

Ha akarom, kitalálom, hogy nincs is gravitáció, ezt fejtegetem (magyar-angol szakos tanárként), és elnevezem tudományos disztópiának, fikciónak. Semmi nem tiltja. Ha tiltaná, nem léteznének jegóhovák, szcientológusok.

Közben külpolitikáról, geopolitikáról, városrendezésről posztolgat nagyívű gondolatait (csakis gyűlölködést). Leíratnak olyan érvek, hogy szerintem xy csajnak igaza van, amúgy is szép, én szeretem a szép embereket”, a látszatra sem ad ilyenkor.

Így lesz ronda mindenki, aki őt zavarja, akivel “nem ért egyet”.Aki ő nem lehetett, mert nem tanult, mert pótcselekszik, mert nincs lelke (de moralizál!), mert anyagias.

Kettővel lejjebb tök világos, hogy rám és a ketós könyvemre céloz, egy hatéves interjúra.

Elmondjam, ki ír ilyet?

Aki szerény származású, talán a szakközépig jutott, soha semmit nem olvasott, nem nézett, hallgatott, nem ismer (zene, festmény, színdarab), de szeretne okosnak tűnni, ezért félanalfabétának, ostobának, őrültnek nevez engem.

Aki egy bűnözővel él (a viselt dolgairól hiúskodva posztol).

Akinek az a fantáziája, hogy ő egy kapós sub prostituált, sőt, önazonos, neki félmilliókat fizetnek alkalmanként, ő ezt élvezi (repedt végbél, húgycsőbe erőltetett 22 mm-es fém), és hogy ez “munka”. Mindezt vérostoba, hiszékeny, nyálcsorgató férfiak (6-8 fő) közé dobálja be, mert a gondolatai nem kapnak helyeslést, mivel tucatszám írnak iylen indulatos politikai kirohanásokat mások is.

Aki állítólag céget vezet és ott emberkedik a beosztottakkal (biztos népszerű, biztos nem vetik meg a kurvás külseje, fantáziái, gőgje miatt).

Akit nem hagynak egyedül, annyira bolond (pszichotikus).

Aki palacsintát és gumicukrot zabál, semmit nem edz, ki se lép, megdöbben a napsütésen, mert bent jobb, és egyedül amúgy se mehet sehova, és AI-jal szerkesztget “sportos” képeket, amiket visszajelzésre sóvárogva posztol.

*

Néha eszembe jut, hogy ezek a szörnyeteggé lett, manipulatív, hamiskodó, avagy simán csak buta és ezt szégyellő nők, akik az évek alatt nekem estek, is voltak tizenkét évesek, és akkor még volt fényük. És annyira sajnálom őket, már sajnálom, hogy nincsen bejárásuk oda, ahová nekem, nem fogják fel, még azt sem, hogy buták, és ezért akartak ártani nekem. Mikor léptek erre az útra? Mikor kövültek meg, mikor lettek magamutogatósak, hazugak, pletykásak? Ha akkor, még időben olyan értékrend veszi őket körül… mi lett volna? Vagy ez örökletes is, nem volt elég barázda? Mikor hunyt ki a fény?

Mi a közös bennük? Hogy féktelen gyűlölettel próbálnak engem megtenni a bajaik okának, bűnösnek, vagy ellenségnek, irracionálisan, hiszen nem volt közöm az életükhöz, és rám célozgatnak, olvasgatnak, kiszólnak örökké. És a lejtmenetük is közös. Az öntudat, amellyel magukat rongálják. A sóvárgás, hogy látsszanak, legyen hatás, bármi áron. Azt írták vihogva, haljak meg, úgyis meghalok, mert nem oltattam, és nem is bvaj, a gyerekeim hamar elfelejtenek majd, nekik is jobb! Ez belefért. Az én érdemi kritikám nem.

Csak állok, a történetek nagy részéről nem is beszélek, nem is írok, senkinek. És már értem, és tudom, és azt is, hogy ezt valaki így rendezi, és nem én vagyok az. Minden megmutatja önmagát, kialakul a történet hosszú távon, minden a saját útján tart.

Kéne számot adni. Kiállni, elismerni: hazudtam, nem ő a hibás, nem volt igaz, amit írtam. Nektek fontos ez. Amíg lehet.

*

Ami az elmúlt két hónapban történt, azt bízvást nevezhetjük születésnapi ünnepségsorozatnak. Mivel, ugye, kerek évforduló volt. És még nincs vége, még egy utazás van!

Mik is voltak.

Vettem egy furulyát. És gyakorlok! Hallás után bármit.

Három alkalom minimálinvazív szépségkezelésen is voltam, és ez, amilyen most az arcom (kezem, dekoltázsom), bő négy év eredménye, nem egyszerre lett.

Juli születésnapja is a része volt.

Nagyszerű színházak. A fiam trimesztervizsgája, megállná a helyét bármely kőszínházban.

https://juranyihaz.hu/hu/szineszkepzo/zenesmestervizsga

Keszthelyen hat nap, részben kettesben, részben egyedül. Nagy séták. Király szaunázás és úszás.

A legnagyobb élmény a tengerparti utazás és Nizza április 14. és 20. között, a parfümözött táj (citromvirágzás), az egésznek az európaisága, lezsersége, a sznobizmus teljes hiánya (Monaco és Cannes között vannak csendes, élhető helyek). Tengerben úsztam és a kalózok partszakaszát is egyedül fedeztem fel az elképzelhető legszebb félszigeten (lásd lejjebb és az edzésnaplóban). Láttam a világ legnagyobb Kisjézusát!

Olajfa.

Náncsi néni. Ukrán udvar. Könyvek, barátok, csokik. Tömény szeretet.

Alföldi napközis tányérkészlet, újra gyártják! Ez a teraszon, nyugis délelőttök, írok, közben Rossini, Debussy…

Szecessziós Hosszúlépés-séta és a Csók nevű kikrázott hely.

Nagy séták az erdőben, állatok neszeznek, szúrós holdsarló. Virágok: hortenzia, eper. Rengeteg eperevés. Színházak: a lányom a Katona színpadán; több Katona, Víg, darabtemetések, egy Budaörs és A hattyúk tava, az emberi test ünnepe. Meg az egész épület!

Csodálatos könyvek, teljes figyelmű, késő estig belefeledkezős, kávézóban-pizzériában olvasás: The Hallmarked Man, Átmeneti üresedés (Rowling a szerző).

8-án darabtemetés állótapssal a Vígben! Az üvegcipő, megint nyílt színi tapsokkal

harkályunk is van! és kálám, ami nem virág, hanem csomagolástechnika:

*

Összességében: az idei magyarérettségi (írásbeli) elleni hörgés alaptalan, sekélyes és hamis, ideológiavezérelt. De hát ki van meglepve? Pont ez most a megszédített generáció (és a szüleik!)

Ugyanolyan színvonalú, mint az “ellenzékiség”, a kampányolás a “rendszerváltásért”, a Pride és a Magyar Péter-imádat.

Jocó bá világa, Balatoni József Nyáry Krisztiánnál vagy Szabó T. Annánál felrója nekem, hogy az irodalomra tett megjegyzéséhez odaírtam, hogy nem ért hozzá. Erre akkor is rákérdez, robbanékonyan, hiúan, meg hogy mit tudok én róla, mondom, én olvastam a színházi ajánlódat:

https://wmn.hu/kult/61984-ennyire-konnyu-atmosni-a-fiatalok-agyat–balatoni-jozsef-az-istentelen-ifjusag-cimu-darabrol

*

Rengeteg félreértést, idegenkedést, agressziót szül az, hogy emberek technikailag nem tudnak olvasni, a betűket. ha azt igen, akkor a mondat szerkezetet nem értik, vagy a szövegbeli utalásokat, a kontextust (és nem kérdéseik lesznek, hanem végleges ítéleteket hoznak). Aki egyébként fontos helyzetekben tud (és például itt nem érti a kihagyott bővítményemet: OLVASNI), az koncentrálni nem hajlandó. VISZONT KOMMENTEL. Pedig írni sokkal bonyolultabb (kéz kell hozzá, kitalálni a mondatot, minden egyes betűt külön beírni). És mégsem, nem, mert z oldalamon ő fog szövegelni, fölényeskedni, személyeskedést emlegetni, terápiát, jobbulást javasolni, leiratkozással/kiszállással fenyegetni, minden jót kívánni. 🙂

*

Csodaszép anyák napja! Napozás, olvasás (Rowling: Átmeneti üresedés), semmi net. Azt hiszem, attól vagyok olyan itthon ragadós, lassú., hogy gyakran hallgatok monoton esőhangokat, mert ellazít, de túl sok delta-hullámot aktivál. Ti, leányok, ne tegyétek. – A lányom tortát süt (lemon curd, mascarpone, kekszalap), és megható, könnyeket indító mondatokat ír egy üdvözlőlapra. Ha itt vége lenne az életemnek, azt sem bánnám, lehet, hogy nincs ennél följebb és nem is volt. Valamiért a lányommal vagyok olyan egész közel. Nem is értem, akinek nincs lánya, hogy élhet. Dávidtól csoki, nem ragozza túl, de megadja a módját, szépen csomagolja, kedvesen adja át. Lőrinc rózsát hoz, jól néz ki, mesél (nagy változások vannak), torta, kávé, később pizza. És bár náthás, felmászik oda, ahova G-nek nem sikerült, kiszedi a régi izzót, leadja a lámpaburát, amit én lepucolgatok (klasszik szoci üveggömb), és most újra van lámpa teraszon (négy méter magasan). Énekes rigók trioláznak üvöltve a csonka fenyő csúcsán. a 2014-es fagykár törte le a ernyő fölső egyharmadát. Aztán hazamegy, Juli is a színkörébe, én edzek kint az estében súlyzóval, ugrókötéllel, hasazok, meg farizmot gyötrök, és nézem a Szomszédokat közben.

*

NEM AZ VAGYOK, AKINEK GONDOLSZ. TE VAGY AZ, AKINEK GONDOLSZ.

Írja Angéla a szokásos magvas (“frappáns”) stílusban. Jól megmondtad! Kéár, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ezt SZERETNÉD? de nem így van. Pontos megállapításokat tettem rólad, és – sokkal inkább – elmondtam a történetet. Annak meg ezer nyoma van, nem lehet átírni.

Ezt egyébként oviban mondta az, akinek nem volt semmi a tarsolyában, de szeretett kiabálni: aki mondja másra, az mondja magára! Fájdalmasan igaz a mondatod – rád.

Én például nem tudtam, hogy annak, hogy valaki vidéki és egyszerű, ekkora jelentősége van. MA már értem. Például ha rád mondom, hogy vidéki és ettől frusztrált vagy, akkor ettől én budapesti maradok és nem változik meg a neveltetésem sem. 

Tehát én észrevételeket teszek. Ezek lehetnek igazak vagy nem igazak (igazat szoktam írni), és mérlegelni lehet, mennyire fontos kimondani, kiírni nyilvánosan, amit gondolok. De a lényeg, hogy igaz-e. nem, nem magamról írom, hogy kivagyiság részletezni, hogy te micsoda feminista voltál 1993-ban, és velem rivalizálva írod még ezt is, vagy fogzod le miután pár tanulmányom előkerült, vagy épp a konditermet.

Vannak, akik projektálnak, a saját sóvárgásaikról írnak, és rettegve próbálják eltüntetni a múltat, megfordítva a dinamikákat, mert aljasok.

Ezt az egészet nem én kezdtem, soha nem támadtalak meg titeket. Ezt ti akartátok, ti kezdtétek, és előtte hevesen rajongtatok. Nem vol közünk egymáshoz, a közelembe akartatok jönni, kérleltetek, elfogadatatok mindent, és amikor irigyek lettetek és saját brandy, blog, régvényesség kellett, akkor találtátok ki, hogy “kiismertetek, lelepleztetek”.

Ti viselkedtetek álnokul, más ez nem tud eltűnni.

Van egy kör, akihez annyi közöm van, hogy olvasóim voltak, a blogon éltek pár évig a szellemi, közösségi életüket naponta, jártak rendszeresen az otthonomba, találkozókat kezdeményeztek, blogrendezvényekre jártak. Nem mindenki lett aljas, de sokan éltek belőlem, és önállósodtak (és tagadtak meg) aztán. Ti aljasok is lettetek. Azt én nem tűröm.

Én soha egyikőtökkel sem voltam inkorrekt, sem támadó, nem is kellett hazudnom semmiről, csak – évek hallgatása után, amikor nem is figyeltelek titeket, a saját dolgaim kötöttek le, nem tudtam, mi megy, aztán rámerőszakoltátok – elmondtam mindazt, ami nyilvánosan zajlott. Ami tény. A nagy szerelmet, a rajongást, az irigykedést, a blogháború szítását, a közösségem tudatos szétverését, a hálátlanságot és a hazugságokat.

Amikor megtámadtatok, akkor elmondtam, mi történt. És valóban nem tűröm az ilyesmit. Viszont soha nem hazudtam, nem volt rá szükség. A tif szavaitok, fotók, e-mailek, a régii blog, a szemétkedések, minden megvan. Minek hazudozni?

Tamás a Redditen feszül, diadalmasan kérdezget a tárgyalásról. A büntetőpere elbukott, nem igaz, hogy zaklató vagyok, az egész kamu volt (ezt mondta ki az ítélet két éve, négy év után). A többi sem halad fényesen, megunták a beadványait, ő megroskadt. Valami azt súgja, bánja (praktikusan, spirituálisan, mindenhogy), hogy lesüllyedt a mocskolódók közé azzal az emberrel szemben, hörgő aljassággal, akit a világon a legjobban szeretett, és aki nem bántotta sose – és ezek a saját szavai.

Őbenne valami pokoli, indokolatlan gyűlölet van, és elvakítja, annyira, hogy nem szégyelli. Benned is, egyébként. És Villőben is. Őt is is megrángatta az élet több téren is. Jól tudjuk, mi fáj nekik énbennem, mitől lettem szimbolikus.

Miközben én végig a saját blogommal, a gyerekeimmel, a barátaimmal, a futásaimmal, a színházzal foglalkoztam! Nem tudom, ki mit akar, azt tudtam, én mit. És megdöbbentem, amikor ennyire pokolian mocskoltak, és ebből kiderült, nem kellett nagy ész, hogy az én menőségemre sóvárognak, miközben én csak léteztem, olykor küszködve!

Én azért beszélek rólatok, Angéláról, Tamásról, Villőről, Mérő Veráról, a belgakurváról stb., mert rám szálltatok és egészen elképesztő az indulatotok mértéke. A soraitokból üvölt a hiány, a sóvárgás, és folyamatosan a tök ártalmatlan, titeket nem érintő, bennem jó érzést keltő tevékenységeimet, élményeimet taglaljátok, amelyet nem nektek, nem rólatok vannak, nem ellenetek írtam róluk, nem nektek toltam oda, hanem 2012 óta aktív blogomon, ahova ti jártok szorgosan. Azért, mert előző nap is írtam, mindig írtam, erre születtem. Én vagyok az anyag, amelyből a szövegvilágomat szövöm. Nem akarok utat mutatni, nem akarok mozgalmat, hatalmat, pénzt, érvényt. Magamról írok, az életemről. lehetett volna ezzel békében lenni, amikor már nem itt éltétek az életeteket. De ti továbbra is naponta, mindenhol, mindent. Miért?

Az én tök egyedi világomra, hobbijaimra szálltatok rá, végletes intenzitással. Hogy miért, arra egyértelmű a válasz.

Ti vágytatok odamondósakat írni, outlawnak tűnni, figyelemben fürdeni, dedikálni, interjút adni. Meg kockahasat, szenvedéllyel képviselt projektet, hidat, bringát, értelmiségi munkát, jólétet, síelést, Garmint, fűben fekvős fotót, leggingset, szexi edzővel barátságot, maratont, gyereket, saját kreatív ötleteket, pasit (ki mit). Az nem lehet, hogy én…!

Én rólad írtam nemrég, Angéla: a lábamnál kuporogtál, aztán rám támadtál – ez így volt, és még alá is becsültem, ez finom megfogalmazás. Ez például rád igaz, rám nem igaz. Én nem kuporogtam, sose gondoltam, hogy tanulhatnék tőled valamit vagy olyan akarnék lenni, mint te, vagy az anyaságod, a kinézeted, az életviteled. Hogy bármit szeretnék az életedből. Senkiéből, de a tiédből tényleg nem volt mit. Pedig lengetted előttem. A terveid, meg hogy neked nincs narancsbőröd, ilyeneket mondtál. Menjek Lajosmizsére, én már akkor is mondtam, hogy nem megyek, pedig még a mindenre igent mondós korszakomat éltem.

Te rólam írtad, hogy borzalmasan nézek ki, őrjöngök éjjelente és iszom. Valójában te így nézel ki:

az ilyenek láttán komolyan elmegy az ember kedve a “méltóságteljes, természetes” ö9regedéstől

Te magadól írtad meg, hogy évekig naponta ittál, nem tudtad másképp elviselni a stresszt. És “fusson, akinek hét anyja van”. Én pedig edzettem, annyit, mint a versenysportolók, és mindvégig élveztem. Te olvasgattad a beszámolóimat mohón, lested a képeket, és ócsároltál, hogy kirakom az arányos testemről a formafotót. Én nem mennék utánad a sörök vagy a depressziód miatt, ezek nem nagy dolgok, és nem vagy lényeges. De te az én életmódomon röhögcséltél falkában, miközben így éltél. Most meg zümmögtök, amikor már nem edzek annyit (csak annyit, hogy simán, bármikor lefutok így is egyenletes tempóban, belehalás nélkül egy tízest, műtét után félmaratont). Zümmögtök, hogy most majd (tíz évvel később!) ti jöttök, megmutatjátok, és megy a majmolás, azt hiszed talán, betolakodtál valami hirtelen támadt űrbe, miután évekig ment, hogy nem a külső számít és ez patriarchális elvárás. Egyébként te is, Villő is áledzéseket csináltok, ebből nem lesz sportrovat, dicső képek, irigységre alkalmas kontent, és ezért. vagytok ilyen erőszakosak, bizonygatósak.

Én rólad írtam, hogy tanító vagy. Te magadról azt, nyomatott újságban, hogy tanár vagy, és amikor kínos volt, akkor pedagógus. Rólam semmit, viszont tény, hogy egy nagyon gyenge főiskolán szereztél hároméves, tanítói képzettséget. Az is tény, hogy én két ELTE-s tanári diplomát szereztem, egyetemi szintű, középiskolai tanári diplomákat, az első képzésemre max. ponttal jutottam be, és az az ország legjobb bölcsészkara négyszáz éves távon. Középiskolákban tanítottam egészen a második gyerekem megszületéséig. Ez is tény. Te tartottad menőnek, vágytárgynak ezt, én sosem. Mi igaz rám? Tanító vagyok?

Másik példa. Villő az egyik kommentjében kielemezte, hogy 

A valóság: hathetente (talán) elmegy egy kondiba, és lefotózza magát, vagy megcsinál egyetlen gyakorlatot, aztán sok munkáéra, hátfájásra, sérülésre panaszkodik. Semmi nem látszik rajta. Leereszkedő, mindentudó posztok arról, hogy KELL edzeni és nekem hogy kéne, aki már 2010-ben is, és tényleg nincs kérdésem. És ez évek óta.

2015 őszén voltam egyszer 67 kiló, nagy ára volt. Ekkor egyedül edtzettem, és köszönő viszonyban sem voltam a későbbi edzőmmel.

soha szóba se jött, hogy én versenyezzek, se edzővel, se nélküle, nem az én világom, csak egy hasonlatos (le nem szárított, kb egy kilót fogyható) testem volt. Eközben folyamatosan mulattatott, a nagyhangú vagy pénzéhes versenyzők a teremben mennyire ostobák.

A versenyzés talmi, agyonszexualizált, időigényes, drága, korrupt. Nagyon sok a buta ember van abban a közegben, és kis gyereket nevelő, egyedülálló nők tipikusan nem mennek versenyezni egyébként sem. 

Azt ti is láttátok, az én testem milyen lett a kockahadú koromban. Azért lettetek ennyire agresszívek. Sokkal rosszabb adottságú (ám fiatalabb) nők álltak színpadra.

Én nem vagyok még normális mértékben sem hiú, mindig abban jártam, azt emeltem ki, ami jólesett, vagy épp úgy alakult. Azért jártam leggoingsben (túl azon, higgy vadállati gömbölyű seggem nőtt), mert hetente ötször edzettem, és nem akartam annyit öltözni. Nem érdekelt mások véleménye.

Az edzőmmel nekem csak nőtt a súlyom, tömegéltünk. Nagyon komoly izomplusz lett. Soha nem mérte, nem kérdezte, én sem őt, hány kiló vagyok, mi legyen. Nem a kiló a lényeg, hanem az itzomtömeg és az arányosság. Ugyanez az izommennyiség, még ha felépíti is (több érv és elképesztő meló), hülyén néz ki egy alacsony nőn, nem érdemes.

Folyamatosan ment a bizonykodás, ő hány centi, mennyit edz, Garmin, futás, síelés. nekem üzengetett. Miért?

Ez egy olyan világ, hogy ha nem az élvonal vagy tizenhét éves korodtól, akkor csak bánatot hoz. Rettentő felszínes, káros tendenciák jellemzik, és végletesen ostoba emberek.

Én a saját nettó testemre vágytam és a saját módszereimet követtem, még az edzőm ellenében is, aki viszont másfél év alatt heti egyszer megtanított és követett a klasszikus alapgyakorlatok terén, illetve fekve nyomni.

Nekem a 73-76 kiló volt a legsugárzóbb formám. Szédítően íves voltam. Most is van derekam, sőt, haloványan a hasam tónusa is látszik, pedig 12-14 kilóval több vagyok, mint amikor nem ettem/minimálisan ettem szénhidrátot.

Villő hathetente elmegy edzeni, álldoigálva, hosszító pózban lő egy képet, “prioritás az edzés”, és ilyet ír rólam. Van képe az én testemet, formámat, edzésemet, ételeimet mocskolni.

Rá is igaz az első mondat, ezek pedig tények. Ti vetítetek, ti projektátok, nekem minden ötlet előbb volt és saját, és én mindig sajnálkozó jóindulattal voltam irántatok max. Mert annyira nyomultatok, lihegtetek, azért. Ezt a sztorit nem lehet átírni, bárhogy erőlködtük. A minőséget soha nem tudjátok nyomorúságnak, az utánam való lihegést ellenetek elkövetett zaklatásnak beállítani.

*

A bölcselkedő posztjukat úgy kezdik, hogy Hm vagy Amúgy (mihez képest amúgy? mihez kapcsolod? és rajtad kívül kit érdekel?). Jézusom. Miközben kettőt nem tudnak kettővel megszorozni, mások dühe-eufóriája hajtja őket, nem saját drive, és Facebookon olvasott egymondatokból szedik össze a “tudást” társadalmi kérdésekről, aztán végtelen magabiztossággal elintéz komplex témákat két mondatban, és még azt is fenntartja, kiírja, hogy ő árnyalt. Gyatra, unásig ismételt, gyűlölködő szavak, hökkenetes túlzások, vicceskedés, önimádat… és sóvárgás. Hogy amit ír, az legyen a menő, azt csodálják. Hogy ő számítson.

A remélt csodálatot kiprovokáló posztok. És milyen világ, milyen ízlés ez… Csak kiderül, hogy a hidam is fájt neki.

Erre nem lehet mit mondani. Nem is kell. Itt nem az a kérdés, ki hogy néz ki. hAnem hogy milyennek érzi magát, aki így.

Dobray Sarolta is ezt csinálja, táncikál, mutogatja,  puszis páros szelik a rémesen ronda csávójával, mindezt politikával keni össze, ítél, ujjong, érzeleg, és álíró.

Van aztán a Hétköznapi feminizmusom oldal, Hajnal Edina ennek az ijesztő nőnek a neve és megy a szimbolikus “ügyek”, kiállások alatt a tapsikolás. Az aláírók, te jó isten. Írnak keményet, arra persze a neurotikus Puzsér kiborul, felel, ők megint írnak erre, remekül pörög az oldal egy hétig, és közben nem történik semmi fontos, az egész egy nagy önkielégítés. Kicsit szégyellem is magam, mert az elvek, kiállások körüli buzgólkodásban, a jópontszerzésben, moralizálásban látom azt a nagyon éretlen, jót akaró 2013-14-es önmagam. Hogy dogmák vannak, és én nem vagyok kellően kritikus, ráfeszülök valamire, az ellentétes oldalt nem nézem embernek (igaz, minősíthetetlen és gyáva volt, ahogy aláztak). Na de az még before it was cool volt. Ma már nem lehet ősz fejjel ennyire utának lenni. És az aktuálpolitikába így beszállni. Korrumpál keményen. Puzsér az egyik szervezője az influenslertüntetésnek, és ott dőlt el az egész. Nem a kegyelmi üggyel, hanem utána a buták felvonulásával. és olyan is. Eközben Tuzsér kellemetlenül közeli viszonyban van Mérő Verával. És a nők ott tolonganak és kiabálva, vihogva dobálják az állatkerti állatot, “beleállnak”. Kurva viccesek az aláírók:

Aztán arról vitatkoznak, Puzsér emlegetése PR-ként dehumanizáló-e, miközben Angéála patkányos képet nemrég még a poloskázás volt a lehumanizáló. Annyira nevetségesek.

És ez is cancelkísérlet. De persze hadd egyék meg egymást, olyan álságosak!

Én Puzsér jóllétéért, hírnevéért, egy lyukas fillért nem adnék. Kártékonynak tartom a bölényeket, a mondandóját sose vettem komolyan, semmi eredeti nem volt benne,  a polgármesterjeföltsége után le kellett volna állnia, rehabilitáció és apaság. Nagyon kínos, ragadozó sztorikat hallottam róla. De ami rám tartozik: fekete alapon fehérre nyomva Metafizika címen kiadni vaskos könyvet, miközben a Károlit épphogy sikerült elvégezni, elég komikus.

Nem tudom, meséltem-e már, az azon kevés sztorim egyike, amikor jártam 21 évesen Puzsáér lakásában, egy sarokra a szüleim házától, sőt, füvezetem is ott a kínálására. A barátnőmet hegesztette akkoriban, aki full nem kívánta, terhére volt, és épp elutazóban volt hosszú távra. És akkor én, látva, hogyan erőlteti magát a böszme Puzsár a törékeny leánya, azt mondtam, hogy milyen jó, hogy öt nap múlva már egy (idegen név, jellegzetes, fiktív hangsor az adott nyelven, mondjuk, ha norvég lenne /nem norvég/, akkor Ingnar) hegeszti majd, és ezen pöccent be Puzsér. Előkapta Márai Füveskönyvét, ami akkoriban tuti félanalfabéta-indikátorság volt (nem olvastad Dosztojevszkijt, ez legalább rövid), és dörgő hangon, fröcskölő nyállal felolvasott belőle egy Mert ők azok, akik… kezdetű, átkozódó, talán nyilasokról vagy köpönyegforgatókról szóló dörgedelmet. Én pedig fuldokoltam a röhögéstől. A barátnőm meg, amilyen vátesz vagyok én, valóban egy hét múlva egy IngRar karjaiban volt, egy betűt tévedtem (de persze másik ország).

Na, szóval ez a nagy komoly kiállás!

Egyszer vendég volt a Jólvanezígyben, engem akkor vesztett el végleg.

Azóta zokog a párnájába! Előtte nektek ő oké volt? Mert rendszerváltó? Azok a rossz mondatok! David Bowie mint példakép, ez Femina-Glamour-színvonal. Miközben…

Screenshot

Ez ellen, ha észrevennétek, NEKTEK kéne kiállnotok. A cancel lényege, hogy mindenki bőrébe bele akarnak bújni, azonosulni, és ezért lökik el azonnal, ha kiderül az imádottról valami, ami a dogmákkal nem egyeztethető össze. Én tudom cancelelés nélkül hallgatni Wagnert, Michael Jacksont, meg olvasni Peter Attiát, Rowlingot. Puzsért nem, mert ő nem mondott soha érdekeset, pedig nyomták, székbe ültették. (Volt, hogy engem is így akartak bekebelezni és így canceleltek aztán.)

Sokan akarnak FONTOS KIÍROGATÓK LENNI, stílus nélkül, bátorság és megélt történetek nélkül. Valamikor, évekkel ezelőtt megkívánták. És akkor felveszik ezt a kabátot. Ami nagy rá. Csakhogy neked az agyad nem nőtt ki és nincs értékrended.

Szentesi is ezt csinálta, és még sokan, akik be nem vallanák: keményen odamondani, átlátni a szitán, “kritikusnak” lenni (miközben ne ismeri, amit kritizál), divatos szavak használni, átélni a lájközönt! Hogy ez nekik valaha számított… és még ez se sikerült, nincs lábjk, nem elég, nem esik jól. Lehet a könyveket párban és 40 százalék engedménnyel tukmálni, fancsali fejjel. 

És mindenki a saját logikáját követi. Észre se veszik. Ha követőket gyűjt, és siránkozik a leiratkozókon meg hogy “letekeri a Meta”, akkor azt hiszi, majd én mérgelődöm, hogy hozzá “átcsábulnak”, mert ő (Angéla) milyen tökösen rendezkedik az oldalamon.

Van, akinek a sport vagy a vagány sportfotó a fájó hiány. Ráadásul most az új vezér is előírta… most már oké! Jaaaj. Van, aki mindenkin remegve a baszást, baszhatnékot nézi, kinek kellően pornós a teste, MERT AZ A JÓ és ő SZERETI A SZÉP EMBEREKET (a sajátját pedig teszi tönkre). Így ítélnek, írogatnak nekem és rólam, és azt hiszik, megfogtak. Hogy bosszút álltak, legyőztek. Egyébként nem érdekel, más hogy fotózza magát, de ezek mind koppintók, aktív nézegetők, gyűlölködők, nekem üzennek, és meg is írták, mennyire ciki, ahogy én edzek, kinézek, a blog, a követőim stb. Most meg… és most megmondom, nem lesz olyan soha.

Mert ordít rólad: győzni akarsz. Nekem bizonygatod a blogot, az izmot, a pózt, a szépséget. Mert nem saját.

Mindig a talmi tetszik nekik, ott csápolnak. Rettentő könnyű egy csipet jó üggyel megtéveszteni őket, miközben a kondér tele szennyel. És ami értékes, abba belerúgnak.

*

Bár lecsengene ez! Ha nem kellene nekik drogként a fontoskodás. Hát nektek ehhez nincsen tehetségetek, tudásotok, világos értékrendetek, ti a mocsárban éltek! Nincsenek gondolataitok! És INGYEN KAMPÁNYOLTATOK EGY MAJOMNAK!

*

Elszalasztottam a lehetőséget, hogy Tisza-logós pulcsit, sapkát, kegytárgyakat, rendszerbontó téglákat vegyek, és a családtagjaimnak se vettem ilyeneket. Na mindegy, befizettem ezek árát két részletben Kutyapártnak, és még. Tollas Barát is kapott, akik megmentették volna Jenőt, aki sajnos pont előtte elhalálozott.

*

Azt írják, falkaként, kárörvendve, százas nagyságrendben, hogy ők szóltak, kértek, sőt: szépen kértek, rimánkodtak, könyörögtek (valójában hatalmaskodtak, nyomást gyakoroltak), hogy ne induljon a Kutyapárt. “Most ez az érdek” meg “légy szíves”. Kinek az érdeke? És milyen alapon erőltetitek rá másokra az érdeketeket, akik világosan megmondták, miért indulnak, és ez csakis az ő döntésük lehet? Nem volt jogotok beleszólni, eleve nem mindenki feszítette magát így Magyar Péterért. És aztán még bosszút is álltatok, mert a kutyák nem engedtek az úthengernek, bár ez mindegy lett, és most ott fröcsögnek. És emlegetik, hogy bezzeg a Momentum. A Momentum lehúzhatja magát, nem lesz itt liberális parlamenti párt, semmilyen párt, miből él majd négy évig? Hogy gondoltátok, hogy automatikusan az áradásé az a szavazat? Én például Thürmer Gyulára is előbb.

Screenshot

Ti tettétek tönkre. Szerintem nem 0,2 százalék szavazót, hanem tízezreket fordítottatok el a hazugságokkal és az erőszakos sulykolással.

Dehogy is kértetek, szóltatok ti… É eljátsszák, hogy ők talán, esetleg majd kegyet gyakorolnak, megbocsátanak, megsajnálják a Kutyapártot, ha… (hatalmaskodó feltételek, megalázás).

A kicsi szép. Liberális kicsiként elfér és amúgy emberi, nekem mélyen lokális történet, hetente együtt vásárolunk itt, és soha, soha nem éreztem, hogy ez a csávó para.

Teszem azt, ha megduplázzák a családi pótlékot és a méltatlan juttatásainkat is megemelik, akar nekem többet az életben nem kell állásban vagy heti öt nap szabadúszóként dolgoznom, szóval nekem az adókedvezmény mindegy is. Ez azért van, mert így alakítottam ki az életünket, így bántam eddig a pénzel, és ennyire nem költök olyanokra, ami másoknak alap és nagy tétel.

A Telexen megjelent egy nők az Orbán rendszerben témájú és tényleg leírták, hogy az a baj az adókedvezménnyel, hogy a nők jelentős része nincs bejelentve, és így nem tudják kihasználni. Értsd: adóssal. és ez a Fidesz bűne!

*

Az emberem a szokásos cinikus viccelődésével (hogy ezt elé kell írni…!) azt mondja, hogy 500 millió körüli összegért bárkire azt mondja, ő volt Zsolti bácsi és bármit rámond, hogy azt csinálta vele. (ez az ügy nagyon gusztustalan és részben komikus)

*

Tegnap este és május 5-én nem Juli volt/lesz a Rekviemben, hanem a váltója. De olyan élmény volt ez, megnéztem a főpróbát, a premier előtti előadást. Szombaton pedig premierbuli volt!

Egyébként nem megyek sehova, csak elhoztam a biciklimet szombaton a városból, fekszem a teraszon a napon, olvasok (magyarul ÉS angolul A fémjelzett embert, Galbraith), annyira izgalmas. És tulajdonképpen ha nem lenne már más az életemben, én nagyon is ellennék így: kávé, fagyasztott málna nagy pohár vízben, sarokreszelő, egy vastag könyv, a család itthon, és csak feküdnék bikiniben a harsogó zöld közepén a mediterrán kövön. Nem hiányozna semmi. Annyira nem hiányzott most sem, hogy elő se vettem a laptopot, nem néztem semmit. Mindkét este sétáltunk azért, egy közepeset és egy nagyot az erdőben. Rengeteg állat van.

*

Milyen hideg lett itthon! És szél, amely feldönti a citromfát!

Kedden tanítottam és edzettem: egy óra nyugis erősítés konditeremben, két húszperces szauna.

Szerdán is tanítottam egy órát, színház este (MITEM, bolgárok Oidipusza, elementáris volt!).

Csütörtökön pedig aludtam, nagyon hosszan, mert elfogyott a kávé. De azért mostam, teregettem, főztem és elmentem Julisommal ügyeket intézni, ugye a szülenapja keletkeztet egy csomó teendőt. Lófráltunk az Andrássyn, kávé-limonádé. Az osztálykirándulásukat is intézni kell. Este próba, ottmaradtam. Juliskám a Katona színpadán (az első részben)!

Nézzétek meg a Rekviemet, elemi, felemelő (ez ritka!), komoly színészi teljesítményekkel, Simon Zoltán új a társulatban, meggyőző és nagyon vicces Iván szerepében. Hozza a szokásos csodát Szirtes Ági (az est királynője), Pelsőczy Réka és Keresztes Tamás, aki sosem hibázik, nem tud. Zeneileg is sokkoló. Meg a technika.

Hogy nem zavar-e az itteni kiszólás, korérzet-panasz? Nem, főleg mert ez olyan színház, hogy ritkán szólnak ki. Mert profik, nem személyes nyavalygás adja a lendületet, és nem aktivistásodnak. Amikor mégis utalás van a korra, hatalomra, azt én mindig paródiaként néztem, és amit Tarnóczi csinál, az erősen önkritikus, ő mindig ironizál (nem csak én nézem így, mindenki röhög). Csak az aktivistáskodik a színházban, aki művészileg nem tud érvényes lenni (Apertúra). Ma este is, és most áprilisban még többször. Nekünk ez volt a tavasz eseménye, a sok próba.

2026. április 16. Isten éltessen, blog! Ma 14 éve kezdtem.

Itt vagyok a földi paradicsomban. Már harmadszor. Ez valami elképesztő, megszokhatatlan, letaglózó szépség. Amúgy Tölgyessy Péter mondta, hogy ez a régió Marine Le Pen fészke, egyetlen góca.

Részegítő, elviselhetetlen citromvirág-illat. Minden dús, spontán, töredezett. Nem luxus, ezek így élnek. Ezért nem bírom a töredezett, régi országok turistáknak kitalált és jó pénzért árult makulátlan esztétkáját, a táj kiárusítását. Itt többnyire dolgozó, valóban itt és így élő emberek vannak mindenhol. Van a Rotschild-villa meg egy-két takaros épület a félszigeten, de minden part mindenkié, önfeledten fociznak a homokban, nem veret-mutogat senki. Lezserek.

Élelmet szerzek, mert 20 órája nem ettem. Odafelé:

Visszafele megvan a lépcső, mennyivel rövidebb:

Lenézek a hegyről, ez az a lépcső:

Április 10. Mit csinálok most… ülök és nézem az esőáztatta kertet, fűnyírás, leszedtem még tegnap száztíz szál -szorszépet, ne darálja be mindet a kasza. Várom a macimat. Pakolok, varrok (be tudom fűzni a tűt! azaz: látok!), uborkaszeleteket eszem, meg pisztáciát (1. kat.: ujjbeggyel nyitható, 2. kat.: csak körömmel, 3. kat.: zárt), meg gyógyteát és kávét iszom, A tolvaj szarka nyitánya szól, dobpergés, minden.

Részlet:

A tolvaj szarka és a tészta elkészítése zökkenőmentes pontossággal egészítik ki egymást. Egy indulóval kezdődik, ilyenkor rituálisan összekészítjük az alapanyagokat. A
lendületes rész kezdetére forr fel a víz, ekkor kell beledobni és kifőzni a
tésztát. A könnyed háromnegyedes ritmus, a valcer alatt készítem el a levest – általában sötét és világos szójaszószt, csirkealaplevet, sót, szárított garnélarákot és savanyított zöldséget adok hozzá, és ha még egy kis sertészsír is akad, akkor mesteri lesz. A darab
hossza megegyezik a tészta főzési idejével, így tökéletes.

YANG Shanni: Kánon D-dúrban, ford.: Mohr Richárd, szerk.: szerénységem. (A kínai szerző Murakamitól veszi át ezt, jelzi is, és MH megjelenik a cselekményben is)

Murakami a példaképem a futás miatt is. Egészen késő öregségéig futott maratont, amelyre heti hat nap, reggel egy óra alatt futott tízesekkel készült. Ha én tízet, akkor a három is elég! (nem) (de) (nulla is elég, lefutom mindenképp, csak lassú)

(szünet) Eddig számoltam az osztálypénzt, kérdezték, hogy állnak. Most már sajtkockákat is eszem, fogpiszkálóval, és körözöttet.

Merengek, és ez nem optimista. Nem lesz béke. A közegen, hogy milyen lett és miért, mit mutattak meg az emberek önmagukról, gondolkodásukról, rejtett motivációikról. A politikai közeg, az áradók (semleges szavakat használok, nem fogom őket olcsón gúnyolni, képeket, méheket szerkesztgetni, lájkolni, mert olcsó) – és az én sajátom: anyukák, ismerősök. Rengetegen voltak, jártak is az otthonomban. Most meg… van, aki MEGŐRÜLT. Miért van az, hogy ennyire nem veszik észre az igazságtalanságot, a talmit, ráharapnak a hangzatos, de teljesen üres eszmékre? Mit kéne gondolnom róluk, ha ők erre ráharaptak, márpedig nem az idegen lelketlenekre gondolok. Ezek az én sajátjaim, akik mondjuk a Facebookon látták, hogy most én vagyok az ellenség, és akkor ők is odakommenteltek egy szemetet, hogy egyszer edzett velem (én vittem), meg léjkolta a hazugságot, meg kibeszélt aljaskodva a hordozós anyatárs (fejezetek abból, miért utáltam meg a waldorfot), vagy nem látták, de idegenkednek, jelzik is, úgy, hogy semmi konfliktusunk nem volt, és én nem is emlékeztem rájuk. És igen, megdöbbenek, mert annyi mindennel lehet Ezt A Rezsimet támadni – de Budáról az ADÓKEDVEZMÉNYT? Mások megélhetését? Hogy az gonosz, mert Fidesz? Tudom, írtam ezt már párszor. Nők egyenértékéről lamentálni mások kontójára? És minden nyomor és emberi tragédia jó lesz kampánycélra?

Az empátia: amikor látom ezt a mintázatot, ami engem is sújtott, az igazságtalanságot. Erős érzés. És akkor érzem, hogy nem vagyok egyedül. És pont azok az emberek esnek a Kutyáknak, akik engem is aláztak! És ugyanolyan igazságtalanok, torz a mércéjük. Sok irigység is van.

Hogy itt mi ömlött ki emberekből! Vigyorgó fejek érvekre, nem szégyellik. Ők pofáznak folyton bántalmazásról. Mindig bennük volt ez? Most keletkezett? Mi ez? Miért nincsenek gondolataik?

Nemrég közel mentem emberekhez: kollégák közé jártam, amikor pár hónapig nem csak szövegekkel dolgoztam. Az élmény markáns volt, nem írok részleteket, de nagyon kemény. Soha többé nem akarom tudni, mi lakik igazán másokban. Elég, hogy kérek hat citromot, köszönöm. Vagy: itt a kézirat. Nem szabad közel menni, nem szabad, hogy kiderüljön, egy kicsit is éles helyzetben milyenek. 2024 tavaszát, nyarát azóta sem hiszem el.

Csakhogy a Facebook megnyitja az agyakat, és megint hüledezem. Irracionális, döbbenet. De a netet ott lehet hagyni, vár a fényes erdő. Viszont: ezt a szakadékot, ami nem közöttünk van, hanem belezuhantak, be lehet temetni? Nem lehet. Velük együtt…?

Amikor önszenttéavatva írják ki azt, ami nem is létezik. És nem veszik észre a lényeget.

Kiélezik, hogy nem értékesebb ember az, aki szül – egyedülállónő-kultusz, a halál kultúrája, és az anyák teljesítményének, vállalásainak nyilvános számon kéregetése, megítélése, mocskolása. Morálisan zsarolgatnak. Ez nem feminizmus, ez aljasság. S ha már itt tartunk: de, szerintem jellemformáló, érlelő élmény az anyaság, a vállalt, az igazi, több lesz általa mindenki, és kevesebben maradnak önzők, felszínesek, éretlenek azok közül, akik szülővé váltak (és nem léptek le és nem csak segélyeket akarnak a gyerekre hivatkozva stb. tudom, mindig ezzel jönnek) (az se rosszabb, mint alkoholban-drogban fetrengve csak fogyasztani, például). Mondjuk én sok évtizedig nem láttam igazi lecsúszás, drámát, nélkülözést, elmebajt. De nem is ők írják a habos mondatokat.

A túltolt moralizálás, a folyamatos pánik, a netes túljelentét, aszégyenítőkampányok sokakat elidegenítettek. Látták, hogy ez a közeg mire képes, miket kevernek a “közéletbe” (saját elégtelenség, indulatok), és úgy vannak vele, hogy feldughatjátok akárhová a rendszerváltásotokat. És az árulók, akik a hősök! És az utolsó pillanatban kiugrottak dicsőítése!

*

Jelen életemben minek örülök?

Nem úgy, mint egy vetélkedőn, hogy mire jár a pont. Hanem arra válaszul, ahogy a 22 vagy 30 éves énem szorongott, mi lesz vele, hogy alakul az élete. Magányos lesz-e, nyomorog-e, beteg gyerekkel küszködik-e, mit jelent majd az öröm, ki szeret, milyen kapcsolatom lesz, kiégek-e tanárként. Mert úgy nőttem fel, hogy kiabáltak rám, hogy nem vagyok értékes, nem számítok, mert lány vagyok, és örüljek, ha nem basztatnak épp.

Felfedeztem és lassan profizmussá tettem az agyamban a képességet, amelynek révén munkám van, és gondosan ápolom. Az ápolást és az agyam e részével való munkákat is élvezem, könnyen megy. Régen nem voltam ennek tudatában. Negyvenes, értelmes, diplomás emberek keresnek reményvesztetten munkát.

Az a hajlamom erős (irányít), hogy mindennek örülök, és erre valahogy plusz mosolyog az Isten. Életöröm és erre összpontosító alapbeállítottság.

Stabil, szerető kapcsolat, amelyben mindketten szeretjük a közepesen vad elemeket (semmi extrém, budai vagy osztrák hegyek) és ugyanannyira a kiállítást, színházat. Alapja a teljes vállalás. Nincs vita apróságokon. Nem rójuk fel egymásnak, ha film, kaja, program nem volt fényes. Önként, jó ízléssel vásárol jegyeket az emberem. Nincs kicsinyesség, függés, féltékenykedés, senki nem hívogatja a másikat, hogy hol van már, nincs szívecske, “bújás”, giccsek. Rengeteget beszélgetünk, zene, poénok, élvezetesek a négyesben, ötösben zajló programok.

Reggelek hangulata, erdő, kelő nap, megyek valahova.

A gyerekeim, együtt és külön: istenbizonyítékok. És: nem nehéz a kamaszkor, nincs alakoskodás, utálat, ajtócsapkodás, mindenki békén hagyja a másikat. Minimális gondok vannak csak, nem téma.

A futás és az úszás, a sok élmény a futós utazásokról, síelések, lesz mire emlékezni.

Barátok, újabbak és a fontos régiek, csodálatos programok: mozik, futás, színház, kiállítás, úszás, kisrepülőn Tihany felett.

Az úszás külön: barátnőm vett rá 2016-ban, hogy a mellúszást víz alatt is próbáljam, lett úszószemüvegem, azóta is úgy, és már gyors is, igaz, csak pár hossz, nehéz, nem tudok belefeledkezni.

Monotóniatűrés: sok órán át tudok szerkeszteni, írni, figyelni, utánaolvasni. Csodás, meditatív érzés minden hosszú gyaloglás, kardió, úszás és futás. Ringasd el magad. És néha eszembe jut, aki nem fut, nem csinál semmit, de úgy beszél az enyémről, mintha az bárkinek ártana, vagy valami káros függőség lenne. az én beletettem, az az izom, tüdő, mentális erő megvan, visszahozható!

Illy Iperespresso kávé, semmi újhullám meg ízesített izé, sokat jelent ma is.

Ha jön a szar, nem bánom: ezen is túlleszünk, tényleg leszarom (olyan nem jött, amit nem lehet leszarni, hosszú távon igazság van mindig, és ha úgy tűnik, nem, akkor még hosszabb táv kell – a vége az lesz, hogy már csak én élek, és lesz húsz dédunokám), ha a jó jön, annak túlzóan, gyerekesen örülök, EZ AZ!, mindig bizakodó vagyok, az arány pedig 2:98. Azt is számolom, hogy mondjuk 6 óra út végén biztonságban, szeretetben hazaérünk. Vagy hogy nem adtam fel a kis futótávomat. Annyi mindennek lehet örülni!

Egészség. Foglalkozom is vele. A testi jellemzőim, a bőröm, arcom, hajam, arányaim, megtanultam becsülni. Minden kis szépítés olyan, hogy lassan, türelmesen kell, apránként kumulálódik a hatás (bőrminőségjavítás). Jó a fogam, sosem fáj, és szép is, mármint amennyi megvan (15 éves korom óta mínusz egy, tályogos gyökerű hátsó fogat húztak, de most csináltatok pótlást). Szaporodik fogamban az idegen anyag, de semmi fém. Sok év amalgámját (4 db) 2014 júniusára fehérre cseréltettem. Most a körmöm is épp nagyon tetszik:

A sportos cuccaim, a fehér pamutpóló, a pont jó farmer… rendeltem vakon, feketében, eggyel kisebbet, és az is pont jó. A kabátom, fehérneműk, a krémeim. Kissé öregesen váltottam a megszokott, fiataloknak való márka anyamárkájára, ami banyás érzés, de micsoda szérumok és primer…! Sokat megspóroltam azon, hogy olcsó vackot nem, csiricsárét nem, inkább semmit, és most van néhány minőségi darab.

Kisebb ismerősök is. Aki az arcomat kezeli pl. Egy-egy szülő.

Az a sok év, amit betettem az egészségbankba, főleg edzés, anyagcseretréning, vizsgálatok.

Szabadon beosztott idő.

Ahol lakom. Ide születnek újra is, mert tudom, mi a kín, történelmileg is, de nem a decimáló nyomort, ahol nem érték az élet, és azért High Trust még mindig a társadalom. És innen van bejárat a minőségbe is, de legalábbis rálátok, de annyira nem, hogy szégyelljem, egy Laoszban éhínság van. A városismeretem.

A hétköznapjaim hangulata. Bringa, lomb, fogaskerekű. A tanítványok szeretete. Az írás. A kézírás.

Kis, titkos nagyvonalúságok. Egy család, akiknek utalok.

Nem csoda, hogy egy pár kétségbeesett év után már nem merült föl, hogy terápia kell meg “szakember”.

*

Szokták nekem felhívni a figyelmemet arra, amit mindenki tud, csak én nem veszek észre (értsd: “miért nem pusztultál még el, hiszen gyűlöllek”). Csakhogy, és ez fontos különbség: én nem akarok magamnak rosszat. Akik meg itt nemhogy kattintgatnak, de jelszóra kíváncsian, egymásnak infókat küldözgetve kotornak kínos, zsarolásra és megszégyenítésre alkalmas részletek után, kérdezgetik sunyiban, ki mit tud rólam, akik vallatnak, azok meg rosszat akarnak.

*

ez így egymás alatt. a szerző egy prostituált (és erre büszke, de erről sokat hazudik), eltartják, nem tanult semmit, zenetévék nevelték, gyereke nincs, EGÉSZ NAP, MINDEB NAP csak fórumozik, twitterezik, game, Netflix, szexiskedés, gumicukor, soha nem olvasott, semmi kultúra nem érdekli, nem főz, nem takarít:

meg tudod mondani, MIÉRT VAGY ITT? Miért figyeled az írásaimat, képeimet, mindent, minden nap úgy, hogy semmi átfedés nincs a világainkban, engem nem érdekel, amivel te foglalkozol, téged nem érdekel könyv, gyerek, színház, sport?

Azt tudjátok-e hányan végignézték ezt, Angélát, Villőt, Tamást, fórumot? Tudják a sztorit. Nem etetitek meg velük, hogy én rohantam mások után, én figyeltem őket, és ez a bűnöm. És: névtelenül? És: ESZE DÓRA???

Csak a naivitás a bűnöm.

*

Mit jelent a “merit” a meritokráciában. Érdem. Tehetség, érdemesség, erénytörekvés. Tulajdonságok. Én így emlegettem, erre gondolok. A szorgalom is erény, a szenvedély is erény, minden, ami csillog. A pénz, az nem, az csak eredmény lehet, de nem az a lényeg, hanem hogy kit preferál, kit jutalmaz az a működésmód, ami az életemet meghatározza.

Ha az ember érzi, hogy jó, éspedig hiánypótlóan jó, amit tud, az agya értékes, akkor lesz mindig munkája. Olyan, hogy ő mond időt, árat.

Én a gazdasági részét utálom, idegen a céges könyöklés, szerintem a verseny gyilkos, de mások viselkedése nem érdekel. Csak annyit jelent, hogy nem kell szégyellni, ha jó az ember valamiben, ha nem küzd hátránnyal, ha “szerencsés” vagy ha keményen dolgozik (erre is van sirám: “mert ő megteheti, én is dolgoztam volna keményen” stb.). Azért kezdtek fehéremberezni, privilégiumozni, hogy hátránnyal hivalkodhassanak, sajnáltathassák magukat és így, gonosznak nevezve azt, aki tehetséges, ügyes, surranópályán előzzék meg. Ableism, elitism, a globális dél és kelet dédelgetése, áldozatkultusz, elnyomottségkultusz, ez mind erre van. Vagy (Gettónapló) a közösséget terrorizálni és elnézést várni a nyomorúságra hivatkozva. ez számít, nem az, hogy kit ismersz, ki az apád.

Negyvenes diplomások kétségbeesetten keresnek munkát.

(Fantasztikus amúgy, mennyire kétségbeesetten nekem akarják bizonygatni érdemeiket, vagyonukat, karrierjüket, értelmes munkájukat, sportolásukat emberek, akik szerint én semmire nem vittem, csúnya, buta és jelentéktelen vagyok, a sportom nem ér semmit. E-maileket írnak erről!)

A mai (ápr. 8-9.), sok emberrel folytatott kommentvaáltások igen tanulságosak. Ahogy szoktam, gyűjtöttem az alanyokat és a parádés mondatokat, felhasználom, nagyító alatt csodálom, mint különös bogarak szárnyait. Vagy az aljasság, ahogy a Yess mémmé vált, érdekes az is. Rég beszéltem ilyen sok emberrel. A Képződmény mérhetetlen agressziót, gőgöt, felszínességet és érzelgősséget gerjesztett és eresztett ki amúgy is sérült, hibást kereső emberekből, ez az egész közhangulat most még a járványnál is ijesztőbb. Körülbelül meg akarnak embereket ölni, Schiffer mondja, hogy a levadászták Gréczy Zsolt gyerekeit, hogy lépjen vissza az apjuk (!), Kovács Gergelyt kb. szentté kéne avatni, és a saját szavazói alázzák olyan szavakkal, hogy beléd fagy a szar, pedig én nem vagyok érzékeny, és az egész csakis a hülyepicsa miatt, aki szintén ott vonaglott hiún az ősidőkben, a szeme nem sül ki…? Közben ment a sipítás a képződmény szón, hogy DEHUMANIZÁL. Paródia. Ja, és jópashee, a másik ribi ezt így leírta. Szépség és szörnyeteg, utóbbi volna Varga Judit. Tanult nő, nem csak szép, ez nem véletlen. Huhh. Mondjuk a sztori lényege, hogy szerelmesek egymásba (jellemalapon, akinek csak az van), na, mindegy.

Nem csak a ribik. Döbbenet belegondolni, hogy jó ügyekért vonuló, velem mindig kedves nők tulajdonképpen azt szeretnék, azaz nem bánnák, de ez ugyanaz, hogy nekem se legyen olcsó a gáz, ne járjon adókedvezmény, se 13. és 14. havi nyugdíj. Mert Fidesz, ugye, és az gonosz. Törnek-zúznak most ők is. Persze nem én vagyok a lényeg, sőt, családok százezrei tengődnek, de ne legyen nekik se. És ezt egészen nyíltan. Leszarják. (Ezt följebb árnyalom.) Az a morális, aki nem örül, ha végre egy kicsit könnyebb, hanem ezt durcásan elutasítja, és (mert) életidegen luxuseszmék jelszavait hajtogatja (nincs szabadság, nemváltás, menstruációs szegénység, melegházasság, ADHD). Meg minden szenvedésre lecsap, hogy kampánycélra használhassa! Szivacsosak az agyak.

Amúgy a konfliktusaim (vagy mik ezek, pengevillanások kommentekben) 98 százaléka abból fakad, hogy nem tudnak magyarul, de tényleg, szavakat, mondatokat, kontextust nem értenek, nem is tesznek semmilyen erőfeszítést, hogy értsék, de fölényeskednek. És hogy végtelenül felszínesek, fel vannak hergelve. Ez NEM Orbán bűne, ezt szítják, ez fölényeskedés, bosszú, önmagáért való, ostoba és gonosz. Begőzöltek emberek, komoly pszichózis van, nem hiszem, hogy hamar kiheverik, ez tartós kár.

*

Nem képzelem magam zenésznek, és nem is akarok igazán jó lenni (persze ettől még megtörténhet!). A furulyám főleg trollkodás, másrészt gyerekkori érzetek felidézésére alkalmas, és főleg remek kognitív edzés (lájtos kardió). Ahogy a kézírás napi gyakorlása, a Pap Vendelnek nincsen orra…, az Internacionálé vagy A mormotás fiú dalának elsipítása hallás alapján, szolmizációval vagy anélkül eltalálni a hangokat öröm az agynak. De ez a zenével olyan viszonyban van, mint a Füles Skandi fejtése Murakami Haruki regényeivel.

*

Drága Julis! Micsoda ösztrogénözön, már terhes voltam a harmadikkal.

A blogon szinte kizárólag olyan fotók vannak, amelyek telefonnal készültek, beállítás, előkészület, tudás, trükközés és utómunka nélkül. Nekem ez idegen. Van néhány profi felvétel, 2013-ból még olyan is, ahol a fotózás céljából belőtték a hajamat loknikba, de általában rejtőzködött a fotós, és lekapta, amiket csináltam, a bogszületésnapokon is. Így is van jó pár, kifejezetten előnyös fotóm, de ez véletlen, és engem az se zavar, ha nem előnyös, nem szégyellem a fotóimat, nem tetszeni akarok, főleg ne ebben a szexuális értelemben.

*

Ja, nem dacból. Nem az van, hogy én figyelem az “ellenségeimet”, mondjuk Mérő Verűát vagy PNÉ-t, és ha ők “rendszert akarnak váltani” (milyen hülye szóhasználat ez is, meg AZ UNIÓS PÉNZEK HAZAHOZÁSA), akkor én dafke nem. Az van, hogy ezek az emberek selejtek, emberileg, agyilag is, épp ezért álltak be a lejáratásomba, nem bírták elviselni, hogy egyetlen nő háromezer követővel és hétszáznyolcvan feliratkozóval nem dől be a divatos szólamaiknak. Sehol nem volt Tisza, és ezek az emberek aljaskodtak, képmutatókat sztároltak, jogvédősödtek, de nőket és babákat gyaláztak, fel sem fogott, de bezzegelve hangoztatott eszmékkel feltűnősködtek, önimádtak, cirkuszoltak, szövetkeztek, engem hajszoltak. Tán nem véletlen, hogy egész más a politikai ízlésem, értékrendem, rábeszélhetőségem. Sok jó ismerős érvein, belehergelhetőségén is el vagyok képedve. SZAVAZZ A KICSIRE!

*

Most leírom, mert ez mindig előkerül, hogy mi a baj a szemüveggel.

A szemüveg egy gyógyászati segédeszköz, komoly betegség (fogyatékosság) miatt hordjuk. Nem egészen random az, hogy akinek gyerekként volt, azt csúfolták: tényleg béna és tényleg stréber-indikátor. Sportra (síelésre, fejenállásra), csókolózásra és sok mindenre alkalmatlan, zsíros, párásodik, elvész, összetörik.

Ma az a trend, hogy a nők elkezdenek öregedni, vagy csak nem tetszik nekik a saját tükörképük, és ilyen elrettentő, óriási, vastag, színes, “divatos” kereteket tesznek fel, ami eltakarja a fél arcukat. Van, aki dioptria nélkülit hord.

Az a bajom, hogy nem az arcuk látszik. Színésznőknél ez különösen zavar. Eltűnik az arcuk, más a szemük, kisebb vagy nagyobb.

És megint a cukrozás: mint az ADHD-t, a kövérséget, a traumát és a rákot, el kell adni a rövidlátást is valami izgalmas, menő, divatos dolognak.

Én erős rövidlátó vagyok, nem azért írom. De soha nem hangsúlyoznám ki magamon. Ha mégis, elfogadnám, hogy van olyan, akinek ez nem tetszik, és nem hápognék, hogy de hát az enyém gyönyörű és divatos.

itthoni ábrázatom, a sértődött ADHD-sokat vigasztalandó vettem fel ezt a pizsamát

*

Ezek egyszerű dolgok: ha szerinted úgy jó (szabad, érdemes) futni, fogyni, táplálkozni, edzeni, vélekedni, ADHD-ról szövegelni, szemüveget hordani, öregedni, arcot kezel tenni vagy hagyni “természetesnek”, tedd azt (kis bonyodalom, hogy ezek egy része pénzkérdés is). Eddig is azt tetted (kivéve azok, akik egyáltalán nem futottak, edzettek soha). De az én véleményemet fegyelmezgetni…? Én is azt teszem. Amiért megakadsz rajta: nekem blogom van, ezt csinálom régóta, ez a munkám, van egy népes tagságom, igény is van rá, és téged ÉRDEKEL. Ahhoz viszonyítod a saját véleményed, amit írok. Részemről a megtiszteltetés, de egy kicsit túlzás ennyire egyvalakire feszülni.

*

Bírom ezt a szelektív erkölcsöt. Ismerőseim és netes népek folyamatosan a jóságról papolnak: kedvességmozgalom, ne legyen kirekesztés, bátorság kell, fogadhassanak örökbe a melegek, mert az árvaházban (stb.), tiszta közélet legyen, oktatás, egészségügy emlegetése jóságpontokért (minden a Fidesz bűne, orvosok, önsorsrontó b betegek, tanárok, szülők ebben tök ártatlanok), javítós bűnözőkről: “mindent felülír, hogy gyerek” (nem), meg persze elítélik a szavazatvásárlást. Eközben tömegek éltek életvitelszerű adócsalásban, színlelt vállalkozóként (KATA) voltak foglalkoztatottak (és kerestek sokkal többet, megúszva a közterheket), majd amikor ezt az üzelmet, mivel tarthatatlanná vált, leállították, hatalmas hőbörgéssel panaszolták, és ebből is erkölcsi kérdést csináltak, ők a Jók. Mindig ők a Jók. Engem néztek hülyének, hogy számlát adtam (amint lett családi adókedvezmény, mindegy volt, én gyakorlatilag nem adózom azóta. Szülj te is, ha ez zavar).

Ilyen színvonal, “az nem család?”:

Hápogtok, hogy így a gyülekezési jog, úgy a melegek, gyermekvédelem, Esterházyt idézitek a gyűlöletről, “nem szóltam, mert nem voltam szocdem” és társai… szenteskedtek, de soha nem álltatok ki olyanért, akit ismertetek és a szemetek láttára járattak le, és tudtátok, hogy hazugság. Korábban mindent és bármit elfogadtatok, hatalmas barátság volt, ti is pont mint én (edzés, ketó, gyerekkor, kultúra), de jó minden… Egy kurva szavatok nem volt, annyira rettegtetek, hogy majd titeket is kicancelelnek, pedig csak meglegyintett a szele. Sodródtok, ez a helyzet. Ragyogó elmék is. Nézitek, mi éri meg, saját véleményetek nincs. Most a Tiszába sodródtok. A legviccesebb, hogy veletek kifizettetik az áradást: mörcs, ingyenmunka, rendszerváltó kártya… MIÉRT NEM A KUTYÁKRA? És már 2018-ban? vagy miért nem a Momentumra? Bárkire, csak erre a szánadékra ne? Hova lett a baloldaliságotok?

Emberek, akik befogott orral szavaznak a Tiszára, és mindig jelzik, ők se komálják, mert érzik, hogy kínos, objektív elemzések, távolságtartás, semmi “The Man”. De ugye nincs más… miért nem szavaztatok így a Kutyapártra (Kovács Gergely egy kiköpött ÁLLAMFÉRFI ehhez a bohóchoz képest!), vagy akár a Momentumra? Azok még EU-pártiak is voltak, műveltek, jópofák, semmi pántlika és nőbántalmazás. És az orrotokat se kellett volna befogni! Lehetnének valós parlamenti tényezők!

Aki a szavazatvásárlást elítéli, és lát ilyet, tegyen feljelentést. Én is elítélem, és én mondtam, hogy soha, semmiért nem adom el az enyémet, és nem is értem a kérdést, mert elteszem a krumplit, aztán bemegyek a fülkébe, egyedül vagyok, az az enyém, és nem, nem fotózom le. Ha azt mondjátok, van, akit erre kényszerítenek, meg láncszavazásra, akkor ti arról beszéltek, hogy nincs rendben az általános választójog, cenzus kéne, mert a nyomorult iskolázatlanokat bármire rá lehet venni, és vették is mindig. És azért is, mert nekik mindegy, hova ikszelnek. de ha valaki kistelepülésen él, csóró és beteg, és tűzifára se telik, azt meg a közel s távol, mindenhol fideszes önkormányzat osztja, akkor vajon bölcs döntés-e “hangosan lenni ellenzékinek”? Norvégiában nyugodtan, de én sejtem, hogy itt ilyen Láng D. Attila-típusú semmirekellőkről van szó, akik egész nap a neten mocskolódnak.

A szavazatától függetlenül is.

Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,

aki alattomos.

Sem népet, amely retteg, hogyha választ,

szemét lesütve fontol sanda választ

és vidul, ha toroz.

március 25. Ma futás közben 175-ös bpm-es rnb-t hallgattam, aztán bringán (mentem ma vagy harminc kilométert) old school black gospelt. Gyakran háromnegyedes, ami üdítő a sok négynegyed után. Gyerekek, ez olyan műfaj, besírtok. Előadóink elmesélik, hogy

ők igenis büszkék arra, hogy Missisippiből valók, mert az ugyan lent van és egy lyuk, de ő erre mindig visszakérdez, hogy ugye, tudod, milyen lyuk van rajtad is lent (templomban) ,

itt nem volt mindig szabad dicsérni az Urat,

az Úr nem szól hozzá egy ideje, elnémult, mert ő nem akarja meghallani a szavát, mert Josh (a csávója) elment, és azóta nem (szomorú gospel), de most újra akarja,

a mennyország, az király lesz, folyton buli, permanens tánc és zene, nem lesz betegség, halál, árulás, éhség, “have a good time”,

egy vasárnap délelőtt épp otthon volt, a bűnei zavarták, és felhívta az anyját, aki mondta neki, hogy te figyelj, Michael, mondok én neked valamit, de ezt jól jegyezd meg, és elmondta, és ő pedig jól megjegyezte, és azóta neki megváltozott az élete (nem mondja el, mit mondott anyu), szeretlek, Mama!

ő a legidősebb unokája egy papnak, és mindig segített neki vasárnap, és mondták neki, hogy yő még túl fiatal, és közelebb, közelebb, közelebb az Úrhoz,

él az Úr és mindent kifizetett, minden bűnt eltörölt,

van Atya, Fiú és Szent Szellem (Holy Ghostnak mondja), és a Fiú minden, Atya, Fiú és Szent Szellem is (én is összezavarodtam, egy tanár ismerősöm jut eszembe, aki pöttyöket osztogat, öt piros pötty egy kék pötty, öt kék pedig egy piros, és gyűjtik, mint az állat!)

március 20.

Ma van a diadal napja: az ideiglenes rangosorok közzététele, a tanítványaim némelyike már megkönnyebbült, tuti bent vannak egy vagy két vágyott suliban (és ők döntenek). Gratulálok!

jog

Szerda, péntek: perek, bíróság. Nem nyomasztó, hanem felvillanyzó. Nyerőben vagyunk!

a test nem hazudik, a lélek még kevésbé: az is ember, aki cinikusnak, fölényesnek tűnik

Több ismert eset van: pornós nők a tevékenységüket kezdetben élvezetesnek, megerősödésnek mutatták be, később azonban drámai módon összeomlottak, és nyilvánosan leleplezték le a borzalmakat: kényszer, fizikai/pszichés erőszak, trauma, drogok, ártalmak, mentális és testi betegségek, öngyilkossági gondolatok.

Néhány példa, főleg expornósok, akik szervezetek által is megnyilatkoztak:

• Shelley Lubben (a Pink Cross Foundation alapítója): sztár volt a 80-90-es években, promózta a “szabad” életet, majd kilépve könyvet írt és interjúkban vallotta be: drogfüggővé vált, STD-kkel fertőződött, érzelmileg tönkrement, és az ipart “destruktív, bántalmazó, betegségfertőzött pokolnak” nevezte. Sok egykori társával együtt segített másoknak kiszállni.
• Mia Khalifa 2014–15-ben gyorsan sztár lett, eleinte lazán beszélt róla. Később podcastokban (Diary of a CEO) sírva mondta el: kihasználták, nyomást gyakoroltak rá, megbánta. Az egész ipar “traumagyártó gép”, a beleegyezés pedig illúzió.
• Lana Rhoades rendkívül népszerű volt, sok interjúban “szabad választás”-ként mutatta be a teste áruba bocsátását. a 2020-as években interjúkban összeomlott: 19-20 évesen kihasználták, nyomás alatt erőszakos jeleneteket csinált. Depresszió, PTSD következett. Most aktivistaként ismert, az ipart mérgezőnek tartja.
• Jan Meza / Jan Villarubianayaként kezdte anyagi okokból, eleinte elviselte, majd később interjúkban mondta el, hogy kényszerítették nem egyeztetett jelenetekre, gyereke elvitelével fenyegették. Traumáról, alkoholizmusról is beszámolt. Most másokat segít kiszállni, könyveket ír a károkról.
• Brittni De La Mora (Brittni Ruiz) ballásos háttérből jött, promózta a pornózást, majd elmesélte, hogy nem tudott kiszállni, trauma érte. Ma pornóellenes aktivista.
• Alexa Milano, Jersey Jaxin, Eden Alexander arról számoltak be, hogy eleinte “kemény, de izgi” jeleneteket csináltak, később jött az arcba verés, ostorozás, maradandó hegek, “soha nem vertek meg ennyire”.

És hányan hallgatnak félelemből, vagy haltak bele, károsodtak, butultak el drogoktól, pszichiátriai állapotaik vannak! Prostituáltaknál hasonló a helyzet. Soha nincs szó arról, ő mit élvezne, neki mi a vágya, vonzó-e a partner. Sok ausztrál vagy amerikai túlélő eleinte szabad választásként védte az iparágat, majd kilépve emberi jogi visszaélésekről, erőszakról, pénzéhes kerítőkről, szobáztatókról beszélnek (Magyarországon bűncselekmény a prostitúció elősegítése). E szervezetekben (Pink Cross, Exodus Cry, Fight the New Drug) a beszámolók konzisztensek: trauma áll a belépés hátterében, és a csillogó maszk le4hullása után törvényszerű az összeomlás.

Rachel Moran ír túlélő és aktivista, 15 éves korától 22 éves koráig utcán és bordélyokban volt prostituált, miután hajléktalanná vált diszfunkcionális családjából menekülve (pszichiátriai beteg szülők, állami gondozás). A prostitúcióval való szakítása után megrendítő vallomásaiban leplezte le a borzalmakat. Legfontosabb munkája a Paid For: My Journey Through Prostitution (2013, amerikai kiadás 2015, magyarra 2019-ben fordítottuk, én szerkesztettem) című memoárja, amelyben részletezi, hogy a szakma nem választás, hanem kényszer (pénzszűke, hajléktalanság, manipulatív strici, aki szerető partnernek hazudja magát). Azt is állítja, hogy minden aktus erőszak. Nincs valódi beleegyezés, mert a pénz megfosztja a nőt a nemet mondás jogától – szerinte prostitúció nem más, mint szexuális erőszak, abúzus. Fizikai/pszichés borzalmakról, folyamatos megaláztatásról, erőszakról, drogfüggőségről, depresszióról, öngyilkossági gondolatokról, testidegenségről ír: “elvesztettem magam”. Minden prostituált, akit ismert, ki akart szállni; a “happy hooker”, “örömlány” hazug mítosz. Kritizálja a “szexmunkás” narratívát: nem “empowering”, hanem kizsákmányolás.

Kimenekülése után, 22 évesen tanulni kezdett, újságíró és aktivista lett: megalapította a SPACE Internationalt (Survivors of Prostitution – Abuse Calling for Enlightenment), amely túlélőket egyesít, és a Nordic/Equality Modelt (a vásárlók büntetése, a szolgáltatók dekriminalizálása) népszerűsíti világszerte. Interjúi (MSNBC, Chris Hedges, RTÉ, YouTube) miatt az ipar védelmezői és haszonélvezői támadták, de nem ingott meg. A könyvét Jane Fonda, Jimmy Carter, Gloria Steinem is támogatta.

burok

50 éves koromra, vagyis kicsivel már előtte eljutottam oda, hogy sértetlen a burkom, az énem biztonságos, kényelmes. Soha nem akadok ki, senki nem tud megsérteni, kiakasztani. Nyilván elüthet egy autó tíz perc múlva, elkaphatom az ebolát, fúrhatnak, de az emberi kapcsolataimban nincsen aknamező. Nem élem meg tragédiának egyik nagy párt győzelmét sem: mindig kicsire szavaztam, és mindenképp az maradok, aki vagyok. Tudom, mit kell tennem, minek mi az ára, mi a reális az én helyzetemben, és semmire nem vágyom, ami nem reális, nem érzem, hogy lemaradtam volna bármiről. Hétszám csak olyan emberekkel beszélek, olyanokkal ülök le fél vagy két órára, akikkel élvezzük egymás társaságát és kölcsönösen becsüljük egymást. Soha nem unatkozom, nincsenek nemszeretem programok az életemben. Mindenki jól van körülöttem. Gyakorlom és élvezem a nagyvonalúságot. Tudom, mi a célom, és ha épp nem vagyok annyira fegyelmezett, az is belefér. Soha nem panaszkodom olyasmi miatt, amit magamnak vállaltam, de nem sikerült vagy nem élvezem annyira, mert akkor nem akarom eléggé, nem annyira fontos, nem is jó. És amit a sors mért rám, az ellen sem: az életidő, a pénz is annyi, amennyi, nincs okom panaszkodni, mert folyamatosan azt érzem, hogy vigyáz rám valaki, segít. Egyedül is, a szeretteimmel is remekül érzem magam. Méla, enyhe sajnálatot érzek, meg hitetlenkedem, és gyakran röhögünk embereken, de az én életemet nem tudják befolyásolni, hangulatomat elrontani. Halványan emlékszem arra az időszakra, amikor még féltem a jövőtől, az öregedéstől, kétségbe voltam esve. Hogy eltűnt minden! Megértettem, miért csinálják, akik csinálják, és mennyire szánandók, milyen szar az életük.

más formátum nem jön szóba? nincs kedvem olvasni, tetszene amúgy, de hosszú

Akkor haladj tovább arra: a teljes elbutulásba, a maximum nyolc másodperces figyelemterjedelem felé, az egyre durvább, igénytelenebb ingerek irányába, mert az való neked. Csak az OLVASSA: tehát szöveg. Kéthavonta lesz (van) hangjegyzet. Én író vagyok, tizennégy éve írom ezt a blogot. A szövegekhez értek, és nem kívánok az új világban, a trendekben részt venni, emberek figyelmét tovább rombolni, kinézetre időt, energiát fordítani. Már így is túl sok az önjelölt. A blogon továbbra is bonyolult és hosszú, 1500-2000, akár 3000-5000 szavas írások lesznek. A jelenlegi 494 tagnak és a z erre tévedőknek szól, annak, aki ezt szereti, még mindig, makacsul, konzervatívan.

ajánlj színházat, ami még műsoron van! elvinném a szerelmemet/gyerekemet

Ez pont a fejemben van, mert a diákjaimnak ajánlottam télen színházlátogatást, hogy legyen igényes témájuk a szóbelin, élményük, nehogy béna streamingtartalmakat mondjanak, ha az érdeklődésükről van szó (olyan sulikba jelentkeztek, ahol előny, ha intellektuálisak). Aki elment, annak bejött, és még élvezték is!

Csak fejből: Liliomfi, Az üvegcipő (gyorsan, leveszik!) (Víg), Az ajtó (Örkény), Hedda Gabler, némacsend, Extázis, Radical Relax, EMBTRAG, Nyílt tárgyalás (Katona), 2031, A zseni (Kamra), ezek, sajnos, drágák.

Én megnézem még egyszer a Bodót (Az ember, aki…).

Olcsóbbak: Prudencia Hart… (Stúdió K., nem lehet rám jegyet kapni, de írj nekik szívhez szóló e-mailt, úgy sikerülhet), Roletti, Egy őrült naplója (Jurányi), az újra műsorra tett Cyrano (Budaörs). Antigoné (Stúdió K.), Stuart Mária (ugyanott). Rühes kutya (Trafó).

Javaslom, ne halogassátok. Az üvegcipőt le fogják venni.

Van komoly versed is?

Amit kitettem, egy tizenhét évesen írt Kassák-paródia volt. Ahhoz képet, hogy 10-17 éves koromban írtam pár verset, nem annyira rosszak, használok is belőlük kamaszlány-ábrázoláshoz. De nekem a próza az erősségem.

Most is tanítasz?

Véget ért az idei bajnokság, kikelt egy fészekalj. Tizennégyen felvételiztek, vannak komoly sikertörténetek. Maradtak a hosszabb távúak és jöttek újak is, hatan vannak, heti három nap. Most szövegekkel dolgozom többet, marad időm és energiám olvasni, edzeni.

Mi az a sűrű nyelvtan?

A szinte matekos rendszerű, valódi leíró nyelvtan: fonetika, szóelemek, szófajok, mondatelemzés. Híg nyelvtan: kommunikáció, nyelvi “illemtan”, frazeológia, helyesírás, szövegértés. Mindkét fajtára vannak feladatok, utóbbiak kis intelligenciával, némi gyakorlással fejleszthetők, a sűrűeknél viszont nem mindegy, a tanár pontosan tudja-e, mi az a birtoktöbbesítő jel, vagy érti és megérteti-e rag és jel különbségét, a kell, lehet, szabad állítmányú mondatokat, a részeshatározót, a segédigéket stb.

Milyen gyakorlatokat lehet végezni a szaunában?

Hanyatt fekve lábemelgetést, ebből négyszer huszonötöt szoktam. Állva, padnak támaszkodva hátra lábemelgetést farból, 2×50.

A pelmenyi belefér a ketogénbe?

Nem. Semmi nem fér bele, amiben liszt van.

Miért nem ketózol?

Kb. 2020 óta nem ketózom. Az egy nagyon tudatos, szinte szerzetesi életforma volt, éles figyelmet és előkészületet igényelt, forgatáson, utazáson nem tudtam megoldani és bele is fáradtam. Ha nagy lenne a tét, akkor csakis ezt, újra, legalábbis drasztikus szénhidrátcsökkentést vetnék be.

Az újrakezdéshez újra le kéne jönni a cukorról, ami nehéz.

Jelenleg annyi a szempontom, hogy valódi ételek, piacon is elérhető zöldség, marha, hal, csirke, házi szalámi, kolbász, gomba, tojás, magas zsírú tejtermék, olajos magvak, rizs, krumpli legyen a fő vonal, és a döntésekbe bele kell kalkulálnom a családtagjaimat is. Lehetőleg kerülöm a gyorskaját, porokat, kutyulmányokat, olcsó snacket. Nem változott az álláspontom a szénhidrátról. Edzés előttre és közvetlen edzés utánra időzítem, akkor nem olyan lesújtó a kár (ma a hosszú futás előtt ettem négy gombóc fagyit). Az elveim ugyanazok, az életem változott meg és kognitív disszonanciában élek, amit meg kell tanulnom elviselni (az is lehetne, hogy semmilyen elvem nincs arról, mitől jó az élet. És olyan is van, aki nem tanulta meg elviselni, hanem erőlteti, hogy de igenis az a helyes, amit ő épp csinál, vagy hamis tudatban él, vagy szektás lesz, lásd a vegánokat).

sport régen és most

A dinamikus mozdulatok, ugrások (ugrókötél, kirobbanó mozdulatok) hiányoznak most. Sokat romlott a hajlékonyságom, és nehéz vagyok. De nem hagyom annyiban, nem oldhatom meg lassú futással, úszással, bringával, csupa állóképességi edzéssel, mert ez vezet a merevedéshez, a lelassuláshoz, az alapanyagcsere csökkenéséhez: a dinamikus rostok elsorvadnak. Annak ellenére is, hogy nehéz súlyokkal edzek és így is igen aktív vagyok.

szabadulószoba

A múltkor számon kért egy facebookos kommentelő, hogy én miért nevezem a szabadulószobát gyenge színvonalnak, megúszásnak, amely, mint ilyen, engem sosem érdekelt, ezért sem lehettem az, akiről a sztori szólt Mérő Veránál (azt a csajt előbb figyelmeztettem, aztán feljelentettem). Hogy ez sértő, írja a kommentelő, mert ő szereti, és kérdi, általában tartom-e rossznak.

Hűha.

A megúszás azt jelenti, hogy gyenge minőségű, spórolós a játékot szervező “vállalkozás”, ez kiderül a hirdetéseikből, a körútszerte látható felirataikból is és annak a vádaskodó csajnak a vendégellenes, kekec, gyűlölködő viselkedéséből, önelégültségéből is. Az, hogy sértetten kérdezheti meg valaki, én általában minősítem-e a szabadulószobát (olyasvalaki, aki odajött az oldalamra), újkeletű egoizmus és döbbenetes felelősségáttolás. Ha neked értékrendi kérdés és ügy, hogy SZERETED A SZABADULÓSZOBÁT, akkor te védd meg, legyenek érveid. Majd a Föld nyolcmilliárd lakója a lábad elé járul és elnézést kér, megmagyarázza neked, hogy mást szeret, máshogy él, ne haragudj…

hogy kell regényt írni?

Én ezt nem tanultam, én sokat olvastam a kritikus koromban, amikor az ember irodalmi (olvasó ÉS alkotó) lény lesz. Én így látom a világot, íródik bennem, ez nem utólagos tanulás. Folyamatosan gyűjtöm a történeteket, karaktereket, mondatokat, amelyeket részben kézzel, részben egy kaotikus doc fájlba írok. Meg akarom fosztani a szövegtömeget mindattól, ami didaktikus, látványosan terápiás jellegű, ami nem elég irodalmi vagy nem működik. Sok éve a fejemben megszültetett egy történet: karakterek, sorsok, viszonyulások, egy komplett, bonyolult történet. Egy nő elmesél egy történetet utólag, aminek ő is része volt, és van egy másik narrációs szál is, amelyben meg tud nyilvánulni a másik szemszög. Van, aki úgy képzeli, hogy a regényírás elsajátítható, vannak szabályai, meg lehet tanulni: hős, a szereplő ábrázolása, cliffhanger, késleltetés… mint a Véletlenül írtam egy könyvet című, kedves regényben meg az íróakadémiákon (főleg az oktatók képzelik így). Szerintem ez béna, erőltetett, pénzéhes, és én nem is “szabályos” regényt írok. Valami vagy jön (ennek része az is, hogy magamat megtanítom rá, belém ivódik okos, komoly regényekből, hogy mitől regény egy regény), vagy nem jön. Nekem hömpölygő és lüktető az egész belső világ, és a tanfolyamos regényírásokat mesterkélt, széklábfaragós szöveggyártásnak tartom, túlzó ambíciókkal. Az akart, erőből összetákolt regény harmatgyenge, érdektelen. Nem lehet csodálkozni, hogy bevetik az AI-t, aminek művészi szöveg közelében nincsen keresnivalója.

az az újfajta torna bejött?

Igen, nagyon, pedig általában a csoportos, kötött időben zajló edzésektől távol tartom magam. Itt személyes varázs van, rituális együttmozgás ezokamu nélkül, figyelem, hosszan koncentrálok a mozgásra, de kevés a terhelés, ezért több súllyal csinálom. A planken kívül semmit nem érzek nehéznek.

Elromlott az óra?

Úgy tűnik, a szauna miatt. Futópados gyaloglásnál a közepén pár percre extrém magas pulzust mér, és ez megemelte a max pulzusomat, így lenyomta a VO2 max értéket és a teljesítményt is. A max. pulzusom nekem 170 (220 mínusz életkor), kétszáznál rosszul lennék, már százhetvennél sem tudnék telefonálni pl., de tudtam. Ezek 130-150 közötti tevékenységek. Futás közben sosincs ilyen magas pulzus, pedig akkor lihegek, szakad a víz. Futópados sétánál van csak, átvesz valami rezgést talán.

Milyen beavatkozásokat végeztek rajtad?

Kitartóan, lassan, mindig valami aprót, minimálinvazívat már 2020 óta, és ez a kumulatív eredmény. Bőrminőségjavítás: ProfHilo, EJAL40 és Nucleofil skinbooster. Egyik sem térfogattöltés: az árban, hatóanyagban, módszerben is más, és megváltoztatja az arcot. Eltűntek a karikák, árkok a szemem alól, feszesebb és üdébb az arcom, kézfejem, nyakam.

Kinek kell tetszenem? Magamnak. És én nem akartam ráncos lenni, nem érdekel a megcsinált fotó, a sminkes látvány, én otthon, magamnak akarok tetszeni, reggel is, és nem elfedni a hibákat vagy szerkesztgetni a fotót. A kollagénvesztésre, roskadásra, lógásra nem megoldás sem a jáde roller, sem a vörös fény, sem a krémek.

dafke vagy konzervatív?

Nem, eredetileg is viszolyogtam a kamuktól és ennek mindig hangot adtam, a sajéát véleményemet írtam, vagy nem hergelődtem velük (nemváltás, abortusz, lúzer férfihibáztatás, gyerekgyűlölet, “nekem minden jár, jogom van a szerelemhez” feminizmus, buzik mindenek fölé emelése, Orosz Bernadett, Perintfalvi és Bálint Natália stílusa, önimádata). Ez volt az ellentét, én ezeket nem bírom. Most csak az döbbent meg, meddig mennek el a túlzásokban, önzésben, trendkövetésben, érzelmi habosításban, álságos panaszkodásban és MAgyar Péter seggének nyalásában. Röhejesnek tartom Mérő Vera műsorát, hogy ő sír a sztálini típusú propagandafilmen. Azok, akik röhejesek, röhejesek ennyi, ezt nem igazítom senkihez. Emberek és nézetek is, elhűlve figyelem, mi megy. És nem bánom, ha szomorúak lesznek vagy legalábbis nem ennyire vérszomjasak, diadalmasak április 13-án. Szerintem még mindig nem vagyok konzervatív, nem politizálok, nem hangoztatok elveket a közre nézve, tudomásul vettem, hogy ritka az, hogy a valóság számít, már csak narrációk vannak, és azok bődületesek. Kollektív hazugságban élnek emberek, mint amikor megjelent a Combino és mi ndenki mondta, hogy de szar. Amit mondjuk a polgármesternek kéne elintézni, tehát a saját önkormányzatuknak, akit ők választottak, azért is Orbánt szidják. Vagy azért, amit a férjüknek vagy nekik, az egész szar életükért, mindenért “a kormány” a hibás, adott esetben pedig semmi bajuk, csak unatkoznak és ezért pofáznak a szabadságról. És eljátsszák, hogy érdeklik őket a javítóintézeti fiúk, vagy a kórházak, a nyugdíjasok… azok, akiket egyébként lehülyéznek, mert az m1-en nézik a migránsokat. Én is hittem ebben: sokszínűség, szabadság, hadd jöjjenek, iszlamofóbia, férfiból nő, elégedetlen tanárok (aztán megláttam, milyenek). Jó naiv voltam. Nagyon erőszakos, fölényes a beszédmód. Ezek hatalmi játékok, és az elesett csoportokat csak felhasználják, hogy lehessen ordítozni, dühöngeni, játszani a nemezlelkűt, közben mindenki verseng, törtet, pletykál és ügyeskedik. Mára biztos lettem alapértékekben, például a nem mint anyagi tény (mit jelent, hogy valaki nő), és mik a trendi hülyeségek, az olcsó kamuk, amelyekkel sóvár és ostoba emberek élnek. Az átszexualizáltság, szexért lihegés, menőzés, pornófejűség is ilyen, mindennel ellentétes, amiben hiszek. Vagy hogy az iszlám (mint olyan, az egésze) veszélyes, nőellenes és taszít. Ezek nem nagy gondolatok.

De még mindig nem tudom, mit gondolok tőkéről, munkáról, szegényekről, adózásról, eutanáziáról, egyházakról, progresszióról, technológiáról, klímáról (wokementes-stréber módon, a lényegéről).

Mérő Vera?

Jaj. G. mondja, hogy kitette, hogy JE SUIS MÉRŐ VERA. Ezt mások is kitették, így most akkor melyik ő? Ezen nagyon röhögtünk.

A nagy fenyegetés, felhívás, “sértetti” beszámolók gyűjtése után mélyen hallgat és nem is vegyül a mocskolódókkal, talán rádöbbent, hogy ez még neki is undorító (vicces, hogy erre panaszkodnak, éhesek a pletykára):

Lehet, hogy megdöbbent a sértődések színvonalán. Ahogy konkrét GYILKOSSÁGI vádakkal keveredik, hogy azon rugóznak, hogy nekem milyen a hajam, vagy hogy lassan futok. Lehet, hogy még ő is látja, mindez mennyire hazug, soványka, nem jogellenes. Lehet, hogy megvan a baja, egyre labilisabb, veri az élet. Sír a sztálini hangulatú propagandafilmen, és a gyerekeinket emlegeti??? Van itt más baj is. Megy ellene a magánvád.

…és a futásom is erőst érdekli őket, mintha nekik tartoznék bármivel:

😀