mi mindent láttunk

Futni jöttem Madridba. Mindjárt az érkezés után, másnap reggel meg is volt a félmaraton. Napfény, történelmi épületek, csupa nő, közösség és énerő:
Életem legjobbját futottam (a korábbiak: 2:34 2016 nyarán; idén tavasszal a Vivicittán 2:32:01, most szeptemberben a WizzAiren 2:35:09, itt pedig 2:27:11 – előny a pálya és a viszonylag jó terep, a jó idő, hátrány a taknyosságom). 20181028_113025(0) Madrid eleve fennsík, körülötte a táj lent van, ez döbbenetes látképeket eredményez, a pálya az első hét kilométeren emelkedett, aztán lejtett, és összességében is ereszkedett. Könnyű, magától értetődő élmény volt. Háromezren voltunk, szóval ez egy kicsi és nem is szabályos (a nemzetközi atlétikai szövetség, az IAAF szerinti) pálya volt, vagyis itt nem lehet hivatalos rekordot futni (ahogy a versenyek többségén sem). Helyi, közösségi futás volt, amelyben a nyolc kilométeres betétszámot a női nemi csonkítás elleni tiltakozásul futották. A félmaratont kenyai csoda nyerte 1:11:34-gyel. Oltaruesh Perine Nenkampi a neve:
Nem találkoztam szexizmussal, sem semmilyen visszás jelenséggel. Sok férfi csatlakozott  be rajtszám nélkül, és egészen megható módon támogatták, húzták végig a távon a partnerüket, akiknél jobb futók voltak. Rengeteg meleg és leszbikus pár is van mindenhol, az itteni Pride a világ egyik legintenzívebb fesztiválja. A futás persze csak a turizmus ürügye, akkor már megnézzük a várost. Egyrészt remek futótársammal, Orsival vagyunk itt (eredetileg olvasó, de már többször elegyedtünk európai városokban és futottunk is együtt), aki kulturális élményekben és a gyakorlatias teendőkben is ideális partner, másrészt a Legjobb Európai Városok túrasorozatunk újabb állomása ez Balázzsal és a gyerekekkel, amelyet még 2013-ban kezdtünk (a korábbiak: Barcelona, Sitges, Milánó, Bécs, Tromsø). Most is szép lassan, magunknak szerveztük meg a nevezést, repülőjegyet, szállást, végül és itt a programot, amely sok sétából áll és a múzeumok zárás előtti, ingyenes két óráira alapoz. Madrid tele van parkokkal, a parkok pedig ragyogó színekkel, örökzöldekkel és pálmákkal.
Vasárnap este bejutottunk a Pradóba, és ott megnéztük Dürer önarcképét, Ádám és Éváját, Goya életművének javát, a sötét korszakát is a Saturnnal, meg a koraiakat, a Meztelen Maját, Rubens A három gráciáját. Goya néha tunya volt ráírni a nevét a festményeire:
Másnap hosszan sétáltunk a királyi palotához vezető parkban. Sütött a nap, végre megjelentek az addig hiányolt madarak, és akkor már miért ne papagájok?
szolmizálni tanítja őket
ez pedig a palota távolról
Este a modern művészetnek hódoltunk a Reina Sofíában. Megnéztük a Guernicát: Aztán Mirót, Dalít, és sok André Kertész fotót. Az a jó ezekben a napokban, hogy ha nincsenek az otthoni hétköznapi teendők, akkor együtt nézünk új dolgokat például Lőrinccel, arra reflektálunk, előjönnek mindenféle, régebbi megbeszélnivalók, elmondatlan sztorik, filmélmények, és nagyon közel kerülünk egymáshoz. Lőrinc mint felnőtt és világpolgár, önállóan vásárol, angolul megkérdezi, merre van a tejszín, mire is a kasztíl dolgozó a leglendületesebb spanyoljával elküldi a fogkrémek felé. Nagy anekdotavadász a fiam. És kivirult a csacsipacsi üzletág is, fázás ellen pompás, íme az újak:
  1. váladékozó motivációs tréner
  2. bűnös asszony szorongana
  3. csúf japán autó
  4. cet felbontaná a házasságát
  5. vízi lények progresszív megsarcolása
  6. bamba örökzöld
  7. döccenést okoz a merev társadalmi osztályfelfogás
  8. megcsappanó termés
  9. csípős fűszer végzete
  10. éretlenül savanyú útelágazás
Kommentben várjuk a megfejtéseket!

x – a rendszerből törölve

Haladóbb filmkészítőink – most épp Ujj Mészáros Károlyról írok – sokat néztek, olvastak skandináv krimit, és ez igen jót tett nekik. Abszolút nem rosszmájúan írom, ez a jövő (vagyis, a világban már a jelen és a félmúlt, de tőlünk ez is szép), én különösen örülök, hogy nem a brit vagy amerikai hagyományt követik. Nagyszabású, technikailag, atmoszférateremtésben és színészileg is világszínvonalú krimi–thriller ez, hatalmas távlatú képek, mikrovilágok, emberi szituációk, belső történések közel hozásával. Bővebben…

cselekedj a földért: egyél kevesebbet!

Nyáron már bíráltam a trendi, álmegoldásokra buzdító, életszerűtlen környezetvédelmet. mi van a szívószálon túl? A poszt nagy vihart váltott  ki, az derült ki, immár sokadszor: a téma forró, szívesen reagálnak, de nem mindig nem értik az érvelést, a szöveget. A cselekedni és önkorlátozni lusta olvasó kimazsolázta belőle, hogy a probléma nem létezik, rendben van a műanyag, áldásomat adom az ignoráns, hárító viselkedésre. Hajigáljuk csak szét a palackokat! Holott én azt gondolom, és ezt is írtam, hogy értelmes ember nem magazinból jön rá, hogy mi a pazarlás, mi kártékony és mi az ő személyes felelőssége, soha nem használt szívószálat, és nem 2017 óta védi aktívan, tettekkel és lemondással a környezetet. És míg engem a probléma bagatellizálásával vádoltak, minden erdei kutyaséta alkalmával összeszedtem, majd szelektáltam minden műanyagszemetet. Nem posztoltam ki sehova. A demonstratíve minimalista-műanyagmentes-zero waste instagramasszony (szívószálas üvegekből házi készítésű teák) felháborodott, hogy a poszttal rossz hírét keltem erőfeszítéseinek. Nos, szerintem ő nem a lényegről beszél. A visszajelzéséhes, példaképpé válásra sóvárgó instagramozás tévút, a szűrős ugyemilyenszép, ugyemilyeneredetivagyok fotókat pedig minősíthetetlenül modorosnak tartom. Általában mindent, amit feltűnően a látvány kedvéért csinálnak. És életszerűtlen, csak hivalkodásra való, amit megmutat. Ugyanígy a minimalista, rejtetten és sunyin fogyasztásra, trendiskedésre ösztönző, influencer típusú, magának jutalékot kaparó blogolást is bírálom, amely csodaszépen fotóz, ragyog a konyhája, gusztusos az ebédje, minden divatos jelszó és kihívás – csak ő maga szarul van, nem halad az egészségével, épp ezt kell leplezni.* Az agresszív vegán aktivista ötvenöt darab naiv, dogmatikus és manipulatív kommenttel lepte el a poszt facebookmegosztását, és nem érti, miért nem ismerjük el: igaza van. Nem tudok vitázni azokkal, akik nem veszik a fáradságot, hogy megértsék az érvelést. Miért nem értik? Mert vakfoltjuk van. A vegánoknak az ideológia miatt, aki pazarló életet él, annak amiatt. Senki nem az értelmes, józan cselekvést tartja szem előtt, csak magunkat mosdatjuk folyton. Bővebben…

nem elég magyar – ady endre és gyóni géza

irodalomóra

E. D-nak, szeretettel

Amikor a Nyugat megjelent ama háború előtti, pezsgő években, megbénult egész Budapest. Álltak a villamosok, lehajtott fejjel, papírba temetkezve jártak a -kelők. Főleg Ady, a “furcsa, nagyszemű legény versei” miatt. Mit írt Ady?

De mi az a Nyugat? Bővebben…

áldott jó gyerekeim

Mindig, amikor megy a hörgés (és most megy igazán), egyetlen, csendes mondatot tudok mondani:

Az én gyerekeim sose bántottak senkit.

Hát a tieid? Vagy mit rugózol rajtam?

Mert én gyarló vagyok, túlterhelt, traumatúlélő. Nem mindig működik a fűtés, szétrág dolgokat a kutya, olyakor számszakilag nem jön ki a hóvége; küzdök a reggelekkel, a renddel (ez nem jó szó, nincs rend), az időjárással, a múlttal, a legkisebbel, néha Julival is, mosson hajat, ne vagdossa szét a méregdrága selyemanyagot babaruhának. Továbbá 2010 óta világos, hogy nem tudom úgy csinálni a szülőségemet, ahogy azt a mórickák elképzelik, akik gyereket közelről még nem láttak. Attól olyan szentek. Nincs annyi erő. És küzdök Lőrinc korán jött – amúgy pozitív tendenciájú – felnövésének hordalékaival. Vágja már le a haját. Ne késsen. Kupival küzdök, csekkekkel, hivatallal, lassan érkező honoráriumokkal, betört ablakkal. Ahogy mindenki.

Külön küzdök az ítélkezőkkel, az intoleranciával, a más ízlésűekkel, az azt normának gondolókkal, az erkölcsi alapon, de névtelenül fenyegető, képmutató, rámerőltető, beleszóló okosakkal, sajnos, családtagokkal is.

De végül, at the end of the day, ahogy a művelt ausztrál mondja, meg kell néznem, mire jutottam, mérleget vonni, és egyvalami számít: hogy a gyerekeim jól vannak. Tiszta az erkölcsi érzékük, nem sunyik, nem agresszívak, helyes az értékítéletük.

Soha senkit nem piszkáltak, aláztak, bántottak. Nem engedtek közhangulatbnak sem, mert erős bennük az, hogy mi helyes. Nem kellett erről prédikálni, csak sokat beszélgetni, együtt-rezdülni, poénkodni.

Amúgy van baj, persze. Azzal, hogy ugyane tartás miatt nem stréberek, nem törekvők, igyekvők. Szóvá teszik, jelzik (Juli egész finoman), ha kiáltó igazságtalanság van. Kritikusak. Nem illeszkednek eléggé. Lőrinc is renitens a maga módján: oviban nem akart aludni, elsőben, épp járom hónapja járt oda, megszökött. Erről itt olvashatod az ő lenyűgöző beszámolóját:

a szökés

Amikor ezt megírta, még nem volt tizenkettő, amikor szökött, hét. Csakis a rendszert játszotta ki, azt, amelyiket a moslékszagú menzájával és magolásával, ünnepségeivel mindannyian utálunk, nem bántott senkit. Nem csinált veszélyes hülyeséget, nem rombolt, nem ártott senkinek, egyszerűen vagány volt. Kalandot kezdeményezett és hajtott végre, amellyel lázadt a Rend ellen.

És akkor az ottani, erőalapú igazgató kifejezte, hogy nem működik ez így, hogy én kvázi büszke vagyok a gyerekemre, vagánynak tartom a szökését, mert ez kettős nevelés. És szerinte az, hogy Lőrinc elgondolkodva rugdalt egy kavicsot az udvaron, rongálás, mert felpattanhatott volna egy autóra vagy valakinek a homlokára. Ennyiben maradtunk. Nyilván úgy gondolta, én fogom az intézményi érdekhez és militáns elvárásaihoz igazítani a saját szülői gyakorlatomat.

Azt nem tudom, ezt a szerepe mondatta-e vele, vagy privát is komolyan gondolná. Később egy bajszos igazgatóhelyettesből sikerült kicsiklandoznom az igazságot. Képzelje el, osztálytalálkozó lesz, tizenöt év múlva előkerül ez a sztori? Ön szerint ki lesz akkor a jó fej ebben a történetben, és kit fognak kinevetni? Az ördögpatron veszélyes, halláskárosodást okoz, ez komoly? Nem koholt bosszú ez? És elnevette magát. Vittem neki az évzáróra egy blogkönyvet, dedikálva.

Akkor még Lőrinc is félt: megbüntetnek, tömlöcbe vetnek, mi lesz. Neki ezért idejében elkezdtem tanítani a polgárjogoknak, a jogbiztonságnak, jogszerűségnek megfelelő, méltó polgárhoz illő viselkedést. És ami a túloldalon van: hogy nem ügyeskedünk, nem magunknak kaparunk, nem maszatolunk, nem válunk korrupció részesévé, nem vagyunk megvesztegethetőek, sakkban tarthatóak, és kiállunk a mindenkori áldozatok mellett.

Gondolj Jánosra. Ő hatévesen, amikor előkelő polgár volta és okossága miatt bántották a maszatosabb társai, elhatározta, hogy indián lesz. Hallgatag, méltó, nem veszi fel a bántást. Dávidban látom most ezt a viselkedést, nem áll be a harsányak, agresszívak közé (hajaj, de tudják egymást szavakkal alázni a “csibészek”. “Istenem, hát ő se szent. Fiú. Arra nevelem, védje meg magát”. Ez a fedőszöveg). És aztán, ugye, Jánost gyülekezésért bevitték. 1973. március 15-én. Rabtársai között ülve pennát ragadott és levelet írt Kádár Jánosnak. Hoyg rossz a koszt a börtönben.

Tisztelt uram!

Így kezdte a levelet. 1973-ban. Kádár Jánosnak. Volt is éjjel sorakozó, ordítás, ki írta azt a levelet? Úgy szoktam mesélni, hogy másnap megjelent a fügével töltött őzbélszín francia óborral a menüben, mert a népmesének vigaszfunkciója van, de nem tudom. Mindenesetre ezt holtig lehet mesélni, a levél pedig megvan. Tény, hogy János hős volt. Tény, hogy sokkal nehezebb hősnek lenni, ha mindenki élvezi a Rend előnyeit, és nem kézzelfogható a diktatúra.

Egyre könnyebb lesz hősnek lenni.

Ne félj, fiam. Koholmány az egész. Semmi nincs a kezükben. Van jogorvoslat. Csak maradj emelt fejű, ne törj meg. S ha nincs jogorvoslat, akkor is ők válnak nevetségessé, rossz fejjé. Egyszerűen kiröhögjük őket.

Így járunk el azóta is. És Lőrinc is lelkes rajongója a magányos ellenállókról szóló filmeknek, a Mátrixtól a Csillagok közöttön át a Három óriásplakát…-ig és az Izlandi amazonig. Tökéletesen működik a morális érzéke, nem önös. Kiáll amellett az osztálytársa mellett, akivel baj van. Aktívan, cselekvően segít rajta.

Később is volt hasonló feszkó, felsőben, a bántalmazó tanárnő kapcsán, a lényeg ebben a posztban van. Akcióztunk. Ott magoltak is szorgosan azok, akiknek más képességet nem fejlesztett ki az evolúció. Megtudtuk, hogy ha Lőrinc nem tanul, az utcán végzi, utcaseprő lesz belőle. Ez külön kínos volt, mert már akkoriban is olyan módon élt remekművekbe ágyazva, mint egy-egy igényesebb kulturális rovatvezető.

Nos, ez a gyerek most (ő az egyetlen hosszú távú kísérletem) belülről vezérelten küzd az álmaiért, tanul, szerveződik, önálló. Az a matektanárnő, aki a gimnáziumból igazgatóhelyettesnek ment amoda, ahol Lőrinc volt felsős, külön odament hozzá, és mondta, hogy büszke rá, hogy taníthatta. Közben, persze, a rendet, keretet jelentő kordonokkal ütközik. Bennfelejtik magukat filmvágás közben a suliban, ilyenek.

De embernyi ember lett, különösebb szorosan fogás meg magántanárok nélkül is, kevés veszekedéssel. Csakis a széthagyott zoknikon meg a kutyasétáltatáson.

Olyan jó érzés ez utólag. Még akkor is, ha nem veszik fel az álomszakra.

Szóval mielőtt ítélkezünk más szülő fölött, esetleg nézzük meg, nem tűnik-e ez nettó ürügykereső basztatásnak. Nézzünk a saját szülői gyakorlatunkra. Nincs is gyerekünk, úgy ítélünk? Remek. Vagy felnőttek serege gondozza az együnket-kettőnket, de úgy is csupa harc az élet? Netán magunk is súlyosan elbasztuk, és reméljük, másvalaki is rosszul jár? Tudd, kedves anyatárs: egyedül a kimenet számít. A saját gyereked saját jelleme, teljesítménye, megküzdési stratégiái. Hogy milyen ember lesz az, akit feladatul kaptál, és hogy te rontottál-e rajta a potenciáljához képest.

már milyen régóta ez az a táj!

Mit mondjak és hogy mondjam? Meg vagyok rendülve. A táj – Fertőrákos, Fertőmeggyes, Ruszt – megsérült, érzelmileg is és tragédiák helyszíne. Mégis, ez az a táj. Itt írtam a hely kultúrtörténeti jelentőségéről: top 10 – élmény hová tűnt az emelkedő? Itt a saját élményeinkről: soha még ennyi kép! 1. soha még ennyi fotó! 2. És aztán itt: még mindig ez az a táj Ősszel szokunk jönni, minden évben. Október 1. a házassági évfordulóm.
Nyúlia
Jártam az esküvői vacsorám helyszínén, ugyanabban a parasztházban aludtunk, a hosszú rendezvényteremből nyíló, süllyesztett kádas szobában.
Voltunk a nászéjszaka (de hülye szó) vízi szállásán is.
Képernyőfotó 2018-10-13 - 18.45.02

a huszonegy házból tíz porig égett tavaly nyáron, ezek a betoncölöpök maradtak

14 fokos

Pedig János már nem él. És én is megváltoztam. Elmúlt a felfedezős frissesség belőlem, pont úgy, ahogy otthonos lesz egy lakhely vagy egy szerelem. Nem tartom már akkora kunsztnak a minőséget és a tisztességet, magamtól sem. Amiért rajongtam, az nem csak nem bonyolult: vannak árnyékai, kopásai. Mindig is voltak, csak naiv voltam? Mostanában lettek kopások? A naivitás, az ujjongó lelkesedés elvesztése kopás? Vajon ezzel jár a szerelemtelenség, a józanság, az önismeret, a határok tisztelete, a saját igényeim komolyan vétele? Nem tudom, hogy fogalmazzak. Belül zajlik mindez, és fáj nagyon. És megint G. szavai: “bárcsak tudnék feleennyira úgy örülni valaminek, mint te akárminek.” Már én sem tudok annyira. Már nem misztifikálok. Észreveszem a gyarlót, a drámát. Magamat is észreveszem. Így aztán a dolgok már csak úgy-ahogy csodálatosak. Viszont ebben az állapotban felviláglik az élet értéke, az egészségé, az emlékeké, az intenzív érzéseké. Nem csak bennem zajlik mindez. A helyi viszonyok átrendeződtek, munkás kéz kevesebb akad, és az őzek meg a szokatlanul későig itt időző seregélyek lezabálják a szedetlen szőlőt. Az értő kéz, a világló tehetség nem tud hibázni, viszont nem is lobog annyira. Nincs arra ideje. Munka van, feladat van, tartja a frontot. Nem biciklivel jövök most, de még Sopronból sem buszozunk, elaggott Volvóval visz a házig a Maestro. (Az előző bejegyzésekben találod a Maestrót.) Mégis, áthatóan helyiek a szagok, jóízű terményeké, gyógynövényeké, címeres téglába ivódva sültek, must, zsálya és kályha. A lomb aranysárga, a fehér húsú birsalma ragyogó korall sajttá fő és dermed, és ha fehér szőlőből vörösbortechnikával készít a Maestro bort, vagyis a héján hagyja, az fényesen narancsszínű lesz. Lőrinc szombat délben érkezik. Elmegyünk a tóhoz. Végig a mólón. Hattyúk, fecskék, elárvult betoncölöpök.

az utolsó közös utazásunk, 2012 szeptemberében. Dávid két és fél éves

Álmaim megrendítően, erős testi érzetekkel gomolyognak a nyugat-magyarországi csöndben. A nap melenget, és a gyerekeim már nem esnek a vízbe. Örülnek, önállóak, és intenzív emlékeik vannak. Birsalma és szilva, utóízek. Kacsamell, halászlé, vargánya, borjúmirigy, báránycsülök, egy-egy deci borok. Megkérdezem, mi ez a mirigy, a Maestro habozik a válasszal. Tudja, hogy ez az a szerv, a thymus, amely Jánosban az első tumor volt. Mindent tud.

álmot láttam, mesebelit

Vagyis, egy színdarabot. Ősbemutatót. Scherer Péter, a Nézőművészeti Kft. rakta össze a 7 nap című Eve Ainsworth-regény (Pagony kiadó) színpadi adaptációját.

http://nezomuveszeti.hu/darab/7-nap

https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/nezomuveszeti-kft-7-nap/directing-30730

Amit látunk, az hatásos, tömör, lényegretörő, megrázó, közvetlen, ripacskodásmentes, szellemes.

Kőszegi Mária és Jankovics Anna játsszák, érzékenyen, önironikusan, elevenen.

A legjobb fajta, érzékenyítő, szemléletformáló drámapedagógia újabb állomása ez a Vakság, a T, a Soha, senkinek, A gyáva, A kézmosás fontosságáról után. A bemutató a B32-ben volt, több tanárkollégám is ott volt.

Nagyon keményen bántja, alázza benne az egyik kamaszlány a másikat. Émelygek. Önkárosítás, testtel megalázás, feleségverés, gyerekbántalmazás és elhanyagolás, minden van.

Húzd be a lábad, bazmeg, szól rám a járásban a szerepe szerint Petra. Kirakom, csakazértis. (Get up, stand up, get up…)

Viszont a megoldás, a feloldás is tőlük jön. Van remény. Az élet megérteti velük, hogy ez nem jó, hogy lehet másképp, és nem lesz tragédia. Még iskolaváltás se.

Gyerekek, a szemlélők rászólnak a bántalmazóra. Mert nekik is sok. Mert működik az erkölcsi érzékük. Határt húznak. Egyetlen agresszor van, nincs közhangulat a röhögésen kívül. Őt pedig megértjük, mert látjuk a hátterét, az otthoni drámát és az érzékenységét is.

És van, aki kedveli Emmát, akinek nem számít, hogy kövér.

Felnőtt nem vonódik be, se tanár, se szülő: nem szereplői a konfliktusnak és a megoldásnak sem. A szélen lebegnek, távoliak, a maguk baja is elég nekik, a történteket nem is tudják meg. Nem kell állást foglalniuk, hatalmi szóval beavatkozniuk, nem marják egymást, nincs szó státuszról, életstílusról, az iskola hírnevéről, politikai érdekről.

Ki lehet sétálni a suliból, ha valaki nem bírja.

A bántalmazott, megalázott lány morálisan támadhatatlan, valóságos Jézus, legnagyobb hibája és legjellemzőbb vonása, hogy imádja a Pilóta kekszet.

Erkölcsi igazságtétel is van: Petra, a magabiztos bántalmazó pasija barátilag vagy tán azon túl is vonzódik a megalázott, kövér lányhoz, és dobja Petrát.

És az utolsó jelenetben egymás mellett ülnek mégis, Petra és Emma. Nem kellett felnőttnek kérdőre vonnia Petrát, nincs prédikáció. A véletlen is segítségre siet, ami az író dramaturgiájának eszköze. Meggyőződés van, jellemfejlődés és megigazulás.

A mesében. Nem Magyarországon vagyunk.