a blogról

A csakazolvassa egyszemélyes blog, félig személyes, félig közéleti.

Az író neve, vagyis hát az enyém, Gerle Éva, 1976-ban születtem Budán, azóta is itt élek. Magyar, majd angol szakos tanári, egyetemi végzettséget szereztem az ELTE-n, hat tanéven át tanítottam gimnáziumban, inkább magyart, a szüléseim között. Értelmiségi, idősebb férfiak asszonya voltam (2). 2012-ben megözvegyültem. 18, 12 és 10 évesek most a gyerekeim, fiú, lány, fiú. Soha nem nyomom magam elé őket szimpátiaszerzés céljából vagy tabuként (“‘miattuk nem bánthattok engem!”), amúgy tök tehetségesek, érettségizik épp a nagy, és színműre felvételizik. Nem általuk határozom meg önmagam, nem fő identitásom az anyaság, őket is szabad léleknek nevelem. Hogy hogyan élünk, milyen az értékrendem, arról itt, itt és itt olvashatsz, vagy a wikipédián. Jól látod: a szabad, meg nem alkuvó létezést konfliktusok övezik. Írással foglalkozom, ez a munkám, és nem hallgatok a kínos igazságokról sem. Ugye vannak ezek az oknyomozó újságírók, úgy valahogy, a magam méreteiben és műfajával, szenvedéllyel. Amiért elmebetegnek neveznek, az a szokatlan hang, a szenvedély, a meg nem törhető bátorság. Senki nem tud korrumpálni.

A blogom 2012 áprilisa óta közöl 1-4 naponta írásokat, pár korai vendégposzt kivételével ezek egyetlen szerző munkái. 2270 poszt/oldal és mindegy 215 ezer komment jelent meg eddig, ezek egy százaléka kimoderált (rasszista, gyűlölködő stb.) aljaskodás, spam, kb. 30 ezer kommentet írtam én, mert gyakran hozzászólásban fűzöm tovább a témát, köszönök, válaszolok.

Három bátyám van, legkisebb vagyok, egyben a fekete bárány, aki kínos mértékben volt más (érdeklődésben, érzékenységben és később világnézetben) és tehetséges, ezért lyuk van a helyén a családi albumban. Szembeszálltam egy sor basáskodó, abuzív férfival (egyikük bejött a tokaji írótáborban éjjel a szobámba és rámfeküdt, mert ő szeret, majd lehányt. Híres író, én hat hónapos terhes voltam), a sógorommal is, hazug örökségkövetelőkkel, bármily híresek, és hugyozott már a kertünkben Kukorelly Endre is. Nem tűröm az alkoholizmus, bántalmazás tabusítását, és nem nekem kell szégyellnem magam ezek miatt. Valláskárosult vagyok, de örülök a biblikus és egyházzenei műveltségemnek. Helyesírási versenyeken tündököltem kamaszként.

Havonta 10-12 színházi elődást néztünk, míg lehetett, és az apró mozik szenvedélyes rajongója vagyok. Semmi sorozat és stream, a film is klasszikus és inkább európai. Szereplek Enyedi Ildikó új filmjében, gyakran statisztálok, anyagot gyűjtök. Alázatosan kezdtem, tízezerért, ma már kiemeltnek hívnak gigafilmekbe sport extrának. Nyomtatott sajtót olvasok, újságoknak írok és fordítok, lektorálok, illetve hát ugye gyereket nevelek érdemi segítség nélkül. Bringával járok, nem tanultam meg vezetni, és szintén elvből nem tévézek. Irodalomról itt írok például, annak jogán, hogy olvastam és felfogtam azt, amiről beszélek. Rengeteg írógyerek és színész olvassa a blogot. A vegánok azért jöttek nekem, mert rontom a diznis-őzikés világképüket. Sok húst és zsírt eszem, de főleg az állat mindenféle részeit, nem a színhúst, szénhidrátot meg szinte nem, mert így vagyok jól, érzékelem, hogy éles tőle az elmém és izmos, robbanékony a testem (–› ketogén). Rezisztens vagyok a vegán és mindenféle étkezésügyi propagandára, és semmit nem hamisítok (gluténmentes, édesítő stb.). Lesújtó véleményem van a dietetikusokról. Szenvedélyesen ökó az életem (a magam vállalásai szerint, nem tudsz ezzel baszogatni), és nem csak az insta kedvéért. Néha kis európai utazásokat teszek futóversenyek ürügyén.

Itt találod a legjobb posztokat: csakazolvassa.hu/tag/legjobb

Itt nincs puszta átlinkelés, tartalomátvétel, bannercsere, kamu versenyek és plecsnik, influenszerkampány. Nem termékek, tulajdonnevek révén (se márka-, se író, se -izmus), hanem az értékrendemmel, emberi kapcsolataimmal, szöveg- és sportteljesítményeimmel, látásmódommal határozom meg magam. Nincs “bloggerközösség” címén mások nyalása. Nem kedvelem a táborokba gyűlést. Minden ötlet, téma, kép, megoldás eredeti. A sportképek is engem ábrázolnak: koncepcióm az, hogy amatőr a fotó (illetve nincs türelmem máshoz, helyette is edzek!), nem szűrőzök, manipulálok. Nem vagyok hiú, és nem lehet engem ezzel sem basztatni, mert az én mércém nem kívül, a visszajelzésekben van. Ha éles a kép, G. vagy igazi fotós csinálta, ha nem, akkor MacBookAires szelfi. G. a szerelmem, az atipikus kapcsolatom 2019 nyara óta, de 2004 óta ismerem. Őt sem pakolom ki, nem mutiba készült.

G., 2020. augusztus

A blog célja intellektuális, szövegélményt nyújt és ígér, mást nem – nem dizájnolom kontentté a lakásomat, edzésemet, barátaimat, estéimet, kinézetemet. Nem félek a “csúnya” szavaktól, de pontosan, jókor használom őket. Nyolc év tapasztalata: sok olvasó bizonytalan, sérült, magányos, és erősen érzelmileg viszonyul. Az érveimet, életvitelemet ők normatívnak veszik, belémbújnak az életük elől, menedék a számukra a blog és a jó mondat, és hát férjet szidni, magukat áldozatnak érezni, ebben másokkal összeölelkezni jó, de tartanak tőlem, azt hiszik, valamiféle hatalmam van, le akarnak vizsgázni előttem, pedig nekem csak blogom és világos értékrendem van, úgy, ahogy lehet másnak is. Aztán (mindig ez van) hirtelen megharagszanak, hogy tíz “én is pontosan így gondolom!” élményük után jön a poszt, hogy a gyesben elkövetett horgolmányok és kreatív hobbik csúfak, mint a bűn, hogy a margarin a legundorítóbb transzzsír, hogy sok nő inkább mámorosan deklarálja az edzőtermet, mint eddzen, vagy hogy a tejeskávé, az nem kávézás, hanem cukorbeviteli ürügy.

Felnőtt emberek vagyunk, kezeld a reakcióidat, gondolkodj és tartsd tiszteletben a határaimat. Itt olvashatsz arról, kik és miért utálnak ennyire.

Nincs jutalék, promóció, reklám (ha van, a te böngésződ, akármid rakja rá). A blogot elkötelezett, jobb helyzetű olvasói tartják el anonim módon, azért, hogy az írója egyedülálló szülőként főfoglalkozásként blogolhasson. Köszönet nekik ezért! Jól teszik, ha nem mutatkoznak, mert Murinai Angéla, aki NEM zaklató, begyűjti a neveket és rájuk száll. Nívós, izgalmas, változatos, nyelvileg szép vagy játékos szövegek jelennek meg a Csakazolvassán, személyes indíttatásúak, ám közérdekűek. Nem félek kimondani a kínos igazságot, de üresben nem puffogok. “Politika”, napi hírre reagálás nincsen. Nem tolom-nyalom a barátnőimet, mert az amatőr. Vannak netes hősök, akiket kiröhögök, néha írok is róluk. Azért van öntudatom, mert engem soha nem ültetett be senki sehova, hogy aztán a seggem részének képzeljem a trónus ékköveit.

Kiemelt témáim az emberi kapcsolatok, a házasság válságai és hazugságai, a nők autonómiája, a kultúra, a középkorú nők, a városi nők értékrendje, az edzés és a táplálkozás alternatív útjai, vegánságkritika, a média és a közösségi média trendjei magyarul és angolul, az érzelmi zsaroláson alapuló női média, az identitáspolitika visszásságai; bírálom az áldozati kesergést, női agressziót, a függő létezést. Feminista vagyok, de viszolygok a freakdédelgetéstől, az élettel összegyeztethetetlen dogmáktól – nem ismerem el többé a kereteit, fogalmait sem (ez új fejlemény). Engem a nőközösség, és milyen jellemző ez, akkor és azért vetett ki magából (2015-ben), amikor nyilvánosan posztoltam arról, hogy szenvedéllyel edzek, és kitettem a kockahasfotómat. Ez sok volt a magyar feminizmusnak. Hogy komolyan, saját célokért dolgozom, az nem jelenti azt, hogy stabil fitneszmodelltesttel tartozom az olvasóimnak, vagy örök 0 gramm szénhidráttal: az életem az enyém, a meló is a enyém, ettől még bírálhatom, ami visszás. Röhejes, hogy azt hiszik emberek mindenféle testből, nickek mögül, hogy majd én magyarázkodom a testemről, a kinézetemről, a fotóimról. Arról is írtam, főleg az amerikai internet alapján, hogy a kövérség marketingjét, a fogaddelmagad body positivityt lusta önáltatásnak, önös, éretlen nyafogásnak tartom, és a feminizmus kooptációjának. A komoly étkezési reformtól és a kőkemény edzésektől, a hosszútávfutástól főleg erős és teherbíró lettem, kicsattanó egészségű, de formás is. Régebbi Lelkes olvasóim is meggyűlöltek ezért, a rivalizáló, viszonyítgató hajlamúak, ami csakis az ő életvitelükről és belső válságaikról szomorú látlelet.

Én csak a saját javamat nézhettem: nagyon boldog lettem így, mert ez szabad és saját teljesítmény, valódi önbecsülés, minden szűrős-instás póztól mentes, verítékszagú életöröm, ráadásul új újságírói munkákat is hozott. Nem hallgattam senkire, csak csináltam, amit élveztem. Ezt az öntudatot és energikus sugárzást, erőt nem ismertem korábban, ezt csak a megélt út és a kemény sport tudja. Engem rendkívül puritánnak, testetlennek, intellektuálisnak, erkölcsösnek, önfeláldozónak neveltek, és ezt tudtam legyőzni. Az új testem fesztelen, pedig három gyerek után, negyven fölött lehetne komplexusom, a nők többségének van is. Futunk, napozunk, síelünk, túrázunk, bringázunk, olyan szerelmem lett, akit soha nem fogsz kikeresni és zaklatni, kedves Murinai Angéla, semmiféle mutogatási kényszerem nincs, és ő mindent, de mindent tud rólam, és így szeret. Korábban nem egyeztem volna (menőbb és szebb nálam). Hihetetlen erőt, önbizalmat, érzelmi biztonságot kaptam először a testátalakítástól, aztán tőle: azóta merem a saját érdekeimet képviselni, partizánnak lenni, hogy ő van nekem, és végleg befejeztem az áldozati műsort. Az örömgyilkosok nem számítanak.

Mint minden író, örülök, ha olvasnak, de nem kedvelem, ha túl közel jön vagy rajongó alkat az olvasó, kellemetlenül érint, mert ez soha nem szimmetrikus, és amúgy sem vagyok magányos, nem azért blogolok. Nem tudom megoldani a problémáidat, felvállalni az ügyeidet, és nem vagyok pszichológus. Egyáltalán nem elvárás sem az egyetértő tömörülés, lelkes lájk, helyeslés (miért is lenne rá szükségem?), sem az, hogy jelen legyél, kedveskedj, engem csak a gondolat és a humor nyűgöz le. A harsány rajongást, cukiskodást gyűlölöm. Nyugodtan kiigazíthatsz, ha tényben tévedek vagy ha más a szemszöged, többet tudsz a témáról. Csak ne vidd el a témát valami apróságra rázuhanva, okoskodva, kontrollálva, hatalmaskodva, visszavágva (én nem neked írtam eredetileg!), és ne gyere aljas ideológiákkal, tanokkal, idézetekkel. A bloggeri szerep a bloggeré, te nem leszel attól menő, ha itt hadakozol. Te a saját blogodtól leszel menő. Ne hergeld be magad. Gondolatot, élményt hozz, éspedig a sajátodat. A saját testedet, edzésedet taglald, ne az enyémat. Ha mégis: muti magad póztalanul, bikiniben, utána elbeszélgetünk. Ne viszonyítgass, ne lesd és taglald a magándolgaimat; ne rivalizálj és ne adj tanácsot.

Senkivel nem vesztem össze, hanem ellepett egy bulizós locsifecsi csoport, akit a blog igazi értékei nem érdekeltek, hanem hatalmat akartak és használtak. Nem nagyon lehetett 2014-ben a blog körüli felfokozottságban, érzelmi özönben, drukkerek közt, szerelemben ennél jobban, tisztábban megállni. Ezek nem szimmetrikus emberi kapcsolatok voltak. Ki akartak csinálni: olyan hajsza volt, van, hogy a felét nem hinnéd el. Mindenért velem vitették el a balhét a balhéhergelők. Amit én írtam, azt vállalom, de csak azt. Saját néven tettem, és nem felelek mások kavarásáért, Kozma-ügyben sem, (“ők nagylányok”, mondták), a sértett, menőségre vágyó, bebukott életű egykori rajongók agressziójáért sem. Nekik belefért az imádat után az évekig gyűlölködés, “kiábrándultak”, mintha ez szerelem lett volna, és én változtam volna meg. Arra használtak, hogy fontosnak érezzék magukat, részt vegyenek a pezsgésben, barátkozzanak, leutánoztak (loptak), majd “csalódtak”, kibeszéltek, anyagot gyűjtöttek – ez róluk szól, a sötétsárgák, Murinai Angéla, Lelkes Villő és Kovács Csilla ma is zaklatnak, illetve az állatvédőket, Vecsey doktort, Szentesi Évát hergelik. Nem bírják blog nélkül. Ma már visszaszólok, mert ha nem teszem, én halok bele. Nem komálom viszont “az ellenségem ellensége a barátom” logikát, semmilyen érdekszövetséget. Utálom a diagnosztizálgatást, én sem csinálom. Nem szorulok olyan érvre, hogy a kavarós irigykedő elmebeteg/ ronda, anélkül is igazam van. (Pedig amúgy komoly személyiségzavarok és csúfságok vannak, nyilván.)

Ha én nem tűröm az aljasságot, hanem kiállok ellene, akkor én ugyebár NEM KÉREK PSZICHOLÓGUSI SEGÍTSÉGET, mert A NÁRCIK MENTHETETLENEK, SOHA NEM ISMERIK EL, HOGY VELÜK BAJ VAN, MÉG A SZAKEMBERT IS MEGTÉVESZTIK, NAGYON MEGGYŐZŐEK, MINDENKI BEDŐL NEKIK, MAGUKAT ÁLLÍTJÁK BE ÁLDOZATNAK*, ezek a szövegek arra valók, hogy megtörjék azt, akinek igaza van és aki a határait védi. Gaslighting, dehonesztálás. A “rengeteget köszönhetsz az olvasóidnak, most meg fúrod őket a bukott blogodból” vád arra jó, hogy elkenjék a kínos tényt, hogy én soha nem akartam tőlük semmit, eleve is ők jöttek a közelembe, nekik volt jó, de nem a szövegért, hanem csitrimód bulizgatni; rajongtak, bután lelkesedtek, idealizáltak, birtokba vettek, libáskodtak, kellett volna az edzésem, a szerelmem. Nincsenek érveik, és a legaljasabban űztek évekig, beszéltek ki, terjesztenek rólam szemétségeket (képernyőfelvételek, e-mailek százai vannak erről), de közben rettegtek, mert okosabb és tisztább vagyok náluk, és jobban írok. Aztán ha ránéztem a nyomi idővonalaikra, és elröhögtem magam, akkor én lettem a zaklató.

* Ha ilyennel egy elhagyott nő turnézik, akkor őt is kiröhögöm.

Éppen minden jól megy: munkák, életszervezés, egészség; G-vel nem utáltuk, nem unjuk meg egymást összezárva sem, közösek az élvezetek, és ez nagy muníció az aljaskodás ellen. De a bloggernek nem feladata, hogy a remek, lendületes írások, érvelések mellett mást is biztosítson, érzelmes sztorit, vagy épp figyelmes házigazda legyen, kedvesen segítsen, érdekes nézegetnivalóvá váljon, vagy felmutasson egy lakberendezési magazinba illő életvitelt. Nem tolom közhelyeslésre hajtva a jól sikerült gyerekeimet a személyem elé, mert nem pótlékok. Nem akarlak meggyőzni. Csak elemzek és irodalmilag fogalmazok, mindig problémaérzékenyen; nem regélek magamról felesztétizálva, sem vicceskedve. Nem bírom a vetítést, nem manírozom szét a képeimet. Az edzést sem bonyolítom, csak csinálom, úgy, ahogy megy. Nekem a lényeg az öröm, a tehetség, a kultúra, a szabadság, az erős emberi kapcsolatok. Neked sem kell megfelelned, szoronganod, udvariasan viselkedned itt. Legyél szabad! Ne manipulálj. Ne fölényeskedj. Ne rendeld magad alám. Iratkozz le, menj békével, ha nem jó. Vagy szólj vissza. Csak ne kavarj.

Ne lopd le a szövegeimet, témáimat, szófordulataimat. A blog egésze, az összes poszt a szellemi tulajdonom, a pár korai vendégposzt kivételével.

2020 tavaszán úgy döntöttem, nem várok tovább, és nem is halok bele: nem nyelem le a sértett, sunyi emberek (egykori lelkes rajongók) aljasságát, hanem kiállok magamért, változatos eszközökkel. Ezért van ez a “keménység”, amit most nem értesz. Ők élnek függésben, látszatban, hazugságban, ezért őket ezzel lehet megfogni. Nekik van veszítenivalójuk a mocskolódás miatt, nekik ciki. Velem már mindent, de mindent megcsináltak (keress rá a nevemre, és tűnődj el azon, milyen lélek űz ilyen játékot és miért, névtelenül persze), és én nem élek függésben: mindenki, aki számít, tud rólam mindent és így szeret, senkinek nem hazudtam, nincs mit takargatnom; erős baráti hálóm, érzemi hátterem van, nem kell állásért kilincselnem, nincs főnököm, nem félek a jövőtől, nem vagyok kiszolgáltatott. Nem tudsz annyival elintézni, hogy irigy vagyok, pedig hányszor jönnek ezzel azok, akik irigyek és sunyik (de tényleg, gondolj bele. stréber hivatalnokokra? gyermektelen, megcsonkított, súlyukkal küszködő, hisztérikus, instán dicsekvő, beteg nőkre???).

De hát ilyenek vannak, életveszélyes fenyegetések. Jól gondold meg, miben veszel részt, és ez nem fenyegetés, az eltorzulásod ellen mondom. Egy biztos: nem hagyom, hogy elvegyék a szóláshoz való jogomat. Pontosan ismerem a törvényt, tudom, hol a határ, beatrtása egybeesik meggyőződéseimmel (nem, amit írok, az nem bullying); lelkiismerettel, fontosat írok, az igazság érdekel, éspedig szenvedélyesen, és inkább meghalok, mint hogy bekussoltassanak. Ha Vecsey Tamás dr., Szentesi Éva vagy Tökéletes Lelkes Villő perel is be, akkor se török meg.

Az új bemutatkozás 2020. április 27-én készült, pici módosítások május 6-án hajnalban; ez a régebbi. Augusztusban stiláris és korrektori javítások és még egy fotó került a szövegbe.