a blogról

A csakazolvassa egyszemélyes blog, félig személyes, félig közéleti.

Innen jöttem, ez egy 2014 februári videó, ez a blog első két éve. Így éltünk akkor, így néztem ki.

 

Gerle Éva a nevem, születtem Rumbold Évaként, Anirta is a nevem, nem használom. 1976-ban születtem Budán, azóta is itt élek. Magyar, majd angol szakos tanári végzettséget szereztem az ELTE-n, hat tanévet tanítottam gimnáziumban, inkább magyart. Értelmiségi, idősebb férfiak asszonya voltam (2). 2012-ben megözvegyültem. 19, 12 és 10 évesek most a gyerekeim, fiú, lány, fiú. Ők itt legfeljebb lírai témák, tök tehetségesek, érettségizett épp a nagy, színésznek készül. Nem általuk határozom meg önmagam, nem fő identitásom az anyaság, pedig sosem volt kétely, hogy lesz, van gyerekem. Őket is szabad léleknek nevelem. Az életünkről még itt, itt és itt olvashatsz, rólam továbbiakat a wikipédián.

A blogírás alapja a kritikus, szuverén létezés. A meg nem alkuvást sűrű konfliktusok övezik, én nem hallgatok a kínos igazságokról. Mint az oknyomozó újságírók, úgy valahogy, a magam méreteiben és műfajában. Amiért elmebetegnek neveznek, az a szokatlan hang, a szenvedély, a meg nem törhetőség, és mert kognitíve nem értik, amit írok, a mondatokat, meg hogy mit akarok vele.

Senki nem tud korrumpálni, nyomni, lebeszélni arról, amit tudok, amiben hiszek.

 

A blogom 2012 áprilisa óta közöl 1-4 naponta írásokat, pár korai vendégposzt kivételével én írtam mind. 2400 poszt/oldal és mintegy 215 ezer komment jelent meg eddig, utóbbiaknak kb. egy százaléka kimoderált (rasszista, gyűlölködő stb.) aljaskodás, spam, mintegy 30 ezret kommentet írtam én.

A blog emellett eseményeket szervez (irodalmi estek, blogszületésnap, edzések), sport- és színház témájú közösséget működtet.

 

Három bátyám van, legkisebb vagyok, egyben a fekete bárány, aki kínos mértékben volt más (érdeklődésben, érzékenységben és később világnézetben) és tehetséges, ezért lyuk van a helyén a családi albumban. Szembeszálltam egy sor basáskodó, abuzív férfival, a sógorommal is, hazug örökségkövetelőkkel. Nem tűröm az alkoholizmus, bántalmazás tabusítását. Valláskárosult vagyok, de örülök a biblikus és egyházzenei műveltségemnek és az élet, a teremtés tsizetelte kiirthatatlan belőlem. Helyesírási versenyeken tündököltem gyerekkorom óta, ezért vicces, amikor erre (elütésekre, egyedi helyesírása) beszólnak, érv híján.

 

Heti több színházi elődást nézünk évek óta, és az apró mozik szenvedélyes rajongója vagyok. Semmi sorozat és stream, a film is klasszikus és inkább európai. Szereplek Enyedi Ildikó új filmjében, gyakran statisztálok, valahogy beerültem ebbe a körbe, ott anyagot gyűjtök. Hívnak gigafilmekbe sport extrának. Nyomtatott sajtót olvasok, újságoknak írok-fordítok, lektorálok. Bringával járok húsz éve, nem tanultam meg vezetni, és szintén elvből nem tévézek. Irodalomról itt írok például, én olvastam és felfogtam azt, amiről beszélek (mert sokan olvasatlanul minősítgetnek szerzőket). Rengeteg írógyerek és színész olvassa a blogot.

A vegánok azért jöttek nekem, mert rontom a diznis-őzikés világképet (–› ketogén). Súlyzós edzéseket végzek nagy súllyal, akrobatikázom, futok és úszom. Bírálom a vegán (és a mindenféle étkezésügyi) propagandát, és semmit nem hamisítok (gluténmentes, édesítő stb.). Lesújtó véleményem van a dietetikusokról. Nem bírom továbbá a “semmiipart”, a felszínesen spirituálisak, kócsok, mentorok, erdőfürdő-érzékimasszázs-lélekturkászok szolgáltatásait, önjelölt szakértőket. Szenvedélyesen ökó (önkorlátozó) az életem, és nem az insta kedvéért. Néha futóversenyekre utazom, bár nem vagyok versengő futó.

 

Itt találod a legjobb posztokat: csakazolvassa.hu/tag/legjobb

 

Itt nincs puszta átlinkelés, tartalomátvétel, bannercsere, kamu blogversenyek és plecsnik, influenszerkampány. Nem termékek, tulajdonnevek révén (se márka-, se -izmus), határozom meg magam, hanem az értékrendemmel, emberi kapcsolataimmal, szöveg- és sportteljesítményeimmel, látásmódommal. Nem kedvelem a táborokba gyűlést. Minden ötlet, téma, kép, megoldás eredeti itt. A sportképek is engem ábrázolnak: semmi stock, amatőr és natúr a fotóm, nem szűrőzök-manipulálok-pózolok. Nem vagyok hiú, a mércém nem kívül, a visszajelzésekben van. Ha éles a kép, azt G. vagy fotós csinálta, ha nem, akkor MacBookAires bénaszelfi.

G. a szerelmem, 2019 nyara óta, de 2004 óta ismerem. Őt sem pakolom ki, nem kontent.

 

 

G., 2020. augusztus

A blog célja intellektuális: szövegélményt nyújt és ígér – nem dizájnolom kontentté a lakásomat, edzésemet, barátaimat, kinézetemet. Nem félek a “csúnya” szavaktól, de pontosan, jókor használom őket.

Sok olvasó bizonytalan, sérült, magányos, és érzelmileg viszonyul. Az érveimet, életvitelemet normatívnak veszik, menedék a számukra a blog és a jó mondat, és férjet szidni, magukat áldozatnak érezni, ebben másokkal összeölelkezni jó érzés, de tartanak tőlem, azt hiszik,  hatalmam van, magyarázkodnak nekem, pedig nekem csak blogom és világos értékrendem van, úgy, ahogy lehet másnak is. Én nem várom el, hogy bizonygass. Aztán  megharagszanak, mert tíz “én is pontosan így gondolom!” élményük után jön a poszt, hogy a gyesben elkövetett horgolmányok csúfak, mint a bűn, vagy hogy a margarin a legundorítóbb transzzsír, hogy sok nő csak kontentként kamusportol, inkább mámorosan deklarálja az edzőtermet, mint igazán eddzen, vagy hogy a tejeskávé cukorbeviteli ürügy. Bármi lehet. Addig egyetértett, tapsolt, most elege lesz, bosszút áll.

 

Felnőtt vagy, kezeld a reakcióidat, gondolkodj és tartsd tiszteletben a határaimat. Itt olvashatsz arról, kik és miért utálnak ennyire.

tipikus reakció, a vadidegen megnézeget. mit jelent mindez? azt, hogy ő nem edz, nincs csaja, EZÉRT ÉN nyomasztó és “unszimpatikus” vagyok, valamint nem elég radikális feminista. “írhatna”, hát írjál. de nem írsz. ahhoz kéne tudni írni és látni

 

Nincs jutalék, promóció, reklám. A blogot elkötelezett olvasói tartják el anonim módon, hogy egyedülálló szülőként főfoglalkozásként blogolhassak. Köszönet nekik! Jól teszik, ha nem mutatkoznak, mert Murinai Angéla Gumiszoba, epigonom begyűjti a neveket, rájuk száll. Nívós, izgalmas, változatos, nyelvileg szép vagy játékos szövegeket írok. Nem félek kimondani az igazságot, de üresben nem puffogok. “Politika”, napi hírre reagálás, politikai bulvár és celebcsócsálás nincsen. Nem tolom-nyalom a barátnőimet sem, nincs érdekköröm. Vannak netes hősök, akiket kiröhögök, írok is róluk. Egyszerűen nem viselem el a talmiságot. Engem nem ültetett be senki sehova, hogy aztán a seggem részének képzeljem a trónus ékköveit.

 

Kiemelt témáim az emberi kapcsolatok, a házasság válságai-hazugságai, a nők autonómiája, a kultúra, a középkorú nők, a városi nők értékrendje, az edzés és a táplálkozás alternatív útjai, vegánságkritika, a média és a közösségi média trendjei magyarul és angolul, az érzelmi zsaroláson alapuló női média, az identitáspolitika és a transznemű lobbi visszásságai; bírálom az áldozati kesergést, női agressziót, a függő létezést. Feminista vagyok, de viszolygok a freakdédelgetéstől, az élettel összegyeztethetetlen dogmáktól – nem ismerem el a kereteit, fogalmait sem (ez új fejlemény). Engem a közösség azért vetett ki magából 2015-ben, mert posztoltam arról, hogy szenvedéllyel edzek, és kitettem a kockahasfotómat meg a kézenállásomat.

film-2017-02-16-napon-13-21-idopontban

Ez sok volt a magyar feminizmusnak. Azt hiszik mindenféle testből, nickek mögül, hogy majd magyarázkodom a testemről, a fotóimról, a döntéseimről. Arról is írtam, hogy a kövérség marketingjét, a fogaddelmagad body positivityt önáltatásnak, önös, éretlen nyafogásnak tartom, a feminizmus kooptációjának. A ketogéntől, a kőkemény edzésektől, a futástól erős lettem, kicsattanó egészségű, de formás is. Régebbi Lelkes olvasóim is meggyűlöltek ezért, a rivalizáló, viszonyítgató hajlamúak, ami az ő életvitelükről és belső válságaikról szomorú látlelet.

Ilyen volt (vagy lásd a fenti videót):

2011. június

2013. április

ilyen lett:

2015. október

2015. augusztus

később (2019-20) ilyen:

 

 

2020. május

Nyaggattak, de nem érdekelt, én boldog lettem, mert ez szabad, saját teljesítmény, valódi önbecsülés, szűrős-instás póztól mentes, verítékszagú életöröm, ami újságírói munkákat is hozott. Nem hallgattam senkire, csak csináltam, és élveztem. Ezt az öntudatot és energikus sugárzást nem ismertem korábban, ezt csak a megélt út és a kemény sport tudja. Engem rendkívül puritánnak, testetlennek, intellektuálisnak, önfeláldozónak neveltek, és ezt tudtam legyőzni. Az új testem fesztelen, pedig három gyerek után, negyven fölött lehetne komplexusom. Futunk, napozunk, síelünk, túrázunk, bringázunk, és más a szerelem is így. Hihetetlen erőt, önbizalmat, érzelmi biztonságot kaptam a testátalakítástól, aztán tőle is: azóta merem a saját érdekeimet képviselni, partizánnak lenni, hogy egymásba szerettünk. Végleg befejeztem az áldozati műsort, ellenben mulattat, hogy beszólok. Az örömgyilkosok nem számítanak.

 

Örülök, ha olvasnak (ki nem), de nem kötődöm konkrét olvasókhoz, és nem kedvelem, ha túl közel jön és rajong az olvasó. Ez soha nem szimmetrikus, és én nem is társaságvágyból blogolok. Nem tudom megoldani a problémádat, vállalni az ügyedet, nem vagyok pszichológus. Nem elvárás sem az egyetértés, tömörülés, lelkes lájk, sem az, hogy jelen legyél, dicsérj, engem csak a gondolat és a humor nyűgöz le. Kiigazíthatsz, ha tényben tévedek vagy ha más a szemszöged, többet tudsz. Csak ne vidd el a témát valami apróságra rázuhanva, okoskodva, kontrollálva, egózva, visszavágva (én nem neked írtam eredetileg!), ne gyere aljas ideológiákkal, tanokkal, idézetekkel. A bloggerszerep a bloggeré, te nem leszel attól menő, ha  hadakozol. Te a saját blogodtól leszel menő. Ne hergeld be magad. Hagyjál az olyan hatalmi játszmákkal, hogy “nyilvánosan írtad”, “csak a saját hangodat akarod hallani”, “nem bírod a kritikát”. Bírom, de nem érdekel, mert béna vagy. Te a saját testedet, edzésedet, kapcsolatodat, gyereknevelésedet taglald, ne az enyémet. Ne viszonyítgass, ne lesd és taglald a magándolgaimat; ne rivalizálj, ne adj tanácsot.

A blog egyszer nagy válságba került: legLelkesebb rajongói árvették a hatalmat és gyűlölködni kezdtejk, összefogva és a bizalommal visszaélve, ezt a hibát soha többet nem követem el. Ellepett egy bulizós locsifecsi csoport 203-14-ben, a blog igazi értékei nem érdekelték őket. Hatalmat, önigazolást akartak és használtak. Nem tudtam akkor, az érzelmi özönben, ötszáz kommentek között, szerelemben ennél jobban, tisztábban megállni. Ezek nem szimmetrikus kapcsolatok voltak. Ki akartak csinálni: elképesztő hajszába kezdtek.

Amit én írtam, azt vállalom, amit rólam mondanak, azért ők a felelősek. Mindenesetre a blog és ereje itt van, és virul. Nekik belefért az évekig gyűlölködés a nagy imádat után, ők “kiábrándultak”, mintha ez szerelem lett volna, és én változtam volna meg. Arra használtak, hogy fontosnak érezzék magukat, részt vegyenek a pezsgésben, barátkozzanak, leutánoztak (loptak), majd “csalódtak”, kibeszéltek – ez róluk szól, a sötétsárgák, Murinai Angéla, Lelkes Villő és Kovács Csilla ma is zaklatnak, illetve az állatvédőket, Vecsey doktort, Szentesi Évát hergelik. Nem bírják blog nélkül.

Ma már visszaszólok. Túl sokáig erőltettem magamra az önelnyomó “én különb vagyok” pózt. Nem komálom viszont “az ellenségem ellensége a barátom” logikát, semmilyen érdekszövetséget. Utálom a diagnosztizálgatást, én sem csinálom. Nem szorulok olyan érvre, hogy a kavarós irigykedő elmebeteg. (Pedig komoly lelki csúfságok vannak.)

 

Ha nem tűröm az aljasságot, akkor ugyebár NEM KÉREK PSZICHOLÓGUSI SEGÍTSÉGET, mert A NÁRCIK MENTHETETLENEK, NEM ISMERIK EL, HOGY VELÜK BAJ VAN, A SZAKEMBERT IS MEGTÉVESZTIK, MINDENKI BEDŐL NEKIK, ezek a szövegek arra valók, hogy megtörjék és stogmatizálják azt, akinek igaza van és nem hagyja magát. A “hogy bánsz az olvasóiddal, akiknek mindent köszönhetsz?” vádra azt írom, hogy nekik semmit, hányás, amit művelnek. Ez arra jó, hogy elkenjék a kínos tényt, hogy ők jöttek rajongva a közelembe, de nem a szövegért, hanem csitrimód bulizgatni; bután lelkesedtek, libáskodtak, kellett volna nekik az edzésem, a szerelmem. Nincsenek érveik, és a legaljasabban űztek évekig, terjesztenek rólam szemétségeket (képernyőfelvételek, e-mailek százai vannak erről), de közben rettegtek, mert okosabb és tisztább vagyok náluk, és jobban is írok. Ha ránéztem a nyomi idővonalaikra, és elröhögtem magam, akkor én lettem a zaklató.

2020 nekem jó időszak a vírus ellenére is. Könyvem jelent meg, nem hagytam magam szétszedni, pompás a futás, írókedv, edzés, szerelem, és volt még a digitális oktatás leszarása; filmek, színházak, tisztán látás, okos emberek barátsága… mindez nagy muníció az aljaskodás ellen. De a bloggernek nem feladata, hogy a remek, lendületes írások, érvelés mellett mást is biztosítson, érzelmes sztorit, vagy épp érdekes nézegetnivalóvá váljon, felmutatva egy lakberendezési magazinba illő életvitelt. Nem akarlak meggyőzni, nem hajtok közhelyeslésre. Elemzek, irodalmilag fogalmazok, mindig problémaérzékenyen; nem regélek magamról felesztétizálva, sem vicceskedve. Nem bírom a vetítést. Az edzést sem bonyolítom, csak csinálom, úgy, ahogy megy. A lényeg az öröm, a tehetség, a kultúra, a szabadság, az erős emberi kapcsolatok. Neked sem kell megfelelned, szoronganod, udvariasan viselkedned. Legyél szabad! Ne rendeld magad alám. Ne fölényeskedj. Iratkozz le, menj békével, ha nem jó. Vagy szólj vissza, kritizálj (és én is megtehetem, ez a deal). Csak ne kavarj.

Ne lopd le a szövegeimet, témáimat, szófordulataimat. A blog egésze, az összes poszt a szellemi tulajdonom, a pár korai vendégposzt kivételével.

2020 tavaszán úgy döntöttem, nem nyelem le sértett sunyik aljasságát, hanem kiállok magamért. Ezért van ez a “keménység”, amit nem értesz. Ők élnek függésben, látszatban, hazugságban, ezért őket ezzel lehet megfogni. Nekik van veszítenivalójuk a mocskolódás miatt. Velem már mindent, de mindent megcsináltak (keress rá a nevemre), névtelenül persze. Én nem élek függésben: aki számít, mindent tud rólam és így szeret. Én nem hazudtam, nincs mit takargatnom; erős érzemi hátterem van, nem kell állásért kilincselnem, nincs főnököm, nem félek a jövőtől. Nem tudsz annyival elintézni, hogy irigy vagyok (stréber hivatalnokra? gyermektelen, megcsonkított, súlyukkal küszködő, hisztérikus, instán dicsekvő, beteg nőkre???).

De hát ilyenek vannak. Jól gondold meg, miben veszel részt. Én nem hagyom, hogy elvegyék a szóláshoz való jogomat. Ismerem a törvényt, tudom, hol a határ; lelkiismerettel, fontosat írok, az igazság érdekel, éspedig szenvedélyesen, és inkább meghalok, mint hogy bekussoltassanak. Ha Vecsey Tamás dr., Szentesi Éva vagy Tökéletes Lelkes Villő perel is be, akkor se török meg. (Vecseynak a polgári peres ádozatiaskodását leszartam és le is fogom, egy percet és egy forintot nem szánok rá, nevetséges hatalmaskodás, jellemző, hogy ettől érzi jól magát.

A feljelentését bebukta, körberöhögték.)