A csakazolvassa egyszemélyes blog, félig személyes, félig közéleti. 2012 áprilisa óta írom. 2021 januárjától csak tagoknak. Háromezer poszt jelent meg eddig, hetente többször frissül.

Mindenféléről írok, mindig intellektuálisan és szabadszájúan. Elsősorban a női lét nehézségeiről, családi életről, a saját múltamról és kultúráról, meg sportról. A feleséged is olvas.

“Rossz a hírem”. De miért utálnak ennyire?

Mert a saját életemet élem, enyém a véleményem, nem tisztelem a táborokat és tabukat, és nem engedek hatalmaskodásnak. Nem tudtak megtörni.

Pedig a közösségi média lincsvezérei nagyon igyekeztek. Engem is jelentgetnek, fel-, zaklatnak e-mailek százaiban, a magánéletemet túrják.

Én pedig élek, gyereket nevelek, szeretek, edzek, főzök, rajzolok.

 

Több platformmal szemben tartalmi kritikám van, amiatt, amivé a női netes nyilvánosságot züllesztették, és ahogy kövérre híztak rajta. Én ennek a netes nyilvánosságnak korai, minőséget nyújtó, tiszta szívű szereplője voltam akkor, amikor ezek a mai hatalmaskodó nők még sehol nem voltak, főleg nem feministák.

Gerle Éva a nevem, születtem Rumbold Évaként, Anita is a nevem, nem használom. 1976-ban születtem Budán, azóta is itt élek. Magyar, majd angol szakos tanári végzettséget szereztem az ELTE-n, hat tanévet tanítottam gimnáziumban, inkább magyart. Értelmiségi, idősebb férfiak asszonya voltam (2). 2012-ben megözvegyültem. 2001-ben fiút, 2008-ban leányt és 2010-ben megint fiút szültem. Ők itt legfeljebb lírai témák, tehetségesek és csodaszépek, a nagy színésznek készül. Nem általuk határozom meg önmagam, nem elsődleges identitásom az anyaság. Viszont sosem volt kétely, hogy lesz, van gyerekem (lásd az abortusztémát). Őket is szabad léleknek nevelem. Az életünkről még itt, itt és itt olvashatsz, rólam továbbiakat a wikipédián.

A blogírásom alapja a kritikus, szuverén, folyton művelődő, valódi könyveket olvasó, valódi filmeket és színházakat néző, természetben és valóságban élő létezés. A meg nem alkuvást sűrű konfliktusok övezik: én nem hallgatok a kínos igazságokról, ha meztelen a király, akkor aktkép készül. Az oknyomozó újságírókhoz hasonlóan, csak a magam méreteiben és műfajában. Amiért sokan elmebetegnek neveznek: a szokatlan hang, a szenvedély, irodalmiasság, az igazság kimondása… és mert kognitíve nem értik, amit írok, sem a mondatokat, sem azt, hogy mit akarok velük.

Senki nem tud korrumpálni, nyomni, lebeszélni arról, amit tudok, amiben hiszek.

Így sikerült ez:

Nagyjából 2 éve lehetett 2012 augusztusában, hogy találkoztam a volt bsc-s évfolyamtársaimmal. Mondtam nekik, hogy találtam egy nagyon jó blogot a csakazolvassát, erre közülük többen is: Te is megtaláltad, pont most akartam javasolni. És azt olvastad, hogy…? és nekem az a bejegyzés különösen tetszett amiben…
És tök jó volt mert így csomó mindenről lehetett beszélgetni, amiről már amúgy is szerettem volna velük. (csak lányok voltunk ott) Azután közösen olvastuk a blogot és megbeszéltük a dolgokat…

A blog 2012 áprilisa óta közöl 1-4 naponta írásokat. Mintegy 300 ezer komment jelent meg eddig, utóbbiaknak kb. egy százaléka kimoderált (rasszista, gyűlölködő stb.) aljaskodás, spam, és mintegy 30 ezret írtam én.

A blog emellett eseményeket szervezett évekig (irodalmi estek, blogszületésnap, edzések), sport- és színháztémájú közösséget működtet.

Három bátyám van, legkisebb vagyok, egyben a fekete bárány, aki kínos mértékben volt más (érdeklődésben, érzékenységben és később világnézetben) és tehetséges, ezért lyuk van a helyén a családi albumban. Szembeszálltam egy sor basáskodó, abuzív, okoskodó férfival. Nem tűröm az alkoholizmus, bántalmazás, nőgyűlölet tabusítását. Valláskárosult vagyok, de örülök a biblikus és egyházzenei műveltségemnek, és az élet, a teremtés tisztelete kiirthatatlan belőlem. Helyesírási versenyeken tündököltem gyerekkorom óta.

Heti több színházi elődást nézünk évek óta, csakis a legjobb helyeken. Az apró mozik szenvedélyes rajongója vagyok. Semmi sorozat és stream, tévé sem. A film is klasszikus és inkább európai. Szereplek Enyedi Ildikó új filmjében, gyakran statisztálok, ott anyagot gyűjtök. Hívnak gigafilmekbe sport extrának. Nyomtatott sajtót olvasok, újságoknak írok-fordítok, lektorálok. Bringával járok húsz éve, nem tanultam meg vezetni, és szintén elvből nem tévézek. Irodalomról itt írok például. Rengeteg írógyerek és színész olvassa a blogot.

A vegánok azért jöttek nekem, mert rontom a diznis-őzikés világképet (–› ketogén). Súlyzós edzéseket végzek nagy súllyal, akrobatikázom, futok és úszom. Bírálom a vegán (és a mindenféle étkezésügyi) propagandát, és semmit nem hamisítok (gluténmentes, édesítő stb.). Lesújtó véleményem van a dietetikusokról. Nem bírom továbbá a “semmiipart”, a felszínesen spirituálisak, kócsok, mentorok, erdőfürdő-érzékimasszázs-lélekturkászok szolgáltatásait, az önjelölt szakértősködést. Szenvedélyesen ökó (önkorlátozó) az életem, nem termékalapú. Néha futóversenyekre utazom, bár nem vagyok versengő futó, inkább a hangulat és a városkép vonz.

Itt találod a legjobb posztokat: csakazolvassa.hu/tag/legjobb

A blogon nincs puszta átlinkelés, tartalomátvétel, bannercsere, influenszerkampány. Nem termékek, tulajdonnevek révén (se márka-, se ideológiai -izmus, se híresemberek), határozom meg magam, hanem az értékrendemmel, emberi kapcsolataimmal, szöveg- és sportteljesítményeimmel, látásmódommal. Nem kedvelem a táborokba gyűlést. Minden ötletem, témám, képem eredeti. A sportképek engem ábrázolnak: semmi stock. Amatőr és natúr a fotóm, nem szűrőzök-manipulálo. Nem vagyok hiú, a mércém nem kívül, a visszajelzésekben van. Ha éles a kép, azt G. vagy fotós csinálta, ha nem, akkor MacBookAires bénaszelfi.

G. (Maci) a szerelmem, 2019 nyara óta, de 2004 óta ismerem. Ő sem kontent.

A blog célja intellektuális: szövegélményt nyújt és ígér – nem dizájnolom kontentté a lakásomat, edzésemet, barátaimat, kinézetemet. Nem félek a “csúnya” szavaktól, de pontosan, jókor használom őket.

Sok olvasó bizonytalan, sérült, magányos, és érzelmileg viszonyul. Az érveimet, életvitelemet normatívnak veszik, menedék a számukra a blog és a jó mondat. Férjet szidni, magukat áldozatnak érezni, másokkal összeölelkezni jó érzés, vagy csak filozofálni, de tartanak tőlem, azt hiszik, hatalmam van, magyarázkodnak nekem, pedig nekem csak blogom és világos értékrendem van, úgy, ahogy lehet másnak is. Ez a szerepem teljes félreértése és kínos tekintélyelv. Te is szabad vagy. Nem várom el, hogy bizonygass. Aztán  megharagszanak, mert tíz “én is pontosan így gondolom!” élményük után jön a poszt, hogy a gyes alatt elkövetett horgolmányok csúfak, vagy hogy a margarin a legundorítóbb transzzsír, hogy sok nő csak kontentként kamusportol, és mámorosan deklarálja az edzőtermet, vagy hogy a tejeskávé cukorbeviteli ürügy. Bármi lehet. Addig egyetértett, tapsolt, most elege lesz, bosszút áll. Számomra elképesztő, hogy mennyire azonosulnak, milyen mélyre megy a szöveg, olyankor is, ha csak jelenségekről írok általában.

Felnőtt vagy, kezeld a reakcióidat, gondolkodj és tartsd tiszteletben a határaimat. Itt olvashatsz arról, kik és miért utálnak ennyire.

Nincs jutalék, promóció, reklám. A blogot elkötelezett olvasói tartják el anonim módon, hogy egyedülálló szülőként főfoglalkozásként blogolhassak. Köszönet nekik! Jól teszik, ha nem mutatkoznak, mert Murinai Angéla Gumiszoba, epigonom begyűjti a neveket, rájuk száll. Nívós, izgalmas, változatos, nyelvileg szép vagy játékos szövegeket írok. Nem félek kimondani az igazságot, de üresben nem puffogok. “Politika”, napi hírre reagálás, politikai bulvár és celebcsócsálás nincsen. Nem tolom-nyalom a barátnőimet sem, nincs érdekköröm. Vannak netes hősök, akiket kiröhögök, írok is róluk. Egyszerűen nem viselem el a talmiságot. Engem nem ültetett be senki sehova, hogy aztán a seggem részének képzeljem a trónus ékköveit.

Kiemelt témáim az emberi kapcsolatok, a házasság válságai-hazugságai, a nők autonómiája, a kultúra, a középkorú nők, a városi nők értékrendje, az edzés és a táplálkozás alternatív útjai, vegánságkritika, a média és a közösségi média trendjei magyarul és angolul, az érzelmi zsaroláson alapuló női média, az identitáspolitika és a transznemű lobbi visszásságai; bírálom az áldozati kesergést, női agressziót, a függő létezést. Feminista vagyok, de viszolygok a freakdédelgetéstől, az élettel összegyeztethetetlen dogmáktól – nem ismerem el a kereteit, fogalmait sem (ez új fejlemény). A női közösség azért vetett ki magából 2015-ben, mert posztoltam arról, hogy szenvedéllyel edzek.

film-2017-02-16-napon-13-21-idopontban

Ez sok volt a magyar feminizmusnak. Azt hiszik mindenféle testből, nickek mögül, hogy majd nekik magyarázkodom a testemről, a fotóimról, a döntéseimről. Arról is írtam, hogy a kövérség marketingjét, a fogaddelmagad body positivityt önáltatásnak, önös, éretlen nyafogásnak tartom, a feminizmus kooptációjának. A ketogéntől, a kőkemény edzésektől, a futástól erős lettem, kicsattanó egészségű, de formás is. Régebbi Lelkes olvasóim is meggyűlöltek ezért, a rivalizáló, viszonyítgató hajlamúak, ami az ő életvitelükről és belső válságaikról szomorú látlelet.

Ilyen volt:

ilyen lett:

később (2019-20) ilyen:

Nyaggattak, de én boldog lettem, mert a meló mindig jó. Ez szabad, saját teljesítmény, önbecsülés. A szűrős-instás póztól mentes, verítékszagú életöröm, és újságírói munkákat is hozott. Nem hallgattam senkire, csináltam, és élveztem. Ezt az öntudatot és energikus sugárzást nem ismertem korábban, ezt csak a megélt út és a kemény sport tudja. Engem rendkívül puritánnak, testetlennek, intellektuálisnak, önfeláldozónak neveltek – ezt tudtam legyőzni. Az új testem fesztelen, pedig három gyerek után, negyven fölött lehetne komplexusom. Futunk, napozunk, síelünk, túrázunk, bringázunk, és más a szerelem is így. Hihetetlen erőt, önbizalmat, érzelmi biztonságot kaptam a testátalakítástól, aztán G-től is: azóta merem a saját érdekeimet képviselni, partizánnak lenni, hogy egymásba szerettünk. Végleg befejeztem az áldozati műsort, ellenben mulattat, hogy beszólok. Az örömgyilkosok nem számítanak.

Örülök, ha olvasnak, de nem kötődöm konkrét személyekhez, és nem kedvelem, ha túl közel jön és rajong az olvasó. Ez soha nem szimmetrikus, és én nem is társaságvágyból blogolok. Nem tudom megoldani a problémádat, vállalni az ügyedet, nem vagyok pszichológus. Nem elvárás sem az egyetértés, tömörülés, lelkes lájk, sem az, hogy jelen legyél, dicsérj. Engem csak a gondolat és a humor nyűgöz le. Kiigazíthatsz, ha tényben tévedek vagy ha más a szemszöged, többet tudsz. Csak ne vidd el a témát valami apróságra rázuhanva, okoskodva, egózva (én nem neked írtam eredetileg!), ne gyere aljas ideológiákkal, idézetekkel. A bloggerszerep a bloggeré, ő dolgozott meg érte, és nem leszel attól menő, ha  hadakozol. Te a saját blogodtól leszel menő. Ne hergeld be magad. Hagyjál az olyan hatalmi játszmákkal, hogy “nyilvánosan írtad”, “csak a saját hangodat akarod hallani”, “nem bírod a kritikát”. Bírom, de nem érdekel, mert béna vagy. Te a saját testedet, edzésedet, kapcsolatodat, gyereknevelésedet taglald, ne az enyémet. Ne viszonyítgass, ne lesd és taglald a magándolgaimat; ne rivalizálj, ne adj tanácsot.

A blog egyszer nagy válságba került: ellepett és önálló szörnyeteggé torzult egy bulizós locsifecsi csoport 203-14-ben, a blog lényege és szerzője nem érdekelte őket.legLelkesebb rajongói árvették a hatalmat és gyűlölködni kezdtek, a hátam mögött összefogva és a bizalommal visszaélve. Majdnem be is férkőzött a szerkesztésbe egyikük. Ezt a hibát többet nem követem el. Hatalmat, önigazolást akartak és használtak engem. Nem tudtam akkor, az érzelmi özönben, ötszáz kommentek között, szerelemben ennél jobban, tisztábban megállni. Ezek nem voltak szimmetrikus kapcsolatok: ők sokkal többet tudtak rólam, volt idejük, figyelgettek és ártani akartak, mert frusztráltak voltak a szabadságtól. Ki akartak csinálni: elképesztő hajszába kezdtek.

csöndes olvasó vagyok itt főképp. most megdöbbent olvasó éppen.
azt juttatta ez az egész eszembe, mikor Annie Lennox írta valahol, hogy mikor kiállt az ő külső-belső annielennoxságával a mindenki elé, azt próbálta üzenni, hogy mindenki bátran legyen aki és ami és bármi. maga. MAGA. és egyszercsak lenézett a színpadról és rádöbbent, hogy a közönség minden tagja az ő klónja próbál lenni.
tudom, hogy távoli a párhuzam, csak azt akarom írni, hogy vannak, akiknek soha soha nem esik le. bárhogyan is van elmesélve, lerajzolva, megmutatva.

Amit én írtam, azt vállalom. Amit rólam mondanak, azért ők a felelősek. És hát mondanak, hajaj, több hullámban kezdtek ki pusztító agresszióval. Mindenesetre a blog ma is virul, a tízéves posztok is hatnak. Nekik belefért az évekig gyűlölködés a nagy imádat, bizalom, közeljövés után, ők “kiábrándultak”… mintha ez szerelem lett volna, és én változtam volna meg. Arra használtak, hogy fontosnak érezzék magukat, pezsegjenek, barátkozzanak, ötleteket nyerjenek és “önmegvalósuljanak”, loptak is, majd “csalódtak”, kibeszéltek – ez róluk szól. A sötétsárgák, Murinai Angéla, Lelkes Villő és Kovács Csilla ma is zaklatnak, illetve az állatvédőket, doktor vikinget, Szentesi Évát hergelik. Nem bírják blog nélkül.

Ma már visszaszólok. Túl sokáig erőltettem magamra az önelnyomó “én különb vagyok” pózt. Nem komálom viszont “az ellenségem ellensége a barátom” logikát, semmilyen érdekszövetséget, hergelt balhét, egyedül vívom, amit kell. Utálom a diagnosztizálgatást, én sem csinálom. Nem szorulok olyan érvre, hogy a kavarós irigykedő elmebeteg. (Pedig komoly lelki csúfságok vannak.)

Ha nem tűröm az aljasságot, akkor ugyebár én NEM KÉREK PSZICHOLÓGUSI SEGÍTSÉGET, mert A NÁRCIK MENTHETETLENEK, NEM ISMERIK EL, HOGY VELÜK BAJ VAN, A SZAKEMBERT IS MEGTÉVESZTIK, MINDENKI BEDŐL NEKIK – ezek a szövegek arra valók, hogy megtörjék és stigmatizálják azt, aki nem hagyja magát, és sima irigységből fajkadnak. A “hogy bánsz te az olvasóiddal…?” vádra azt írom, hogy nekik semmit nem köszönök, nem is olvasók, csak kukkolók, és hányás, amit művelnek. Elkenik a kínos tényt: ők jöttek rajongva a közelembe, de nem a szövegért, hanem csitrimód bulizni; bután hízelkedtek, kellett volna nekik az edzésem, a szerelmem. Nincsenek érveik, autonómiájuk. A legaljasabb módokon űztek évekig, terjesztenek rólam szemétségeket (képernyőfelvételek, e-mailek százai vannak erről), de közben rettegtek, mert okosabb és tisztább vagyok náluk, és jobban is írok. Ha ránézek a nyomi idővonalaikra, képeikre, világos a motiváció.

2020-21 jó időszak volt a vírus ellenére is. Könyvem jelent meg, nem hagytam magam szétszedni, pompás a futás, írókedv, edzés, szerelem, és volt még a digitális oktatás leszarása; filmek, színházak, tisztánlátás, okos emberek barátsága… mindez nagy muníció az aljaskodás ellen.

De a bloggernek nem feladata, hogy a remek írások mellett a csodás életét is köztulajdonná tegye és mások értékrendje, ítélete szerint éljen. Nem akarlak meggyőzni, nem hajtok közhelyeslésre. Nem bírom a vetítést. Az edzést sem bonyolítom, csak csinálom, ahogy megy, és tőmondatokban dokumentálom. A lényeg az öröm, a tehetség, a kultúra, a szabadság, az erős emberi kapcsolatok. Neked sem kell megfelelned, udvariasan viselkedned. Legyél szabad! Ne rendeld magad alám. Ne is fölényeskedj. Iratkozz le, menj békével, ha nem jó itt. Vagy szólj vissza, kritizálj (és én is megtehetem – ez a deal). Csak ne kavarj.

Ne lopd le a szövegeimet, témáimat, szófordulataimat. A blog egésze, a fotók, az összes poszt a szellemi tulajdonom, a pár korai vendégposzt kivételével (jelölve). Szerzői jog védi.

2020 tavaszán úgy döntöttem, nem nyelem le sértett sunyik aljasságát, hanem kiállok magamért. Ezért van ez a “keménység”, amit most nem értesz. Ők élnek függésben, látszatban, hazugságban, ezért őket ezzel lehet megfogni. Nekik van veszítenivalójuk a mocskolódás miatt. Velem már mindent, de mindent megcsináltak (keress rá a nevemre), névtelenül persze. Én nem élek függésben: aki számít, mindent tud rólam és így szeret. Nem hazudtam, nincs mit takargatnom; erős érzelmi hátterem van, nem kell állásért kilincselnem, nincs főnököm, nem félek a jövőtől. Nem tudsz annyival elintézni, hogy irigy vagyok (stréber hivatalnokra? gyermektelen, megcsonkított, súlyukkal küszködő, hisztérikus, instán dicsekvő, beteg nőkre?).

De hát ilyenek vannak. Jól gondold meg, miben veszel részt. Én nem hagyom, hogy elvegyék a szóláshoz való jogomat. Ismerem a törvényt, tudom, hol a határ; lelkiismerettel, fontosat írok, az igazság érdekel, éspedig szenvedélyesen, és inkább meghalok, mint hogy bekussoltassanak. Ha az ügyvéd úr, Szentesi Éva vagy Tökéletes Lelkes Villő perel is be, akkor se török meg.

Az ügyvéd úr polgári peres ádozatiaskodását leszartam és le is fogom, egy percet és egy forintot nem szánok rá, nevetséges hatalmaskodás, jellemző, hogy ettől érzi jól magát.

A feljelentését bebukta, körberöhögték: