Védett: az iskolákban betiltották a felvilágosítást

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

az egyenlőtlenség formái 31.: én megmondtam!

Ez olyan jelenség, amelyet mindenki ismer. Mindannyiunknak volt ilyen apja, de ha nem, akkor férje. Ha az sem, akkor kollégája. Talán a leglájtosabb egyenlőtlenségi megnyilvánulás férfitől nő irányába: amikor az a legfontosabb, Mindenek Felett Álló Érdek, hogy őneki igaza legyen. Mindent ennek rendel alá. Véleményez, magyaráz, beleszól, jobban tud, kontrollál. Hogy végül kimondhassa: látod…!

Lájtos, ugyanakkor az egész rendkívül romboló, és nehezen azonosítható az eredet, a cél, a hatás. Vagyis nehéz kivédeni.

Sima okoskodás, plusz a degradáló-infantilizáló kontroll. A premissza az, hogy a férfiak eredendően jobban értenek bizonyos, racionális területekhez: pénz, kamat, befektetés, műszaki cikkek, mi éri meg, építkezés, energetika, sport, a jövő tervezése, környezetvédelem és életbölcsesség általában, gyakran azzal kiegészítve, hogy mi minden hülyeség és ők mire nem hajlandóak. (Nem mintha mi nők ne rajonganánk túl azokat a tevékenységeket, amikor a jó szívünket, ingyen munkánkat és életenergiáinkat használják olyan trendek, amelyek mögött üzleti érdek áll – jelzem, ha egy férfi fanyalog az organikus, kötődő, közösségi, LMBT, vegán stb. hóbortok miatt, akkor igaza szokott lenni, de ez olyan fajta igazság, amivel nem megy sokra, hiszen az otthoni hangulat nem mutat erős összefüggést a tudományos igazságokkal, racionális érvekkel, másképp mondva: léteznek meg nem térülő, fontos, érzelmi tettek is.) Bővebben…

újabb netes lincselés…

Az edzésnaplóban már említettem ezt a történetet, most külön posztban összefoglalom:

 van egy család, két fiúgyerekkel, kirándulnak, sokat sportolnak, nem a legkönnyebbeket, együtt is. A gyerekek versenyeznek is, birkózásban. Futóversenyeken találkoztam velük, egyszer megkerestek, beszélgettünk is itt nálam. A nagyobbik fiú, Lóci már négyéves korában is futott, mint a nyúl. Nem úgy, mint mi, hogy évente 2-3 rövid távú verseny a gyerekekkel, hobbiból, utazáshoz kötve vagy Pesten, hanem rendszeresen, egyre többet, az ország számos pontján, sokat utaznak.

Teltek az évek, hosszabb távok jöttek, gyerekversenyek, sikerek, később 15-ök, félmaraton. A posztjaikból kirajzolódik az elkötelezettség, határozott, kitartásra nevelő értékrend, rengeteg szülői munka. Éveken át zajlott ez, sokan követték őket a facebookon. A nagyobbik fiú most tíz éves. És mivel létezik olyan verseny, ahol rajthoz állhat maratonon ennyi idősen (itthon nem), és egészen lelkes, 2022 júliusában, Szarajevóban lefutja a maratont, extrém körülmények között, szülői jelenléttel.

Ebből hír lesz, én a 444-en láttam.

És akkor, dobpergés:

kitör a kommentelés, a néplélek megmutatja önmagát.

Hozzászólnak aggodalmas szülők, a saját gyereküket dicsérgetve, mértékletességre figyelmeztetve, önigazolva. Meg kell hagyni a gyerekkort a játéknak, írják elhízott emberek. És megjelenik a “szakma”, ellepik a család sportoldalát. Köztük komoly futók, futós bloggerek, edzők is, akik között én az évek alatt láttam már egészen elkeserítő konfliktusokat, konfrontatív és önimádó személyiségeket, versenyszervezői féltékenységet, faszméregetést, értelmetlen hitvitát és becsvágyat: aszfaltosok, maratonisták kontra ultrázók, sima futók kontra triatlonosok, Lubics Szilvia szakítása az edzőjével, sportszerűtlenség. Maráz Zsuzsannát férfi blogger lezsuzsizza, a többieket teljes nevükön emlegeti (szóltam). Rémisztő alakok, akik folyton kinyilatkoztatnak. A saját, elit tempójuk, edzésmennyiségük a norma, kirekesztőek, mániákusok és önimádók, kákán is csomót keresnek; minősítgetik mások felkészültségét, rajthoz állását, profiknak való terminusokkal dobálóznak, csúful meglovagolják az életközépi válságban és tönkrement házasságban vergődő tömegek bizonyítási vágyát. “Ötórás maratonnak nincs sportértéke”… én ezt megutáltam már kb. 2018-ra. Az állandó mansplaininget, kioktatást. A versenyek szexizmusát is: pasik méregetik a nők fenekét, versenybeszámolókban rendszeresek az egyoldalú szexista megjegyzések, férfiak jelmezben futnak nők között, a női versenyek létjogosultságát elemezgetik; az iramfutók is férfiak a női futáson, lekezelően “biztatják” a nőket. Csanya is nekem esett (önkéntes voltam az ő bizniszversenyén).

Kellemetlen közeg. Sok az önjelölt, hiú, rögeszmés, és akadnak semmivel feltűnösködő blogkoppintók is.

Lóci maratonjáról beszámol a 444, a 24.hu és a többi. Később a reakciókról is írnak: népharagnak nevezik a kommentelők özönszerű véleményét, szörnyülködését, ítélkezését, és idéznek is tőlük bőséggel. Itt a kiemelt lapfotó már koncepciózus, hangulatkeltő, ahogy küzd a gyerek:

https://24.hu/sport/2022/07/06/loci-es-oliver-megcsinalja-szarjevo-maraton-futas-hosszutavfutas/

Az egyik nagyon okos futó, Csontos Imre csakis a gyerekek érdekében feljelentést és gyermekvédelmi bejelentéseket tesz. Bővebben…

“és ha a gyereked lenne transzneműűű?”

Ezt gyakran megkapom: hogy én azért vagyok elutasító meg érzéketlen a szivárványműsorral, az – önlényegét mind inkább feladó – melegaktivizmussal szemben, mert nem ismerem a jelenséget, csak távolról, pletykákból, rémhírekből, transzfób médiából tájékozódom. (Talán, valahogy így értik.)

Pedig csak élni szeretnének békében, megélni önvalójukat, meg szeretni. De mi, a gonosz CISZneműek, ezt nem hagyjuk.

Ellen Page-ről a kutya nem beszélt. De most, hogy Elliot! Imádják.

Lefordítok ezt-azt újbeszélből:

make it a felony to provide care for trans youth: betiltanák, hogy a 18 év alattiakat hormonozzák/gyógyszerezzék/átműtsék, nagyon helyesen, rengeteg tragédia és per előzte ezt meg.

#letkidsplay: a női sportolók és szüleik nyomására, rengeteg visszaélés után az a törvényjavaslat, hogy nem engednék a fiúkat versenyezni nők között, mert ez nem sportszerű. Elliot Page tehát ezt manipulálja váddá: a transz gyerekeket el akarják zárni a sportolás lehetőségétől… Ezért lobbiznak, protestálnak.

Bővebben…

gyerekeink igenis veszélyben vannak

Ja, nem azért, mert az óvó néni átműti őket. És hogy ezen ilyen szinten, repetitíven poénkodtak értelmes sajtómunkások is, az sokatmondó. Eleve, hogy “a kormány homofób uszítását”, “kiközösítő népszavazását” ennyit emlegették – addig se kellett eltűnődni, hogy mi is pontosan az ellenzéki állítás, hogy kerül az ellenzékbe a Jobbik “néppárt”, mely plusz szavazót nem hozott, de a régieket sem. Mintha félnének a dolgot valóban megvitatni, hogy mitől káros a gendertan, mik az érdekek a propaganda mögött), túlzásmentesen, elfogulatlanul megnézni, miért ugrik rá tiltakozva-idegenkedve nemcsak Bayer Zsolt, hanem az átlagember is. Inkább defaultnak veszik, hogy általános a homofóbia, sőt, üldöztetés van, mely a Fidesz bűne, és aki idegenkedik a genderdumától, az meg tudatlan, nem érdekli “a tudomány” (pedig Mari néninek igaza van). Soha nem írnak a detranzícióról, se a heves brit, amerikai vitákról, törvénykezésről (számos “transzjogot” vonnak vissza, épp a kamaszokkal kapcsolatban), transz nyomulás visszaéléseiről, és csak Rowling kapcsán a feministák cancel-kicsinálásáról. Állítják: nem létezik melegpropaganda, miközben maguk is ontják az ilyen tartalmakat, egészen a legbutább rinyálásokig (az szexualitás ernyőfogalom, tudtad-e?), de persze az felvilágosítás, segítség, hogy ne érezzék magukat egyedül a kamaszok.

Nem úgy fenyegető mindez, ahogy a plakátokról sejlik, hogy már ma jönnek, műtenek, és nem is úgy, hogy agymosásnak. Direkt sulykolni esélyük sem volt, csak puhítgatják a tudatokat, együttérzésre apellálnak. Ki rúgna szenvedő emberekbe? Aki nem dől be ennek, az is hallgat. Maci is mondja, elismerem: nem számít annyit az LMBT propaganda, mint én azt kihegyezetten érzékelem. El se jut az átlagemberhez. A Tobi színeit 3547 fő látta (és a Nemzeti Filmintézet támogatta!). Pár tucat, igaz, nagy elérésű és hangos szereplő nyomatja, akire ép kamasz nem akar hasonlítani (mondom egyszerűbben: a magyar aktivisták rettenetesen néznek ki, és az üldöztetésen, jogkövetelésen kívül nincsen mondandójuk). És pár ezer jóakaratú nő a közönség. Én meghasonlottam ebben, hogy ezt jelenti ellenzékinek lenni, mert nem.

Nem annyira elnyomó, amit a Fidesz csinál, másrészt nem annyira veszélyes az sem, amit az aktivisták és szervezetek. A veszély hosszabb távon, sok lépcsőben, lassú tudatformálással érvényesül, ahogy a béka fő. 

Az fenyeget, hogy semmi nem úgy van. Mindenről elmondják, hogy az tévedés, előítélet, mi meg elhisszük. Feladjuk kis ellenérzéseinket (“az nem lehet, hogy ennyire bonyolult minden”). Sóhajtunk: jó, akkor bonyolult. Az előítélet, elnyomás koherens magyarázatnak tűnik: a patriarchátus a hibás, a kirekesztés, Orbán, a kapitalizmus. Kis szépséghiba, hogy senkit nem bántanak, nem tudnak LMBT-ellenes eseteket felmutatni (az őszi villamosos eset óta), a vélemény meg szabad. Épp a hiszékenységre, tekintélytiszteletre apellálva tudnak normalizálódni lassan a fura, önös, valóságtagadó magyarázatok. Ez a normalizálódás jóléti világjelenség, és bejárat a disztópiába.

Most nem akarok már a melegekről/transzokról írni, mert fontosabb, hogy mindez leginkább a nők problémája. Nekik problematikus, nőként aggasztó.  Bővebben…

nem, gyereket nevelni nem nehéz 2.

Íme, a kép, ahogy az élet sarjad és reményt ad, Maci kikereste a Tate gyűjteményéből. A festő Robert Braithwaite Martineau, a kép címe Picciola. Nem annyira látszik, hogy ő egy elítélt és rossz lenne neki.

Ömlik mindenhonnan szülésügyben, hogy mi a helyes, nagy morális állásfoglalások. Ugyanolyan belepofázás, méhben turkálás, magánélet-vitatás, el nem fogadás és minősítgetés, mint amit amúgy kikérnek maguknak, ha abortuszról, gyermektelenségről, vagy szexuális viselkedésformákról, orientációkról van szó.

De ezek nem elvi emberek. A kutya nem gondolja komolyan a klímavédelmet, ahogy az állatvédelmet, a vegánságot, szex-sztrájkot (!), műanyagmentességet sem, az igazi gondolatokhoz és tettekhez ezek a nagy kihirdetők gyengék. Bővebben…

Védett: csúfolódni csúnya dolog, Pistike, avagy: te mire neveled a gyereked?

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót: