mámorító nyár

A mindenféle éles témák közepette kérdezitek, magunkról írok-e, mi van egyáltalán. És rég tettem ki fotókat.

Boldog vagyok, összességében. Semmi különös oka, csak általában, közérzetként: jó.

Edzek, baráti találkozók vannak, mozi, éttermek, ügyintézés. Most készültem el egy könyv nyelvi szerkesztésével.

Holnap a harmadik évfordulónkat ünnepeljük. Bővebben…

vidd el az anyukádat!

Szerdán a Centrálban láttam a Shirley Valentine című Willy Russel-színdarabot. A rendező Ujj Mészáros Károly. A nevezetes film 1989-es, számos díjra jelölték (végül BAFTA-t kapott Pauline Collins, a címszereplő).

Igazi kultfilm volt a naiv korszakból, feminista kiáltványa a második generációnak. Most monológforma, az eredeti színpadi szöveg, a rendező által újrafordítva.

Balsai Móni játssza a lestrapált, szorongó, de vicces és tiszta szívű liverpooli háziasszonyt. Szuggesztív a jelenléte, meleg, okos és naiv egyszerre. Rajongást vált ki a tépelődése, önreflexiója, esetlensége:

Vidd el az anyukádat!

https://www.centralszinhaz.hu/musornaptar/2022-majus

2014-ben (mondjuk), amikor oly igen el voltam foglalva a férjek játszmáival – és voltaképpen a saját balekságunkkal, rászedhetőségünkkel itt a blogon, szóval akkor még magunknak, az akkori késő harmincasoknak ajánlottam volna ezt, hogy milyen ütős, mennyire megérted belőle, és ugye, te is így… Ez az egész élmény, érvelés, ezek a felismerések nekünk már megvoltak: a kétely, az elveszett lánykori én, a kitörés, az önfelvállalás, új szerződés írása a férjjel.

És ma már nem ez van. Gondolkodtam, miért érzem azt, hogy ez a helyzet így nem a mi generációnké most, nekünk ez már nagyon kedves retró (amúgy is nyolcvanas évek, Adrian Mole kortársa), kicsit mesevilág is, ahogy megváltoztatja az életét, szóval nekünk nem ez az élményünk. Nem ebből a szabadságszintből nézünk kifele. Vajon csak az én életem, témáim változtak meg? Ahogy konszenzusnak gondolom a sportot, felelősségvállalást is, vagy a nem-baszogatós, minél kevésbé kontrollálós, bizalomalapú gyereknevelést, és nem érzem, hogy van még, akinek ez új.

Vannak még ilyen nők? Robotként főző-gondoskodók, magukat a terhességi csíkjaikkal öregnek érzők, akik maguktól a jót megtagadják?

Hát hiszen már rég rájöttünk és megoldottuk…

Nincs mit elemezni már, és nincs mi ellen lázadni. És aki nem lázad, mert nem fuldoklik, az már megértő is lehet: ilyen a csávóm, nem ellenem ilyen. Nem kell mindent megbeszélni, még több vagy más “minőségi időre” (úristen) vágyni, örökké valami magazinokból, női blogokból és ábrándfokból összekreált idillre vágyakozni, bármi kapcsán üzemszerűen öntudatoskodni. (Állj ki magadért, persze – de ürügyszagú asztalverésre annak van szüksége, aki beleragadt valami vállalhatatlanba.)

Mi már tudjuk és éljük Shirley tanulságait. És pláne nincs szükségünk krumplipucolás közben dohogni a semmiségeken.

A mi kiáltványunk:

Romboló, lehúzó, egyenlőtlen kapcsolatba eleve nem belemenni.

Nem lenni társfüggőnek.

Nem cipelni bele a kapcsolatba az előzőt, az apát, a sebeket. A szerelmem nem a megmentőm. Meg vagyok mentve, tudom magam.

Ha mégis fontos lett valaki, akivel úgy alakult, hogy érdemes együtt lenni, akkor viszont erősnek és nagyvonalúnak lenni. Nem baj, ha ő zártabb, ha szívesen szerel, ha nem sír a filmeken és nem hoz virágot.Nem ez a szeretés.

Van, amit nem fogadok el, azonnal jelzem. Nem kell túlmagyarázni, érvelni, mert NEM. De amit igen, azt teljesen. Nem akarom valami ideállá faragni.

Senki nem kell, aki társkeresőn meg pornón lóg, flörtölget, miközben komoly kapcsolatban él.

A nagy beszélgetéseknek, szembesítéseknek nincs értelmük, sőt, ez teher és nyaggatás, elsivárosítja a lelket, hogy soha nem lesz az, amit várunk tőle. Vagy beszélgetősek vagytok, folyamatosan, érzékenyen figyelsz rá, te is mondod, reagálsz (van, aki szavak nélkül jelez, korrigál, kér bocsánatot!), vagy nem vagytok megbeszélősek – az sosem véletlen, és akkor a némaságban a nagy beszélgetéseknek,”tudatosságnak”, ultimátumoknak, pszichológushoz járási nyüstölésnek nincsen értelme.

A kapcsolatom öröm, erőforrás, meghittség, állandó menés, vidámság, közös meló – ha nem az, akkor nem is kapcsolat. De: nem az identitásom alapja, nem határoz meg lényegileg, nem neki rovom fel, ha nem jó nekem, és nem rágódom rajta.

Minden jó így.

Itt tartok 2022-ben, ebben benne vannak a korábbi élményeim, a 2013-14-es, sokat taglalt felismerések, a megírásuk mint terápia és ama előző generációk, Shirley is. Az anyám válása, épp a filmforgatás idején – igen a kiállásra és az életszeretetére! nem az egyedül cipelt terhekre! És NEM nyomorgatom a lányom vissza a tűrésbe, hanem örülök, ha neki könnyebb, fényesebb, egyértelműbb az útja!

gyerekeink igenis veszélyben vannak

Ja, nem azért, mert az óvó néni átműti őket. És hogy ezen ilyen szinten, repetitíven poénkodtak értelmes sajtómunkások is, az sokatmondó. Eleve, hogy “a kormány homofób uszítását”, “kiközösítő népszavazását” ennyit emlegették – addig se kellett eltűnődni, hogy mi is pontosan az ellenzéki állítás, hogy kerül az ellenzékbe a Jobbik “néppárt”, mely plusz szavazót nem hozott, de a régieket sem. Mintha félnének a dolgot valóban megvitatni, hogy mitől káros a gendertan, mik az érdekek a propaganda mögött), túlzásmentesen, elfogulatlanul megnézni, miért ugrik rá tiltakozva-idegenkedve nemcsak Bayer Zsolt, hanem az átlagember is. Inkább defaultnak veszik, hogy általános a homofóbia, sőt, üldöztetés van, mely a Fidesz bűne, és aki idegenkedik a genderdumától, az meg tudatlan, nem érdekli “a tudomány” (pedig Mari néninek igaza van). Soha nem írnak a detranzícióról, se a heves brit, amerikai vitákról, törvénykezésről (számos “transzjogot” vonnak vissza, épp a kamaszokkal kapcsolatban), transz nyomulás visszaéléseiről, és csak Rowling kapcsán a feministák cancel-kicsinálásáról. Állítják: nem létezik melegpropaganda, miközben maguk is ontják az ilyen tartalmakat, egészen a legbutább rinyálásokig (az szexualitás ernyőfogalom, tudtad-e?), de persze az felvilágosítás, segítség, hogy ne érezzék magukat egyedül a kamaszok.

Nem úgy fenyegető mindez, ahogy a plakátokról sejlik, hogy már ma jönnek, műtenek, és nem is úgy, hogy agymosásnak. Direkt sulykolni esélyük sem volt, csak puhítgatják a tudatokat, együttérzésre apellálnak. Ki rúgna szenvedő emberekbe? Aki nem dől be ennek, az is hallgat. Maci is mondja, elismerem: nem számít annyit az LMBT propaganda, mint én azt kihegyezetten érzékelem. El se jut az átlagemberhez. A Tobi színeit 3547 fő látta (és a Nemzeti Filmintézet támogatta!). Pár tucat, igaz, nagy elérésű és hangos szereplő nyomatja, akire ép kamasz nem akar hasonlítani (mondom egyszerűbben: a magyar aktivisták rettenetesen néznek ki, és az üldöztetésen, jogkövetelésen kívül nincsen mondandójuk). És pár ezer jóakaratú nő a közönség. Én meghasonlottam ebben, hogy ezt jelenti ellenzékinek lenni, mert nem.

Nem annyira elnyomó, amit a Fidesz csinál, másrészt nem annyira veszélyes az sem, amit az aktivisták és szervezetek. A veszély hosszabb távon, sok lépcsőben, lassú tudatformálással érvényesül, ahogy a béka fő. 

Az fenyeget, hogy semmi nem úgy van. Mindenről elmondják, hogy az tévedés, előítélet, mi meg elhisszük. Feladjuk kis ellenérzéseinket (“az nem lehet, hogy ennyire bonyolult minden”). Sóhajtunk: jó, akkor bonyolult. Az előítélet, elnyomás koherens magyarázatnak tűnik: a patriarchátus a hibás, a kirekesztés, Orbán, a kapitalizmus. Kis szépséghiba, hogy senkit nem bántanak, nem tudnak LMBT-ellenes eseteket felmutatni (az őszi villamosos eset óta), a vélemény meg szabad. Épp a hiszékenységre, tekintélytiszteletre apellálva tudnak normalizálódni lassan a fura, önös, valóságtagadó magyarázatok. Ez a normalizálódás jóléti világjelenség, és bejárat a disztópiába.

Most nem akarok már a melegekről/transzokról írni, mert fontosabb, hogy mindez leginkább a nők problémája. Nekik problematikus, nőként aggasztó.  Bővebben…

pompás francia filmek!

Frankofón hónap van, már huszonkettedszer, és ennek része a 12. Frankofón Filmnapok. Március 17-27. között a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón alkotást nézhettek meg eredeti nyelven, magyar felirattal, több vetítési időponttal. Számos női rendező és világsztár, fesztiválfilmek, jelöltek és díjazottak (Cannes, César, Velence). Nyelvgyakorlásnak is kitűnő.

Teljes program:

https://filmnapok.franciaintezet.hu

Uránia, a legjobb vászonnal:

https://urania-nf.hu/esemenyek/2045/2022/03/17/_12-frankofon-filmnapok

Az én választásaim a gazdag kínálatból, amelyekre barátokkal és Macival megyünk:

A nyitófilm François Ozon legújabb alkotása, a Minden rendben ment, Sophie Marceau-val.

Történelmi : Elveszett illúziók, Balzac regényéből, nagyszabású kosztümös film.

Vígjáték: Bergman szigete (skandináv helyszínnel és rendezővel), Elég a hülyékből César 2021 díj), Intenzív találkozások, Szabadság, egyenlőség, ínyencség,

Dráma: Benedetta (fr.), Ahol a nap felkel Párizsban, Amíg lehet (fr.) Catherine Deneuve-vel, Lány bilincsben, A fiunk élete (tunéziai), Nyughatatlanok (belga), Hosszú jegyesség (2004-es film), 1945 (2017, magyar)

Zenés: Laurent Garnier: off the record, utána electroparti lesz a Toldi moziban.

Március 18-án Horror Filmmaratont tartanak.

Gyertek igazi vásznon igazi (szerzői) filmeket és rangos alkotókat nézni. A minőségi kultúra minden időben támasz, vigasz, tudatébresztő és búfelejtő egyszerre!

nyuszi újabban meghatódik a filmeken

portrék 18.: a lecsúszott értelmiség

Nekem megállt az idő, én még nemrég is ott tartottam, hogy ugye mostanában rendszert váltottunk, Európa, szabadság, jólét, szellem napvilága, mindjárt minden jó lesz. És hogy vannak ilyen ikonok, teljes életutak: Baló György, Bojtár B., Esterházy, Parti Nagy, Révész Sándor. A premierre járók, klikkek, szerkesztőségek, lapok, amelyeket én egyetemi éveimben, aztán Tamással, de még később, Jánossal is látogattam, olvastam.

Nem az idő múlásán vagy az öregedésen merengek most. Hanem hogy jönnek a hírek, és vannak ezek a találkozások egyre-másra. Bővebben…

nem lehet azonosulni az irodalmi hősökkel!!négy!4

nyilvános poszt, nekik szól

Dől megint a harsány ostobaság, az öncélú őrjöngés, okoskodás, szegény Tóth Krisztina kapcsán (akinek igaza van és derekasan állja a sarat, nagyszerű író és minden). Habár, én a habverést, a facebookra költözött gondolatokat én már akkor se bírom, ha intelligens emberek csinálják. Tóth Krisztina eredetileg nem oda, hanem ide mondta a vitatott mondatokat:

https://konyvesmagazin.hu/friss/tizenegyes_ott_anna_toth_krisztina_olvasas.html

Tehát, Jókai Az arany emberének és Szabó Magda Bárány Boldizsárjának emberábrázolása és női szerepei problémásak, ezért nem kéne őket erőltetni a közoktatásban. Bővebben…

szép zöld kerületem

Mint 444 támogatónak, vasárnap jött a link, hétfőn este néztük. Én csak részleteit tudtam a teljes történetnek. Pedig G. volt Véresmajor sétán Csonka Laurával. Pedig én hetente kétszer elmegyek a Németvölgyi út 5. előtt, és tudom, ide vette be magát 45-ben Kun páter. Pedig a férjem nemhivatalos építészeti tanácsadója volt Pokorninak, sok más mellett ő mondta meg azt is, hogy milyen színű volt eredetileg az a sarokház, és kevertette ki a felújításkor a festéket, ahol ez a karmos madár vicsorog. És pedig zsidó volt. És pedig itt élek, és olvastam Zoltán Gábort.

De nem ismertem az emlékmű történetét, Pokorni akkori szerepét, nyilatkozatait, a főváros és a kerület küzdelmeit. Egyáltalán, azt az időszakot, amikor még így és ilyen emberek érveltek, vonultak, ez volt a közélet, a hangnem. És amikor 2008 júniusában odagyűlt a sok újnyilas féreg zsidózni, én nem figyeltem, mert egy éhen halni akaró csecsemővel küszködtem szűk másfél kilméterre onnan, a szüleim házában. És ahogy Novák Előd vigyorog!

Kedd este lett nyilvános, kérték, előtte ne osszuk, de most megy a premier:

Elviselhetetlen, szívedig hatol, soha nem feleded. Kedves Tudodki, mielőtt elindulsz idei kitörés napi túrára, gondold meg, kikkel vonulsz. (Én ezért nem bírtam tovább. Nem az “elektromos autó” miatt, ostoba libák.)

Sírós alkatokkal, felkészületlenekkel, gyerekekkel ne nézzétek. Én nem tudtam aludni utána.