jól működnek az emberi kapcsolataid?

Neked jól működnek az emberi kapcsolataid? Vagy örökké konfliktusaid vannak? Bővebben…

most akkor ne úgy

Mindenféle improduktív körökben ragadunk, ezt gyakran mondogatom: helyzetről helyzetre (ide tesznek kötőjelet a gyíkok! pedig ez nem az a szerkezet) tökugyanazt csináljuk, és szoktunk csodálkozni, hogy jé, már megint nem más az eredmény. A kimenetel jobb szó talán.

Nekem például narratívák vannak a fejemben, történetek. Nagyon erős, de azonosítatlan elképzelések arról, minek kell történnie két ember — vagy épp ember (é/menjünk még beljebb a zárójelbe?/n) és csoport — között. Úgy értem, felismeretlen bennem az, hogy mindez, amit történésnek érzékelek, nem a valóság, hanem az én interpretációm, történetté faragásom, dramaturgiám. Ez magyar szakosságomból, olvasmányaimból ered, de már egész kicsi gyerekként is folyton sztorikban és lírai tartalmakban gondolkodtam. Nekem mindenem szöveg és cselekmény, így születtem. Nem is tudtam megkülönböztetni a saját érzéseimet másokéitól, regények és elbeszélő költemények hőseiétől, szenvedtem, mint a kutya, mint Werther, mint Goriot apó, mint Szilveszter és Gregor Samsa. Rendkívül erős elvárásaim voltak, és szükségszerű csalódásaim, mert ugyan azok a narratívák remekművek voltak, klasszikusban és eredetiben is, de hát a valóságban persze nem az történt. Lásd a művész urat. Bővebben…

az írástudók felelőssége

Oravecz Éva Csilla új cikke hatására teszem ki ezt a májusi írásomat a főoldalra.

Visszajelzés az értő, rendszeres olvasótól, aki újságíró, és akinek a cikkeit nem olvastam még.

Én kérlelhetetlen vagyok, vagyis inkább csak tisztán látok, ha ekkora méretekben nézzük a világot: rendszerekben. Az baj? Előre bocsánatodat kérem.

…gyakran ekézed az újságírókat, meg a segítő szakmásokat. Azt gondolod, hogy a “4 valami az akármi sikeres eléréséhez” és a “tuti tippek a 12 csillagjegyre” jellegű írásokban ők szívük roppantáig hisznek, ezzel kelnek és fekszenek? Mert nem. Bővebben…

és a családterápia?

Amikor szakad a cérna, borul a bili, amikor nem válnak be a házi praktikák, a “beszélnünk kell”, a kérés, a levelek, a szeretettank feltöltése és a szeretetnyelv, az erőszakmentes kommunikáció, az ultimátum, akkor szoktak a magyar házaspárok (de csak az értelmiségiek, nagyvárosiak és viszonylag jómódúak) pár- avagy családterápiára menni. Nyűvik egymást ott is egy fél évig, aztán pedig elválnak, vagy boldogtalanul élnek, amíg meg nem halnak.

Miért? Hát a terápia sem segít?

Ó, te talán ebben reménykedsz, kedves olvasóm, a csikorgó házasságodat majd megolajozza a magazinban is mosolygó szakember. Bővebben…