káros-e a napsugárzás? a nagy fényvédőbiznisz

Igen jól ismerem a mainstream női magazinok témáit, cikktípusait, és nemcsak a magyarokét. Ismerem (felismerem) az okokat is, amiért éppen így választják és körítik a témáikat.

A téma a nőiség, a párkapcsolat, a társadalmi megfelelés és a testnorma; újabb és jellemző vonás a saját egészségért, szépségért felelősséget vállaló viselkedés (mert megérdemled), természetesen mindenféle termékekkel körítve. Kb. 15 éve erős az anti-ageing a maga új és új technológiáival: már nem tabu, és persze ez is hirdetői érdek. Újabban nem csak a fiatal és a szexi a menő, vannak tudatosodó, “okosabb” témák, Nobel-békedíjas, sőt, sötét bőrű nők, vagy épp újrapapír-arcszínű és ráadásul fűrészport evő ökolányok, zeró waste, bálnák, klíma, önellátó közösségek, permakultúra, hátizsákos vándorlányok és jóga; klimax, öregedés, menstruációs szegénység (fúúú…), valódi sport. Aztán, amit nagyon nem komálok, a green- és pinkwashing rendszerkritika, kövérlobbi (testpozitív, fat acceptance, fat liberation, intuitív evés); unikornisok és LMBT, háborítatlan szülés – de csak annyi és azért, hogy elvigye a hátán a lényeget: a bőrápolást, a sminket, a fura és méregdrága, gyorsan elavuló ruhákat. A testet, a külsőségeket, a kommodifikációt és a normának való megfelelést.

Hát, ez van.

A minap vettem öt bugyit (4+1-et), terveztem is írni Vettem öt bugyit és ez történt velem című posztot, de jobb helye van ennek itt.

Bővebben…

nem, gyereket nevelni nem nehéz 2.

Íme, a kép, ahogy az élet sarjad és reményt ad, Maci kikereste a Tate gyűjteményéből. A festő Robert Braithwaite Martineau, a kép címe Picciola. Nem annyira látszik, hogy ő egy elítélt és rossz lenne neki.

Ömlik mindenhonnan szülésügyben, hogy mi a helyes, nagy morális állásfoglalások. Ugyanolyan belepofázás, méhben turkálás, magánélet-vitatás, el nem fogadás és minősítgetés, mint amit amúgy kikérnek maguknak, ha abortuszról, gyermektelenségről, vagy szexuális viselkedésformákról, orientációkról van szó.

De ezek nem elvi emberek. A kutya nem gondolja komolyan a klímavédelmet, ahogy az állatvédelmet, a vegánságot, szex-sztrájkot (!), műanyagmentességet sem, az igazi gondolatokhoz és tettekhez ezek a nagy kihirdetők gyengék. Bővebben…

mit jelent… 6.: felnőttnek lenni

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy tudom, ki vagyok, és tudom, hogy én döntök az életemről. Tudom az autonómiám. A felelősség is az enyém. Nem hagyom, hogy mindezt kétségbe vonják, egyediségemet kigúnyolják, eredményeimet leszólják.

Nem kell megmagyaráznom semmit: egyrészt vagy világosan leírtam a posztomban – annyi a poszt, most már gondolkodj te –, vagy csakis rám tartozik. Ha nem érti, ha furcsa neki, az az ő baja, csináljon valamit ő.

Odalibben, azt hiszi, ő végre megmondja. Gondolod, hogy ha leszólod azt, amiben hiszek (blog, sport, elv), akkor majd a homlokomra csapok? Komolyan veszlek? Itt aki valamit nem ért, az te vagy. Viszont nem is kell értened. Mit nézegetsz?

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy egyenesen beszélek. A világosan érzékelt énhatáraimat jelzem, és ha kell, mert nyomják, akkor megvédem. Az énem egy alkotó emberé. Ha valaki oda benyomulna, akár Nagy Szerelem, Karizmatikus Főnök, Szuggesztív Példakép, az nagy baj lenne. Annyi melóm van ebben, hogy ez lettem, aki.

Nem félek a Neméntől. Ne nyomjon.

Nem érzem önzőnek magam, ha képviselem az énemet: senki nem teheti meg helyettem, és semmi jó nem származik abból, ha nem teszem.

Bővebben…

hogyan neveld a párod gyerekét?

Aki utál. Vagy legalábbis gyanakvó. Merthogy elszeretted az anyjától az apját.

Megbontom a posztok, vázlatok eredeti, tervezett sorredjét, mert most mesélte ezt valaki, és nagyon feldúlt. Egyszerű, egyértelmű válaszom van rá.

Persze ha tündérmesés, szeretetre, türelemre buzdító oldalakra vágysz, ahol komolyan használják a “párod” szót, akkor hajrá. Itt én nevükön nevezem a dolgokat.

Mert ugye ez, hogy a szerelmed gyerekével is kéne valamiféle nevelői viszonyban lenned, felelősséget vállalnod, nehéz helyzet. Sok verítéked, könnyed és agyvized fog elfolyni, ha apa az a férfi, akit szeretsz, és főleg ha nem is szépen vált el. Ha téged tartanak oknak, figyelnek, kibeszélnek.

A kontextus tágabb: az egész előző életéről van szó. Én azt mondom, az előző feleséggel, előző családdal ne akarj találkozni, egyeztetni, ne hagyd, hogy téma legyél, hogy kibeszéljék a dolgaidat. Ne engedd közel a múltat, a mások életét, de annyira ne, hogy még a szerelmed szavai által se. Ne hallgasd a panaszkodását, idegeskedését! Ne vegyél részt ebben.

Félsz, hogy mit szól, hogy ezt nem teheted meg? Pedig neki is üdítő lenne egy sziget, ahol nem folyton a búbánattal, kicsinyes húzásokkal vagy rikácsolással manipuláló feleség meg a duzzogó, problémás gyerek a téma. Ahol ez nincs, mert ott más van: ti ketten, boldogan. Ha elvárja, hogy vonódj be, hogy értsd meg, szidd te is a nőt, sajnáld a férfit, akkor kérd meg, hogy hadd maradj ki ebből. Döntött, vagy nem? Segíteni nem tudsz, ez nem a te életed, bármilyen részvételed csak újabb nehéz helyzeteket generál. Bármennyire vonódsz is be idegenek életébe, jól te ebből ki nem jössz.

A gyerek pedig, akit egy sértett nő kémnek használ, el fogja mesélni, hány push up melltartód van, és azt is, hogy nem mosogattál el szombat este.

Felnőtt embereknek más felnőttek magánéletében semmi dolguk. Ez jog és kötelesség is. Elvárhatod, hogy hagyjanak békén, és te se hatalmaskodj mások életében, aki ilyet tesz, az primi- és manipulatív. Nem kell tudniuk rólad, nem érdekes a véleményük sem. Lehet (és miel kell, szokták is) ezt jóindulatba csomagolni meg segíteni akarni a férfinak, és biztosan az “anyós” is “meg akar ismerni”, de mindig ugyanaz a vége. Mindenki gyűlöl, te meg védekezve magyarázkodsz és sebeket szerzel. Bővebben…

sérüléspara

A sérüléspara mügött egy manipulatív szándék van, és a szolgalelkűséggel kapcsolatos.

Mindig is zavart. Eleinte nem értettem a zavar okát. Akárkivel beszélgetek edzésről, akárhova kattintok, de ha print Runners’ Worldot olvasok, ott is alapbeállítás az aggályoskodás. Semmi problémám, hiányom nincs, nem fáj egyetlen testrészem sem, és kéretlenül nyomják nagy dózisban a korlátozó jótanácsokat, tehát nem csak a Fáj a vállam, mit tegyek? típusú cikkekben.

Nem vagyunk egyformák. Néhány embernek biztosan fáj. Talán a többségnek, az átlagos sportolónak fáj, veszélyben vannak – rájuk vigyáznak ezek a jujuj műfajú cikkek?

Én nem hiszem. Ez egy stratégia. Bővebben…

tiszta víz a pohárban

Ha a pohár nem túl mocskos, van értelme újratölteni. Írom a lényeget. Több év figyelmes tájékozódás után, felhasználóként elmentem a széléig, de nincsen semmilyen érdekem, hogy amire rájöttem, azt promózzam.

Van viszont a neten és a cégek piacán egy csomó szakértő, guru, tanácsadó, rendelő és dietetikus. Én a szimpatikusabbját sem kedvelem, mert a kulcs egy értelmes ember esetén belül van: az ő odafigyelése, tájékozódása, angoltudása a lényeg, és amúgy minden, de minden fenn van a neten. Nem kell több információ, tettekre van szükség, és időre – neki kell látni.

De azért nem árthat, ha tanácsot kérek? De, árt. A “kérdezd meg a szakorvosodat és menj el terheléses karioóultrahangra, teljesítménydiagnosztikára, mielőtt kocogsz 400 métert a parkban”, az nem más, mint felelősséghárítás. A legnagyobb ártalom az, hogy elhiszed: ők tudják (és érdekli is őket), te nem.

Senkit nem érdekel, hogy jól legyél, mert abban nincs üzlet. Bővebben…

mit eszel és miért?

Avagy: ha bármilyen tudatosságot akarsz vinni az étkezésedbe, milyen táplálkozási irányzatot válassz?

Vannak ezek a Virányosi közösségi házbeli estek (és lesznek is még!). Ez most ilyen volt, hétfőn:

https://www.facebook.com/events/562551897937088/

Sokféle ember jött el (összesen maroknyi, de tényleg változatos népek voltak).

A beszélgetés végén elhangzott Liv híres mondata a sportrovatból:

ez csak kaja!

Vagyis: fontos meg minden, tájékozódni, gyógyulni jó és szükséges, de: nem kell rágörcsölni, hitvitákba belemenni, bonyolultan szervezni, hogy te majd mit eszel külön a lagzin, félni az ételektől, őrlődni, ellentétbe kerülni másokkal, papolni róla, szorongani, túlkorlátozni. Bővebben…

legyél végre fontos magadnak!

Mit jelent ez?

Azt, hogy amikor csak lehet, rezzenetlen arccal, gondolkodás nélkül azt választod, ami a te jóllétedet szolgálja. Nem mindig másokét – nem vagy fürdőszobai lefolyó. Bővebben…

zavarban vagyok

Mert mást nem tudok mondani a szeretésről. Ezért épp arról írok, hogyan formálj erős, látványos méretű, nem zsíros feneket. Meg hogy mennyire elkényeztetett idióták az amerikaiak.

Talán még valami: nem vagyok a szerelmem pszichológusa, ezt a szerepet határozott tudatossággal hárítom. Nem vagyok én akkora arc, hogy én mondjam meg, mi hogy van, és valahogy viszonozni szeretném azt is, hogy ő semmiért nem basztat. Becsül engem, tiszteli az egyediségemet a gyarlóságokkal együtt.

Olyan könnyű “ez a te bajod, ilyennek meg olyannak kéne lenned, látod, xy is eztmegazt csinálja, egy normális párkapcsolatban balablabla” szövegeket mondani, de ezek nem a szeretés hangjai. Inkább azokéi, akik a másik rovására szeretnek nyeregben lenni.

A saját szükségleteimet viszont ismerem, nem tagadom meg.

Szükséglet az is, hogy legyen lelkesedés. Nem kell azért találkoznunk vagy bármit csinálni, mert szoktunk. Nem kötelező. Magamtól is megkérdezem, szeretném-e. Csak akkor legyen, ha frissen, épp most is szeretnénk. Na, ez szabadság. És a szabadság nehéz.

Nem firtatom és főleg nem elemzem ki az összes részletet az életében, csak arról beszélek, ami engem szorosan érint. Én nem szeretek már elemezni, agyaskodni, lelkizni, engem a primer, belefeledkezős élmények, a közelség érdekelnek.

Szabad azt gondolnom néha, amikor nincs igazán jelen vagy bénán kommunikál, hogy ő ilyen meg olyan, haragvóan vagy csalódottan. Ezzel viszont nem állok elé, nem mondom meg neki, nem élvezem, hogy most aztán megmondom neki, mert nem akarom bántani, és mert nem érzem magam alul. Az élvezi az odamondást, aki alul van, és ezért harap.

Továbbá: nem akarom kérlelni, hogy menjünk már el ide-oda, várni a választ, hanem megszervezem. Egyedül is megyek. Ha nem mond igent, azt én nemnek értem.

Ez azért fér bele, mert sok az öröm.

Már meg tudom ezt becsülni, az örömöt, az élményt, az eksztázist: az élet hosszához képest is, és a többi nyűghöz, macerához képest is. Eleget voltam már szomorú, tanácstalan, lemondó, megfosztott. Én nem akarok több nyűgöt, gondot, bajt, aszimmetriát. Eleget voltam Artemisz és balek is.

Alkatilag erőteljes, áradó, ami belőlem jön, nehéz figyelmesnek lennem, hallgatnom, féket behúznom. A szavaim, tetteim erősen hatnak, nagyon nem szeretnék manipulatív lenni. Aki veri azt asztalt, hogy neki mi hiányzik, hogy “jó, de…”, hogy mi kéne még, többet és többet követel az eddigieken felbátorodva, az nem érdemli meg a jót.

És: nem lehet jobban szeretni. Erről már írtam. Erkölcstelen. Nyúzni, nyomasztani a másikat a szeretéssel. Itt tartok most. Viszont nem kreálok ethoszt a jófejség, engedékenység, ráhagyás köré sem, ha egyszer bánt, hiányt jelent, zavar valami.

Inkább hallgatok. Hátrébb lépek.

Az érzelmi, groteszk, vicces és erotikus élményeket a regénybe írom bele.

mikor szállj ki?

Minél előbb.

Mármint akkor, ha ez a kérdés visszatérő módon megjelenik a fejedben. És ha már a tested is tltakozik: nem akarsz közel lenni, nem bírod a szagát, pszichoszomatizálsz.

Tegnap beszéltem egy nővel. A szívem szakadt meg. Egyidős velem. Sugárzó szív, agy, arc, nőség. Remegett a keze.

Nem lesz jobb.

Nagyon nehéz eltalálni a jó pillanatot. de nem nagyon hibázhatsz: inkább később szoktak kiszállni a kelleténél, mint előbb. Bővebben…

a tömeg ereje

Mert tudjátok, semmi baj Lola vagy Ildikó kutyájával. Komolyan mondom. Édesek, kifejezetten szívesen nézem a képeiket. Kutyát is, gazdát is komálom, érdekelnek. Lájkolok, mert szokás, lájkolok, mert áj lájk it. Ríli. Nem idegesítenek, eskü. Nem nekik szóltam be.

Nem embereknek szólok be.

Egyesével sosincs baj. Bővebben…

még csak most múltál harminc

ez is meglett

boldog szülinapot!

Amikor még összevissza élsz, ifjan és spontánul, nagy nyüzsgésben, és az életednek, melyet ekkor még jövőnek hívunk, a keretét építed, vagy épp démonokkal küzdesz, szerekkel, ottragadásokkal, belecsúszásokkal és szívzűrökkel, az identitásoddal,m vagy a gyerekkorodból menekülsz, vagy a megélhetésért túlterhelten dolgozol, akkor ez az élet annyira sodró, téged pedig annyi hatás ér, annyira nem tudod még, mi a te értékrended, annyira fontos, hogy mások mit akarnak, hogy inkább csak reagálsz, a világ nagy svédasztalát nézed. Válogatsz és sóvárogsz. Nem is éred föl. Élvezed vagy menekülsz, de még nem merül fel ez a kérdés, az életed önálló alakítása. Később, amikor kialakult, hogy körülbelül ki vagy, ki lehetsz, mit dolgozol, mi a fontos, van már családod vagy épp nincs, de ez már véglegesnek tűnik; egyedül élsz, macskád van, megszeretted a dzsesszt, szóval, késő harmincas korodra biztosan megjelenik a tudatosság és a kérdés: hogy akkor te hogyan élj. Bővebben…