Hogy a másik eshetőséggel mi van? A nem csak majdnemmel?

Az odacuccolás (és a visszacuccolás)? A válás és az új élet? Hogy ő az igazi, és vállaljátok ezt, gyerekeiteket hátrahagyva, vagy őket a forgatagba beleállítva?

Van, aki megharcolja, van, akinek sikerül. A szerelem nem szokta kibírni, de amelyik kibírja ezt is, az megéri. Az mindent.

Létezik megértés, új esély, csak általában a régi élet mindent megtesz, hogy megbüntesse az új élet szereplőit. Csecsemőt is. Bőven mesélhetnék. De van az a szerelem. Szabad, méltó, az életüket igazán megváltoztatni akaró emberek között.

Én nem nyugtatgatom magam, hogy á, nem is lett volna jó. Nem tudom, milyen lett volna. Én nem tudom, mennyire volt ez igazi, sem azt, hogy mi van azóta, nem is firtattam soha.

Ha még nem ment tönkre a férfi abban, ami elől menekül, akkor van esélye egy igazibbra. És ha a nő nem lesz ugyanolyan feleség a darálóban, akkor.

De ezt ketten kell akarni, egyformán, erősen, és ketten is vagytok rá. Nem fog senki bólogatni, egyetérteni, segíteni. És nem csak a zárványszerű közösségekben nem, hanem sehol. Nyomorban sem jó élni, anyádtól újra függeni. A gyerekeit megszeretni se könnyű, költözni, iskolát váltani, főnök firtató tekintete, pénzen huzakodni, bíróságra járni, közös barátok elfordulása, pletykákat visszahallani… Bővebben… →