Mennyit sírnak a férfiak, ha nem kellenek a nőknek! Nem lehet ma már ismerkedni, minden molesztálásnak számít. Teljesíthetetlen elvárásokat támasztanak a nők, felszínesek, nem írnak vissza a társkeresőn, csak az alfák kellenek nekik. Emberünk nem tehet róla, hogy ő nem olyan jóképű, miért nem a belső értékeket nézik, satöbbi. A nyomakodásuk nem értékes, nincs hiány belőle. Nincs nő, aki attól fél, hogy ne akadna olyan férfi, aki egy menetre elkapja.

Mert a férfiaknak a szex gyakran egótuning, agressziólevezetés, gyűlöletkifejezés, a nő megszégyenítése. A fasznak azon a végén lenni dicsőséges.

A nők meg ragaszkodnak hozzá, hogy a szex ne legyen megalázó, használós, mert abban egy nőnek semmi jó nincs. Fontos nekik, hogy a szexet övezze igazi, lelki, intim ragaszkodás. És erre jó okuk van. Egyrészt, a nők emberi lények. Másrészt, az életet ők viszik tovább: mindig mindenhol nők a normalitás fenntartói, ellenérdekeltek a rombolásban, agresszióban. Amelyben maguk is sérülékenyek mint gyengébbek, konkáv szervűek és teherbe ejthetők.

A nők azért nem kérnek az ilyen menetekből, mert az a félelmük (tapasztalatuk), hogy a szex nem érzékeny, nem kölcsönös. De ettől a legszebb nők is félnek.

Pedig nem csak incelek vannak. Nőben is van olyan, akinek nincs sikere a párkeresésben, és erre valami társadalmi léptékű magyarázatot szeretne, mert a világ nem lehet esetleges, kaotikus. Valakinek hibásnak kell lennie, ha nem kapja meg, ami jár. Kell lenni valami oknak, erről aztán lehet beszélgetni a sorstársakkal, közösségbe szerveződni, saját tanokat és zsargont alkotni – és stratégiát ellene! Bővebben… →