M. Györgynek
Nekünk nagyon progresszív gondolataink vannak (lettek) itten. Figyelünk, ráébredünk, és pörölünk az égbolttal: de hát miért ilyen a világ, mennyivel jobb lenne mindenkinek amúgy! Annyi szenvedést termelnek a rendszer jellemzői, hát miért nem lehet a rendszert megváltoztatni?
Például hosszabb ebédszünet, hatórás munkaidő, és kötelező juttatásként mindenkinek kondi- és fürdőbérlet. Csupa boldog, energikus ember. Hm? Bővebben…
Az miért van, hogy gyerekeinknek, jogfolytonosan még a nagyobbacskáknak is valami tompított világot szánunk? Őzikéset, jézuskásat, méhecskés-virágosat? Nem akarjuk terhelni őket.
Minket leköt a devizahitel, a HPV-szűrés, az iskola előtt grasszáló exhibicionista, a gázai övezet, a házasságunk ordító kudarca.
Őnekik arról mesélünk, hogy a nyuszi hozza, hogy a jó elnyeri jutalmát, hogy a testvéreknek szeretniük kell egymást, hogy Mátyás igazságos volt, hogy csak akkor halsz meg, ha már nagyon öreg leszel, hogy a pap bácsi szereti a gyerekeket, hogy a főzelék szomorú, ha nem eszik meg, hogy apa elutazott, de majd jön, hogy a tanár néni tudja jól, és szót kell fogadni, hogy a szorgalomnak meglesz a gyümölcse, s hogy akinek tűhegyes a ceruzája, az sokra viszi. Bővebben…
az ágyon. Tangát írnál, ha kattintást vadásznál, és mert az, de azért kattintást vadászol így is. Nézz végig, nézd, mi van itt, ezen a csodálatos, intim hálóhelyen. A hidratáló krémed elfogyott, a babaolaj feldőlt és befizetetlen csekket áztat, a mécses ellobbant, dizájnos tartójának, amelyet otthonod ékének szántál, kerülöd a pillantását. Megutáltad, rajta elszáradt jázminág, és, igen, március egy napsütötte délutánja óta egy muzeális leánykökörcsin. A hajópadlón éjjelilepke-tetemek, gyerekruhák, félbehagyott regények, gyűrött törülközők, gyerekkori fényképek, legókockák, gyanúsan tiszta fülpucoló pálcikák. Hát mi ez itt, élet…? Bővebben…
Belelógok én az életetekbe. Nem alszom éjjel emiatt. Habozok, kirakjam-e a bejegyzést, és nem magam miatt. Hogy kiben mit váltanak ki a szavaim, mekkora a felelősségem, kit sodor mélységes belső válságba a mondatom. De én nem tudok nem így írni. Igen, felhasználok mindent és mindenkit. Elsősorban önmagamat. Bővebben…
A Liebster-díj egy bloggertől bloggerig utazó vándordíj. Ez a kezdeményezés Németországból indult azzal a céllal, hogy új blogokat ismerjenek meg az olvasók. Ha egy blogger megkapja, akkor válaszolnia kell az adományozó kérdéseire, majd további 11 blogot meg kell jelölnie, akiket érdemes olvasni, követni.
Csupa értékes, komoly blog jelölt eddig. Köszönöm, és igazán ne haragudjatok, de nem folytatom a láncot.
Ha szeretnéd látni, kiket olvasok, akkor a főoldalon az oldalsávban megtalálod: olvass igényes blogokat! De ez teljesen esetleges, azok közül választottam őket mint legjobbakat, amelyek szembejöttek. Biztos van még sok más igényes blog.
melléknevek sorozat 2.
hirlandónak
Ne becsüljük le a bűntudat szerepét a jellem formálódásában. A bűntudat hasznos jószág ám, az abszurd példaképekkel együtt. Kordában tartja a gyereklelket. Szorongó, megfelelni vágyó, sok mindenre rávehető, szeretetéhes emberek tömegei… kitűnő diktatúra-alapanyag.
Nem lesz ez se enciklopédikus írás, csak egy vetületet szeretnék megírni.
Én úgy olvastam gyerekként a Szentek életét, mártírhalálról, kitartásról, önfeláldozásról, szegénységről, mint más az Ivanhoe-t meg a Nyomkeresőt. Bővebben…
melléknevek sorozat 1.
Élvezem az okos emberek társaságát.
Nem az okoskodókét, nem a magukat okosnak hívőkét, nem a címmel-ranggal rendelkezőkét. Hanem az okosakét. A finomakét és erősekét. Akik értik és jól tudják a szavakat.
Másunk sincs. Bővebben…
Ülünk a Napos Oldalban. Ebédezünk. Finomat. Nekem rendben van ez így, néha egy alternatív hely.
Azt mondja Szilvi, egyek kölest. Váltsam ki a krumplit, rizst kölessel.
Én nem akarok kölest enni és nem akarok semmit kiváltani.
Konzervatív vagyok? Ragaszkodom a káros rutinjaimhoz? Merev volnék? Túl sokat mondták nekem, hogy váltsak életmódot, egyek ezt-azt?
Nem tudom, mi ez bennem. Én nem bírom ezt a sok új trendet. Bővebben…
a nyilvánosság problémája és a sírnivaló kommentkultúra
Azt mondják, a kislányt stigmatizálja az, hogy a részletek és a nevek nyilvánosságra kerültek. Hogy ezt nem lehet tenni vele. Hogy ettől tönkremegy az élete.
Miért stigmatizálná? Miért ettől menne tönkre az élete?
Megmondom én. Mert ti, olvasók, kommentelők, pletykás mindent-jobban-tudók, úgy működtök, hogy az áldozatot stigmatizáljátok. Külön-külön is, meg összeadódva, Barabbás-közhangulatként is így működtök.
Ha nem így működnétek, akkor az elkövetőt stigmatizálnátok.
Akinek ugyanis szégyellnie kell magát az abúzusért, az az elkövető. Bővebben…
Bagoly vendégposztja.
*
Anyu, én már nem haragszom rád.
Meg kellett volna ezt beszélnünk, jó régen, az Alzheimer nem engedi már. Bővebben…
Amikor ifjak és önzők voltunk, valami egész természetesnek vettük, hogy a szüleink (nekem csak az anyám) mellettünk állnak és támogatnak, és nem várnak ezért viszonzást. Bővebben…
Mi már tudjuk, hogyan is van az élet. Hogy a szerelem vak, hogy a lányokat kihasználják, hogy aki az első randin közös gyerekről beszél, attól jobb óvakodni, hogy ha valaki könnyes szemmel hajtogatja, hogy de hát én szeretlek, amikor mi már mennénk, az egyáltalán nem romantikus, s hogy ha valaki sugárzó mosollyal beköltözik budai családi házunkba, az talán nem is akkora buli, de semmi esetre sem a kölcsönös felelősségvállalás jele.
Tudjuk, mi a gyanús, mire kell figyelni, mi az, ami csak duma. Bővebben…
Miről beszéltem én tegnapelőtt a kommentben, amikor azt mondtam, hogy generációk múlva lesz változás a párkapcsolatokban, és akkor nem lesz annyi kín?
Avagy: miért vagyunk ennyien és ennyire boldogtalanok, működőképességünket veszélyeztető mértékben és össztársadalmilag frusztráltak, rendkívül sok rossz mutatóval, a gyerekeinkkel együtt.
Kis hazánk bornírt és redundáns közbeszédében szakpolitikusok, társadalomtudósok, újságírók egyre csak hajtogatják, hogy
Én ezektől felszisszenek mindig. Bővebben…
— a kék résszel frissítve, illetve a végén Papp Réka Kinga sorai —
Erről az ügyről bő másfél évig hallgatott a sajtó. Mi az ügy? Híresembert (közszereplő) volt élettársa, az anya feljelent óvodás kislányuk elleni szexuális visszaélésért. Most, a feljelentés után másfél, a kislány által elmondottak után két évvel jelent csak meg a történet az atv.hu-n és a nol.hu-n, a szereplők nevével. Utóbbi minden tekintetben példaértékű cikk. Bővebben…
2014 augusztusában írtam
Ez itt a blogon merült fel, ketten is írták. Úgy van. A Gulágon meg sok szép virág nő. A párkapcsolatot elviseled, nem nyígsz. Belül kell rendben lenni, nem a társunkra mutogatni… Van ilyen könyv is, hogy te legyél jobban, és akkor mindegy, kivel élsz. (Kitűnő bántalmazómentegetés ez is.) (Ha jobban leszel, már nem akarsz majd vele élni.)
Hát én azt mondom: rohadtul nem mindegy, ki kering veled egy lakásban, kinek a közönyös arcát és telefonnyomkodását kell nézned, ki fog belekötni abba, ha vásárolsz valamit, kinek a játszmáit végigasszisztálnod, kivel van az ímmel-ámmal szex, és kivel kell kiegyezned, hogy hozza el az iskolából a közös gyereketeket.
Én ugyan nem állítottam soha, sem a blogon, sem direkt, sem sugalmazva, hogy a teljes emberi személyiség állapota és közérzete a párkapcsolata minőségétől függ. Bővebben…
Éltem az életemet, ne haragudjatok a kis szünetért. (a bejegyzést augusztus 2-án írtam, előtte két napig nem volt poszt) Most okés a minden. Ügyintéztem, találkoztam szívemnek kedves emberekkel, leveleket írtam és hagytam félbe, a konyhában ügyködtem, és jobb anya voltam a szokásosnál.
Megint egy kicsit izé, de fejfelkapós cím. Nem hordott párizsi ruhát.
Abban a témában szeretnék ma valamire — szempontokra, kérdésekre, következtetésre, részigazságokra — jutni veletek, kedves olvasóim, hogy mi a sugárzó női önbizalom titka. Bővebben…
olvasóimnak, akik Skandináviában élnek
meg még a Mikinek
Voltam Koppenhágában, Malmőben, Turkuban. No- és ikea. Dizájn. Jólét. Tudom én, hogy a finnek mások.
Film.
Néhány döbbenetes skandináv alkotást láttam az utóbbi időben: A nimfomániást, A százéves ember…-t és Az eltűnés sorrendjébent. Skandináv filmklubban is egy s mást. Még izlandi filmet is. Bővebben…
A cinken olvastam, miket mondott a Botos Katalin. Csodálatos. Gyönyörű. Szemléletet váltok ízibe’.
Csak idézek belőle, a teljes fricska itt olvasható:
http://cink.hu/ez-a-no-akar-buntetonyugdijjal-hazassagon-beluli-dugas-1612577729
cink: Irtó vicces, ha valaki idegenkedik a szextől, ezért ezt kivetítve azt képzeli, hogy senki sem a szex kedvéért kúr valójában:
Botos Katalin: Mivel nincsenek sem erkölcsi, sem materiális kockázatai
de tényleg, tedd le a kezedből most a kávéspoharat,
jó, én is leteszem, de az enyém csésze, Francesco Clemente,
figyelj, ezen rágódtam, amikor kivittem a kutyát, rohantam be, hogy megkérdezzelek:
van neked egy olyan nagy, kockás füzeted?
felírod te abba az egyes momentumokat?
ami mellettük szól? hát ami ellenem?
beszámítod a büntetésembe, hogy én azért mégiscsak inkább adtam nekik, és igyekeztem korrekt maradni?
tiszteletben tartani mások másságát, a döntésüket, a szabadságukat?
miért kell nekem szerintük-tökéletesnek lennem?
sőt, asszisztálok folyamatosan az engem is sújtó, szar döntésükhöz, mondván, hogy belülről kell jönnie a jó döntésnek?
nem panaszkodom. bölcs szeretettel létezem, én! érted? pedig látom én, tudom én élesen, mi az ábra. hát hitted volna, hogy képes vagyok erre?
beszámítod, hogy afféle áldozati állatnak szántál engem, ami néha szórakoztat, de azért nehéz is nekem. eleve onnan indulok, az plusz hány? de ha nem bírom, akkor mínusz? hogy kell azt bírni, amikor megint azt veszem észre, az én új, gyönyörű életemben is, hogy megtalálnak célpontnak, és hajlamosak a frusztrációjuk, elrendezetlenségük miatt ízekre szedni? olyanok, akiket alig ismerek, és akik maguk léptek elém, akik a megnyílásomat provokációnak veszik?
hát tényleg adott a rossz, és a többi a változó? tényleg mindig az adott rosszhoz kell viszonyulni, azt kerülgetni? az emberek már csak ilyenek?
istenem, miért adott a rossz? én ehhez nem tudok alkalmazkodni. ne legyenek ilyenek. ne legyenek.
és mindig engem találnak meg és beszélnek ki? és keverik a szart? és én hallgatok? és rám haragszanak a saját szarkeverésük miatt, és azért, de figyelj, ez is egy főbűn, tudom: azért, mert kevesek? mert nem érnek fel — önmagukhoz?
azért leszek nekik túl fontos? így van ez, mondd?
beszámítod, hogy nem bántom őket, és nem is érdekelnek nagyon? csak a már megint, az. attól sóhajtok.
nem bánod, hogy miután kibúslakodtam, elnevetem magam, hát hiszen mit marcangoltam én magam, ők meg hogy megítéltek közben, azt hitték nagy okosan, mindent tudnak rólam, élesen látnak! és hát majdnem semmit. magukról beszélnek folyamatosan. amit ők tennének, éreznének. el se hiszik, hogy én nem, én másképp. és tudod, mindent tudni vélnek, és soha meg nem kérdeznek.
mennyire egyszerű a valóság… nagy baj, hogy amikor meglátom, akkor már különbnek érzem magam náluk? de hát mit is tehetnék? hát én szorongjak mindig?
hát a test bűnei? baj, hogy nekem ez annyira kell, és meg is ajándékozok vele másokat? ízek, csúszós zsírok, esőszag és feromon, szatén, oktáv, ötvenhat kilométer lefelé, gyöngyöző pórusok, fennakadt szem? hova írod ezt, plusz, mínusz?
mondd, én önző vagyok, hogy inkább önmagam érdekel, meg ez a tíz ember, akit nagyon szeretek?
mondd, az én bűnöm, hogy nem tudnak mit kezdeni velem?
miért alkottad úgy őket, hogy ne értsenek?
beszámítod, hogy nincsen olyan emberi testnedv, amely ne fröccsent volna rám?
beszámítod, hogy nem sütőrumot, hanem sauska rozét iszom, amikor megint magamba vágok?
hát azt, hogy mindig én vártam a szombatokon?
baj, hogy nem gondolok úgy Jánosra, nem úgy gondolok rá, ahogy hittem Előtte, hogy fogok?
baj, hogy az egész nem olyan? baj, hogy ripityom a pátosz és vad a valóság?
baj, hogy az ő tenyerébe öntöttem a hamvait?
s hogy végül én is, aki másokat ostorozok, én is csak az önsajnálatig jutottam?
nem haragszol rám, amiért nem hiszek benned? és nem szóltam hozzád így mióta már?
kérsz még egyet? etióp van és brazil, jókedvedben lettek.
te cukorral? édes istenem!
nekem írd be azt, hogy ezt sem értik.
A poszt a nagy rajongók: Adél/Angéla/Gumiszoba, Hirlando, bajuszcic, teeztnemtudhatodhajnalkám, Marypoppins, tavasztündér Villő, Naja (és még náhány) pletykás, sunyi, lejáratós szervezkedése és távozása után íródott, 2014 augusztusában, másrészt pedig szerelmi bánatban, mert már nagyon kellett volna szakítani, de nem volt rá képes. Még én akartam megértő lenni.
