Védett: portrék 18.: hideg házasságában gyerekeiért rajong

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

nem vagyok balek

Többé nem vagyok balek. Olyan ezt kimondani, mint egy friss lélegzet. Napfény szellővel. Tejszínhabos eper. Nem elhatározás, hanem bizonyosság. Hogy is lehettem az valaha?

Én nem tudtam a balekság létezéséről. Amikor használnak, felélnek, és nem adnak semmit. Reményt lengetnek, vagy azt se. Vagy olyat adnak, amire nincs szükségem, nem kértem, ő hiszi csak értéknek.

Ha én vonzódom, akkor úgy helyezkednek, hogy nekik kijöjjön a maximum, és a szemük se rebben. Ha ő vonzódik, akkor zsarol azzal, hogy nyomorú és segítsek.

Mindkét fajta használ.

Megtalálják ehhez a megfelelő embereket. Ezt azzal csinálják, aki hagyja. Nem lehet bárkivel. Úgy nőttem fel, hogy alkalmassá váltam erre. A romantikus kapcsolódás egyetlen módja, ha ábrándokat szövök valaki köré, aztán engedem, hogy használjon. És nem bánom. Mert én mindent. Mert annyira szeretem. Vagy mert rendes vagyok.

Az igazi szeretés mindig kölcsönös, mindig tiszteli a másik határát, szeretését, távolságát. Igazodik hozzá. Ami nem ilyen, az önző illúziózás.

De nem csak szerelmileg van ez. Tényleg bárkivel. És ha neten, akkor ronggyá tépik emiatt a sebezhetőség miatt az embert.

Aki nem játszmázik, az is. Mondjam el a titkot, ő is írásból akar élni. Micsoda ötlet! Hajrá. Adjak tanácsot, mert a férje rokkantnyugdíjas, ő kénytelen írásból élni, már ezzel is megpróbálkozik végső kétségbeesésében. Vagy, neki megtetszettek a dolgaim, és most ő is kiépíti a netes bizniszt: úgy koppint, hogy én segítsek ebben, mutassam, mit hogyan kell. Valami rafkó van ebben, gondolja majd, amikor kiderül, hogy nem működik. Azért nem működik, drága barátom, mert nincs mögötte egyediség, meló, és mert nem hiányzott a világból az, amihez neked kedved volt. Észt osztani rossz mondatokban, például.

“Ráérsz egy kicsit? Te úgyis szeretsz írni.” Mibe kerül az nekem? Csináljam meg a beadandóját egy fingomnincs (gazdasági, vállalatszervezési) témában, mert neki az gyötrelem (nincs kedve). Végül is, mit veszíthet, ha megkérdi?

Az arcodat, azt.

Nem dolgozom ingyen. Mondtam erre. Az írás a munkám, és következetesen nemet mondok az ingyenmunkákra. Nem, nem szeretek írni, hanem tudok.

Ismered talán ennek a mentalitásnak a szélsőséges formáját: a kollégium bikája, aki ostoba, mint a sár, Bővebben…

zavarban vagyok

Mert mást nem tudok mondani a szeretésről. Ezért épp arról írok, hogyan formálj erős, látványos méretű, nem zsíros feneket. Meg hogy mennyire elkényeztetett idióták az amerikaiak.

Talán még valami: nem vagyok a szerelmem pszichológusa, ezt a szerepet határozott tudatossággal hárítom. Nem vagyok én akkora arc, hogy én mondjam meg, mi hogy van, és valahogy viszonozni szeretném azt is, hogy ő semmiért nem basztat. Becsül engem, tiszteli az egyediségemet a gyarlóságokkal együtt.

Olyan könnyű “ez a te bajod, ilyennek meg olyannak kéne lenned, látod, xy is eztmegazt csinálja, egy normális párkapcsolatban balablabla” szövegeket mondani, de ezek nem a szeretés hangjai. Inkább azokéi, akik a másik rovására szeretnek nyeregben lenni.

A saját szükségleteimet viszont ismerem, nem tagadom meg.

Szükséglet az is, hogy legyen lelkesedés. Nem kell azért találkoznunk vagy bármit csinálni, mert szoktunk. Nem kötelező. Magamtól is megkérdezem, szeretném-e. Csak akkor legyen, ha frissen, épp most is szeretnénk. Na, ez szabadság. És a szabadság nehéz.

Nem firtatom és főleg nem elemzem ki az összes részletet az életében, csak arról beszélek, ami engem szorosan érint. Én nem szeretek már elemezni, agyaskodni, lelkizni, engem a primer, belefeledkezős élmények, a közelség érdekelnek.

Szabad azt gondolnom néha, amikor nincs igazán jelen vagy bénán kommunikál, hogy ő ilyen meg olyan, haragvóan vagy csalódottan. Ezzel viszont nem állok elé, nem mondom meg neki, nem élvezem, hogy most aztán megmondom neki, mert nem akarom bántani, és mert nem érzem magam alul. Az élvezi az odamondást, aki alul van, és ezért harap.

Továbbá: nem akarom kérlelni, hogy menjünk már el ide-oda, várni a választ, hanem megszervezem. Egyedül is megyek. Ha nem mond igent, azt én nemnek értem.

Ez azért fér bele, mert sok az öröm.

Már meg tudom ezt becsülni, az örömöt, az élményt, az eksztázist: az élet hosszához képest is, és a többi nyűghöz, macerához képest is. Eleget voltam már szomorú, tanácstalan, lemondó, megfosztott. Én nem akarok több nyűgöt, gondot, bajt, aszimmetriát. Eleget voltam Artemisz és balek is.

Alkatilag erőteljes, áradó, ami belőlem jön, nehéz figyelmesnek lennem, hallgatnom, féket behúznom. A szavaim, tetteim erősen hatnak, nagyon nem szeretnék manipulatív lenni. Aki veri azt asztalt, hogy neki mi hiányzik, hogy “jó, de…”, hogy mi kéne még, többet és többet követel az eddigieken felbátorodva, az nem érdemli meg a jót.

És: nem lehet jobban szeretni. Erről már írtam. Erkölcstelen. Nyúzni, nyomasztani a másikat a szeretéssel. Itt tartok most. Viszont nem kreálok ethoszt a jófejség, engedékenység, ráhagyás köré sem, ha egyszer bánt, hiányt jelent, zavar valami.

Inkább hallgatok. Hátrébb lépek.

Az érzelmi, groteszk, vicces és erotikus élményeket a regénybe írom bele.

megmondom, mi van, apukám (2.)

Tegnap felvetettem a kérdést. Azt mondtam: nem üresedett ki a házasságod, de persze attól még rossz. Ha pontos és fejlett az önismereted, akkor nem fogod elhibázni, hogy mit akarsz, mire van szükséged, és akkor tudsz dönteni, és nem leszel görény, nem bántod a másikat.

Milyen opciók vannak?

A legrosszabb benne ragadni és rombolni egymást. Van ebből az olyan, aki csal is, és úgy rombol, a másik pedig a szentéletű bántalmazó. Ő azt mondja, a családot egyben kell tartani, neki a másik kell csak, mással ő nem is tudna, ennek jegyében öli, nyírja. Ő kihagyja azt az élményt a további életében, hogy egy nő kívánja, és pokollá teszi a házastársa életét a nagy rendesemberségben – ez az érzelmes típusú bántamazás. Ennél rosszabb nincs. Bővebben…

hogyan ne fájjon? 2.

Itt van az előzményposzt, a problémafelvetés, a mindig jobban szerető és jobban fájó nő: a nő, aki nagyon tud szeretni A válaszokból pedig itt az első rész: hogyan ne fájjon? 1. Ez a második része a válasznak. Bővebben…

hogyan ne fájjon? 1.

Kiált bennem a téma, mert nagy felismerések ezek, szinte felnevet az ember: mit hittem én eddig? Jön a szégyen is, bőven. Ahh, a regényben is mennyi részlet van, ahol Barbara szeret szenvedni! Tocsog. Lubickol. Önsorsront, aztán levonja a konklúziót: hát ezek a férfiak ilyenek, ennyire tudnak csak szeretni, ilyen a szerelem. És én ennek részletezését bájosnak vagy menőnek gondoltam, nem pusztán a figura jellemzésének.

Ha érdemit akarok mondani, akkor mindenképpen megmondós vagyok. Előre szólok. De ha ezeket nem érted meg, akkor vagy végzetesen gyanakvó és keserű leszel, lemondasz a kapcsolatokról, vagy belemész, és tönkremész benne. 

Viszont azt nem lehet rám mondani, hogy könnyen beszélek, vagy hogy ne tudnám, miről beszélek.

Ez az előzmény, a tegnapi poszt:

a nő, aki nagyon tud szeretni

Hogyan ne fájjon? Az a megoldás, hogy tartsd magad sokra.

Ennyi a poszt, viszlát, holnap a cickányokról lesz szó, mert az őszi divat alapmotívuma a cickány, és tényleg cuki.

. Bővebben…

a nő, aki nagyon tud szeretni

Ajjaj… Kattintásvadász cím.

Amikor a szerelemélményről beszélünk mi nők, tegnap például kommentben, de ezer más alkalommal is, akkor mindig előkerül a szerelem elvesztése, a fájdalom.

Amiről lehet és fontos beszélni, persze. De olyan kontrasztos ez, amikor a másik nő (a poszt) épp meg van döbbenve és ujjong.

Mindannyian tudjuk, hogy elmúlik. Ettől oly becses.

És hogy elmúlik, az nem okvetlen dráma, világégés vagy csúf történet ám – ez az egyik, amit ma erről mondani akarok. Ne tedd azzá magadnak sem, ne légy oly könnyes szemű. Bővebben…