Mert mást nem tudok mondani a szeretésről. Ezért épp arról írok, hogyan formálj erős, látványos méretű, nem zsíros feneket. Meg hogy mennyire elkényeztetett idióták az amerikaiak.

Talán még valami: nem vagyok a szerelmem pszichológusa, ezt a szerepet határozott tudatossággal hárítom. Nem vagyok én akkora arc, hogy én mondjam meg, mi hogy van, és valahogy viszonozni szeretném azt is, hogy ő semmiért nem basztat. Becsül engem, tiszteli az egyediségemet a gyarlóságokkal együtt.

Olyan könnyű “ez a te bajod, ilyennek meg olyannak kéne lenned, látod, xy is eztmegazt csinálja, egy normális párkapcsolatban balablabla” szövegeket mondani, de ezek nem a szeretés hangjai. Inkább azokéi, akik a másik rovására szeretnek nyeregben lenni.

A saját szükségleteimet viszont ismerem, nem tagadom meg.

Szükséglet az is, hogy legyen lelkesedés. Nem kell azért találkoznunk vagy bármit csinálni, mert szoktunk. Nem kötelező. Magamtól is megkérdezem, szeretném-e. Csak akkor legyen, ha frissen, épp most is szeretnénk. Na, ez szabadság. És a szabadság nehéz.

Nem firtatom és főleg nem elemzem ki az összes részletet az életében, csak arról beszélek, ami engem szorosan érint. Én nem szeretek már elemezni, agyaskodni, lelkizni, engem a primer, belefeledkezős élmények, a közelség érdekelnek.

Szabad azt gondolnom néha, amikor nincs igazán jelen vagy bénán kommunikál, hogy ő ilyen meg olyan, haragvóan vagy csalódottan. Ezzel viszont nem állok elé, nem mondom meg neki, nem élvezem, hogy most aztán megmondom neki, mert nem akarom bántani, és mert nem érzem magam alul. Az élvezi az odamondást, aki alul van, és ezért harap.

Továbbá: nem akarom kérlelni, hogy menjünk már el ide-oda, várni a választ, hanem megszervezem. Egyedül is megyek. Ha nem mond igent, azt én nemnek értem.

Ez azért fér bele, mert sok az öröm.

Már meg tudom ezt becsülni, az örömöt, az élményt, az eksztázist: az élet hosszához képest is, és a többi nyűghöz, macerához képest is. Eleget voltam már szomorú, tanácstalan, lemondó, megfosztott. Én nem akarok több nyűgöt, gondot, bajt, aszimmetriát. Eleget voltam Artemisz és balek is.

Alkatilag erőteljes, áradó, ami belőlem jön, nehéz figyelmesnek lennem, hallgatnom, féket behúznom. A szavaim, tetteim erősen hatnak, nagyon nem szeretnék manipulatív lenni. Aki veri azt asztalt, hogy neki mi hiányzik, hogy “jó, de…”, hogy mi kéne még, többet és többet követel az eddigieken felbátorodva, az nem érdemli meg a jót.

És: nem lehet jobban szeretni. Erről már írtam. Erkölcstelen. Nyúzni, nyomasztani a másikat a szeretéssel. Itt tartok most. Viszont nem kreálok ethoszt a jófejség, engedékenység, ráhagyás köré sem, ha egyszer bánt, hiányt jelent, zavar valami.

Inkább hallgatok. Hátrébb lépek.

Az érzelmi, groteszk, vicces és erotikus élményeket a regénybe írom bele.