kultúrmozaik

Micsoda retró cím, fekete-fehér tévében lehetne műsor! Szóval, a közelmúlt élményei, rövid értékeléssel.

Könyv

Ian McEwan: Amszterdam, Lukács Laura fordítása. Trükkös, tömör, katartikus. Morális sokk. Mint minden jó történetben, minden szereplőt meg lehet érteni. A főszereplő nem él (és nem is kísértet).

Megvettem még:

Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék, különös, tömör, szövegtípusokkal játszik. Feltűnt, hogy a Magvető adta ki, és Bart István fordította, ami egy rang. Egyetlen vessző sincs a szövegben.

A könyvek egy része impulzusvásárlás, a többi választás alapja a Magyar Narancs könyvkritika-összeállítása.

Lubics Szilvit is olvastam egy hosszú buszúton. A többi még csak terv.

Film

Fantomszál, Paul Thomas Anderson rendezése, Daniel Day-Lewis, aki Sir, utolsó szerepe valószínűleg, legjobb férfiszereplőként jelölték Oscarra, de van már neki három, Gary Oldmannek meg egy se volt. Még hat másik kategóriában kapott jelölést a film. Végül a legjobb jelmezért kapott Oscart.

http://www.origo.hu/filmklub/20180202-fantomszal-majdnem-romantikus-film-a-divatvilagrol.html

Ultra, még egyszer… ez már a harmadik. Ha futós filmet nézek, addig se kell futni, így okoskodik a futó, aki túltervezte magát.

A linket Balázs bocsátotta a rendelkezésemre, tehát nem okosba’ van. Külföldi vagy? Érdekel, miért jó embereknek, ha szenvedhetnek? Ugyanez ajándékba: most jön ki DVD-n!

Színház

Átrium: Az öldöklés istene, r. Bereczki Csilla, Yasmina Reza virtuóz dialógusai

Átrium: A félelem megeszi a lelket (r. Alföldi Róbert), Hernádi Judit nagyon nagy színésznő

Átrium: Vaknyugat. Martin McDonagh írta, aki az Ebbing-filmet is, meg A kriplit meg a Piszkavasat. Gothár Péter rendezte, aki A kriplit és a Hóhérokat is. Alföldi a pap, döbbenet, főleg a több perces némajátéka.

A Radnótiban Alföldi Lear királya, külön írok Lear-elemzést. Utolsó előadás, rendező, műfordító is jelen. Nagyon erős atmoszféra. Felneveltek ezek az előadások, nagyon mély esztétikai élmény, gondolatokat generál. Olvasom a nemzetis Varródani-féle és a Nádasdy-fordítást.

Hóhérok, ez a Katonában, Gothár Péter rendezte, az est csillaga Jordán Adél, átütő, megdöbbentő, és Fekete Ernő nagyon jó. Lőrinccel láttam, állójeggyel.

Még kettő jön:

Katona: Ascher Tamás Háromszéken (Pintér Béla), három széket is kaptunk,

Radnóti: III. Richárd (Serban)

Egyéb

Konferencia és kiállításmegnyitó a Magyar Papírmúzeumban, május 28-án. Jótékonysági papíremlékek az első világháborúban.

Vízjelek! Háborús Piatnik kártya! Megváltási jegyek, bélyegek, képeslapok, hadsegélyező plakátok, karácsony a fronton felhívás! Eszméletlen érdekes volt.

Pályáztam, és Lőrinc is, novellával. Majd írom, ha lett valami.

 

beköszönök

Most megpróbálok egy bejegyzés erejéig olyan blogger lenni, mint aki az ismerőseinek ír az internet egy zugában, és nem akar semmi magvasat, protest-érvelést, éleset, megrázót, mert nincs is semmi vélemény vagy dráma… csak úgy írja, hogy hm, mik is történtek mostanában. Nem rossz ez amúgy, van, aki ízesen nyomja, az olyat élvezet olvasni! Bővebben…

nézzünk-e roman polanskit?

Vagy bojkottáljuk az ilyen alakokat a pékbe? Ne toljuk őket a jegyvásárlással?

A minap megnéztem Woody Allen új filmjét, az Óriáskereket, és nagyon hatásosnak gondolom, megjegyezve, hogy szereti elverni a nőkön a port. Erre érkezett a kérdés, hogy elvi döntés-e, hogy nézek egyáltalán Woody Allent.

(Ez nem az a poszt, amiről írtam az előző végén, hogy a jóemberség a kérdés, vagyis, hogy én nem akarok már annyira mindenképpen és elsősorban jó ember lenni, de az is megvan.)

Izgalmas kérdés, annyi szent. Akarom-e én annak az alkotásait fogyasztani, akiről tudjuk, hogy kiszolgáltatott embereket bántott? Talán pont a művészi hatalmával visszaélve?

Szeretnék leszögezni valamit. Velem nem történt meg még az a fajta meghasonlás, hogy valaki a kedvencem lett volna, hatalmas formátumnak tartom, majd szembesülök a nem-művészi tetteivel, és az erkölcsi felháborodás miatt dilemmába kerülök, hogy szeressem-e, fogyasszam-e eztán. Bővebben…

merre kódorog az a gyerek

Két dolog foglalkoztatja elmém, az egyiket már megírtam, a másik az örök élet. Na jó, az éppen nem, de az idősebb korunkban élhető élet, az élhető élet, és a halálunk minősége, oka. A kérdés nem elméleti, ó, nem. Láttuk, amit láttunk, és most az a kérdés, hogy ezt befolyásolni próbálni vajon mennyire lehetséges, hogyan lehetséges, de persze korábban is ez volt a kérdés, mindig, azóta, hogy nem vagyok már annyira fiatal. Sorra kapjuk az intő példákat. És mi van akkor, ha nem lehet kicselezni a végzetet, ha azt hittük, mi aztán mindent megtettünk, de az egészséges és önhitt létezésünkre mégis csak lesújt a végzet? Hogy megmutassa: kijátszani nem lehet.

Igen, van ilyen. Én azt hiszem, ez ennyi, így aztán ezt nem is fogom megírni.

Vagyis, ezek csak a kérdések voltak, a válasz sem hosszú. A “hogy igyekezett, aztán mégsem kerülte el” azok szövege, akiknek nincs kedvük tenni semmit, és kompenzálnak a kárörömmel. Már eddig is sok mindent elkerültem. Nem vagyok öntelt. Viszanézek, meg bele a tükörbe: nem csavarodtam bele. Stabil, egyenletes, inkább szemlélet, mint fortély ez az egész. És nem a részletek a fontosak – vannak apróbb változások –, hanem az életemhez való viszony, a felelősség és az öröm. Tudom, hogy csakis kockázatcsökkentek. Nem csak az önpusztítást, a szétcsúszást, hanem a boldogtalanságot, a kiégést, a belefáradást, az unalmat is el akartam kerülni, és ez váratlanul jól sikerült. Minden reggel értelmes, minden délelőtt csillog, és minden este jó testi, lelki, szellemi erőfeszítésektől vagyok fáradt – sose romos. De ami mégis, így is lesújt, ha lesújt, azt én lehajtott fejjel viselem.

*

A mai téma az, amikor tudni akarsz a gyerek dolgairól, amikor aggódsz érte. Persze mindig aggódunk, még én is olykor, kószán és átsuhanón (odaér-e? zebrán ugye körülnéz? van annyi esze, hogy fölvegyen egy fehér inget?), pedig bennem ezt a normálisnak és kötelezőnek gondolt, ún. anyai érzetet kiszorítja a gyerekeiben való, elemi bizalom (ősbizalom, szülői verzió), a jó szerencsében való hit és persze a saját, teljesnek megélt életem. Bővebben…

távolból szeretni

https://csakazolvassa.hu/2016/09/21/elidegenit/

Ezt a posztot most azért tettem ki a főoldalra, mert, képzeljétek, a PAS-ról, ami az “elidegenítési szindrómát” jelenti, konferenciát szerveznek, mégpedig kormányzati támogatással.

https://www.facebook.com/events/125289701494834/

“A konferencia fővédnöke Nyitrai Imre, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár.”

Olvassátok el a tavalyi posztot, minden benne van. A lényeg most, csak bevezetésképp:

a szülői elidegenítésnek nevezett, hivatalosan nem is létező kórállapot, vagyis az, hogy az anya boszúból az apa ellen neveli a gyereket, miközben az apa annyira szeretné a gyereket, jaj, hát mennyire, soha jobban, és ej, micsoda harmóniában voltak/lennének ők, nem más, mint nőgyűlölet és bosszú. Ezért is a PAS az anya kicsinálására jó pénzért vállalkozó ügyvédek kedvenc fordulata. Bővebben…

programajánló

Ha nem mesélem el a kultúrélményeimet, akkor elfakulnak, elvész az élmény, nem biztos, hogy be tudom már építeni a későbbi írásaimba.

Meg kell mondjam, csupa vigasztaló, egyben tartó, megnyugtató élmény volt, mintha volna két lábam, az edzés meg a műbefogadás, és csak általuk nem borulok fel, valamint megvan az egyensúly is. Ezek saját lábak, tehát nem emberi kapcsolataimhoz tartoznak, azok máshol vannak, de például színházról, filmről szenvedélyesen beszélgetünk hű partneremmel, aki a fiam, barátnőmmel pedig Molnár Ferencen mulattunk jókat.

Az elmúlt három hétben olvastam: Bővebben…