mit is akar a feminizmus? és én?

Jaj, de nehéz ez.

Feminista vagyok-e? Igen. Létezik-e érvényes feminizmus, nőügy, büszke, okos, valódi érdekképviselet és méltóság-deklaráció? Persze. Ez nem nehéz.

Csak arra kellett rájönnöm, hogy nem én vagyok itt a rossz (a tananyagot nem ismerő, vagy gyakorlatban nem elég hithűen megvalósító, a konszenzusból kiszóló, csapatban “dolgozni” képtelen, egyéni sérelmeit dédelgető stb.) feminista. A feminizmus nem vallás és valláspótléknak sem alkalmas.

Arra is ráébredtem közben, milyen sokan voltak, vannak most is hamis okból feministák. Bővebben…

Védett: több, jobb ember vagy-e attól, ha van párkapcsolatod?

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

my sweet antivalentine

Nyilvános poszt, mert azoknak szól, akik ezt tolják.

Amiben egyetértünk: nem komáljuk a cukros szíveket és a kereskedelmi lehúzást. A házasság hete is ilyen jobbos, butus pofavizit, boldogatalan nők és antifeminista férfiak önigazolási terepe. Mondjuk ez olyan minimum volna, amit nem kéne mondani se.

A Valentin-nap és a házasság/házassághete harsány finnyogói viszont nem néznek szembe azzal, mi az igazi bajuk. Beöltöztetik olcsó ellenzékieskedő műsorba: házasság = kerkonz képmutatás, aktuálpolitikai lózung, fujj, nem kell pasi, amúgy is éljenek a szivárványcsaládok!

Írja ezt olyan, akinek világosan az a baja, hogy soha nem kérték meg a kezét.

Ezek a harsánykodók egyszerűen lemaradtak valamiről, amit ha megélnének, nem beszélnének ennyi hülyeséget, aszex agender gendefluid poliamór BDSM agymenésektől a mentett haszonállatokon keresztül a tudatos gyerektelenségig, az érett nők igényességéig és az önkéntes, ökofogantatású kihalásig.

Azt mondod, a fiatal lányok naivak, az idősebbek már pontosan tudják, mit akarnak, és ezért nem találnak megfelelőt? Mert ,ár megválogatják és nem dőlnek be? Tévedsz, pont fordítva van. Dőlnének akárkinek… a fiatal nők, hacsak nem súlyos érzelmi sérültek, jóval finnyásabban válogatnak, az érett nő pedig nem igényes, hanem tudja, hogy igazi, kölcsönös vonzalomra elhízva, megkeseredve, pótcselekvésekbe ragadva, feldolgozatlan traumáival, önmegnemvalósulásával már nincs esélye.

Na és ezért nagy dolog negyven fölött, ha mégis találsz olyat, akivel jó.

A Valentin-nap tavaly vicces volt. Kaptam egy csomó színházjegyet, és volt olyan is, ahova eljutottunk (ősszel, de akkor is). Mindig is röhögni akartunk ezen az egészen, együtt.

Az ideit is szépen ünnepeltük, súlyzókészlet! vécédeszka-felszerelés!, én neki: napszemüveg! csoki! És megnéztük az Amadeust, utána meg a Victoriát, gyönyörű filmek, utóbbi épp az igaz szerelemről.

Pedig ugyebár, és most micsoda eredeti állítások következnek: a karácsony, a valentinnap, az anyák napja, ezek a “személyes”, “szívbéli”, “érzelmi ünnepek” nagy giccsek, szeretetzsarolós külsődleges performanszok, facebookos magamutogatás, kereskedelmi mohóság, a legjobb esetben ovis műsor. Igen, a plázák és a virágosok, a giccsárusok pörgetik ezeket, és ők járnak jól velük. És igen, ahol nem szeretik egymást igazán, ott semmi nem lesz jobb egy kikövetelt vagy bűntudatos gesztustól, csokortól.

De teljesen leszarni ezeket, úgy tenni, mintha nem léteznének, az sima lustaság és a jólneveltség hiánya.

És aki ilyenkor nem tud hallgatni és mással foglalkozni, hanem harsány kinyilatkoztatásokat tesz az ünnep ellen, Valentin-nap apropóján fanyalog, az csak szeretné ecetbe mártani mások szőlőjét is.

Töröm a fejem, mi lehet az az értékes időtöltés, amitől a “pasi” elvenné az időt. Scrapkép? Regényírás? Patkány kommentelgetés? Netflix? Kínai gagyirendelés? Macskaabajgatás? Fölösleges főzőcske? Értelmetlen podcastok? Mi, de tényleg, mi?

Persze hogy akarjuk érezni, drága Angéla, hiszen gyomorreszkettető, ünnepi időszaka ez az életnek. Életöröm turbó, minden fölött fény lesz. Na és ha meg is történik, nem akarni, keresni kell, akkor aztán kő kövön nem marad.

Te ezzel a homlokodra írtad ki nagy betűkkel, hogy kicsinyes lúzer vagy, és ha valami után hiába sóvárogsz, azt jól leszólod, érezze magát mindenki rosszul. Nem is nagyon rejtegeted: zavar, hogy van, akit szeretnek, hogy létezik olyan, aki családot akart és családban él, vagy hisz még a szív forróságában, éli a regényes történetet, elgyengül a lába. Csak mert te nem jutsz eszébe ezen a napon senkinek.

Nem kis részben e jogosult (“én miért nem? csinos és értékes vagyok!”), keserű, elváró viselkedés miatt. S ezzel nem vagy egyedül.

És igen: az a szerkesztői koncepció wmn-éknél, hogy azt ír, amit akar. Ha keserű, ha irigy, akkor nyugodtan okádjon az anyákra, szerelmesekre, ő “őszinte” és “egyenes”. Megint nem kell magába, múltjába néznie. És milyen jellemző: megint ki mit mond a falubvan típusú, kifele nézegetős célok, nem saját lényeg, vágy, egyéni történet. Túl az elméleteken: “elkelni”, “helyes pasi”, vajon akadt-e férfi, akivel kedvelték egymást, és ő szívesen lett volna a felesége?…

Hubert Szentesinek buzi, sőt, elkötelezett aktivista. A színésznőnek vagy az énekesnőnek mindjárt nem. Az írónő nem is hagyja szó nélkül:

És ebből kontentet és marketinget csinál Hubert… és az a komment…

Vagy:

 

Hogy lehet valaki ennyire ciki? Valami azt súgja, annak a faroknak (még ha csak farok is, tehát szív, történet, intellektus, ember nélkül) igen nagy becse volna nálad, ötven fölött. Még nagyobb is, mint ifjan lett volna. Mivel hiánycikké vált. Mások tinderhirdetésein röhögcsélsz, pedig van neked is elég cikis sztorid. Az ilyen nőket mindenki sajnálja, de annyira ótvarul viselkedsz, annyira nem vállalod a felelősséget önmagadért, hogy nem megyek el emellett szó nélkül. Az én szépséges teljességemet lerángatnád a sivár poklodba. Mert félsz attól, hogy érdemalapú: az kapja, aki jó. Nem, nem az kapja, tök véletlen. Tisztának maradni nem árt, de az nem érdem, hanem az ellenkezője romlottság. Én nem láttam így a negyvenes önmagam. Hogy majd ez lesz a történet. Viszont, ha már így esett, lehet neki örülni.

Nem azért kefélünk, mert jobb emberek leszünk tőle. Hanem mert jó. És csak azért, csak akkor, ha jó. De azt pont rajtad látom, hogy személyre szóló szeretet és kölcsönösen boldogító aktus hiányában iszonyúan lezüllenek azok, akik azt hitték, ők főnyeremények, ők kegyesen hálaszexet meg puncit osztanak a rajongóknak, és majd válogatnak.

És a többiek, erősítik egymásban, bármely nőben üres gesztussal, hogy biztos talál majd párt, meg neki is jár, meg ő csinos, meg a kolléganő is megtalálta a szerelmet, és akkor lefogyott. Pedig nem jár a kapcsolat. Senkinek. De etől még nem kell okádni. Az igazi szerelem, a kölcsönösség, a hullócsillag, meg az izgalmas, felszabadult, gyengéd szex ritka csúcsélmény, nagy ajándék, és aki nem rezzen, nem fogja megélni. Ha gyanakvó, vagy ha csak magát látja, ha érzéketlen. De még a rendszeresen megdöccenő, nagyobbrészt így is értékes, melengető kapcsolat is érték. És épp ezért alázatot vált ki az emberből, önmegértést. Megerősíti, definiálja (igen), őszintévé teszi.

Ti viszont felszínesek és bulvárosan ostobák maradtatok, mint mindenki, aki többet nézett tévét, mint eleven szempárt. Aki tagadja a szerelemélmény jelentőségét, #nemkellpasi, az sajnálatra méltó.

A károgók nem élték át a bizsergést, a bizalmat, a dédelgetést, csak használták őket, és ők is csak használtak másokat, kalkulalgatták, ki mennyit ér, és publikusan, gőgösen szidták azokat, akiknek nem kellettek. Vagy valaha átélték, de már elfelejtették, milyen érzés? Pedig minden, minden ezen a világon, ami eleven, szabad, értelmes, alkotó, de tényleg minden ilyen a szerelemmel, a gyerekszületéssel az életörömmel kapcsolatos. Akkor is, ha nem tankönyvi a sztori, ha vannak mindenféle fordulatai, igen: annak ellenére és végül mégis. Ha igazi. Ami nem jelenti azt, hogy becsicskulunk a szerelemnek, és rinyálunk, futunk utána, érte, vagy dédelgetünk egy manipulatív, lelki bántalmazó viszonyt.

Pont mert megemelt, azért nem tesszük ezt.

Csak azt hajítsd ki, aki nem a szerelmed. Akinek a szagát is utálod. Ha öröm jön tőle, becsüld meg, ne károgj, ne ilyenkor vedd elő fegyverré kovácsolt feminizmusod. Más jellegű problémáidat ne pakold rá. Én is csak később vettem észre, hogy a bloggeri, általános életvezetési bizonytalanságaimat, elakadásomat, PMS-emet láttam a kapcsolatunk problémájának. Egészen januárig. És ha elmentem futni, vagy nyomtam egy inzenzív súlyzózást, mindjárt tisztábban láttam a szitut.

És ha visszanézek bloggerségemre, én mindig az ők meg mindig arról, miért nem jó, miért nem érdemes és ők mekkora királylányok, akik miléyen dölyfösen nemet mondanak. Ezek az igazi tramplik.

És ne hallgass rájuk, és ne mondj ilyen kiábrándító, majd-re-is-meglátod szövegeket. Lehet, hogy ő mást lát meg. Némi mulandó fölényérzetet persze nyerhetsz abból, hogy mások örömét igyekszel okoskodva megkeseríteni. Amiért az ilyen embereket egy lesajnáló mosollyal ott kell hagyni, ahova valók. Nem pátyolgatni, nem magyarázni.

Farok, azt mondja.

Nem farok.

a csodálatosan önműködő vágy

A kiábrándultság papnői. Pedig amiről beszélünk, az ennyire bulvárosan egyszerű. a szerelem akkor igazi, ha pont olyan, mint a sláger.

Védett: s az nagyobb leányok gyötrelmeirűl es

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

mi a baj a poliamóriával? 2.

Az első rész: mi a baj a poliamóriával? 1.

Az a baj vele, hogy duma, duma, fontoskodó duma, és nem élet. Az összes ilyen tudatos szövegelőnek, fensőbbrendűsködőnek azt szeretném mondani: élj inkább, ne netezz! Nem a monogámia a te problémád.

Gyanús lett ugyanis, hogy a polik vagy rakás szerencsétlenségek, akik a gátlásosságukat kompenzálva lendültek kissé túl a szabadosságba, ahol szintén nem terem nekik boldogság, és csak mondják-mondják a tanokat, vagy pedig ragacsos szexualitású nők, akiknek mindig buli volt az élet, nem érezték cikinek, hogy vadásznak tinderen, a barátaik között és bulikban, nem vették komolyan és szenvedték meg a szerelmeiket, mostanra pedig a fő párkapcsolatuk tönkrement, és kiégtek. 2020-ban az összevissza kúrást és azt, hogy van időd erről lírázni, órákig beszélgetni, neten csacsogni, poliamóriának nevezzük.

A cél, hogy a nagy kefélgetés közben még jó embernek is érezhessék magukat, mert ők őszinték és tudatosak, és mindent leegyeztettek (vagyis sikerült a szerencsétlen partnert ebbe belenyomni), illetve progresszívnek is érezhetik magukat (nekik mindig nagyon számít morális szempont, a tudatosság, a párbeszéd és az erőszakmentes kommunikáció, mint tudjuk). Az én összevissza kefélésem poliamória, tehát jó, mert a poliamória etikus. Megint az a lényeg, ahogyan elnevezzük és körülokoskodjuk a teljesen emberi sztorijainkat, amiket szégyellnénk amúgy. Bővebben…

mi a baj a poliamóriával? 1.

Mai témánk a poliamória mint kontent, és ez egy “mi a baj” sorozatba illeszkedik (amely lassan és utólag áll össze régebbi írásaimból):

mi a baj

Vagyis: amit én a poliságból mint queerségből látok a neten. Miből beszélek én? Figyelek, van kapcsolatom (a behazudott pasim, tudjátok! és az sorsszerű, és nagy mázli, hogy lett és hogy ilyen), monogám vagyok, és sokat olvastam angolul és magyarul is a poliamóriáról.

A hiány vákuum: a generációs, menősködő altertanok célcsoportjai az önbizalomhiányos, magukat lemaradtnak érző nők, férfiak. Megtetszik nekik a színes-szagos, új és menő életstílus. Hajrá! Lehet hirdetni, blogolni.

Az etikus megcsalás. Idáig hallom: nem, dehogy, ez nem megcsalás! Pedig én sose használtam ezt a szót. Pláne nem neveztem megcsalásnak azt, ha házasságban élő személy szerelembe esett. (Ja, és én nem is csaltam meg a szerelmeimet.)

Az érvelés előtt szeretnék pár bekezdést szánni arra, hogyan és miért lettem e progresszív, import, individualista tanokkal szemben kérlelhetetlen. 2012-ben vagy 2014-ben még egyrészt szakadárság, hangos különállás, másrészt cikiség volt feministának, házasságkritikus nőnek lenni, bírálni a hagyományos felállást és erről blogolni, és állandó támadásokat is jelentett. Ilyeneket írtam, és sokan eszméltek a saját életükben e posztok hatására (meg kezdtek blogolni nagy hirtelen női témában, a már kitaposott úton):

milyen legyek neked?

akkor eldobják

amiért a nő nem… 1.

micsoda különbség (történelminek mondható kommentelés, érdemes belemélyedni)

Bíráltam a monogámiát, a heteronormatív szexualitást, a házimunkát mint női üzemmódot, a tárgyiasítást és testszégyenítést, a pornót, a szépségnormát, a házasságot, a nemi szerepeket, a családot, a kismamaságot, és Lobstert olvastam ámulva.

Aztán teltek az évek, a kritikus női hang tömegessé és divatossá vált, elfelszínesedett, még a klímavédelem is hájp lett. Jöttek az érzelgős-felháborodott hashtagek, és ma már nincsenek menő háziasszony-bloggerek ebben a körben: a legostobább netes kalandorok is progresszív feministák. Bővebben…

“az emberek nem hülyék”

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 1.

Ez a mondat ütött meg nagyon abban a levélben. Az emberek nem hülyék Éva.

Képesek megalapozott saját véleményt alkotni arról, amit látnak.

Főleg ha nézik. Jaj, de nagyon nézték. Lehetőleg másvalaki legérzékenyebb magánügyeiről, igaz-e, Kinga? Amit kotnyelesen taglalgattak hónapokig. Pusztán azért, mert ők  behódoló stréberek, fakószürke életűek. És mert soha nem volt kapcsolatuk okos férfiakkal. És nem írt nekik senki eksztatikus mondatokat, nem rohant feléjük. Pláne olyan szép, izmos ember nem. És mert nem élvezték a sportot.

Az emberek nem hülyék. Hát akkor nézzük meg, mire képesek az emberek, ezek a nagyon tisztánlátók, erkölcsösek, józanok! Bővebben…

kell-e neked párkapcsolat?

Különféle élethelyzetekben vagyunk mi nők: van, aki ki rég kihűlt házasságban él, ki rövidebb, egymást váltó kapcsolatokban, ki nyáron ment férjhez másodszor, a végre-szerelméhez. Ki poliamoriában robbantotta életörömét, ki magányban, a munkájának él, vagy aszkézisben gyereknevel, de van olyan is, aki az alter kismamaság évei után most cipőnyalogatós fétisbulikat szervez, öröm és bevétel változó arányával.

Egyik élethelyzet sem szükségképpen fenékig tejfel. De azért vannak különböző zsírtartalmú tejfölök, ezt meg kell jegyezni.

A másik fontos megjegyzésem a poszt elején: a párkapcsolat és annak stabilitása, meghittsége, teljessége nem csak az egyéni döntésen múlik, sőt, szerintem főleg nem azon. Akarok, nem akarok, könnyedet akarok, elköteleződést akarok, csak szexet, csakis családot… ezt lehet gondolni, de nem tudod levenni a polcról.

A fogyasztói szemléletről van szó, megint. Van egy csomó érvelés (és ember), amellyel/akikkel én nem tudok mit kezdeni, és ennek oka az, hogy nem tisztelik a nagy dolgokat. Bővebben…

már tíz éve

Tíz éve vagyok Gerle: 2010. október 1-jén mondtam igent Fertőrákoson.

 

Akkor már megvolt mind a három gyerekem, a kicsi épp fél éves volt. Itt már egy és negyed:

Raffay Zsófi képei.

Ki hitte volna akkor, hogy ilyen lesz az én követlkező tíz évem? Bővebben…

felkészülés…

Rendező! Nő! Kiáll, ha kell! Klasszikus boldogságkereső szerelmi történetet visz vászonra – de a nő nem pamlagról leomló, szépen sminkelt huszonéves, hanem szakmai nagyágyú:
idegsebész! Szerelmes film. Ironikus film. Orvosfilm. Budapest-fim! Azok filmje, akik nehéz emberek. És azoké, akik nem mondtak nemet a csalódások után, hanem volt bátorságuk elbíbelődni egy nehéz emberrel.

Horvát Lili az Enyedi-Gothár-Tímár osztályban végzett filmrendezőként 2009-ben, osztálytársa volt Szilágyi Zsófia (Egy nap), ebből az osztályból az ő nevük a legismertebb, ami nemzetközi hírnevet és női témákat jelent. Utána még doktori iskolába is járt. A film forgatókönyvét is Horvát Lili írta, és Csernátony Dóra és Miskolczi Péter mellett producerként is részt vett a készítésében.

A teljes cím: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre. A film a kommunikációképtelenségről szól, amelyről a rebbenő hős azt hiszi, visszautasítás – de a
néző is. Meghiúsult találkozók és tervek; arrajárás és felsülés, véletlenül megpillantani az
utcán; telefonhívás, amelyet nem vesz fel a másik, és amikor azt hiszi, ő hívja végre, akkor
másvalaki az; cetlik és halasztott beszélgetések; úgy beszélni valakihez, hogy a beszélő
nem biztos abban, hogy a másik hallja, ott van-e. A két főszereplő Stork Natasa és Bodó
Viktor, és a film nem csak miattuk valóságos tűzijáték a színházba járóknak: Lukáts Andor,
Nagy Zsolt, Vilmányi Benett, Pelsőczy Réka is játszik, sőt, Nyáry Krisztián is feltűnik egy kis
szerepben. A rendezővel a bemutató másnapján skype-on beszélgettem.

Már a 2015-ös filmed, a Szerdai gyerek is komoly nemzetközi figyelmet kapott, viszont a Felkészülés… az első magyar film, amelyet meghívtak Velencébe a Giornate degli Auori versenyprogramjába, és ide csak tíz újító, eredeti hangú alkotás került be. Mikor tudtátok meg, hogy beválogatták a filmet?

A tavaszi karantén közepén érkezett a hír, nagyon hirtelen volt, hiszen még a nevezési
határidő se zárult le akkor. Elképesztő öröm volt – ott lenni ezen a legendás fesztiválon
nyilván önmagában is az, de ezen túl felcsillant a remény, hogy akkor mégis megy majd
tovább az élet, lesz még fesztivál, lesznek valódi, élő találkozások. Úgy készültünk, hogy nagyobb stábbal megyünk, hiszen sokak munkája ez a film. De a vírushelyzet miatt végül csak Stork Natasával és az egyik producerrel, Csernátony Dórával vettünk részt a fesztiválon. Nagyon figyeltek a biztonságra a velenceiek. Nagy vetítőteremben játszották a filmet, kihagyott székekkel. Maszkban ült mindenki, egy köhintés nem volt a teremben…

Mert lekötötte őket a film feszültsége…

Hát meg nem jöttek be a köhögősök. De igen, azt hiszem, a film is megfogta őket. Hatalmas
élmény volt, hogy utána élőben lehetett beszélgetni róla, nagyon jók voltak a reakciók. A
velencei szereplés aztán további fesztiválmeghívásokat is hozott.

Hogyan született a forgatókönyv? A stáblista említ egy lakásszínházi előadást.

1972-ben készített ezen a címen egy színházi előadást Halász Péterék legendás
művészcsoportja. De csak a cím felhasználási jogát kértük el tőlük, a történet a sajátom.

Nekem mint feminista bloggernek nagyon tetszett, hogy beszól a férfifejű, súlyosan hierarchikus orvostársadalomnak (és Lukáts Andor telitalálat paternalista főorvosként!): egy törékeny nő a szakmában a legnagyobb ász. Ez egy feminista film?

Úgy valahogy. De Csernátony Dóra producer és dramaturg azt mondja, hogy ez egy
antifeminista feminista film. Mert egy nagy karrierrel bíró nő egy érzelmi döntés miatt
kockára teszi, amit felépített – de ez a döntése a valódi szuverenitás jele.

Hogy alakult a casting? Márta szerepe, például?

Natasát régen ismerem, egyszerre jártunk egyetemre, azóta figyelem. Nem is értem,
hogyhogy nem kapott eddig nagyobb filmszerepet, hiszen annyira vászonra való az arca, az
alkata. Minimalista, közvetlen játékstílusa elsősorban független színházi előadásokban
nyilvánult meg eddig nagyon izgalmasan – örülök, hogy először nálunk játszik igazán
komplex, nagy filmszerepet. Nagyon intelligens, egyszerre erős és törékeny színész,
intenzív belső világgal – ezek a tulajdonságok elengedhetetlenek voltak Márta karakterének
megformálásához.

Nem csajos. Sőt, oversize ruhái vannak.

Nagyon is csajos, csak nem pakolja ki ezt a kirakatba. Van a megjelenésében valami
klasszikus egyszerűség – ha úgy tetszik, keménység, páncél. Ezt hangsúlyoztuk a
visszafogott ruhákkal, és sok jelenetben visel orvosi öltözéket is, ami szintén alkalmas arra,
hogy elbújjon mögötte.

A szexjelenet sem esztétizál, nem szól a zene. Nagyon nyers, valódi, dulakodós.

Nem kedvelem az esztétizálást, azt, amikor egy filmben a szex hamis vagy illusztratív. Itt
fontos dramaturgiai funkciója volt a szexjelenetnek: két szuperintelligens, ám egymáshoz
nagyon nehezen utat találó ember között egyszer csak létrejön a kommunikáció. Világos
lesz, hogy lényegi közük van egymáshoz.

Bodó Viktorért a Kalózokban rajonghattunk bő húsz éve, aztán volt még Ondris a
Jadvigában, illetve a Nexxtben volt főszerepe színházban és filmen, de azóta nem
játszott filmben.

Rendkívüli színésznek indult Viktor, de más irányt vett a pályája, színházrendező lett belőle.
A mi filmünkhöz fajsúlyos személyiség kellett, egy komoly férfi, akinek elhisszük: Márta átkel
érte az óceánon.

Ehhez képest antagonista Vilmányi Benett.

Benett jóval fiatalabb. Nem része annak a felnőtt szerelmi történetnek, amiben a Natasa és
Viktor által játszott karakterek benne vannak. Sőt, észre sem veszi, mi megy a feje fölött.
Tulajdonképpen az ő figurája is azt visszhangozza, mint Natasáé: hogy rávetítünk dolgokat a
másik emberre, amik csak a saját fejünkben léteznek.

A film narrációs kerete a terapeutával való beszélgetés: a főhősnő a problémáival, a valóság és a képzelet összecsúszása miatt szakemberhez fordul. Számoltatok-e a nézői elvárással? A nézők már sok ilyen amerikaias elmetrükk-filmet láthattak, és talán nagy végső csavarra számítottak.

Nem akartam valami frappáns szellemességgel zárni a filmet. Ez a történet elsősorban arról
szól, hogy elképzelünk mindenfélét a másik emberről, amikor beleszeretünk, de ez inkább
rólunk magunkról árulkodik, és aztán a valóban létrejövő kapcsolatban más történik már. Jó
esetben megtaláljuk az örömöt a valódi együttlétben is, de az már nem tárgya a filmnek, ez
az addig vezető útról szól.

Szerintem nagyon európai lett a film ettől a befejezéstől. És a Budapest-rajongás miatt is, ahogy tobzódtok a helyszínekben, a Péterfy, a Városmajor, a Szabadság-híd, a kint és a bent, közben a terek sötétek, elidegenítőek. És a két Krisztián (Nyáry, Peer) szerepeltetése miatt is nagyon budapesti a film.

Igen, nagyon fontos eleme a város a filmnek. Natasa karakterével együtt érkezünk ide, így
az ő belső történéseihez kerestük a helyszíneket, illetve azok ábrázolási módját. A budapesti
képek az ő aktuális állapotát tükrözik.

Nyáry Krisztián és Peer Krisztián szerepeltetése, a rájuk-ismerés inkább csak a hazai
értelmiségi közönség számára jelent örömöt, de azt hiszem, az általuk megjelenített
karakterek akkor is működnek, ha nem tudod, hogy a budapesti kulturális élet fontos
figuráiról van szó.

Mikor döntöttetek úgy, hogy kiálltok az SZFE mellett a fesztiválon?

Nem volt ez kérdés, vagy vita tárgya. Felhívtam Natasát, hogy tegyünk Velencében valami
gesztust ebben az ügyben, mire rávágta, hogy pont most akart ő is hívni engem ugyanemiatt. Pedig mindketten inkább visszahúzódó emberek vagyunk. Nem véletlen, hogy Mundruczóék is ugyanerre jutottak – nem beszéltünk össze velük. Egyértelmű volt, hogy ha van egy ilyen helyzet, hogy egy pillanatra többet jelentünk önmagunknál – hiszen a saját filmünkön túl a magyar kultúrát is képviseltük ezen a nagy hírű fesztiválon –, akkor erkölcsi kötelességünk kiállni a diákok példaértékű akciója mellett.

És ebben a pólóban voltatok a fogadáson is?

Nem. Viszont interjúkat adtunk benne. Annyira örülök, hogy belevágtunk és odautaztunk – a
negatív teszt után pláne azt mondom, hogy jó döntés volt.

*

A Felkészülés…-t szeptember 24. óta játsszák a mozik. Moziba menjetek, és igazi filmeket
nézzetek, ne bágyadt streaminget, ”minisorozatot” meg torrentet. Ha a kis mozit választod,
akkor nem az amcsi cég jár jól megint, hanem a hazai forgalmazó és a konkrét mozi, ez
pedig segíti az ő túlélésüket ebben a kritikus helyzetben.

portrék 17.: ifjú bikámmal villogok

a “vasárnap nem írunk szexről” tabu tudatos megtörése

Igen, a jelenség létezik, ez nem amerikai vígjáték: a nő, már inkább a harmadik harmadban, vagyis termékenységszempontból a negyedikben, de persze nagyon csinos, és mindent meg is tesz, hogy ezt sokszor mondják, írják, szívecskézzék oda neki… a nő beújít egy jóval fiatalabbat.

Egy bikát. Bővebben…

mit tanultam hat év sportból?

A teremről, emberekről, női létről, testről, elméről, magamról, a világról és a határokról. Bővebben…

a szex nem piac

Ha nem gondolsz bele, elhiszed nekik. Annyira mondják.

Hogy a “szex” piac.

Vagyis, közgazdasági jelenvaló: kereslet-kínálat, piaci logika, verseny, termék.

Cég. Ár, marketing. Árfolyam, infláció. Szavatosság, garancia. Szubvenció, védővám. Adó. Adóparadicsom. Gazdasági bűncselekmények.

Rettenetesen kínos ez. Maró szégyent érzek helyettük. Hogy lettetek ti ilyenek? Ezek a magabiztos állítások csajokról, pasikról. Legmélyebb titkokról, fájdalmakról, traumákról írnak így. Az megvan, hogy a szex sokaknak trigger? És ez a beszédmód mint felszabadulás. Ismerek olyat, akinek ez nagyon is tetszik, így beszélnek róla, mert milyen lazák, tabutlanok. Mert előtte neki görcs volt a téma, csupa elhallgatás, ez emg felszabadító.

Az elképzelés egyébként, hogy a szex piac, általában ezek a magyarázatkísérletek a nemek viszonyáról antifeminista eredetűek, legalábbis ebben a torz, vádaskodó és bulvárosodott formában biztosan. A konyhapszichológia arra szolgál, hogy más legyen a hibás, miért olyan boldogtalanok, miért nem engedelmesek nekik a nők, és ők miért nem vonzók. Mármint a nőgyűlölők.

A tabutörést értem. De az erő nem a szavakból jön. És a beszéd erről csak igaz szó lehet. Nem lehet keménykedő, üzleties, elidegenítő. Bóvli. És te, te guru, miért nem mész edzeni?

Elhiszed a reprezentációt, amely itt marketingje a gurunak. Ahogy ír, elmeséli, amiket sejtet, hogy ő aztán. Az összes önillegetést: ha valaki áll egy tengerparton, akkor ő boldog és jó neki. Ha öleli egy férfi, akkor sínen az élete, hatalmas a szerelem. Dehogy érdekkapcsolat! Dehogy egymás nyúzása.

Azt is elhiszed, hogy másoknak könnyen megy a szex, frenetikus, te nem ismered azt. Megint a reprezentációt. Hogy az a felfokozottság, ahogy szenvedélyről szól a szekularizált kultúra, az egyrészt valóság, másrészt mindenki más átéli, csak te maradtál ki a jóból.

El ne hidd, hogy másnak könnyen megy. És főleg azt ne, hogy a szex piac, és ha ilyen elidegenítően okoskodsz róla, akkor majd megérted és menni fog. Bővebben…

ez tényleg szerelem. de tényleg

Nagyon megütött ez a történet:

https://tldr.444.hu/2020/06/23/leirtam-neki-hogy-egy-pap-ilyet-nem-tehet-plane-fiuval#

és

https://444.hu/2020/06/24/a-kalocsai-ersekseg-kiadott-egy-kozlemenyt-arrol-milyen-undorito-dolgokat-muvelt-a-sajat-papja

…egész pontosan, a levelek, amelyeket január végén posztolt ki Kőhegyi Dániel négy részletben (a nyilakkal léphetsz előre):

 
Az ügyről, intézményről, abúzuskezelésről, áldozathibáztatásról minden lényegeset elmondott már az említett cikk és a mindig kiváló, rendíthetetlen Perintfalvi Rita:
 
 
(Egyvalamit nem ír meg senki, hogy a levél második oldalának felső harmada végén említés van szeretkezésről. Egy elfojtott, szégyellt, megtagadott homoszexuális vágy egy kicsit más történet, mint a heteroszexuális, beszorított fiatal papnövendék viszolygása.)
 
Én a levelekről és a saját szembesülésemről írok most.

Bővebben…

korkülönbség a szerelemben

Ez is mekkora mítosz: hány év van köztetek; ismerek valakit, aki hússzal…; szereted az idősebb férfiakat… kiöregedni… negyven fölött már… feláll-e még.

Mondjuk az nagyon szomorú, hogy mindenkinél van pocak. Hogy 35 fölött sincs már derekuk, ívük a nőknek, szülés nélkül sem. A test romlása, formátlan fenék, görnyedő hát. Annál nagyobb késztetésük van kitolni a felpolcolt melleket.

De hagyjuk a testet most. Amíg élet van benned, kíváncsiság, tisztaság, és nem vagy fáradt, rutinos élményhajhászó, addig nincs jelentősége az életkornak.

Bővebben…

“nuku nuni néni” – hogyan zsarold szexszel a szerelmedet?

A témát és a megfogalmazást Kovács Csillának köszönjük, aki teeztnemtudhatodhajnalkám, egy itteni kommentelő és a közösség kedvence (már nem. Döbbenet, ahogy emberek kifordulnak magukból. Az a hatalmas rajongás, így szeret, úgy csodál…).

Köszönöm, Csilla. Nekem soha a büdös életben eszembe nem jutott volna ilyesmi, pedig volt pár szabad szájú barátnőm, néhány heves saját kapcsolatom, és még nagy fájdalmam, válságom is velük.

Történt ugyanis egyszer, amikor épp mély válságban voltam, hogy merre tovább és vajon mit akar a szerelmem, mert nagyon akart, mindent akart, de aztán mégse, mert kikapott érte, én meg nem értettem, hogy miért nem felnőtt, egyenes, mit kéne nekem tennem… és ez közügy volt akkoriban, mert ennyire belemásztak az életembe az olvasóim, és én nem gyanakodtam, hogy majd visszaélnek mindennel és ki fognak akarni ezekkel csinálni, hát hogy is lehetne? és miért tennének ilyet? Én nem tennék. Az én hibám, nem tagadom.

És persze ezért az érzelmi intenzitásért irigyeltek meg olyan gyűlölettel, ebbe a sebezhetőségbe szórták aztán kéjjel sót – szóval, Csilla ekkor a címbeli három szóval azt a javaslatot tette, hogy zsaroljam a férfiút szexmegvonással, majd akkor dönt.

Micsoda hatalmunk van nekünk, nőknek. Bővebben…

hogy vagy képes még mindig szeretni?

Olvasóm, és mások is, elolvasták a Love storyt. És ezt kérdezi az olvasó. Hogy ezek után, én, bárkivel…?

Azért az, amit én egy embertől elvárok, ha kinyitottuk egymásnak a szívünket igazán, nem olyan nagy etwas. Mondhatni, egy suttyó rohadéknak kell lenni, hogy ne ugorja meg – az meg ritka.

Sokak kérdése ez a felnőtt élet második szakaszában, túl komoly veszteségeken. Belemenjenek még, érdemes-e? Lehet-e bízni “a férfiakban”? Bővebben…

a pornográfiáról

Trigger warning: a társkeresőzők, pornókedvelők, magányos frusztráltak, ha önigazolást keresnek, mérgesek lesznek a poszttól.

Nem lehet, hogy nem kéne annyit nézni a képernyőt, és akkor mindenki boldog lenne?

Ha jól értem, a szexpozitív érvelés lényege, hogy a pornó nem csak a férfiak játéka, hiszen Mérő Vera is, aki pedig egy igazán szép, fiatal, szőke nő, felizgul tőle, tehát oké és hajrá, mostantól ez a menő. Azt viszont netflixes műveltséggel sem lehet kikerülni, hogy mi megy a nagyüzemi forgatásokon, mit mesélnek azok, akik kiszálltak az iparból, és ki keres mindezen: teljesen bekészült, drogos nők, súlyosan szétment testek, kiégett lelkek, techcégekbe beszállás a hardverfejlesztés érdekében, így ma már a nem-atlanti világban is mindenki a vécében recskázik idegen lányok megalázására. Na, akkor legyen mondjuk amatőr a pornó, valódi párokkal, és akkor kerek a világ. De a megalázás mértéke és borzalma nem csökken attól, hogy nő a nézője, vagy hogy egy kicsit más a műfaj, mert a nagy üzem, a pornó lényege ugyanaz. 

A Pornográcia is turné, figyeleméhség, híressé válási tekergés. Döbbenetesen ízléstelen mindenfajta egoista médiaturné, akár rákkal, akár “férfi vagyok, de gyereket szülök” műsorral, akár pornótémával űzik. Zavaros dolgokkal akarnak híressé válni, elmenősködnek súlyos jelenségeket, szexivé teszik a borzalmat, és többet értelmes, egyszerű állításoknak nincsen helyük. Bővebben…