mit jelent a 7.: gaslighting

Cukor György 1944-es filmje a jelenség nevének forrása, és ez itt Ingrid Bergman:

A magyar nőjogi, áldozatvédő irodalom megőrjítési technikaként is emlegeti. További információk:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gaslighting

Paula különös jelenségeket tapasztal: a lámpák időnként elhalványulnak, lépteket hall és fura zajokat, miközben az egészet a mestermanipulátor alakította így, hogy uralmat szerezzen nő elméjének kontrollálásával, integritása meggyengítésével. Mit teszünk, amikor valami furcsa esemény történik (nálunk tegnap este a teraszon egy bő méteres erdei sikló)? Megkérdezzük a többieket, ők is látták-e, így ellenőrizzük a valóságot. A filmbeli férj “nem veszi észre”, később le is tagadja, hogy érzékelné a világítás változását. Bővebben…

pofán rúgott a progresszió engemet

Én tényleg elhittem. Reflexeim lettek ezek a mondatok, viselkedések.

Azoknak írom ezt a posztot, akik önelnyomó hajlamúak, hogy ők ne koppanjanak ekkorát, ne élhessenek vissza a morális érzékenységükkel évekig. Mert soha senki nem adja vissza neked a melódat, az éveidet. Bővebben…

mit tanultam hat év sportból?

A teremről, emberekről, női létről, testről, elméről, magamról, a világról és a határokról. Bővebben…

mit jelent… 6.: felnőttnek lenni

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy tudom, ki vagyok, és tudom, hogy én döntök az életemről. Tudom az autonómiám. A felelősség is az enyém. Nem hagyom, hogy mindezt kétségbe vonják, egyediségemet kigúnyolják, eredményeimet leszólják.

Nem kell megmagyaráznom semmit: egyrészt vagy világosan leírtam a posztomban – annyi a poszt, most már gondolkodj te –, vagy csakis rám tartozik. Ha nem érti, ha furcsa neki, az az ő baja, csináljon valamit ő.

Odalibben, azt hiszi, ő végre megmondja. Gondolod, hogy ha leszólod azt, amiben hiszek (blog, sport, elv), akkor majd a homlokomra csapok? Komolyan veszlek? Itt aki valamit nem ért, az te vagy. Viszont nem is kell értened. Mit nézegetsz?

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy egyenesen beszélek. A világosan érzékelt énhatáraimat jelzem, és ha kell, mert nyomják, akkor megvédem. Az énem egy alkotó emberé. Ha valaki oda benyomulna, akár Nagy Szerelem, Karizmatikus Főnök, Szuggesztív Példakép, az nagy baj lenne. Annyi melóm van ebben, hogy ez lettem, aki.

Nem félek a Neméntől. Ne nyomjon.

Nem érzem önzőnek magam, ha képviselem az énemet: senki nem teheti meg helyettem, és semmi jó nem származik abból, ha nem teszem.

Bővebben…

villő teste és az enyém

Kedves Villő.

Naiv bloggerpéldaképed ír neked.

Kiraktad ezt:

alatta pedig a szerelmemmel viháncolsz, de csak célozgatva

Megint olyan nagyon kínos ez, és nem nekem.

Ez a képem 2016 nyarán készült:

Tehát a WHOWEARSITBETTER hashtag, amit odatettél, meg a rönkcomb erre vonatkozik.

Te megvetted most ugyanezt a nadrágot, mert megtetszett, és most “kihívsz”, és beállsz egy ajtómélyedésbe egy pózba egy utólag meg is hosszított fotón.

És remekül érzed magad, hogy legyőztél.

Még van egy előzmény: hogy te 2014 és 2018 között elhíztál. És a blogom és a mondataim miatt kaptál észbe, ekkor kezdted ezt a sportos instázást, némi edzést is, de főleg edzőcuccos képeket meg az edzőmet kiposztolgatni, és üzenni a gepárdhasonlattal meg az igény 2019-cel, hogy te jobb vagy nálam.

Ezt nem én kezdtem, ez a te fejedben van. Nekem nem stílusom a testeket méregetni, sem pusztán azt mutogatni magamról, kifele üzenni vele, hogy ide nézzetek, hány éves vagyok, szültem, mégis milyen bomba vagyok, ránctalan, dús hajú. Nem így gondolkodom magamról, felnőtt nő vagyok, értelmes értékrenddel és célokkal. A hiú mutogatást hamisnak tartom és el tudom választani a jogos büszkeségtől és a félelem nélküli önvállalástól. Fontos nekem, bloggerként mármint, hogy beszéljek a sportolásomról és vállaljam az igazi testemet. Amilyen, akként.

Nekem az a gyanúm lett Angélát és téged látva és régről ismerve, hogy ti az életben annyira nem néztek ki jól, mint a bizonygatós fotókon, és nem is edzetek annyit, mint azt a melléjük írt lelkesült szövegekből hihetnők.

Én viszont nem bánom, amikor nem látszik az épp csapzott hajam dússága. Hiszen edzek, ez a lényeg. Éppen a hajjal és ezzel, hogy nem smink meg illúzió van a képeimen, elég sokat gúnyoltatok engem. Nyilvánosan, évek óta.

Meg mindennel, vihogva. Falkában. Szóltunk, és nem álltál le.

Ez nem felnőtt, nem egyenes. Engem az ilyen manipulálgatás felháborít. És minden, ami nem egyenes.

Nekem az számít, amit a testem tud, érez, amilyen érzés benne lenni, mozogni, szeretni. Szerintem nem néz ki rosszul amúgy, de ez sosem volt ellened. Az értékrendemben az edzettség szép, a sok éves, kidolgozott izom érték. Én nagyon sokat sportoltam egész életemben, és rengeteget az utóbbi hat évben.

Ettől nem kell így háborúznod.

Mint feminista sem gondolom, hogy csak a törékenység a szép, vagy hogy nagy mell szükséges, vagy a láb legyen vékony. Vagy hogy egy arcon negyven körül ne lehetne mimikai ránc. Vagy hiba a testen. Én nem indultam azon a versenyen, a te gepárdparádédon. Hogy te így mutogatod magad ellenem, az rólad fest szomorú képet. Az infantilis jellegen kívül azt is mutatja, hogy jobbnak, legyőzendőnek tartasz, kihívásnak, bizonygatnod kell szómágiával, hogy de te igenis. Talán annál is jobbnak látsz, mint amilyen vagyok, ez provokált vetélkedésre. Holott egyetlen igazi erényem az, hogy többfélét és valóban kurva sokat edzek. Közepesen jó adottságokkal.

Az a lényeg, hogy nekem nem stílusom ugyan, de ha ragaszkodsz hozzá, egymás mellé rakhatjuk, ki mire ment az edzéseivel.

A kéréseim:

Ne az én cuccaimban, az innen elkívántakban fotózkodj.

Fotózkodj úgy, mint én eddig.

Vagyis, natúrban. Bikiniben, éspedig ne rafinált, tekergetős bikiniben. Rövidnadrágban, topban. Fesztelenül. Ne bjuti stílusban. Sok bőr látsszon – ha okés volt a melltartós kép, nem lesz gond. Has, fenék, felső comb, karok. Lehet ráfeszíteni, bedurrantani, fényesre kenni.

Egyenesen állva, póz nélkül, vagy sportmozdulat közben ábrázold a tested.

Ne hosszítsd a fotót, ne legyen utómunka.

Vállald magad.

És ne írd le hozzá, hogy milyen vagy. Bízzuk ezt az olvasókra.

Köszönöm, így becsületes.

a szex nem piac

Ha nem gondolsz bele, elhiszed nekik. Annyira mondják.

Hogy a “szex” piac.

Vagyis, közgazdasági jelenvaló: kereslet-kínálat, piaci logika, verseny, termék.

Cég. Ár, marketing. Árfolyam, infláció. Szavatosság, garancia. Szubvenció, védővám. Adó. Adóparadicsom. Gazdasági bűncselekmények.

Rettenetesen kínos ez. Maró szégyent érzek helyettük. Hogy lettetek ti ilyenek? Ezek a magabiztos állítások csajokról, pasikról. Legmélyebb titkokról, fájdalmakról, traumákról írnak így. Az megvan, hogy a szex sokaknak trigger? És ez a beszédmód mint felszabadulás. Ismerek olyat, akinek ez nagyon is tetszik, így beszélnek róla, mert milyen lazák, tabutlanok. Mert előtte neki görcs volt a téma, csupa elhallgatás, ez emg felszabadító.

Az elképzelés egyébként, hogy a szex piac, általában ezek a magyarázatkísérletek a nemek viszonyáról antifeminista eredetűek, legalábbis ebben a torz, vádaskodó és bulvárosodott formában biztosan. A konyhapszichológia arra szolgál, hogy más legyen a hibás, miért olyan boldogtalanok, miért nem engedelmesek nekik a nők, és ők miért nem vonzók. Mármint a nőgyűlölők.

A tabutörést értem. De az erő nem a szavakból jön. És a beszéd erről csak igaz szó lehet. Nem lehet keménykedő, üzleties, elidegenítő. Bóvli. És te, te guru, miért nem mész edzeni?

Elhiszed a reprezentációt, amely itt marketingje a gurunak. Ahogy ír, elmeséli, amiket sejtet, hogy ő aztán. Az összes önillegetést: ha valaki áll egy tengerparton, akkor ő boldog és jó neki. Ha öleli egy férfi, akkor sínen az élete, hatalmas a szerelem. Dehogy érdekkapcsolat! Dehogy egymás nyúzása.

Azt is elhiszed, hogy másoknak könnyen megy a szex, frenetikus, te nem ismered azt. Megint a reprezentációt. Hogy az a felfokozottság, ahogy szenvedélyről szól a szekularizált kultúra, az egyrészt valóság, másrészt mindenki más átéli, csak te maradtál ki a jóból.

El ne hidd, hogy másnak könnyen megy. És főleg azt ne, hogy a szex piac, és ha ilyen elidegenítően okoskodsz róla, akkor majd megérted és menni fog. Bővebben…

nem tudtok megtörni

Pedig azt hittétek. A Jó (akik ti vagytok) győz, női összefogás, csakis, tömeges lesz, valamint éljenek a sikerkönyvek! A Rossz, aki egyedül maradt, elbukik.

Jajj, de kínos.

Nem tudjátok elérni, hogy ne ez legyen az életem, ne így éljem meg, ahogy belőlem, az én tetteimből, lényemből, kvalitásaimból következik. Ti, akik bosszút akartok. Hogy én megkapjam.

Megkaptam, az enyém… mindig is az enyém volt. Örülök neki. Itt a blog. Hol lenne?

Ja, hát nekem már rég végem. Amit kívántok nekem, remegve, azt leírtátok már mint jelent, mint több évnyi múltat. De csak nem jön a The End a mozitokban. Valamiért tovább harcoltok e nem is létező nővel. Bővebben…

hogyan fogadd el magad? de igazán

Erről írtam már:

hogyan szabadultam meg az öngyűlölettől?

Egyrészt ez, hogy úgy néznek rám, hogy attól istennő leszek (most kevésbé, akkor, 2014-ben nagyon, de most már nincs szükségem megváltásra). Másrészt hogy puritán, aszkéta vagyok, minden sallangot levetek, lecsupaszítom a testemhez való viszonyt. Elviszem a böjtbe, verítékbe, maratonba, szex-eksztázisba, és ott a szemébe nézek: ki vagy te? Milyen vagy? És AZT AZ IGAZIT elfogadom.

A sminkkel, a “jól sikerült” fotóval, a csini cuccal nem lehet igaz kapcsolatban lenni. Bővebben…

szolidaritás, de tényleg? – kényelmetlen kérdéseim mérő verához és szentesi évához

Még mindig ugyanazt tolják.

Azért tőlük kérdem, mert ők írnak megható cikkeket konstruktív kommunikációról, nők közösségéről, nemes ügyekről nagy elérésű helyeken.

Női szolidaritás, persze. Amikor nektek jól jön, amikor titeket kell tolni, amikor tömeggé akarjátok manipulálni az alattvalókat, akkor tegye félre mindenki a kicsinyes szempontjait. Ti definiáltok: ki a jó ember, mi a jóság, mi nem fontos, ki mit mondhat. Mások szabadságának fojtogatása, szempontjaik semmibevétele. Az áldozatiaskodás és az áldozatok felhasználása.

Hogy én mekkora balek voltam. Évekig furdalt, hogy nem tudok szolidáris lenni. Nem tetszett, hogy az is annyira hangos, aki nem tett le semmit az asztalra. Sőt, belőlem él, engem figyelget, kövér, háborog. Vele legyek szolidáris? Csak én veszem komolyan. Ők meg használnak, “inspirálódnak”, és elpucolnak, ha helyzet van, de még el is lopják az étkészletet.

És Péterfy Novák Éva is. Amikor össze kell rántani a nőnapi tüntetést, hadd terjedjen a vírus: vagy eljöttök mind, vagy elvesztünk. És jaj, mit kezdjünk a mentális betegekkel, akik hazudnak, manipulatívak és ártanak? Elég-e csak lesajnálni és ignorálni őket nekünk, a diagnózisok gőgös kiosztóinak, vagy valahogy… hm, de szép is lenne, be is lehetne záratni, likvidálni őket? Mert azért mindennek van teteje…! Mit tegyünk mi, az ő áldozataik, akik tökéletes mentális egészségnek örvendünk, kifogástalan a stílusunk, a szándékaink, nem bántunk másokat, férjünk soha nem feküdt rá egyetlen terhes nőre sem annak szobájában részegen – habtiszta a lelkünk, múltunk?

Fun fact, hogy akiről ír, azt pont ezek a nagyon erkölcsös nők szorították sarokba, kényszerítették arra, hogy visszaharapjon. Számos áldozatuk egyike, a szolidáris nők kiutálták.

Nagyon ravasz, eleve, ahogy kijelöli, hogy ki itt a probléma. Vö. szőrös lény: nem láttak egy medvét?

Persze lehet giccselni, előírni másoknak tini emlékkönyves stílusban az eszményt. Pont ő. Hatalmi helyzetből, nagy és mesterségesen létrehozott (nem érdemalapú) eléréssel. Önkritikusnak pedig úgy lenni, hogy “még én is gyakorlom”:

View this post on Instagram

#womensupportingwomen Ma ezzel van tele a feed-em. Csodás látni, mennyire összetartóak vagyunk egy-egy fotó erejéig. Mondom hát, nekem mit jelent az, ahogyan nőként támogatnunk (kéne) a másikat: – nem becsmérelni a külalakját – nem basztatni bármiért – nem irigynek lenni rá – örülni a sikerének – felnyalábolni, ha a taknyán csúszik a fájdalomtól – felöltöztetni, ha nincs ruhája – fogni a haját, ha részeg (vagy a kemó miatt hányt) – fogni a kezét, ha elhagyták – vigyázni a gyerekére – nem elítélni, ha nem szült még (és sose fog) – megdicsérni (csak úgy, mert miért ne) – tanulni tőle – tanítani neki – szeretni – tisztelni …ésígytovább. Még én is gyakorlom. Van, hogy elbukom. Kihívottam: az összes nő, aki végigolvasta ezt, és nem csak a kép érdekelte. #challengeaccepted

A post shared by Szentesi Éva (@szentesieva) on

És ez KIHÍVÁS, vagyis: üres forgalomgenerálás. Bővebben…

nyilas volt a nagyfater

A fiúk akkor nem felelnek az apák bűneiért, ha nem tagadják le e bűnök, e helyzetek létezését, hanem szembenéznek velük erejükhöz, lehetőségeikhez mérten. Ha tagadják, akkor sem felelnek érte, de cipelik mint titkot, félelmet, szégyent. És tönkremennek bele. Ez a történet ezt üzeni, és én ezért nem hagyom elkenni, lehazudni, ellenben támogatom, hogy kiderüljön az igazság.

A kérdés elméleti, a jelenséget célozza, mert nem nyilas, vagy csak félig, nem nekem felmenőm. Egy konkrét történet, de én a jelenséget kérdem:

szóval mit tennél, ha most valaki friss felfedezésként, mert a múltat kutatja, szembesítene azzal, hogy az egyik felmenőd történelmi időkben erkölcsileg, ideológiailag, büntetőjogilag, politikailag, meggazdagodásilag súlyosan kifogásolhatóan járt el?

Az úgynevezett családi szennyes, és nem olyasmi, hogy ki nyomta fel a telekhatárvitában az unokatestvért, miért disszidált a nagybácsi Svédorszságba, hova lett a rotációs kapa a szüret után. Nem is balkézről fogant gyerekekről. Hanem történelmi bűnökről.

Egyáltalán, számít ez ma?

Bővebben…

érzelmileg bevonódni – avagy miért nem sírok az index bukásán

Ezt a posztot egy nem túl aktív, nem éles határú táborban álló, táborban nem is álló, inkább-balos blogger írta. Nem hiszek a dichotómiában, a két pólusban, a vagy-vagyban, nem adom elő az ellenzékiség kötelező, elvárt gesztusait, de sokat olvasok, angolul is, és igyekszem szuverén véleményt alkotni. Várom a tájékozottabbak véleményét, érdekel is, mert főleg ízlésalapú, amit írtam.

Nem úszhatom meg: budapesti vagyok és nem jobboldali-nemzeti, tehát hívtak az ismerőseim a pénteki tüntetésre. Hüledeztem. Biztosan ott akarom tölteni az esőben a péntek estémet, valamint felülemelkedni a sértettségemen ezek kedvéért.

Keretet kirakni, fúj. Soha semmilyet nem raktam, ez slacktivism, és mint ilyen, igénytelen birkaság. Tolongás a jóügy-fazék körül.

Miért dőltök be ennek?

Ki halt meg? Nektek ez személyes veszteség? Mint a NAT, a CEU, az Akadémia, az SZFE? A hatalom buldózerének újabb letiportja?

Nem az.

Bővebben…

a szolgalelkűségről

Hát nem értitek? De komolyan.

Mindig erről van szó. Amikor szisszenek, hogy NE MÁR. És amikor nem értetek engem. Hogy miért ennyire. Mit kekeckedem. Miért nem “jobb a békesség”.

A békesség elnyomás. És azzal, hogy meghajtod a fejed a hatalom előtt, elfogadod a tekintélyt, feladod az autonómiád. Pedig te nem vétettél. Bővebben…

hogyan neveld a párod gyerekét?

Aki utál. Vagy legalábbis gyanakvó. Merthogy elszeretted az anyjától az apját.

Megbontom a posztok, vázlatok eredeti, tervezett sorredjét, mert most mesélte ezt valaki, és nagyon feldúlt. Egyszerű, egyértelmű válaszom van rá.

Persze ha tündérmesés, szeretetre, türelemre buzdító oldalakra vágysz, ahol komolyan használják a “párod” szót, akkor hajrá. Itt én nevükön nevezem a dolgokat.

Mert ugye ez, hogy a szerelmed gyerekével is kéne valamiféle nevelői viszonyban lenned, felelősséget vállalnod, nehéz helyzet. Sok verítéked, könnyed és agyvized fog elfolyni, ha apa az a férfi, akit szeretsz, és főleg ha nem is szépen vált el. Ha téged tartanak oknak, figyelnek, kibeszélnek.

A kontextus tágabb: az egész előző életéről van szó. Én azt mondom, az előző feleséggel, előző családdal ne akarj találkozni, egyeztetni, ne hagyd, hogy téma legyél, hogy kibeszéljék a dolgaidat. Ne engedd közel a múltat, a mások életét, de annyira ne, hogy még a szerelmed szavai által se. Ne hallgasd a panaszkodását, idegeskedését! Ne vegyél részt ebben.

Félsz, hogy mit szól, hogy ezt nem teheted meg? Pedig neki is üdítő lenne egy sziget, ahol nem folyton a búbánattal, kicsinyes húzásokkal vagy rikácsolással manipuláló feleség meg a duzzogó, problémás gyerek a téma. Ahol ez nincs, mert ott más van: ti ketten, boldogan. Ha elvárja, hogy vonódj be, hogy értsd meg, szidd te is a nőt, sajnáld a férfit, akkor kérd meg, hogy hadd maradj ki ebből. Döntött, vagy nem? Segíteni nem tudsz, ez nem a te életed, bármilyen részvételed csak újabb nehéz helyzeteket generál. Bármennyire vonódsz is be idegenek életébe, jól te ebből ki nem jössz.

A gyerek pedig, akit egy sértett nő kémnek használ, el fogja mesélni, hány push up melltartód van, és azt is, hogy nem mosogattál el szombat este.

Felnőtt embereknek más felnőttek magánéletében semmi dolguk. Ez jog és kötelesség is. Elvárhatod, hogy hagyjanak békén, és te se hatalmaskodj mások életében, aki ilyet tesz, az primi- és manipulatív. Nem kell tudniuk rólad, nem érdekes a véleményük sem. Lehet (és miel kell, szokták is) ezt jóindulatba csomagolni meg segíteni akarni a férfinak, és biztosan az “anyós” is “meg akar ismerni”, de mindig ugyanaz a vége. Mindenki gyűlöl, te meg védekezve magyarázkodsz és sebeket szerzel. Bővebben…

olvassuk újra 7. (és el): harminckét éves lett ő, születésnapjára

A Születésnapomra című ikonikus vers tette menővé, valóságos anarchista beintéssé az iskolából kibukást és az alacsony bérezést, tulajdonképpen mint a zsenialitás és a szabadság árát. Vagy lényegét? A leginkább: mint keserű ellenpontját. Ezen kívül híressé tette még Horger Antal nevét, aki nem volt érdem nélküli nyelvész és tanár, mégsem ettől lett híres, hanem attól, hogy szerepe volt egy géniusz életútjának ellehetetlenítésében. Ne firtassuk, Attila milyen tanár lett volna, de az is kiderül a műből, hogy nem volt az rossz pénz és státusz sem.

A vers forma-műfaja költőink egész sorát ihlette meg 1937 óta, igazán csak a legjavát mutatom be most nektek, és még egy előzményt. Bővebben…

nyári, napozós kulturális szemlénk

Kétféle állapotom van: amikor érzem az erőt, és amikor nem annyira, mert eltemet a mások csapta zaj, elvárás, stressz. Mindenféle erőről beszélek, most épp nem a sporttal kapcsolatos ez az érzés, de érzelmileg, agyilag, alkotás és önkifejezés szempontjából, identitásomban, a saját igazamat, céljaimat tudva érzem ezt az erőt, így – micsoda innováció, újra meg újra fel kell fedeznem! – azt fogom csinálni, mégpedig úgy, ahogy a csillag megy az égen, amit eddig. Ami értékes, fontos, ami valóban érdekel: verseket elemzek, figyelek, olvasok, filmeket nézek, beszélgetek, utánamegyek témáknak, értékelek, tabutlanul elemzek és lelkesítek.

Bizonyos témákról eddig hallgattam, elkentem, mert szegények, meg nekik szarabb, de nincsen ennek értelme, az, hogy neki szarabb, nem tud mentség lenni.

Ennek a lendületnek a jegyében ezen a héten a következő témák lesznek: Bővebben…

mit jelent a… 5.: resilience

Ez a szó nagyon találó és központian fontos életem jelen szakaszában. Megpróbálom körülírni: teherbírás, kitartás, lelkierő, tántoríthatatlanság, állhatatosság, a talpraállás képessége, az “akkor is” szívóssága.

Főnixmadár. Na, ez.

A berlini nők, akik a háború után rendbe rakták a várost, eltakarították a romokat, eltemették a halottakat. Miközben egyébként erőszakolták őket is a szovjet katonák.

Bővebben…

már indul is a hűtő felé

A minap szememre vetette az egyik kommentelő, hogy ha én ennyire szigorú vagyok, csak a nagyon kemény edzést díjazom, leszólom a fontolva haladókat, a kezdőket, meg azokat, akik nem tudnak így edzeni, azzal épp az ellenkezőjét érem el.

Hogy micsoda? Minek az ellenkezőjét? Mert, mit is akarok én elérni?

Másokat rávenni a sportra. Beszervezni mintegy. De így nem fognak. Ez kontraproduktív, mondja. Nem jól segítek, szelídebben kéne, a megszégyenítésből csak az lesz, hogy a kövér ember bánatában indul a hűtő felé, mert úgyis mindegy.

De jó, és ebben meg is nyugszik. Mit van mit tenni? Ilyeneket ír a blogger, ő az oka annak, hogy jól bezabálok. Pedig én megpróbáltam!

Ő nem hibás semmiért. Az eredeti problémáért sem. Évekig olvastam, ki-mi tehet arról, hogy  kövérek: a szülés, a szoptatás, a férj, aki nem biztosította, hogy edzhessen, ellenben mindig hoz nasit, és beszól a hízásra, nem vigyáz a gyerekre, továbbá neki fáj a lába, nem terhelheti, minden mozgást kizáró betegsége van, nem találta még ki a hogyant, és idő kell; messze van a konditerem, nincs pénze, hülyén néznek rá, ha tornázik vagy fut, megszégyenítették, utálja a testét, étkezési zavara van – meg persze a férfielvárás, a média kényszerítő-nyomasztó nőeszménye, aminek mi forradalmilag ellenállunk. Bizony, ilyenekre használták a feminizmust! (Ha nincs rá pénze, mindjárt patriarchális üzem a műköröm is.) A prioritás most más,  mondja, miközben torkára lép a romlás – bizonygatta, jó ez így, elfogadta, jaja, az látszik, azért kell ennyit dumálni, ilyen dühösen.

Norbi hírhedt mondatai a témában nagyobb felháborodást váltottak ki, mint Kaleta Gábor ítélete (és az is hozzá nem értő, bűnbakképző mocsár volt), ami, hát, sokat elmond a magyar női lélekről. Bővebben…

fantasztikus felfedezéseim negyven fölött

O-nak és kiddynek

Még mindig fekszem. És rájövök mindenfélére.

Tele van a fejünk azzal, hogy hogyan kellene a dolgoknak lenniük az életben. Honnan vesszük ezeket a biztos képzeteket, például a házasságunkkal kapcsolatban? Filmek, narratívák, hepiendek. Univerzális történetek, amelyeket azonban egyikünk sem élt át: meg tudták beszélni, újraélesztették, megoldották, kiderült, hogy mégis. Kapcsolati szakértők netes, magzinos okosságai, barátnők “egy normális házasságban…” eszmefuttatásai – valójában önérdekű, moralizáló elvárásai.

Ilyen panaszok, kínok voltak bennünk feleségként:

https://csakazolvassa.hu/2012/05/27/leszoktam-rolad/

Megmondjam a választ nyolc évvel később? Bővebben…

még egy rövid a gyerekabúzusról, de ez fontosabb

Tudom én. Mondják, hogy nincs fegyver a sok pénzéhes gonosz opportunista ellen, például a Kaleta-ellátást is biztosító huszonéves dél-koreai férfi ellen (akit a hazája nem ad ki), akiknek érdekük a visszaélésben, hatalmaskodásban, szenvedésben gyönyörködők ingereinek felpiszkálása, gerjesztése, a borzongató tilos gyönyörének biztosítása, a következmény nélküliség garantálása. Nincs védelem a darknet ellen, ezt mondják, nem lehet lépést tartani vele, és nincs védelem drogkartellekkel, lefejezős bandákkal, doppingszerekkel szemben sem (ezek mind a kapitalizmus termékei, megjegyzem).

Mindig előttünk járnak. Nem lehet őket elkapni. Bővebben…

az ország összes tiszta zoknijú gyereke

Időnként persze elgondolkodom én, hogyne tenném, hát hiszen ordító a különbség, hogy miért tagadhatom oly hevesen a control freak és stréber anyaságot, miért ránthatom meg a vállam a tönkölyös igyekvő hülyeségeik láttán, miért élhetünk mi a boldog (avagy nem, de ez van) káoszunkban, miért élhetek dús szellemi és szerelmi életet, igazi pezsgésban, edzhetek annyit, amennyit akarok és úgy, ahogy élvezem, olvashatok hosszú órákig, és általában is, bízhatom kinek-kinek kedvére és igényére, hogy mit csinálunk. Miért nem szól be senki. Hol vannak azok a Nagyon Fontos Szabályok, Elvek, Keretek? Bővebben…