abortusz és lombik

Mi köze e két témának egymáshoz? Mindkettő a nők életét érinti, mindkettőben babák vannak/lennének, és mindkettő ellen felléptek egyházi személyek mostanában.

Amiért úgy döntöttem, megírom ezt a posztot, az az, hogy e vitában agresszív “jól odavágunk” hangok vannak, mert újabban az a menő a nőjogok képviseletében. Ismeret, érzékenység és figyelem nem sok van. A nők vagy keresztények, akkor Isten, család, de szépek az ő gyerekeik (le is veszem a képet!), de nem érvelnek. A “progresszívek” kiabálnak, mert a lengyel nők vagányak, itt meg Orbánt utáni menő. A nőpolitikusok, a szélsőjobb ájtatosait leszámítva, soha nem fogják vállalni az abortusz-ellenérveiket. Nem lehet. Akkor ők nőellenesek.

A szigorítás nem jó. Az abortusz viszont rossz, ennél sokkal nagyobb, sokkal eredendőbb rossz. Ritkán szükséges, akkor válságketzelési végső eszköz. Máskor csak azt mondják, szükséges, de csak kényelmes. Meg még azt mondják, ők döntik el. Nos, nem egészen, illetve eldönthetetd, de számolj a következménnyel. Ez a bejegyzés lényege, ha sietsz.

Az abortuszpártiak magukat pro-chice-nak, ellenfeleiket anti-choice-nak nevezik. Az ellenzők magukat pro-life-nak, a másik tábort anti-life-nak…

Inkább abortuszellenes vagyok. Egy ideális világban Bővebben…

a cancelrendőrség lecsapott

Hogy sértett aktivista csendőrlelkűek vagy a blog unásig ismert, áskálódó ellenségei (hajdani heves-imádó rajongói) jelentették-e a posztomat, nem tudhatom. Sunyiban megy ez is. Negyedszer nyomnak ki a Facebookról azok, akiknek sérelmes az, amit kimondok.

Ó, nem védendő kisebbségek, dehogy. Unatkozó, keserű, torz lelkű emberek.

Ők azt hiszik, az élet a facebookon zajlik, és egyre inkább ott is élnek, lájkok, emojik, megosztások, az önös hatásvadász felzúdulások álvalóságában.

Én meg a blogon, az igazi szövegekben, valós tettekben.

Nem fogok elhallgatni.

Íme, a poszt:

Meglepett, hogy ilyen készségesen zuhantak rá eszes, gondolkodó ismerőseim is a mesekönyvre. Annak ürügyén pedig a jóemberség deklarálására, értékek hangoztatására, fejcsóváló lenézéssel vagy feddőleg mindenki iránt, aki nem ennyire lelkes akár a mesekönyv, akár mondjuk a nemváltók kapcsán. Netán kérdései vannak.

Szajkózzák, hogy elfogadás, rengeteg érzelem, dráma, mindenki annyira elfogadó meg felvilágosult szülő, dőlnek a lájkok. Teljes műveletlenségről árulkodó mondatokat írnak a meseműfajról: “a mese szabad, mindenkinek jár egy mese, az antihős is hős lehet a mesében” – wtf? És ennek a valóságra mi az implikációja? Megvigasztal, elringat, és akkor lehet a közösségen követelni az egyéni pokol megszüntetését? Mert azt én nem kétlem, hogy nehéz nekik.

Én két éve olvasok a témában, főleg angolul, és nekem bizony vannak kérdéseim, sőt, ma már válaszaim is. (Ahogy a body positivitynek szépített kövérségmentegetés, “minden test szép” és sportgyalázás, teljesítménytagadás, kényelmeskedés is gyanús volt, hasonló módon hamisította meg a valóságot, prájddá tett egy szerencsétlen állapotot.) Bővebben…

ami biztosan nem segít rajtad

Nemcsak “elváljak?” kérdések érkeznek a bloggerhez. Sokaknak beakadt az életmódváltás. Van panaszuk, megoldanivalójuk, tetszett nekik, amiket mutattam, meséltem itt az edzésekről. Fel is buzdultak, de aztán lelohadtak, és megint a start mezőn állnak, csak két évvel öregebbek.

Komoly ember hosszú távon kitart amellett, amiben hisz és amiért lelkesedik. Szalmalánglelkekre ne hallgass. És te magad se cserélgesd “ezt is kipróbálom!” módon a meggyőződéseidet, megoldásaidat. Köteleződj el, alakítsd ki, és menj végig az utadon.

Nekem ez adja az önbecsülésemet, és azért írok ilyen kemény és határozott dolgokat, mert ezek az identitásrészleteim – magyar szakos, bringás, írós, színházjáró, anya, ketós, sportoló, erdei lakos… – a személyiségem részletei, nem felvett ruhák. A hosszú útnak nagyon más tanulságai vannak, mint a kis felbuzdulásoknak.

Ha a sport vagy bármilyen életmódtevékenység pótcselekvés, akkor nem jutsz vele sokra. Lehúzó kapcsolatból kapkodnak bele ilyenekbe sokan. Addig se azon rágódik, addig se kell otthon lenni. De amit a testeddel csinálsz, amit az öregségedbe fektetsz most, az igazi cselekvés legyen. Nem dicső, nem menő, hanem szükséges. Bővebben…

mit tegyél a hatalmaskodó férfival? 2.

Nem pont ugyanaz a cím, de ez a második része ennek.

Ott tartunk tehát, hogy a mansplainingelő, aki le akarta uralni a beszélgetést, emellett nyilvánvaló hülyeséget írt, odavág még kettőt: buta vagyok, nem néztem utána* stb., és elbúcsúzik, de nem egyszer ám, hanem tízpercenként: szevasz, nekem ez ennyi, további szép napot, képzeld csak magad mindentudónak, remélem, az olvasóid is rájönnek. És visszajár, és nem áll le. Innen lehet tudni, hogy baj van.

Aki teátrálisan elköszön ahelyett, hogy valóban távozna, az mindig gáz. Más, ha kimondod, hogy neked ez ennyi, kiszállsz (bár a legjobb némán távozni, el se olvasni), de ha valaki köszönget meg jót kíván annak, akit épp olt, az mindig fölényt akar.

Az ember ilyenkor vádolja magát, hogy basszus, nem bírtam leállni, megint belementem a kommentháborúba, hát nem ér ez annyit, most majd mit gondolnak, és érzed is: ha nem hagyod magad, akkor a mansplainingelő mellé állnak… a nőismerőseid, őt sajnálják! Mert hát olyan kedves vegán srác. És ők, ugye, az állatokért (az ember ellen).

De amiről itt szó van, az az autonómia. Arról, hogy becsicskulsz-e újra, és ezzel újraéled a traumádat, azt, hogy nem ismerték el a határaidat, a tudásodat, a te virtuális területedet, és megpróbáltak lenyomni.

Ezért én nem bánom, ki mit gondol arról, hogy nem hagyom magam. Ki mindenki gondolja, hogy én rugalmatlan vagyok, nem vagyok nyitott. Húsevő vagyok, és aki vegán, az azt akarja, hogy nyitott legyek – de kinek a játszmája ez és ki itt a zárt? Okés-e, ha korrigálni akarnak, és hogy megtehessék, őrjáratokat tartanak, pirossal húzzák alá mások élményeit, preferenciáit? És máris kitalálja az erkölcsi alapot, hogy én általánosítottam és mindenkire mondom és ez nem igaz – az igazságosságot követeli egy szubjektív élményen. És erőből nyomom meg nárcisztikus vagyok, ő a békés, Miközben én vagyok az, aki nem is akartam vitázni, a saját, jól ismert, szubjektív világomat nem akartam senkinek a szubjektív (objektívnak gondolt) mércéjéhez igazítani. Nem volt semmilyen kérdés, ő tekinti vitának a helyzeteket. És ő odajött korrigálni és azt hitte, mi tehát beszélgetünk, vitázunk, és majd ő megmondja.

Aztán rámszállnak bosszúból a haverjai, de azt sem bánom. Arra is nemet fogok mondani, deklarálom az énhatáraimat. Legalábbis ezen a kicsi eseten gyakorlok a nagyokra.

Mert nem ment ez jól nekem akkoriban, régen – és most is büntetés jár érte, ha meglépem, de ha nem lépem, akkor újraélem azt a szenvedést. És abból lesz az önkárosítás, amikor úgy felgyűlik több eset. Én erre jöttem rá tavasszal: ezeket a feszültségeket ki kell sütni.

Amikor szembeszállsz (vagy ha edzel, küzdesz a célodért, bármi!), ebben kell bíznod: mindenki mindenfélét mond majd, de te vagy egyedül az, aki tudod, ki vagy, mi történt, mit akarsz. Biztosan tudod!

Biztosan tudod?

Én biztosan tudtam. A manipulációt is, a blogot is, az edzésemet is, a talmiság elleni tiltakozásaimat, az iskolai erőszakot is. Csak féltem.

Nekem ez a traumám, ahogy a tegnapiban írtam: a mansplaining és a blöff, hogy kicsiként én elhittem, hogy ők tényleg okosak, és megtehetik velem, megérdemlem, mert én nem vagyok értékes, és nincs méltóságom. Kínban érzem magam ettől, hogy 44 évesen a gyerekkoromról beszélek, rinyálok. Pedig mindannyian sérültek vagyunk, nem kell ezt szégyellni, és nekem a sajátomat meg kell gyógyítanom, én vagyok érte a felelős. És aki ezt agressziónak nevezi, az nem igazságos, nem érti. Másképp ítél meg nőt és férfit? Vagy eleve ellenszenvez velem mint “túl nagy egójú, hangoskodó, mániákus” valakivel, esetleg elfogult a témában (pl. vegán sértődés, barátért “kiállás”)?

Akik arra intenek: engedd el, azok valójában azt üzenik: el kell viselned, rendben van a status quo, vagy legalábbis nincs mit tenni ellene.

De, van. És nem a kis nőies EMK meg asszertív izélgetés, én ezekben nem hiszek. Bármilyen melót beletehetsz, olyan, mint ha úthenger alá ültetnél palántát.

Az autonómia az, amiről beszélünk. A kioktatás, föléd-tudás az autonómia megsértése.

A másik fél persze nem fogadja jól, ha rámutatsz, hogy ő most nevelget. Ő nem! Mit jelent a nevelgetés? Azt, hogy előíró jellegű, amit kijelent, hogy mi helyes, hogyan kéne élni, mivel használunk a Földnek, mi nem üdvös, nem tanácsos, nem építő, mi ellenben a tudományos igazság vagy a hittétel, mit nem néz ő jó szemmel, vagyis lengeti a mutatóujjat, és majd ő megmondja – tehát nem a konkrét támáról beszél, magáról is csak úgy, hogy a saját verzióját mint helyes utat jelöli meg. Szokták még hangoztatni, hogy nem vagyunk egyformák, mindenkinek más a jó, de csak magukra értik, hogy félretehessék a te állításodat. Ez is csúsztatás, arra jó, hogy leszóljon téged, aki mennyire nem vagy elfogadó (egy ténykérdésben).

Nyom, oktat és ellenőrt játszik.

Ne feledd: te nem tudhatod, ő tud mindent. Nem szereti, ha az ember, és olvassak:

 

Fú, de sunyi. Ha türelmesen kielemzem, mit művel, akkor én a szájába adok olyat, amit nem mondott, tévedhetetlennek hiszem magam és a követőimnek bizonygatom az igazamat (valami tudatos játszmát képzel a helyzetbe), nem vagyok nyitott, satöbbi, mindig ugyanazokkal a szavakkal. (Persze, hogy nem mondott olyat, persze, hogy nem érzi a motivációját, mert én a mögöttesre mutattam rá, ő pedig nincs tisztában az érzéseivel – az érzéseivel persze én se, meg nem is érdekel, én csak a mindig egyforma dinamikával vagyok tisztában.)

Ez amúgy kényes téma, azzal szembesíteni, hogy ő a századik ilyen: azt hiszi, ő mennyire egyedi, mert mindenki kritikátlanul rajong a bloggerért, de majd jön ő, ő lesz az okos, a vesémbe lát, rajtakap. Pedig pont ugyanazt nyomja, halál unalmas. Ezt nem illik mondani, nem is szoktam, de tényleg azt hiszik, a spanyolviaszt találták föl.

Nem akarsz elkullogni, nem akarod egyszerűen letiltani, sem kiakadni rajta – hogyan tudsz mégis falat emelni a mansplaining elé?

Gondolod, hogy majd pengén érvelsz, és akkor az az erőd. Ő viszont mindig odarak egy új propagandalinket, mindig az lesz a tudás, amit ő beszopott, az adott témában üzletelő, ragyogó szemű megmondó a tudományos forrás. Mindig elkeni, eltereli a szót, mindig harsány és rosszhiszemű. Miért? Mert győzni akar. Miért akar győzni? Mert az nem lehet, hogy ne győzzön, mert te nő vagy, illetve ő frusztrált, hogy nem elég okos. Az, hogy belemész a szőrözős, fél órán belül ötven kommentet generáló részletvitába, amelyet már lefolytattál vagy végigolvastál százszor, nem megoldás. Vannak viszont válaszok, lehetőségek, amelyekben nincs elkullogás, nem időrablóak, viszont lezárják a vitát, ha téged nem érdekel. Jogod van, hogy ne érdekeljen. Módosítva élőben is működik:

Semmit nem válaszolni, el se olvasni, agyadba nem engedni (ez esetben a te faladra hülyéség kerülhet, maradhat rajta és terjedhet tovább, de olvasatlanul is törölheted a kommentjeit).

Ha ő jött oda a te oldaladra, ő szólított meg téged, ő dumált bele a te mondandódba: ne engedd, hogy úgy fordítsa a szót, mintha te érdeklődnél az ő útja, verziója iránt, mintha te kérdezted volna őt, te mentél volna oda. (aki ezt nem érti, nem ért semmit) (ez a “nem vagy nyitott” zsarolás, hittérítői tempó, kommunkációs erőszak)

“Fentebb ezt már leírtam, kérlek, olvasd el!” (az eredeti állítást, amibe belekötött), vagy újra odamásolni ugyanazt az érvet, amit már írtál, ha belementél (ezt következetesen, amikor értetlenkedik, nem vesz figyelembe valamit).

Mint egy hülyegyereknek (hiszen az), újra meg újra, végtelen türelemmel ugyanazt. egy pillanatig nem minősíteni, nem bizonygatni, nem mutatni gyengeséget, nem hagyni magad provokálni, és semmi indulat!

(provokatív kérdésre, “akkor szerinted minden vegán hiánybeteg?” típusú sarkításra): “pontosan azt írom, amit gondolok, erre kényes vagyok, sok munkám és nagy rutinom is van benne. Próbáld értelmezni, amit már írtam! Kis segítség: ne magyarázd bele, ami nincs benne, válaszd el a szavaimtól azt, ami csak a te fejedben van, és légy jóindulatú.”

“Anomáliával (kivétellel, szabálytalan esettel) nem érvelünk.” (Ez akkor van, amikor pl. egy szem kövér ember kiáll, hogy neki tökéletes a vérnyomása, vérképe, vagy a Vegán Testépítő legendája, amit ha kicsit megpiszkálsz, borul, mivel csak promóciós termék.)

“Bárki, aki a testemre, étrendemre, egészségemre megjegyzést tesz, rakja mellé a saját DEXA-ját, fürdőruhás fotóját és vérképét. És találkozunk tíz év múlva, és akkor is ugyanezt tegyük ki. És utána kérdezzünk meg másokat, mit látnak.

“Nem spekulálhatsz ellenem, hogy én biztos beteg vagyok, meg biztos nem élvezem az edzéseket. Ez agresszió.”

“Gondolkodhatom másként, jogom van ahhoz, hogy ezt tiszteletben tartsák, ne nyaggassanak miatta. Felnőtt vagy, dolgozd fel.”

“Ha a kedvesség, elfogadás, tolerancia neked fontos, akkor gyakorold te.”

“Nem vagyok köteles megmagyarázni, érvelni sem. Nem hívhatsz így tetemre. Nem attól lesz igazam, hogy neked beszámolok több évnyi felismerésről, olvasmányról, mint valami vizsgabizottságnak.”

“Ha érdekel a téma, és nem csak győzni akarsz, akkor olvass te utána, menj el egy előadásra a témában.” Vagy (én bloggerként) “erről már írtam: (link)” (lehetőleg tldr fajtát, bassz ki vele, mert ebből látszik, hogy tényleg nem érdekli mélyen)

Ez az utóbbi azért fontos, mert rengetegen belesétáltunk a csapdába, hogy húsz releváns poszt és ötszáz érvelő komment után hagytuk, hogy magyaráztassanak maguknak álnaiv kérdéseikre, elölről az egészet. Gyere ki a hóra! Mi van, nincsenek érveid? Akkor én nyertem! – Nem, barátom. Te verekedni akarsz, erőt demonstrálni, éhezed a feszkót, és erre használnál. Rám ilyen helyzetekben rendszeresen odacsődítették a vegán, antifeminista, szentesiévarajongó stb. haverokat is: figyeld, balhé van, tiszta csőcseléklogika. A nőket (feminizmus témában például) gyakran magyaráztatják így, kifárasztják, pedig ha valóban téma érdekelné őket, akkor önállóan megkeresnék a szakirodalmát, és nem lenyomós csatározást rendeznének belőle az arénában. Ha meg a véleményed érdekelné őket, akkor csak elolvasnák, amit leírtál, és nem kezdenének hajszába. Zavaros álnevű kommentelők a blogon: érdekelne a véleményed arról, hogy (provokatív kérdés, miért nem uránbányászok a nők, ha akkora az egyenlőség, miért szeretik a néger faszt, miért mindig a rossz fiú tetszik nekik)… EZ NEM KÉRDÉS, ez szemétkedés és lenyomás.

“Nekem nem voltak hozzád kérdéseim. Miért faggatsz engem, mit akarsz tőlem? Ez provokáció.”

“A vitám, az erre szánt időm nem szolgáltatás, nem jár.”

“Nem tetszik, hogy parancsolgatsz, le akarod uralni a beszélgetést.”

“Honnan veszed, hogy én vitázni akarok? Hogy minden helyzet vita, pusztán attól, hogy te vitázni akarsz? Vita akkor van, ha két ember akarja, és nyitottan, az értelmes vita szabályai szerint, egyenlő felkészültséggel, szándékosan e célból ütköztet, és nem egózik, viszont valóban nyitott. Szerinted itt ez van?”

!!! (Mellékszál, külön posztot nem ér: ez az érthetetlen ebben az importcikkben, pedig Gyárfás Dorka egy viszonylag éles kés a Wmn konyhaszekrényében. Ezek a helyzetek, amikről a szakértő ír a Vice-on, nem viták. Szó nincs nyitottságról, meggyőzésről, intellektuális ütköztetésről, Platónról. Ezek érdekkonfliktusok, játszmás helyzetek, erődemonstrációk. Apuka is a gyerek felügyeletét akarja mondjuk, meg nem akar tartásdíjat fizetni és a másikhoz alkalmazkodni, persze, hogy mindent bevet. Az is csúsztatás premisszaként, hogy aki a cikket olvassa, A Szent Wmn-olvasó, az a jó ember. Ő csak védekezik, neki van igaza, és a másik a nárcisztikus… pusztán azért, mert a másiknak élesebb az agya, vagy nem olyan tehetetlen, amikor az érdekeit védi. Fujj.)

“Sértett ember ne vitázzon, az nem vita. Ha belém kötsz, direkt nem érted, amit írok, a nyakamra jársz, az nem vita.”

(És főleg akkor nem, ha irigyli a másik elérését, a követőit, és erre hegyezi ki a dolgot: te itt a követőid előtt akarsz kinyírni /mártírkodás/.)

“Moralizáló, gyerekes, giccses propaganda vitázik itt a biokémiával.”

Ha azt érezteti, hogy ha nem mész bele a vitába, akkor nincs érved, és ő győzött: “Azt hiszed, gólt rúgtál, sőt, meccset nyertél. Nos, a helyzet az, hogy nem akarnak veled focizni, mert béna vagy.”

“Nem kell szépen beszélnem és minden apró kötözködésedet megfontolnom, mert egyszerűen igazam van. Te beledumálni akarsz csak. Nyugi, téged senki se bántott.”

“Nem vagyok tévedhetetlen, te viszont tévedsz, egy olyan szinten, hogy ahhoz nekem nincs energiám.”

“Szerintem csak unatkozol.”

“Úgy látom, az egészet nem érted, és nem is akarod érteni.”

“Az előbb jeleztem finoman, hogy nekem ez nem jön be, de akkor mondom még egyszer: NE. A hangnem, az indíttatás, az egész… ÁLLJ LE.” (ez csak akkor működik, ha nem mentél bele a vitába, egy flame végén nem okés)

És lehet nevetségessé tenni, fricskát kiosztani. A focis például, vagy valami maró irónia. A fricska az, ami elemi öröm tud lenni. Gyógyító. Ő persze egócsorbításnak éli meg – és a férfiegó nem csorbulhat.

Ha ellenállsz az agreszív mansplainingnek, a kibicek majd rémüldöznek, miért veszel mindent olyan komolyan, mész bele a vitába, ezt már írtam, de sőt, jön az, hogy nem sajnálod őt, hát nem olyan képzett, nyomorog, gyerekei vannak! (Kozmáék, ez kurva jó volt, akkor írta egy nő, amikor a maestro halálosan megfenyegetett)

* Nem tudom… lehet, hogy ez a fiú komolyan azt hiszi, hogy nem olvastam vegán témában évekkel ezelőtt a közkeletű megmondókat, szinte mindent? Miközben könyvet írtam étkezésről, és tételesen cáfoltam a vegán hittételeket vagy öt hosszú, elemző posztban? Ez tök sértő, hogy úgy magyaráz, mintha én a nullán állnék, és újdonság lenne nekem Varga Balázs. És persze influenszereket/vállalkozókat linkel. Nem zavarja a drukkerhangulat, az anyagi érdek?

Ha nem azt mondom, amit ő “tud”, akkor én nem vagyok felkészült. Ennyi a lényeg. És jön a kognitív disszonancia, és bosszú.

De aki itt a blogon annyira egyetért, “bólogat”, lelkesedik, majd feljajdul akkor, amikor pont nem a saját hitét, hobbiját, szokását olvassa visszaigazolva (margarin, kávé, városi autózás, babahordozás, kitörés napja, kézműves igénytelen kismamafabrikálás…), az is ugyanez. “Eddig szerettem a blogodat, de….” Azt sugallja ezzel: köteles vagyok pontról pontra minden kis hiedelmét visszaigazolni, megerősíteni, csak mert neki az a kényelmes. Mintha ez lenne a szolgáltatás. “Csalódtam benned!” Rémisztő, mennyire nem vonatkoztatnak el. Mennyire tekintélyelvűek, kritikátlanok, hataloméhesek tudnak lenni.

mit tegyél az okoskodó férfival? 1.

Köszönöm a gazdag anyagot, fiúk!

Mit jelent a mansplaining? Honnan ismered fel?

A mansplaining, a paternalisztikus kioktatás, a férfias okoskodás, a fölülről beszélés láthatatlan és mindennapos maszkulin kommunikációs stratégia, egyben hatalomgyakorlási forma két felnőtt között; férfiról nőre irányul. Hirtelen az lesz az érzésed, hogy a férfi, aki hozzád beszél, voltaképp a főnököd… a tanárod, a gyóntatóatyád… vagy a webcam megrendelője, miközben nem az. Ő ad feladatot, ő az okos, neked figyelned kell, neki dolgozol, atyáskodik, tévedéseket korrigál, megment, türelmes vagy épp parancsoló. Bővebben…

mit jelent nőnek lenni? 1.

Nem baj, ha erről az beszél, aki nő.

Röviden: két nem van. Ahogy tanultad a suliban, úgy. Nem változott meg.

Két olyan nem van, amely valóság, minden más vagy anatómiai hiba, vagy konstrukció: annak kifejeződése, hogy a nem megélése nem komfortos – egyébként keveseknek az, de amennyire lehet, próbáljuk élvezni. Ahogy megélik e két nemet, az sokféle. Az nagy zavaros, és a zavarosban sokan keresgélnek mindenfélét.

Minden kamu? Vannak-e őszinte transzok? – kérdezi indifferens, intakt, kíváncsi vacsorapartnerem. Ezt a kérdést talán fel lehetett tenni 2012-ben, de azóta?

Mindenki keresi magát, ők így. És ma már megéri. Csak nézek, mi lett ebből az egészből. Azt állítja, ő is az, mint én. Vagy már nem elég különleges a transzneműség sem, kell még jobban bonyolítani.

https://lathatotranszok.blog.hu/2017/11/23/nem_vagyok_no_de_nem_vagyok_ferfi_sem

Transzként kiállni a nyilvánosság elé olyan előnyöket, jogokat, pózokat jelent, hogy szerintem mára senki se tudja, mi ez. Hordozza is körbe őket a balos média. Ügy. Fontosság. Csinosság. Egy nem túl vonzó férfi jó nőnek érezheti magát.

…szükség lenne egy olyan térre, ahol mindezt biztonsággal meg tudnád élni.

Egy ilyen világban senki nem erőltetne rád címkéket. Nem érdekelne senkit milyen gyakran váltogatnád a neved, nemed, identitásod, önkifejezésed illetve stílusod. Azt viselhetnél amit akarsz, kísérletezgethetnél bármilyen dzsender konfigurációval, elmerülhetnél a zavarban akár szándékosan, akár véletlenül. 

https://transvanilla.hu/genderqueer

Egy keményen dolgozó ember csak hüledezik ezeken, ha pedig az ő nőségét kérdőjelezik meg, akkor még ideges is lesz. Nem bánt senkit, nem bántunk senkit.

…a transzneműség nem afféle választott életmód, amit a budapesti elit unatkozó tagjai követnek, hanem egy velünk született állapot, ami bárkinél, bárhol megjelenhet. Ismerek transzneműeket az ország minden szegletéből…

Muszta Cecília – „A társadalom szélére sodorva tényleg tud rémisztő lenni a modern világ”

 

Ez az instagrammer pedig aktivizmus címén ügyeket hergel, drámázik és nagyon vágyja a visszajelzést, hogy ő nő, jó nő, szép nő, hősnő.

https://www.instagram.com/p/B-zIiEZH1g3/

Úgy kiírják a facebokra részletesen az elnyomottságot. És váltogatják, hogy ők most mik, és láthatólag élvezik. Minél több volt a hátrány akkor, amikor még nem találtak rá a transzgumicsontra, annál nagyobb élvezet most parádézni. Az áldozatiság is jobb, mint nem látszani, átlagosnak vagy még jelentéktelenebbnek lenni. Van ethosza.

Ő. Vagy ő. Vagy ő.

Hallgassuk meg erről a témáról Kent is, aki beavatkozások tucatjai után nemrég coming outolt, hogy ő Barbie. Ken, a progresszív nyugatról. Belátom, ez bulvár, annak is az alsóbb része, de van tanulsága.

3:55-től:

I have been living as a woman. Wearing heels, wearing make up, having hair extension…

 

Ennél sokkal egyszerűbb a nőség. Ingyenes, nincs vele meló, sem lelkizés, és nem nyomja a lábujjakat. Ami lelkizés, az valami más. Amit úgy meg kell keresni: ki is vagyok? Az a nem TAGADÁSa.

Régebben: “I am the fruit of my imagination.”

A női lét nem bonyolult: aki nő, az nem beszél róla. Magától értetődő, természetes állapot, a sziklán is, a szélben is. Ahogy születsz: kromoszómák, elsődleges és másodlagos nemi jelleg, hormonok, reprodukció, és aztán az vagy, míg élsz. Lehet, hogy problémásan, de akkor is az vagy, és annak fognak tekinteni. A fogantatás pillanatában eldől, és nem változik meg. Nincs olyan, hogy valaki rossz testbe születik (interszexualitás van), és nincs külön lélek (bár jól hangzik).

A többi szövegelés, különcködés, és valami egész másról szól. Bővebben…

csak mostanában jöttem rá

Nem tudok mindent, amiből írok, újra elmagyarázni, így aki új itt, és nem rosszindulatú, azt arra kérem, hogy keressen, olvasson még, legyen türelmes. Ha posztot fogalmazok, akkor van ugyanis egy kalibrált hangvétel: a kávéházi, ismerős jelleg. Sőt, írói elvárás is ez: azoknak írok, akik már olvasnak egy ideje, megszokták ezt a világot, de legalábbis kíváncsiak rá, és ehhez tartom magam.

Menjünk kétfelé, aki ismer, haladjon tovább, aki nem, olvassa el ezt:

bemutatkozom

A személyiség fejlődik – ha el nem romlik. (Vagy egyszerre.) (Vagy birtokosa szerint fejlődött, a szabadság láttán hápogók, az ellenérdekeltek szerint elromlott.) Én mostanában rengeteg mindent értettem meg a saját lényemről és a világról, egyben meg is váltam valaha fontos hiteimtől, működésmódjaimtól. Bővebben…

összegzés feminizmusról és transzokról

Milyen jó, hogy nincs már veszítenivalóm az úgynevezett feminizmusban, így nincs bennem zavar, gát vagy félelem, hogy ezt megírjam. Sőt, hát… mitől is féltem én régebben?

Tegnapelőtt, március 31-én volt a transz láthatóság világnapja. Tegnapi hír pediglen, hogy Semjén Zsolt törvényjavaslata egy nagyobb csomagban az, hogy a nyilvántartásban eztán a születési nem szerepeljen, amit nem lehetne megváltoztatni Bővebben…

nem haragszom én senkire

De akkor miért írok ilyeneket?

Azért írok, mert hiszek valamiben, és ezt ki akarom fejezni. Ez a valami fontosabb, mint a személyes érzékenységek.

Hiszek például az erőfeszítésben, annak értelmében, és elutasítom, ezért bírálom ennek a devalválását, amikor a semmit mutogatják.

Meg lehet kérdezni tőlem, és meg is szokták, hogy mi bajom nekem örökké az emberekkel, miért pécézek ki folyton valakit, akire aztán rárontok, belekötök és szétszedem. Hogy irigy vagyok tán. Vagy valami mély elégedetlenség van bennem?

Bővebben…

a túltolt feminizmus

Tudom, itt vagy, és azt is, hogy ráncolod a homlokod. És néha kommentelsz is egy megint-ugyanolyan-kioktatást, vagy felveszed a könnyed, csak-erre-jártam gúnyolódás pózát, és úgy általában teszel megjegyzéseket a blogra, a túlzó feminizmusra, vagy a személyemre. Konkrét érved nincs.

Kifejted netán, hogy te annyi mindennel egyetértesz, tetszik amúgy a blog, na de ez (a te rossz lelkismeretedet okozó, érzékeny pontodra tapintó poszt), ez már mégis túlzás! Álljon meg a menet!

Vagy csak előírod, hogy én milyen szavakat, stíluselemeket használjak, hogy kezeljem a blogmotort, vagy nyafogsz, hogy csináljak valamit, hogy te jobban tudd olvasni a saját elbaszott telefonodon. Nem lehet azt kibírni, hogy ne szólj bele.

Én mindig tudom, mi zajlik, amikor az olvasó felordít. Bővebben…

a személyeskedésről

Ne személyeskedjünk már!

A személyeskedés tilalma minden értelmes vitában alapvető: nem azt nézzük, ki mondja, ő maga kövér-e, munkanélküli-e, megsétáltatta-e már az aranyhalát, hanem az állításait, a témához kapcsolódó érveit, tartalmilag.

Hát, ez is olyan, hogy mindig mondják, többnyire akkor, amikor nekik jól jön, de nem úgy van az. Bővebben…

mit nevezek nőgyűlöletnek?

Ezt a jelzőt, hogy ő nőgyűlölő, senki nem vállalja, ellentétben más, hasonlóan kínos tartalmú jelzőkkel: sokkal inkább konzervatív vagy radikális, nemzeti érzelmű, a hagyományos értékek híve, még rasszista és antiszemita is valaki, mint nőgyűlölő. Mert ő szereti a nőt, milyen szépek és készségesek is a nők, szívesen fogadja, ha  a nő elmosogat és leszopja, hát persze viselkedjen, de mi itt a probléma?

Nem értik, mit jelent a szó, mert reflektálatlanok. Mint ahogy nem ismerik fel sem magukban, sem másokban a mozgatórugókat, és a viselkedésük, ítéleteik hatását sem.

Pedig az ilyen témájú posztok és ügyek alatt már évek óta és főleg a tavalyi #metoo kampányban nagyon markánsan megjelent, hogyan működik, hat és örökítődik át a nőgyűlölet. Bővebben…

rendszerben gondolkodni

Egyáltalán: gondolkodni. Nem azt hinni, hogy gondolkodunk, és ontani az önigazoló ideológiát, vagy hogy a finnugor ügy most, Béla király DNS-ének elemzésével mennyire meg van cáfolva (olvasó írta), hanem valóban.

Az van, hogy a Julis ma levizsgázott újra, és igen más eredményekkel, mint augusztusban. mert most senki nem akarta kihozni, hogy ő mennyire nem tud semmit, és mi mindent kéne, nem is pontozták le a tökéletes szórendű mondatát, meg hagyták ki a javításból az ötpontos feladatát, gyöngybetűkkel, természetesen, az a fő.

Jó, erről többet nem írok. Csak Bővebben…

nincs bajom a vegánokkal

Ez az a poszt, amelyben nyilvánosan is leteszem azt az örök kényszert és önnyomasztást, hogy jó ember legyek, használjak a világnak, valahogy kihozzam a nagyon is pőre, nyomorúságos valóságból, hogy én aztán mennyi mindent teszek a jobb világért. Ez olyannyira áthatotta a huszon- és harmincas éveimet, hogy zsarolható voltam vele, és iszonyú frusztrálttá tett.

Ma már nem így van. Ma már el sem olvasom az ökotudatos magazincikkeket, hányok tőlük – két samponreklám között. Amúgy is, 1996-ban tartottam ott tudatilag, ahol ők most se. Ők aktív lépéseket javasolnak: VEGYÉL lebomlós kutyakakizacskót, SAVE THE WORLD feliratú, cuki, csini, csajos pólót, hibrid kocsit, és újrahasznosított papírból gyártsd ám a sem nem szép, sem nem öko karácsonyi dekort. Fogyassz! Mit csináljanak, ez kell az olvasónak. Én passzív módon, nemfogyasztással csináltam, amikor még elhittem, hogy számít. És ez nem magazinba való.

Most is csinálom, amúgy, it’s a must, csak már nincs ideológiai heve. Bővebben…

tanuljunk magyarul 28. – a költői kérdés

Azt hiszem, ezt a fogalmat nem használjuk mindig pontosan.

Költői kérdés: amire nem kell válaszolni. Miért? Mert nem azért van feltéve.

De miért?

Nincs válasz? Nem tudjuk a választ? Vagy értelmetlen a kérdés? (Hány éves a kapitány?) Bővebben…

hordjon mindenki burkinit

A hír meglepett:

http://444.hu/2016/08/22/a-burkini-betiltasa-nem-old-meg-semmit-de-letrehozhat-par-uj-problemat

Nekem nagyon nem tetszik, hogy most minden muszlim nőt vegzálnak. Nem értem, a jogokra, igazságra, közjóra, civil hangra oly érzékeny Franciaországban hogyan történhet meg ilyesmi. Nem tudom, meddig tart ez, de ettől senkinek sem lesz jobb.

A válasz viszont, hogy szolidaritásból hordjunk minél többen burkinit a nyilvános strandokon, merthogy attól elfogadható verzióvá válik, igencsak meglepett. Bővebben…