tanuljunk magyarul 28. – a költői kérdés

Azt hiszem, ezt a fogalmat nem használjuk mindig pontosan.

Költői kérdés: amire nem kell válaszolni. Miért? Mert nem azért van feltéve.

De miért?

Nincs válasz? Nem tudjuk a választ? Vagy értelmetlen a kérdés? (Hány éves a kapitány?)

Vagy nem elegáns válaszolni, mert úgyis csak egyetlen válasz adható rá? A költői kérdés gyakran sugalmazza a válaszát: a kérdés jellege vagy megfogalmazása miatt a válasz triviális, ezért dacosan felszegjük a fejünket: nem engedünk manipulációnak, effélébe értelmes ember nem megy bele.

Vagy mert nem lehet megválaszolni? Ez is érdekes értelmezés, még visszatérek rá, és megtámogatom egy nagy költővel.

Ő ezt idézi:

Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?

Ami szerintem valódi, filozófiai kérdés, nem költői. Én legalábbis mindig így gondoltam rá. Hogy az is nagy, aki tűri, és néha fegyvert ragadni nagyobb gyengeség. Hát nem? Pedig Hamlet itt éppenséggel annyi halogatás után rábeszéli magát a tettre. Amely aztán annyira nem áll jól neki.

Ami biztos: a költői kérdés csak formailag kérdés, valójában állítás.

Megint a műfajok, szövegtípusok, regiszterek érzékeny beazonosítására és a nekik megfelelő értelmezési eszközök váltogatására biztatnám fogékony olvasóimat. Tudjuk, milyen típusú szövegekben van helye a költői kérdésnek, és azokat a fajta szövegeket tudomásul vesszük, nem állunk le velük beszélgetni.

Parlamenti interrpellációban, például (hehe).

Kossuth-díj-e a jutalma a nemzet- és vallásgyalázóknak?

A két említett magyar állampolgár kitüntetése azt jelenti-e, hogy a művelődési kormányzat a jövőben hivatalos rangra emeli és követendő példaként állítja a magyarság elé vallásának és nemzetének ocsmány, mosdatlan gyalázását?

Védőbeszédben is okés. Publicisztikában. Ünnepélyes szónoklatokban, kiállításmegnyitókban, nekrológokban, szóval, általában a retorikai teljesítményekben. Hazafias költeményekben, és, mint Hamleté, drámai monológokban is. Ám az újságírás tényműfajai jól teszik, ha kerülik. Regényekben is viszonylag ritka, úgy értem, a főszövegben: a Bovarynéban is csak a tenyészállatvásár-jelenet idézett megnyitóbeszédében szerepel, amely a regény szimmetriatengelye és csúcspontja, hallatlanul szórakoztató, korát messze meghaladóan láttató, kommentár nélküli valóságábrázolás, ahogy a szónoklat részletei váltakoznak Emma lobbanó szerelmével.

Vitákban a költői kérdéseknek nem sok értelmük van, bár gyakran használatosak, de rosszhiszeműek, nem állják ki a logika próbáját, a fent említett okok miatt. Baráti diskurában sem haszálunk költői kérdést, mert méltán rossz a híre: demagóg, nincs benne nyitottság, győzködős. Monológba való, megfojtja saját válaszát.

Hasonlítsd össze ezeket, az egyik egy fiktív hazafias tüntetés szónoklatából, a másik egy romkocsmában (!) kesergő barátnőtől:

Fig. 1.

Azért küzdöttünk-e annyit, hogy mindazt, amit elértünk, most senkiházi idegenszívűek hordják röhögve szét?

Neeeeem…!

Fig. 2.

De most én tényleg végignézzem, ahogy megcsal az orrom előtt?

(…)

Petri György az említett költő, és ő azt állítja, a lét végső kérdéseiről van szó. A Beszélőből való a glossza, gyönyörűen írta meg:

A költői kérdés megkérdőjelezi tudományos racionalitássá felstilizált rutinjainkat, olyan, mint egy komótcipőnkbe esett sliccgomb, feltöri logikai talpunkat. Megengedhetetlen-é a halálbüntetés? Van-e egyáltalán értelme a büntetésnek? Állatias bosszúvágyunkat elégítjük-e ki, vagy helyreállítjuk a megsértett erkölcsi világrendet? Nevelnek-e a nevelőtisztek, avagy csak sanyargatnak amúgy visszataszító nyomorultakat, akik mindazonáltal mégiscsak embertársaink?

(…)

Ezek a kérdések éppen megválaszolhatatlanságuk miatt termékenyek. Ezek és az ilyenfajta kérdések azok, amiket naponta fel kell tennünk magunknak. Úgy tűnhet, mintha kötelező mazochizmust, napi öngyötrést javasolnék terápia gyanánt. Nos, ezt vállalom. Az erkölcsi és szellemi épség és egészség nem állapot, amely egyeseknek megadatik, másoknak nem, hanem egy lehetőség, amiért naponta kinek-kinek meg kell küzdenie. Ezért szeretnék költői kérdéseket feltenni ezen az oldalon saját magamnak, barátaimnak és azoknak is, akikkel vitában állok.

http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-koltoi-kerdesrol

Kiemelés tőlem, a szerk. Szép-e? Ha jól számolom, ez 1986-os szöveg, ha a Beszélő 1981-es indulását vesszük.

Petri György egyébként a másik Kossuth-díjas “magyar állampolgár”, akinek “vallásgyalázása” ügyében az irodalmat ugató dr. Torgyán interpellált 1996-ban, de ez most csak véletlen egybeesés. Ennek a tanulmánynak a 149. jegyzetében olvashatsz további részleteket.

(Ha most meg vagy lepődve, hogy én ilyen szerzőket “propagálok”, vagy meglepődve nem vagy ugyan, de szívesen belekötnél, akkor visszakérdezek: milyen blogot olvastál eddg, mit hittél, és mit szeretnél itt? Magyar szakos vagyok, irodalomértő, igen jó tanáraim voltak, említett szerzőket elég alaposan ismerem, és esztétikai alapon, kiállásaik, politikai szerepük miatt is nagyra becsülöm. Kifejezetten nem vagyok ún. konzervatív, ami azt jelenti, hogy nem szeretek elfogultságokat keverni az identitásomba, de ennél közelebbit már nem tudok magamról mondani. Habár a Kossuth-díj hagyományosan politikai jellegű, a kormányzatot a /nép/köztársaság letéteményesének tartó politika díja, az nagyon szomorú, hogy ennyire aktuálpolitikai jellege lett.)

A tanuljunk magyarul! sorozat jobb-rosszabb darabjai:

https://csakazolvassa.hu/tag/nyelv+sorozat/

 

hordjon mindenki burkinit

A hír meglepett:

http://444.hu/2016/08/22/a-burkini-betiltasa-nem-old-meg-semmit-de-letrehozhat-par-uj-problemat

Nekem nagyon nem tetszik, hogy most minden muszlim nőt vegzálnak. Nem értem, a jogokra, igazságra, közjóra, civil hangra oly érzékeny Franciaországban hogyan történhet meg ilyesmi. Nem tudom, meddig tart ez, de ettől senkinek sem lesz jobb.

A válasz viszont, hogy szolidaritásból hordjunk minél többen burkinit a nyilvános strandokon, merthogy attól elfogadható verzióvá válik, igencsak meglepett. Bővebben…

radikális

Így nevezik azt, ami éles és hangos.

Én meg azt szeretném mondani, hogy sajnos, az a valami: állítás, gesztus, gondolat, ügy, nem elég átgondolt. Aki radikális, és akire ez a fajta radikalizmus erősen hat (“nagyon bólogatok”), az nem látja a saját érdekű állításokat, a vakfoltjokat, a hazabeszélést.
Nem arról van szó, hogy kellemetlen, népszerűtlen és újszerű, “erős” az, amit mondanak, hanem arról, hogy nem az igazságról beszélnek. Mellémegy mindig.

A különbségtétel nagyon fontos. Nem simulékonyság az, hogy képes vagy észrevenni: ez jól jönne nekem, igazolna engem, erős is, de ez így nagyon ciki.

Nem elég hangosnak és határozottnak lenni. Ha tisztán akarsz ítélni, gondolkodni, értelmesen érvelni, és valódi változás hozó állításokat tenni, akkor nem spórolhatod meg a valódi radikalizmus folyamatát. Ha turnézol és showműsort csinálsz az igazságodból, ez egészen biztosan el fog torzulni. Megváltozik a célja és lényege a publikus jellegtől.

Erőset a magas kultóúra mondjon (“irodalom az, ami zavarba hoz”), az elviség és a társadalmi párbeszéd nyugodt.

Bővebben…

ki a feminista?

Másról terveztem írni, de akkor egy kicsit tolom a félkészeket, és reagálok az aktuálisra, mert nagy a felháborodás.

Itt van az előzmény:

https://www.facebook.com/csakazolvassa/posts/932647383496737

Én nem értem, mit vett magára a tegnapi posztból Rita, és hogy akkor ő most az asztalverők vagy a Gumiszoba mellett áll-e ki ezzel, vagy csak nem érti a posztomat, vagy a személyes ellenszenve árnyékolja-e be az érvelését.

“legalább ne tegyél nekünk keresztbe ezekkel a folytonos mozgalomekéző posztokkal”

Nem értem, ki a nekünk, és ki vagyok hozzá képest én, és ki helyezett engem oda. Szeretném, ha aki bírál, nem egy homályos, ám legitim “mi”-ként, hanem egyes emberként tenné.

Én nem változtam meg, ellenben sokan készek voltak engem régen is, most is félreérteni, csak azt látni rengeteg megnyilvánulásomból, ami épp jól jön nekik.

Nekem a legfontosabb a gondolkodásom és megnyilatkozásaim függetlensége, a szabadság garanciái. Nem engedem, hogy más írja elő, mit gondoljak és mi legyen a blogon, viszont igyekszem élményszerűen, elgondolkodtatóan és motiválóan, valamit rendszerkritikusan kezelni minden témát, és erős szövegeket írni. A feladatom ennyi.

Bízom benne, hogy aki itt olvas, nézelődik, kapcsolódik, ezért van itt, érvei tartalmiak és valódiak lesznek, az életutak, helyzetek különbözését pedig el tudja fogadni. Tényleg, nem csak úgy tesz, mintha, hogy aztán beszóljon az izmokra vagy a lakásom belmagasságára. Bővebben…