A blogos címre írtak nekem, Szentesiről. Pletykákat.

Mintha érdekelne.

Eltelt bő négy hónap a cirkusz óta. Lent látható az e-mail, kicsit megcenzúráztam. Ez most alkalmat ad, hogy elmondjam, mi az, amit pont úgy gondolok, mint amikor (május 31-én) Szentesi Éva engem megtámadott és hazudott rólam. Ez vihar a biliben, de akként bűzös és jellemző – rájuk, a fennkölt “ellenzéki” médiaszereplőkre.

Nem tudom, ki az a “Gordon” és nem fáradozott azzal, hogy bemutatkozzon, de: “szia Éva”, vessző nélkül.

Azt írja, őt Szentesi a kommentjei miatt letiltotta, illetve “ghostolta”. Ezért ő visszavág, általam.

Itt szögezem le: nincs olyan a Facebookon, hogy ghosting. Szerintem tinderen sincs, ez hülyeség. Az egész Tinder és az elvárások az ottaniakkal szemben mind hülyeség. Ha oda regisztrálsz, magadat hozod szar helyzetbe. Túl sokat képzelsz magadról. De a tinderes szexéhes faszi legalább visszaírt, elment a randira, volt valami várakozásod, talán ejakulált is egyet, és utána tűnt el (“ghosting”). Ha viszont odaírogatsz Szentesi oldalára, az számára nem keletkeztet veled szemben semmilyen kötelezettséget. Nem kell egyesével vesződni velük, ha bőven van követő. Az oldal nem terápia, nem menedékház, nem óvoda – az én blogom sem. Bárkit indoklás nélkül kitilthat az oldal gazdája. Ti, a felhevült rajongók/utálók (a szívecskézők is csúnyán kibeszélik ám az imádottjukat) legyek vagytok, dongtok az erjedés körül. Egyes legyeket elzavarnak. Hogy a legyek milyen lelkületűek, az ennek a kaján, manipulatív levélírónak a soraiból látszik. Kicsinyes, sunyi, szarkeverő és engem használna.

Ennyire nem érti, én miket csinálok. Csak hallotta, hogy “nagyon utálom a nőt”. 🙂 Neki ennyi a blog. Milyen jó, hogy vagytok, akik a lényegéért olvassátok!

Engem senki nem fog felhasználni. Ráadásul nincs semmilyen titkos információ, leleplezés. Teljesen érdektelen. Én Szentesit nem tartom sztárnak, de a sztárok magánélete sem érdekel. Nem szoktunk erről beszélgetni sem. Mindenki azt csinál a kapcsolatában, az otthonában, amit akar – amíg nem szeg törvényt. És bárkire rá lehet fogni, hogy nem hiteles, ez nem jelent semmit.

Viszont amit Szentesi kirak a nyilvánosságba, női tartalomként, edukációként, őszinteségként, az szabadon bírálható. Én Szentesi újságírói, írói tevékenységét és attitűdjét bíráltam egyenesen, a saját felületeimen, illetve az edukációnak nevezett, sztárkodó betegcelebkedést, “edukációt”, miközben végig kozmetikai, fagyasztottzöldség-, pezsgő-, elektromosroller-influenszerkedés zajlott, pénzért. Állítottam továbbá, és értek hozzá, mert végzett irodalmár, olvasó és író vagyok, hogy Szentesi Éva nem író. Nem levelezgetek Szentesiről senkivel. Mégis rám pakolta ezt az egészet, hogy őt valakik (mások) kicsinyes pletykákkal, személyében bántják. Nekem kellett elvinni a balhét. Úgy él a folklórban, hogy van EGY darab, őrült zaklatója, holott sok van, szarkeverők, én nem vagyok zaklató, nem szegek törvényt – és érdemit írok (és az fáj neki). Én látszottam, engem lehetett használni. Önzésből, dühből, frusztrációból.

És bedőlt neki Kepes András, fel se merült benne, hogy a május 31-iki poszt aljas lejáratás, hazugság, kavarás. Odament jókívánni, mert openbooks. És Rákóczi Ágnes szülésznő is. Mérő Vera, Szatmári Réka és N. Kósa Judit ezt görgették tovább. Mind a részei vagytok az aljasságnak. A wmn-es csajok odaoldalogtak és úgy tettek, mintha kedvelnék Szentesit. Röpködtek rám a diagnózisok, az átkok, az elemezgetések, a gyerekeimet emlegették álságos aggodalommal EZEK. Spriccelt szét, megtízszerezte magát. Barát barátja felkérdez, és nem köszöntek nekem a kollégáim a gyerekem ballagásán. A korábbi hízelgők, mosolygók! Mert ott is Szentesit olvasnak a magyartanárok, nem ám Salman Rushdie-t. És ti, érzékeny ellenzékiek, nyüzsgöncök minderre nem mondtatok semmit. Ti, akik ennek tizedétől elsírjátok magatokat, te, Szentesi, attól, amit ráadásul nem is én írtam neked, hanem a fórumos féreg. (Mérő Vera azon is sírdogál, hogy ha hajléktalanszatyrokkal járkál és nem tűnik ápoltnak, akkor hiába cím a Rózsadomb, a taxis hajléktalannak nézi.)

Simán elnézik, hogy egy nőt, akit ismernek (nem egy lelkes lincselő nemrég még itt tapsikolt a blogon, Szentesi is), a sárba tipor egy önös, hisztis imposztor. Mennek jópofizni, nem szólnak rá a primitív kommentelőkre, nem érzik cikinek, osztják tovább a rágalmat. Nem veszik észre, hogy lincselnek. Mérő Vera azt is elejtette, szintén nyilvánosan, hogy iszik, és olyankor ír agresszív kommenteket. És ez mind rendben van. Sőt, a vérbuta és agresszív Perintfalvi nektek jó lesz mártírnak, és mindenki szégyellje magát, aki nem szolidáris vele. Az egész hergelés arra megy ki, hogy beleszóljatok, ki hogy éljen a legszemélyesebb, legsajátabb jogával: a titkos és szabad választás jogával. Hogy kire szavazzon.

Ezért szerepelt le nálam végleg a könyvkiadós, jogvédő, “ellenzéki”, újságírói, belvárosi, harsány, jóembert játszó csoport, köztük a feministák is.

Nem szóltatok semmit, még azok se, akik ugyanattól iszonyodnak, amitől én. És az utána nem olvasó, ám annál magabiztosabban rögtön véleményt nyilvánító, a többséghez húzó félismerőseim még mindig itt tartanak: “de hát egy rákos nő!”. Az a szegény rákos nő, a világ legnagyobb áldozata agresszívan a kinézetemről irkált, egy olyan levélre reagálva, amit nem én írtam neki, hanem a fórumos csürhe egyik tagja. Az enyémről, aki 49 éves, háromgyerekes anya vagyok, annyit sportoltam egy hónapban, amennyit ő egész életében, akivel szemben frusztrált, mert én egészséges vagyok. A könyvében meg arról, milyen esküvői ruhát akar, és meg fogja-e bánni az ajaktetoválását. Én SOHA nem fodrászoltam-körmöztem magam nőcisre, tüntetőleg a nagy, vastag izmot éltettem. A “szépség” tiszalöki szempont, felszínesnek tartom.

Szentesi Éva lássa csak: ilyen energiák is vannak körülötte, nyomozgatás, kavarás, ugyanakkor ők gyávák ahhoz, hogy a saját nevükön terjesszék mindezt. Persze ez is fórumos akció, velük Szentesi kölcsönösségben van: hasznos hülyeként használják egymást. Ez a “Gordon” nem azért kutakodik és vágna vissza, mert Szentesi megpróbálta volna ráuszítani a kommentelő tömegét, ezzel tönkretenni az intellektuális, élesen okos, egyedi hangú blogját, sőt: az egész embert, mindenestül lejáratni – ő, ha igaz a sztori, mindig is csak ólálkodott, nézelődött, sértődgetett Szentesinél. Nem volt saját teljesítménye, blogja, és veszítenivalója sem, hiszen a sötétből lődöz.

A blogon csak arról írtam, amit mint nőknek szánt kontentet Szentesi a netre kitett. Direkt érzelemkeltőnek, lájkgenerálónak. Már elmondtam, amit akartam. Csak a magam véleményét mondtam, nem mások sérelmeit. Szíve joga Szentesinek is úgy kezelni a kommentelőit, ahogy akarja: nekik kell viselkedniük, mert ők mentek oda. Ez önszabályozó folyamat: ha az oldalgazda bunkó, akkor majd kikövetik. Ha szabályt szeg, akkor meg korlátozza, tiltja a Meta. Szentesit nem követték ki, szóval megteheti, hogy nem dédelget bárkit.

Mindenkinek, aki naiv: ennyire Szentesi sem hülye. Úgy értem, nem hiszi ő, hogy én írtam neki a barna sapkás e-mailt, sem azt, hogy őt bármi fenyegeti. Tudja, hogy uszítják, és örül neki. Én kellettem neki, én voltam a feláldozható, semmibe vehető. Drámát akart, bosszút mindenki ellen – általam, rajtam. Illetve nem bírja a mentális terhelést, ami a netes nyilvánossággal jár. Hogy ha buta mondatokat ír, amelyek ráadásul egymásnak ellentmondanak, ha mindenki szeme láttára opportunista, harsány, bután díváskodik, gőgös, akkor lesz visszajelzés. Ezt nem bírja, ezért vonult paywall mögé az imádók közé, akik nem mernek neki beszólni (és ez a visszhangszoba ártani fog neki). Az én visszajelzésem okos: a publikus megnyilvánulásait és a szívecskéző, alacsony standardokkal bíró nőtömeget kritizáltam. Alappal. A ki nem teregetett magánéleti részletek, a fickója viselkedésének okai nem érdekelnek. Elég baja van, kiakad az érdemi kritikán is. Mindannyian tudjuk, mi a baja, ő is tudja: tehetségtelen. Engem nyugodtan nevezhetnek tehetségtelennek, nem ugrottam rá, sosem volt ezzel válságom. Mindannyian tudjuk, mi a helyzet. Akik körében én tehetségtelennek számítok, az megtiszteltetés (a kör).

Ettől dühös. És nem félt a büntetőjogi következményektől. Nem lát mást, csak önmagát. Nem ment a blogbiznisz, a zárással exkluzív tartalmat ígért, és lett pár tucat új feliratkozója.

Gyerekesen önös dührohamra hajlamos, amikor szarul van. És azért lett ilyen, mert hagyták neki az enablerek. Évekig tapsolt vagy tűrt mindenki minden ciki megnyilvánulásra.

Empátiáról papolnak, de a feketeöves zaklató fórumos legaljával szövetkeznek. Van, akivel bármit meg lehet tenni, majd két nap után álságosan felszólítani a megvadult kommentelőket, hogy legyenek emberiek, én csak sajnálatot érdemlek, mert beteg vagyok (Péterfyné!). Tévképzetek, sértettség, feljogosítottság – ez történik azokkal, akiket beleültetnek olyan pozícióba, amiért nem küzdöttek meg. az egész ismertség abból fakad, hogy a jellemzői (magas, egyedi kinézetű, viszonylag értelmesen beszélő, “életkedvelő”, vadóc, ráktúlélő) alkalmassá tették arra, hogy SEO-val és kezdeti követővásárlással brandet építsenek belőle.

Ő maga mítosznak tartja magát.

A “túl nagy rá a kabát” és “a bajaimmal turnézok harsánykodva, lájkokért, szelfikkel, miközben az áldozatot játszom” viselkedés más wmn körüli újságírókra, Péterfy Novák Évára és Mérő Verára is jellemző, de Szentesi vitte el a végletekig, és ő a legtehetségtelenebb íróként.

A véleményemet most is nyíltan, a blogomon írom meg, a saját nevemen. Én vagyok Gerle Éva. Nem attól van igazam, hogy mások egyetértenek, hisznek nekem, hanem eleve igazam van.

Technikailag rákos vagyok, utógondozásra kell járnom, szóval július 22. óta engem sem szabad bírálni. Igaz, én nem a neten szenvedek, nem tartom közügynek, és nem manipulálok vele senkit.