Jaj, milyen feledékeny vagyok! Hahaha! Egy FORGÓSZÉL az agyam! ADHD! De MICSODA ZSENI VAGYOK, hogy rögtön újratervezek, helyrehozom! “Imádom az agyam!”

🌪️🧠

Egy ilyen tartalmú posztot rakott ki nemrég a blogom hű rajongója, Murinai Angéla, akinek ez bölcsője is volt.

Ez az énképe. A valóságban több hónapja megígért programot rakna ár egyik napról a máskra, amiért emberek pénzt fizettek. Leveri a víz, pánikol. Kínos magyarázkodás, ígéretek megszegése, vendéglátói és munkahelyi felelőtlenség, stressz, káosz. Másoktól kér plusz figyelmet, energiát, hogy helyrehozza.

A legtöbben ezt szégyellik. Okkal.

De ő bohókás hősnő. És ő vállalja. Ő ilyen!

Mikor kezdődött ez? A gyarlóság felmagasztalása, dédelgetése a Bridget Jones óta van? Vagy a striát, narancsbőrt, megnyúlt-ráncos hasbőrt mutogató fitneszanyukák kezdték a tökéletlenség mutogatását? Esetleg az ilyen-olyan agyi-testi betegségekkel élők akarták elmagyarázni, hogy az is normális, sőt, szép, minden normális?

Amikor a striás fitneszanyuka fotózza a hasát, combját, az egyben vád is azok ellen, akik elrejtik a hibát, kiretusálják, másképp világítják a képeket. Mert ők hazudnak.

Hát még azokkal szemben micsoda vád ez, akiknek nincsen lógós hasbőrük, nem hagynak ki edzést, nem felejtik el a teendőiket!

Ugyanígy értekeznek az ihlet hiányáról írók. Az elrontott pillanatokról, bakikról színészek. És hogy mindenkinek vannak mélypontjai! Alkohol. Házassági mélypontok, “hullámvölgyek”.

Értitek, mire megy ki az, hogy a stria, a késés bájos, a férjjel a cirkusz és “mindenkinek van”? Devalválják, lehúzák magukhoz azt, aki pontos, felelősségteljes, hibátlan a bőre, boldog.

Ne tűnjön fel, hogy van, aki soha nem bakizik (Fodor Tamás a neve, elmúlt nyolcvan), nem él vissza az alkohollal, és nem örök cirkusz a házassága sem. Legyen mindenki gyarló…

Mindig is ezt csináltátok. A romos, rettenetes életetekből kiabáltatok azokra, akiknek több, szebb, jobb van, akik keményebben dolgoznak, jobban beosztják az idejüket, tehetségesebbek vagy ellenálltak a kísértéseknek.

De visszatérve az eredeti, szervezéssel és ígértetekkel kapcsolatos posztra, én úgy látom, ez nem a hivatali dolgozók vagy menedzserek problémája. A késés, a teendők összekeverése azokra a “szabadúszókra” jellemző, akik eleinte drukkban igyekeztek, aztán már nem figyeltek annyira, elbízták magukat. A “gyere cipó, hamm, bekaplak” típusú, magukat valóságos méretüknél nagyobbnak érzőkre. Elkényeztetett, kiégett, elfáradt korszakukban kezdődik a “bohókás” feledékenység, amikor már unják egy kicsit a verklit és azokat az embereket is, akik révén előre tudtak jutni. Úgyis megvár! A múltkor is megvárt. Sztár vagyok. Ha mérges, majd leszerelem: sajnáltatom magam a túlterheltséggel meg az ADHD-mmal.

Mondja nekem mindig az emberem, milyen nagyvonalú vagyok én is néha az idővel, itthonról elindulással. Ja, mert én oltom el a villanyokat, mosom tisztára a mosogatót indulás előtt, hogy ne legyen bűz, én megyek vissza zsepiért, TAJ kártyáért, nyúlnak inni adni, ti meg ültök a kocsiban. De színházból, moziból, vonatról-repülőről nem kések, ezt is hozzáteszi. És álltam egykori jóbarátjára várva háromnegyed órát. Három gyereket hagytam otthon akkor, ő háromszáz métert nem bírt megtenni időben egy olyan mozira, amit ő szervezett és nála voltak a jegyek. Mert ő depressziós!

Ebből az lesz, hogy nem szerveznek vele olyan programot, ami pontosan kezdődik.

A dolgok nagyrészt önműködőek. Nem számít a duma.

Ma már, amikor mégis kések, elfelejtek valamit, nem csinálok műsort belőle. Kevés beszéddel oldom meg, és valódi tettel kompenzálok: azt az alkalmat nem fizeti, én hívom meg az ebédre. zólok, hogy tíz perces (nem több) sávban érkezem, lehet defektem, elhúzódhat az előző órám. Ilyesmi.

Eszem ágában sincs szexivé meg anekdotává tenni a hibámat. Részletezni a neten önimádva, hogy milyen cilike vagyok.

Normie lettem? KISPOLGÁR? Dehogy. Az önzést, hiúságot sikerült elhagynom. Másokra tekintettel lenni, idejüket jobban tisztelni. Egyben a sajátomat is.

Érett ember nem írja ki a homlokára, hogy felelőtlen. Nem írja ki, hogy képtelen pénzre, gyerekre vigyázni, időpontokat okosan szervezni. Hogy alkoholista, vagy az volt (Angélának ez a műsora is elképesztő, főleg mert eközben keményen projektált: engem nevezett alkoholistának. De én a sokkal okosabb, valós írói teljesítményű Karafiáth Orsolyát sem értem, Mindenki függő, Elvonó stb.). Nem hirdetünk ki ilyesmit, mert gyanakvást szül. Azt jelenti, hogy alkalmatlan vagy.

A legkönnyebb az, ha nem iszol (én ezt választottam). De hogy még büszke is vagy rá, fellépsz vele, és megpróbálsz ebből is kontentet faragni…?.

Mindenki a falig megy el. Az ember addig kavarodik, késik, amíg megteheti. Amíg nem igazi a tét. Múlna rajta repülőindulás, millió dollár, vagy az önbecsülésed, vagy csak számítana, amit a másik ember gondol, átél, mindjárt nem lenne forgószél az agyad.